5. fejezet
Vedd le


Rodolphus Lestrange

Grimmauld tér egy olyan ház volt, amelyről azt hitte, soha többé nem kell betennie a lábát. Rodolphus nagyot ivott a borból, amit Lucius dolgozószobájából csent el, vigyázva, hogy a száját távol tartsa az üvegtől. Ma este hatan mennek majd a Black birtokra: Perselus, Lucius, Bellatrix, McNair, Avery és ő maga.

– Úgy látom, Lucius végre észhez tért, és megátkozta az italos szekrényét. – Perselus célzottan a sárkánybőr kesztyűre nézett, amellyel Rodolphus az üveget tartotta.

– Mit számít egy kis átok barátok között? Lehet, hogy az üveg átégeti a bőrt, de a bor attól még jó, semmi olyan, amit egy kesztyű ne tudna megkerülni – kortyolt még egy kis bort a férfi. – Mindenesetre ma este olyan hatalmas szükségem volt errre, amit csak Lucius legdrágább bora tudott kielégíteni.

– Úgy tűnik, minden este szükséged van ilyen kielégülésre.

– Még mindig a borról beszélünk? – Rodolphus szuggesztív pillantást vetett Perselusra.

– Látom, ma este a szokásos küzdési mechanizmusodat fogod használni – nézett el sóhajtva.

Abszolút kibaszottul.

Rodolphus éppen akkor itta ki az üveget, amikor Lucius rájött, mit tett.
– Az az üveg egy vagyont ért!

– Tényleg? Középszerű íze volt…

Lucius úgy nézett ki, mint aki az összeomlás szélén áll, amikor Bella mindannyiukat felhívta a figyelmüket.

Megmentett a feleségem, ilyen ritkán történik…

A terv ugyanaz volt, mint bármelyik másik, átfésülni a házat, amilyen gyorsan csak lehet, és kiiktatni mindent, ami mozog. Lehetőleg nem halálos varázslatokkal, mert a Sötét Nagyúr maga akart lenni az, aki megöli Harry Pottert, és amit a Sötét Nagyúr akar, azt a Sötét Nagyúr meg is kapja.

Kivéve egy orrot…

Rodolphus, Lucius és Perselus már nagyon is tisztában voltak azzal, hogy Potter úr és barátai kiürítették a birtokot, de azért jó kis műsort fognak rendezni. Perselus a közelében maradt, miközben a Narcissa által megadott címre hoppanáltak. Rodolphus valójában még soha nem látta kívülről az ingatlant, mindig a nappaliba szokott beugrani Hop-porral. Kívülről a ház meglehetősen gondozottnak és barátságosnak tűnt, tudta, hogy a belső azonban másról árulkodik.

Bella nem vesztegette az időt, és berontott a bejárati ajtón, és mindannyian szorosan követték őt. Rodolphus elzárkózott, miközben végigment a mozdulatokon: robbantott egy ajtót, körbefutotta a szobát, tiszta a levegő, és továbbment. A konyha határozottan életjeleket mutatott, a tányérokat a mosogatóban hagyták egymásra pakolva, és az asztalon egy félig kiivott pohár víz állt. Lassabban körbejárta a szobát. Ahogy a tűzhelyhez közeledett, meglátott egy fából készült zsámolyt, rajta a Reggeli Próféta régi példányaival. A golyói ijedtében összerezzentek a Rózsaszín Démon arcától, ahogyan rámosolygott.

Urgh, nem tud elmenekülni az átkozott nő elől.

Egyértelműen leképezte, amint a Wizengamot teremből jön ki, valószínűleg épp most ítéltek el egy rakás mugliszülöttet a dementoroknak. A golyóidomár boldogan integetett a kamerának, magas nyakú blúzban, az általa ellopott medállal a kezében.

A francba!

Rodolphus gyorsan elmondott egy eltűntetővarázslatot, és az újság semmivé lett. Valószínű volt, hogy halálfaló társai nem figyeltek volna oda a papírokra, de ő mégis nyugtalan volt.

Vajon milyen nyomokat hagytak még azok az idióták szanaszét heverni?!

