„Egy kis hópihében történt ez a csodás eset,
éppen olyanban, ami a sapkádra esett.” (Grincs, film változat, 2000)

1. fejezet
Karácsonyi fények novemberben


A novembert hóval köszöntötte a téli időjárás. Apró pelyhekben hullott az Oxford Street fényesen kivilágított téli csodavilágára. Fényfüzérek jelentek meg az épületeken, az üzleteket karácsonyi pompába öltöztették, s kivirultak az esti szürkületben. Lágy, ünnepi zene szólt, ami keveredett a tömeg zajával. Élénk forgalom volt az utcákon; elsuhanó autók, piros buszok, embertömegek, turisták.

Egyedül egy sötét szürke kabátba öltözött alak nem örült ennek korai karácsonyi díszkivilágításnak. Draco Malfoy kimért tekintettel haladt előre a szürke szövetkabátjában. Arca szörnyen mogorva volt. A terveit többszörösen tönkretették. Ki akarta szellőztetni a fejét a hosszú munkanapja után. Miért is választotta London egyik legforgalmasabb utcáját ehhez? Talán el akart tűnni a járókelők forgatagában? Nem tudta volna megmondani. Jobb volt így, mint az Abszol út tömegében, ahol lépten nyomon üdvözölnie kellett az ismerősöket. Itt a névtelenség homályában lehetett közel az emberekhez, de mégis távol. Ideálisnak kellett volna lennie ennek. Mégsem volt…

A karácsonyi kivilágítást látva egy pillanatra megtorpant, és olyan ronda fintort villantott, amit maga a zöld Grincs is megirigyelhetett volna.

– Már novemberben elkeződik? – morogta mérgesen, és meglehetősen hangosan. Fújt egyet, amikor megállt egy pillanatra, hogy elborzadjon a látványon. Éppen akkor gyulladt ki az egyik égősor pontosan a feje felett. – Mi történt az emberekkel?

Észre sem vette, hogy mennyire hangosan beszél, egészen addig, amíg valaki válaszolt neki.

– Valahol már augusztus végén láttam gömböket – szólalt meg mellette egy mugli férfi hasonlóan elegáns szövetkabátban. Nem ismerték egymást, de a közös téma egy pillanatra közelebb hozta őket. – Egyre korábban elkezdődik az őrület. Mindig mondom, hogy ez nem normális.

– Decemberben meg már készüljünk a húsvétra, nem igaz? – dörmögte tovább Malfoy. – Nevetséges.

– Pontosan ezt mondtam a feleségemnek – sóhajtott fel nehezen az idegen. A két férfi komoran nézett szembe egymással, majd egyszerre bólintottak. Majd az ismeretlen folytatta: – Erre képzelje mit csinált a feleségem? Mindent kidekorált. Az egész kicseszett lakást. Hülyét kapok a sok éneklő télapótól, manótól és ki tudja mitől.

– Használjon Silenciót.

– Tessék?

– Semmi – rázta meg a fejét Draco, mert egy pillanatra elfelejtette, hogy egy muglival van dolga. – Biztosan borzalmas lehet.

– Az is.

– Együtt érzek, cimbora – mondta a lehető legőszintébben Draco.

– Ha teheti meneküljön innen, mert ez még csak a kezdet. Hamarosan a Covent Garden következik – nevetett fel a férfi kényszeredetten. – Nekem már késő, a három gyerek mellett kizárt, hogy ezt az ünnepet kihagyjam vagy ami azt illeti bármelyiket.

– El is mennék – motyogta Draco továbbra is bosszankodva.

– Akkor, barátom, most induljon – nézett rá együttérzően, aztán hosszú léptekkel távozott.

– Idén ebben a fertőben maradok – szólalt meg félhangosan Malfoy, de inkább csak magának. Nos, kimondva sem volt jobb a helyzet. Gyűlöletes évvége…

Mi is volt az a hatalmas baj? Tehetett volna úgy, mintha nem érdekelte volna ez az egész. De ezt nem ment.

