24. fejezet
Draco Malfoy, a szó szerinti faszfej


Granger, mint mindig, most is tökéletesen és világosan fogalmazott. És mégis, Draco azon kapta magát, hogy nehezen dolgozza fel a mondatát.

És a lány még nem fejezte be.

– A likantrópiát kezdetnek, mert ott voltak a legígéretesebbek az eredmények. De végül a vámpírizmust is. És talán a dementorok csókját is vissza tudom fordítani a legfrissebb áldozatokon.

Draco érezte, hogy tátva marad a szája. Becsukta.

Granger aggódva nézett rá.
– Szóval… szóval nem egészen csodaszer.

– Szent szar, Granger.

– Egészen – mondta Granger.

– Magyarázd meg.

Granger túl fáradtnak tűnt ahhoz, hogy felvegye a szokásos professzori modorát. Vett egy nagy levegőt, és úgy tűnt, hogy összeszedi a gondolatait.

– Ezek a betegségek évszázadok óta a gyógyítók bête noire-jai. Gyógyíthatatlanok. Gyakran halálosak. A mugli orvostudomány az elmúlt évtizedekben hihetetlen előrelépéseket tett a saját gyógyíthatatlan betegségeik célzott terápiáinak terén. Kifejlesztettek valamit, amit immunterápiának hívnak – a beteg saját immunrendszerét használják a specifikus betegségek leküzdésére. Előadást tartottam erről Oxfordban, emlékszel? Nos, szörnyen leegyszerűsítve, ezt a koncepciót alkalmazom a mágikus betegségekre. A kezelésem az antitestek hatását fogja utánozni, ezzel megcélozva a specifikus mágikus betegségeket.

Granger a Draco pálcájából még mindig kiáramló aranyszálakra pillantott, ellenőrizve, hogy még mindig biztonságos-e részleteket elárulni.

– Lényegében segítek a beteg immunrendszerének abban, hogy saját válaszreakciót indítson a fertőzött sejtekkel szemben. Ez egy hosszú kúra lesz, két vagy három évig tartó, kéthetente adott infúziókkal, de végül a beteg teste megtanulja majd leküzdeni a betegséget. És remélhetőleg teljesen kiirtja azt. Egy nap lesznek olyan likantrópiás betegek, akiknek a betegségük meggyógyul. Nincs több farkasölőfű. Nincs több átváltozás.

Draco hátradőlt, és megpróbálta a szemét a fejében tartani. Granger egy olyan betegség gyógymódját alkotta meg, amely évszázadokon át sújtotta a varázslóvilágot. Zseniális volt. Kiváló. Abszolút legenda. Merlin, Cerridwen és Circe magasztos társaságában volt. Egy csokibéka kártyán kellene szerepelnie.

– Neked egy csokibéka kártyán kellene lenned – mondta Draco, mivel ez volt a legkevésbé nevetségesen áradó gondolata.

– Már rajta vagyok egy csokibéka kártyán – szólt Granger.

– Rendben. – Draco rábámult a lányra. – Akkor mire volt ez a sok gályázás?

Granger úgy tanulmányozta a férfit, mintha azt döntené el, milyen mértékben kell túlságosan leegyszerűsítenie a mondanivalóját.

– A kezelés a beteg sejteket veszi célba, és megzavarja a működésüket, így azok éhen halnak vagy elpusztulnak. De szükség van egyfajta szérumra, hogy eljuttassa a sejtekhez, és megkösse őket. A Sanitatem tökéletes alap volt ehhez a szérumhoz. Segítene továbbá megvédeni a betegeket néhány nehéz mellékhatástól – a kezelés különösen keményen hat az endokrin rendszerekre, és citokinviharokat is kiválthat. De a standard Santitatem önmagában nem volt elég erős. Van egyfajta… egyfajta proto-Sanitatem, amit az elmúlt évben próbáltam újraalkotni. Ugyanazok az összetevők, csak ezerszer erősebb varázslatos módon. A Zöld kút vize Imbolcban szentelt víz helyett. Ostarakor vett aggastyán sárkány vére, a szokásos sárkányvér helyett. Egy szent ereklye csontja, amit a napfordulókor szereztek, egy egyszerű emberi csont helyett…

Granger eltolta a még mindig összekulcsolt kezüket, hogy az asztalon nyugodjanak; a karja bizonyára elfáradt. Ami azt jelentette, most egy asztalon keresztül fogták egymás kezét. Ami rendben volt, és egyáltalán nem jelentett semmit.

Draco visszafordította a koncentrációját a mágikusan megkövetelt esküre, és Granger intellektuálisan megkövetelt szavaira.

– Az eredeti szöveg a proto-Sanitatem formulával elveszett az idők során, de itt-ott léteznek rá utalások. A Kinyilatkoztatások tartalmazta a legtöbb töredéket. De borzasztóan homályosak voltak, mert egy herbológus-filozófus írta, aki egy harmadik kézből származónak tűnő változatot jegyzett le valahonnan, és a fókusza csalhatatlanul a szent helyek növényvilágára és gombáira összpontosít, kevés egyéb leírás segít a helymeghatározásban. Innen erednek az országon átívelő vadászataim. A Mabon ünnepem abból fog állni, hogy olyan dolmeneket látogatok meg, amelyekben Agaricus aureum és Agaricus silvaticus kolóniákat jegyzett fel, mert ez érdekelte őt a legjobban, áldja meg az ég.

