28. fejezet
A Viking szégyenteljes viselkedése
A gyógyítás, öröm…


Szerző: Figyelmeztetés! A fejezet második részében található erőszakos/véres jelenetek miatt. A történet elején megemlítem, hogy ez egy alacsony kockázatos mese, időnként komoly pillanatokkal – itt egy ilyen komoly pillanathoz érkezünk. Örömmel tájékoztatlak, hogy ez ember az ember elleni erőszak, és egyetlen gomba sem sérült meg.



A tánc, a fények, a zene, a nő a karjaiban – a sziporkázó öröm pillanata volt ez, amely Draco egyik legkedvesebb emléke lett, és úgy hitte, hogy ez évekig elképesztően erős patrónusokat fog szülni.

Ziháló, kapaszkodó sajnálkozással váltak szét. Granger húzódott el először, aztán Draco újra megcsókolta, érezte a valóság közelgő harangját, és csak még egyet akart.

Aztán megpróbált elhúzódni, de a lány lábujjhegyre emelkedett, és a száját a férfi állkapcsának szélére szorította. A varázsló keze a boszorkány tarkójára csúszott, rózsaszirmok súrolták az ujjperceit, az arcához simult, és felsóhajtott.

A pillanat álomszerűen kezdett elszállni. Draco végigsimította az ujjaival a lány oldalát, hogy emlékezetébe vésse az érzést, és még egyszer utoljára megcsókolta, hogy megpecsételje édes szája emlékét.

Nedves ajkakkal, zavartan bámultak egymásra, a részegségük végre utolérte őket, és rádöbbentek, hogy mit tettek.

A valóság hideg volt és hajthatatlan, keményen csapott le. Draco agya, amely minden jel szerint egész este távol maradt, most visszatért. Erőszakkal ostorozta magát, hogy mi a faszt gondolt, mit csinál? Egy auror nem smárolhat a megbízójával.

Granger ugyanilyen zavartan nézett. Hátrált egy lépést. Önvád, megbánás és zavartság volt a mozdulatában.

Egyre riadtabban néztek egymásra, és kétségbeesetten próbálták bizonygatni, hogy nem volt semmi baj.

Granger – megrökönyödve – találta meg először a szavakat.
– Nem kellett volna ezt tennünk.

– Nem… nem kellett volna – erősítette meg ezt Draco, és utálta, hogy mindez milyen lélegzet-visszafojtva hangzott.

Granger a padlóra nézett, a tükrökre, bárhová, csak rá nem.
– Tudom, hogy mi nem… ööö… tudom, hogy… nyilván, tudod…

– Igen, nyilvánvalóan…

– És azt is… mi nem vagyunk.

– Igen.

– Nekünk munkakapcsolatunk van – folytatta Granger. – És szigorú szabályok vonatkoznak az ilyesmire. Nagyon jó okokból.

– Vannak. Igen. Szabályok. És egy magatartási kódex, ami egyértelműen… az ilyen jellegű dolgokra vonatkozik.

– Igen. Persze.

– Ez egy elhibázott döntés volt – mondta Draco.

– Igen. Mindketten… mindketten befolyásoltság alatt álltunk. Többé nem fordul elő. Nem szeretnék semmit sem megszegni és veszélyeztetni… ezt… téged, mint az auroromat és… és mindent.

– Rendben.

– Rendben – ismételte Granger.

Draco megpróbált higgadt maradni.
– Az italok miatt volt. Csak az italok.

– Nyilvánvalóan igen. Semmi több.

– Semmi több – ismételte Draco.

– Jó – bólintott Granger.

– Mehetünk… lefeküdni? – kérdezte Draco.

– Igen.

– Mármint külön-külön, természetesen. Menjünk… az ágyainkba. Többes számban. Úgy értem, elmehetünk együtt, de külön ágyakba.

– Rendben – mondta Granger, és erőteljesen bólintott e kritikus pontosításra. – Igen.

– Mert természetesen soha nem mennénk egy ágyba, nyilvánvalóan…

– Természetesen nem.

– …Az őrültség lenne.

– Igen.

– Nem vagyunk őrültek.

– Nem. Teljesen normálisak vagyunk.

Miután meggyőződtek a bosszantó épelméjűségükről, az ajtó felé fordultak.

A dolgok, amelyek egymáshoz vonzották őket, még mindig ott voltak, könyökeik összeértek, majd mintha megégették volna egymást, még több bocsánatkéréssel ugrottak el egymástól.

A bálteremből kilépve kínos táncot jártak, hogy ki nyitja ki az ajtót, és ki megy előre, anélkül hogy a másikhoz érne.

Draco a nagy lépcsőhöz kísérte Grangert, de nem követte felfelé.

– Te nem…? – kérdezte Granger.

– Nem – mondta Draco. – Meggondoltam magam, úgy döntöttem, hogy a tóba vetem magam.

Granger úgy nézett ki, mintha ez valóban egy kiváló következő lépés lenne.
– Megyek, és belesikítok egy párnámba.

– Jó. Briliáns. Ööö… jó szórakozást.

– Köszönöm.

Granger felsietett a lépcsőn hátranézés nélkül.

Draco megvárta, amíg a lány ajtajának becsukódását meghallja.

Aztán halkan, de a lelkében lévő összes felfordulással azt mondta:
– Bassza meg!

***

Közeledett a telihold.

A Mágiaügyi Minisztérium megpróbált egyensúlyt teremteni a közbiztonság és a közhisztéria között, közleményt adtak ki, amelyben arra kérték a varázslóközösséget, hogy az aratóhold három éjszakáján maradjanak zárt térben a feltételezett farkasember-tevékenység miatt.