Ugyanis Draco Malfoy utálta a karácsonyt, és mindent, ami ezzel járt. Utálta fát, a gömböket, a fényfűzéreket, a giccses girlandokat, a masnikat, a csiricsáré csomagolópapírokat, a tojáslikőrt (ezt annyira azért nem), a karácsonyi pulcsikat, a fagyöngyöt, a gyümölcskenyeret, a magyalkoszorúkat, a cukorpálcát, a borzalmas ajándékokat, a karácsonyi zoknikat, hogy csak a legjobbakat említsük. Rühellte a karácsonyi történeteket, a szentimentális, ömlengő képeslapokat, a szemétre való, hamis érzelmeket közvetítő nyálas színdarabokat és mugli filmeket, amiket volt szerencséje korábbi barátnőjével végigszenvedni júliusban (még borzasztóbb élmény). De a legeslegjobban és szívből a karácsonyi dalokat gyűlölte. Mindegyiket egytől egyig. A klasszikusokat és a moderneket is. Nem hatotta meg egyik sem.

És mi okozta nála ezt a zavart? Senki sem tudta igazán. Utoljára talán még roxfortos diák korában szerette az ünnepeket, de diákéveinek már tíz hosszú éve vége volt már… Általában jól bevált módszerei voltak a karácsony elkerülésére, ami néhány borzalmas élmény után fejlesztett ki. Eleinte csak leitta magát, és bájitalmámorban szenvedte végig egyedül az ünnepeket. Ezzel az volt a baj, hogy szörnyen mélyre került, és egy hétig csak félig nyitott szemmel tudott dolgozni. Nem túl szerencsés egy elismert mágiajogi ügyvédnek. Majd átváltott a tivornyákra a hasonlóan karácsonytagadó barátaival, aki az évek során szépen sorban beálltak a házasok sorába, majd kigyógyultak az ünneputálatból és gyomorforgatóbbnál gyomorforgatóbb karácsonyi meghívókat küldözgettek neki. Aztán végül Draco rátalált a tökéletes módszerre: az utazásra.

December elején felkerekedett, aztán elment egy olyan helyre, ahol nem háborgatták, senki sem ismerte, egy árva karácsonyfa sem jött szembe vele. Ez remekül is ment egészen mostanáig. A Nemzetközi Varázsjogi Hivatal oszlopos varázslójaként kiváltságos helyzetben volt. Rengeteget utazott így is, rengeteget hallatta a hangját, és a karácsonyproblémáján is segített olykor egy decemberben elvállalt, külföldi úttal egybekötött ügy. Minden rendben ment volna az idén is, ha nem teríti le az egész hivatalt a feketemacska influenza, ami krónikus balszerencsével járt, a tüsszögés, orrfolyás és a macskaszőr felköhögése mellett. A varázsló undorodott, amikor erről beszámoltak neki. Főleg, amikor megtudta, hogy ez bőven decemberig elhúzódhat.

Ennek hála egy fontos ügy hullott az ölébe, aminek a tárgyalása Draco minden decemberi programját átütemezte. Átkozta Beau Bearwood nevét, akitől megkapta a Caro Claxton ügyét. Gyakorlatilag karácsony előtt két nappal volt a tárgyalás. Ilyenkor pedig zsupszkulcsot szerezni olyan volt, mint sárkánytojást keresni a jég alatt. Ráadásul ez a képtelen betegséghullám… Draco Malfoy természetesen az egészség mintaképeként nem kapta el a kórt, ugyanakkor szentül meg volt győződve arról, hogy ő ennek a járványnak a legnagyobb áldozata. November ide vagy oda, mire Bearwood ebből felgyógyul, addigra bőven benne lesznek az ünnepek sűrűjében.

Dracónak élénken élt az emlékezetében a beszélgetésük, amit nem olyan régen folytatott le. Miután szemtelenül kiabált a főnőkével, aki természetesen nem engedett a kérésének, sőt felhúzott orral meredt rá. Vajon Paxton Blackfire miért gondolta azt, hogy nem elég indok a visszalépésére az, ha egyszerűen azt mondja, hogy nem vállalja az ügyet? Most kell ennél nyomósabb érv? Nos, kellett volna. Felidézte magában a beszélgetést.