Granger befejezte az immár kihűlt gyógyitalát.
– A fény már az alagút végén van, már csak Mabon és Samhain van hátra. Amikor szintetizáltam a kezeléshez szükséges első adagokat, készen állok a gyártásra. Itt jött Larsen és a laborja a képbe. Immunterápiás gyógyszereket gyárt, és kiválóan érti a betegségek biomechanizmusát, és rendelkezik a tömeggyártáshoz szükséges eszközökkel. De teljesen eltűnt a térképről. Egy másik munkatársat kell keresnem, tudod, a rengeteg szabadidőmben, amivel rendelkezem. Azt hiszem, a saját laboratóriumomban megkísérelhetnék kisebb léptékű szintéziseket, talán elég lenne a klinikai vizsgálatokhoz…

Granger elhallgatott, és figyelte, ahogy az Eskü aranyszálai kavarognak a kezük között.
– Azt hiszem… azt hiszem, ez a lényeg – mondta, és a keze megrándult Draco kezén.

– Igen – szólalt meg Draco. Egy pillanatig egyfajta kábulatban bámult Grangerre, aztán azt mondta: – Secretum finitur.

A pálcájából egy utolsó aranyszínű fényszalag indult ki, körbetekeredett a kezük körül, majd végigvándorolt Draco karján és az ajkán, mielőtt eltűnt volna. A nyelvét nehéznek érezte, és a kezében újból érezte a korlátozottságot. Néhány óra múlva el fog múlni, de fizikailag emlékeztette, hogy most már varázslathoz van kötve.

Nehéz lélegzetet vett, és letette a pálcáját.

– Rendesen ki lehetsz merülve – mondta Granger, miközben szemügyre vette. – Ezt a varázslatot kihívás hosszan fenntartani.

– Egy igazi gályázás.

– Pótló bájital?

– Rendben – fogadta el Draco, félretéve a bravúrokat. Bölcsebbnek tűnt, hogy ne legyen mágikusan fáradt, amikor Granger ma aktív célpont volt.

A kezébe lebegtetett egy fiolát a pulton lévő üvegek tárházából. Draco egyetlen nyeléssel megitta a keserű keveréket.

Most, hogy a Granger kutatási vállalkozásának valódi természetét felfedő első sokk hatása elmúlt, rátérhetett az égetőbb gondokra.

Most már megértett valamit Shacklebolt örömének és pánikjának keveredéséből, és akkoriban még nem is volt szó a vérfarkasok újjáéledéséről.

Hirtelen Dracónak eszébe jutott a behatoló emlékezetében lévő reszelős hang, amit hallott.

Már tizenöt éve nem hallotta.

– A francba – morogta, hátradőlt, és végigsimított a haján. – Tudom, hogy ki adta az utasításokat azoknak az embereknek. A kibaszott Fenrir volt az.

Granger elsápadt.
– Greyback?!

– Igen.

– Nem! Nem… nem lehetett. Már egy évtizede halott.

– Feltételezhetően halott. Néha jelentették, hogy látták… Argentína, Bolívia, Peru… Mind megalapozatlan. De abból a beszélgetésből, amit a varázsló elméjében találtam, most már teljesen biztosan megállapítható, hogy ő az. A francba. És van még több szarság is… az Egyesült Királyságban megszaporodtak a vérfarkastámadások. A hivatal megkért minket, hogy tartsuk titokban, amíg nyomozunk.

– Micsoda?! – hördült fel Granger, és olyan hirtelen ugrott előre a székében, hogy a térdeik összeütköztek. – Mióta folyik ez?

– Mikor volt a szüreti hold? Egy héttel ezelőtt? És akkor volt az a kiütéses fertőzéses eset a csecsemőknél Lake Districtben néhány hónapja, de elkaptuk a felelőst. Legalábbis azt hittük, hogy sikerült.

Granger aggódva szorította a kezét a szájához.
– Arra gondolsz, hogy Greyback visszatért, és valahogyan hallott a projektemről, és szándékosan fertőz meg még több embert, mint… egyfajta ellenintézkedésként? Bosszúból? Figyelmeztetésként?

Draco felállt és járkálni kezdett.
– Mindig is beteges örömét lelte abban, hogy a betegségét minél több ártatlanra kiterjessze. Ha az a vén farkas gyanítja, hogy te jóhiszeműen a likantrópia ellenszerén dolgozol, és ő újra angol földön van, akkor komoly okunk van az aggodalomra.

Ami alatt azt értette, hogy kurvára őszintén aggódik Granger további jólétéért.

Granger elsápadt.
– Shacklebolt tud a támadásokról?

– Potter aktája, de szerintem nem. Robards, ő vezeti a Varázsbűn-üldözési Főosztályt, meg akarta várni, hogy ez egy egyszeri eset volt-e, mint a Lake Districtben történt csecsemőharapások. Shack meg fog inogni.

