35. fejezet
Dinamikus folyadékcserék: Gyakorlati modell

A csók ártatlansága valami nehezebbé változott, amikor Draco beváltotta az ígéretét, hogy az életet is ki akarja csókolni Grangerből.

A lány végigsimított a férfi haján, aki hozzászorította őt egy fának. A boszorkány öklébe szorította a varázsló gallérját, és ezt használta fel fogódzóként, hogy vagy közelebb húzza őt, vagy feljebb húzza magát, miközben ennek a kellemes eredménye azt lett, hogy a nyelve a férfi nyelvéhez ért.

Draco érezte a gyűrű hiányát, már hozzászokott, hogy az a valami folyamatosan tájékoztatja Granger szívveréséről. A problémát úgy oldotta meg, hogy a szájával megtalálta a lány nyakán a pulzuspontokat, ami sokkal közvetlenebb és tapinthatóbb beszámolót adott neki az érzéseiről.

A lány szeme csukva volt. A haja beleakadt a nyírfakéregbe. A pulzusa finom, zaklatott rezdülésekkel érintette a férfi ajkát. A varázsló akár itt, a fának támasztva is elvehette volna, amit akart, de ő volt Granger, és minden, ami jó és csodálatos a világon, és a legjobbat érdemelte.

Most az egyik lába a férfi köré fonódott, aki magasabbra emelte, egyik kezét a fenekére tette, és a lányhoz nyomta magát.

– Azt hiszem, szeretnék… talán… visszamenni befelé – zihált Granger egy kissé kérdőn, mintha bármi mást mondhatna, csak azt nem, hogy igen, istenek, igen.

– Akarlak – mormolta Draco a szájába. – A szó… minden értelmében.

– Minden értelemben? Nos… kezdjük… kezdjük az egyikkel?

– Igen. A legkisebb közös nevezővel – mondta Draco. Erősebben nyomta hozzá a farkát a lányhoz, ha esetleg nem lett volna átütően világos, amit mondott. – Elkísérsz a szobámba?

– Nem úgy érted, hogy a szobáidba? – kérdezte Granger sóhajtva.

Draco megfogta a lány kezét, és húzni kezdte a kúria felé.
– Ne légy szemtelen, különben még megbánod!

Granger rámosolygott a férfira.

A varázsló megállt, hogy keményen megcsókolja.

Kéz a kézben botorkáltak vissza a kúriába. A konyhák melletti hátsó lépcsőn lopakodtak fel az emeletre, mint a pajkos kamaszok, hogy ne lássa őket a rengeteg vendég.

Az emeleten Granger kíváncsian nézett körül Draco lakosztályában, végigment a nappalin, az öltözőn, bekukkantott a fürdőszobába, és végül a hálószobához ért.

– Mit mosolyogsz? – kérdezte Granger, a válla fölött Draco felé pillantva.

Ő mosolygott? Óh.

Draco becsukta maga mögött a hálószoba ajtaját, és felhúzott néhány védővarázslatot.
– Csak… örülök, hogy végre itt vagy személyesen.

– Jártam már itt más állapotban is? – kérdezte Granger, és végigsimított a kezével az ágyrácson, aminek nem kellett volna olyan provokatívnak lennie, mint amilyen volt.

Draco lefeküdt az ágyra.
– Sokszor. Álomváltozatokban, szörnyen pajzán fantáziaváltozatokban…

– Az utóbbiról mesélj nekem.

Draco valami okos és szexi dologgal akarta folytatni, de Granger ezt a pillanatot választotta, hogy ledobja a kendőjét, és felfedje förtelmes pizsamáját.

– Istenek – mondta Draco az okos és szexi dolog helyett.

– Mi a baj? – kérdezte Granger. – Nem tetszik ez neked? Csak nem… tönkreteszem az erekciódat?

– Te egy látomás vagy – szólalt meg Draco.

Granger csábítóan végigsimított a tartánnal fedett csípőjén.
– Ugye? Vedd el, a tiéd vagyok!

– Ne mondj ilyeneket, ha nem gondolod komolyan.

– Komolyan gondolom.

– Nos, akkor – mondta Draco. – Gyere ide! Meg kell szabadítanom téged azoktól a… dolgoktól… mielőtt továbbmennénk.

Granger felmászott az ágyra.
– Azt hittem, hogy egy kis skótminta magabiztosságot kelt.

– A skótokban nincs magabiztosság. Ne rakd össze ezeket a szavakat…

– Nekik rengeteg magabiztosságuk van.