Az első emeleten csatlakozott a többiekhez, miután a házat üresnek nyilvánították. Rodolphus biccentett a lépcsőn sorakozó, lefejezett házimanófejekből álló tárlat felé.
– Így képzelem el a házadat, McNair – vigyorgott a férfira, miközben Perselus csendesen a plafonra nézett, hogy erőt merítsen.

McNair ajka meggörbült.
– Miért nem jössz át, hogy kiderítsd?

Rodolphus zihált:
– Te most flörtölsz velem? Őszintén, McNair, a feleségem ott van.

– Talált valaki valamit? – követelte a választ Bella, és a teljes, szemérmetlen gyűlöletet sugárzó pillantást vetett rá.

Az általános egyetértés az volt, hogy nem, bár Avery elővett egy Chudley Csúzlis sálat, amit mindenki bizonyítéknak tekintett arra, hogy Harry Potter és a barátai itt jártak.

Hú, micsoda meglepetés!

– Valakinek itt kell maradnia ma éjszakára, hogy vigyázzon a helyre. Holnap elintézhetjük, hogy az alacsonyabb rangúakból rendes őrszolgálatot alakítsanak ki – jegyezte meg Avery, miközben önkéntes után nézett.

– Majd én – szólalt meg Rodolphus, és igyekezett unottnak tűnni az ötlet hallatán.

– Ez jó ötlet? Félrészegnek tűnsz – morogta McNair.

– Csak félig? Hát remélem, van itt valahol alkohol, hogy befejezzem a munkát.

– Mindegy – tolta el magát mellettük Bella, hogy visszamenjen a lépcsőn. Nem tudta, miért akart annyira visszamenni, és jelenteni ezt a kudarcot a Sötét Nagyúrnak, mert nem lenne boldog.

Ma este nem lesz semmi fura kígyószex, drága feleségem.

