4. fejezet
Mary Poppins egy feketepiaci díler

Hermione Granger

– Nem akarok Malfoyjal táborozni menni! – Ron századszorra is elmondta a panaszát. A boszorkány mély levegőt vett, ez mindannyiuk számára nehéz lesz alkalmazkodni, de a nagyobb képet kellett nézniük. McGalagonynak igaza volt abban, hogy Malfoy olyan tudással rendelkezett, amivel ők nem, és ha ez azt jelentette, hogy gyorsabban elérhetik a céljukat, akkor az jó dolog. Bár nem volt értelme erről próbálni meggyőzni Ront, a fiú már megvádolta őt azzal, hogy Malfoyért rajong, amikor Hermione korábban megpróbálta rávezetni arra, hogy ez jó ötlet lehet. McGalagony professzor előtt, tegyük hozzá!

Istenem, de megalázó volt.

– Elmennél, kérlek, és összepakolnád a bőröndödet?

Ron elterült az ágyon, a saját önsajnálatának teljes tombolásában.

– Reggel első dolgunk lesz elindulni, és ha akkor pakolsz, amikor még csak félig vagy ébren, elfelejtesz dolgokat.

Ron felszisszent, és feltolta magát, miközben hangosan felnyögött, hogy tudassa vele, mennyire boldogtalan, mintha a lány még nem lett volna teljesen tisztában vele. Hermione megkönnyebbülten lélegzett fel, amikor a barátja kivonult a szobájából, nem volt sok pakolnivalója, de nem haladt előre, amíg Ron a figyelmét követelte.

Harry néhány perccel később jelent meg az ajtóban.
– Rémálom lesz, ahogy viselkedni fog – sóhajtozott, miközben kezével végigsimított rakoncátlan haján.

Na még te is…

– Tudom, Harry, de McGalagony professzor azt mondta, hogy Malfoy segíthet nekünk, és minden segítségre szükségünk van.

– Én Ronra gondoltam, nem Malfoyra – vigyorgott szórakozottan, mire a lány felnevetett.

Hermione csatlakozott Harryhez, ahogy leült az ágyára. Nézegetni kezdett néhány könyvet, amelyeket a lány kiválasztott, hogy magukkal vigyék a Grimmauld tér gyér könyvespolcai közül. Ismét egy szúrásnyi féltékenységet érzett, amikor arra gondolt, hogy Malfoynak ilyen ritka és kiterjedt könyvtára van otthon. Harry legyintett a kupacok felé. – Vajon a sátorban mindezek elférnek?

– Ne kezdd ezt, fogalmam sincs, mire lesz szükségünk, ezért próbálok mindenre kiterjedni. – Törökülésbe ült, és újra átnézte a címeket, hátha kihagyott valamit.

A férfi játékosan megbökte a vállát a sajátjával.
– Majd megbirkózunk Ronnal – mondta neki Harry – és Malfoyjal – tette hozzá hitetlenkedő nevetéssel.

– Nem hiszem el, hogy pont Malfoyjal megyünk kempingezni – nevetett Hermione, miközben Harry levette a szemüvegét, és a pólójával kezdte tisztogatni.

– Sajnálom őt – motyogta Harry. – Tekintve, amit McGalagony négyszemközt mondott nekünk arról, hogyan kapta meg a Jegyet, és mivel fenyegették meg, nem csoda, hogy tavaly teljesen összeomlott.

– Igen… – Nem sokat gondolkodott azon, hogy mi motiválta Malfoyt a tavalyi tetteire, feltételezte, hogy csak az apja nyomdokaiba lépett. Most, ahogy visszagondolt arra, milyen összetörtnek tűnt, azt kívánta, bárcsak valaki hamarabb segített volna neki. Látszott rajta, hogy McGalagony is így érez, főleg abból, ahogy könyörgött nekik, hogy adjanak neki egy esélyt, hogy helyesen cselekedjen. Ő és Harry az ajtó felé néztek, amikor odakint léptek hallatszottak.