– … annyi illetlen, mugli neglizsét fogok venni neked, hogy minden este egy újat fogsz viselni.

Elkezdte kigombolni a lány gombjait.

– Hasonlóképpen – mondta Granger, figyelve a férfi haladását. – Theo pizsamája inspirált engem. Találunk neked valami még jobbat. Valamit, aminek van egy… pénisznyílása.

– Egy pénisznyílása?

– Igen, a könnyebb hozzáférhetőség érdekében… egy kis nyílás…

– Kis?

– Bocsánat… egy tátongó nyílás… egy igazi szakadék… ó…

Granger monológja a pénisznyílásokról félbeszakadt, mert Draco kiszabadította a melleit az ocsmány pizsamából, és most a szája rajta volt.

A lány mellé feküdt, és végigsimított a kezével a férfi homlokán, majd kinyitotta a sliccét, és minden szellemeskedés, amit Draco el akart volna indítani, eltűnt, kivéve a simogass meg, mint az ágytámaszt, ami nem tűnt elég erősnek ahhoz, hogy az osztállyal is megossza.

De ez így volt rendjén. Nem kellett semmit sem megosztania az osztállyal. Az arca Granger mellein volt, a szája az egyik mellbimbóval foglalatoskodott, az agyi teljesítménye pedig nullára csökkent, mivel minden vére jelenleg a farkában volt, amely élvezte az érzést, ahogy Granger keze a nadrágjába csúszva simogatta és gyengéden szorította a golyóit.

– Mint kiderült – mondta Draco –, a Malfoy-vonzó képleted egyszerűen… te vagy.

– Igen – sóhajtotta Granger. – Úgy érzed, mintha készen állnál egy… egy behatolási tesztre…

A lány felnevetett, és leesett az ágyról.

Draco visszahúzta.
– Komolyan. – Visszatette a boszorka kezét a farkára. – Úgy ahogy voltál, Granger.

– Látod – lehelte Granger, miközben visszacsúsztatta a kezét a férfi nadrágjába. – Ezért van szükségünk pénisznyílásra. Mindjárt rohadtul begörcsölök.

– Mindkettőnknek le kellene vetnie… mindent – javasolta Draco, miközben lerúgta a nadrágját.

– Igen.

– Zuhany? – kérdezte Draco.

– Fürdőkád – ellenkezett Granger.

– Gondolod?

– Egészen tetszik a… vízsugár – mondta Granger, miközben Draco gombjain végighaladt.

– Ó.

Draco csoszogva elindult a fürdőbe, megbotlott a bokája köré tekert nadrágban, és Granger fejéhez vágta, amikor a lány felnevetett.

– Ezúttal kis seprűnyelek vannak rajta – jött Granger szórakozott megjegyzése.

A lány csatlakozott hozzá a fürdőszobában, miközben a hatalmas kád elkezdett megtelni.

– Nézzük meg a tiédet – mondta Draco, és megrángatta a pizsamanadrágját.

– Csalódást kell okoznom neked… nincs rajtam bugyi.

– Ez minden, csak nem csalódás.

A férfi a lány mögé állt, és mindkettőjüket figyelte a tükörben, miközben lehúzta róla a holmit. Most a lány meztelen volt, és ő is meztelen volt, és a varázsló csak arra vágyott, hogy végigsimítson rajta, és figyelje a reakcióit, az íveket, amikor megszorította az egyik mellbimbót, a sóhajokat, amikor megcsókolta a nyakát. Istenek, a lány csupasz bőrének érzése a farkán.

A boszorka a fenekét hozzá dörzsölte, és rámosolygott a tükörben, amikor a férfi levegőt vett. Egyik kezét maga mögé küldte, és megsimogatta a varázslót. Draco egyik kezét a lányra csúsztatta, oda, ahol a legmelegebb és egyre nedvesebb lett, és maga is dörzsölni kezdte. Mindketten egyre nehezebben kezdtek lélegezni.

– Fürdőkád? – zihálta Granger.

– Persze – mondta Draco.

A hatalmas fürdőkádba másztak be, kifejezetten kevés eleganciával, tekintve, hogy mindketten a másik nemiszervét fixírozták.

Beszappanozták egymást… kiváló ürügy arra, hogy továbbra is tapogassák a másikat. Draco valójában azt tervezte, megtisztálkodik, majd visszaviszi a lányt az ágyba a további tevékenységekhez, de a boszorkány érdekes dolgot mondta a vízsugarakról, és a férfit erőteljes és kanos kíváncsiság fogta fel.

