Fejezetek
ÍRTA: ISTHISSELFCARE
27. fejezet
27. fejezet
Theo bulija
Szóval. Az ellenállás. Objektíve nem ment jól.
Mivel Draco a problémáiért inkább mást hibáztatott, mint saját magát, ezért egyenesen Grangerre hárította a felelősséget, akinek semmi oka nem volt, hogy mosolyogjon rá. Őszintén szólva, hogy merészelte. Ellenszenves viselkedés. Meggondolatlan. Igazán durva.
Granger vidám tudatlanságban folytatta a bűnösségét. Ahogy teltek a napok, meglepő könnyedséggel illeszkedett be a kúriabeli életbe, talán azért, mert valójában ritkán volt ott. A legtöbb este időben érkezett, hogy elfogyasszon egy késői vacsorát, és másnap korán ébredt újra, egy álmos szemű Dracót húzva maga után, miközben a világ megmentése felé szökdécselt.
Potter és Weasley gyakran meglátogatták Grangert. Hosszú, éjszakába nyúló beszélgetéseket folytattak hármasban, összekuporodva valamelyik szalonban. Draco csak akkor csatlakozott, ha Granger külön meghívta, így is elég időt töltött azzal a két tökfilkóval az irodában, és nem élvezte a társaságukat még jobban. Ráadásul túlságosan is ébernek találta őket, különösen Pottert. Nem mintha lett volna itt bármi látnivaló.
Draco még a legvadabb őszinteségi botlásaiban sem vallaná be soha, mennyire élvezte Granger, igaz, szórványos társaságát a kúriában. Ahogy a jelenléte melegséggel töltötte meg a nagytermeket. A vacsora közbeni társalgás öröme. Végigsétálni egy folyosón, és tudni, hogy a szappan hosszan tartó illata miatt éppen ott járt.
Még a macskája is méltó kiegészítője volt a háznak. Egyik késő este egy „Mraa?” hang Draco ágyának lábánál arról tájékoztatta, hogy a lény valahogyan bejutott a szobájába, és panaszosan hívogatja őt. Aztán önsajnálatban fürödve nézett fel rá, és Draco rájött, elveszett. Visszakísérte Granger lakosztályához, bekopogott, közölte vele:
– Azt hiszem, ez a tiéd. – Miközben a macska beszökkent az ismerős területre.
Granger éppen jógázott, és ahhoz passzoló ruhákban volt, és izzadt, lihegett és ragyogott, és sós, gyertyafüst szaga volt.
– Ó, Csámpi, drágám, ne menj túl messzire! – lihegte, és egy izzadságcsepp folyt le a mellei között, amit Draco természetesen nem nézett meg.
Mindenesetre a macskának nem esett baja.
Draco sosem vallotta be neki kifejezetten, de az elfojtás mögött a lelke egy titkos, ostoba, nyálas részében azt kívánta, bárcsak több csendes pillanatot tölthetnének együtt, amit nem szakítanak meg fájdalomsikolyok a sürgősségin vagy pimasz végzős diákok a lány laboratóriumában. De talán jobb is volt így, talán minden más túl sok lenne.
Gyakran elgondolkodott azon, hogy mi késztette oly sok barátját a házasságra és az otthoni boldogság kicsinyességére. De néha, amikor Granger hazajött és mosolyogva köszönt, leült mellé az asztalhoz, néha, egy rövid pillanatra megértette ezt. Ezek a pillanatok felvillantottak valamit, amiről nem is tudta, hogy vágyhat rá, de múlékonyak voltak, és az érzés eltűnt, amikor a lány lefeküdt, és otthagyta benne a veszteség érzetét, hogy elvesztett valamit, ami neki eleve nem is volt.
Egy ilyen pillanatot élt át egy esős októberi napon. Vasárnap volt, és csodák csodája, mind ő, mind Granger szabadnaposak voltak. Mire Draco az ebédlőbe ért, Granger éppen ebédelt, de a férfi ezt kedvesen csak villásreggelinek nevezte, miközben egy széket varázsolt oda magának.
Draco zabkását kért (erjesztetlen) a konyhából. Granger keresztbe tett lábbal ült a székében, egyik kezében a villával, a másikban a hajtogatott számítógépével foglalatoskodott, körülötte ezüst korongokkal.
Draco már éppen elhelyezkedett, hogy élvezze a csendet és a társaságot, amikor a pillanatot Theo baglya szakította meg, ami két egyforma borítékot dobott az asztal fölé – egyet Granger ölébe, egyet pedig egyenesen Draco zabkásájába.
Granger kinyitotta az övét, amiben felfedezte Theo meghívóját. Megmutatta Dracónak, aki látta, hogy Theo nagy gondot fordított rá: az írás gyönyörű volt, a pergamen a legjobb minőségű, a tinta fényűzően csillogott.
Kedves Gyógyító/Professzor/Doktor Granger,
Úgy tudom, hogy neked köszönhetjük/elismerhetjük (?), hogy a mi drága Dracónk továbbra is ezen a földön van. Draco néhány barátja és én örömmel venném a lehetőséget, hogy személyesen ünnepelhessük a Te orvosi bravúrodat. (Tudom, hogy meglepő lehet, de vannak barátai. Ettől függetlenül szükségszerűen meghitt összejövetel lesz, mivel csak hatan vannak.)
Ha hajlandó lennél csatlakozni hozzánk, akkor kérünk, hogy légy szíves velünk tartani a Nott-házba most szombaton, este hét órakor.
A meghívó alsó sarkában volt egy megjegyzés: Öltözék - fekete nyakkendő.
Draco átázott borítékja meglehetősen éles kontrasztot alkotott, hozzá egy cetlit mellékeltek Theo szokásos olvashatatlan kézírásával, golyóstollal írt betűkkel.
Kedves Faszfej,
Elveszett a jegyeztfüzetem, ezért üzenek az ősi módon. Italok és élvezetek nálam, most szombaton, 7-kor. Meghívtam Grangert.
Gyere, vagy megöllek.
Puszi,
Theo
Utóirat: A meghívottak listája mellékelve.
A borítékba egy összegyűrt szalvétát dugtak, rajta a következő információkkal:
Granger
Pansy + Longbottom
Blaise
Davies + feleség
Luella (nem jön, külföldön van)
Flint
Draco, gondolom
Draco odadobta a cetlit és a szalvétát Granger felé, aki felvont szemöldökkel olvasta Theo olvashatatlan üzenetét.
– Te jó ég! Ezt majdnem el kellene küldenünk a Bletchley Parkba, hogy megfejtsék. A barátaiddal folytatott levelezésed általában halálos fenyegetéseket tartalmaz?
– Igen, és évente egyszer-kétszer gyilkosságot kísérlünk meg, ez egyfajta hagyomány.
Granger bólintott, mintha ez egyáltalán nem lenne meglepő, és megfordult, hogy megvizsgálja a vendéglistát.
– Van itt valaki gyanús közöttük?
– Csak az utolsó.
– Mm. Mindent tudok róla. Mi a helyzet a titkos vérfarkasokkal, van ilyen?
– Nagyon remélem, hogy nem. Elsőként én mennék, és elterelem a figyelmüket, ha úgy döntesz, hogy eljössz.
– Megengednéd, hogy menjek? – kérdezte Granger.
– Nem vagyok a gardedámod – mondta Draco. – A Nott-ház ugyanolyan jól védett, mint a kúria. És végig veled lennék.
Ráadásul Theo táncot és összebújást ígért.
És tessék: egy tankönyvi példája annak, hogy miért tilos a Valami az aurorok és a megbízók között. Az egész biztonsági elemzését a kibaszott ölelkezés lehetőségére alapozta.
Draco nyitotta a száját, hogy azt mondja, jobban meggondolta, és Grangernek talán nem kéne elmennie, de Granger most az ajkát kopogtatta.
– Fekete nyakkendő. Majd gondolkodom a ruhán.
Draco becsukta a száját.
***
Draco és Granger úgy intézték, hogy külön-külön, hop-porral érkeznek a Nott-házba, hogy fenntartsák a látszatot, mintha mindketten a saját otthonukban lennének. Draco ment volna először, hogy körülnézzen a házban, és megbizonyosodjon róla, nincsenek-e ott gazember vérfarkasok. Ez végül is jó ötletnek bizonyult, mivel Henriette megneszelte a bulit, és egész délutántól estig Grangerrel zárkózott be.
Mire Draco indulni készült, sem a boszorkány, sem a manó nem bukkant fel a vendégszobából. Csak Tupey volt ott, hogy elkísérje Dracót a teljes fekete nyakkendős pompájában.
Draco fél nyolckor elindult a Nott-házba. Ahogy lerázta magáról a kormot, megjelent Theo, hogy üdvözölje a nagyra becsült vendégét.
– Köszönöm, hogy eljöttél, Draco. Tudom, hogy ez nem olyasmi, amivel sokat foglalkozol.
Draco és Theo belépett a szalonba, ahol a vendégek kis csoportja már mélyen elmerült a beszélgetésben. Draco egy kis feltűnésmentes legilimenciát végzett, miközben üdvözölte őket. Senkinek sem voltak huncut szándékai, kivéve Longbottomot és Pansyt, akik egy eldugott fürdőszobát szándékoztak keresni egy gyors dugáshoz.
– Istenek – motyogta Draco a „Helló” helyett.
– Tessék? – mondta Longbottom.
Pansy felvonta a szemöldökét.
– Semmi. Hogy vagy?
Rövid csevegés után Draco Davieshez és a feleségéhez, Audrielle-hez lépett. Davies azon gondolkodott, hová rejtse el legújabb seprűjét a felesége elől, a felesége hiányolta a babát, akit alig húsz perce hagytak ott, és azon töprengett, hogy milyen korán tudnának udvariasan hazamenekülni.
Zabininek, aki kitűnő formában volt, egy agyafúrt barnán járt az esze. Mielőtt azonban Draco kibelezhette volna a férfit ott, ahol ült, észrevette Zabini plusz egy személyét: Padma Patilt, aki türkizkék ruhában ragyogott.
Zabini az egyik elviselhetetlenebb vigyorát emelte Dracóra.
Patil felszíni gondolatai Zabiniről szóltak, leginkább arról, hogy kissé dumagép, de elviseli, mert vicces is, és rendes az ágyban.
– Túl jó vagy Zabinihez – mondta Draco Patilnek.
– Ó… tudom – mosolygott Patil széles mosollyal.
Zabini felnevetett.
Flint a bárpultnál állt. Gondolatai azon jártak, hogy hízelegve rávegye a házimanókat, hozzák ki Theo legértékesebb üvegeit.
Ezzel Draco befejezte a vendégek felmérését. Meggyőződött róla, hogy Granger biztonságosan csatlakozhat az összejövetelhez, és küldött neki egy erre vonatkozó üzenetet.
Granger válasza egy pillanattal később érkezett:
Tíz perc múlva ott leszek. Henriette egy zsarnok.
Draco kezdett zsibongani a várakozástól, félig idegesen (miért?!), félig kellemesen.
Flint magához intette Dracót.
– Mit iszol?
– Egy G&T-t, és legyen száraz.
A pult mögött álló házimanó felsipított:
– Igen, uram!
– Add neki Theo legjobb cuccát! – mondta Flint, és megveregette Draco vállát. – Ma este Draco túlélését ünnepeljük.
Theo odasétált, és megpróbálta félrebiccenteni Flintet az útból, kevés sikerrel.
– Pipsy, ne hagyd, hogy ez az ember szidalmazzon, rábeszéljen vagy más módon rávegyen, hogy nyisd ki a borosszekrényt.
– Természetesen nem, uram – mondta a manó, és bizalmatlanul nézett Flintre.
– Legutóbb is irtózatos nagy szabadsággal kezelte a gyűjteményemet – panaszkodott Theo Dracónak. – Borzalmas ember.
Flint szemérmetlenül fogta az italát, és csókot dobott Theónak, mielőtt csatlakozott Davieshez.
Pipsy, a házimanó bemutatta Dracónak a G&T-jét… nagyon száraz volt. A férfi elfogadta.
– Van ötleted, mikorra várhatjuk az őrangyalodat? – kérdezte Theo a szalonon kívüli alkóv felé pillantva, ahol a hop-por kandalló pislákolt. – Azt mondta, hogy jön.
– Fogalmam sincs – vonta meg a vállát Draco.
Csatlakoztak a többiekhez a kanapéknál. Draco egész tűrhetően folytatta a beszélgetést, de a figyelme folyton a kandalló felé kalandozott.
Ideges volt. Miért volt ideges?
Végül a lángok zöldre váltottak, és Granger alakja megpördült benne, és a kandallókövekre lépett.
– Áh! – mondta Theo, aki láthatóan ugyanolyan figyelemmel figyelte a tüzet. – A díszvendégünk! – Felpattant, hogy Grangert a szalonba vezesse.
Egyből Longbottom (ölelés), Padma (még több ölelés), Pansy (arccsók) és Zabini (határozott kézfogás) ostromolta.
Draco, hűvös és magabiztos típus lévén, akinek a szívverése biztosan nem gyorsult fel, csak a kanapéról emelte poharát a lányra. A boszorkány egy apró mosolyt küldött neki.
Draco visszafordította a tekintetét Flintre, anélkül hogy bármit is hallott volna abból, amit a férfi mondott, mert ó nem, Granger fekete ruhát viselt nyitott háttal, és egy combig érő hasíték volt rajta, a haját oldalra tűzte, és a nyakának azt a részét mutatta, ami a legfinomabbnak tűnt, és Flint épp most tett fel neki egy kérdést, és fogalma sem volt, hogy mi folyik itt.
Egy rózsa volt a hajában.
– Mi az? – kérdezte Draco. – Bocsánat… nem hallottam a… jég hangja miatt. A poharamban.
– Baromság – mondta Flint vigyorogva. Granger felé hajtotta a fejét. – Zavarodott vagy.
Draco egy V-t villantott rá, és belekortyolt az italába.
– Ne legyél velem pimasz! – figyelmeztette Flint. – Nem én voltam az, aki a beszélgetés közepén elkábult és harmatos szemű lett.
– Én? Harmatos szemű? Teljesen hülye vagy. Én csak… elfoglalt vagyok.
– Akkor rázd meg a fejed, és köszönj neki rendesen, Mr. Elfoglalt.
– Baszd meg! – Draco felállt, és a bárpulthoz sétált. – Kérek egy újratöltést!
A nyitó üdvözlések és csevegés után Granger, Longbottom és Patil egy kis csoportot alkottak, és beszélgetni kezdtek… növényekről. Egy izgalmas dologról. Pansy Longbottom székének karfájára ült, és egyfajta szeretetteljes unalommal nézte, miközben az egyik ujját a férje hajába túrta.
Draco szerette volna, ha valaki a haját csavargatja, de a lány keze valami gomba élénk leírásával volt elfoglalva.
Fél füllel hallgatta, ahogy Davies megkérdezte a közvetlen hallgatóságát, látták-e, hogy a Csúzlik csütörtökön elverték a Porpicyt.
– Ne beszéljünk kviddicsről! – szólt át Pansy a terem másik végéből. – Megfojt engem.
Granger szórakozottan nézett.
– Te csak taperold tovább a férjedet! – vágott vissza Flint egy durva intéssel. – Majd suttogva beszélünk.
Flint mindig az előkelőség csúcsa volt.
Pansy elvigyorodott, és erőteljesebben kezdte masszírozni Longbottom fejét, aki a maga részéről meglehetősen elvörösödött.
Pipsy, a házimanó felszolgálta az előételt, és mindenkinek újratöltötte az italát. Flint és Zabini elkezdtek szkanderezni valamiért (Flint nyert). Davies megosztott néhány minisztériumi botrányt, köztük egy újat arról, hogy mi is történt valójában a Rejtélyek Minisztériumának Szerelmi Szobájában. Theo felháborítóan flörtölt mindenkivel, aki nem volt házas, beleértve Grangert, Patilt, Flintet és Zabinit is. (Már régen eldöntötte, hogy Draco egy elveszett ügy, de azért időnként mégis tett a sport kedvéért egy-egy ajánlatot.)