Perselus egy „ne csinálj semmi hülyeséget” pillantást vetett rá, miközben elsuhant mellette, hogy kövesse a többieket a lépcsőn. Rodolphus ott maradt, ahol volt, amíg meg nem hallotta a hoppanálás hangját, majd a csendet. Most, hogy egyedül maradt, nagy levegőt vett, és adott magának egy pillanatot, hogy az okklumencia falai leomoljanak. Nem kívánt érzelmek árasztották el, miközben csendben felsétált a lépcsőn, és az ismerős ösvényt taposva eljutott a hálószobába, amelyet egykor Regulus Black lakott.

~~~~~~~~

Draco Malfoy

Az első néhány hét a sátorban meglehetősen eseménytelenül telt el, ahogy alkalmazkodtak az új rutinjukhoz. Egy rutin, ami számára főleg evésből, alvásból, olvasásból és Weasley bosszantásából állt, egy olyan feladatból, amire Draco nagyon büszke volt. Eddig sikeresen el tudta kerülni a főzést, főleg úgy, hogy önként jelentkezett az ételkészítés idejére eső extra őrszolgálatra. Nem azért, mert nem akart segíteni, hanem inkább azért, mert nem akart Weasley-nek muníciót adni arra, hogy felbosszantsa. Weasley már azt is élvezte, hogy Draco pálca nélkül őrködik, szerette felhívni a figyelmét arra, hogy Draco hangosan kiáltson, ha lát valamit, hogy jöjjenek és megmentsék.

Bár a pálcája hiánya frusztrálónak bizonyult, inkább élvezte az őrszolgálatot. A csendes erdőben egyedül ülve volt ideje olvasni és rendezni a gondolatait. Időnként Granger csatlakozott hozzá, mondván, hogy túl zajos a sátorban, és kényelmes csendben olvastak. Nagyon furcsa helyzet volt, de Draco hosszú idő óta először érezte magát furcsán nyugodtnak. Tudta, hogy a háború még messze nem ért véget, de most az egyszer nem kellett vigyáznia a hátára, és nem kellett aggódnia, hogy bármikor, amikor a Sötét Nagyúrnak kedve szottyan, Cruciót kap. A Phineas Black portréján keresztül kapott hírekből úgy tűnt, hogy a szülei is jól vannak. Ki gondolta volna, hogy a táborozás meglehetősen élvezetesnek bizonyul majd.

Sajnos még mindig volt egy kérdés, amit meg kellett oldani: hol verje ki. A dolgok kezdtek kínossá válni, ma reggel arra ébredt, hogy Granger meztelen lába kilóg a paplan alól, és az agya úgy döntött, hogy a nőnek nagyon vonzó a lába, aminek következtében meglehetősen hosszan tartó merevedés lett a vége, amivel nem tudott mit kezdeni. Nos, Draco sosem volt egy lábfetisiszta pasi, nem volt problémája azokkal, akik azok voltak – mindenkinek a sajátja, meg minden –, de Draco nem gerjedt lábakra. Éppen ezért állt most a ruhával elkerített fürdőszobában, hogy megkísérelje élete legkínosabb kiverését. Draco már ezt is különösen mélypontnak tartotta, de ha már a lehetőségekről volt szó, ez volt az egyetlen.

Elég szerencsétlen volt, hogy a fürdőszobán lévő elnémító bűbáj csak egyirányú volt, így míg a többiek nem hallották volna őt, ő sajnos hallotta volna őket. Weasley elmagyarázta, hogy azért van, hogy be lehessen kiabálni a szobába, ha valamelyik testvér túl van bent. Ismét eszébe jutott Dracónak, miért is szeretett inkább egyke lenni.

Draco lerántotta magáról a nadrágját, az alsónadrágját és a zokniját (zokniban nem lehet rendesen kiverni), és leült a sarokban lévő kis vécére. Béna farka lelketlenül a combjára pottyant. Draco át tudta érezni, őt is nagyon nem hatotta meg ez a felállás.

– Tudom – mondta neki finoman –, de mindkettőnknek szüksége van erre, a dolgok csak rosszabbak lesznek, ha nem próbáljuk meg legalább megpróbálni.

Megnyalta a kezét, és megragadta, gyengéden megpróbálta felcibálni, miközben felidézte a különböző boszorkányokkal való múltbéli találkozásait a Roxfortban.

Amikor Pansy meglepett a könyvtárban, és hagyta, hogy az asztal fölé hajoljak. – Ez volt az első alkalom, hogy ilyen pózban fogott meg egy boszorkányt, nagyon élvezte. A farka megrándult, ahogy a kezét lassan fel-alá járatta a tengelyén.

Hála Mardekárnak, ez az, most már haladunk valamerre.

Arra gondolt, amikor Daphne Greengrass először szopta le a Csillagvizsgáló toronyban, és arra a beauxbatoni boszorkányra, aki egy szobor mögé húzta, és ledugta a nyelvét a torkán – még mindig nem tudta a nevét. Granger lába még a furcsa megjelenést is megejtette, hagyta, hogy elfelejtse, ezen a ponton bármit bevállalt, ami a határon túlra vitte.

– Harry, hoznál nekem egy pohár vizet?

Weasley hangja egy pillanat alatt leeresztette a farkát, és Draco csalódottan morgott egyet. Nem adhatta fel azonban, vett egy mély lélegzetet, és lassan újra elkezdte fel-le pumpálni a kezét.

Gyerünk, meg tudod csinálni…