– Á, hát itt vagytok, ez a hely csodálatos… imádom a börtönt! – Malfoy bebattyogott a szobába, és nagyon otthonosan érezte magát. Hermione szerint, a fogadtatás alapján, amit kapott, ez nem volt meglepő. Még egy olyan rózsaszínűnek tűnő koktélt ivott, aminek az íze meglehetősen hasonlított egy Cosmopolitan nevű mugli italra. Kíváncsi volt, vajon Malfoy is ugyanúgy szeretné-e, ha tudná.

– Milyen börtön?! – Harry felkiáltott, és Hermione felé nézett, mintha ő tudhatott volna erről.

– Nem tudtad, hogy van egy börtönötök? Anya szereti a miénket „pincének” nevezni. Minden tisztavérű házban van ilyen. Sipor, miért nem mondtad el Potternek, hogy van egy börtöne?

– Nem kérdezte… – válaszolt Sipor, és Malfoy lábait megkerülve rávillantott az ágyon fekvő lányra és Harryre. Kedvelte a házimanókat, de nem sajnálta volna, ha Siport elszállítják a Roxfortba.

A M.A.J.O.M. mindenkire kiterjed, Hermione, a mogorva manókkal is törődnöd kell!

– Hé, Potter, beszéltem veled, és Sipor több mint boldog, hogy velünk táborozhat – sugárzott rájuk Malfoy, mintha ez lenne a hír, amire vártak. Végigsimított egy kézzel a már amúgy is zilált fehérszőke haján, és Hermionéra kacsintott, miközben a koktélját kortyolgatta.

Miért kacsint rám folyton?

Hermione gyanakodva összeráncolta a szemöldökét, nagyon nem volt hozzászokva Malfoy ezen változatához, egy olyan változathoz, aki látszólag tökéletesen nyugodtnak tűnt, ha barátságos volt vele.

– Erre nem lesz szükség, sőt, Sipor, neked most már menned kellene a Roxfortba – tájékoztatta Harry a manót, és ezzel Sipor egy pukkanással eltűnt.

– Ne! Miért csináltad ezt? Potter, elhatároztad, hogy szenvedni fogunk? – Malfoy drámaian nekitámaszkodott az ágya oszlopának, és felnyögött.

– Nem, én elhatároztam, hogy veled fogok szenvedni – vigyorgott Harry, mire Hermione eleresztett egy nevetést.

– Durva, azt hittem, mindannyian megegyeztünk, hogy azért vagyok itt, hogy segítsek. – Malfoy felvett egy könyvet Hermione mellől, majd a lány meglepetésére leült az ágy sarkára, és lapozgatni kezdte.

Uhmm, oké, érezd magad otthon, miért is ne…

Ron néhány pillanattal később berobbant a szobába.
– Nem láttad a Chudley Csúzlis sálamat? Nem találom sehol. – A szemei elkerekedtek, amikor észrevette Malfoyt. – Mit keresel Hermione hálószobájában?!

– Olvasgatok – tartotta fel Malfoy a könyvet, és lassan rámutatott, mintha Ron hülye lenne.

Ez most jól fog elsülni…

– Olvass lent, te idióta!

Figyelte, ahogy Ron arca vörösödni kezdett.

– Azt hiszem, McGalagony beszéde alapján, miszerint én rendkívül intelligens vagyok, nyugodtan feltételezhetjük, hogy az, hogy idiótának nevezel, meglehetősen ostoba kijelentés. Mindenesetre te beszélsz, nem egy patkánynak álcázott öregemberrel a zsebedben sétálgattál éveken át? – Hermione akaratlanul is felhorkant egy nevetésben, Harry pedig megpaskolta a karját, miközben Malfoy diadalittasan vigyorgott rá.

– Én… ez… fogd be!

Malfoy az orrát ráncolta.
– Vajon hányszor nézte az öreg, hogy kivered magadnak az évek során?

Hermione szemei tágra nyíltak, miközben Harry félrenézett, hogy elrejtse a küzdését, hogy ne nevessen.

– Baszd meg, Görény! – kiabált Ron, mielőtt lángvörös arccal kiviharzott a szobából.

Azt hiszem, ez volt az előzetese annak, hogy milyen lesz az élet a sátorban…

– Malfoy… – Hermione felsóhajtott.

