„Akár kis szív, akár cipő magyarázta titkait,
a Grincs ott állt fent a szirten és szórta szörnyű szitkait.
– Ábécé szerint…” (Grincs, film, 2000)

3. fejezet
Mézeskalács

A zuhany kellemes melege ölelte körbe Dracót. Iszonyatosan jól esett neki. Eltelt pár nap a díszítés óta, de Grangerrel csak levélben érintkezett. Hétfőre ütemezték be a találkozót a nagykövettel, viszont egyelőre nem volt kedve ezen merengeni. Bár teljesen ellazította volna a melegvíz… Az sem segített, hogy környék egyre inkább hasonlított egy karácsonyi rémálommá, és inkább seprűvel járt dolgozni, hogy elkerülje az éneklő koszorúkat és a giccses girlandokat. Nem is beszélve Cressidáról, akit lehetetlen volt levakarni. A seprű remek ötletnek tűnt. Egyelőre működött a terve.

Az egész szombatot kviddicsedzéssel töltötte, és elkínzott izmai másnap reggel könyörögtek az enyhüléséért. A bordatörése rendbe jött reggelre, de pár óra plusz alvást szívesen beiktatott volna. A teljes ellazulásának kellős közepén történt valami. Különös dallam furakodott be tudatalattijába. Először csak a ritmust kopogtatta a csempén miközben hagyta a hátát ázni, aztán valami furcsa dolog történt: ő maga is elkezdte dúdolni a dalt. Amikor erre ráeszmélt elzárta a vizet, és a törölközőért nyúlt. A méregdrága, nyugalmat, csendet ígérő luxus lakása most cseppet sem volt csendes.

– Mi a jó Merlin ez? Karácsonyi dal?

Jobban figyelt, aztán azonosította… a dalt. Borzalmas, utálatos, idegtépő. A felfrissülésének egyszer és mindenkorra vége lett.

– Bassza meg! – mordult fel most már teljes felháborodással. Így már ki tudta venni, hogy bizony a szomszédjából érkezik ez a förtelmes zaj. Lendületesen megtörölte az arcát, megszárította a haját, aztán igyekezett a napi rutinjára figyelni. Mire a borotválkozáshoz ért már újra dúdolta a dallamot. Ám amikor erre ráeszmélt, hogy mit, újra elkáromkodta magát. Nem kellett sokáig gondolkodnia honnan jön ez a dal.

– Ez a kicseszett ünnep – zsörtölődött tovább.

Legszívesebben átdörömbölt volna a válaszfalon, ami sokkal vékonyabbnak tűnt, mint az elmúlt években bármikor. Idegesen összekuszálta az eddig nagy gonddal elkészített frizuráját, magára rángatta a pólót és a tréningnadrágját. Véget akart ennek vetni, de azonnal. Az sem érdekelte, hogy nincs rajta papucs, kiviharzott a teraszra, majd a pázsitra. A varázslatoknak köszönhetően nem volt hideg, ellenben az idegtépő zaj… borzalmas volt, és határozottan Grangertől jött.

Már éppen üvölteni készült, amikor meglátta az kerti asztalon gőzölgő reggeli kávét. Megtorpant egy pillanatra, és egy mély sóhaj szakadt fel belőle. Nem, nem viselkedhet úgy, ahogy egy őrült, és hagyta a kellemes folyadéknak, hogy megtegye a jótékony hatását. Tényleg jobban lett, miután kiürült a csésze. Ugyanakkor most már egészen összeszedettnek érezte magát egy egészséges vitához Grangerrel, a zajszintről, a karácsonyról és mindenről, ami őt a szomszédját zavarta.

Kisvártatva a sövényen túl megpillanthatta élete megrontóját, aki talpig pirosban, vidáman, énekelve dekorálta a terasz szomszédos felét, ami olyan nagy volt, hogy egy kertnek is nevezhetnénk. Draco egy pillanatra figyelte az önfeledten táncikáló lányt, akit körbe ölelt a varázslatainak szikrázó fénye. A varázsló elmosolyodott. A boszorkány többszáz égőt tett fel, a sövényre vattacukor havat varázsolt, és ki tudja még mit csinált, miközben a karácsonyi zene üvöltött az éterben. Dracónak a világ összes kávéja és nyugtató főzete sem lett volna elég, hogy távoltartsa magát ettől a rettenettől, így kivont pálcával a közös határvonat felé igyekezett.