Granger felnyögött, és a homlokára szorította az ujjait.
– Az is. Már akkor is túlságosan aggódott a biztonságomért, amikor a kezelés hipotetikus volt, a vérfarkasok pedig egy szervezetlen, nem létező fenyegetés voltak, akiknek fogalmuk sem volt arról, hogy mit csinálok. Most már tudják, és Greyback visszatért? Shacklebolt őrjöngeni fog. Nevetséges védelmi intézkedéseket akar majd… el akar majd zárni engem.

A hangja feszült és nyugtalan lett. Következő pillantása Draco felé arról a régóta tartó félelméről árulkodott, ő is azt fogja erőltetni, hogy bezárják. Most már megértette a lány vonakodását, hogy bármit is elmondjon neki. Mert az intézkedések ettől az új tudástól függtek, ami csinált – intézkedések, melyek arra sarkallták, hogy a lányt rejtőzködésre kényszerítse, és igen, arra, hogy bezárja. Elzárja őt, mérföldekre innen, kontinensekre ettől a helytől, és biztosítani, hogy Greybacknek soha ne legyen alkalma ártani neki.

Mindig is az volt a lényeg, hogy biztonságban tartsa őt, de ennek életbevágó kulcsfontossága most fájdalmasan, a félelem nyomásával szakadt rá. Undorító volt.

A három férfi a laboratóriumában csupán előképe volt annak, ami még hátra volt. És még akkor is közel volt a dolog… mi lett volna, ha sikerül áttörniük a védővarázslatokat, azt gondolván, hogy a laboratórium éjfélkor üres lesz, és ott találkoznak Grangerrel? Az a seggfej, aki tetszés szerint használja a gyilkos átkot, és a lány, bezárva abba a kis irodába, ahonnan nem tudott volna hova menni. Egy pillanat alatt halott lett volna.

Igen. Draco is be akarta zárni.

Biztosan látta a férfi szemében a csillogást, mert felült, és a szorongást hirtelen tűz váltotta fel.

– Bezárni engem nem jöhet szóba. Be kell fejeznem a munkámat. Minimális fennakadást ígértél.

– Tudom, mit mondtam. De a biztonságod az első. Nem tudtam, hogy kibaszott Greybackről van szó.

– Ha Greyback célja, hogy fertőzésekkel ellensúlyozza a gyógymódomat, akkor a kezeléssel kell ellensúlyoznunk. Zavartalanul kell folytatnom. Nem vagyok hajlandó a biztonságomat előtérbe helyezni a potenciálisan több ezer ártatlan kárára. Visszautasítom.

– Ha meghalsz, úgyis rábasztak.

Ezt még Grangernek is el kellett ismernie, amit egy sóhajjal tett meg, a fejét a kezébe hajtva.

– Mennyi időbe telik még, amíg befejezzük a kezelésed kifejlesztését? – kérdezte Draco.

– Ha minden az előrejelző modelljeim szerint alakul, akkor decemberre készen kell állnom a klinikai vizsgálatok megkezdésére.

– Az még három rohadt telihold – mondta Draco.

Granger komoran nézett.
– Az három hónapnyi szervezkedést ad Greybacknek. Látod, miért nem halogathatom a dolgokat, nem hagyhatom ezt, és bujkálhatok, amíg el nem kapják. Annyi kárt tudna okozni…

– Megértem – bólintott Draco.

Most ő is fel akart sóhajtani, és a kezébe hajtani a fejét, mert sokkal egyszerűbb lett volna elkergetni Grangert, amíg Fenrirt és a szolgáit le nem tartóztatják. De Grangernek igaza volt, a projektjének elhalasztása, amíg Greybacket el nem kapják, potenciálisan tucatnyi teliholdat jelenthetett volna. A férfi tizenöt évig kerülte az elfogást.

– El kell mondanunk Potternek – közölte Draco. – És Tonksnak.

– Egyetértek – szólalt meg Granger, még komolyabbá válva. – Egy kicsit aggódom Tonks miatt. Ez eléggé közel fog kerülni az otthonához.

– Lupin miatt?

– Igen. A likantrópoknál aránytalanul nagy a korai halálozás kockázata, és ő… rosszul van. De nem akarok hamis reményeket kelteni benne, hogy segíthetek a férjének. A klinikai kísérletek nem véletlenül kísérletek, tudod. A sikertelenség szokásos. Az én adataim sikerre utalnak, de ez egy új terápia… még senki sem kombinálta az immunterápiát mágikus módszerekkel, vagy használta mágikus betegség kezelésére. Ez klinikai szempontból teljesen ismeretlen terület.

– Ha valaki meg tudja csinálni, az te vagy. Nem volt még élő boszorkány vagy varázsló, aki a te mágikus és mugli tudásod kombinációjával rendelkezett volna. Te… te… – Draco elvágta a szavakat, és kifordult, hogy kibámuljon a sötét ablakon. – A rohadt életbe. Nem hiszem, hogy még az én életemben megérem a likantrópia gyógyítását.

Ha nem ápolt volna már így is Valamit Granger iránt, Draco abban a pillanatban teljes szívvel kezdett volna intellektuálisan belezúgni a lányba.

De vissza a fontosabb dolgokhoz.