– Igen? – vigyorgott rá a férfi. Bosszantóan jóképű volt, amikor nem vigyorgott állandóan, ez idegesítő volt.

– …Kérlek, nem tudnád elkerülni, hogy felhúzd Ront? Ez mindannyiunk életét megkönnyítené.

– Sajnálom, ez nem volt része a törhetetlen fogadalmunknak – vonta meg a vállát a varázsló, mielőtt félrehúzott volna négy könyvet a Hermione által felhalmozott kupacból. – Ne fáradj ezekkel, már bepakoltam egy példányt. – Felállt, és kinyújtotta a karját a feje fölött, miközben nagyot ásított. Az ing, amit viselt, felhúzódott, felfedve az alhasának egy részét… nem volt a legrosszabb látvány.

Jézusom, Hermione, szedd össze magad!

– A folyosó végén lévő szobát veszem ki… – mondta nekik Malfoy, miközben kilépett.

– Az az én szobám! – Harry bosszúsan kiáltott utána.

– Nyugodtan csatlakozhatsz hozzám.

– Micsoda?!

– Grangerrel beszéltem.

Merlin, ez egy hosszú táborozás lesz.

– Visszavonom. Már nem sajnálom őt – jelentette ki Harry határozottan.

~~~~~~~~

Hermione Granger

– Jó reggelt! – köszöntötte Harry álmosan. Hermione már hajnali öt óta a konyhában volt, nem tudott tovább aludni. Alig várta, hogy elindulhasson, minél nagyobb távolságot akart maguk és Grimmauld tér közé beszorítani. Félelmetes volt belegondolni, hogy néhány órán belül valószínűleg az egész ház tele lesz halálfalókkal.

– Jó reggelt! – Hermione két szelet pirítóst tett egy kis tányérra, és odatolta hozzá. – Sikerült jól aludnod?

– Nem igazán, folyton nagyon furcsa álmaim voltak, talán valami köze lehet a medálhoz. – Kihúzta a horcruxot a tengerészpólója mögül, és felemelte, hogy megvizsgálja.

– Minél hamarabb elpusztítjuk, annál jobb. – Hermione nyugtalanságot érzett, mintha valami kúszna a bőrén.

– Amint megállapodtunk, minden erőnkkel felrobbanthatjuk. Biztos vagyok benne, hogy valami működni fog – jelentette ki Harry, és újra eltakarta. – Beszéltél Ronnal tegnap este?

– Igen, ugyanolyan ésszerűtlen volt, mint mindig – felelte a lány neki. – Azt mondta, és idézem: Te egyértelműen Malfoyra buksz. Mi másért nevettél volna a viccén, nem is volt vicces.

– A Pettigrewra tett megjegyzés elég vicces volt – nevetett Harry az emlékre.

– Úgy értem, mindannyian elgondolkodtunk rajta, nem igaz? – kuncogott Hermione. – És miért nem szólt Fred vagy George semmit, amikor meglátták Ront a Tekergők térképen, amint Peter Pettigrewval sétálgatott az iskolában állandóan?

– Igen! Bár kétlem, hogy sokat foglalkoztak volna Ronnal. Gondolom, fontosabb dolgokra kellett koncentrálniuk, például arra, hogy elkerüljék Fricset.

– Feltételezem, az ranadlór horkolásból, ami a szemközti szobából jött…

– AZ AZ ENYÉM! – Harry dühösen vágott közbe.

Malfoy nem törődött vele…
– …hogy Weasley még mindig mélyen alszik. Nem kéne valamelyikőtöknek elmennie és felébreszteni?

Harry felvette a maradék pirítósdarabkáját, és vonakodva felállt.
– Megyek én.

– Tessék. – Hermione Malfoy felé tolt egy kis vajas pirítóst, aki óvatosan nézett rá. – Nem mérgeztem meg, ha erre kíváncsi vagy.

– Nem, csak furcsa a pirítóst krémsajt és füstölt lazac nélkül látni.