– Caro Claxton talán rokona? – rontott rá a kérdéssel Blackfire.

– Nem, uram – vicsorogta Draco.

– Talán mély kapcsolat van önök között?

– Határozottan nem, uram.

– Akkor mi a baj? – Blackfire hajthatatlannak tűnt, és Draco nevetségesnek tartotta volna, ha közli vele az ünnepek iránti mély gyűlöletét. – Maga az egyik legjobb nemzetközi mágiajogi ügyvéd. Profit mondanék, ha hízelegnem kellene, de momentán ilyesmit ne is várjon tőlem, Malfoy. A Minisztérium szorongatja a tökeinket. Miss Claxton ügye a műkincscsempészés vádjával, és kiadatása Marokkóból sima ügy lesz, ha nem cseszi el. Szóval akkor miért nem vállalja? Van valami baj?

– Nincs baj, uram. Elvállalom az ügyet.

– Csodás. Ezzel meg is volnánk. Az egész januárt megkapja, és elmehet szabadságra.

– Igen, uram – vicsorogta Draco, aztán felhúzott orral elindult az irodája felé. Január a december helyett? Mégis ki csinál ilyen nagy baromságot?

– Élvezze itthon a karácsonyt, Malfoy – szólt után még akkor a főnöke.

– Remélem, beleül egy magyalkoszorúba, uram.

– Mondott valamit, Malfoy?

– Azt, hogy remélem, elküldi nekem hamar az ügyiratokat, uram – pontosított.

– Mintha magyalkoszorút hallottam volna – szólt zavartan a varázsló.

– Nem mondtam ilyet.

– Persze, persze…

Szóval így zajlott a végzetes beszélgetés, amit párszor visszaidézett. És akkor itt volt még ez az Oxford Street-i rettenetes felfedezése. Novemberben karácsonyi fények? Felháborító borzalom. Ahogy előre haladt az utcán itt-ott elhalkult a zene. Az utcai zenész húrja elpattant és a torkához kapott, mert hirtelen berekedt. A karácsonyi égők elektromos zavarba kerülve villogtak, néhol sötétbe borultak. A kifeszített girlandok egyenként hullottak le. A hatalmas ezüst gömböket megtépázta a feltámadó szél. Draco nem vette észre, de ezek leszakadtak, aztán nagy riadalmat keltve végiggurultak az úton. Ő csak haladt előre, ám a lelki béke egyáltalán nem szállta meg.

– Anya, nézd ott van egy karácsonyfa – kiabálta egy gyerek Draco mellett, és úgy suhant el, mint egy kerge hippogriff, lesodorva a férfi válláról a táskáját.

– Várj, Evan!

Végül az ajtóba állított karácsonyfa eldőlt, mielőtt a gyerek megnézhette volna. Draco tudomást sem vett a gyerek csalódott meghökkenésétől, inkább csak gonoszul vigyorgott. Picit jobban érezte magát, miközben visszahúzta a táskája szíját a vállára. Végül a Tottenham Court Road metrómegállójánál talált egy félreeső helyet, ahonnan a Foltozott Üsthöz hoppanálhatott. Amikor belépett a kocsma helyiségébe, egyből megpillantotta a gyűlölt dekorációt.

– Itt is ez van, bassza meg? – morogta mérgesen, de persze senki sem figyelt rá.

– Gyömbéres forralt bort, Mr. Malfoy? – kérdezte az egyik pincérnő mosolyogva, miközben megcsörgette a manósapkáját. Draco úgy nézett rá, mint aki azt hiszi, hogy ennek nőnek elment az esze. Komolyan elgondolkodott azon, hogy egy teljesen új törzshelyet keres magának.

– Köszönöm, nem!