Igen, innen még jobban tetszett neki a látvány. Granger ringó csípővel, karácsonyi pulcsiban varázsolt, miközben a rádióval együtt énekelte fennhangon a Santa Babyt. Draco érzett valamit, valami olyasmit, amit egyszerre undornak és feszült várakozásnak tűnt. Kit akart átverni? Grangert túlságosan is szépnek látta, annak ellenére is, hogy nem is olyan rég fellógatta őt az égősorral az utcafrontra. A varázsló egy pillanatra belefeledkezett a látványba, ám amikor erre rájött, egy határozott varázslattal elnémította a zenét. Meg kellett szólítani a boszorkányt, aki néhány sor után abbahagyta az éneklést, amikor találkozott a zavart tekintete a szomszédból a sövényen át leskelődő Malfoyéval, akkor mindent világossá vált. Kissé elpirulva indult el felé.

– Szóval ennyire várod a Télapót, Granger?

– Túl hangos voltam?

– Kicsit – válaszolt a férfi egykedvűen.

– Azt hittem, hogy nem vagy itthon.

– Pedig itthon vagyok – bizonygatta.

– Bocs.

– Azon gondolkodtam, hogy szólok a haveromnak a hop-por felügyeleten, hogy feltétlenül szenteljenek nagyobb figyelmet a kandallódnak az idén – ajánlotta fel előzékenyen a férfi.

– És miért?

– Nehogy lemaradj arról, ha a Télapó lecsúszik a kéményeden – vigyorgott a varázsló. – Nem venném a lelkemre.

– Tudtam, hogy arany szíved van, Malfoy – sóhajtott fel a boszorkány. – Ki gondolta volna, hogy csak énekelnem kell?

– Szóval elkezdted a dekorálást – kezdett bele a témába, ami rettenetesen zavarta. – Korainak tartom.

– Igen, ahogy látod, elkezdtem – mosolygott Hermione. – Már alig vártam, hogy elkezdhessem.

– Ebben nem kételkedtem.

Draco átnyúlt a kerítésen, és felcsippentett egy kicsit a vattacukorból, aztán megízlelte. Finom volt, de ez nem kimondottan karácsonyi édesség, így ez nem számított a fogadásuk szempontjából. A boszorkány minden mozdulatát figyelte.

– A tiéd lesz a legkevésbé gyomorforgatóbb dekoráció, amit eddig láttam – jegyezte meg mély sóhajtással.

– Ezt vehetem bóknak is? – kérdezte a boszorkány, aztán kissé oldalra döntötte a fejét.

– Hóember, manók, angyalok és a többi förtelem is kikerül majd? – kérdezte enyhe fogcsikorgatással.

– Dehogy.

– Akkor még lehet is benne valami.

– Érzed benne a karácsonyi hangulatot?

– Nem is tudom, megmelengeti az ember szívét – kezdett bele a színpadias produkcióba. – Olyan meghitt és barátságos. És te magad azzal a helyes kis csillogással a szemedben, vagy talán az a remek énekhangod. Úgy érzem, hogy meggyőztél a karácsony fontosságáról. Talán mostantól az ünnephez is máshogy állok hozzá.

– Tényleg? – kérdezte gyanakvóan összehúzott szemöldökkel Hermione. – Komolyan?

– Nem – jelentette ki gúnyos horkantással. – Azt hitted, hogy ilyen könnyű dolgod lesz?

– Már azt hittem, hogy akkor megszeretted az ünnepeket, amikor fejjel lefelé lógtál le egy égősorról.

– Kishíján belopta magát a szívembe az ünnep – csóválta meg a fejét.

– Megértem. Ott lógni…

– Áh, kérlek… Ne is emlékeztess erre! – intette le egy fáradt sóhajjal, aztán szakértő szemmel megvizsgálta a fenyőt, ahol Hermione abbahagyta a díszítést. – Rosszul díszíted azt a fenyőfát.

Hermione megfordult, aztán megszemlélte a kis másfélméteres fenyőt, aztán ismét Dracóra nézett. Nem igazán értette a varázslót, az ő szemében a díszítés megfelelő volt.

– Honnan tudnád? Utálod a karácsonyt. Szerintem rendben van.

Draco mormolt valamit, aztán megforgatta a szemét.