– Ha Greyback emberei nem jönnek vissza ma este, tudni fogja, hogy elkapták őket – mondta Draco. – Egy laboratóriumi betöréskor nem lett volna szabad mindhármukat elfogni, kivéve, ha a laboratórium kivételesen jól védett volt. És miért lenne kivételesen jól védett, ha nem azért, hogy valami rendkívüli dolgot rejtsen? Greyback ezt valószínűleg megerősítésként fogja értelmezni, hogy azt csinálod, amire ő gondol. A dolgok veszélyessé válnak. Az elsődleges célja az lesz, hogy megöljön téged.

Granger boldogtalan vonallá préselte össze az ajkát.
– Gondolom, tényleg nem maradhatok itt.

– A ma este rendben van. Nem hiszem, hogy mással próbálkoznának. Ezek után? Nem. Valaki már egyszer körbeszaglászta az itteni védővarázslatokat. Valószínűleg ők voltak. Biztos úgy döntöttek, hogy a laborod méltóbb célpont. Nem mintha bármit is találnának ott, hála a felhőknek és a dolgoknak. Az egyetlen igazán értékes dolog, ami ott van, az te magad vagy. A mai volt az utolsó éjszakád ott egyedül. És korlátoznod kell a nyilvános mozgást.

– De nekem annyi dolgom van – mondta Granger, ujjait az arcára szorítva egyfajta kétségbeesésben. – És mi lesz Mabonnal?

– Veled megyek.

– És a tanítás? És a sürgősségi? És… minden más?

Draco igyekezett olyan kimért lenni, mint amilyennek ígérte magát, és nem mondta kategorikusan, hogy soha többé nem lesz egyedül.

– Amíg el nem kapjuk Greybacket és azt, aki vele dolgozik, mindenhol számíthatsz arra, hogy egy auror veled lesz. Egyetértek azzal, hogy a munkádnak folytatódnia kell. – Granger megkönnyebbültnek tűnt, amikor Draco ezeket a szavakat kimondta. – De Greyback könyörtelen. A régi falkájának egész hálózata itt lesz, és őrjöngésig fogja őket ostorozni. Inkább meghal, minthogy lássa, hogy te meggyógyítod a likantrópiát. Valószínűleg összeszarta magát, amikor megtudta, min dolgozik a nagy Granger, istenek, szerettem volna látni a reakcióját…

– Hogy jött rá… ezt akarom tudni. Nem gondolod, hogy… Shacklebolt?

Draco megrázta a fejét.
– Nem. Miért ragaszkodott volna már ilyen korán az aurorok védelméhez? Ráadásul egy titoktartási esküvel is megkötözted.

– Hacsak az egyik tanítványom…? De ők körülbelül tizenkét projekt darabjain dolgoznak nekem. Nem ismerik az összképet. Nem lehettek ők.

– Kiszivárogtatások történnek. Megpróbáljuk kitalálni, hogyan és hol… de a közvetlen gondom az, hogy hogyan tudunk biztonságban tartani téged, és hogyan tudsz tovább dolgozni.

– Aggódnom kellene a vámpírok miatt? – kérdezte Granger.

– Szentséges pokol – mondta Draco, miközben végigsimított az arcán. – Nem is tudom. Soha nem voltak olyan terjeszkedők, mint a vérfarkasok. Jobban érdekli őket a táplálkozás, mint az átváltoztatás. De ha megneszelnék a gyógymódot? Nem tudom, hogyan reagálnának. És te azt mondtad… Dementorok?!

Granger az ajkába harapott.
– Igen, talán. Ha az áldozatot elég gyorsan behozzák.

– Hagyd már abba!

– Komolyan mondom.

– Ugyan kérlek, az „immunterápia” hogyan állítana vissza egy lelket?

Granger a kezével legyintett egy pökhendi, elutasító mozdulattal.
– Nincs semmiféle lélekszippantás. Ez tipikus varázslói szépítgetés. Ez agyhalál. A dementor csókja egy agresszív nekrotizáló baktériumot juttat az áldozatba. Ez az agyat és a testet is megtámadja. Rendkívül virulens.

– …Komolyan?

– Igen – mondta Granger. – El kellene olvasnod Rasmussen és Vestergaardot.

Draco üres tekintetét látva hozzátette:

– A dán nekrológusok? Nem? Gondolom, nem követed az orvosi folyóiratokat. Az elmúlt évtizedben lenyűgöző eredményeket értek el a dementorok tanulmányozásában. Az állapot egy mágikus betegség, akárcsak a likantrópia és a vámpírizmus. Perceken belül rothadást okoz, és órákon belül visszafordíthatatlan agyi funkcióvesztést. Mindenesetre, elkezdtük a nagy áteresztőképességű kis molekulák szűrését a laborban, és jó előzetes eredményeket láttunk. Ez potenciálisan gyógyítható, ha az áldozatot gyorsan behozzák.

Draco rábámult a nőre.

Granger elmozdult a székében.
– De, még egyszer mondom, ez az orvostudomány a legkísérletezőbb formájában. A térkép peremén vagyunk, a többi itt a szörnyek területe, tudod.

Ettől a boszorkánytól Dracónak kurvára elszállt az agya.
– Amit te csinálsz… ha sikerül… az… az egy abszolút erőművészeti bravúr lesz. Teljesen forradalmi.