Talán egy kis síkosításra volt szüksége. Körülnézett a fürdőszobában ihletet keresve, és a szeme egy üveg testápolóra esett, amit Granger a zuhanyzóban hagyott. Jót tenne neki, ha nála lenne a pálcája, nem kellene használnia. A címke elárulta neki, hogy mentaillatú. Egy keveset spriccelt a kezére, és újra dörzsölni kezdte. Ez sokkal jobb érzés volt, és egy kellemes nyögés hagyta el a férfit, miközben felállt…

Várj… Ez éget?

Miért ég a farkam…

Hideg, de ugyanakkor éget, mi ez a boszorkányság?!

Granger megátkozta a testápolóját, hogy más ne használhassa?!

Felpattant, beledugta a farkát a kis kézmosóba, és elzárta a csapot, hogy lemossa az elátkozott testápolót. Hála Malazárnak, most senki sem láthatta, az öblítés segített, de a farkát még mindig furcsán érezte, és a hideg égető érzés láthatóan megmaradt.

BASZD MEG…

BASSZA MEG AZ EGÉSZET, FELADOM!

Draco felrántotta a ruháit, és kiviharzott a fürdőszobából.

Granger riadtan nézett fel. Megint a Bogar bárd meséit olvasta, ami kissé furcsa választás volt, de a jelenlegi helyzetüket tekintve talán csak valami gyerekmesére vágyott, amiben elmerülhet.

A TESTÁPOLÓDTÓL ÉG A FARKAM! Draco majdnem ráordított a lányra, de nagy önuralmat tanúsítva sikerült visszafognia magát.

– Csinálnál nekem egy teát, ha már a konyha felé tartasz? – kérdezte Potter tőle.

Draco bosszús pillantást vetett Potterre, de a konyhába tartott, így aligha utasíthatta vissza, főleg, hogy Potter az elmúlt hetekben mennyi italt készített neki.

Mennyire lehet ez nehéz?

Levette a fedelet a vízforralóról, és belekukkantott, nem volt benne víz…
– Lenne valaki olyan kedves, és varázsolna egy Aguamentit?

Potter és Granger is lenyűgözve figyelte őt. Kissé felborzolta a szőrét, szerencsére Weasley éppen őrködött. Granger suhintott egyet a pálcájával, és a szavak nélküli varázslat valóban lenyűgöző bemutatójával a vízforraló megtelt vízzel. Rátette a vízforralót a fém szerkentyűre, ahogyan Pottertől látta.

– Meggyújtaná valaki a lángot? – kérdezte reménykedve Draco.

– Tessék – állt fel Potter, és odadobott neki egy kis dobozt. – Nyilvánvaló okokból nem használunk tűzvarázslatokat a sátorban.

Draco megvizsgálta a kis dobozt, amiben „gyufaszálak” voltak…

Gyufaszálak…

Gyufaszálak…

Miért lennének hasznosak a pálcikák ebben a forgatókönyvben?

Felrántotta a dobozt, és több száz egyforma pálcika repült ki belőle, amelyek az egész padlón landoltak.
– Ó, az isten szerelmére, most már soha nem fognak visszamenni a dobozba – kiáltott fel Potter dühösen, mire Granger felnevetett.

Draco felkapta az egyik apró, egymáshoz illő pálcikát. Nézett közte és a vízforraló között, és azon tűnődött, mit kellene tennie.

– Olyan, mintha egy gyereket néznék, amint először tanul meg járni – motyogta Granger Potternek, és mindketten felhorkantak.

– Jól van… Nevessünk mindannyian Dracón, nyilvánvalóan nem tudja, hogyan kell főzni vagy teát főzni…

Mintha a sikertelen kiverési kísérlete nem lett volna elég rossz, most ezt is el kellett viselnie.

Potter megsajnálta őt.
– Hadd mutassam meg – mondta, felkapta a dobozt, és felemelt a padlóról egy apró, hozzáillő pálcikát. Egy gyors mozdulattal végigfuttatta a doboz oldalán, és a bot életre kelt. Draco meglepetten hátraugrott, ami újabb nevetést váltott ki Grangerből.

– Olyan, mint egy apró pálca – jegyezte meg Draco.

– Igen, de csak egy varázslatot tud – vigyorgott Potter, miközben Granger az ingujjával letörölt egy könnycseppet az arcáról, legalább élvezte a műsort. – Ide tetted a gyufát… – A megfelelő pálcát a vízforraló alatti fémszerkezet felé tartotta, és nagy lángok keltek életre… – És tessék, a vízforraló felforrósodik.

– Rendben, értem. – Draco igyekezett nem bosszúsan nézni, miközben Potter leereszkedően megveregette a vállát, és a pálcájával intett, hogy eltakarítsa az összeillő pálcikákat. Igaza volt, nem akartak rendesen visszatenni a dobozba, véletlenszerű szögben álltak ki, akárhányszor is próbálta Potter rendbe tenni őket. Miután úgy döntött, hogy Dracóban nem lehet megbízni, Potter a konyhában maradt vele, amíg a teakészítés feladata be nem fejeződött.

Draco diadalittasan tette le Granger teáját és a sajátját a dohányzóasztalra a lány elé.

A lány rámosolygott a férfira.
– Köszönöm. Később vacsorát készíthetsz velem, ha akarsz?

Akart-e? Nem. Bosszantaná Weasley-patkányt? Igen.

– Oké, de azért légy elnéző velem, most volt egy nagyon traumatikus élményem a vízforralóval.

– Megígérem, hogy óvatosan bánok veled.

A farka a lány szavainak hatására életre kelt…

MOST DÖNTESZ ÚGY, HOGY MEGJELENSZ?!