– Kóstolja meg a mézeskalácsos mazsolás gyümölcskenyeret, az érzéki rumos puncsot, a karácsonyi mannát vagy a télapós…

– Most csak átutazóban vagyok – állította meg Draco. – Ha megbocsát, akkor sietek tovább.

– Természetesen. Reméljük jön máskor is! – bazsalygott, miközben csücsörített, és a szemérmesség teljes hiányában hajolt előre, hogy a férfi láthassa a dekoltázsát, ami tele volt fenyőfa alakú konfettivel.

Draco csak biccentett. És valami olyasmit mondott, hogy mindenki megőrült, de ez nem vette el a kedvét a manósipkás nőnek, aki még egy kacér pillantást vetett felé, mielőtt Draco a kandallóhoz sétált, és némi hop-port szórva a tűzbe tovább utazott. Semmi kedve nem volt tovább hallgatni ezt a sületlenséget. Egy normális teát akart inni, semmi különleges karácsonyi csodával. Nem, nem, nem… Hiába volt közel a lakása, inkább gyorsan eltűnt a színről. Egy csendes előtérbe érkezett. Végre mély levegőt vett.

A sorház, ahol Draco lakott, egy hatalmas előtérrel rendelkezett, ahol egy kandalló fogadta a hazatérőket, amiben mindig vidáman lobogott a mágikus tűz. Kellemes volt, egy fordulóval odébb még közös helyiséget is kialakítottak a lakóknak, amit Draco természetesen sohasem használt. Most is voltak ott nevetgélő, beszélgető szomszédok, de neki eszébe sem jutott hozzájuk csatlakozni.

A biztonsági szolgálat kedélyesen köszöntötte őt, majd a varázsló elindult az emeletre. Majdnem hat éve lakott itt, miután szülei világkörüli útra indultak, és jószerével soha nem voltak otthon, és a Malfoy-kúria túlságan nagynak, üresnek tűnt Draco számára. Pár apróságtól eltekintve tökéletes helynek tűnt a lakása. Az Abszol úthoz közel tartották fent ezeket a sorházakat, ahol csak varázslók és boszorkányok laktak. Megfelelet az igényeinek.

A tetőtérben lakott, amihez egy hatalmas terasz is tartozott. Talán egyetlen negatívuma a helynek, hogy szomszédja is volt. Ugyanakkor ezt el tudta viselni, megbékélt vele, túl jutott rajta, és ha lehet, akkor természetesen nem gondolt rá. Hosszú léptekkel haladt fel a lépcsőn, amikor hirtelen egy csörgő, fényes, bordó csengő gurult elé a folyosón. Önkéntelenül is megállította a fényesre boxolt sárkánybőr cipőjével. Lehajolt érte, aztán fanyar képpel fogta meg a csengőt, és undorodva megmozgatta. Csilingelt. Draco viszolyogva zárta körbe az öklébe, mintha csak egy cikesz lenne. Össze is morzsolhatta volna, de ennyire nyilvánvalóan nem akarta kimutatni az utálatát. Elvégre még csak november volt.

– Remek – szólalt meg félhangosan.

Aztán folytatta az útját. Nem sokkal később meglátta, hogy ki is felelős ezért a rendetlenségért. És ez a nő maga volt Hermione Granger, akit három hosszú éve a szomszédjának mondhatott. A boszorkány éppen halkan a Csendes éjt dúdolta, miközben leszedte az ajtajáról az őszi faleveleket, és átcserélte új évszakhoz illő magyallevelekre, piros bogyókra és ki tudja még mire. Egy létrára állva serénykedett. Egy csinos, púderszínű, kötött pulóvert viselt, ami combközépig ért, egyik válla csábítóan kilógott belőle, és csodás fekete harisnyába bújtatta lábait. Dús hajkoronáját most egy kissé kócos kontyba csavarta, amiből jó pár tincs kiszabadult már. Draco nekidőlt falnak, és egy pillanatig belefeledkezett a látványba.