– Mm. Ezt a kifejezést jobban elfogadom erre, mint a jegyzetfüzetre.

– Igen. Befejezted már ezeket a Kinyilatkoztatásokat? Nem biztos, hogy elviselek még egyet.

– Ennyire szörnyen megdöbbentettelek? – kérdezte Granger félig mosolyogva.

– Szemlesütött kreténné degradálódtam, és ne tégy úgy, mintha nem vetted volna észre.

– Semmi, ami túlmutatna a szokásos fecsegésen, nem.

– Hogy lehetsz ilyen kegyetlen velem a törékeny állapotomban?

Granger félmosolya teljes mosolyra nőtt.
– Csinálok nekünk még egy adag opimumot.

– Merlin – motyogta Draco, miközben visszaült a helyére. Újabb gülüszemű bámulást végzett Granger hátán.

Ez a boszorkány valami más volt.

Draco általában jobbnak tartotta magát, mint a körülötte lévők, nem mintha bármi baj lett volna velük, de ő egyszerűen csak jobb volt, tudod, okosabb, gyorsabb, ügyesebb, kezesebb, élesebb, gazdagabb. Grangerrel kapcsolatban mindig is úgy érezte, hogy egy, a sajátjánál sokkal nagyobb intellektusú emberrel van dolga. De most... most úgy érezte, hogy egy olyan valakivel van jelen, aki túl sok szempontból jobb nála, túl jó hozzá, tényleg.

Ült, és érezte, hogy valami ismeretlen és furcsa dolog, egy elnyomó dolog kavarog benne. Annyira ismeretlen volt, hogy egy pillanatba telt, mire elhelyezte.

Az alázat volt az.

Azóta nem érezte magát ilyen alázatosnak – nyúlt vissza az emlékeibe –, mióta 1992 nyarán kijöttek az elsőéves vizsgaeredmények, és felfedezte, hogy egy mugli születésű tanuló lett osztályelső, fölötte, minden tantárgyból a Roxfortban.

Hát, megint ott volt. Csak most már kibaszottul fontos emberré nőtte ki magát.

És ő volt az aurorja. A felelősség súlya úgy nyomta, ahogy még nem tapasztalta. A lány egy idegesítő fajta házimunkából vált erre-arra, hogy megváltoztassa a világot.

A felelősség olyan súlyosan nehezedett rá, hogy alig tudta felemelni a kezét, hogy elfogadja a friss bögre opimumot, amit Granger nyújtott át neki.

– Tessék – mondta Granger. – Gyógyír a károgásra.

– Szeretnék magammal vinni néhány adagot. Vannak olyan szöszmötölők, akiknek szívesen beadnám ezt.

– Kiknek?

Draco homályosan legyintett.
– Barátok, családtagok, kollégák.

– Ennyire idiótákkal vagy körülvéve?

– A jelenlévő társaságot leszámítva.

Granger az ajkába harapott.
– Nem szabad ezt tenned, tudod.

– Mit ne tegyek?

– Dicsérni engem. Az én egómra kellene csalhatatlanul vigyáznod.

– Ma este kiérdemelted. Eléggé padlóra küldtél. Holnap folytatom az éberségemet.

Granger elégedettnek tűnt. És általában véve is jobban nézett ki – az arca visszanyerte a színét, és a keze sem remegett, amikor a kamra felé indult.
– Reggeli óta nem ettem semmit… azt hiszem, két adag opimumon kívül kellene valami mást is bejuttatnom a szervezetembe. Éhes vagy?

– Igen – mondta Draco, aki általában a kviddicset és a halálos párbajokat kiváló étvágygerjesztőnek találta.

Örömmel vette tudomásul, hogy a szekrények zsúfolásig tele vannak élelmiszerekkel, bár hogy ez Granger saját erőfeszítéseinek vagy a manók túlbuzgóságának elhúzódó hatásainak köszönhető-e, nem volt benne biztos.

– Mit szólnál egy pimasz kis hagymasalátához? – kérdezte Granger, miközben kotorászott.

– Csak ha olyan előétellel jár, mint ahogyan a Szurcsók tálalta nekünk.

– Az megoldható.

Granger sajtot, kekszet és humuszt tett ki, valamint egy gyűrött barna zacskóból kolbásztekercset, ami a legközelebb állt az előételhez, ami éppen kéznél volt (mellesleg nagyon finom).

A Szurcsók hagymasalátájának újrateremtésétől eltekintett, ami jobb is volt így, mert Draco már így is hónaljszagot árasztott a szobába, és nem volt kedve versengeni vele.

Egy máltai mézeskalács nevű, elragadó mugli találmánnyal fejezték be.

A nyugodt pillanatok Grangerrel ritkák voltak, és amikor befejezte az evést, felállt, pálcával intett a legtöbb dolognak, és elkezdett sürögni-forogni.
– Akkor itt maradsz éjszakára?

– Igen. Nem fogok sokat aludni, de ha mégis, akkor a kanapédon szundikálhatok.

– Rendben. Hadd takarítsam le.