~~~~~~~~

Hermione Granger

– Nem tudom, miért, de igazából nem bánom, hogy Malfoy itt van, olyan, mintha lenne egy eléggé szarkasztikus, de mégis aranyos kiskutyám – mondta Harry, miután Malfoy elhagyta a sátrat, hogy őrségbe menjen.

– Mmm, igen, sokkal viccesebb, mint amire számítottam, bár szerintem ez főleg azért van, mert annyira tanácstalan.

– Legalább próbálkozik, azt hittem, rá kell majd kényszerítenünk, hogy segítsen.

Hermione is ezt gondolta, de Malfoy másnak tűnt. Láthatóan sok mindenen ment keresztül, és úgy tűnt, furcsán megbékélt velük a sátorban. Az az undok, sznob fiú, akit egykor a korai royfortos éveikben ismertek, már régen eltűnt, most sokkal inkább megelégedett azzal, hogy viccelődjön, mintsem hogy gonoszkodjon.

– Észrevettétek a remegést a kezében? – kérdezte Hermione halkan Harryt.

A férfi a homlokát ráncolta.
– Nem? Bár nem igazán néztem a kezeit… – Kérdő pillantást vetett rá.

– Ne is törődj vele – szólt Hermione neki, miközben érezte, hogy az arca felforrósodik.

– Malfoy mondta, hogy ezt adjam oda valamelyikőtöknek, úgy tűnik, nyűgös leszek tőle –dühöngött Ron, és Hermione felé hajította a Mardekár medálját, amikor belépett a sátorba.

A lány tétován felvette, és a nyakába csúsztatta a láncot, miközben Ron összeesett a kanapé túlsó végében.
– Csinálnál nekem egy kávét, Hermione?

– Csinálj magadnak – mondta Harry, mielőtt Hermione válaszolhatott volna.

– Épp most voltam őrségben az elmúlt négy órában…– Ron felnyögött.

– Igen, nos, nem mintha nem csináltam volna semmit, én kutattam – mondta neki Hermione, miközben felemelte a könyvet, amit éppen olvasott. Még mindig fogalma sem volt, hogy Dumbledore miért hagyta rá végrendeletében a Bogar bárd meséit, de mindannyian egyetértettek abban, hogy biztosan van valami oka. Harry, aki egyértelműen úgy döntött, hogy jelenleg nem tud Ron-nal foglalkozni, felállt, hogy kimenjen. Még nem is olyan régóta táboroztak, és a feszültség máris elszabadult. Ez nem volt jó jel. Még aggasztóbb volt az a tény, hogy éppen Malfoynak sokkal könnyebb dolga volt, mint Ronnak.

A férfira nézett, aki nyögdécselve feküdt a kanapén, és láthatóan bűntudatot próbált kelteni benne, hogy készítsen neki egy italt, miközben ő csak kint ült, és valószínűleg csak szundikált néha-néha.
– Ron… – kérdezte tétován, miközben a fiú elhajította a karját az arca elől, hogy ránézzen. – Tudod, hogy megkérheted Harryt, hogy tegyen meg neked dolgokat, vagy Malfoyt, nem kell mindig engem.

Ron ráncolta a homlokát, majd elutasítóan felnevetett.
– Pedig te vagy a legjobb mindenben.

Tudta, hogy bóknak szánta, de abban a pillanatban Hermionét ez irritálta.

– Csak azt szeretném, ha egy kicsit többet vállalnál, én nem vagyok az anyád – vágott rá a boszorkány.

– Tudom, hogy nem vagy az anyukám! Ez meg honnan a fenéből jött? – Ron dühösen felült.

Urgh, annyira dühítő.

– Mindig parancsolgatsz nekem, elvárod, hogy készítsek neked italt, vagy hozzak neked dolgokat… és soha nem szeded össze magad után a holmiját!