Alapesetben nem érdekelte Hermione Granger. Az elmúlt három évben a „Helló, Malfoy” és a „Helló, Granger” különböző változatait váltották egymással, csevegtek az időjárásról, egyszer segített a boszorkánynak bevinni a csomagjait az étkezőbe, másszor a lány áthozta a postáját, ha eltévedt egy-egy bagoly. Néhányszor találkoztak a kötelező lakógyűlésen, amikor megosztottak egymással néhány közös gondolatot, és némi csokibékát a hátsó sorban. Ebbe belefért néhány vicc, és majdnem mindig megnevettette Grangert, ami sokkal szórakozóbbnak tűnt, mint iskoláskorukban a véget nem értő háború.

De nem ment ez mindig ilyen simán.

Emlékezett egy esetre a lány barátaival, Potterrel és Weasley-vel, akik egy év után tudták meg mennyire közel lakott a szeretett barátjukhoz. A két idióta kétségbeesett viselkedés, minth akkor több szót, sőt egész mondatokat is váltottak Grangerrel. A két auror kihívta a Varázshasználati Főosztályt, akik ellenőrzést végeztek Dracónál engedélynélküli varázslatok, sötétmágiás tárgyak és bájitalok után kutatva. Mindez annyira nem is lett volna kínos, ha nem egy szál alsógatyában nyomják a falhoz.

Granger később egy tucat isteni muffinnal, és sűrű bocsánatkéréssel igyekezett orvosolni a helyzetet. Megbocsátott-e? Nos, azután, hogy némi meglepetéssel megörvendeztette Pottert és Weasley-t, sokkal jobban érezte magát. Bőven elégtételt jelentett a két barom képébe robbanó trágyagránát. Erről persze mélyen hallgatott Granger előtt. De meg kellett állapítania, hogy határozottan Granger volt a legelviselhetőbb a trióból, az egyetlen, akinek irtózatosan jól állt a púderrózsaszín kötött pulóver, és kilométerhosszú lábai voltak.

– Csendes éj, szentséges éj – kezdett bele hangosan a dalba, amivel végül megtörte Malfoy ábrándozását.

– Kurvára szentséges – szólalt meg hangosan Draco.

A boszorkány mély bariton hallva ijedten felsikkantott, és elejtette a kezében tartott csengőket, amik csilingelve gurultak szét a padlón. Ennek tetejében még a létrán is elveszítette az egyensúlyát.

– Immobilus – mondta ki a varázsló, amivel megakadályozta, hogy a lány lessen a létráról.

– Francba! – morogta Hermione. Draco varázslata a biztonságosan a talaj felé irányította, és amikor már megállt a saját lábán, összeszedte magát, megigazította az egészen felcsúszott pulóvert, és kifújt egy hajtincset az arcából. – Köszönöm!

– Mit? Az ijesztés vagy a megmentést?

– A megmentést – válaszolt a boszorkány közelebb lépett hozzá, aztán egyenesen a szemébe nézett. Malfoy kifejezéstelen arccal nézett vissza az alacsony lányra. – Úgy gondoltam így könnyebb lesz, mint varázslattal, de tévedtem.

– Ühüm – bólogatott Draco. – Mire készülsz?

– Csak kicserélem a dekorációt, de ahogy látom kissé félresikerült az egész kísérlet – fújt ki még egy tincset az arcából Hermione.

– Már te is?

– Ezt, hogy érted?

– November van.

– Nem bírtam megállni. Szeretem a karácsonyt – mondta mosolyogva. – Mindent szeretek a karácsonyban.

– Komolyan? – kérdezett vissza Draco, és vissza kellett fojtani egy nyögést.

– Úgy nézel ki, mint akinek valami iszonyatosan fáj. Jól vagy?

– Utálom a karácsonyt – szólalt meg végül Malfoy kertelés nélkül. Mi értelme lenne titkolni?

Hermione kíváncsian nézett rá.
– Tényleg? – fordította oldalra a fejét a boszorkány, aztán lecsúszott a válláról a pulcsi. Draco tekintete megvillant a finom bőr láttán. Merlin szórakozott vele? Valószínűleg így van. Granger tágra nyílt, barna, igéző tekintete megbabonázta: – Miért?