– Rendben, akkor jobb, ha hozzászoksz. Egyébként szívesen. – Hermione csendben figyelte, ahogy Malfoy elkezdte rágcsálni a pirítóst. Soványnak tűnt, állapította meg, a vonásai élesebbek és hangsúlyosabbak voltak a fogyástól. A szeme alatt is feltűntek a sötét karikák, és kissé kísérteties kifejezés díszelgett az arcán, amikor nem bújt el a vigyor és a szarkazmus mögé. Kócos, szőke haja az arcát keretezte, jobb szerette, ha a haja így, fésületlenül állt, mint az apját utánzó, hátrafésült frizurával, amit gyakran viselt a Roxfortban. Épp, amikor a férfi a szájához emelte a pirítóst egy újabb harapásra, észrevette, hogy a férfi kezén apró remegés fut végig, és zavartan ráncolta a homlokát. Körülbelül egy perccel később újra megtörtént.

– Tudom, hogy elképesztően jóképű vagyok, Granger, de nem kell ennyire nyilvánvalónak lenned.

A lány elvörösödött.
– Bocsánat, csak furcsa ilyen közel lenni hozzád, normális esetben mostanra már sértéseket zúdítanál rám. Azt hiszem, ez az első alkalom, hogy igazán rád nézek.

Találkozott a lány szemével az asztal túloldalán.
– És mit látsz?

– Valakit, aki sok mindenen ment keresztül.

– Ez egy nagyon udvarias módja annak, hogy azt mondd, úgy nézek ki, mint egy elgyötört káosz.

Aligha…

Hermione felköhögött egy nevetést.
– Azt sem tudtam, hogy képes vagy a humorra.

– Csak tele vagyok meglepetésekkel.

Harry visszatért a konyhába, a háta mögött egy alig éber Ron botorkált. Ron mostanában nagyon ritkán kelt ki az ágyból 10 óra előtt, így a reggel 7 óra határozottan kihívás volt számára.

– Jó reggelt! – mondta vidáman a lány.

– Urgh, halkabban, Hermione, még mindig nem vagyok ébren – nyögte Ron, miközben a lány egy kis pirítóst tolt felé.

Látta, hogy Malfoy kinyitotta a száját, valószínűleg valami hangosat és ellenszenveset akart mondani, ezért az asztal alá rúgta. A mardekáros összerezzent, és duzzogva nézett rá, a lány némán „ne húzd fel” figyelmeztetést küldött neki a szemével, amit Malfoy úgy tűnt, hogy fogadott, mert megforgatta a saját szemét, és tovább rágcsálta a pirítóst.

– Eldöntötted már, hogy hová megyünk? – Harry megkérdezte a boszorkány.

– A Lake Districtbe. Gyerekkoromban a szüleimmel egy nyaralás alkalmával elmentem egy eldugott erdőbe, gondoltam, ott kezdhetnénk – mesélte a lány.

– Jól hangzik – erősítette meg Harry.

– Valaki beavatna már abba, hogy mit csinálunk? – kérdezte Malfoy reménykedve.

– Nem – hangzott el az egybehangzó egyetértés, Malfoy legnagyobb bosszúságára.

~~~~~~~~

Draco Malfoy

Draco megfogta Granger karját, amikor eljött az idő, hogy elinduljanak, Potter és Weasley a másik oldalon állt. Egy pillanatra elbúcsúztak a háztól, ami egy nagyon furcsa mugli hagyomány lehet, majd Granger elhoppanálta őket ebbe az erdőbe, amiről beszélt. Nagyon magas fák között jelentek meg, olyan magasak közé, hogy alig tört át természetes fény a lombkoronán, így bár kora reggel volt, mégis kora esti benyomást keltett. A talaj mohás és nyirkos, és bár szeptember volt, a hideg átjárta Dracót, és megborzongatta. Ez nem lett volna probléma, ha Dracónál lett volna a pálcája, akkor egy melegítő bűbájt varázsolhatott volna magára, de mivel így alakult, nem gondolta, hogy új útitársai közül bárki is megadná neki ezt a szívességet.

Csendben figyelte, ahogy Granger kinyit egy apró, gyöngyös táskát, és folytatta a sátor kihúzását. Arra következtetett, hogy biztosan van rajta egy illegális tértágítóbűbáj. Lenyűgözte ez őt? Talán.