– De azért a jóízlésem és a szépérzékem még megvan. És Merlin szerelmére, hagyd már azokat a színes égőket! Össze sem passzolnak azok a színek. A te dekorációd is borzalmas lesz, ha ezt így folytatod.

– Mi bajod van a színes égőkkel? – kérdezte a boszorkány.

– Jövő karácsonyig tudnám sorolni, hogy milyen problémák vannak vele – forgatta a szemét továbbra is.

– Szerintem szépek, és illenek azokhoz a díszekhez, amiket rá akarok tenni.

– Azokhoz ott a dobozban? – nyújtotta ki a nyakát Draco, hogy jobban megnézhesse. – Borzalmas, olyan lesz, mintha valamilyen idióta dekorálta volna őket.

– Idióta?

– Ne vedd magadra!

– Amilyen kedves vagy, biztosan nem is fogom – mosolygott rá kényszeredetten a lány.

– Még megmenthető.

– Hála Merlinnek! – kapott a szívéhez színpadiasan Hermione.

Draco magához hívta a seprűjét, ami eddig a terasz falának támasztva tartott. A repülési eszköz egyből reagált, a varázsló felpattant rá, és mit sem törődve azzal, hogy nincs rajta papucs, átlebegett a boszorkány kertjébe. Hermione nem tűnt túlságosan is lenyűgözöttnek, amikor megjelent nála. Draco egészen közel állt hozzá, így a lány érezhette a friss tusfürdő, sampon és arcszesz illatát. Amikor a férfi beletúrt és hátrasimította a haját, az izmos karján felrémlett a Sötét Jegy régi, megkopott emléke.

– Megmutatom hogyan kell ezt csinálni – szólalt meg Draco.

– Egyedül is boldogulok.

A varázsló lesajnálóan hajolt közelebb hozzá, és elmosolyodva megszólalt:
– Láthatóan nem.

Hermione körbenézett a teraszon, ami láthatóan egészen kellemes látványt nyújtott. Malfoyt láthatóan nem érdekelte az erőfeszítése. Apró műgonddal és precíz pálcamozdulatokkal nekilátott a munkának. Sosem hitte, hogy valaha kifizetődő lehet anyja tanítása, amikor végtelen órákon keresztül karácsonyi csodavilágot varázsoltak a Malfoy kúriában. Percek múlva melegfényű, apró égők gyúltak ki a sövényen, bokrokon és a kis fenyőfán. Draco leplezetlen elégedettséggel szemlélte a művét. Diadalmas mosollyal nézett a csípőre tett kezű szomszédasszonyra, aki nem osztozott az örömében, sőt kissé, mintha bosszúsnak tűnt volna.

– Most mi van?

– Elvetted az örömömet – sóhajtott fel Hermione.

– Megmentettelek egy nyilvános megszégyenüléstől a barátaid előtt a borzalmas, túldíszített kavalkádodtól.

– Akkor is elvetted az örömömet.

– Szörnyű ember vagyok – vonta meg a vállát Draco. A boszorkány nem reagált semmit a férfi váratlan önvallomásáról, hanem csak mellé lépett.

– Ha nem lenne szép, akkor haragudnék rád – szólalt meg Hermione.

– Szép akkor lenne, ha nem díszítenéd fel mindenféle csiricsáré vacakkal – jegyezte meg mindentudóan. – És ha lenne még pár bokrod, virágágyás és egy kisebb szökőkút, akkor még szebb lenne.

– Még meggondolom. Nem is tudtam, hogy kertrendezést is vállalsz.

– Hova gondolsz? Én csak tanácsokat osztogatok.

– Amire senki sem kíváncsi – mosolyogott rá édesen Hermione.

– Mitől van ilyen átható mézeskalácsszag? – váltot élesen témát Draco, és felhúzta az orrát.

– Sütöttem – válaszolt.

– Egy hadseregnek?

– A kollégáimnak.

– November van még csak, Granger.

– Mindig sütök próbából egy adagot – magyarázta. – Tudod, egy kis gyakorlás kell mielőtt az élesben megcsinálnám.

– Egy adagot?

– Négyet. Nincs kedved leszólni a díszítésemet odabent is?

Draco elmosolyodott.

– Már azt hittem, hogy soha nem kérdezed meg.