– Mennyi időd van? Mert ez nem lenne egy rövid beszélgetés.

– Ugyan, Malfoy, mindenki szereti a karácsonyt – jelentette ki szent meggyőződéssel Granger.

– Tényleg? Tudok pár embert, aki nem. Ma is találkoztam egy pasassal az Oxford Streeten – bizonygatta a varázsló. – Ő is utálja.

– Értem. Szóval nem szereted a karácsonyt.

– Utálom.

– Akkor ezek szerint nem akarsz eljönni a karácsonyi partimra – sóhajtott fel a boszorkány.

– Milyen karácsonyi partira?

– Amit minden évben megtartok, és ahova te soha nem jössz el – mondta Hermione felhúzott orral.

– Sosem kaptam meghívót – jegyezte meg a varázsló. – Bár ilyenkor minden levelet elégetek, amin akár egy karácsonyhoz kapcsolódó feliratot is látok.

– Akkor meg is van a probléma, minden évben fenyőfás a meghívó – nevetett fel a boszorkány. – De ne aggódj nem sértődtem meg. Úgyis tudom, hogy sosem vagy itthon decemberben.

– Idén itthon leszek.

– Akkor, ha gondolod…

– Inkább kapjam el a feketemacska influenzát én is – forgatta meg a szemét Draco.

– Hallottam, hogy majdnem mindenki a Nemzetközi Varázsjogi Hivatalban karanténban van emiatt – húzta el a száját Hermione együttérzően. – Mit mondtak, meddig tart még?

– Túl sokáig ahhoz, hogy ne tudjak elmenni a sok ügy miatt, főleg egy konkrét van, amit nem lehet elhalasztani – nyögött fel a varázsló. – És nálatok mi a helyzet?

– Szokásos. – Hermione a Mágus-Mugli Kapcsolatok Hivatalában dolgozott. – Semmi érdekes. Lassan az évvégéhez közeledve nincs sok munkánk. Majd januárban, ha a szilveszteri tűzijátékok miatt ki kell szállnunk egy-egy helyre. Kentben minden évben problémák vannak, de évről évre több bejelentés érkezik.

– A Weasley-k idén valamit terveznek. Láttam a szórólapot.

– Szilveszteri durranás – bólogatott Hermione. – Előre félek, hogy mi lesz. A durranást náluk mindig szószerint kell érteni.

– Akkor ráérsz mostanában?

– Annyira, hogy besegítek az amneziátoroknak – válaszolt a boszorkány.

– Kellene némi segítség a muglikkal – mondta gondterhelten Draco. Tulajdonképpen nem akarta ezt szóba hozni, de Granger remekül boldogult a muglikkal, és úgy általában véve az emberekkel. Ő sem panaszkodhatott, viszont most nem akart hibázni. – Még megkérdezem a főnökömet, de szerintem nem lesz gond. Blackfire most különösen szorult helyzetben van. Szóval bármiről meg tudom győzni. Viszont tényleg kellene a segítség az ügyben, amin dolgozom.

– Beszéljük meg. Szívesen segítek, de van egy feltételem.

– Micsoda? Sajnos, nem lehetek a plusz egy főd a minisztériumi karácsonyi partiján – rázta meg a fejét Draco, aztán vigyorgott.

– Nem, nem. Eszembe se jutott ilyesmit kérni tőled – nevetett Hermione. – Ez most valami más.

– Hallgatlak.

– Minden évben feldíszítjük a házat kint és bent is. Te sosem veszel részt ebben.

– Mert nem vagyok itthon. Megkímélem magam az ilyesmiktől. És mint mondtam, csak november van. Semmi értelme ennek az egész baromságnak.

– Kivételesen megmutathatnád milyen bűbájos tudsz lenni. Mindenki azt hiszi, hogy egy antiszociális, magadnak való, mogorva mágus vagy – jegyezte meg a boszorkány. – Ez javítana megítéléseden.