– Én nem parancsolok neked! Csak egy italt kértem, mondhatsz nemet is!

– Ha nemet mondok, akkor csak fekszel és drámaian nyögsz, hogy bűntudatot kelts bennem!

Talán meg kellene átkoznom!

Ne, ne átkozd meg, Hermione, mi ütött beléd?!

– Én nem csinálok ilyet!

Most már mindketten felálltak.

– Csak mutassatok még egy kis tiszteletet! – kiabálta csalódottan a boszorkány, és kiviharzott a sátorból, mielőtt valami hülyeséget csinálna.

Harry, aki a közelben kártyázott magával, és Malfoy, aki épp őrködött, mindketten meglepődve néztek fel rá, amikor a lány frusztráltan belerúgott egy fűcsomóba.

Az a rohadt Ron…

Urgh.

– Hermione, mi a baj? – kérdezte Harry.

– Ron olyan… – A boszorka küzdött a megfelelő szó megtalálásával.

– Idegesítő? – szolgáltatta Malfoy a választ, lassan közeledve hozzá, óvatos arckifejezéssel az arcán.

– Urgh. – Ez volt az egyetlen válasz, ami eszébe jutott.

Vett néhány mély lélegzetet, miközben próbálta megnyugtatni magát és visszaszorítani a szívverését. Ez nagyon nem vallott rá, több mint megszokott volt Ronhoz és a szokásaihoz, általában nem szokott így hozzáállni. Malfoy kíváncsian figyelte a lányt, majd a tekintete a mellkasára esett, és ott maradt. Érezte, hogy az arca felforrósodik.

– Malfoy, te Hermione melleit bámulod? Mert ez nem túl helyénvaló – szólt rá Harry, egyértelműen észrevéve, hogy hol időzik a tekintete, határozottan nem finomkodott. Hermione ellenállt a késztetésnek, hogy keresztbe tegye a karját, nem mintha a férfi tényleg látna valamit.

Malfoy megforgatta a szemét.
– Őszintén szólva, Potter, ez… – mutatott a lány vastag gyapjúpulóvere felé –, aligha az a ruha, amiben a melleit csodálhatod. Elméletileg, ha ezt akarnám, akkor tenném, amikor azt a pántos kis felsőt viseli, amit az ágyban hord, reggel elsőre hűvös van, a dolgok kicsit felpörögnek… – Vigyorgott rá, miközben a lány arca égett. Fogalma sem volt, mit mondjon erre a kijelentésre, és kissé megalázta a fájdalom, amit a lába között gyújtott.

– Ez most komoly?!– kiáltott fel Harry.

– Halálosan… – Visszafordult Hermione felé. – Granger, vedd le!

A lány szája tátva maradt.
– Nem veszem le a pulóveremet azért, hogy a melleimet csodálhassátok, az isten szerelmére!

Malfoy kissé megdöntötte a fejét.
– A medálra gondoltam, vedd le a medált.

– Ó… – A lány ügyetlenül benyúlt a pulóverébe a láncért, és a fején keresztül lehúzta a medált.

– Mindegyikőtökre hatással van, amikor viselitek. Aki viseli, az lobbanékony és frusztrált lesz… – Draco megvonta a vállát. – Tényleg nem hiszem, hogy viselned kellene, valami, ami ilyen sötét, megváltoztathat téged.

Hermione érezte, hogy a zavar kúszik felette, most, hogy belegondolt, nyilvánvaló volt. Miért viselne a nyakában egy horcruxot? Persze, hogy hatással lenne rájuk, ez egy ostoba ötlet volt!

– Tudhattuk volna… – mormolta a lány, miközben Harry megszorította a vállát, és ugyanolyan bosszúsan nézett maga elé.

– Ha segít, akkor téged érint a legkevésbé, Granger. Hetek óta ez volt az első alkalom, hogy akár csak a közelébe kerültél annak, hogy elveszítsd a fejed, nyilvánvalóan neked van a legtöbb türelmed mindenki közül. Potter hajlamos nagyon szarkasztikus és fanyalgó lenni, Weasley pedig rohadtul erőszakos, ha az van rajta.