Azzal követte a boszorkányt a lakásába. A mézeskalácsillat kellemes elegye töltötte be a helyiséget. Sehol egy dísz, egy karácsonyi koszorú, égősor, gyertyatartó… Draco leplezetlen érdeklődéssel nézett körbe. A szőnyeg finoman és puhán simult a talpa alá. Kellemes színek, otthonos környezet, különösen a nappali sarkában kialakított olvasósarok tetszett neki, a sok párnával, kényelmes kanapéval. De nem akart udvariatlan lenni, ezért inkább követte Hermionét a konyhába.

Itt azonban borzalmas látvány fogadta. Mézeskalácsok katonás sora mindenfelé. Granger valószínűleg már régóta fent lehetett és különös műgonddal végezte el a díszítést. A sütemények rengeteg különböző formában sorakoztak fel a tálcákon. Volt ott Télapó, csillag, karácsonyfa, könyv alakú, bagoly, unikornis, hippogriff, Roxfort címeres, gyanúszkop és még sok más. Draco az állát vakargatva, szakértő szemmel nézett végig rajtuk.

– Elfogadható – jegyezte meg végül.

Hermione elnevette magát, felkapott egy furkász alakú darabot és élvezettel beleharapott.

– Tudod azt mondják, hogy az íze számít és nem a kinézete – szólalt meg végül mosolyogva.

– Gondolod? – húzta el a száját Draco. – Most ittam egy jó kávét. Rontsam el egy ilyen karácsonyi süti élménnyel?

– És mi van a fogadásunkkal?

– Mi lenne?

– Meghátrálsz?

Draco egyenesen a boszorkány szemébe nézett, aztán tett pár lépést felé. A boszorkány még mindig állta a szürke szemek mély, kutató tekintetét. Akaratlanul is vett egy mély levegőt. A varázsló nagyon közel került hozzá, mintha meg akarná őt csókolni.

– Nem szoktam meghátrálni.

Talán Dracónak valóban megfordult olyasmi a szándék a fejében, hogy megcsókolja a cseresznyepiros ajkakat, viszont egyelőre csak játszani akarta a játékukat. Gyengéden megfogta a boszorkány kezét, amiben a fejetlen mézeskalács furkász darabja még mindig ott volt. Ujjaik összeértek. Miközben beleharapott végig Hermione mogyoróbarna tekintetébe nézett. Hosszú idő után ízlelte meg újra mézeskalács ízét.

– Jó, de nem kísért meg – mondta rekedten. Hermione elmosolyodott, aztán az ajkába harapott.

– Hadd kóstoljam meg én is még egyszer. – Aztán most ő emelte a maradék mézeskalácsot a szájához. Pontosan ott harapott bele, ahol finoman megérinthette ajkával a varázsló ujját. Dévaj mosollyal szólalt meg újra: – Talán egy kicsit több szerecsendió kell bele.

A varázslónak be kellett látnia, hogy a lány egyenlítette ezt a kört. Most már határozottabban vágyott rá, hogy megcsókolja.

– Ha szerinted ez segít rajta – sóhajtott fel, aztán elengedte Hermione kezét, majd hátrált egy lépést. Végre mindketten egy kis levegőhöz jutott.

– Felkészültél a holnapi találkozóra? – váltott témát a boszorkány.

– Fel – adta meg a választ Draco. – De beszéltem már a Varázsbűn-üldözési Kommandó főparancsnokával is. Ha nem tudunk megegyezni diplomáciai úton, akkor készen kell állnia a kimenekítési tervnek is.

– Remélem, hogy erre nem lesz szükség.

– Szorít az idő.

– Még csak november van, Malfoy.

– Ezt pont te mondod? Már most elkezdtél készülődni karácsonyra – világított rá a varázsló.

– Ez nem teljesen ugyanaz – ellenkezett. – De, ha már a készülődésről beszélünk, akkor, ha lehet, akkor inkább mugli öltönyben gyere holnap.

– Meglesz – mosolygott Draco, aztán felkapott egy mézeskalács hippogriffet és leharapta a fejét. – Uhh, nemcsak a szerecsendióval van baj.

– Hanem?

– Ráharaptam valami izére, aminek iszonyatosan fura íze van – húzta fel az orrát.

– Szegfűszeg?

– Sisakvirágmag is lehetett – köhögte Draco.

– Tudod, én kedvelem a kollégáimat a Minisztériuban. Nem tervezek tömeggyilkosságot elkövetni idén.

– Csak engem akartál kinyírni ezzel?