Amikor szünet következett a beszélgetésben, Theo felállt, és megkocogtatta a poharát.
– Szeretnék tósztot mondani – mondta, és huncut vigyorral elkapta Draco tekintetét.
Nagy volt a felfordulás, amikor mindenki felállt, különbözőképpen összeszedték a szoknyájukat vagy az italukat, és körbeálltak Theo és Draco körül. Grangert az egyik oldalon Longbottom, a másikon Patil lökte előre.
Longbottom haja egyébként most katasztrofális volt, és Draco majdnem meggondolta, hogy mit kíván a női ujjak csavargatásától.
– Mint tudjátok – mondta Theo ünnepélyes tekintettel –, a mi Dracónkat a hülyeség krónikus formája sújtja…
Komoly mormogások hangzottak el:
– Tragikus… szívszorító… és szegény szerencsétlen.
– …A hülyeség krónikus formája, amelyre nincs ismert gyógymód. Legutóbbi visszaesése egy nunduval vívott ember-állat harcban nyilvánult meg, amit egy véletlenszerű ugrás követett, egyenesen a mérgének a sugarába.
Mindenki megrázta a fejét a megrendítő történet hallatán. Draco elmélázott Theo meggyilkolásán.
– Lépj ide, Hermione Granger! – mondta Theo, és a poharát a szóban forgó boszorkány felé tartotta, aki a zaklatottság és az öröm szép kombinációját mutatta. – Az idióták megmentője és az idióták bajnoka, azt hiszem, tizenegy éves kora óta (akkor találkoztál Potterrel, ugye?). Hála az ő gyors gondolkodásának és tudásának és… ööö… meglehetősen bonyolult mugli tudományos dolgoknak, amelyeket nem próbálok meg elmagyarázni, nem azért, mert nem értem őket, hanem mert ti nem fogjátok fel. Draco még mindig velünk van, és szabadon folytathatja a vakmerően ostoba viselkedést élete hátralévő részében (bármennyire is rövid lesz; reméljük, nem túl rövid). Így hát tósztot mondok a modern orvostudomány diadalára, a régi ellenségekre és az új barátokra, Draco Malfoyra, amiért életben van, és Hermione Grangerre, amiért megmentette az életét.
Harsogó, nevetéssel teli „Egészségünkre!” hangzott.
Draco azon kapta magát, hogy lökdösik, vállon csapkodják és bordán ütik, és valami kreténség legmélyebb köreiből származó fajankó összekócolja a haját. Eközben Grangert finomkodó tömeg vette körül, akik gyengéden koccintották a poharukat az övéhez.
– És ha felfedezted a hülyeség ellenszerét, szólj nekünk – mondta Pansy.
– Úgy lesz – vigyorgott Granger.
– Mondd csak, mit gondolsz Dracóról, most, hogy megismerted egy kicsit? – kérdezte Theo. – Jó beteg volt?
– Tényleg a szívedhez nő – válaszolt Granger egyfajta lappangó szeretettel, mintha Draco egyfajta parazita lenne, aki megtelepedett a személyén, és elkezdte megkedvelni.
– Mutasd meg a sebhelyet, pajtás! – mondta Flint.
Draco – a hős – leereszkedett, hogy ezt megtegye. Kibontotta a csokornyakkendőjét és kinyitotta a gallérját, és a látványra elégedett kórusban felharsant az „Óóóó!”
– Elmagyarázná a jó professzor asszony, hogy mit látunk? – kérdezte Zabini Draco nyakát szemlélve.
Granger, aki félig a válla fölött figyelt, kiegyenesedett, és professzor asszony lett. Draco mellé állt (a hege miatt, egyébként nagyon érdekes távolságban volt az arca az övétől), és elkezdte.
– Természetesen. Ez a hegösszehúzódás szép példájává kezd fejlődni. Látni itt az oldala mentén a szövetek összehúzódását? Ez egy tipikus megjelenési forma, a seb szélei összehúzódnak a sérült bőr körül, és ez behúzza a közeli szöveteket. Malfoy szerencsés, ez itt kicsi, és nem befolyásolja a mozgékonyságát, a nagyobbak viszont kihívásokkal járnak…
A többit Draco nem hallotta, mert jelenleg egy kis csillagközi utazást élvezett, miközben Granger ujjai folyton a nyakát súrolták.
Theo megrázta a fejét Draco felé.
– Te abszolút őrült. Szerencsés vagy, hogy egyáltalán életben vagy, nemhogy itt pötyögsz, és megiszod a legjobb piáimat.
Longbottom kifaggatta Grangert a méreg tulajdonságairól, Patilt a kezelésről, Zabinit pedig arról, hogy honnan lehet nunduméreghez jutni, olyan célokra, amelyeket nem árulhatott el.
Granger előadása véget ért, és általános elvegyülés, italtöltögetés és evés következett.
Draco nem vette a fáradságot, hogy visszakösse a nyakkendőjét. A kibontott csokornyakkendő, a sebhely és a nyitott gallér olyan ördögi kinézetet kölcsönzött az embernek, ami szerinte nagyon is jól állt neki.
A szalon túlsó végében kezdett egy kisebb gyülekezet kialakulni. Draco odasétált whiskyvel a kezében (Flint vagy megfélemlítette, vagy megdumálta Theót, hogy nyisson ki egy üveg Laphroaig 25-öst), hogy megnézze, mi ez a felhajtás.
A falon egy díszes, aranyozott keret volt. És a keretben?
Draco egy hónappal ezelőtti habosbabos nyafogásából származó borfröccs.
Theo egy kis feliratot tett a keret mellé:
– A lélek viharai –
21. század
Kevert művészet
A művész ismeretlen
Theo szeretettel nézett rá.
– Tetszik?
– Van benne valami elegancia – mondta Patil, oldalra billentve a fejét.
– Nagyon modern – jegyezte meg Pansy. – Ezért nem értem.
– Mit gondolsz róla, Hermione? – kérdezte Theo.
Granger elgondolkodott az életművön.
– Nagyon… ööö… expresszionista.
– Kandinszkij, de részegen? – javasolta Patil.
– Érzed a visszafogott szenvedélyt? – Theo a mellkasába markolt. – A zűrzavart? A frusztrációt?
– Van valami, ami tetszik benne – válaszolta Granger. – Egyfajta… zavartalanság.
– Egyfajta önmegtagadás, azt hiszem – mondta Theo, ujjait az állára téve. – És te, Draco? Gondolatok a legújabb szerzeményemről?
Draco rávillantott egy pillantást Theóra, a legpimaszabb faszkalpra, akit valaha is fejbevágott.
– Nem is tudtam, hogy ilyen nagy pártfogója vagy a művészeteknek.
– Szeretem bátorítani a zsenialitást, ha látom. A fiatal művészek közül oly sokan nem ismerik fel a saját lehetőségeiket.
Theo még néhány percig szórakoztatta magát, miközben a hölgyeket a mű értelmezéséről, és a művész anyagválasztásáról alkotott véleményükről faggatta (úgy értesült, hogy a festék meglehetősen drága volt, és harminc évet öregedett, mielőtt felhordták volna).
Az ingerült Draco visszavonult Davies, Flint és a kviddics biztonságába.
– Mitől nézel ki úgy, mintha valaki beleszart volna a vízforralódba? – kérdezte Flint.
– Segíts ezzel! – mondta Draco, és átnyújtott neki egy üveget.
– Szívesen.
Flint és Davies segítségével Draco bosszúból kiürítette Theo dédelgetett Laphroaig 25-ösét.
Amikor Theo kimerítette a hölgyek szórakozásának forrását, a teljes teremhez szólt:
– Táncoljunk?
Taps és igenek kórusa hallatszott. Pálcákat emeltek fel, hogy szabaddá tegyék a teret, és zene töltötte be a helyiséget, Zabini pedig megbűvölte a fölötte lévő csillárt, hogy forogjon, miközben Theo lehalkította a fényeket.
A tánc nem úgy zajlott, ahogy Draco fejében eltervezték.
Először is, a sors fintora folytán, vagy kimondatlan közös megegyezés alapján, ezt igazán nem tudta, ő és Granger mindenkivel táncoltak, kivéve egymással.
Patil, Audrielle és Pansy egy-egy kört tettek Dracóval. Közben Grangert Flint karjaiban látva Draco legszívesebben a saját csokornyakkendőjével fojtotta volna meg a férfit. Zabini karmai között látni őt arra invitálta a gondolatait, hogy a barátját megfojtsa az egyik kanapé párnájával. És Theót – Draco fél lélekkel arra gondolt, hogy a poharát szilánkokká zúzza, és leszúrja.
Longbottom azonban rendben volt.
Volt pörgés, forgás, volt néhány meggondolatlan hölgyemelés félrészeg férfiak által, és egyszer egy férfi (Theo) emelt egy nagyon részeg nőt (Pansy), volt nevetés.
Aztán Theo, aki jóval józanabbnak tűnt, mint amennyit mutatott, felhívta a figyelmet arra, hogy Draco még csak nem is táncolt rendesen a megmentőjével, ami elfogadhatatlan. Draco bosszúságára őt és Grangert egymás mellé terelték, mindenki köréjük gyűlt, aztán táncoltak velük és körülöttük, ez egyáltalán nem volt az a meghitt látomás, amiről Draco a mértéktelenségig álmodozott.
Ő és Granger mereven tartották egymást. Granger a mosolya alatt bosszúsnak tűnt. A férfi rálépett a lány lábára, a boszorkány pedig az övére. Vicsorogtak egymásra. Draco azt mondta, hogy Hermione lába rettenetesen kicsi, és az, hogy ő rálépett, az csakis azért lehetett, mert a lány szándékosan ékelődött az ő lába alá. Granger replikája az volt, hogy ha ő rálépett a varázslóéra, az azért volt, mert az ember nem tehetett mást, mint rálépjen Draco lábaira, ha egy szobában volt vele, tekintve a puszta nagyságukat.
– És miért nincs megkötve a nyakkendőd? – kérdezte Granger ingerülten suttogva.
– Mert mintadarabként használtál a demonstrációdhoz – motyogta Draco.
– Hozd rendbe!
Draco személyes sértésnek vette ezt a célzást, hogy Granger nem helyesli az ördögien kedves megjelenését.
– Te hozd rendbe! – rontott rá Draco ugyanolyan ingerülten.
– Nem tudom, hogyan kell csokornyakkendőt kötni.
– Majd megmutatom, ha megszabadultunk ettől a zsarnokságtól. Talán egyszer majd megtanulsz tőlem valamit.
– Én? Tanulni valamit? Egyszer?
A táncuk hátralévő része ugyanolyan harmonikusan folyt.
Két-három dal után kiszabadultak a körből, és képesek voltak kicsit távolabb állni a csoporttól, italokat kortyolgatni és úgy tenni, mintha nem idegesítené őket… nos, minden.
Granger úgy harapott bele egy szamócába, mintha az személyesen őt bántotta volna. Draco élénk csatát vívott egy koktélrákkal.
– Rendben – szólalt meg Draco, és a nyakkendőjéért nyúlt. – Ha már ennyire érdekel.
Granger egyfajta bosszús összpontosítással figyelte, ahogy a csomót demonstrálja.
– Megvan? – kérdezte Draco.
– Igen.
Draco újra kihúzta.
– Mutasd meg!
Granger beleköpött a poharába.
– Micsoda? Nem mondtad, hogy lesz egy teszt.
– Tízből tíz a jeles.
– Egy teszt? – Egy bizonyos Theo nevű katasztrófa jelent meg Draco mellett. – Óóóó. Lássuk, hogyan teljesítesz, Hermione.
– De én nem figyeltem… vagyis figyeltem, de nem… mindegy, rendben, megpróbálom.
Granger közelebb tántorgott, és tett egy próbát. Draco ezt egy kicsit sem élvezhette, mert még két idióta érkezett Zabini és Longbottom személyében.
– Mi folyik itt? – kérdezte Zabini.
– Éppen köti a csomót – mondta Theo.
– Kivel?
– Dracóval.
– Ooh.
– Mi történik? – kérdezte Pansy.
– Összekötik az életüket – mondta Zabini.
Patil megérkezett.
– Mit csinálunk?
– Draco és Hermione összekötik az életüket – mondta Theo.
– Én kötök csomót, Nott – közölte Granger.
Patil zavartan nézett.
– Egy Nott csomót?
– Egy csokornyakkendőt – mondta Granger nagy türelemmel. – Az a fajta csomó. Nem Nott.
Flint megérkezett.
– Ki köti a csomót?
– Hermione. Dracóval.
– Én nem – nyögte Granger.
– Nem, én vagyok Nott – mondta Theo.
Draco közölte velük, hogy mindannyiukat utálja.
Granger hátralépett, és cinikusan nézte a keze munkáját.
– Nem vagyok benne egészen biztos, hogy ezzel átmentem.
Draco egy közeli tükörben megvizsgálta a csokornyakkendőt.
– Tízből hat.
– Hogy lehetsz ilyen kegyetlen Hermionéval? – kérdezte Theo. – Annyira megpróbálta.
Granger jelentősen pozitívan járult hozzá Draco hangulatához azzal, hogy azt mondta:
– Gondolom, többet kell gyakorolnom rajta.
Draco a megszokott színvonalon csomózta meg a csokornyakkendőjét, és feljegyezte, hogy gondoskodik róla, hogy Granger lehetőséget kapjon az önfejlesztésre.
A táncparkettről a bárpult felé vándoroltak további italokért. Mindenki kellemesen elkortyolta a választott italt. A drága whisky Draco ereiben lazává és lomhává tette. Pansy és Longbottom hosszú időre eltűntek, és csak kissé ziláltan tértek vissza. Davies és felesége a kandallón keresztül távozott.
A bárpultnál Theo a koktélokkal kezdett babrálni. Pálcájával egy tál fehér, habos valami felett kavargatott.
– Rendben. Melyikőtök akarja megkóstolni a legújabb kreációmat?
Pipsy, a házimanó izgatottan kristály pezsgőspoharakat tett ki. Mindegyikbe bőségesen töltött egy-egy adag rozé pezsgőt.
– Miféle koktél? – kérdezte Pansy, miközben figyelte a folyamatot.
– Én pezsgő di amorénak hívom – mondta Theo. – Nincs benne semmi olaszos, csak úgy gondoltam, hogy szexisen hangzik.
Pansy a pultra támasztotta a könyökét, hogy figyelje, és Patil is csatlakozott hozzá.
Granger a kíváncsiság és a cinizmus kombinációját nézve inkább távolságot tartott.
Theo elővett egy kis fiolát, és felemelte.
– A titkos összetevő. Lássuk, mennyire emlékeztek jól a bájitalokra.
A fiolát a fehér habot tartalmazó tálba öntötte. A gőz kecses spirálokban sistergett felfelé.
– Ez Amortentia! – kapkodta a fejét Patil.
– Ellenőrzött anyagokkal szórakozunk, mi? – kérdezte Draco.
– Pimasz fráter vagy, Theo – mondta Flint.
– Hm. Az Amortentia ad egy bizonyos… – Theo szája egy franciául beszélni készülő brit ráncba préselődött: – Je ne sais quoi. Persze jóval az Amortentia tényleges adagjának küszöbértéke alatt, épp csak annyira, hogy pozitívan finom íze legyen.
– Mikor adagoljuk az Amortentiát? – kérdezte Granger felhúzott szemöldökkel.
– Csak ha szeretnéd – mondta Theo. Mindegyik pezsgőspohárba tett egy-egy kiskanálnyit a fehér habból. – Ne aggódjon, doktornő… ezekben az egyperces koncentrációkban nem fogsz belém szeretni. Ez csupán ízfokozó.
– Bolondság azt feltételezni, hogy nem vagyunk már most szerelmesek beléd – mondta Zabini.
Theo csókot fújt neki.
A pezsgősüvegek sora rózsaszínűen és fehéren csillogott. Theo, a nyelvét a fogai között kidugva, ahogy koncentrált, mindegyikbe tett egy-egy fürtöt valamilyen citrusos körítésből.
– Voilá!
– Óóóó – mondta Pansy, elvette az övét, a másikat pedig átadta Longbottomnak.