Potter, a csapata és minden elérhető auror maga is vadászattal töltötte az aratóholdat, és harminc vérfarkast fogtak el, akik úgy helyezkedtek el, hogy ott alakuljanak át, ahol a legtöbb embert megfertőzhetik. Hét vérfarkast nem fogtak el időben, tizenöt ember megfertőződött, öten belehaltak a sérüléseikbe.

Granger munkája új sürgetést kapott. Draco legilimenciájára még soha nem volt ekkora kereslet.

De Fenrir Greyback óvatos volt. A foglyok elméjében nem volt semmi használható.

A menedékházaknál és Granger házikójánál elhelyezett csapdák négy foglyot eredményeztek: egy boszorkányt és három varázslót, akik mind Greyback parancsát teljesítették, és akiknek – dühítő módon – egyike sem tudott a hollétéről.

A King’s Hall biztonságát megszigorították. A megdöbbent tudósok és diákok a bejáratnál, amelyet most már a Varázsbűn-üldözési Főosztály ügynökei őriztek, kénytelenek voltak bemutatni az igazolványukat. A harmadik emeletre, ahol Granger laboratóriuma volt, nem lehetett feljutni. A többi ösztöndíjast máshová helyezték át. Granger tájékoztatta a laboratóriumi személyzetet a fenyegetettségről, és lehetőséget adott nekik, hogy a helyzet megoldódásáig fizetés nélkül szüneteltessék a munkájukat. Egyikük sem élt ezzel a lehetőséggel.

A napok feszült, nyugtalan homályban teltek. Amikor nem Grangerrel volt, Draco figyelme megszállottan a gyűrűre szegeződött, várva, hogy érezze a szívritmusának pánikszerű emelkedését vagy a vészjelzőjének rikoltozó hívását.

Így természetesen a következő incidensnél egyiket sem érezte.

Goggin zömök kos patrónusa volt az, ami figyelmeztette, hogy baj van.

Draco éppen egy Granger házikójánál elfogott vérfarkast hallgatott ki, amikor az ezüstös kos beugrott a fogdába.

– King’s Hall – morogta Goggin hangján. – Gyorsan!

Draco Cambridge-be hoppanált, ahol pánikba esett varázslók és muglik rohangáltak a Trinity udvarán. Elverekedte magát a King's Hall bejáratáig, ahol Goggin szegycsonttól lefelé felnyitva, vérezve feküdt.

Mellette a Varázsbűn-üldözési Főosztály ügynökeinek petyhüdt alakjai hevertek, akik őrködtek, és öt ismeretlen varázsló holtteste. Odébb egy halom szétszórt könyv. Grangernek nyoma sem volt.

A dejà-vu borzalmas, fordított érzését érezve Draco három borzoit küldött száguldva az aurorok irodája és a Medimágus Szolgálat felé.

Kiábrándult, és a gyűrűhöz hoppanált. Mi a francért nem aktiválta a vészjelzőt? Mit tettek vele?

Szinte teljesen sötét, bedeszkázott ház nappalijában tűnt fel. Féltucatnyi ember sziluettje ugrott fel meglepetten, amikor a megjelenésének hangja elárulta az érkezését.

Nem látta Grangert, ezért nem mert átgázolni rajtuk valamilyen robbanóátokkal. Hármat közülük sikerült sóbálvány átokkal sújtania, miközben tájékozódott, két átkot hatástalanított, aztán túl sok varázslat kereszttüzébe került, hogy hárítani tudjon, és egy Finite Incantatem után valami ütést érzett a térdénél, és egy Capitulatust.

A kábítóátok a vállát súrolva találta el. A pálcája kiesett az ernyedt kezéből.

Draco, látva, hogy a pálcája az ellenfele lábánál csattant, úgy tett, mintha a kábítóátok valóban eltalálta volna.

Négy ember maradt. Onnan, ahol most a földön feküdt, Draco láthatta Grangert, amint a repedezett falnak dőlt. Ő is kábultnak tűnt. Nem volt nyilvánvaló sérülése. Ez kisebb megkönnyebbülést jelentett.

Draco pálcáját a férfiak közül a legnagyobb alak vette fel, aki most hármat tartott a kezében, az övét, Grangerét és a sajátját.

– Ez egy átkozott auror? Hogy a faszba került ide ez a seggfej? – kérdezte az egyik férfi. Lumosszal világította meg a Draco köpenyén lévő jelvényt.

– Ezen biztos nyomkövető van – mondta egy másik orrhangon nyöszörögve, Granger felé rúgva. Egy egyszerű leleplező varázslatot mondott, ami túl kezdetleges volt ahhoz, hogy felfedje a gyűrűt. – Vetkőztessük le!

Felesleges erőszakkal felrántotta Grangert a földről, hátrahajtotta a lógó fejét. Tépkedni kezdte a pulóvere elejét, és egyik kezét alá gyömöszölte, hogy kigombolja a farmerját.

Ma meg fog halni.

– Átkutatom – jelentette ki a legnagyobb alak.

Az a kissé akcentusos morgás. A szakáll vörös-szőke csillogása.

Larsen volt az.

– Mindig te csinálod a vicces részeket – szólt az orrhangú, és a keze Granger sliccét tapogatta. – Szeretném kipróbálni…

Larsen a tarkójánál fogva megragadta a férfit.
– Moore. Azt mondtam, hogy megcsinálom.

– Vedd le rólam a kibaszott kezed! – sziszegte Moore, és leejtette Grangert, miközben Larsen szorításában vergődött.

Dulakodni kezdtek. Draco figyelt, és várta a pillanatot, amikor az egyik férfi túl közel kerül hozzá, és ellophatja a pálcáját.

A harmadik emberrabló békefenntartással próbálkozott, betolakodva kettejük közé.
– Na-na. Abbahagynátok a baszakodást? Ki tudja, hány auror van még úton.