– Hermione egy modernkori Mary Poppins – kiáltott fel Potter, miközben észrevette, hogy Draco bámulja.

Ki a faszom az a Mary Poppins? Talán egy hugrabugos, sosem tudtam megjegyezni az összes nevüket…

– Ki? – kérdezte, megerősítésre várva, hogy igaz-e a hugrabugos elmélete.

Weasley eleresztett egy nevetést.
– Nem tudja, ki az a Mary Poppins!

– Nyugodtan magyarázd meg, Weasley… – közölte Malfoy bosszúsan. Weasley önelégült arckifejezése megtorpant,

Á, szóval neked sincs róla fogalmad.

– Feketepiaci kereskedő, aki tértágítóbűbájokkal ellátott táskákra specializálódott…? – motyogta szinte reménykedve Granger felé Ron.

Potter nevetésben tört ki, sőt, olyan viccesnek találta a választ, hogy egy fát kellett támasztéknak használnia.

– Valami ilyesmi – mondta Granger a saját nevetésén keresztül.

Draco arra a következtetésre jutott, hogy Weasley válasza valószínűleg téves volt, és Granger meglehetősen szerencsétlen kísérletet tett arra, hogy ne bántsa meg az érzéseit.

Weasley és Potter néhány varázsigét szórtak a sátor fölé, hogy biztosítsák, hogy ne fújja el a szél, ha nagy szél támadna, miközben Granger a sátor körül járkált, és különböző varázsigéket mormolt, hogy elrejtse őket. Figyelte Grangert, ahogy dolgozott, a varázslatai mindig is bosszantóan tökéletesek voltak. Feltételezte, hogy ebben a helyzetben ez előnyére válik, nem úgy, mint az iskolában, ahol az apja meglehetősen dühös volt, hogy Dracónál szinte minden tantárgyból jobb volt egy mugliszületésű .

Bár a bájitaltanból nem!

– Nem akarsz bejönni és megnézni a priccsedet? – kérdezte Potter tőle.

– Még mindig fogalmam sincs, mi az a priccs, de persze – válaszolta a mardekáros.

– Uhhh… mint emeletes ágy – mondta Potter, és úgy nézett Dracóra, mintha hülye lenne. – Jézus…

Kicsoda? Talán egy másik hugrabugos volt…

– Tudtam, hogy gazdag vagy, de még azt sem tudod, mi az az emeletes ágy? Istenem…

Istenem… Ah, Godrik Griffendél… Legalább ezt a hivatkozást ismerem.

– Nyugodtan felvilágosíthatsz – fújta ki Malfoy.

Miután bejutott a sátorba, és körülvette a tértágítóbűbáj, legalább megfelelő méretű volt. Még mindig nagyon kicsi, főleg négy ember számára, de nagyobb, mint amire számított, középen egy társalgóval, egy kis konyhával, egy hálószobával, két emeletes ággyal, ami lényegében két egymásra rakott ágy volt (elragadó), és egy kis, szövetfalakkal leválasztott fürdőszobával. Nagyon remélte, hogy a szoba felett állandó lehallgatásgátló bűbáj van, különösen, hogy az emeletes ágya közvetlenül mellette volt.

– Te vagy fent – magyarázta Potter. – Ronnak az alsó emeletes ágyon kell aludnia, sokat nyűgösködik, és nem akarjuk, hogy kieszen és megsérüljön.

Jaj, ne, azt nem szeretnénk…

– Szóval nekem kell Weasley tetején aludnom? – kérdezte Pottertől lehangoltan Draco.

– Hát, én nem így fogalmaztam volna… de igen. – Potter meg sem próbálta leplezni a szórakozását Draco kellemetlenkedésén.

– Malfoy nem alhat a felső ágyon, túl közel lesz Hermionéhoz – kiáltotta Weasley, és csatlakozott hozzájuk a sátorban. – Neked kell a legfelső emeletes ágyon aludnod, Harry.

– Hermione jobban szeret felül lenni.