Zabini megvonta a szemöldökét, és ő és Patil elvették a sajátjukat. Összeértek a poharak.
Flint egyetlen nyeléssel lehajtotta az övét.
– Mmm. Igyunk még egyet.
– Ezeket ízlelgetni kell, te nagy fajankó – mondta Theo.
– Micsoda? Pezsgőn osztozunk? – kérdezte Flint.
– Miért adagoljuk a pezsgőt? – kapkodta a fejét Pansy. – Háború van?
Flint a bárpult fölé hajolt, és hangosan suttogva azt mondta:
– Készíts még egyet, és elmondom, milyen volt az enyém íze.
Theo zavarba jött. Pipsy kiosztotta a megmaradt pezsgősüvegeket.
Draco whisky okozta bágyadtsága átadta helyét a bénító fatalizmussal vegyes aggodalomnak. Félelem a jövőtől, és a beletörődés, mert elfojtott szíve mélyén tudta, hogy mi fog következni.
Pipsy odaadta Dracónak a pezsgőt. Ellépett a pult mellől, és elrejtőzött a kényelmes földtömeg mögött, ami Flint volt.
Bámulta a lágyan fortyogó főzetet. Nevetséges módon a szíve hevesen vert.
Nem kellett beleszagolnia, hogy rájöjjön, mi fogadja őt. A beletörődés egyre nehezebbé vált, az elkerülhetetlenség lassú rémületet keltett benne.
Az arcához tartotta a finom poharat, érezte a pezsgő pezsgését az orra hegyén.
Vett egy nagy levegőt. És ott volt: kávé, sóoldattal teli levegő, fertőtlenítő. És most már összetettebb illatok voltak benne… sampon, kalandpor, francia édes bor. Egy éppen elégett gyertya illata.
Granger egy pohárban.
Baszd meg!
Draco megköszörülte a torkát, körbepillantott, és igyekezett közömbösnek látszani.
Granger most előre lépett, hogy átvegye a házimanótól az övét. Az arcán olyan nemes rettegés tükröződött, mint egy királynőé, aki a guillotine felé tart.
Miután átvette a poharat, derékmagasságban tartotta, jó távol az arcától, és megfordult, hogy Patillel beszélgessen.
Patil figyelmét elvonta Flint és Theo civakodása. Granger láthatóan megacélozta magát.
Draco figyelte, ahogy a lány az arcához emeli a poharat.
Kifújta a levegőt, és lesújtottnak tűnt, mintha valami borzalmas dolog éppen most erősödött volna meg benne.
Alig volt ideje összeszedni magát, amikor Pansy felé fordult.
– Megkóstoltad már a tiédet?
Granger feszes állkapoccsal egyfajta korlátolt mosolyt adott Pansynek, és belekortyolt.
– És? – kérdezte Theo.
– Finom – mondta Granger fojtott hangon.
Amikor a csoport figyelme máshová terelődött, Granger úgy bámulta a poharat, mintha azon töprengene, hogy a tartalmát a padlóra öntse.
Nem nézett Dracóra.
Longbottom az orra alá tartotta a pezsgőt, és felsóhajtott.
– A feleségem egy zuhany után.
Zabini beleszagolt a sajátjába.
– Kezdek… hmm. Gyömbér.
– Érzelmi stabilitás – szólt Patil, és nevetve belélegezte az övét. – És bergamott.
– Nedves fű – mondta Pansy.
– Tűz tél végén – elmélkedett Theo.
– Bőr – szólt Flint.
– Oooh – mondta mindenki.
– Sloe gin – szólalt meg Granger, de hazudott.
– Frissen szedett levendula.
– Menta. És… zúzott bazsalikom.
– Narancshéj – hazudta Draco.
– Masala chai.
– Nugát.
Theo még több pezsgőt töltött nekik, és a tömeg szétszéledt. A hölgyek a bárpultnál időztek. Pipsy csettintett az ujjaival, és tüzet gyújtott a szalon kandallójában, amely köré a férfiak gyűltek. Összehúztak néhány széket, hogy hangulatosan filozofálhassanak.
Draco hanyag eleganciát és férfias sportosságot sugalló tartással vetette magát az egyik székre, hátha Granger felé néz.
Az utazásról beszélgettek.
Draco belekortyolt az italába.
– Draco jól csinálja – mondta Theo elismerő pillantással.
– Mit csinál jól? – kérdezte Draco.
– Kóstolgat.
Ez igaz volt, így tett. A pezsgő boldogság volt egy pohárban. Az Amortentia olyan enyhén adagolt volt, hogy inkább emlékeknek érezte a nyelvén, mint ízeknek. Érzéseket csalogatott elő az elfojtás mögül, és arra késztette, hogy élvezze őket.
A boldogságot egyfajta nyugodt nyomorúság kísérte. Tudatosította benne, hogy vágyik dolgokra. Nem csak nyilvánvaló Granger-dolgokra, hanem mélyebb dolgokra.
A beszélgetés visszatért az utazási tervekhez, és Draco magára maradt az ízlelgetéssel.
Longbottomra nézett, és azon kapta magát, hogy életében először irigykedik a férfira. Azt akarta, amije ennek a tökfilkónak volt. Azt akarta, hogy őt is akarják. Nem a neve, a pénze vagy a külseje miatt, hanem azért, mert tisztességes, időnként ostoba ember. Azt akarta, hogy valaki megcsavarja a haját, és megcsinálja a csokornyakkendőjét. Azt akarta, hogy valaki megfogja a kezét, és táncparkettre vigye vagy mosdóba húzza, hogy gyorsan elmenjen, és az élet útjára lépjen.
Vágyakozás volt ez, ami éppoly finom, mint amilyen fájdalmas.
Elhomályosult, mielőtt túlságosan belezuhant volna a megszállott, önsajnáló kétségbeesésbe. (Nem volt szüksége a karthauziakra és fondorlatos kínjaikra, egy pohár Amortentia-pezsgővel felfegyverkezve bőségesen tudta kínozni magát.)
A beszélgetés most Theo szőlőtermesztési terveire terelődött.
– Draco még nem közölte a fenntartásait – mondta Zabini. – Szerintem teljes kudarc lesz belőle.
– Draco ma este elfoglalt – szólt Flint.
– Kóstolgatok – közölt Draco.
– Hadd ízlelgesse – mondta Theo, védekezően a karját Draco mellkasára vetve.
Theo szőlőültetvényének ideális helyszínei körül csapongtak, egyesek Franciaországot, mások Olaszországot részesítették előnyben, megint mások egzotikus helyek, például a távoli Kalifornia mellett érveltek. Draco feloldotta az elzártság gátját, ahogy érzelmi felfordulásai alábbhagytak.
A három boszorkány cikázva, egymásba karolva vándorolt a tűz felé.
Patil végigsimította ujjával Granger fürtjeit.
– Kialakíthatok egy paraszociális kapcsolatot a hajaddal? Olyan hosszú lett.
– Csak ha én is a tiéddel – mondta Granger, és Patil fonatát a tenyere köré tekerte. – Egyértelműen imádom.
– Hölgyeim, csatlakozzanak hozzánk – kezdte Zabini.
– Pszt! – csendesítette le Flint, érdeklődve hajolt előre. – Ne szóljatok közbe! Látni akarom, hová vezet ez az egész.
De már túl késő volt. Granger és Patil kibontakozott egymásból, és hogy hova vezet ez az egész, az tragikus rejtély maradt.
Pansy keresztbe tett karral, és felemelt csípővel figyelte az összegyűlt varázslókat.
– Csatlakozol hozzánk? Pontosan elég széket húztatok ide az öt formás seggeteknek.
– Megidézek… – kezdte Longbottom.
– Nem – mondta Theo. A tűz körül ülő különféle urak öle felé mutatott. – Rengeteg hely van.
Pansy vigyorogva, túlzó csípőmozgással Longbottom felé lépkedett, és olyan könnyedséggel omlott rá, ami sokéves ismeretségről árulkodott.
Az apró, féltékeny tüske szúrta Draco szívét.
Patil rácsúszott Zabini térdére.
És Granger? Granger a pálcájáért nyúlt, és egy pillanatra volt attól, hogy megidézzen egy széket, amikor Theo megkérdőjelezte a bátorságát azzal, hogy azt mondta:
– Tudod, nem kell félned Dracótól. Ő eléggé jól nevelt. Biztos vagyok benne, hogy nem harap.
A tekintet, amit Granger Theóra vetett, lángoló volt.
– Félni? Tőle?
Aztán részegen és bátorságtól duzzadóan Draco felé lépett, az ölébe huppant, és rávette, hogy a férfi tartsa a pezsgőjét, amíg a szoknyáját rendezgeti.
Granger az ölében ült. Granger az ölében volt.
Draco meg akart halni.
Emellett elhatározta, hogy aznap este harmadszor is megöli Theót. Majd elkéri Zabinitől a nundumérget, ha megszerzi.
Granger a férfi lábán ült átellenben, a feneke a combján, a lábait a bokájánál keresztbe tette oldalt. Ez kiváló rálátást nyújtott Dracónak a lány profiljára, beleértve az egyik melle oldalát is, amely a szorító, fekete anyagba burkolózott, pontosan szemmagasságban. Draco elfordította a tekintetét, hogy valami biztonságosabbat keressen, amit nézhet. A tekintete lejjebb vándorolt, ahol a lány ruhájának hasítéka felfedte a combját, pont ott, az ágyéka közelében.
Bizonytalan. Helyette Longbottom cipőjét nézte.
Granger teste meleg volt. Sőt, forró.
– Harapsz? – kérdezte Granger.
– Kérésre – mondta Draco lassú mosollyal.
Semmi rossz nincs egy kis szabadidős flörtölésben. A barátai furcsának tartanák, ha nem tenné, de tényleg.
Ez feldobta a lányt. Draco elraktározta ezt, mint Granger zavarásának egy új módszerét, bár a felfedezése úgy tűnt, hogy veszélyekkel jár mind a zavartra, mind a zavaróra nézve.
Granger kitépte az italát Draco kezéből. Theo – elégedetten a mesterkedésével – elfordult, hogy máshol folytassa a kellemetlenkedést.
– Theo tud a kezelés okozta szárnyalásaidról, vagy ez véletlen volt? – kérdezte Granger.
– Puszta véletlen, biztosíthatlak, hogy nem osztottam meg ezeket a gondolatokat az osztállyal.
– Az álmok tényleg valóra válnak.
– A legváratlanabb módon – mondta Draco, mielőtt biztonságosabb területre vonult volna vissza. – Henriette szörnyű zsarnok volt?
– Igen. Nagyon ragaszkodott a feketéhez.
Az lenne, az a kotnyeles kis csirkefogó.
Draco érezte Granger samponjának illatát, de nem tudta, hogy ez a lányról árad-e, vagy a kezükben pezsgőben bugyborékoló Amortentiáról.
Ez így rendben volt.
Nem akart felállni, csak mert egy nő ült a térdén.
Felnőtt ember volt.
Theo most Zabini borízlését sértegette. Patil vidáman csatlakozott hozzá, úgy látszik, ez már korábban is viták forrása volt, és készenlétben állt a szellemes szavak arzenálja.
Granger veszélyes csillogással a szemében tanulmányozta Theót.
– Változtassuk át csótánnyá – javasolta Draco.
– Lehet.
– Mi van a kakasokkal? – kérdezte Flint.
– Csótányok – mondta Draco.
– Ki beszél itt kakasokról? – kérdezte Pansy.
– Draco – mutatott rá Flint.
– Tipikus – csóválta meg a fejét Pansy.
– Granger csótánnyá fogja változtatni Theót – jelentette ki Draco.
– Meg tudod csinálni? – kérdezte Zabini.
– Nyilvánvalóan – mondta Granger.
Theo felemelte a poharát, és óvatos pillantást vetett Grangerre.
– Egészségedre… pont erre vágytam: egy új fóbiára.
– Nagyon kafkai – mondta Patil. – Könyvet kell majd írnod az élményeidről.
– Ezek a filiszterek nem fogják érteni ezt az utalást – szipogott Theo. – Bocsássatok meg, mennem kell újratölteni az italom, és mellesleg elmenekülni Hermione közeléből.
– Távolról is megteheti – szólt Draco Theo hátráló hátára.
Érezte Granger visszatartott nevetésének remegését, ahogy Theo léptei felgyorsultak.
A beszélgetés ismét a borra terelődött. Zabini meglehetősen alapos védekezést fogalmazott meg a Vermentino ellen.
Granger az ölében ült.
Draco igyekezett nem gondolni rá.
Véleményt mondott a tanninokról.
Meleg volt a gallérja alatt. Meglazította a csokornyakkendőjét.
A terem túlsó végében lévő bárpultról Theo kiabált:
– Jól van! A gyakorlat!
Ami egyáltalán nem az volt, amire Draco készült, de rendben van.
Granger belekezdett.
– Ó! Azt hiszem, már mindent elfelejtettem.
Közelebb húzódott Dracóhoz, egyfajta bódult összpontosítással. A szemei füstössé váltak, amitől még inkább falanszterszerűvé váltak. Draco ezért nem nézett rá. A plafont csodálta. Itt-ott enyhe rántást érzett a nyakán, ahogy Granger a csokornyakkendőjével babrált.
– Várj – motyogta Granger –, ez… nem… rossz irányba van.
Granger ujjai óvatosan körbefogták a sebhelyét, miközben a lány kioldotta, amit az előbb csinált. Draco egy rövid ábrándozásnak hódolt, amelyben a nő folytatta a dolgok feloldását, kezdve a többi gombjával, majd vele.
A farkát kezdte érdekelni az eljárás, és rángatózni kezdett.
Ragyogó.
Granger a csokornyakkendő kusza csomóját bámulta, és felsóhajtott.
– A francba. Fogalmam sincs, hol vagyok.
Dracónak sem volt, úgyhogy ez így volt rendjén.
Granger csuklott egyet, mélyebbre csúszott az ölébe, és újrakezdte. Várta, hogy az agya valami tréfás megjegyzést javasoljon, de csak annyit javasolt: glukk.
Draco nagyon lekötelezett volt.
Ha a lány közelebb csúszna, és sokkal többet vonaglana, hamarosan ellátja Grangert azzal a Kemény Bizonyítékkal, amire annyira vágyott.
Távolról regisztrálta a Longbottomtól Grangerhez intézett bátorító szavakat.
– Kész! – mondta Granger.
Longbottom megvizsgálta, és azt mondta, hogy ezúttal ez rendes csokornyakkendő.
Granger megidézett egy tükröt, hogy Draco megítélhesse.
Igazából csak a saját tükörképét vette szemügyre, sötét szemekkel, rózsaszín pírral az arccsontja tetején. Emellett egy hajszála is elállt a helyéről.
– Tízből nyolc – mondta Draco. – Tartsd azt ott nekem, drágám, ezt helyre kell hoznom.
Granger nem volt egy drágaság. Szúrós pillantást vetett rá. Épp időben igazította meg a haját; a lány a tükröt egy homorú monstrummá változtatta, amitől úgy nézett ki, mint a Szurcsók.
Zabini elsétált, hogy megkeresse Theót, őt követte Patil.
– Azt hiszem, legalább javultam – jelentette ki Granger, de egyértelmű volt, hogy a pityókás lelkében ott mardosta a tudat, hogy nem ért el kitűnő jegyeket.
– A változatosság kedvéért inkább szórakoztató, hogy én tanítok neked valamit.
– Rengeteg mindent szeretnék, ha megtanítanál nekem.
– Tényleg?
– Azt a mágiafelismerő varázslatot – mondta Granger halkan. – Amit a házamban használtál.
Draco ugyanilyen mély hangon azt mondta:
– Csak ha megtanítod nekem azt a rúnaparancsot, azt amit a nyilaknál használtál.
Granger elgondolkodott, ujját az ajkára téve. Aztán közelebb lépett, finom illatúan, és oda suttogta:
– Rendben. De cserébe meg kell tanítanod nekem a geodéziai védekező varázslatot.