– Mert antiszociális, magamnak való, mogorva is vagyok. Nem tévednek. Rühellem az ilyesmit.

– Ideje, hogy megmutasd magad – javasolta a boszorkány. – Aktivizáld magad egy kicsit, Malfoy.

– Mikor is lesz az a parti a Minisztériumban? Lehet mégis szabad vagyok. Még egy kis táncban is benne vagyok. Aztán megiszunk egy üveg pezsgőt a fájdalomra. Kettőt, ha túl sok karácsonyi zene lesz. Hármat, ha sokszor rálépsz a lábamra.

– Oda nem megyek az idén – mondta a lány, és hirtelen egy kicsit eltűnt a derű az arcáról, aztán gyorsan váltott. – De díszítést csináld meg velem, légy szíves! Hidd el, nem véletlen kérlek téged.

– Utálom ezeket.

– Ízléses dekorációt csinálunk.

– Gyűlölöm az ilyesmit. Kérj tőlem mást! – követelte Draco, aztán karba tette a kezét. – Szívesen adakozom valamelyik szervezetnek, amit választasz.

– Akarod, hogy segítsek a muglikkal?

– Rá is kényszeríthetlek – vigyorgott gonoszul. – De megkereshetem egy kevésbé értelmesebb kollégádat is. Rengeteg ötletem van még.

– De az nem lenne elég hatékony Draco Malfoynak, a vérengző mágiajogi ügyvédnek. A svéd sróforrú sárkánynak.

– Ki hív így?

– Hallottam egyszer az étkezdében – kuncogott a lány vidáman. – A leheletével hamuvá égeti a csontot is másodpercek alatt. Azt hiszem, hogy ez akkor volt, amikor megnyerted az Ironside-Seddington pert.

– Azt hittem, hogy a hajam miatt hívnak svédnek – húzta el a száját fáradtan, és nem akart egyik becenevének elemzésébe se belemenni. – Lehetne rosszabb is.

– Segíts, hogy segíthessek. Kell valaki, aki segít felbűvölni az égősort. Tavaly Mrs. Snowdonnak sikerült majdnem engem is felbűvölni az ereszcsatornára. Majdnem másfél óráig lógtam ott mire leszedtek.

Draco csak nevetett, ahogy elképzelte a jelenetet, ahogy a százkét éves Mrs. Snowdon megpróbál szemüveg nélkül varázsolni vagy éppenséggel szemüvegben. A férfi képtelen volt eldönteni, hogy melyik a rosszabb.

– Nem volt ilyen vicces nekem elhiheted – tette karba a kezét Hermione, és nagy szemekkel nézte a varázslót. – Ideje, hogy tegyél valamit a közösségért, Malfoy.

– Hogyne, aztán megint a nyakamra hívják a haverjaid a minisztériumi barátaikat.

– Az félreértés volt.

– Ühüm… persze elmondat. Hatvan kétszer.

– Nem nagy dolog. Csak az égősorokban kell segítened – kérte a boszorkány. – Idén nem akarom, hogy a Varázsbűn-üldözési Kommandó szedjen le az ereszről, mert Cressida képtelen egy normális varázslatra, Mrs. Snowdon pedig vaktában lövöldözik átokkal. Te egy szakképzett varázsló vagy, és nem egy balek.

Draco jóízűen felnevetett, aztán végül döntött. Nem volt kedve tovább ezen vitatkozni, főleg mert Granger „szakképzett varázslónak tartja”. Ettől még nem fog örülni az ünnepnek, csak segít egy szomszédnak, egy igazán csinos szomszédnak. Senki sem róhatta volna ezt fel neki.

– Jó, rendben, legyen. De ne csodálkozz, ha ocsmány lesz minden, és sírni fogsz a végén – egyezett bele végül Draco.

– Csak pár kis égősor, néhány faág, némi masni. Ízléses és egyszerű. Jó, a faágakat és a masnit kihagyhatjuk.