Nos, Grangerről olyan váratlan mentális képeket kaptam ma, amire nem számítottam.

– Soha ne panaszkodj, ha egy nő szeret felül lenni – vigyorgott Malfoy Weasley-re, és felmászott a legfelső priccsre, és tekergőzve próbált kényelmesen elhelyezkedni a vékony matracon.

– Ha csak egy kicsit is hozzáérsz… – figyelmeztette Weasley.

– Ron, Hermione gondoskodik magáról… – Potter határozottan közölte vele ezt.

Ó… még több váratlan mentális kép. Köhögött, és diszkréten keresztbe tette a lábát, hogy elrejtse a nadrágjában kialakuló enyhe dudort.

Óvatosan körülnézett a sátorban, amikor hirtelen felismerés érte: hol kellett volna kivernie? Úgy tűnt, a rongyos fürdőszoba nem sok magánéletet biztosít, és nem gondolta, hogy a priccsén is megteheti, tekintve, hogy Weasley alatta, Granger pedig mellette volt. Nem mintha Granger vizuálisan gondot jelentett volna, de nem gondolta, hogy a lány örülne, ha rajtakapja őt aktus közben.

Hmm, ezen még el kell gondolkodni…

– Malfoy, gyere a bőröndödért – szólt Granger odakintről.

Potter és Weasley éppen a szobában szétszórtan elhelyezett bőröndök kipakolásával foglalatoskodtak, hogy utazás közben minden rendben legyen. Különböző lámpákat, használati tárgyakat, takarókat és konyhai eszközöket raktak ki. Draco nem sietett lejönni a priccséről, szerencsére minden rendben volt, amikor kiment Granger elé. Elzárta agya legmélyebb bugyraiba azokat a mentális képeket, ahogy a lány simogatja magát…

Hála Malazárnak az okklumenciáért.

– Minden védővarázslat a helyén van? – kérdezte tőle.

– Igen, néhány hétig biztonságban leszünk itt.

A férfi bólintott.
– Mit gondolsz, meddig fogjuk ezt csinálni, mármint a különböző helyeken táborozni?

– Nem vagyok benne olyan biztos, gondolom, ameddig tart – nézett a lány bocsánatkérően.

Draco behúzta a bőröndjét a sátorba, és az emeletes ágy végére tette. Nem sokat pakolt ki, de néhány könyvet az ágyára tett. Elég gyakran előfordult, hogy nehezen tudott elaludni, és amikor mégis aludt, gyakran rémálmok gyötörték. A könyvek segítettek megnyugtatni az elméjét. Kedvenc selyempizsamáját a párnája tetejére fektette, és azon tűnődött, vajon ki lesz olyan kedves, hogy minden este tisztító bűbájt varázsol a fogaira. Talán pálca nélküli varázslattal is sikerülhetne neki ez a varázslat, nagyon remélte, mert elég kínos lenne megkérni Grangert vagy Pottert.

– Teát, Malfoy? – kérdezte Potter a konyhából.

– Persze. – Leült a szoba közepén álló egyik fotelbe, miközben Potter a fémforralóval babrált. Weasley kijött a fürdőszobából, amikor Granger behúzta a bőröndjét. Draco feltételezte, hogy Ron felajánlja majd a segítségét, de ő csak megkerülte, és a kanapéra vetette magát.

Mindig is úriember volt.

Draco felállt, és megragadta a láda végét, segített neki átvinni az ágyakon.

– Ó, köszönöm – mondta a lány meglepettnek tűnő hangon.

– Csak egy könnyítőbűbájt kellett volna mondanod – jegyezte meg.

– Á, hát a táskán van egy könnyítőbűbáj, és ha a bőröndömre is teszek egyet… hát valami elromlik, és az egész tartalma hajlamos kiürülni – nevetett idegesen Hermione. – Mindenesetre köszönöm a segítségedet.

Weasley nagyon bosszúsan nézett rá, miközben visszaindult a karosszék felé.

Draco 1 - Weasley 0

Potter letette a teáját, és azt mormolta:
– Talán öt percet kibírnál anélkül, hogy Ront rossz színben tüntetnéd fel.