Granger átvonult az első szobába, ahol körbevette magát a könyvek és papírok örvényével, amelyek rendezett halmokba kerültek.

Természetesen nem kérdőjelezte meg a kanapéra tett javaslatát. Persze, hogy nem fog ellenajánlatot tenni azzal, hogy megosztja vele az ágyát. Ami teljesen elég nagy volt kettőnek.

Nem mintha Draco egyébként is elfogadta volna. Ő profi volt.

Ez csak egy gondolat volt. Ennyivel közelebb lenne hozzá, ha bármi történne.

Félretéve ezeket a terméketlen töprengéseket, Draco elkezdte lehámozni magáról a kviddicsfelszerelését, ami arra emlékeztette, hogy bűzlik.
– Használhatnám a zuhanyzót?

– Ööö… persze. Az emeleten van.

Granger figyelte, ahogy a férfi a csomózott bőrszíjakkal küzd, amelyek a mellvédjét a helyén tartották.
– Éppen egy játék közepén voltál?

– Igen. Persze csak egy karnyújtásnyira a cikesztől.

– Sajnálom.

Draco vállat vont, mint az a könnyelmű hős, aki volt.
– Rosszfiúkat elkapni kicsit izgalmasabb.

Tovább küzdött a kínos csomóval a hóna alatt, ami ördögi módon ellenállt neki. Persze, az egyetlen olyan alkalommal, amikor közönsége is volt hozzá. Átázott, majd hagyta megszáradni, aminek az eredménye ez a megmerevedett, szörnyűséges csomó lett. Noha soha ebben az életében nem volt gondja azzal, hogy megszabaduljon a kviddicsfelszereléstől, egészen addig a pillanatig, amíg Granger ott nem volt, hogy tanúja legyen az alkalmatlanságának.

– Segítségre van szükséged? – kérdezte Granger.

– Majd én.

Granger figyelte őt, miközben továbbra is nagyon nem ért hozzá.

Leült, a kezét a térdére hajtva, és figyelte a férfi erőlködését.

– Jól van – fújta ki Draco egy pillanattal később, és minden lazasága eltűnt. – Segíts nekem. Ne vágd el, ez wyvern bőr.

– Rendben – mondta Granger. Az arca komoly volt, de az ajkai összepréselődtek, ami a nevetés elfojtására utalt.

Draco védelmére mondva ő is küzdött, és végül a pálcájával, többször megismételt kibogozó bűbájokkal ment neki.

Aztán segített neki lehúzni a felszerelés mell- és hátlapját, nagyon úgy nézett ki, mint egy szép leány, aki segít a lovagjának egy csata után, már ha a szép leányok páratlan kutatók, a lovagok pedig haszontalan kretének lennének.

Granger a zuhanyzóhoz vezette, és törölközőket nyújtott át neki.

– A tükör nem beszél – mondta Granger, miközben Draco szemügyre vette zilált tükörképét.

– Jó – nyugtázta Draco. – Nem vagyok kíváncsi a véleményére ebben a pillanatban.

Granger kilépett a fürdőszobából, részben becsukta az ajtót, és bedugta a karját a résen.
– Add ide a ruháidat! Bedobom őket a mosásba.

Meztelenre vetkőzni, miközben Granger keze ott volt a közelben, érdekes érzés volt. Voltak más dolgok is, amiket szívesen a nő kezébe nyomott volna, de azok a darabok büdösek és mosatlanok voltak, és ráadásul, a kurva életbe, a nő épp most ment át valami traumán. Mi a fene baja volt?

A mosdó mellett felfedezte Granger hajtűinek fészkelőhelyét egy teli befőttesüveg formájában. Nyomkövető bűbájt bocsátott az egész tételre.

Ahogy beszállt a zuhany alá, Draco karnyújtásnyira tette a pálcáját. Teljesen felkészült arra, hogy kirohanjon, és meztelenül támadjon a vérfarkasokra, ha a házikó egyik védőbűbája megbillen.

A zuhanyzóban volt minden, ami Grangerben jó illat volt, kis palackokba desztillálva. Dracónak egy pillanatba telt, mire beazonosította a szappant és a sampont a benne lévő sok titokzatos női termék között; olajok, hajpakolások, testápolók és ilyesmik.

Érdekes… különleges… csábító… erotikus… érzés volt az ő szappanját és samponját használni.

Aztán itt volt az ideje, hogy ellenálljon, mielőtt a farka úgy döntött, hogy felébred. Nem akarta Granger zuhanyzójában kiverni. Egyszerűen nem.

Rendben, mégis megtörtént, de gyors és mocskos volt, és a harc utáni adrenalin szülte. Csak azért történt, hogy levezesse a feszültséget, és kiűzze a szexuális vágyat a testéből.

A tudat, hogy a nő valahol az ajtó túloldalán van, miközben ő magát simogatja, megmagyarázhatatlanul izgató volt. Belehajolt, egyik kezét a csempének támasztotta, a másik kezével pedig átdolgozta magát, és a gőz és Granger illata egy kedvenc fantáziavilágába repítette, amelyben Granger és a szája, és finom kezek simogatták fel-le, és szopogatták…

A keze ökölbe szorult a falon, amikor éles zihálással elélvezett.