A geodéziai védővarázslatban nem volt semmi izgató, és mégis, Draco azon kapta magát, hogy összeszorítja az állkapcsát, hogy elnyomjon egy borzongást, ahogy a szavak végigfutottak a fülén, és egyenesen az ágyékáig értek. Félig-meddig merevedett.
Dracónak volt még egy utolsó kérése, annyira magánjellegű, hogy még közelebb intette Grangert. Az egyik fürtje végigsimított a száján, ahogy odahajolt hozzá.
– Akkor meg kell tanítanod nekem a számítógépet használni – mondta Draco.
Granger zihált.
– Te zsaroló.
– Tudom.
– Jobb alkudozási lehetőséget kell produkálnod. A számítógép titkai túlságosan fajsúlyosak.
– Azt mondod? Majd elgondolkodom valami máson, amit felajánlhatok.
Granger végigsimított a karján. Libabőrös lett.
Ami ördögien kielégítő volt, de egyben potenciálisan egy Probléma is.
Miután ezeket a pedagógiai kérdéseket megtárgyalták és elintézték, mindketten belekortyoltak a pezsgőjükbe.
Draco körülnézett, és örömmel tapasztalta, hogy senki sem figyel rájuk. Flint éppen Longbottomnak magyarázta, hogyan tiltották ki a Fortescue-ból. Draco nem kapta el a történet további részét, ami rendes körülmények között talán érdekelte volna, de ezek nem hétköznapi idők voltak. Pansy Longbottom vállán szundikált.
Flint azt mormogta, hogy kétségbeesetten vágyik egy kijózanításra, és felállt.
Longbottom az egyik kanapéhoz vitte Pansyt.
Granger felhörpintette a pezsgő maradékát, és figyelte, ahogy a rózsaszínű folyadék pezseg.
– Narancshéj – mondta elgondolkodva.
– Mi van vele? – kérdezte Draco.
– Mi történt a karamellával és a kávéval?
– Mi történt a drága kölniddel?
– Hazudtál.
– Ahogy te is.
– Miért?
– Miért hazudtál?
– Gondolom, ez… eléggé magánügy.
– Igen.
Granger kissé ringatózva Draco ölében lehajtotta a maradék pezsgőjét. Nyelt egyet. Egy csepp ott maradt az ajkán, amit az egyik ujja hegyével letörölt.
Glukk.
Draco félrenézett, amíg biztonságban nem volt, majd vissza.
Most a lány arca közel volt a férfiéhoz. A tekintete lágy volt, mámoros, álmodozó.
– Utálom, hogy ilyen jó íze van – szólalt Granger. A lány lesújtottnak tűnt ettől. Szexisen lesújtva. Az ujjbegyét az ajkai közé nyomta.
Draco kiitta a saját pezsgőjét, hogy elterelje a figyelmét. Granger tekintete a szájára siklott, majd vissza.
– Én egyenesen utálom az enyémet. Ha ez… valamennyire vigasztal – mondta Draco.
– Furcsa módon igen.
Draco elmozdult, azzal az ürüggyel, hogy… kényelembe helyezi magát, vagy valami ilyesmi. Granger ennek hatására közelebb csúszott hozzá.
Érezte a mellének duzzadságát a mellkasán. A lány hajának tömege közéjük szorult, és csiklandozta a nyakát.
És ott volt Granger gravitációs ereje… a közeledés, a bevonzás. A lány szája két centire volt a férfiétól. A szemei melegek voltak. A férfi a nyaka mögé csúsztathatta volna a kezét, és istenek, ahogy a lány hátradőlt, még csak nem is kellett volna magához húznia, a boszorka csak úgy beleesett volna, és ez… ez… ez…
Granger pislogott, kifújta a levegőt és visszahúzódott.
Rossz ötlet lenne. Igen.
– Túl sokat ittam, és nem gondolkodom tisztán – mondta Granger, de úgy hangzott, mintha inkább magának mondaná, mint Dracónak.
– Soha életemben nem gondolkodtam még ilyen tisztán – búgta Draco.
Granger egyenesebben ült fel. A szemében kialudt a melegség. Elzárkózott.
Draco követte a példáját. Valószínűleg ez volt a helyes döntés. Legalábbis helyesebb, mint egy teljes körű csókolózás Theo partijának közepén.
Körülnéztek, és azt tapasztalták, hogy egyedül vannak. Minden szék üres volt. Granger a leggyengébb ürüggyel ült az ölében, de most egyáltalán nem volt rá oka.
Hangok hallatszottak a hop-kandalló felől, közvetlenül a szalon előtt. Az emberek távozni készültek.
Granger hirtelen pánikszerű lendülettel pattant fel Draco öléből. A bárpulthoz sétált, ahol Pipsytől kért egy pohár jeges vizet, amit azonnal le is húzott. Aztán a pultra ejtette a poharat, és merev háttal bámult a semmibe. Pipsy megkérdezte, hogy minden rendben van-e, kisasszony? Granger feszült hangon azt felelte, hogy minden rendben van.
Draco elég sokáig várt, hogy minden kemény bizonyíték eloszoljon, aztán a kandallóhoz sétált. Az okklumencia segített abban az általános szenvtelenségben, amit közvetíteni akart, miközben csatlakozott a búcsúzkodáshoz.
Granger is csatlakozott hozzájuk, viszonylag nyugodtnak tűnt, és szintén köszönetet mondott és elbúcsúzott. Longbottom Pansyvel a kezében eltűnt a kandallóban, őt követte Zabini és Patil, majd Flint.
Draco valamilyen ürüggyel visszacsalta Theót a szalonba, hogy Granger úticélját hop-porral vissza a kúriába ne lehessen hallani.
– Ma este kevésbé voltál szerencsétlen, mint máskor – szólalt meg Theo.
– Te egy kotnyeles kis pöcs vagy – mondta Draco.
– Örülök, hogy jól érezted magad.
– Minden pillanatát utáltam.
Theo elvigyorodott.
– Menj haza a picsába, Draco!
Draco intett neki, és a kandalló felé sétált.
Remélte, hogy Granger nem szaladt el egyenesen az ágyába, miközben ő Theóval beszélgetett. Volt még egy befejezetlen ügyük.
Meg akarta kapni a rohadt táncát.
Draco kilépett a kandallóból, és ott Henriette-et találta, aki Grangernek segített a ruhája finom leporolásában.
Henriette Dracót is megtisztította, majd mindkettőjüknek jó éjszakát kívánt, bosszantóan csillogó szemmel.
– Rendben – mondta Draco, és megigazította a csokornyakkendőjét. – Jó, hogy még mindig itt vagy.
Granger óvatosnak tűnt.
– Miért…?
Draco megfogta a karját, és kisétáltak a hop-por szalonból.
– Hol vagyunk… – zihált Granger.
– A bálteremben.
– De mi…
– Egy rendes táncot akarok.
– De mi…
– Nem. Az hülyeség volt.
Grangernek nem volt további ellenvetése, hanem engedte, hogy részeg énjét udvariasan, zavartan nézve elsodorják.
Draco kitárta a bálterem hatalmas, kétszárnyú ajtaját. A manók a kúria minden helyiségét készenlétben tartották, hogy egy pillanat alatt használatba vehessék, és ez alól a királyi bálterem sem volt kivétel. A félhomályban ragyogott a fehér márványpadló, és a falakat borító tükrök sokasága csillogott. A déli végén padlótól a mennyezetig érő ablakok húzódtak felfelé, amíg el nem tűntek az árnyékban.
Draco meglengette a pálcáját a boltív felé. Nyolc hatalmas kristálycsillár kelt életre, leereszkedtek, és lassú forgásba kezdtek a mennyezeten. Fényük ragyogóan tükröződött vissza a fényes márványon és a tükrökön.
Még egy pálcaintés, és egy zenekar hangjai visszhangzottak a bálteremben.
Granger elragadtatott sóhajt hallatott, a lélegzete is elállt, ajkát szétnyitotta, éppen csak annyira, amennyire Draco számára oly sok örömet okozott.
Érezte, hogy vigyor ül ki az arcára.
– Egészen pompás, nem igaz?
– Az!
Draco megfogta Granger egyik kezét, a másikat a derekára tette, és belekezdett egy keringőbe, mielőtt Granger túl sok kérdést tehetett volna fel, például, hogy vajon megőrült-e.
Tettek néhány óvatos lépést. A férfi a lányra pillantott, hogy lássa, nem tervez-e elszökni az őrült elől, de a boszorka követte a varázsló vezetését, óvatos, de kíváncsi tekintettel. Egyszer már nézett rá így, amikor Draco elbűvölt egy egész mugli orvoscsoportot abban az oxfordi kocsmában. Kellemes meglepetés volt, és ki a fene vagy te, egyszerre.
Ahogy Provence-ban is, a lány dereka meleg volt a varázsló tenyere alatt. A boszorkány keze a férfi kezében gyengéd volt. Könnyedén mozogtak, és ezúttal nem taposták egymás lábát.
Draco a tükrökben figyelte a táncukat, ahogy a lány alakja olyan szorosan simult hozzá, ahogy a ruhája a mozdulataik ütemében suhogott, és a férfi lábát súrolta, amikor megfordultak. Büntelenül elnézte magának ezt a kaleidoszkópos szöget, amelyen keresztül gyönyörködhetett a boszorkányban. Ha előre nézett, a tükörben ott volt a lány csupasz lapockái közötti mélyedés, balra oldalának íve, ha lefelé nézett, a sötét szempillák, a kipirult arc és a rózsaszín ajkak.
A lány közelebb jött, ahogy megfordultak, és a férfihez simult, és ez gyönyörű érzés volt. Nem hagyta, hogy újra elhúzódjon tőle, a keze háta alsó részére csúszott, és ott tartotta. A boszorka sötét csodálkozással nézett fel rá, aztán lenézett, az ajkába harapott.
A zene felcsendült. Körülöttük pörgött a bálterem, az ablakokban megcsillantak a csillagok, a csillárok lágyan csilingelő táncot jártak, és ragyogást szórtak szét a teremben.
A varázslat, a harmónia, a csillogó álmodozás pillanata volt ez. A szemük megtelt fénnyel, a fülük a hegedűk crescendójával, a szívük pedig egymással.
Ez volt az, amire ő vágyott.
A férfi felemelte a karját, és a nő elpördült tőle, és csak az ujjaiknál kapcsolódtak össze, aztán a nő visszapördült hozzá, olyan közel, hogy a varázsló érezte, ahogy a következő lélegzetét veszi.
A fény újra az ereiben volt… a Mabon napja, izzó, dicsőséges, a szíve körül dagadt, és kiszorította belőle a levegőt.
A nő ismét megpördült, és ezúttal háttal állt neki, a mellkasához szorítva, a fenekét az ágyékához nyomva. Az egyik tükörben összeakadt a tekintetük, de túl intenzív volt ahhoz, hogy kitartson, és újra elfordult.
Most rajta volt a sor, hogy részt vegyen egy meggondolatlan emelésben, amit meg is tett, a kezét a lány dereka köré fonva felemelte őt a levegőbe. A férfi megpörgette a lányt, miközben a magasban volt, és gyönyörködött a boszorka zihálásában, a vállába kapaszkodásában. A nő meglepett nevetéssel visítva repült a varázsló fölé.
Amikor a férfi lehozta a földre, a lány nevetve kapaszkodott belé, szemében az igazi öröm ragyogása csillogott. A varázsló is hasonló örömöt érzett, amilyet még soha nem. Fenséges volt benne ez a könnyedség.
A lány karjai Draco nyakát ölelték. Olyan közel volt hozzá, hogy legszívesebben felrobbant volna.
Az érzés ritka volt… értékes… szívszorító. A nő ragyogott. Elállt tőle a lélegzete. Ő volt minden, amire a férfi vágyott.
A fények elhalványultak. A zene elcsendesedett.
Megálltak a mozgásban és ebben a szerelmes ölelésben, zihálva, sötét szemmel, egymásra révedően, várakozva.
– Granger, én…
A lány felnézett.
A férfi nem mondott többet. Draco zuhanni kezdett.
Nem kellett neki a gyűrű, hogy megtudja, a lány szíve hevesen ver. Érezte a pulzusát a mellkasán. Az övével egyforma ütemben dobogott, túl gyorsan, olyan gyorsan, hogy már fájt.
Részeg volt az endorfinoktól és a túl sok jó piától, és túl kevés józan ésszel rendelkezett. Az ajkai szétnyíltak. Úgy nézett rá, mintha meg tudná csókolni. Lehetetlen volt. Nem történhetett meg.
Most az ujjai a férfi állán voltak.
A varázsló a nő felé hajolt; a vonzás túl édes volt.
A csókja lágy kérdés volt.
A válasza az volt, hogy magához szorította a nőt. A lány a férfi ajkain kapkodta a levegőt, amikor Draco visszacsókolta.
Végre. Végre, baszd meg!
A szájuk találkozott a vágyakozásban, érezte a túl sok pezsgőt, amit úgy gyűlölt, hogy ilyen jó íze volt.
Csak most nem Amortentia volt az, amit megízlelt; nem azok az illatos, kreált eszenciák voltak, hanem a lány maga. Igazi volt. És a pezsgő gyenge utánzat volt, most, hogy az igazit szorította magához, szaggatott lélegzetvételeket fújt a szájába, ujjait a férfi ingébe fúrta. Az Amortentia nem beszélt az ajkak puhaságáról, a remegésről, a gallérjába akasztott ujjakról, a boszorkányosan finom, kipirult arcú, bizonytalan, mosolygó szájat az övéhez szorító lányról.
A nő enyhén megremegett, ahogy ő is, az adrenalin, az idegek és a visszafogottság euforikus összevisszaságától.
Majd elhúzódott, és a varázsló nyakába nyomta az arcát. A meghittségtől a szíve újabb őrjöngésbe kezdett. A férfi karjai a boszorkány köré tekeredtek. A lány finom csontozatú és kecses volt, és ínycsiklandóan remegett.
– Még mindig nem gondolkodom tisztán – rebegte a nő, a hangja mély és színtelen volt, a szavai végigsimítottak a férfi sebhelyén.
– Mondjuk… mondjuk, hogy az ital miatt van? – kérdezte Draco félig suttogva.
– Igen – lihegte Granger megkönnyebbülten. – Mondjuk. Ittunk… sokat.
– És ez minden bizonnyal hibás minden… de minden meggondolatlan viselkedésért.
A nevetése aranyszínű hangja hallatszott.
– Nyilvánvalóan.
Egymásra néztek.
A férfi úgy gondolta, boldogan halna meg, ha a lány ajkai újra megnedvesítenék az övét.
És aztán akkor megtették.
Theo bulija
Szóval. Az ellenállás. Objektíve nem ment jól.
Mivel Draco a problémáiért inkább mást hibáztatott, mint saját magát, ezért egyenesen Grangerre hárította a felelősséget, akinek semmi oka nem volt, hogy mosolyogjon rá. Őszintén szólva, hogy merészelte. Ellenszenves viselkedés. Meggondolatlan. Igazán durva.
Granger vidám tudatlanságban folytatta a bűnösségét. Ahogy teltek a napok, meglepő könnyedséggel illeszkedett be a kúriabeli életbe, talán azért, mert valójában ritkán volt ott. A legtöbb este időben érkezett, hogy elfogyasszon egy késői vacsorát, és másnap korán ébredt újra, egy álmos szemű Dracót húzva maga után, miközben a világ megmentése felé szökdécselt.
Potter és Weasley gyakran meglátogatták Grangert. Hosszú, éjszakába nyúló beszélgetéseket folytattak hármasban, összekuporodva valamelyik szalonban. Draco csak akkor csatlakozott, ha Granger külön meghívta, így is elég időt töltött azzal a két tökfilkóval az irodában, és nem élvezte a társaságukat még jobban. Ráadásul túlságosan is ébernek találta őket, különösen Pottert. Nem mintha lett volna itt bármi látnivaló.
Draco még a legvadabb őszinteségi botlásaiban sem vallaná be soha, mennyire élvezte Granger, igaz, szórványos társaságát a kúriában. Ahogy a jelenléte melegséggel töltötte meg a nagytermeket. A vacsora közbeni társalgás öröme. Végigsétálni egy folyosón, és tudni, hogy a szappan hosszan tartó illata miatt éppen ott járt.