– Ugyan, kérlek! Szegfűszeg volt a hippogriff szeme – csóválta meg a fejét Hermione.

– Borzalmas ötlet – sóhajtott fel a varázsló.

Időközben a boszorkány töltött neki egy bögre gőzölgő csipkebogyóteát, de mielőtt átadta volna megtorpant egy pillanatra.

– Ugye nem vagy allergiás a csipkebogyóteára?

– Nem.

– És szereted?

– Megiszom.

Hermione mosolyogva átnyújtotta neki a bögrét. Draco átvette és magába szívta a tea illatát, aztán leöblítette a mézeskalács ízének maradékát. Általában nem szokott teázni, de most rettenetesen jól esett neki a meleg folyadék.

– Köszönöm.

– Egy reggeli?

– Komolyan meghívnál reggelire?

– Miért is ne? – kérdezett vissza a boszorkány. – Korán keltem, egész idáig robotoltam, aztán úgy gondoltam csinálok tükörtojást. Aztán reggeli után segíthetnél feldíszíteni a lakást.

– Tudtam, hogy lesz benne csapda is – nevetett fel Draco. – Sajnos, fél óra múlva találkozóm lesz. Majd máskor.

A lány nem is tudta elrejteni a csalódottságát, de szélesen elmosolyodott, miközben Draco bögréjét a mosogatóba reptette.

– Rendben – mondta végül. – Jó szórakozást!

– Egy élmény volt, Granger.

– Nekem is, Malfoy. Kösz a díszítést és a tanácsokat.

– Ez most ingyen volt. A következőnek ára lesz – vigyorgott a varázsló.

– Nem is vártam mást – kuncogott a boszorkány.

Elköszöntek, azután a varázsló elindult a teraszajtó felé. Nem nézett vissza, hanem magát átkozta a gyors távozásért. Még fel sem ült a seprűre, amikor újra felcsendült karácsonyi zene háta mögül. Érezte, ahogy lüktetni kezd egy ér a homlokán.

***

Draco szinte menekült a lakásából. Micsoda égbekiáltó hazugság… El kellett mennie otthonról, hogy gondolkodni tudjon. Nagyon, de nagyon meg akarta csókolni Grangert, érezni az ajkain a mézeskalács ízét vagy a forrócsoki gazdag aromáját. Bármit csak az ajkai az övéhez simuljanak. Ez körülbelül annyira abszurdnak hangzott, mint télapónak öltözni és cukorkát osztogatni gyerekeknek. Egy kötöznivaló bolond volt, hogy nem fogadta el a boszorkány invitálását. Helyette mit csinált? Elmenekül. Nos, igen, hiába tagadna pontosan ezt tette. Menekült. Egészen az Abszol útig a Lebegő Csésze nevű kávézóba, ahol talált magának egy félreeső sarkot, egy igencsak fekete kávét, egy szendvicset és a Reggeli Prófétát. Kiterítette maga elé a sajtóanyagot, ami borzalmasan unalmas volt. Tele politikai hírekkel, amin máskor elmerengett volna, találkozott néhány új szabállyal, amik a seprűk sebességkorlátozását eredményezte, egy másik napon ezen bosszankodna, és talán írna egy beadványt is. Egy bájitalbalesettel folytatódott a következő oldal, amin megint csak átsiklott, de még csak nem is mordult fel a hozzá nem értés ordító tényén. Végül eljutott a horoszkópig.

Draco Malfoyt nem érdekelték különösebben a konstellációk. Trelawney óráit általában az édes álom mámorában élvezte, amit a professzorasszony mély átélésnek nevezett, nyilvánvaló arcátlan viselkedés helyett. Most mégis elidőzött ezen az oldalon. Mégis mit ígértek az Ikreknek az év utolsó hónapjaira? Fényes sikert a munkában – ez most inkább bosszúság volt, de gyanította, hogy végül sikerre viszi az ügyet. Jelentős pénzösszeget jeleztek a csillagok – mintha szüksége lett volna rá, bár egy-egy galleon mindig jól jön. El fog kerülni egy különlegesen fájdalmas mandragóra harapást – tekintve, hogy évek óta nem járt üvegházban, így ezt szinte biztosra vette, hogy elkerüli. Ám a következő telihold szenvedélyes szerelmet ígért – naná, ez biztosan nem fog bejönni. Draco felhorkant. Egy patetikus karácsonytagadóként ünnepelni az évvégét… A szenvedélyes szerelem határozottan ábránd volt. És ennek a mondatnak a végén pont volt.