– Már most megvan mivel kötöm fel magam az idén – nyögött fel mérgesen. – Csodálatos.

– Csinálok egy kis forrócsokit. Kérsz?

– Nem.

– Nem szereted?

– Gyűlölöm.

– Kakaó?

– Nem leszek a karácsonyi projekted – emelte fel a hangját Draco, aztán kihúzta magát. – Nem fogom megszeretni az ünnepeket.

– Ez csak forrócsoki, pillecukor és mézeskalács emberke, de az utóbbit kihagyhatjuk, tehetek bele helyette málnát és egy pici csokiforgácsot. Szigorúan ünnepmentes – magyarázta mosolyogva Hermione. – És nem tekintem projektnek, hogy megszerettessem veled az ünnepeket. Ha gondolod a legocsmányabb bögrémben viszem át. Van egy különösen ronda kerti törpés.

– Méltánylom, de köszönöm, nem kérek.

– Nem szereted?

– Semmit sem szeretek, amit karácsonyhoz illik – jegyezte meg zordan Malfoy. Hermione úgy döntött nem említi meg a többi italt, ami eszébe jutott, inkább úgy döntött, hogy nem noszogatja tovább Malfoyt, aki láthatóan elutasítóbb nem is lehetett volna.

– Megértettem.

– Nagyszerű.

– Küldesz nekem holnap baglyot?

– Feltétlenül – bólogatott.

– Akkor szép estét, Malfoy!

– Neked is, Granger!

Aztán fél szemmel már csak azt látta, hogy a lány újra felmegy a létrára, és most már varázslattal folytatja a díszítést, és újra azt a kicseszett karácsonyi éneket dúdolja. Iszonyatosan tetszett neki az az apró masni, amit a felcsúszott pulcsi alól, a harisnyára felvarrva pillantott meg. Talán mégis volt valami a téli időszakban, ami tetszett neki? Nem, nem, nem, egy nagy fenét, jutott erre, aztán bement a lakásába.

„Cifra cafrang minden ablak,
a lámpákon díszek,
ünnepi ruhában húzzák a kifalvi zenészek.” (Grincs, film, 2000)

hozzászólások: 4

by Kriszti @ 2023 Dec 24

A kedvenc karácsonyi történetem a Grincs, annyira jó. Teljesen átérzem.
Örülök, hogy ő már megszerette a karácsonyt, én még a rosé-nál járok, azzal elviselhető.
Egyébként nagyon boldog karácsonyt kívánok! ❤️

by Nyx @ 2023 Dec 25

Nekem is a Grincs a kedvencem! Minden évben meg szoktam nézni. Hát igen az ünnepek sosem mennek könnyen. Valahol nekem is elcsúszott ez a karácsonyi hangulat Egészségedre! És nagyon boldog karácsonyt kívánok én is!

by Neola @ 2023 Dec 26

Szeretem a Grincset én is.
Találó történet.
Nagyon érdekes, hogy amíg távol voltál újra elolvastam a "mentsd meg Malfoyt!" pont jól jön ki, hogy itt is ügyvéd.
Gyerekként szerettem a karácsonyt. Most néha tehernek érzem. Felnőttként nem olyan élvezetes. Hiányzik a varázs belőle.
De már olvasom is tovább.
Köszi szépen!
Üdv :Neola

by Nyx @ 2023 Dec 26

Ennek örülök, igazán egyre jobban megértem a Grincset. Tényleg? Imádtam az MMM-et írni, és az ügyvéd Dracót, jól illik hozzá ez a szerep.
Én azért szeretem a karácsonyt nagyrészt. Az ezzel járó felhajtást annyira nem. Csak baromi nehezen lehet elérni azt a nyugalmat, meghittséget és a varázslatot, amitől át lehetne lényegülni. Ez nem mindig sikerül. Idén mondjuk úgy vagyok az egész ünneppel, hogy bevackolnék, magamra húznám a takarót és januárig elő se bújnék max egy kis kajáért. Köszi! Kíváncsi vagyok mit mondasz a továbbiakra