– Igenis – mondta a vaskos negyedik férfi. – Vegyük el tőle, amire szükségünk van, és menjünk.

Moore kihasználta a figyelmetlenséget, és egy ütést mért Larsen arcára.
– Engedj el, te kibaszott…

Larsen nem reagált jól az ütésre. Hátulról a falnak ütötte Moore-t. Moore ellökte magát tőle, és dühödt kiáltással Larsen felé nyomult. A másik kettő megpróbált közbelépni, pálcát emelve, mindkét harcost kábítással fenyegetve.

Draco várt, csak egy lehetősége lett volna. Most közelebb voltak Grangerhez, mint hozzá, és túl messze ahhoz, hogy Larsen ökléből kiragadja az egyik pálcát.

A sikertelenül kiszórt kábítója lekopott Draco karjáról. Kezét a combtáskájához csúsztatta, ahová kedvenc kését szíjazta.

A megemelkedett pulzusszám foszlányai átjöttek a gyűrűn, majd a félelem rezdülése.

Granger ébredezni kezdett.

Miközben elrablói egymással birkóztak, az egyik keze a zsebe felé vándorolt. A fejét lógva tartotta, mintha még mindig eszméletlen lenne.

Most, a vitatkozó férfiak toporzékoló csizmái között Draco látta, hogy valami csillog a tenyerében. Egy rakás antimágikus korong volt nála.

Oh! Ó…

Granger azon volt, hogy kiegyenlítse a játékot.

Draco várt.

Granger csuklójának lendületével korongokat küldött a szoba sarkaiba, a korhadt bútorok alá és a sötét zugokba.

Az egyik férfi észrevette a mozgást.
– Mi a faszt csinált az előbb?

– Hogy érted ezt?

– Csak láttam, hogy… nem is tudom, megrándult, azt hiszem, eldobott valamit.

Granger köré gyűltek.

Larsen megragadta az állánál fogva, és a pálcáját a halántékához szorította.
– Legilimens!

De már túl késő volt. Draco már akkor érezte a változást, amikor a kordon teljes lett, valamiféle kioltás érződött, mélyen benne. Egy hirtelen hiány.

Ebben a szobában nem lesz legilimencia.

– Mi a fene történik? – kérdezte Moore.

A varázsló a mellkasára szorította a kezét, mintha a lélegzetét is ellopták volna.
– Mi a…?

Draco nem hagyott nekik időt, hogy kitalálják.

Felpattant, három lépést tett a csoport felé, és az első elérhető nyak oldalába döfte a kését.

Aztán mivel a becsületérzetét ez nem terhelte, hátba szúrta a következő férfit.

A behemót és a békefenntartó a földre került.

Larsen és Moore megpördült, és hátat fordítottak a falnak, felemelt pálcákkal.

– Expulsis visceribus! – köpte Larsen, és Draco felé vágta a pálcáját.

– Confringo! – kiáltotta Moore, és a sajátjával is felé bökött. – Crucio!

Semmi sem történt.

Zavartan nézett, Larsen átváltott Draco pálcájára.
– Decapio! – Aztán Grangerére. – Stupor! – Eredménytelenül.

– Mi a fene baj van? – mondta Moore, használhatatlan pálcáját Draco felé szegezve.

Draco kitépte a pálcát Moore kezéből, ahogy azt ő kényelmesen felajánlotta neki.

Egészen a markolatig belevágta Moore szemébe.

Némi szemgél spriccelt. Moore fojtott sikollyal dőlt előre. Draco a férfi tarkójára lépett, és addig nem vette le róla a súlyát, amíg nem érezte, hogy a pálca hegye átfúródik a férfi koponyáján, és a csizmája aljához nyomódik.

Ezt Grangerért tette.

Átlépett rajta, és Larsen felé fordult.

Ő és a Viking felmérte egymást.

A legnagyobb férfi, akivel Draco eddig kézitusát vívott, az Goggin volt. Ehhez a férfihoz képest Goggin úgy nézett ki, mint egy serdülő fiú. Draco elég bölcs volt ahhoz, hogy tudja, fizikailag alulmarad. Bármilyen más helyzetben visszavonult volna. Itt az volt a helyes lépés, hogy elmenekül, ha csak annyi időre is, amíg erősítést hív. A logikus lépés. A legkézenfekvőbb lépés.

De nem menekülhetett el. Csak a szó szoros értelmében vett holttestén keresztül hagyta volna Grangert egyedül ezzel a férfival.

Ez volt a probléma az aurorok és a megbízóik közötti Valami-ügyekkel.

Dracónál volt egy kés. Larsennek minden előnye megvolt: a fölényes magasság és a súly.

Ez érdekesnek ígérkezett.

Larsen a félárnyékban Draco felé pislogott.
– A pilóta…?

Igen. Driessen emlékei.

– Ne küzdj ellenem! – mondta Larsen, és felemelte a kezét. – El… elengedlek. Nekem csak ő kell. Nem éri meg azt, amit veled teszek.

– Határozottan megéri azt, amit én fogok veled tenni.

Larsen eldobta a haszontalan pálcákat, és berohant. Veszélyes táncba kezdtek, Draco mindent megtett, hogy elkerülje, hogy megragadják, míg Larsen semmi mást nem akart, mint közelharcba vinni, és fölényes tömegével kiütni.

Draco Larsen és Granger közé helyezkedett, aki egy sarokba húzódott, és a szíve a gyűrűn keresztül dobogott.

Larsen túl közel jött. Draco egy csinos vonalat vágott az arcába. Egy, Draco torkának szánt ütés a férfi mellkasán találta el. Érezte, hogy valami megrepedt.

A késsel csapott le rá. Larsen az utolsó pillanatban elhajolt, és az élete helyett az egyik fülét vesztette el.