– Merlin csessze meg! – morogta és éppen lapozott volna, amikor Blaise Zabini lépett be az ajtón. Amikor meglátta a barátját széles vigyorral köszöntötte. Ennyit arról, hogy Draco ma magányosan vészeli át a délelőttöt. Blaise nem igazán zavartatta magát, leült a Dracóval szemben lévő székre.

– Hello, haver! Régen találkoztunk.

– Nem túl rég.

Blaise csak nevetett.

– Mi van veled? Azt hittem, hogy idén decemberben sem láttuk – csevegte.

– Változott a terv – intézte el Draco egy rövid válasszal.

– A csillagok másképp írták? – ugratta a varázsló.

– Hmm? Ja, még nem lapoztam el. – Azzal jelentőségteljesen ellapozott.

– Ja, gondolom a vidító kompót jobban érdekel – mondta Blaise, és rámutatott a lap tetejére.

– Határozottan.

– Történt valami?

– Miért kérdezed?

– Máskor olyan… Mindegy – hessegette el a gondolatait. – Nott és én tartunk egy kis előkarácsonyi bulit…

– Ne is folytasd!

– Még mindig utálod az ünnepeket? – vigyorgott Blaise.

– Szívből és mélyen. Nem tudom mi ütött mindenkibe, hiszen még mindig csak november van Merlin szerelmére.

– Jobbára csak whisky lesz – próbálta tompítani az élét az egésznek Blause, akinek igazából nem kellett téma, hogy egy bulit szervezzen. – Meghívom Hermione Grangert is.

– Kit?

– Hermione Granger – ismételte a varázsló. – Tudod Roxfort, Griffendél, a halálos ellenséged Potter legjobb barátja, akiknek őrjítően szép lába van, és igéző barna szeme.

– Mi van?

– Nemrég segített nekem a muglikkal kapcsolatban – csevegte Blaise. – Olyan kedvesnek tűnt, és igazából az is. És öregem, olyan gyönyörű lett, hogy… Álljunk meg egy pillanatra. Mit tépem a szám? Neked a szomszédod.

– Igen az – válaszolt Draco szűkszavúan, és kissé vicsorogva.

– Most mi van? Nem jöttök ki jól?

– Nincs gondolom vele – mondta Draco, de úgy tűnt mintha a legjobb esetben is ez egy ordas nagy hazugság lenne. Gyakorlatilag elmenekült otthonról, hogy ne legyen a közelében. Mi ez, ha nem gyávaság. Blaise azonban nem vette észre a barátja hangulatváltozását, bár Draco nem rejtette el túlságosan.

– Akkor minden rendben. Nincs vérfürdő. Ti ketten nem fújtok egymásra. Szóval eljöhetsz a partira. Én hívom el, így nem kell attól tartanod, hogy Pottert vagy Weasley-t elhozza magával.

– Majd meglátom.

– Ne legyél mogorva! – forgatta meg a szemét Blaise. – Ha már így alakultak a dolgaid…

– Mit akarsz te Grangertől? – Draco magát is meglepte a kérdése, de az csak úgy kicsúszott a száján.

Blaise elgondolkodva figyelte a barátját.

– Kedves, nagyon szellemes és éles eszű. Felüdülés vele beszélgetni. Olyan nagyon szép a mosolya. Jó volt a randink.

– Randi? – Nem kellett visszakérdeznie, mert pontosan ugyanolyan érzése volt, mint akkor, amikor Hermione szájából hallotta a történetnek ugyanezt a részét, de az nem hangzott randsinak.

– Elhívtam ebédelni.

– Aha.

– Áruld el mi bajod van, Draco? – tért a lényegre Zabini.

– Mi bajom lenne? – kérdezett vissza.

– Olyan tüskés vagy, mint egy magyar mennydörgő.

– Zavar a karácsonyi zene – válaszolt, és félig igaza is volt. Még egyszer meghallja a „Csókodra vágyom a fagyöngy alatt” című számot – amitől fagyöngy nő az ember füléből, ha sokat hallgatja – megőrül.

– Szerintem más zavar.

– Micsoda zavarna?

– A Granger téma.

– Együtt dolgozom vele egy ügyön, és a szomszédom, ha annyira zavarna, akkor rég elkerülném.