– Ezt hívják udvariasságnak, Potter, nem tehetek róla, hogy illemtanra neveltek.

Potter gúnyosan elfintorodott.
– Udvariasság?! Azt akarod, hogy elismételjem, hogy miket mondtál Hermionénak az évek során?

Draco 1 - Weasley 0 - Potter 1

Draco nem akarta, hogy Potter megismételje azokat a szidalmakat, amiket Grangerhez vágott.
– Én próbálkozom, Potter, hagyjál már békén!

Potter egy pillanatig komolyan tanulmányozta őt. eléggé idegesítő volt, mintha egyenesen Draco lelkébe nézett volna.

– Elég tisztességes – mondta neki, és lement Ronhoz a kanapéra.

Draco felvette a teáját, és nagyon gyorsan rájött, hogy a pálcája nélkül nem tudja iható hőmérsékletűre hűteni. Visszatette, és hagyta, hogy tekintete Grangerre vándoroljon. A lány a ládája mellett guggolt, és sokkal több könyvet pakolt ki, mint amennyit tegnap este az ágyán tartott. Titokban alig várta, hogy átlapozza őket, és megnézze, mit tartott lényegesnek, hogy magával vigye. Talán a könyvek nyújtanak majd valamiféle támpontot Dracónak, hogy mire készülnek.

– Van kedve valakinek megpróbálni felrobbantani egy medált? – kérdezte Potter egy idő után.

– Igen! Kitaláltam néhány varázslatot, ami működhet – mondta Granger lelkesen.

– Várj, te el akarod pusztítani a nyakláncot? Rodolphus azért randizott Umbridge-dzsel, hogy megszerezze azt a valamit!

– Rodolphus? – Granger kérdőre vonta. – Rodolphus Lestrange? Miért segítene nekünk?

– Randevúzni ment Umbridge-dzsel?! – Weasley undorodva nézett.

– Rodolphusnak megvannak az okai… – mondta homályosan, még Draco sem volt száz százalékig biztos ezekben az okokban. – És igen, Weasley, hogy megszerezze a medált, randevúra vitte… már ha lehet randevúnak nevezni. Meghívta egy kávéra, körbesétált vele egy parkban, elkábította, és ellopta a nyakláncot. Umbridge azonban úgy tűnt, jól érezte magát, mert nem hagyja abba a baglyok küldését. Eléggé megrázta az egész élmény.

Potter, Weasley és Granger döbbenten meredt rá.
– Ez elég sok, amit meg kell emészteni – szólt végül Potter. – De igen, el kell pusztítanunk. Gyerünk.

Kivezette őket, és néhány méterrel arrébb egy sziklára tette a medált.

Jobb, ha van valami erős varázslatuk, amit rávethetnek, egy ilyen sötét medált nem lehet egykönnyen elpusztítani…

Kiderült, hogy nem volt, bár Granger mindent megpróbált, és előállt néhány potenciálisan elfogadható próbálkozással. Draco meglehetősen mulatságosan nézte, ahogy különböző varázslatokkal bombázták, de a medál csak feküdt ott, és lényegében minden alkalommal egy néma „kopj le” volt a válasza. Egyszer, tiszta kétségbeesésében, Potter egy denevérátással csapott le rá, mire Draco nevetésben tört ki.

– Egy denevérártás? Tényleg, Potter?

– Mit javasolsz? – követelte Weasley.

– Bármi is az a medál, egyértelműen tele van sötét mágiával, innen is érzem a jelenlétét. A varázslatok nem hatnak rá, vagy olyan fegyverre van szükséged, amely képes átvágni a sötét mágiát, vagy egy rendkívül erős varázslatra, talán táltostűz, de azt nem javasolnám, hogy itt próbálkozz vele.

Granger felsóhajtott.
– Azt hiszem, Malfoynak igaza van, hagyjuk abba mára, én pedig utánajárok a dolgoknak.

Potter visszaszerezte a nyakláncot, és Draco legnagyobb megrökönyödésére felvette.

– Nem vagyok benne biztos, hogy ezt kellene viselned – mondta neki Draco.