Elváltak egymástól. Draco nehezen kapott levegőt, valami nem ült rendesen a bordáiban. Larsen megérintette a feje oldalát, és csodálkozva nézte a véres kezét. A húsdarab, amely a füle volt, a földön hevert.

Egymásra meredtek. Draco nagyon hiányolta a legilimenciáját.

Larsen vicsorgott, és ismét Draco felé indult. A varázsló egy olyan rúgást mért a napfonatára, amitől Larsennek térdre kellett volna rogynia.

De nem így történt. Egy pillanatra lelassította, aztán taktikát váltott, és arra összpontosított, hogy elragadja a kést Draco kezéből. Draco meglátta a lehetőséget egy tiszta horogra, és megragadta, az ökle pedig a férfi szemébe csapódott. Érezte Larsen szemgödrének pontos körvonalát az ujjbegyein, valamiféle csikorgást érzett.

Ettől az ütéstől bármelyik másik férfi seggre esett volna, de a Viking nem. Lerázta magáról, és újra a késért nyúlt. Draco a kés hegyével fogadta tapogatózó kezét, és átdöfte a tenyerén.

Larsen elkapta a kezét, és a másikkal egy felütéssel lendült felé, amit Draco csak részben hárított.

Az állkapcsán ütötte meg Dracót. Csillagokat látott.

Ha Larsen egyetlen szilárd ütést is bevisz, ennek a harcnak vége lesz. A Viking egy vadállat volt.

Szétváltak. Larsen oldalra tartotta átszúrt tenyerét. Draco megrázta a fejét, hogy az agyát visszazökkentse a helyére. Fekete foltok úsztak a látóterében.

A közelharc kimerítő volt. E hosszú, hatvan másodpercnyi küzdelem után Larsennek is úgy kellett volna viselkednie, mint Dracónak, lihegve, remegve a megerőltetéstől. Alig volt fáradt.

Újra összeértek. Draco ökölbe szorított keze eltalálta Larsen száját. A Vikinget kizökkentette az irányból, és megpördült.

Most már dühös volt. Fogakat köpött ki. Lendült, felháborítóan gyorsan egy ilyen nagydarab emberhez képest is, és sikerült kirúgnia a kést Draco kezéből.

Mindketten utánavetették magukat.

Draco rájött, ahogy Larsen a földön birkózott vele, hogy a férfi nem akarta a kést. Azt akarta, hogy Draco a hatalmas tömegének hatósugarában legyen.

Draco le volt szögezve. Larsen rajta volt, keze a nyakán, és minden egyes kilóját rápréselte förtelmes súlyának.

Draco látása kezdett elmosódni.

Larsen felemelte az öklét.

Draco halott volt.

Egyfajta lassított felvételen látta, ahogy egy apró kéz jelenik meg Larsen combja mellett.

A kis kézben egy szike csillogott.

Larsen ökle elindult lefelé. Az idő lelassult. A szike szeretetteljes pontossággal mélyen a férfi combjának felső részébe nyomódott, és végighúzódott a combartéria hosszában.

Az ereszkedő ököl megállt. Larsen nadrágja felhasadt a vágás mentén.

Gyönyörűen ömlött a vér.

Az idő ismét felgyorsult. Larsen vicsorogva megfordult, és a földre lökte Grangert. A nő lezuhant.

A sérülés megtörtént. Larsen talpra tántorgott, hiba volt. A hosszú sebből egy pintnyi vérnek tűnő anyag ömlött ki.

Draco látása kitisztult. Granger térdelt, két pálcát a mellkasához szorítva. A harmadikért nyúlt.

Larsen odébb rúgta a nőt, és felkapta a maradék pálcát. Aztán megragadta a karjánál fogva, és felemelte. Draco szíve megállt, a lány olyan törékenynek, vékonynak tűnt, ahogy lógott, mielőtt talpra állt volna.

A Viking erősen vérző testtel az ajtó felé tántorgott, magával rántva Grangert, nyilvánvalóan menekülést tervezve.

Draco nem értett egyet Larsen tervével, amit azzal jelzett, hogy késsel a kezében a férfi felé vetette magát, és átvágta az ostobán vastag Achilles-ínját, először a bal, majd a jobb oldalát.

Granger kirántotta a karját Larsen szorításából, miközben a férfi térdre esett.

A Viking átnézett a válla fölött, a késre és a szikére, és a saját vérének hosszú, vörös-fekete maszatjára a piszkos padlón.

Félig kúszott, félig kiesett az ajtón. Nem tudta, de ezzel éppen Granger határain kívülre került.

Draco, még mindig négykézláb, elhajította a kést.

Véres kezével a pálcájába kapaszkodva Larsen kinyitotta a száját, hogy dehoppanáljon.

A kés a vállán találta el. Felnyögött, gyengén újra felemelte a pálcáját, aztán az állkapcsa elernyedt. Végül eszméletlenül esett össze a vértócsában.

Draco és Granger is feltápászkodott, és csatlakoztak hozzá a kerítésen kívül. Draco kirántotta Larsen kezéből a pálcáját, Granger átadta neki a sajátját.

– Nem szabad meghalnia – kiáltotta Granger Larsen mellé térdelve, pálcája hegyén gyógyító varázslatok izzottak. – Tudnom kell, hogy miért.

Draco bilincseket dobott a férfira, és kíméletlenül megszorította őket.

Kiküldtek egy kis állatkertnyi patrónust, megidézték a medimágusokat, Pottert és Weasley-t, bárkit, aki az auror főhadiszálláson volt, és Tonksot.

Amíg Granger stabilizálta a férfit, Draco a szakállánál fogva elkapta, hátradöntötte a fejét, pálcájával megpöccintette, hogy kinyissa a szemét, és szinte köpte:
– Legilimens.