Fejét az alkarjára támasztotta, nehezen lélegzett, kábultan figyelte, ahogy a bizonyítékokat lemossa a lefolyó.

A rohadt életbe!

De hát rendben. Megtörtént. Kiürült a szervezetéből.

Minden rendben volt.

Hidegre állította a vizet, hogy lehűtse az arcán és a mellkasán végigfutó pírt.

A mugli vízvezeték nem szórakozott, jéghideg volt. A zavart gondolatokat felváltotta a borzongás, ahogy Draco visszanyerte a normális lélegzését.

Jól van. Jól volt.

Granger kopogott az ajtón, és rohadtul megijesztette.

– Mi van? – kérdezte ingerülten.

– Teljesen befejezted? – (Igen, köszönöm.) – Sokáig tartott.

– Teljesen mocskos voltam. – (Ez is nagyon igaz.)

– Igen. Megvannak a ruháid.

Draco kilépett a zuhany alól, és kinyitotta az ajtót annyira, hogy Granger begyömöszölhesse a frissen megtisztított ruháit. Kár, hogy ilyen hatékony volt, nagyon örült volna, ha egy törölközőbe burkolózva sétálhatott volna ki, pusztán hivalkodó célból.

– Látványosan gyorsabb, mint vártam volna – mondta Draco.

– A gyorsmosás csak negyedórát vesz igénybe a gépemben. A többi pedig a szárító varázslatok. Tetszik az alsónadrágod.

Draco nem emlékezett, milyen alsónadrágot vett fel. Aggódva húzta ki a kupacból. Kis sárkányok voltak rajta.

– Istenek – nyögött fel Draco.

– Semmi baj – mondta Granger. Becsukta az ajtót. Hallotta rajta keresztül a visszatartott nevetés zúgását. – Nekem is vannak olyanok, amiken kismacskák vannak.

– Mutasd meg.

– Inkább meghalnék.

Draco kuncogott, miközben felhúzta az alsónadrágját. Aztán jött a bő fekete nadrág és a hosszú ujjú felső, amit a kviddicsfelszerelése alatt viselt. Most is Granger illata volt rajtuk, akármilyen mosószert is használt a gépe.

Megigazította a haját a tükörben, kivételesen örült, hogy az nem tudott beszélni, és tájékoztatni Grangert arról, amit látott.

Azon kapta magát, hogy nem igazán tudott a szemébe nézni, amikor kilépett a fürdőszobából, de úgy tett, mintha ez azért lenne, mert az ablakon nézett ki, fontos aurorbiztonsági célokból. A nőnek nem kellett tudnia, hogy mit képzelt el az imént.

Nem a szájára nézett.

Basszus, ez nagyon dögös volt.

Ez az.

A földszinten Draco elé tárult a rögtönzött ágya, ami a kanapé volt, egyfajta nappali ággyá átalakítva. Mellette egy pohár víz és egy csomag keksz.

Granger egyre fáradtabb lett és okkal, hiszen már hajnali kettő felé jártak. Ásított, miközben párnákat és egy takarót idézett elő, majd az ágyra dobta őket.

Még arra is gondolt, hogy olvasnivalót adjon neki, amivel elütheti az órákat: Rasmussen és Vestergaard legújabb cikkének egy példánya. Egyetlen pillantás a förtelmes, tíz szótagos tudományos zsargonra, és a szeme elkerekedett.

– Van valami izgalmasabb? – kérdezte, mielőtt a dánok elaltatták volna.

– Serkentőbbet? – ismételte meg Granger, és sértettnek tűnt, mintha már átadta volna neki az emberiség teljes történelmében írt leginspirálóbb művet, és a férfi csak úgy lebecsülte volna.

– Igen. Pornóújságok, vagy ilyesmi? – kérdezte Draco egy általános kézlegyintéssel. – Néhány régi szám esetleg a Fantasztikus cicik és hol találjuk őket-ből?

Nem mintha pornómagazinokra lett volna szüksége ahhoz, hogy kikapcsolódjon, nem akkor, amikor húsz forgatókönyv volt a fejében a nővel, gondosan elnyomva az agya hátsó részében. Viszont mulatságos volt figyelni, ahogy Granger elgondolkodva nézegette a szobában szétszórt könyvhalmokat.

– Hmm. Nekem megvan a legújabb Szexuális és Reprodukciós Egészség folyóirat. – Előhúzott egy példányt az egyik kupacból, és addig lapozgatott, amíg meg nem talált egy ábrát. – Ó, itt egy kép.

Draco ránézett, és elolvasta a leírást.
– 11. ábra: Kóros petefészek falának luminális kaliberűsége.

– Ez elég lesz neked?

– Nem. Ettől lekonyul a farkam.

Granger visszavette folyóiratot, és egy másik oldalra lapozott.
– Próbáld ki ezt.

– 23. ábra – olvasta Draco. – Petevezeték… A petevezeték lumenének keresztmetszete. Figyelje meg a szubepithelialis endometriális strómát.

– Serkentő?

– Ó, igen. A szubepithelialis endometriális stróma az én különleges fétisem.

– Stromáta a többes száma.

Draco hosszú és türelmes pillantást vetett rá.
– Így van.