– Miért? Szerinted nem áll jól nekem? – kérdezte Potter szarkasztikusan.

– Soha nem vonzódtam még hozzád ennyire – grimaszolt szemforgatva.

Granger aznap este főzött nekik. Draco megpróbálta diszkréten figyelni, mit csinál, de két percen belül elvesztette az érdeklődését, és úgy döntött, inkább olvasni fog. Kicsit zavarban volt, amikor átnyújtott neki egy tál „tonhalas tésztát”. Ő bólintott köszönetet, és megette. Még soha nem evett ilyesmit. Meglepően finom volt, majdnem olyan gyorsan elpusztította a tálat, mint Weasley, bár ő inkább úgy evett, mint egy éhes úriember, hanem mint egy kiéhezett kelpie.

– Annyira finom, Hermione, minden este főznöd kellene – jelentette ki Weasley, miközben elvette a tálat.

Draco észrevette, hogy a lány arcán bosszús tekintet suhant át erre a megjegyzésre, és mivel sosem hagyott ki egy alkalmat sem, hogy bosszantsa Weasleyt.

– Nagyon finom volt, talán megtaníthatnád, hogyan kell elkészíteni – mondta Draco, miközben átnyújtotta neki a tálat.

Szinte hallotta Potter fintorgását, amikor Granger felderült.
– Ó, hát, ez csak tészta, tonhal és sajt. Egyszerű, tényleg, de szívesen megmutatom.

– Nagyszerű! – Weasley önelégült vigyorra lőtt, miközben Granger visszatért a konyhába, és egy tisztítóbűbájt varázsolt mindenre. Úgy gondolta, nagy az esélye rá, hogy Weasley megpróbálja megfojtani álmában.

Draco 2 - Weasley 0

Az emeletes ágyak egy egész élményt jelentettek, amit Draco nélkülözhetett volna, és nagyon hamar kiderült, hogy Granger és Potter miért nem akartak osztozni Weasley-vel. Sokat mozgott. Horkolt is, de szerencsére Potter egy elnémító bűbájt varázsolt köré. A bűbáj nem segített azon, hogy néhány percenként hevesen rázkódott az ágy, amikor pozíciót váltott. Draco szuszogva húzta a vállára az ágytakarót, és azon tűnődött, vajon fog-e egyáltalán aludni ma éjjel. Granger priccsét szemlélte, a lány lába a feje mellett volt. Megvitatta, hogy fordítva aludjon-e, hogy lábtól lábig legyenek, de akkor a feje a fürdőszobánál lenne, és ez nem tetszett neki.

Miután újabb egy órával később az ágyat hevesen ringatták, Draco felült azzal a szándékkal, hogy olvasni fog, azonban nagyon gyorsan rájött, hogy a pálcája nélkül, ami fényt adna, ez a feladat lehetetlen lenne.

– Alvásproblémák? – suttogta Granger.

Nem kellett rendesen látnia a lányt, hogy megmondja, szórakozott.

– Úgy tűnik, nem én vagyok az egyetlen – jegyezte meg Draco.

Csoszogó hangot hallott, ahogy Granger felült, és manőverezett az ágyán. Hallotta, ahogy a lány mormogott valamit az orra alatt és a pálcája rövid időre felizzott Weasley irányába.

– Ragasztó bűbáj, segítenie kell – suttogta a lány, most már sokkal közelebb hangzott az arcához.

– Ha nálam lett volna a pálcám, magam is odaragasztottam volna az ágyat a padlóhoz – mondta a varázsló, és bosszúsabbnak tűnt, mint amilyennek gondolta.

– Nem az ágyat ragasztottam a padlóhoz, hanem Ront ragasztottam az ágyhoz. Gondolom, a te ötleted talán jobb lett volna – hangzott elgondolkodóan Granger jangja, mire a férfi felhorkant egy nevetésben.

– Nem, Weasleyt az ágyhoz ragasztani sokkal szórakoztatóbb – mondta neki Draco.

– Gondoltam, hogy te is így gondolod.

Hallotta, ahogy a lány visszafekszik.

Ki gondolta volna, hogy Grangernek van humorérzéke?

hozzászólások: 0