– Akkor nem bánod, ha továbbra is randizgatok vele? – folytatta Blaise. – Mert, ha ez bejön, akkor Granger belekülhet a baráti köreinkbe. És ez tudod mit jelent?

– Emelkedik az IQ színvonal? – kérdezett vissza Draco csöpögő szarkazmussal.

Blaise nem igazán reagált erre.
– Rengeteg közös programunk lesz. Mindenhova elviszem majd. Színházba, operába, karácsonyi balettelőadásra, minden baráti összejövetelre, piknikre, bálra. És gyakran kell találkoznotok. Sokszor. Nemcsak a folyosón az épületben. Lehet, hogy én is gyakran megfordulok ott a szomszédban. Vad és szenvedélyes éjszakáink lesznek Hermionéval. És hallani fogod, ahogy…

– Fejezd be, Zabini! – emelte fel a hangját Draco, de a villogó tekintete beszédesebb volt.

A barátja elnevette magát.
– Hűha, Malfoy! Ez súlyos.

– Mi van?

– Neked tetszik, Granger. Majdnem belilult a fejed az előtt.

– Mert összehordtál nekem mindenféle baromságot – vágott vissza sziszegve. – Mégis honnan veszed, hogy randizna veled?

– Megvan köztünk a kémia – tárta szét a karját Blaise. – Ezt az ember tudja. Annyira jól összepasszolunk. – Miközben ezeket mondta olyan ábrándos tekintettel figyelte a varázslót, hogy meg tudta volna fojtani. Zabini bujkáló mosollyal folytatta. – Ismered ezt az érzést? Amikor úgy beszélsz valakivel, mintha mindig is ismerted volna, amikor érzed a szikrákat. Kémia.

– Kémia?

– Aha. És tudod ez még mit jelent?

– Nem – forgatta meg a szemét Draco.

– Nagyon jó szexet.

– Ja. Granger és te – bólogatott egykedvűen.

– Még az is lehet, hogy ő az igazi – fűzte tovább a gondolatmenetét a varázsló.

– Legyetek boldogok – vicsorogta.

Draco kiitta a kávét a csészéjéből, és úgy csapta le, mintha el akarná törni a csészealjat. Ez jobb volt így, mint a fojtogatási szándék, amit legszívesebben kiélt volna legjobb barátja nyakán. Blaise tovább méregette Dracót, akinek évek óta nem volt egy épkézláb kapcsolata sem, akinek jót tett volna egy gyönyörű mosolyú boszorkány, aki mindig is tetszett neki. Ugyanis ő soha nem vette be azt a nagy ellenszenvet, amit Hermione Granger ellen táplált.

– Nem bánod, ha hazamegyek veled?

– Minek? – rontott rá Draco. Nem volt kedve vendégeket fogadni. – Vagyis miért jönnél?

– Bekopogok Hermionéhoz, de előtt álljunk meg a virágosnál – csevegte Blaise. – Elhívom randira megint. Ez jobb így, mintha baglyot küldenék.

– Nem. Innen nem haza megyek. Sajnálom – mondta, de semmi sajnálat nem volt ebben.

– Hanem?

– Bemegyek az… az irodába – jutott eszébe. – Bent felejtettem egy aktát.

– Munkamániás. Ilyenkor?

– Fontos az ügy.

– Áh, megértem. Elkísérlek.

– Van egy hop-por hívásom is – folytatta a hazudozást – a szüleimmel.

– Fél éve nem beszéltél velük.

– Nem kell megtörni ezt a szép hagyományt – kezdte –, vagyis ideje beszélnem velük.

– Nem gond. Narcissa oda van értem – vigyorgott Blaise. – Biztosan örülni fog néhány társasági hírnek.

– Majdnem elfelejtettem – sajnálkozott Draco. – Be kell ugranom a kúriába is.

– Rég voltam ott. Meg van még az a borzalmas szökőkutatok? Látnom kell. Anyámnak csináltatnom kell egyet. Rémesen idegesít, és kell egy ilyen.

– A Szent Mungóba is be kell ugranom – fűzte tovább a hazugságok hálóját a tejfölszőke varázsló.

– Miért?

– Rutinvizsgálat.

– Semmi gond. Megvárlak a váróban. De foghatom is a kezedet – ajánlotta fel előzékenyen.

– Nem kell.