Félholt állapotában a Viking okklumenciája megenyhült. Draco közben zihálva közölte Grangerrel a megállapításait.

– Rendben… mit akar tőled ez a seggfej… két dolgot: először is, át akarta fésülni az agyadat, hogy talál-e bárki mást, aki mágikus immunterápián dolgozik vagy akár muglikat, akik segíthetnek a mágikus kutatóknak. Másodszor pedig…

Draco egy sűrűbb okklúziós gáttal találkozott. Küzdött ellene, aztán úgy döntött, hogy rövidebb utat választ, és addig szorította Larsen torkát, amíg az el nem tűnt.
– Másodszor, amikor meghallotta, hogy te kifejlesztetted a likantrópia kezelését, ő… először nem hitte el… ez lehetetlen, aztán pedig meg akarta érteni, hogyan izoláltad a vírust, hogy egyáltalán célba vehesd, ő maga nem tudta izolálni…

– Honnan hallott róla? – kérdezte Granger. – És miért próbálja izolálni?

– Adj egy percet! – mondta Draco, az emlékek kusza szálain keresztül dolgozva, hogy választ találjon. – Elég bizalmat akart nyerni ahhoz, hogy valahol egyedül találkozhasson veled, hogy elolvashassa és megértse, hogyan csináltad. Túl óvatos voltál, túlságosan védekező, ezért ő felajánlotta, hogy dolgozna veled, ezáltal bejuthasson a kulisszák mögé. Érezte, hogy a kávézóban olvastam őt… nem akart konfrontációt… úgy döntött, hogy más kutatókat is lecsupaszít, mielőtt visszatérne hozzád. Felfedezte, hogy a védelmi intézkedéseidet fokozták, hetek óta figyeli a King's Hallt, összegyűjtötte a mai csoportot, hogy elraboljon téged, a legilimenciát akarta használni, hogy megtudja, hogyan izoláltad a vírust, vagy kikínozza belőled… és aztán ez a kibaszott seggfej… aztán megölt volna téged.

– De miért?

– Kezdek eljutni oda. – Draco egyre mélyebbre merült Larsen elméjébe, ahol az önkéntelen okkluzió a legvastagabban lappangott, annak ellenére, hogy a férfi szinte eszméletlen volt. –Meg akar ölni mindenkit, aki ezen a területen dolgozik, mert ő… nem akar gyógymódot a likantrópiára.

Egy újabb gátat tört szét, Larsen agyának legmélyebb részében, ahol a legértékesebb titkait őrizte.

– A kurva életbe, ő egy… egy kibaszott vérfarkas. Baszd meg! Greybackkel dolgozik… Greyback mesélt neki rólad.

– Mi?!

– Meg kellett értenie, hogyan izoláltad a vírust, mert… megpróbálnak kifejleszteni… valamiféle ellenszert ellened… Larsen laborja megpróbál előállítani… egy olyan likantrópia törzset, amivel bármikor meg lehet fertőzni másokat, nem csak teliholdkor. Ezért kellett megértenie, hogyan csináltad. Megpróbálják ezt fegyverként használni.

Draco kihúzta magát Larsen elméjéből.

Ő és Granger egymásra meredtek.

A hoppanálások hangja rezonált körülöttük.

– Nem hiszem el – szólalt meg Tonks hangja.

Az egyik megkövült, még mindig félig bénult férfi kivonszolta magát a házból, egyik kezével a pálcáját szorongatva. Tonks harci csizmája az öklét a padlóba zúzta.

– Vigyétek ki innen! – parancsolta Tonks.

Granger ragaszkodott hozzá, hogy összeszedje a korongjait. Aztán karonfogva, véres karral a kúriába hoppanáltak.

A kúriában Draco és Granger letörölték a vért az arcukról, és csúcstalálkozót tartottak Tonksszal, Shacklebolttal, Potterrel és Weasley-vel. Sokat ölelgették Grangert, és paskolták Draco vállát (ő kitért az ölelések elől).

A várt szópárbaj és veszekedés után hatan egy fazék opimum köré telepedtek, hogy megbeszéljék az esetet.

Larsen és Greyback tervei mindenkit megdöbbentettek. Ott volt Greyback szokásos bosszúálló őrültségi formája, aztán ott volt ez, egy összehangolt erőfeszítés egy kegyetlen betegség tömeges elterjesztésére, valamint a gyógymód kidolgozására távolról is képes kutatók megölésére. Ez jóval meghaladta azt, amire bármelyikük is képesnek tartotta volna.

– Nyerj nekem időt decemberig! – mondta Granger sápadtan.

Draco megtudta, hogy Granger azonnal elkábult, amikor kilépett a King’s Hallból, ami megmagyarázta, miért nem kapott a gyűrűből a legcsekélyebb utalást sem a lány szorult helyzetére. Goggin és a Varázsbűn-üldözési Főosztály ügynökei öt embert vittek földre, mielőtt az ellenfelek létszáma legyőzte őket. Goggin a Szent Mungóban volt, és ugyanabból a csúnya kizsigerelő átokból lábadozott, amit Larsen Draco ellen próbált alkalmazni.

Azzal, hogy megtámadták Grangert, amikor elhagyta a King's Hallt, az elrablói kihasználták az egyetlen igazi sebezhetőségét, az egyetlen pillanatot, amikor nem vették körül védővarázslatok, amikor kilépett a Hallból, hogy eltűnjön. Shacklebolt azt mondta, hogy beszélni fog a Mágikus Közlekedésügyi Főosztállyal, hogy egy hop-por kandallót szereltessenek fel Granger laboratóriumába, hogy soha többé ne kelljen elhagynia a King's Hall védőfalait.