– Szóval, a fúvókák – mondta Draco, és minden egyes darabot bekapcsolt. A fürdőkád habzó örvénnyé változott.

– Igen – bólogatott Granger.

– Mutasd meg! – kérte Draco.

– Nem szeretnél inkább részt venni benne?

– Nézni akarom kezdésnek. Majd csatlakozhatok… később.

Granger egy kis vigyorra préselte az ajkait, aztán tapogatózni kezdett a kezével. Draco egyfajta izgatott kábulatban figyelte, mert Granger a fürdőkádjában volt, és szappan csöpögött a melleiről, amit ő kent oda, és most egy sugár után kutatott, amivel kiélvezheti magát, és nem volt biztos benne, hogy ez nem valami dicsőséges erotikus álom.

– Vannak lehetőségek itt lent. Óóó… ez itt – szólt Granger, és talált egy vízszintesen fröcskölő fúvókát a kád végén.

Ráült a választott sugárra.
– A trükk az, hogy helyezkedj el… pont úgy…

– Igen?

– A szög elég sokat számít, persze…

– Persze.

– És aztán hagyjuk, hogy a… hő és a… víz tegye a többit, tudod…

– Igen.

– …nem tart sokáig…

Draco figyelte, ahogy a lány magyarázata egyre kevésbé lesz összefüggő, és a következő pillanatokban egyre rózsaszínesebb lett az arca és a kulcscsontja mentén. Az ajkai szétnyíltak. A szemei, amelyek eddig a saját tükörképére szegeződtek, most a férfiéval találkoztak, sötétek és hívogatóak voltak. A lélegzete gyorsabb lett, ahogy a lába között habzó forróság közelebb hozta hozzá.

Draco keze a farkán volt… de csak könnyedén, mert ilyen tempóban, már csak a látványtól és a hangoktól is egy percen belül elélvezhetett volna.

A lány egyik kezével végigsimított a mellén, és a saját mellbimbóját becézte.

– A kurva életbe, Granger.

A válasza egy mosolygós „Mmm” volt.

Intett Dracónak, hogy helyezkedjen mögé… amit ő, nyilvánvalóan, készségesen meg is tett.

Most már kettejüket láthatta a tükörben. Granger lehajolt, és ujjait a kád szélére akasztotta. A vízsugár elöl habzott, Draco pedig nagyon vizes és csúszós módon jutott be, közvetlenül a víz vonala fölött.

A csípőjére tette a kezét. (Egyébként tényleg kiváló fogódzkodók voltak.)

A bejutás kényelmes volt. A boszorka úgy érezte, hogy teljesen kitölti. A férfi figyelte magát, ahogy belé hatol, ahogy szétnyitja a lányt, miközben belélöki magát, ahogy a boszorkány nedvessége és az övé összekeveredik, amikor újra kihúzza.

A vízsugár a golyóinak ütközött, amikor visszatolta magát, centiről centire, kibaszottul édes centiről centire.

– Úgy negyven másodpercig fogom bírni.

A válasza ziháló volt.
– Nem számít… egész reggel…

Draco nem volt biztos benne, hogy látott-e valaha izgatóbb látványt, mint Grangert a tükörben, amint az orgazmusa szakadékának szélén tántorog, és a mellei a férfi lökéseivel együtt mozognak.

Figyelte, ahogy a lány elélvez, nedves keze a kád oldalába kapaszkodik, a szeméremteste hosszú, görcsös szorításban a férfi farkára szorul. A lány fogai között zihálva lovagolta, arcát az alkarjába nyomta.

Az idegvégződéseket a farkának fejétől egészen a golyójáig túlterhelte a nő érzése, a víz forrósága, a habzó vízsugár. Draco, aki nem tudott ellenállni semminek, vele együtt elélvezett, és a felszabadulásával árasztotta el, ameddig csak tudta.

Lélegeztek. Granger eltolódott a sugár elől, amely most már az újonnan érzékeny területeket izgatta. Draco farka kicsúszott belőle, és a vízbe csöpögtette a ragacsos nedveiket.

Visszasüllyedtek a kádba, fejüket a peremre támasztották, és a plafon felé lihegtek.

Granger tért magához először. Megcsókolta Draco száját, ahol az lankadtan és ostobán lógott, majd azzal szórakoztatta magát, hogy gombokat nyomogatva felfedezte a szappanfajtákat.