– Amikor felveszem, olyan, mintha nem látnám az értelmet – motyogta Harry, és elgondolkodva szemlélte a lakatot.

– Igen, minden frusztrációm felfokozódott – értett egyet Hermione. – Mennem kéne beszélni Ronnal, a medált pedig a táskámban lévő lezárt rekeszbe teszem.

Ron óvatosan figyelte a lányt, ahogy újra belépett a sátorba.

A lány tétova mosollyal nézett rá, miközben felkapta a gyöngyös táskáját, és egy új rekeszt tett bele a lakatnak.

– Bocsánat, Ron, nem akartam így kiakadni rád. – Leült a férfi mellé. – Malfoy szerint a medál rossz hatással van ránk, fokozza a frusztrációnkat. Szerintem igaza van, nem fogjuk többé viselni.

– Persze, hogy szerinted Malfoynak igaza van – forgatta a szemét Ron. – Nem bízom benne, Hermione.

– Tudom… – A frusztráció kis buboréka újra feltört benne, csak ezúttal sikerült levegőt vennie ahelyett, hogy kiviharzott volna. – Nem kell kedvelned őt, de hasznos.

Ron felszisszent, de egy másodperccel később szégyenlősen nézett rá.
– Sajnálom, ha úgy bántam veled, mint az anyámmal.