Még a macskája is méltó kiegészítője volt a háznak. Egyik késő este egy „Mraa?” hang Draco ágyának lábánál arról tájékoztatta, hogy a lény valahogyan bejutott a szobájába, és panaszosan hívogatja őt. Aztán önsajnálatban fürödve nézett fel rá, és Draco rájött, elveszett. Visszakísérte Granger lakosztályához, bekopogott, közölte vele:
– Azt hiszem, ez a tiéd. – Miközben a macska beszökkent az ismerős területre.
Granger éppen jógázott, és ahhoz passzoló ruhákban volt, és izzadt, lihegett és ragyogott, és sós, gyertyafüst szaga volt.
– Ó, Csámpi, drágám, ne menj túl messzire! – lihegte, és egy izzadságcsepp folyt le a mellei között, amit Draco természetesen nem nézett meg.
Mindenesetre a macskának nem esett baja.
Draco sosem vallotta be neki kifejezetten, de az elfojtás mögött a lelke egy titkos, ostoba, nyálas részében azt kívánta, bárcsak több csendes pillanatot tölthetnének együtt, amit nem szakítanak meg fájdalomsikolyok a sürgősségin vagy pimasz végzős diákok a lány laboratóriumában. De talán jobb is volt így, talán minden más túl sok lenne.
Gyakran elgondolkodott azon, hogy mi késztette oly sok barátját a házasságra és az otthoni boldogság kicsinyességére. De néha, amikor Granger hazajött és mosolyogva köszönt, leült mellé az asztalhoz, néha, egy rövid pillanatra megértette ezt. Ezek a pillanatok felvillantottak valamit, amiről nem is tudta, hogy vágyhat rá, de múlékonyak voltak, és az érzés eltűnt, amikor a lány lefeküdt, és otthagyta benne a veszteség érzetét, hogy elvesztett valamit, ami neki eleve nem is volt.
Egy ilyen pillanatot élt át egy esős októberi napon. Vasárnap volt, és csodák csodája, mind ő, mind Granger szabadnaposak voltak. Mire Draco az ebédlőbe ért, Granger éppen ebédelt, de a férfi ezt kedvesen csak villásreggelinek nevezte, miközben egy széket varázsolt oda magának.
Draco zabkását kért (erjesztetlen) a konyhából. Granger keresztbe tett lábbal ült a székében, egyik kezében a villával, a másikban a hajtogatott számítógépével foglalatoskodott, körülötte ezüst korongokkal.
Draco már éppen elhelyezkedett, hogy élvezze a csendet és a társaságot, amikor a pillanatot Theo baglya szakította meg, ami két egyforma borítékot dobott az asztal fölé – egyet Granger ölébe, egyet pedig egyenesen Draco zabkásájába.
Granger kinyitotta az övét, amiben felfedezte Theo meghívóját. Megmutatta Dracónak, aki látta, hogy Theo nagy gondot fordított rá: az írás gyönyörű volt, a pergamen a legjobb minőségű, a tinta fényűzően csillogott.
Kedves Gyógyító/Professzor/Doktor Granger,
Úgy tudom, hogy neked köszönhetjük/elismerhetjük (?), hogy a mi drága Dracónk továbbra is ezen a földön van. Draco néhány barátja és én örömmel venném a lehetőséget, hogy személyesen ünnepelhessük a Te orvosi bravúrodat. (Tudom, hogy meglepő lehet, de vannak barátai. Ettől függetlenül szükségszerűen meghitt összejövetel lesz, mivel csak hatan vannak.)
Ha hajlandó lennél csatlakozni hozzánk, akkor kérünk, hogy légy szíves velünk tartani a Nott-házba most szombaton, este hét órakor.
A meghívó alsó sarkában volt egy megjegyzés: Öltözék - fekete nyakkendő.
Draco átázott borítékja meglehetősen éles kontrasztot alkotott, hozzá egy cetlit mellékeltek Theo szokásos olvashatatlan kézírásával, golyóstollal írt betűkkel.
Kedves Faszfej,
Elveszett a jegyeztfüzetem, ezért üzenek az ősi módon. Italok és élvezetek nálam, most szombaton, 7-kor. Meghívtam Grangert.
Gyere, vagy megöllek.
Puszi,
Theo
Utóirat: A meghívottak listája mellékelve.
A borítékba egy összegyűrt szalvétát dugtak, rajta a következő információkkal:
Granger
Pansy + Longbottom
Blaise
Davies + feleség
Luella (nem jön, külföldön van)
Flint
Draco, gondolom
Draco odadobta a cetlit és a szalvétát Granger felé, aki felvont szemöldökkel olvasta Theo olvashatatlan üzenetét.
– Te jó ég! Ezt majdnem el kellene küldenünk a Bletchley Parkba, hogy megfejtsék. A barátaiddal folytatott levelezésed általában halálos fenyegetéseket tartalmaz?
– Igen, és évente egyszer-kétszer gyilkosságot kísérlünk meg, ez egyfajta hagyomány.
Granger bólintott, mintha ez egyáltalán nem lenne meglepő, és megfordult, hogy megvizsgálja a vendéglistát.
– Van itt valaki gyanús közöttük?
– Csak az utolsó.
– Mm. Mindent tudok róla. Mi a helyzet a titkos vérfarkasokkal, van ilyen?
– Nagyon remélem, hogy nem. Elsőként én mennék, és elterelem a figyelmüket, ha úgy döntesz, hogy eljössz.
– Megengednéd, hogy menjek? – kérdezte Granger.
– Nem vagyok a gardedámod – mondta Draco. – A Nott-ház ugyanolyan jól védett, mint a kúria. És végig veled lennék.
Ráadásul Theo táncot és összebújást ígért.
És tessék: egy tankönyvi példája annak, hogy miért tilos a Valami az aurorok és a megbízók között. Az egész biztonsági elemzését a kibaszott ölelkezés lehetőségére alapozta.
Draco nyitotta a száját, hogy azt mondja, jobban meggondolta, és Grangernek talán nem kéne elmennie, de Granger most az ajkát kopogtatta.
– Fekete nyakkendő. Majd gondolkodom a ruhán.
Draco becsukta a száját.
***
Draco és Granger úgy intézték, hogy külön-külön, hop-porral érkeznek a Nott-házba, hogy fenntartsák a látszatot, mintha mindketten a saját otthonukban lennének. Draco ment volna először, hogy körülnézzen a házban, és megbizonyosodjon róla, nincsenek-e ott gazember vérfarkasok. Ez végül is jó ötletnek bizonyult, mivel Henriette megneszelte a bulit, és egész délutántól estig Grangerrel zárkózott be.
Mire Draco indulni készült, sem a boszorkány, sem a manó nem bukkant fel a vendégszobából. Csak Tupey volt ott, hogy elkísérje Dracót a teljes fekete nyakkendős pompájában.
Draco fél nyolckor elindult a Nott-házba. Ahogy lerázta magáról a kormot, megjelent Theo, hogy üdvözölje a nagyra becsült vendégét.
– Köszönöm, hogy eljöttél, Draco. Tudom, hogy ez nem olyasmi, amivel sokat foglalkozol.
Draco és Theo belépett a szalonba, ahol a vendégek kis csoportja már mélyen elmerült a beszélgetésben. Draco egy kis feltűnésmentes legilimenciát végzett, miközben üdvözölte őket. Senkinek sem voltak huncut szándékai, kivéve Longbottomot és Pansyt, akik egy eldugott fürdőszobát szándékoztak keresni egy gyors dugáshoz.
– Istenek – motyogta Draco a „Helló” helyett.
– Tessék? – mondta Longbottom.
Pansy felvonta a szemöldökét.
– Semmi. Hogy vagy?
Rövid csevegés után Draco Davieshez és a feleségéhez, Audrielle-hez lépett. Davies azon gondolkodott, hová rejtse el legújabb seprűjét a felesége elől, a felesége hiányolta a babát, akit alig húsz perce hagytak ott, és azon töprengett, hogy milyen korán tudnának udvariasan hazamenekülni.
Zabininek, aki kitűnő formában volt, egy agyafúrt barnán járt az esze. Mielőtt azonban Draco kibelezhette volna a férfit ott, ahol ült, észrevette Zabini plusz egy személyét: Padma Patilt, aki türkizkék ruhában ragyogott.
Zabini az egyik elviselhetetlenebb vigyorát emelte Dracóra.
Patil felszíni gondolatai Zabiniről szóltak, leginkább arról, hogy kissé dumagép, de elviseli, mert vicces is, és rendes az ágyban.
– Túl jó vagy Zabinihez – mondta Draco Patilnek.
– Ó… tudom – mosolygott Patil széles mosollyal.
Zabini felnevetett.
Flint a bárpultnál állt. Gondolatai azon jártak, hogy hízelegve rávegye a házimanókat, hozzák ki Theo legértékesebb üvegeit.
Ezzel Draco befejezte a vendégek felmérését. Meggyőződött róla, hogy Granger biztonságosan csatlakozhat az összejövetelhez, és küldött neki egy erre vonatkozó üzenetet.
Granger válasza egy pillanattal később érkezett:
Tíz perc múlva ott leszek. Henriette egy zsarnok.
Draco kezdett zsibongani a várakozástól, félig idegesen (miért?!), félig kellemesen.
Flint magához intette Dracót.
– Mit iszol?
– Egy G&T-t, és legyen száraz.
A pult mögött álló házimanó felsipított:
– Igen, uram!
– Add neki Theo legjobb cuccát! – mondta Flint, és megveregette Draco vállát. – Ma este Draco túlélését ünnepeljük.
Theo odasétált, és megpróbálta félrebiccenteni Flintet az útból, kevés sikerrel.
– Pipsy, ne hagyd, hogy ez az ember szidalmazzon, rábeszéljen vagy más módon rávegyen, hogy nyisd ki a borosszekrényt.
– Természetesen nem, uram – mondta a manó, és bizalmatlanul nézett Flintre.
– Legutóbb is irtózatos nagy szabadsággal kezelte a gyűjteményemet – panaszkodott Theo Dracónak. – Borzalmas ember.
Flint szemérmetlenül fogta az italát, és csókot dobott Theónak, mielőtt csatlakozott Davieshez.
Pipsy, a házimanó bemutatta Dracónak a G&T-jét… nagyon száraz volt. A férfi elfogadta.
– Van ötleted, mikorra várhatjuk az őrangyalodat? – kérdezte Theo a szalonon kívüli alkóv felé pillantva, ahol a hop-por kandalló pislákolt. – Azt mondta, hogy jön.
– Fogalmam sincs – vonta meg a vállát Draco.
Csatlakoztak a többiekhez a kanapéknál. Draco egész tűrhetően folytatta a beszélgetést, de a figyelme folyton a kandalló felé kalandozott.
Ideges volt. Miért volt ideges?
Végül a lángok zöldre váltottak, és Granger alakja megpördült benne, és a kandallókövekre lépett.
– Áh! – mondta Theo, aki láthatóan ugyanolyan figyelemmel figyelte a tüzet. – A díszvendégünk! – Felpattant, hogy Grangert a szalonba vezesse.
Egyből Longbottom (ölelés), Padma (még több ölelés), Pansy (arccsók) és Zabini (határozott kézfogás) ostromolta.
Draco, hűvös és magabiztos típus lévén, akinek a szívverése biztosan nem gyorsult fel, csak a kanapéról emelte poharát a lányra. A boszorkány egy apró mosolyt küldött neki.
Draco visszafordította a tekintetét Flintre, anélkül hogy bármit is hallott volna abból, amit a férfi mondott, mert ó nem, Granger fekete ruhát viselt nyitott háttal, és egy combig érő hasíték volt rajta, a haját oldalra tűzte, és a nyakának azt a részét mutatta, ami a legfinomabbnak tűnt, és Flint épp most tett fel neki egy kérdést, és fogalma sem volt, hogy mi folyik itt.
Egy rózsa volt a hajában.
– Mi az? – kérdezte Draco. – Bocsánat… nem hallottam a… jég hangja miatt. A poharamban.
– Baromság – mondta Flint vigyorogva. Granger felé hajtotta a fejét. – Zavarodott vagy.
Draco egy V-t villantott rá, és belekortyolt az italába.
– Ne legyél velem pimasz! – figyelmeztette Flint. – Nem én voltam az, aki a beszélgetés közepén elkábult és harmatos szemű lett.
– Én? Harmatos szemű? Teljesen hülye vagy. Én csak… elfoglalt vagyok.
– Akkor rázd meg a fejed, és köszönj neki rendesen, Mr. Elfoglalt.
– Baszd meg! – Draco felállt, és a bárpulthoz sétált. – Kérek egy újratöltést!
A nyitó üdvözlések és csevegés után Granger, Longbottom és Patil egy kis csoportot alkottak, és beszélgetni kezdtek… növényekről. Egy izgalmas dologról. Pansy Longbottom székének karfájára ült, és egyfajta szeretetteljes unalommal nézte, miközben az egyik ujját a férje hajába túrta.
Draco szerette volna, ha valaki a haját csavargatja, de a lány keze valami gomba élénk leírásával volt elfoglalva.
Fél füllel hallgatta, ahogy Davies megkérdezte a közvetlen hallgatóságát, látták-e, hogy a Csúzlik csütörtökön elverték a Porpicyt.
– Ne beszéljünk kviddicsről! – szólt át Pansy a terem másik végéből. – Megfojt engem.
Granger szórakozottan nézett.
– Te csak taperold tovább a férjedet! – vágott vissza Flint egy durva intéssel. – Majd suttogva beszélünk.
Flint mindig az előkelőség csúcsa volt.
Pansy elvigyorodott, és erőteljesebben kezdte masszírozni Longbottom fejét, aki a maga részéről meglehetősen elvörösödött.
Pipsy, a házimanó felszolgálta az előételt, és mindenkinek újratöltötte az italát. Flint és Zabini elkezdtek szkanderezni valamiért (Flint nyert). Davies megosztott néhány minisztériumi botrányt, köztük egy újat arról, hogy mi is történt valójában a Rejtélyek Minisztériumának Szerelmi Szobájában. Theo felháborítóan flörtölt mindenkivel, aki nem volt házas, beleértve Grangert, Patilt, Flintet és Zabinit is. (Már régen eldöntötte, hogy Draco egy elveszett ügy, de azért időnként mégis tett a sport kedvéért egy-egy ajánlatot.)
Amikor szünet következett a beszélgetésben, Theo felállt, és megkocogtatta a poharát.
– Szeretnék tósztot mondani – mondta, és huncut vigyorral elkapta Draco tekintetét.
Nagy volt a felfordulás, amikor mindenki felállt, különbözőképpen összeszedték a szoknyájukat vagy az italukat, és körbeálltak Theo és Draco körül. Grangert az egyik oldalon Longbottom, a másikon Patil lökte előre.
Longbottom haja egyébként most katasztrofális volt, és Draco majdnem meggondolta, hogy mit kíván a női ujjak csavargatásától.
– Mint tudjátok – mondta Theo ünnepélyes tekintettel –, a mi Dracónkat a hülyeség krónikus formája sújtja…
Komoly mormogások hangzottak el:
– Tragikus… szívszorító… és szegény szerencsétlen.
– …A hülyeség krónikus formája, amelyre nincs ismert gyógymód. Legutóbbi visszaesése egy nunduval vívott ember-állat harcban nyilvánult meg, amit egy véletlenszerű ugrás követett, egyenesen a mérgének a sugarába.
Mindenki megrázta a fejét a megrendítő történet hallatán. Draco elmélázott Theo meggyilkolásán.
– Lépj ide, Hermione Granger! – mondta Theo, és a poharát a szóban forgó boszorkány felé tartotta, aki a zaklatottság és az öröm szép kombinációját mutatta. – Az idióták megmentője és az idióták bajnoka, azt hiszem, tizenegy éves kora óta (akkor találkoztál Potterrel, ugye?). Hála az ő gyors gondolkodásának és tudásának és… ööö… meglehetősen bonyolult mugli tudományos dolgoknak, amelyeket nem próbálok meg elmagyarázni, nem azért, mert nem értem őket, hanem mert ti nem fogjátok fel. Draco még mindig velünk van, és szabadon folytathatja a vakmerően ostoba viselkedést élete hátralévő részében (bármennyire is rövid lesz; reméljük, nem túl rövid). Így hát tósztot mondok a modern orvostudomány diadalára, a régi ellenségekre és az új barátokra, Draco Malfoyra, amiért életben van, és Hermione Grangerre, amiért megmentette az életét.