– Én legalábbis tisztának érzem magam, és készen állok kiszállni – szólalt meg Granger. – Szárító bűbáj?

Ahogy a vér kezdett utat törni az agya felé, Draco kezdte érezni, hogy talán van valami. Talán Granger úgy csinálta a szexet, ahogy mindent csinált… alaposan.

Ami érdekes lesz, mert ő is büszke volt arra, hogy alapos ezekben a dolgokban.

Kiszálltak a kádból.

– Elég tiszta ahhoz, hogy enni lehessen rólad? – kérdezte Draco szárító bűbájt célozva a lányra.

– Tudod, épp most jutott eszembe, hogy még nem reggeliztünk.

– Megkérem a konyhásokat, hogy küldjenek fel valamit.

– Tökéletes.

– Eper és tejszínhab?

Granger szeme felcsillant a szórakozottságtól.
– Az eper választható.

– Rendben.

Draco selyemköntösbe bújt, hogy kiadja a parancsot, miközben Granger a tükörben megpróbált némi hajkezelést végezni.

Törülközőbe burkolózva jött ki a fürdőszobából, még mindig rózsaszínű arccal. Egy kosár pirítós várta, mártott tojás, frissen szeletelt eper, és egy nevetségesen túlméretezett tálnyi tejszínhab.

– Egy egész vödör – mondta Granger, miközben szemügyre vette a dolgot.

– Henriette ragaszkodott hozzá. Nem úszunk benne egyet?

– Hagynom kellett volna, hogy megvedd azt a csónakot.

Ha már a hajóknál tartunk, Draco félárbocra eresztett farokkal reggelizett, ami rendkívül szórakoztatta Grangert, amikor észrevette.

– Kiszabadulnak a csecsebecsék – mondta, és a villával Draco ágyékára mutatott.

– Szerintem ez nem számít csecsebecsének.

– Teljesen igazad van. Inkább göcsörtös, mint bármi más.

Draco lenézett.
– Ezek itt ki akartak szökni, amikor legutóbb köntösben voltam veled, de túlságosan lefoglalt, hogy a szovjet öntözési projektekkel botránkoztass meg.

Granger felnevetett.
– Szükségem volt egy kis figyelemelterelésre.

– Tényleg? Miről?

Granger egy eperrel foglalatoskodott.

– Arról, hogy kijöttem a zuhany alól? – erőltette Draco. – Tényleg? Mondd csak meg.

– Soha.

– Szégyenlős vagy velem azok után, amit az előbb a fürdőben tettél?

– Az nem eredményezett fojtogató önelégültséget tőled – szólalt meg Granger.

– Szóval mégiscsak játszani akartál velem.

Granger dühítően kétértelműen belekortyolt a teájába.

Draco hátradőlt.
– Te akartad. Hevesen tagadnád, ha nem akarnád.

– Puszta feltételezés. – Granger a férfira és a vigyorára nézett. – Te önelégült… fúj… belefojtalak a tejszínhabba.

– Valamikor ma reggel arccal előre bele fogok kerülni – mondta Draco, és a vigyora szélesedett. – Nos, nem leszek szemérmes… boldogan bevallom, hogy három-négy napig többször egymás után megdugtalak volna abban a hotelszobában. Csakhogy neked el kellett menned megmenteni a világot. Elviselhetetlen.

Granger belemosolygott a teáscsészébe.

– Most már fullasztó az önelégültséged – szólalt meg Draco.

– Jó – mondta Granger.

– Mondd, hogy le akartál feküdni velem! – követelte Draco.

– Vegyél rá! – incselkedett Granger.

– Tényleg?

– Igen.

– Biztonsági szó?

– Neville.

– Istenek.

– Tudom.

– Feküdj az ágyra!

Granger lusta mozdulattal a férfi felé lendítette a karját. A varázsló inkább az ágyhoz vitte, ami még jobb volt. Menyasszonyi stílusban.

Nem mintha menyasszonyokra gondolt volna, vagy arra, hogy feleségül vegye, vagy bármi ilyesmire.

Letette a lányt az ágyára, fehér lepedők és bolyhos párnák közé, és megállt, hogy szemügyre vegye – a párnán átvetett copfját, a melleinek nyomását, ahol a törölköző összenyomta őket, a félig rejtett combjait, amelyeket hamarosan ki fog mutatni és élvezni fog.

– Mi az? – kérdezte, amikor észrevette, hogy a férfi áll és bámul.