Greyback most egy teljesen új játékot játszott. Shacklebolt és Tonks vad tekintetének súlya alatt Granger nyilvánvaló fájdalommal egyezett bele, hogy abbahagyja a műszakokat a Szent Mungo sürgősségijén. Ha Larsen elég merész volt egy nappal megszervezett emberrabláshoz a Trinityből, akkor most reális esély volt arra, hogy Greyback elég merész lesz ahhoz, hogy ott is rendezzen valamit.

Tonks azt mondta, hogy tájékoztatja a dán Auror Hivatalt Larsen támadásáról, laboratóriumáról és visszataszító terveiről. Ő, Potter és Weasley elindultak, hogy telenyomják Larsent Veritaserummal, és kiszedjék belőle a Greyback legutóbbi tartózkodási helyéről szóló információkat.

Draco felállt, hogy csatlakozzon hozzájuk, de Tonks kategorikusan megtiltotta, ráförmedt, hogy üljön le, és azt mondta neki, ne mártírkodjon, erre az egy napra már rohadtul eleget tett.

– Ha mész valahová, akkor a Szent Mungóba – mondta, szemügyre véve Draco különböző sérüléseit.

– Majd én gondoskodom róla – szólt Granger.

A csúcstalálkozó feloszlott.

***

Draco és Granger lezuhanyoztak, és az egyik kisebb szalonban gyűltek össze újra, mindketten kicsit rosszabb állapotban. Draco sántított (az a kolosszális faszfej olyan nehéz volt, hogy azt hiszem, elszakadt az egyik golyóm).

Henriette és Tupey aggódva lebegett körülöttük, teát, még több opimumot és csokoládét kínálva, amíg óvatosan ki nem tessékelték őket.

Granger és Draco számba vették a sérüléseiket. Granger leginkább zúzódásokat szenvedett, ahol az átok érte, megragadták és megrúgták. Csukló, kar, állkapocs.

A nyomok látványa miatt Draco a hirtelen dühbe zuhanás szélén ingadozott.

Valami látszott is az arcán. Granger egyfajta zavart pillantást vetett rá, és a pálcája néhány gyors mozdulatával meggyógyította magát.

A zúzódások eltűntek. A düh viszont megmaradt. Draco szorosan összekötözte és eltette.

Most már diagnosztikai varázslatok zöld fénye vette körül, miközben Granger vizsgálni kezdte.

Körülnézett a rejtélyes jelentésektől hemzsegő piktogramokon.

– Hasznos boszorkány vagy – szólalt meg Draco.

– Te magad is egészen rendes varázsló vagy – mondta Granger. – Köszönöm. A mai napért. Megint.

– Abszolút zseniális húzás volt elővenni a korongjaidat.

– Kivételesen örülök, hogy volt nálad kés. Már majdnem a szikét dobtam oda neked.

Granger elhallgatott egy kicsit, miközben a diagnosztikát tanulmányozta. Aztán azt mondta:
– Nem nagyon szeretem a bajba jutott kislány szerepét.

– Abban sem vagy túl jó. Még sosem láttam, hogy valaki ilyen fenséges pontossággal nyitott volna fel combartériát.

– A legtökéletesebb helyzetben volt hozzá.

Csend lett. A keze nyugodt volt, ahogy végigment még néhány diagnosztikai varázsigén.

– Jól érzed magad? – kérdezte Draco.

– Mivel kapcsolatban? Hogy felszeleteltem egy embert?

– Igen. És… mindentől.

– Jelenleg inkább dühös vagyok, mint bármi más. Az opimum enyhíti a többit. És te?

– Jól. Bosszúra vágyom. Larsen véletlen halálát tervezem, amikor kihallgatom. Greyback erőszakos meggyilkolásáról fantáziálok a puszta kezemmel. Tudod… Rendben vagyok.

Granger oldalról pillantott rá.
– A gyilkosságról való fantáziálás nem gyengíti az ember erkölcsi tartását?

– Nekem egy csepp erkölcsi tartásom sincs, amiről beszélhetnénk.

– Nincs?

– Nincs. Mindet az árváknak adtam.

Granger szünetet tartott. Elfordult, a kezébe nevetett, aztán fellélegzett, és újra szembefordult vele.
– Hagyd abba a butaságot! Dolgunk van.

Nem. Nem hagyta abba a butaságot. Szerette a lányt nevetni látni. Remegett tőle a szeme. Emellett az adrenalin utáni csúnyaság is ébredezett, és a Granger által kiváltott lobogó érzés folyton le akart ereszkedni az ágyékába.

Csak nyugodtan, öregfiú.

Granger, aki boldogan nem vett tudomást Dracóról, és a lüktető ágyékáról, elvetett néhány mágikus sémát, és leltárt készített a sérüléseiről.

Ezek egy monokliból, két törött bordából, egy kificamodott térdből (a rosszból, természetesen) és egy törött állkapocsból álltak.

Örömmel tájékoztatta Dracót, hogy nem szakadt el a golyója.

Elment kezet mosni. Aztán visszatért, és a férfi megkapta a gyógyítót, komolyan és koncentráltan, bizonyos tekintéllyel a tartásában.

– Rendben. Hadd hozzalak rendbe rendesen! Kezdjük azokkal a bordákkal. Vedd le az inged!

Draco igyekezett nem túlságosan örülni a lehetőségnek.

Utasították, hogy feküdjön le a kanapéra, amit boldogan meg is tett. A kezeit a feje mögé tette (mert így volt kényelmes, de azért is, mert így a mellizmai is kidomborodtak, Granger bónuszaként). (Ráadásul hullámzó, kidolgozott hasizma volt, ezt is nyugodtan észrevehette a lány.)

Grangert kevésbé érdekelte, hogy az előtte álló apollói tökéletességében gyönyörködjön, mint az, hogy a varázsigék között Larsenről, a seggfejről motyogjon. Draco érezte a pálcája nyomását az oldalán, és a megrepedt bordái tompa csattanással, egymás után újra egésszé váltak.