Harsogó, nevetéssel teli „Egészségünkre!” hangzott.
Draco azon kapta magát, hogy lökdösik, vállon csapkodják és bordán ütik, és valami kreténség legmélyebb köreiből származó fajankó összekócolja a haját. Eközben Grangert finomkodó tömeg vette körül, akik gyengéden koccintották a poharukat az övéhez.
– És ha felfedezted a hülyeség ellenszerét, szólj nekünk – mondta Pansy.
– Úgy lesz – vigyorgott Granger.
– Mondd csak, mit gondolsz Dracóról, most, hogy megismerted egy kicsit? – kérdezte Theo. – Jó beteg volt?
– Tényleg a szívedhez nő – válaszolt Granger egyfajta lappangó szeretettel, mintha Draco egyfajta parazita lenne, aki megtelepedett a személyén, és elkezdte megkedvelni.
– Mutasd meg a sebhelyet, pajtás! – mondta Flint.
Draco – a hős – leereszkedett, hogy ezt megtegye. Kibontotta a csokornyakkendőjét és kinyitotta a gallérját, és a látványra elégedett kórusban felharsant az „Óóóó!”
– Elmagyarázná a jó professzor asszony, hogy mit látunk? – kérdezte Zabini Draco nyakát szemlélve.
Granger, aki félig a válla fölött figyelt, kiegyenesedett, és professzor asszony lett. Draco mellé állt (a hege miatt, egyébként nagyon érdekes távolságban volt az arca az övétől), és elkezdte.
– Természetesen. Ez a hegösszehúzódás szép példájává kezd fejlődni. Látni itt az oldala mentén a szövetek összehúzódását? Ez egy tipikus megjelenési forma, a seb szélei összehúzódnak a sérült bőr körül, és ez behúzza a közeli szöveteket. Malfoy szerencsés, ez itt kicsi, és nem befolyásolja a mozgékonyságát, a nagyobbak viszont kihívásokkal járnak…
A többit Draco nem hallotta, mert jelenleg egy kis csillagközi utazást élvezett, miközben Granger ujjai folyton a nyakát súrolták.
Theo megrázta a fejét Draco felé.
– Te abszolút őrült. Szerencsés vagy, hogy egyáltalán életben vagy, nemhogy itt pötyögsz, és megiszod a legjobb piáimat.
Longbottom kifaggatta Grangert a méreg tulajdonságairól, Patilt a kezelésről, Zabinit pedig arról, hogy honnan lehet nunduméreghez jutni, olyan célokra, amelyeket nem árulhatott el.
Granger előadása véget ért, és általános elvegyülés, italtöltögetés és evés következett.
Draco nem vette a fáradságot, hogy visszakösse a nyakkendőjét. A kibontott csokornyakkendő, a sebhely és a nyitott gallér olyan ördögi kinézetet kölcsönzött az embernek, ami szerinte nagyon is jól állt neki.
A szalon túlsó végében kezdett egy kisebb gyülekezet kialakulni. Draco odasétált whiskyvel a kezében (Flint vagy megfélemlítette, vagy megdumálta Theót, hogy nyisson ki egy üveg Laphroaig 25-öst), hogy megnézze, mi ez a felhajtás.
A falon egy díszes, aranyozott keret volt. És a keretben?
Draco egy hónappal ezelőtti habosbabos nyafogásából származó borfröccs.
Theo egy kis feliratot tett a keret mellé:
– A lélek viharai –
21. század
Kevert művészet
A művész ismeretlen
Theo szeretettel nézett rá.
– Tetszik?
– Van benne valami elegancia – mondta Patil, oldalra billentve a fejét.
– Nagyon modern – jegyezte meg Pansy. – Ezért nem értem.
– Mit gondolsz róla, Hermione? – kérdezte Theo.
Granger elgondolkodott az életművön.
– Nagyon… ööö… expresszionista.
– Kandinszkij, de részegen? – javasolta Patil.
– Érzed a visszafogott szenvedélyt? – Theo a mellkasába markolt. – A zűrzavart? A frusztrációt?
– Van valami, ami tetszik benne – válaszolta Granger. – Egyfajta… zavartalanság.
– Egyfajta önmegtagadás, azt hiszem – mondta Theo, ujjait az állára téve. – És te, Draco? Gondolatok a legújabb szerzeményemről?
Draco rávillantott egy pillantást Theóra, a legpimaszabb faszkalpra, akit valaha is fejbevágott.
– Nem is tudtam, hogy ilyen nagy pártfogója vagy a művészeteknek.
– Szeretem bátorítani a zsenialitást, ha látom. A fiatal művészek közül oly sokan nem ismerik fel a saját lehetőségeiket.
Theo még néhány percig szórakoztatta magát, miközben a hölgyeket a mű értelmezéséről, és a művész anyagválasztásáról alkotott véleményükről faggatta (úgy értesült, hogy a festék meglehetősen drága volt, és harminc évet öregedett, mielőtt felhordták volna).
Az ingerült Draco visszavonult Davies, Flint és a kviddics biztonságába.
– Mitől nézel ki úgy, mintha valaki beleszart volna a vízforralódba? – kérdezte Flint.
– Segíts ezzel! – mondta Draco, és átnyújtott neki egy üveget.
– Szívesen.
Flint és Davies segítségével Draco bosszúból kiürítette Theo dédelgetett Laphroaig 25-ösét.
Amikor Theo kimerítette a hölgyek szórakozásának forrását, a teljes teremhez szólt:
– Táncoljunk?
Taps és igenek kórusa hallatszott. Pálcákat emeltek fel, hogy szabaddá tegyék a teret, és zene töltötte be a helyiséget, Zabini pedig megbűvölte a fölötte lévő csillárt, hogy forogjon, miközben Theo lehalkította a fényeket.
A tánc nem úgy zajlott, ahogy Draco fejében eltervezték.
Először is, a sors fintora folytán, vagy kimondatlan közös megegyezés alapján, ezt igazán nem tudta, ő és Granger mindenkivel táncoltak, kivéve egymással.
Patil, Audrielle és Pansy egy-egy kört tettek Dracóval. Közben Grangert Flint karjaiban látva Draco legszívesebben a saját csokornyakkendőjével fojtotta volna meg a férfit. Zabini karmai között látni őt arra invitálta a gondolatait, hogy a barátját megfojtsa az egyik kanapé párnájával. És Theót – Draco fél lélekkel arra gondolt, hogy a poharát szilánkokká zúzza, és leszúrja.
Longbottom azonban rendben volt.
Volt pörgés, forgás, volt néhány meggondolatlan hölgyemelés félrészeg férfiak által, és egyszer egy férfi (Theo) emelt egy nagyon részeg nőt (Pansy), volt nevetés.
Aztán Theo, aki jóval józanabbnak tűnt, mint amennyit mutatott, felhívta a figyelmet arra, hogy Draco még csak nem is táncolt rendesen a megmentőjével, ami elfogadhatatlan. Draco bosszúságára őt és Grangert egymás mellé terelték, mindenki köréjük gyűlt, aztán táncoltak velük és körülöttük, ez egyáltalán nem volt az a meghitt látomás, amiről Draco a mértéktelenségig álmodozott.
Ő és Granger mereven tartották egymást. Granger a mosolya alatt bosszúsnak tűnt. A férfi rálépett a lány lábára, a boszorkány pedig az övére. Vicsorogtak egymásra. Draco azt mondta, hogy Hermione lába rettenetesen kicsi, és az, hogy ő rálépett, az csakis azért lehetett, mert a lány szándékosan ékelődött az ő lába alá. Granger replikája az volt, hogy ha ő rálépett a varázslóéra, az azért volt, mert az ember nem tehetett mást, mint rálépjen Draco lábaira, ha egy szobában volt vele, tekintve a puszta nagyságukat.
– És miért nincs megkötve a nyakkendőd? – kérdezte Granger ingerülten suttogva.
– Mert mintadarabként használtál a demonstrációdhoz – motyogta Draco.
– Hozd rendbe!
Draco személyes sértésnek vette ezt a célzást, hogy Granger nem helyesli az ördögien kedves megjelenését.
– Te hozd rendbe! – rontott rá Draco ugyanolyan ingerülten.
– Nem tudom, hogyan kell csokornyakkendőt kötni.
– Majd megmutatom, ha megszabadultunk ettől a zsarnokságtól. Talán egyszer majd megtanulsz tőlem valamit.
– Én? Tanulni valamit? Egyszer?
A táncuk hátralévő része ugyanolyan harmonikusan folyt.
Két-három dal után kiszabadultak a körből, és képesek voltak kicsit távolabb állni a csoporttól, italokat kortyolgatni és úgy tenni, mintha nem idegesítené őket… nos, minden.
Granger úgy harapott bele egy szamócába, mintha az személyesen őt bántotta volna. Draco élénk csatát vívott egy koktélrákkal.
– Rendben – szólalt meg Draco, és a nyakkendőjéért nyúlt. – Ha már ennyire érdekel.
Granger egyfajta bosszús összpontosítással figyelte, ahogy a csomót demonstrálja.
– Megvan? – kérdezte Draco.
– Igen.
Draco újra kihúzta.
– Mutasd meg!
Granger beleköpött a poharába.
– Micsoda? Nem mondtad, hogy lesz egy teszt.
– Tízből tíz a jeles.
– Egy teszt? – Egy bizonyos Theo nevű katasztrófa jelent meg Draco mellett. – Óóóó. Lássuk, hogyan teljesítesz, Hermione.
– De én nem figyeltem… vagyis figyeltem, de nem… mindegy, rendben, megpróbálom.
Granger közelebb tántorgott, és tett egy próbát. Draco ezt egy kicsit sem élvezhette, mert még két idióta érkezett Zabini és Longbottom személyében.
– Mi folyik itt? – kérdezte Zabini.
– Éppen köti a csomót – mondta Theo.
– Kivel?
– Dracóval.
– Ooh.
– Mi történik? – kérdezte Pansy.
– Összekötik az életüket – mondta Zabini.
Patil megérkezett.
– Mit csinálunk?
– Draco és Hermione összekötik az életüket – mondta Theo.
– Én kötök csomót, Nott – közölte Granger.
Patil zavartan nézett.
– Egy Nott csomót?
– Egy csokornyakkendőt – mondta Granger nagy türelemmel. – Az a fajta csomó. Nem Nott.
Flint megérkezett.
– Ki köti a csomót?
– Hermione. Dracóval.
– Én nem – nyögte Granger.
– Nem, én vagyok Nott – mondta Theo.
Draco közölte velük, hogy mindannyiukat utálja.
Granger hátralépett, és cinikusan nézte a keze munkáját.
– Nem vagyok benne egészen biztos, hogy ezzel átmentem.
Draco egy közeli tükörben megvizsgálta a csokornyakkendőt.
– Tízből hat.
– Hogy lehetsz ilyen kegyetlen Hermionéval? – kérdezte Theo. – Annyira megpróbálta.
Granger jelentősen pozitívan járult hozzá Draco hangulatához azzal, hogy azt mondta:
– Gondolom, többet kell gyakorolnom rajta.
Draco a megszokott színvonalon csomózta meg a csokornyakkendőjét, és feljegyezte, hogy gondoskodik róla, hogy Granger lehetőséget kapjon az önfejlesztésre.
A táncparkettről a bárpult felé vándoroltak további italokért. Mindenki kellemesen elkortyolta a választott italt. A drága whisky Draco ereiben lazává és lomhává tette. Pansy és Longbottom hosszú időre eltűntek, és csak kissé ziláltan tértek vissza. Davies és felesége a kandallón keresztül távozott.
A bárpultnál Theo a koktélokkal kezdett babrálni. Pálcájával egy tál fehér, habos valami felett kavargatott.
– Rendben. Melyikőtök akarja megkóstolni a legújabb kreációmat?
Pipsy, a házimanó izgatottan kristály pezsgőspoharakat tett ki. Mindegyikbe bőségesen töltött egy-egy adag rozé pezsgőt.
– Miféle koktél? – kérdezte Pansy, miközben figyelte a folyamatot.
– Én pezsgő di amorénak hívom – mondta Theo. – Nincs benne semmi olaszos, csak úgy gondoltam, hogy szexisen hangzik.
Pansy a pultra támasztotta a könyökét, hogy figyelje, és Patil is csatlakozott hozzá.
Granger a kíváncsiság és a cinizmus kombinációját nézve inkább távolságot tartott.
Theo elővett egy kis fiolát, és felemelte.
– A titkos összetevő. Lássuk, mennyire emlékeztek jól a bájitalokra.
A fiolát a fehér habot tartalmazó tálba öntötte. A gőz kecses spirálokban sistergett felfelé.
– Ez Amortentia! – kapkodta a fejét Patil.
– Ellenőrzött anyagokkal szórakozunk, mi? – kérdezte Draco.
– Pimasz fráter vagy, Theo – mondta Flint.
– Hm. Az Amortentia ad egy bizonyos… – Theo szája egy franciául beszélni készülő brit ráncba préselődött: – Je ne sais quoi. Persze jóval az Amortentia tényleges adagjának küszöbértéke alatt, épp csak annyira, hogy pozitívan finom íze legyen.
– Mikor adagoljuk az Amortentiát? – kérdezte Granger felhúzott szemöldökkel.
– Csak ha szeretnéd – mondta Theo. Mindegyik pezsgőspohárba tett egy-egy kiskanálnyit a fehér habból. – Ne aggódjon, doktornő… ezekben az egyperces koncentrációkban nem fogsz belém szeretni. Ez csupán ízfokozó.
– Bolondság azt feltételezni, hogy nem vagyunk már most szerelmesek beléd – mondta Zabini.
Theo csókot fújt neki.
A pezsgősüvegek sora rózsaszínűen és fehéren csillogott. Theo, a nyelvét a fogai között kidugva, ahogy koncentrált, mindegyikbe tett egy-egy fürtöt valamilyen citrusos körítésből.
– Voilá!
– Óóóó – mondta Pansy, elvette az övét, a másikat pedig átadta Longbottomnak.
Zabini megvonta a szemöldökét, és ő és Patil elvették a sajátjukat. Összeértek a poharak.
Flint egyetlen nyeléssel lehajtotta az övét.
– Mmm. Igyunk még egyet.
– Ezeket ízlelgetni kell, te nagy fajankó – mondta Theo.
– Micsoda? Pezsgőn osztozunk? – kérdezte Flint.
– Miért adagoljuk a pezsgőt? – kapkodta a fejét Pansy. – Háború van?
Flint a bárpult fölé hajolt, és hangosan suttogva azt mondta:
– Készíts még egyet, és elmondom, milyen volt az enyém íze.
Theo zavarba jött. Pipsy kiosztotta a megmaradt pezsgősüvegeket.
Draco whisky okozta bágyadtsága átadta helyét a bénító fatalizmussal vegyes aggodalomnak. Félelem a jövőtől, és a beletörődés, mert elfojtott szíve mélyén tudta, hogy mi fog következni.
Pipsy odaadta Dracónak a pezsgőt. Ellépett a pult mellől, és elrejtőzött a kényelmes földtömeg mögött, ami Flint volt.
Bámulta a lágyan fortyogó főzetet. Nevetséges módon a szíve hevesen vert.
Nem kellett beleszagolnia, hogy rájöjjön, mi fogadja őt. A beletörődés egyre nehezebbé vált, az elkerülhetetlenség lassú rémületet keltett benne.
Az arcához tartotta a finom poharat, érezte a pezsgő pezsgését az orra hegyén.
Vett egy nagy levegőt. És ott volt: kávé, sóoldattal teli levegő, fertőtlenítő. És most már összetettebb illatok voltak benne… sampon, kalandpor, francia édes bor. Egy éppen elégett gyertya illata.