– De, de a legjobb barátom vagy. És ki kísérne haza téged?

– Ez magánügy – sziszegte Draco.

– Ha Draco Malfoynak potencia gondjai vannak az a varázsvilágban majdnem közügynek számít. Szegény boszorkányok – sajnálkozott félhangosan.

– Mi van? Nincs semmi bajom.

– Akkor mivel magyarázod, hogy hétvégére kaptál időpontot egy rutinvizsgálatra. Köztudott, hogy az csak a sürgős eseteknek van fenntartva, és azoknak, akik nem akarják kiteregetni a dolgaikat. Nos, drága barátom, neked az utóbbi jöhet csak szóba.

– Hülye vagy? Ez rutinvizsgálat.

– Lószart. Nem akarod, hogy hazamenjek veled, és tegyem a szépet Grangernek.

– Egy akromantulával is szívesebben csókolóznék, minthogy azt lássam, hogy mit művelsz Grangerrel.

– Tökre tennéd a tündérmesémet? – kérdezte hangosan Blaise, mire Draco legszívesebben leütötte volna a Reggeli Prófétával. – Na, megadod magad vagy folytassam? Tudod, most Nott is egyedül van, ráér, aztán szívesen vadászunk együtt boszorkányokra.

– Nottnak felesége van.

– Nincs. Most nincs.

– Hagyd abba ezt a hülyeséget!

– Nem, amíg nem vallasz színt. Még tudom részletezni a szenvedélyes szeretkezéseinket Grangerrel, amit garantáltan hallani fogsz.

Draco mondott valami az ellenségekről és barátokról, és már szinte rétette miért tart mindig tisztes távolságot a barátaitól, ahogy ne kelljen megfojtania őket.

– Na, mi lesz, Malfoy? Elmondod vagy megyek veled doxit írtatni a kúriába, vagy bárhova is mész innen. Mondd ki!

– Tetszik Granger – morogta.

– Hangosabban.

– Beverjem a képed?

– Nem hallom.

– Tetszik Granger – mondta ki egy kicsit hangosabban – Mostanában… barátkozunk.

– Ez szuper – lelkendezett Blaise.

– Az előbb még meg akartad dönteni.

– Áh, halott ügy. Jó volt a randink, de te a barátom vagy – kacsintott egyet Blaise. – Úriemberként háttérbe vonulok.

– Milyen gáláns vagy.

– Csak mert barátok vagyunk – veregette meg a vállát a varázsló.

– Valóban? – vigyorgott gúnyosan Draco. – Szerintem Granger nem téged választana.

– Ugyan miért?

– Mert megátkozlak, ha csak a közelébe mész. – A hangja hideg volt, mintha a tárgyalóteremben vitt volna be egy győztes csapást az ellenfelének. Blaiset azonban nem lehetett ennyire megijeszteni.

– Rendben – szólalt meg azont megveregette Draco vállát. – Visszavonulok a kedvedért, öreg.

– Cseszd meg, Blaise!

– Gyere igyunk egy kis tojáslikőrt!

– Mi bajod van neked?

– Vagy egy kis fahéjas cappuccinót? Ráhangol az ünnepekre.

– Frászt – horkantott fel Draco.

– Kicsit átrendezhetnéd az ábrázatod.

– Miért?

– Granger így hogyan szeret majd beléd?

– Nem lesz Grangerrel semmi – mondta végül Draco egykedvűen.

– Akkor miért futjuk ezeket a köröket?

– Mert…mittudomén.

Blaise öblös nevetése harsant fel a kávézóban.


„Arra mondjuk, hogy Grincs jellem,
akiben nincs ünnepi szellem.” (Grincs, film 2010)

hozzászólások: 2

by Kriszti @ 2023 Dec 24

Dracoval vagyok, minek kell már novemberben szórakozni karácsonyi dolgokkal? Mire karácsonyhoz érbek az emberek, megunják. :D

by Nyx @ 2023 Dec 25

Van ebben valami, hogy korán elkezdik és akkor már mire eljutunk oda addigra vége a hangulatnak tényleg annyi. Amúgy nagyon durva mert szeptember végén mentem be egy boltba körülnézni, és már ott voltak a gömbök. Áhh mondom ilyen korán csak nem veszem meg, és még meg se volt a fejemben mit fogok kitenni stb… Aztán mire oda jutottam már nem volt abból ami még szeptemberben megtetszett…