Hermione elmosolyodott.
– Semmi baj, felejtsük el.

~~~~~~~~

Draco Malfoy

Draco figyelte, ahogy Granger visszasétál a sátorba, valószínűleg azért, hogy bocsánatot kérjen Weasley-től, pedig nem kellene. Ha valamit megtanult az elmúlt hetekben, az az volt, hogy Weasley-nek fel kell nőnie. Két másodpercet sem bírt volna ki a Mardekárban, többször is a Fekete-tóba mártva találta volna magát.

Potter valamiért úgy döntött, hogy kissé leeresztett tekintettel csatlakozik hozzá az őrségben.

– Ki rúgta meg a krúpodat, Potter? Rossz lehet, ha a társaságomat keresed.

Potter felszisszent egy nevetést.
– Bárcsak tudnám, mi a fenét csinálok, hogy őszinte legyek. – Szorosan magára húzta a kék kapucnis pulóvert, amit viselt, hogy leküzdje a hűvös levegőt.

– Nos, ha felvilágosítanál a küldetése részleteiről, talán tudnék segíteni.

– Tudom, csak megígértem Ronnak és Hermionénak, hogy addig nem mondjuk el neked, amíg mindannyian meg nem állapodtunk abban, hogy megbízhatunk benned. Biztosan megérted, hogy ez néhányunknak miért okozhat gondot… – vonta fel a szemöldökét.

Draco csalódottan felsóhajtott.
– Megszeghetetlen fogadalmat tettem, nem igaz?

– McGalagony mesélt nekünk egy kicsit arról, hogy miért került rád a Sötét Jegy, de szeretném tőled is hallani, ha nem bánod, hogy beszélsz róla? – Potter megint azt a lélektani pillantást vetette rá.

Remek…

– Ó, nem bánom, életem egyik legrosszabb pillanata volt. – Draco kinézett az erdőbe, gondolatai visszautaztak a kínzó fájdalomhoz, amit az okozott, hogy Sötét mágia foltot hagyott a bőrén. – Bár értem, miért akarod tudni, és ez annak következtében történt, hogy apám kudarcot vallott a küldetésében a Rejtélyek Osztályán. Amiről egyébként nem tudtam, különben valószínűleg találtam volna módot arra, hogy figyelmeztesselek, ahogy a halálfalókkal tettem a kviddics világbajnokságon…

– Micsoda? – Harry zavartan nézett rá.

– Nem emlékszel, amikor összefutottunk a kviddics világbajnokságon, és mondtam Grangernek, hogy menjen ki, mielőtt célpont lesz?

Potter szája tátva maradt a felismeréstől.

Draco felhorkantott egy nevetést.
– Csak azért, mert rivalizáltunk az iskolában, még nem jelenti azt, hogy bármelyikőtök halálát akartam volna. Büntetésen elzárva talán, és az, hogy eltiltottak a kviddicstől, mindig is vicces volt… de nem holtan.

– Igaz… – Potter úgy nézett ki, mintha nehezen tudná feldolgozni ezt az új információt.

– Nos, mindegy, miután apám kudarcot vallott, a Sötét Nagyúr rám kényszerítette a Jegyet, és azt a lehetetlen feladatot adta, hogy apám megbüntetéseként megöljem Dumbledore-t. Sosem voltam hivatott sikerrel járni, szándékosan kudarcra ítéltek, hogy a Sötét Nagyúr megölhessen, és a bűntudat révén elpusztíthassa apámat. Mint tudod, azt is rám bízták, hogy juttassam be a halálfalókat a Roxfortba. Amennyire csak tudtam, késlekedtem a volt-nincs szekrénnyel, de nyilván végül sikerült a küldetésnek ezt a részét is teljesítenem. Ez, valamint az, hogy állítólag én intéztem el, hogy Piton megölhesse Dumbledore-t, voltak az egyetlen okok, amiért a Sötét Nagyúr nem ölt meg engem. Fogalmam sem volt róla, hogy Pitonnak és Dumbledore-nak saját terve volt. Ez az elmúlt év volt életem legrosszabb éve, és hogy őszinte legyek, az elmúlt hetek ehhez képest álomnak tűntek.

– Életed legrosszabb éve… és a tetejébe még fel is vágtalak egy fürdőszobában. – Potter őszintén bűnbánónak tűnt.

– Ez a legkisebb problémám, Potter.

– Szóval, mi késztetett arra, hogy meggondold magad Tudodkivel kapcsolatban?

– A véleményemet sosem kellett megváltoztatni, eleget tudok ahhoz, hogy tudjam, ő rossz, de sajnos, ha a családod követi őt, akkor mindannyian követitek őt, nincs más választás. Apám nagy hívő volt egészen addig a pontig, amíg a Sötét Nagyúr nem kezdett el engem és anyámat büntetésként használni, de akkor már túl késő volt.

– Hmm – Potter elgondolkodóan nézett.

– Végül is, Potter, ha hiszel valamiben, kérlek, hidd el, bármit megteszek, hogy megmentsem az anyámat.

Potter szomorú mosollyal nézett rá.
– Hiszek neked, őszintén szólva azóta hiszek, mióta letetted a Megszeghetetlen Esküt.

Mardekárra, ez az érzés egy kicsit túl mélyre hatolt.

– Csak nem volt egy összekötő pillanatunk? – kérdezte Draco vigyorogva.

Potter megforgatta a szemét.
– Halálom napjáig tagadni fogom.

– Remek, most, hogy már barátok vagyunk, lenne egy kérdésem hozzád…

– Folytasd csak… –Potter óvatos pillantást vetett rá.

– Hol a picsában vered ki a farkad? Mert én már próbáltam abban a fürdőszobában, de nem megy.

Potter nevetésben tört ki.
– Mit gondolsz, miért vállalom a hajnali háromtól hétig tartó őrséget? Ott garantáltan mindenki alszik, és elég sötét van ahhoz, hogy ha valaki kijön a sátorból, ne lásson meg.

Draco komolyan nézett Potterre.
– Ma este én vállalom ezt a műszakot, Potter.

– Rendben, felváltva is vállalhatjuk – kuncogott a fiú.

– Ne használd Granger testápolóját, a farkam még mindig ég.

Potter most előre hajolt.
– Az a mentolos cucc? Nem is tudom, nekem egészen tetszik.

– Hát persze, hogy szereted, te kibaszott köcsög.

hozzászólások: 4

by Araniel @ 2025 Mar 03

Hát ezek nagyon készek

by Nyx @ 2025 Mar 03

Jajj nagyon! És ezt még fokozzák tovább

by Neola @ 2025 Mar 05

Hülye gyerekek. Na Harry itt a végén elégé Mardekáros lett. Ron pedig kicsit antihős szereplő lett. Már majdnem sajnálom. de annyira azért nem.
Kíváncsian várom a folytatást!
Üdv:Neola

by Nyx @ 2025 Mar 06

Uhhh teljesen Harry nagyon érzi ezt a mardekáros vonalat. Ron pedig, hát ja ő hozzá a formáját Nemsokára jövök a folytatással