Granger egy pohárban.
Baszd meg!
Draco megköszörülte a torkát, körbepillantott, és igyekezett közömbösnek látszani.
Granger most előre lépett, hogy átvegye a házimanótól az övét. Az arcán olyan nemes rettegés tükröződött, mint egy királynőé, aki a guillotine felé tart.
Miután átvette a poharat, derékmagasságban tartotta, jó távol az arcától, és megfordult, hogy Patillel beszélgessen.
Patil figyelmét elvonta Flint és Theo civakodása. Granger láthatóan megacélozta magát.
Draco figyelte, ahogy a lány az arcához emeli a poharat.
Kifújta a levegőt, és lesújtottnak tűnt, mintha valami borzalmas dolog éppen most erősödött volna meg benne.
Alig volt ideje összeszedni magát, amikor Pansy felé fordult.
– Megkóstoltad már a tiédet?
Granger feszes állkapoccsal egyfajta korlátolt mosolyt adott Pansynek, és belekortyolt.
– És? – kérdezte Theo.
– Finom – mondta Granger fojtott hangon.
Amikor a csoport figyelme máshová terelődött, Granger úgy bámulta a poharat, mintha azon töprengene, hogy a tartalmát a padlóra öntse.
Nem nézett Dracóra.
Longbottom az orra alá tartotta a pezsgőt, és felsóhajtott.
– A feleségem egy zuhany után.
Zabini beleszagolt a sajátjába.
– Kezdek… hmm. Gyömbér.
– Érzelmi stabilitás – szólt Patil, és nevetve belélegezte az övét. – És bergamott.
– Nedves fű – mondta Pansy.
– Tűz tél végén – elmélkedett Theo.
– Bőr – szólt Flint.
– Oooh – mondta mindenki.
– Sloe gin – szólalt meg Granger, de hazudott.
– Frissen szedett levendula.
– Menta. És… zúzott bazsalikom.
– Narancshéj – hazudta Draco.
– Masala chai.
– Nugát.
Theo még több pezsgőt töltött nekik, és a tömeg szétszéledt. A hölgyek a bárpultnál időztek. Pipsy csettintett az ujjaival, és tüzet gyújtott a szalon kandallójában, amely köré a férfiak gyűltek. Összehúztak néhány széket, hogy hangulatosan filozofálhassanak.
Draco hanyag eleganciát és férfias sportosságot sugalló tartással vetette magát az egyik székre, hátha Granger felé néz.
Az utazásról beszélgettek.
Draco belekortyolt az italába.
– Draco jól csinálja – mondta Theo elismerő pillantással.
– Mit csinál jól? – kérdezte Draco.
– Kóstolgat.
Ez igaz volt, így tett. A pezsgő boldogság volt egy pohárban. Az Amortentia olyan enyhén adagolt volt, hogy inkább emlékeknek érezte a nyelvén, mint ízeknek. Érzéseket csalogatott elő az elfojtás mögül, és arra késztette, hogy élvezze őket.
A boldogságot egyfajta nyugodt nyomorúság kísérte. Tudatosította benne, hogy vágyik dolgokra. Nem csak nyilvánvaló Granger-dolgokra, hanem mélyebb dolgokra.
A beszélgetés visszatért az utazási tervekhez, és Draco magára maradt az ízlelgetéssel.
Longbottomra nézett, és azon kapta magát, hogy életében először irigykedik a férfira. Azt akarta, amije ennek a tökfilkónak volt. Azt akarta, hogy őt is akarják. Nem a neve, a pénze vagy a külseje miatt, hanem azért, mert tisztességes, időnként ostoba ember. Azt akarta, hogy valaki megcsavarja a haját, és megcsinálja a csokornyakkendőjét. Azt akarta, hogy valaki megfogja a kezét, és táncparkettre vigye vagy mosdóba húzza, hogy gyorsan elmenjen, és az élet útjára lépjen.
Vágyakozás volt ez, ami éppoly finom, mint amilyen fájdalmas.
Elhomályosult, mielőtt túlságosan belezuhant volna a megszállott, önsajnáló kétségbeesésbe. (Nem volt szüksége a karthauziakra és fondorlatos kínjaikra, egy pohár Amortentia-pezsgővel felfegyverkezve bőségesen tudta kínozni magát.)
A beszélgetés most Theo szőlőtermesztési terveire terelődött.
– Draco még nem közölte a fenntartásait – mondta Zabini. – Szerintem teljes kudarc lesz belőle.
– Draco ma este elfoglalt – szólt Flint.
– Kóstolgatok – közölt Draco.
– Hadd ízlelgesse – mondta Theo, védekezően a karját Draco mellkasára vetve.
Theo szőlőültetvényének ideális helyszínei körül csapongtak, egyesek Franciaországot, mások Olaszországot részesítették előnyben, megint mások egzotikus helyek, például a távoli Kalifornia mellett érveltek. Draco feloldotta az elzártság gátját, ahogy érzelmi felfordulásai alábbhagytak.
A három boszorkány cikázva, egymásba karolva vándorolt a tűz felé.
Patil végigsimította ujjával Granger fürtjeit.
– Kialakíthatok egy paraszociális kapcsolatot a hajaddal? Olyan hosszú lett.
– Csak ha én is a tiéddel – mondta Granger, és Patil fonatát a tenyere köré tekerte. – Egyértelműen imádom.
– Hölgyeim, csatlakozzanak hozzánk – kezdte Zabini.
– Pszt! – csendesítette le Flint, érdeklődve hajolt előre. – Ne szóljatok közbe! Látni akarom, hová vezet ez az egész.
De már túl késő volt. Granger és Patil kibontakozott egymásból, és hogy hova vezet ez az egész, az tragikus rejtély maradt.
Pansy keresztbe tett karral, és felemelt csípővel figyelte az összegyűlt varázslókat.
– Csatlakozol hozzánk? Pontosan elég széket húztatok ide az öt formás seggeteknek.
– Megidézek… – kezdte Longbottom.
– Nem – mondta Theo. A tűz körül ülő különféle urak öle felé mutatott. – Rengeteg hely van.
Pansy vigyorogva, túlzó csípőmozgással Longbottom felé lépkedett, és olyan könnyedséggel omlott rá, ami sokéves ismeretségről árulkodott.
Az apró, féltékeny tüske szúrta Draco szívét.
Patil rácsúszott Zabini térdére.
És Granger? Granger a pálcájáért nyúlt, és egy pillanatra volt attól, hogy megidézzen egy széket, amikor Theo megkérdőjelezte a bátorságát azzal, hogy azt mondta:
– Tudod, nem kell félned Dracótól. Ő eléggé jól nevelt. Biztos vagyok benne, hogy nem harap.
A tekintet, amit Granger Theóra vetett, lángoló volt.
– Félni? Tőle?
Aztán részegen és bátorságtól duzzadóan Draco felé lépett, az ölébe huppant, és rávette, hogy a férfi tartsa a pezsgőjét, amíg a szoknyáját rendezgeti.
Granger az ölében ült. Granger az ölében volt.
Draco meg akart halni.
Emellett elhatározta, hogy aznap este harmadszor is megöli Theót. Majd elkéri Zabinitől a nundumérget, ha megszerzi.
Granger a férfi lábán ült átellenben, a feneke a combján, a lábait a bokájánál keresztbe tette oldalt. Ez kiváló rálátást nyújtott Dracónak a lány profiljára, beleértve az egyik melle oldalát is, amely a szorító, fekete anyagba burkolózott, pontosan szemmagasságban. Draco elfordította a tekintetét, hogy valami biztonságosabbat keressen, amit nézhet. A tekintete lejjebb vándorolt, ahol a lány ruhájának hasítéka felfedte a combját, pont ott, az ágyéka közelében.
Bizonytalan. Helyette Longbottom cipőjét nézte.
Granger teste meleg volt. Sőt, forró.
– Harapsz? – kérdezte Granger.
– Kérésre – mondta Draco lassú mosollyal.
Semmi rossz nincs egy kis szabadidős flörtölésben. A barátai furcsának tartanák, ha nem tenné, de tényleg.
Ez feldobta a lányt. Draco elraktározta ezt, mint Granger zavarásának egy új módszerét, bár a felfedezése úgy tűnt, hogy veszélyekkel jár mind a zavartra, mind a zavaróra nézve.
Granger kitépte az italát Draco kezéből. Theo – elégedetten a mesterkedésével – elfordult, hogy máshol folytassa a kellemetlenkedést.
– Theo tud a kezelés okozta szárnyalásaidról, vagy ez véletlen volt? – kérdezte Granger.
– Puszta véletlen, biztosíthatlak, hogy nem osztottam meg ezeket a gondolatokat az osztállyal.
– Az álmok tényleg valóra válnak.
– A legváratlanabb módon – mondta Draco, mielőtt biztonságosabb területre vonult volna vissza. – Henriette szörnyű zsarnok volt?
– Igen. Nagyon ragaszkodott a feketéhez.
Az lenne, az a kotnyeles kis csirkefogó.
Draco érezte Granger samponjának illatát, de nem tudta, hogy ez a lányról árad-e, vagy a kezükben pezsgőben bugyborékoló Amortentiáról.
Ez így rendben volt.
Nem akart felállni, csak mert egy nő ült a térdén.
Felnőtt ember volt.
Theo most Zabini borízlését sértegette. Patil vidáman csatlakozott hozzá, úgy látszik, ez már korábban is viták forrása volt, és készenlétben állt a szellemes szavak arzenálja.
Granger veszélyes csillogással a szemében tanulmányozta Theót.
– Változtassuk át csótánnyá – javasolta Draco.
– Lehet.
– Mi van a kakasokkal? – kérdezte Flint.
– Csótányok – mondta Draco.
– Ki beszél itt kakasokról? – kérdezte Pansy.
– Draco – mutatott rá Flint.
– Tipikus – csóválta meg a fejét Pansy.
– Granger csótánnyá fogja változtatni Theót – jelentette ki Draco.
– Meg tudod csinálni? – kérdezte Zabini.
– Nyilvánvalóan – mondta Granger.
Theo felemelte a poharát, és óvatos pillantást vetett Grangerre.
– Egészségedre… pont erre vágytam: egy új fóbiára.
– Nagyon kafkai – mondta Patil. – Könyvet kell majd írnod az élményeidről.
– Ezek a filiszterek nem fogják érteni ezt az utalást – szipogott Theo. – Bocsássatok meg, mennem kell újratölteni az italom, és mellesleg elmenekülni Hermione közeléből.
– Távolról is megteheti – szólt Draco Theo hátráló hátára.
Érezte Granger visszatartott nevetésének remegését, ahogy Theo léptei felgyorsultak.
A beszélgetés ismét a borra terelődött. Zabini meglehetősen alapos védekezést fogalmazott meg a Vermentino ellen.
Granger az ölében ült.
Draco igyekezett nem gondolni rá.
Véleményt mondott a tanninokról.
Meleg volt a gallérja alatt. Meglazította a csokornyakkendőjét.
A terem túlsó végében lévő bárpultról Theo kiabált:
– Jól van! A gyakorlat!
Ami egyáltalán nem az volt, amire Draco készült, de rendben van.
Granger belekezdett.
– Ó! Azt hiszem, már mindent elfelejtettem.
Közelebb húzódott Dracóhoz, egyfajta bódult összpontosítással. A szemei füstössé váltak, amitől még inkább falanszterszerűvé váltak. Draco ezért nem nézett rá. A plafont csodálta. Itt-ott enyhe rántást érzett a nyakán, ahogy Granger a csokornyakkendőjével babrált.
– Várj – motyogta Granger –, ez… nem… rossz irányba van.
Granger ujjai óvatosan körbefogták a sebhelyét, miközben a lány kioldotta, amit az előbb csinált. Draco egy rövid ábrándozásnak hódolt, amelyben a nő folytatta a dolgok feloldását, kezdve a többi gombjával, majd vele.
A farkát kezdte érdekelni az eljárás, és rángatózni kezdett.
Ragyogó.
Granger a csokornyakkendő kusza csomóját bámulta, és felsóhajtott.
– A francba. Fogalmam sincs, hol vagyok.
Dracónak sem volt, úgyhogy ez így volt rendjén.
Granger csuklott egyet, mélyebbre csúszott az ölébe, és újrakezdte. Várta, hogy az agya valami tréfás megjegyzést javasoljon, de csak annyit javasolt: glukk.
Draco nagyon lekötelezett volt.
Ha a lány közelebb csúszna, és sokkal többet vonaglana, hamarosan ellátja Grangert azzal a Kemény Bizonyítékkal, amire annyira vágyott.
Távolról regisztrálta a Longbottomtól Grangerhez intézett bátorító szavakat.
– Kész! – mondta Granger.
Longbottom megvizsgálta, és azt mondta, hogy ezúttal ez rendes csokornyakkendő.
Granger megidézett egy tükröt, hogy Draco megítélhesse.
Igazából csak a saját tükörképét vette szemügyre, sötét szemekkel, rózsaszín pírral az arccsontja tetején. Emellett egy hajszála is elállt a helyéről.
– Tízből nyolc – mondta Draco. – Tartsd azt ott nekem, drágám, ezt helyre kell hoznom.
Granger nem volt egy drágaság. Szúrós pillantást vetett rá. Épp időben igazította meg a haját; a lány a tükröt egy homorú monstrummá változtatta, amitől úgy nézett ki, mint a Szurcsók.
Zabini elsétált, hogy megkeresse Theót, őt követte Patil.
– Azt hiszem, legalább javultam – jelentette ki Granger, de egyértelmű volt, hogy a pityókás lelkében ott mardosta a tudat, hogy nem ért el kitűnő jegyeket.
– A változatosság kedvéért inkább szórakoztató, hogy én tanítok neked valamit.
– Rengeteg mindent szeretnék, ha megtanítanál nekem.
– Tényleg?
– Azt a mágiafelismerő varázslatot – mondta Granger halkan. – Amit a házamban használtál.
Draco ugyanilyen mély hangon azt mondta:
– Csak ha megtanítod nekem azt a rúnaparancsot, azt amit a nyilaknál használtál.
Granger elgondolkodott, ujját az ajkára téve. Aztán közelebb lépett, finom illatúan, és oda suttogta:
– Rendben. De cserébe meg kell tanítanod nekem a geodéziai védekező varázslatot.
A geodéziai védővarázslatban nem volt semmi izgató, és mégis, Draco azon kapta magát, hogy összeszorítja az állkapcsát, hogy elnyomjon egy borzongást, ahogy a szavak végigfutottak a fülén, és egyenesen az ágyékáig értek. Félig-meddig merevedett.
Dracónak volt még egy utolsó kérése, annyira magánjellegű, hogy még közelebb intette Grangert. Az egyik fürtje végigsimított a száján, ahogy odahajolt hozzá.
– Akkor meg kell tanítanod nekem a számítógépet használni – mondta Draco.
Granger zihált.
– Te zsaroló.
– Tudom.
– Jobb alkudozási lehetőséget kell produkálnod. A számítógép titkai túlságosan fajsúlyosak.
– Azt mondod? Majd elgondolkodom valami máson, amit felajánlhatok.
Granger végigsimított a karján. Libabőrös lett.
Ami ördögien kielégítő volt, de egyben potenciálisan egy Probléma is.
Miután ezeket a pedagógiai kérdéseket megtárgyalták és elintézték, mindketten belekortyoltak a pezsgőjükbe.
Draco körülnézett, és örömmel tapasztalta, hogy senki sem figyel rájuk. Flint éppen Longbottomnak magyarázta, hogyan tiltották ki a Fortescue-ból. Draco nem kapta el a történet további részét, ami rendes körülmények között talán érdekelte volna, de ezek nem hétköznapi idők voltak. Pansy Longbottom vállán szundikált.
Flint azt mormogta, hogy kétségbeesetten vágyik egy kijózanításra, és felállt.
Longbottom az egyik kanapéhoz vitte Pansyt.
Granger felhörpintette a pezsgő maradékát, és figyelte, ahogy a rózsaszínű folyadék pezseg.
– Narancshéj – mondta elgondolkodva.