Granger átnyújtotta neki az ingét.

A nő szakszerűsége és hatékonysága őszintén szólva förtelmes volt.

Draco visszavette az ingét, mert Granger két ujja között most türelmetlenül lóbálta.

A következő a sérült térde volt. Draco felajánlotta, hogy leveszi a nadrágját. Nem, mondta Granger, csak felhúzza a nadrágszárát.

Vadállati módon.

Draco feltűrte a nadrágszárát. A boszorka meggyógyította a térdét.

Ezután a monoklija következett, ami egy pillanatig tartott.

Draco elgondolkodott. Talán hagynia kellett volna magát péppé veretni, hogy még több gondot okozzon Grangernek, és még több okot arra, hogy levetkőztesse.

Egy újabb őrültségi kitérőben arra gondolt, hogy talán el kellett volna szakítania az egyik golyót.

Végül Granger a törött állkapcsához ért.

Draco koponyájának izzó ábrázolása lebegett közöttük a levegőben. Nagyon jóképű és formás volt, az arccsontjai egészen szépek, mint a Magdolnáé.

Az állkapocs mentén egy repedés izzott vörösesen.

Granger vett egy kis levegőt.

– Nagyobb, mint gondoltam – mondta Granger.

– Óvatos leszek – ígérte Draco.

Granger felnevetett, aztán visszanyerte az önuralmát, és mélységesen lehengerlő pillantást vetett rá.

Miután több oldalról is tanulmányozta a sémát, azt mondta, most különösen óvatosan akarja gyógyítani ezt az egyet, mert biztos akart lenni benne, hogy megfelelően igazodik, és nem befolyásolja a harapását.

Jó. Végre. Legyen óvatos. Lassan. Legyen közel.

Granger letakarította az egyik oldalsó asztalt, hogy Draco leülhessen.

– Szép – jegyezte meg, miközben eltolt az útból egy díszes homokórát.

– Szerinted is? Ez az én Snodsbury dédnagybátyám.

– Tessék?

Draco megfordította a homokórát, hogy demonstrálja.
– Azt akarta, hogy elhamvasszák, és még mindig hasznunkra legyen.

– …Bájos.

Draco leült az oldalsó asztalra. Granger a térdei közé állt, és a kezébe vette az arcát.

Ez jó volt, gondolta Draco, miközben felnézett rá. Nagyon jó.

Granger azt mondta, hogy tudja, ez borzasztó nehéz lesz, de azt akarja, hogy Draco hat teljes percig csukva tartsa a száját.

Ez Dracónak megfelelt. Ehelyett ő inkább lubickolni akart.

Granger kinagyította a diagnosztikai képet, és lassú, pontos pálcamozdulatokkal munkához látott. Mind az ujjai, mind a pálcája meleg volt a férfi állkapcsán. Draco lehunyta a szemét, és felsóhajtott, ahogy sóhajtott, magába szívta a zuhany alól kilépő Grangert. Szappan, sima, tiszta bőr. Milyen kár, hogy nem hajolhatott előre, nem nyomhatta az arcát a lány mellei közé, és nem lélegezhette be.

Draco lelkiismerete ingerülten pislogott, hogy rámutasson, Granger épp most esett át egy traumatikus emberrabláson, és most gyógyítja őt, ő pedig csak a melleire tudott gondolni? Szörnyeteg volt. Szégyenletes.

Draco mérlegelte Granger csábítását a jó magaviselet terhével szemben.

Úgy döntött, hogy ő valóban vadállat, és szégyentelen, és baszottul jó magaviseletű, a cicikre pedig gondolhat, amennyit csak akar.

Granger egyik lábáról a másikra helyezte át a súlyát. A térdének belső oldalán érezte a mozdulatot.

Lassan mozgó öröm áramlott át rajta.

A nő szándékos vonalakban végighúzta a pálcája hegyét az állkapcsán, és egy varázsigét mormolt, amitől az egész állkapcsában feszesebbnek érezte a dolgokat.

A nadrágjában is feszesebbnek érezte a dolgokat.

Valószínűleg tennie kellene valamit ez ellen. Gondolkodni a matematikán vagy valamin.

Granger újabb képalkotó varázsigét mondott.
– Bocsánat, hogy ilyen lassú. Nagy erőfeszítéseket teszek, hogy megakadályozzam a fogak elferdülését.

Draco a torka mélyén egy „Mm” megértő hangot adott ki.

Ő is nagy erőfeszítéseket tett.

Egy auror nem kefélhette meg a megbízóját. Rettenetesen helytelenül viselkedett. Le kellett volna nyugodnia.

Hallani, ahogy Granger varázsigéket mormol a füle mellett, felkavaró volt. A szája koncentrált mozdulatra préselődött, pont ott, borzasztóan csábító. Az állkapcsa alá szegezett pálcájának nyomása a fenyegetés és a szexi valami fantasztikusan izgató hormonális kombinációját váltotta ki. A lány koncentrált, komoly tekintete egészen a golyóiig hatoló borzongást keltett benne.

Minden szexi volt. Ez volt Draco életének hat legszexibb perce. Legszívesebben elkapta volna a nőt, és…

– Ne vigyorogj! – csattant fel Granger.

Hoppá!

– Ha ez ferdén gyógyul, akkor a fogaid fele csak az üres levegőt fogja rágni – szidta Granger. – Nem hiszem, hogy kedvedre való lenne a folyékony diéta.

Draco felvetette volna, hogy adhatna neki néhány fröccsöt a folyékony diétából, ha a lány hajlandó lenne rá, de sajnos nem tudott beszélni.

– Mindjárt kész – tájékoztatta Granger, és most már sokkal kevésbé volt ingerült a hangja, amit a férfi irányába használt (legalábbis, ami őt illeti).