– Akkor a szórakozásod most már rendben van. – Granger a kezébe nyomta a kötetet. – Én megyek aludni… van egy olyan érzésem, hogy a holnapi nap hosszú lesz.

Granger lekapcsolta a mugli világítást, így csak a kandallóban lobogó tűz világította meg a szobát.

Megállt a lépcső lábánál, és Draco felé fordult.
– Köszönök mindent, amit ma tettél.

Draco intett neki. Kínos volt az ártatlan hála címzettjének lenni, amikor éppen az imént volt szörnyű a zuhany alatt.
– Csak a munkámat végeztem.

– Igaz – mondta Granger. – Nos… jól végzed, és én hálás vagyok érte. Valószínűleg megmentetted az életemet.

– Menj aludni – szólt Draco.

Granger bosszúsan nézett emiatt a gavalléros elutasítás miatt, de úgy tűnt, úgy döntött, hogy Draco csak Draco volt, aki Draco.
– Jól van. Jó éjt!

***

Draco az éjszaka egy pontján elszundított. Egy könnyű hangra ébredt fel, olyan halkra, hogy akár álmodhatta is volna.

Pálcáját markolva, egy átkot készenlétben tartva elfordította a fejét, hogy lássa, a macska az. Abban a pillanatban észrevette őt a kanapén.

Draco félig-meddig azt várta, hogy sziszegni fog rá, amiért munkaidő után Granger otthonába merészkedik. Ehelyett a macska felemelt farokkal trappolt felé, és a macskák csalhatatlan ösztönével, hogy megtalálják a meleg helyet, ráugrott, és a mellkasára telepedett.

Draco megmozdította a kezét, hogy megpróbálja megsimogatni a fejét, de egy nagy mancs találkozott az ujjpercével, és lent tartotta a kezét. A karmokat behúzta, viszont az üzenet egyértelmű volt: Draco egy hőforrás volt, és nem szabad elbizakodottnak lennie, és azt hinnie, hogy ő valami jobb.

– Noli me tangere, ugye? – mormolta Draco. – Értem én. Én sem szeretem, ha az emberek a hajamhoz nyúlnak. Kivéve őt, de fogadni mernék, hogy ezt te is tudod.

A macska rápislogott sárga szemeivel.

– Figyelmeztetett a fojtogatásodra, szóval meg se próbáld – mondta Draco.

A macska tekintete fenntartás nélkül közölte Dracóval, hogy ha holtan akarta volna látni, akkor már halott lenne.

– Rendben – szólt Draco.

A macska lehajtotta a fejét, és lehunyta a szemét. A bajuszszálak csiklandozták Draco állát, majd mély morgás hallatszott.

Ahogy ott feküdt a sötétben, a doromboló macska melege alatt, a szíve még mindig remegett annak a félelemnek az utórezgéseitől, amit akkor érzett, amikor Granger aktiválta a vészjelzőt. Nem volt szüksége mumusra, hogy elmondja neki, mitől rettegett.

Draco az önuralmának darabkái után kapkodott, amelyek aznap este oly látványosan összetörtek. Elzárkózott, összeszedte a fegyelmét, a szakmaiságát és a büszkeségét, hogy újra felépítse a Kussolás Nagy Falát.

Elméletileg hasznos gyakorlat volt.

A gyakorlatban az egészet beárnyékolta a magánéleti félelem, hogy az egész törékeny építmény újra összeomlik, amint Granger legközelebb akár csak rámosolyog.

hozzászólások: 4

by Neola @ 2023 Jul 03

Mekkora egy mocskos gazember. Címből nem is gondoltam volna, hogy erre fürdős jelenetet hozzá ki belőle az író a "seggfej" megnevezésre gondolok.
Bár jót mulattam rajta, annyira nem volt felháborító. bár jobb, ha az ember lánya nem tudja mi folyik odabent.
Az elejét annyira nem tudom elemezni. Legalább olyan fejet vágtam mint Draco. Viszont hihetetlen, ha tényleg képes lesz gyógyítani a likantrópiát és egyéb betegségeket.
Le kalappal Granger!
Köszi szépen az új részt!
Üdv: Neola

by Nyx @ 2023 Jul 03

De még mekkora gazember :D Az elején én se gondoltam volna, hogy ezt hozza ki belőle az író. De hát nem tartom én se valami felbáborítónak, ami történt, de van benne valami, hogy jobb erről nem tudni :D Egyelőre mindenkinek jobb is.
Fúúú én se igazán vágom, hogy ezt Hermione hogyan akarja összehozni. Nem tudom, hogy az író ezeket honnan vette, és mennyire állja meg ez a helyét igazán szakmailag, viszont én bízom benne, hogy valami ilyesmiről lehet szó. Oh, nagyon szívesen! Hamarosan jövök a következő résszel. Köszi! :)

by K @ 2023 Dec 06

Micsoda fordulat nem gondoltaam hogy ezt fogja gyógyítani🙀
Izgalmas, tetszik :))

by Nyx @ 2023 Dec 07

Igen, igen, ez nekem is újdonság volt. Nagyon leleményes ötlet volt, hogy az író ezt választotta. Imádom ezt a történetet Mindig van benne valami izgalmas.