– Mi van vele? – kérdezte Draco.
– Mi történt a karamellával és a kávéval?
– Mi történt a drága kölniddel?
– Hazudtál.
– Ahogy te is.
– Miért?
– Miért hazudtál?
– Gondolom, ez… eléggé magánügy.
– Igen.
Granger kissé ringatózva Draco ölében lehajtotta a maradék pezsgőjét. Nyelt egyet. Egy csepp ott maradt az ajkán, amit az egyik ujja hegyével letörölt.
Glukk.
Draco félrenézett, amíg biztonságban nem volt, majd vissza.
Most a lány arca közel volt a férfiéhoz. A tekintete lágy volt, mámoros, álmodozó.
– Utálom, hogy ilyen jó íze van – szólalt Granger. A lány lesújtottnak tűnt ettől. Szexisen lesújtva. Az ujjbegyét az ajkai közé nyomta.
Draco kiitta a saját pezsgőjét, hogy elterelje a figyelmét. Granger tekintete a szájára siklott, majd vissza.
– Én egyenesen utálom az enyémet. Ha ez… valamennyire vigasztal – mondta Draco.
– Furcsa módon igen.
Draco elmozdult, azzal az ürüggyel, hogy… kényelembe helyezi magát, vagy valami ilyesmi. Granger ennek hatására közelebb csúszott hozzá.
Érezte a mellének duzzadságát a mellkasán. A lány hajának tömege közéjük szorult, és csiklandozta a nyakát.
És ott volt Granger gravitációs ereje… a közeledés, a bevonzás. A lány szája két centire volt a férfiétól. A szemei melegek voltak. A férfi a nyaka mögé csúsztathatta volna a kezét, és istenek, ahogy a lány hátradőlt, még csak nem is kellett volna magához húznia, a boszorka csak úgy beleesett volna, és ez… ez… ez…
Granger pislogott, kifújta a levegőt és visszahúzódott.
Rossz ötlet lenne. Igen.
– Túl sokat ittam, és nem gondolkodom tisztán – mondta Granger, de úgy hangzott, mintha inkább magának mondaná, mint Dracónak.
– Soha életemben nem gondolkodtam még ilyen tisztán – búgta Draco.
Granger egyenesebben ült fel. A szemében kialudt a melegség. Elzárkózott.
Draco követte a példáját. Valószínűleg ez volt a helyes döntés. Legalábbis helyesebb, mint egy teljes körű csókolózás Theo partijának közepén.
Körülnéztek, és azt tapasztalták, hogy egyedül vannak. Minden szék üres volt. Granger a leggyengébb ürüggyel ült az ölében, de most egyáltalán nem volt rá oka.
Hangok hallatszottak a hop-kandalló felől, közvetlenül a szalon előtt. Az emberek távozni készültek.
Granger hirtelen pánikszerű lendülettel pattant fel Draco öléből. A bárpulthoz sétált, ahol Pipsytől kért egy pohár jeges vizet, amit azonnal le is húzott. Aztán a pultra ejtette a poharat, és merev háttal bámult a semmibe. Pipsy megkérdezte, hogy minden rendben van-e, kisasszony? Granger feszült hangon azt felelte, hogy minden rendben van.
Draco elég sokáig várt, hogy minden kemény bizonyíték eloszoljon, aztán a kandallóhoz sétált. Az okklumencia segített abban az általános szenvtelenségben, amit közvetíteni akart, miközben csatlakozott a búcsúzkodáshoz.
Granger is csatlakozott hozzájuk, viszonylag nyugodtnak tűnt, és szintén köszönetet mondott és elbúcsúzott. Longbottom Pansyvel a kezében eltűnt a kandallóban, őt követte Zabini és Patil, majd Flint.
Draco valamilyen ürüggyel visszacsalta Theót a szalonba, hogy Granger úticélját hop-porral vissza a kúriába ne lehessen hallani.
– Ma este kevésbé voltál szerencsétlen, mint máskor – szólalt meg Theo.
– Te egy kotnyeles kis pöcs vagy – mondta Draco.
– Örülök, hogy jól érezted magad.
– Minden pillanatát utáltam.
Theo elvigyorodott.
– Menj haza a picsába, Draco!
Draco intett neki, és a kandalló felé sétált.
Remélte, hogy Granger nem szaladt el egyenesen az ágyába, miközben ő Theóval beszélgetett. Volt még egy befejezetlen ügyük.
Meg akarta kapni a rohadt táncát.
Draco kilépett a kandallóból, és ott Henriette-et találta, aki Grangernek segített a ruhája finom leporolásában.
Henriette Dracót is megtisztította, majd mindkettőjüknek jó éjszakát kívánt, bosszantóan csillogó szemmel.
– Rendben – mondta Draco, és megigazította a csokornyakkendőjét. – Jó, hogy még mindig itt vagy.
Granger óvatosnak tűnt.
– Miért…?
Draco megfogta a karját, és kisétáltak a hop-por szalonból.
– Hol vagyunk… – zihált Granger.
– A bálteremben.
– De mi…
– Egy rendes táncot akarok.
– De mi…
– Nem. Az hülyeség volt.
Grangernek nem volt további ellenvetése, hanem engedte, hogy részeg énjét udvariasan, zavartan nézve elsodorják.
Draco kitárta a bálterem hatalmas, kétszárnyú ajtaját. A manók a kúria minden helyiségét készenlétben tartották, hogy egy pillanat alatt használatba vehessék, és ez alól a királyi bálterem sem volt kivétel. A félhomályban ragyogott a fehér márványpadló, és a falakat borító tükrök sokasága csillogott. A déli végén padlótól a mennyezetig érő ablakok húzódtak felfelé, amíg el nem tűntek az árnyékban.
Draco meglengette a pálcáját a boltív felé. Nyolc hatalmas kristálycsillár kelt életre, leereszkedtek, és lassú forgásba kezdtek a mennyezeten. Fényük ragyogóan tükröződött vissza a fényes márványon és a tükrökön.
Még egy pálcaintés, és egy zenekar hangjai visszhangzottak a bálteremben.
Granger elragadtatott sóhajt hallatott, a lélegzete is elállt, ajkát szétnyitotta, éppen csak annyira, amennyire Draco számára oly sok örömet okozott.
Érezte, hogy vigyor ül ki az arcára.
– Egészen pompás, nem igaz?
– Az!
Draco megfogta Granger egyik kezét, a másikat a derekára tette, és belekezdett egy keringőbe, mielőtt Granger túl sok kérdést tehetett volna fel, például, hogy vajon megőrült-e.
Tettek néhány óvatos lépést. A férfi a lányra pillantott, hogy lássa, nem tervez-e elszökni az őrült elől, de a boszorka követte a varázsló vezetését, óvatos, de kíváncsi tekintettel. Egyszer már nézett rá így, amikor Draco elbűvölt egy egész mugli orvoscsoportot abban az oxfordi kocsmában. Kellemes meglepetés volt, és ki a fene vagy te, egyszerre.
Ahogy Provence-ban is, a lány dereka meleg volt a varázsló tenyere alatt. A boszorkány keze a férfi kezében gyengéd volt. Könnyedén mozogtak, és ezúttal nem taposták egymás lábát.
Draco a tükrökben figyelte a táncukat, ahogy a lány alakja olyan szorosan simult hozzá, ahogy a ruhája a mozdulataik ütemében suhogott, és a férfi lábát súrolta, amikor megfordultak. Büntelenül elnézte magának ezt a kaleidoszkópos szöget, amelyen keresztül gyönyörködhetett a boszorkányban. Ha előre nézett, a tükörben ott volt a lány csupasz lapockái közötti mélyedés, balra oldalának íve, ha lefelé nézett, a sötét szempillák, a kipirult arc és a rózsaszín ajkak.
A lány közelebb jött, ahogy megfordultak, és a férfihez simult, és ez gyönyörű érzés volt. Nem hagyta, hogy újra elhúzódjon tőle, a keze háta alsó részére csúszott, és ott tartotta. A boszorka sötét csodálkozással nézett fel rá, aztán lenézett, az ajkába harapott.
A zene felcsendült. Körülöttük pörgött a bálterem, az ablakokban megcsillantak a csillagok, a csillárok lágyan csilingelő táncot jártak, és ragyogást szórtak szét a teremben.
A varázslat, a harmónia, a csillogó álmodozás pillanata volt ez. A szemük megtelt fénnyel, a fülük a hegedűk crescendójával, a szívük pedig egymással.
Ez volt az, amire ő vágyott.
A férfi felemelte a karját, és a nő elpördült tőle, és csak az ujjaiknál kapcsolódtak össze, aztán a nő visszapördült hozzá, olyan közel, hogy a varázsló érezte, ahogy a következő lélegzetét veszi.
A fény újra az ereiben volt… a Mabon napja, izzó, dicsőséges, a szíve körül dagadt, és kiszorította belőle a levegőt.
A nő ismét megpördült, és ezúttal háttal állt neki, a mellkasához szorítva, a fenekét az ágyékához nyomva. Az egyik tükörben összeakadt a tekintetük, de túl intenzív volt ahhoz, hogy kitartson, és újra elfordult.
Most rajta volt a sor, hogy részt vegyen egy meggondolatlan emelésben, amit meg is tett, a kezét a lány dereka köré fonva felemelte őt a levegőbe. A férfi megpörgette a lányt, miközben a magasban volt, és gyönyörködött a boszorka zihálásában, a vállába kapaszkodásában. A nő meglepett nevetéssel visítva repült a varázsló fölé.
Amikor a férfi lehozta a földre, a lány nevetve kapaszkodott belé, szemében az igazi öröm ragyogása csillogott. A varázsló is hasonló örömöt érzett, amilyet még soha nem. Fenséges volt benne ez a könnyedség.
A lány karjai Draco nyakát ölelték. Olyan közel volt hozzá, hogy legszívesebben felrobbant volna.
Az érzés ritka volt… értékes… szívszorító. A nő ragyogott. Elállt tőle a lélegzete. Ő volt minden, amire a férfi vágyott.
A fények elhalványultak. A zene elcsendesedett.
Megálltak a mozgásban és ebben a szerelmes ölelésben, zihálva, sötét szemmel, egymásra révedően, várakozva.
– Granger, én…
A lány felnézett.
A férfi nem mondott többet. Draco zuhanni kezdett.
Nem kellett neki a gyűrű, hogy megtudja, a lány szíve hevesen ver. Érezte a pulzusát a mellkasán. Az övével egyforma ütemben dobogott, túl gyorsan, olyan gyorsan, hogy már fájt.
Részeg volt az endorfinoktól és a túl sok jó piától, és túl kevés józan ésszel rendelkezett. Az ajkai szétnyíltak. Úgy nézett rá, mintha meg tudná csókolni. Lehetetlen volt. Nem történhetett meg.
Most az ujjai a férfi állán voltak.
A varázsló a nő felé hajolt; a vonzás túl édes volt.
A csókja lágy kérdés volt.
A válasza az volt, hogy magához szorította a nőt. A lány a férfi ajkain kapkodta a levegőt, amikor Draco visszacsókolta.
Végre. Végre, baszd meg!
A szájuk találkozott a vágyakozásban, érezte a túl sok pezsgőt, amit úgy gyűlölt, hogy ilyen jó íze volt.
Csak most nem Amortentia volt az, amit megízlelt; nem azok az illatos, kreált eszenciák voltak, hanem a lány maga. Igazi volt. És a pezsgő gyenge utánzat volt, most, hogy az igazit szorította magához, szaggatott lélegzetvételeket fújt a szájába, ujjait a férfi ingébe fúrta. Az Amortentia nem beszélt az ajkak puhaságáról, a remegésről, a gallérjába akasztott ujjakról, a boszorkányosan finom, kipirult arcú, bizonytalan, mosolygó szájat az övéhez szorító lányról.
A nő enyhén megremegett, ahogy ő is, az adrenalin, az idegek és a visszafogottság euforikus összevisszaságától.
Majd elhúzódott, és a varázsló nyakába nyomta az arcát. A meghittségtől a szíve újabb őrjöngésbe kezdett. A férfi karjai a boszorkány köré tekeredtek. A lány finom csontozatú és kecses volt, és ínycsiklandóan remegett.
– Még mindig nem gondolkodom tisztán – rebegte a nő, a hangja mély és színtelen volt, a szavai végigsimítottak a férfi sebhelyén.
– Mondjuk… mondjuk, hogy az ital miatt van? – kérdezte Draco félig suttogva.
– Igen – lihegte Granger megkönnyebbülten. – Mondjuk. Ittunk… sokat.
– És ez minden bizonnyal hibás minden… de minden meggondolatlan viselkedésért.
A nevetése aranyszínű hangja hallatszott.
– Nyilvánvalóan.
Egymásra néztek.
A férfi úgy gondolta, boldogan halna meg, ha a lány ajkai újra megnedvesítenék az övét.
És aztán akkor megtették.
hozzászólások: 4
feltöltötte:Nyx| 2023. Aug. 26.
by Kriszti @ 2023 Aug 26
Csak ennyit tudok mondani: IMÁDOM ❤️❤️
by Nyx @ 2023 Aug 27
Én is úgy imádom ezt a fejezetet❤️❤️☺️☺️☺️
by Neola @ 2023 Aug 30
Bele vörösödtem az egész fejezetbe. Most már értem miért mondtad azt hogy ezt a Theo-t is nagyon kedveled. Nagy baj keverő! Gazember! 
Istenem milyen szenvedés lehetett mindkettőnek a visszfogott érzelmek megtartása. De tényleg főleg Draco-nak! Szegény szerencsétlen. Hónapok óta éhezik egy viszonyára. Persze nem vallja be magának.
Nagyon jó kis rész volt. Szívet melengető főleg a vége!!
Köszi!
Üdv:Neola
Istenem milyen szenvedés lehetett mindkettőnek a visszfogott érzelmek megtartása. De tényleg főleg Draco-nak! Szegény szerencsétlen. Hónapok óta éhezik egy viszonyára. Persze nem vallja be magának.
Nagyon jó kis rész volt. Szívet melengető főleg a vége!!
Köszi!
Üdv:Neola
by Nyx @ 2023 Aug 30
Annyira szeretem ezt a fejezetet is! 
Theo úgy ahogy mondod egy igazi bajkeverő és gazember is. Úgy mozgatja a szálakat, ahogy neki tetszik. Imádom, ahogy Dracón és Dracóval szórakozik. Most már tényleg kellene róla valami írnom nekem is, mert egy igazán kiaknázatlan karakter.
Fúú ne is mond! Sok-sok viaskodásuk lesz ezekkel az érzésekkel. És Dracónál még gyötrelmesebbre váltanak a dolgok. Viszont már nem sok fejezet van vissza Még kalandokban is lesz részük bőven. Jaj, én is imádtam a végét Az író mondta is, hogy bocsássunk meg neki A szépség és a szörnyetegre hajazó kis táncra, de szerintem bőven megbocsátunk neki, pláne a csókok miatt is Jújj a vörösödésre visszatérve, nos, a kis drágáink adnak még nekünk bőven okot a vörösdésre
Köszönöm én is!
Theo úgy ahogy mondod egy igazi bajkeverő és gazember is. Úgy mozgatja a szálakat, ahogy neki tetszik. Imádom, ahogy Dracón és Dracóval szórakozik. Most már tényleg kellene róla valami írnom nekem is, mert egy igazán kiaknázatlan karakter. Fúú ne is mond! Sok-sok viaskodásuk lesz ezekkel az érzésekkel. És Dracónál még gyötrelmesebbre váltanak a dolgok. Viszont már nem sok fejezet van vissza
Még kalandokban is lesz részük bőven. Jaj, én is imádtam a végét Az író mondta is, hogy bocsássunk meg neki A szépség és a szörnyetegre hajazó kis táncra, de szerintem bőven megbocsátunk neki, pláne a csókok miatt is Jújj a vörösödésre visszatérve, nos, a kis drágáink adnak még nekünk bőven okot a vörösdésre Köszönöm én is!
| Név: | Remember me |
| E-mail: | (optional) |
| Smile: |       |
| Captcha | |
Powered by CuteNews