Egy utolsó diagnosztikát vetett, és végigsimított az ujjbegyeivel a férfi arcán, miközben tanulmányozta, és balra, majd jobbra billentette a fejét.

– Tökéletes – jegyezte meg látható elégedettséggel. – Mintha új lenne. Folytathatod a beszélgetést.

Gyengéden megveregette az állkapcsát.

Ez volt a legkedvesebb érintés, amit évek óta érzett.

Teljesen felállt.

Teljesen szégyentelen volt.

Granger elballagott kezet mosni.

Madam Cvikkerrel ellentétben neki nem vált szokásává, hogy a férfi dudorodását figyelje. Ami kiváló volt, mert most éppen… meglehetősen dudoros volt odalent.

Draco lenézett, és megállapította, hogy a felhajtott inge a legrosszabbat elrejtette. Egy pálcaintéssel kibontakozott, és folytatta az üldögélést az oldalsó asztalon, és úgy érezte magát, mint a világ legelítélendőbb embere.

Ami normális esetben nem zavarta volna.

De Granger olyan kibaszottul… tiszta lelkű volt… és… és csak bassza meg.

Granger élénk határozottsággal a lépteiben tért vissza a szalonba.

– Rendben – jelentette ki végül. – Mivel egy válogatott bűnözői csoport megszállottan meg akarja zavarni a munkámat, jobb, ha gyorsan nekilátok a Samhainra való előkészületeknek, mielőtt megint útban lennék. Van egy perced, hogy megnézz velem valamit?

Draco követte Grangert a lépcsőn felfelé (igen, a fenekét nézte), és a vendégszobába. A lakosztály első szobáját, akárcsak a házikóját, a könyvek foglalták el. Az egyik asztalon ott izzott a hajtogatott számítógépe.

A macskáját a kedvenc ülőhelyén, egy magas polcon találta, ahonnan olyan uralkodó jóindulattal figyelte Dracót, mint egy nagyvezér, aki beenged egy parasztot a belső szentélybe, hogy meghallgassa a királynőt.

A Kinyilatkoztatások visszatért a talapzatára. Körülötte angol-norvég szótárak és referenciaszövegek halmai lebegtek, tele sárga papírnégyzetekkel, amelyekre Granger jegyzeteket firkált.

Granger a tőle megszokott gondossággal kinyitotta az ősi kötetet, és az egyik utóbbi részre lapozott.

– Rendben – mondta Granger, és a homlokát ráncolva nézte az oldalt. – Lenne egy kérdésem arról a barátod barátjáról, aki segített megtalálni a Kinyilatkoztatások eme példányát.

– Lady Saira. Mi van vele?

– Gondolod, hogy ő tudna részleteket más ritka, állítólag örökre eltűnt tárgyakról vagy ereklyékről?

– Ööö… talán – mondta Draco. – Rendkívül jó kapcsolatai vannak.

Granger felé fordult. A kezét összekulcsolta maga előtt. Az a nyugtalan tekintete volt, az a tekintet, amit akkor viselt, amikor először kérte meg, csatlakozzon hozzá, hogy ellopják Mária Magdolna koponyáját.

– Úgy értem… meg tudnék lenni nélküle is. Megtehetném. De ha rendesen akarom csinálni a dolgot…

– Mi az? – kérdezte Draco.

– Érdeklődhetnél egy másik, ritka tárgy holléte körül keringő pletykák felől, amelyről azt hitték, hogy elveszett az idők során, ha egyáltalán valaha is létezett?

– Milyen tárgyról?

Granger az ajkába harapott.

– Mondd el! – mondta Draco.

– Azt fogod hinni, hogy teljesen megőrültem.

Draco gúnyosan szólalt meg:
– Már megállapítottuk, hogy súlyosbítóan józan az elméd. Mondd el nekem!

Granger vett egy nagy levegőt.

– Pandora szelencéjét keressük.

hozzászólások: 2

by Neola @ 2023 Sep 29

Muszáj volt ezzel a sztorival kezdenem.
Ahhoz képest, hogy figyelmeztetés volt elég könnyen átvészeltem a szurkálódást. Megedződtem.
Olyan ostoba mind a kettő..... Persze.... Persze a pia miatt majdnem ágyban kötöttek... Hagyjuk már! .
Jaj de bosszantó, hogy a munka bekavar nekik.

Elég gyorsan lezavarta az író ezt az elrablást, de én nem bántam. A gyógyítás mindent kárpótolt. Imádom Draco gondolatait.
Pandora szépencéje? Na erre nagyon nagyon kíváncsi leszek!
Köszi szépen!
Szuper volt!
Üdv;Neola

by Nyx @ 2023 Sep 30

Meg tudom érteni, én is imádom ezt a sztorit. Az egyik kis szívem csücske. Áhh valahogy engem sem hatott meg ez a vérengzés. Főleg, akkor nem szokott, amikor a gonosz / rosszfiú kapja meg azt, ami jár neki
Jajj igen! Néha tényleg agyon tudnám őket csapni. Áhh, azért majd az a munka nem fog ám mindig bekavarni 30. fejezetre megéri várni.
Most hogy mondod tényleg hamar megtörtént ennek az elrablásnak a megoldása, bár ugye Draco elől ellopni Hermionét, fúúú csoda, hogy a pasi még életben van, de persze csak stratégiai okokból. Jajj imádok Draco fejében lenni Néha annyira tudok szakadni egy-egy beszólásán.
Pandora szelencéje tényleg nagyon jó lesz. Álmomban sem jutott volna hasonló eszembe. Sok-sok vicces jelenet lesz abban a közös akcióban. Ezek ketten olyan őrültek. Köszönöm szépen! Nemsokára jövök a következő fejezettel.