– Élvezem a pillanatot – válaszolt Draco. Kioldotta a csavart, ami a lány törölközőjét tartotta. – Ez inkább olyan érzés, mintha egy szép ajándékot csomagolnék ki.

– Nem vagyok benne biztos, hogy az ajándék inkább kinek szól – sóhajtott Granger. Draco nem tudott megállni, lehajolt, hogy csókokat nyomjon a lány kulcscsontjára.

– Akkor boldog korai karácsonyt mindkettőnknek – mormolta Draco.

A tejszínhabos edényt feléjük lebegtette, majd megidézett egy szemkötőt.
– Igen?

– Ooh. Igen.

– Kiváló.

– A duzzadt csecsebecsék határozottan kiszöktek – mondta Granger, végigsimítva ujjbegyével a farkának alján, ami most már kilátszott a köntösből.

Draco hagyta, hogy megérintse, majd lehúzta a kezét.
– Bármennyire is… rohadtul élvezetes… ez most rólad szól, és a vallomások kicsikarásáról.

Granger az ajkába harapott, és azt mondta:
– Vegyél le a lábamról!

Draco a fejére kötötte a selymes szemkötőt, és lopott egy csókot, mielőtt belekezdett volna.

Nos, úgy gondolta, hogy csupán egy csókot lop, de megérezte a lány nyelvét a sajátján, aztán azon kapta magát, hogy képtelen elhúzódni, és könyökét a párnába fúrta, és alaposan elvonta a figyelmét a lány szája.

Csak akkor szakadt el, amikor azon kapta magát, hogy a lány combjai közé csúsztatta a kezét.

– Jól van – zihálta. – A tejszínhab.

– Az egész gyakorlat lényege – mondta Granger, ugyanolyan lélegzet-visszafojtva, mint ő.

Egy ezüstkanál állt a tejszínhabbal teli tálban. Draco megtöltötte, kissé csöpögve a habbal, és megfordult, hogy szemügyre vegye Granger látványát, aki meztelenül és bekötött szemmel feküdt az ágyán, a kezét a feje fölé téve. Az ajkai duzzadtak és nedvesek voltak, ami más duzzadt és nedves részeket juttatott eszébe, amitől Draco ismét játékra koncentrált.

Draco belemártotta az egyik ujját a tejszínhabba, és Granger ajkához szorította.
– Próbáld ki. Meg kell mondanod, hogy megfelel-e az elvárásoknak.

Érezte, ahogy a lány nyelve az ujjához ér, egy meglehetősen ügyes fajta mozgással, egy olyan nyelvcsapással, amely szerint pontosan tudta, mit csinál. Ami a lágy szopogatást illeti… ez az érzés egyenesen a péniszéig hatolt.

– Tökéletes – mondta Granger.

Draco fölé hajolt, megcsókolta, és megízlelte a maradék édességet.
– Pajkos fajta nyelved van.

Egy ugyanilyen pajkos mosoly volt a válasza.

Az volt a szándéka, hogy Granger minden egyes centiméterére tesz egy adagot, amit meg akart csókolni, de menet közben rájött, hogy a szó szoros értelmében minden centiméterét meg akarja csókolni, ami azzal járna, hogy az egész edényt ráöntené, ami ugyan vicces lenne, de nem lenne olyan szexi.

Ezért önmérsékletet tanúsított, és rangsorolt. A tejszínhabgombócok különleges alakot formáltak. Élvezte a lány rángatózását, ahogy összerezzent, amikor a hűvös krém a meleg bőréhez ért.

Granger elhallgatott, és minden bizonnyal megpróbálta megfejteni, még akkor is, amikor összerezzent.

– Mit rajzolsz? – kérdezte hosszasan. – Remélem, nem a D betű…

– Ó, nem… sokkal jobb. Ez egy csillagkép.

– Ó?

– A Draco csillagkép, hogy pontos legyek.

– Te vagy…

Draco sosem jött rá, hogy mi volt… mert megszakította egy zihálással. A férfi két pöttynyi krémet kent a mellbimbóira, aminek abszolút semmi köze nem volt a csillagképekhez.

– Ne mondd, hogy ezen meglepődtél – mondta Draco.

– Ez hideg.

– Majd felmelegítem, élesben – ígérte Draco, miközben krémcsíkokat húzott felfelé a combján, a lábai közötti csomópont felé.

Félretette a krémet, és elkezdte. A szája végighaladt a lány édes szájától a nyakáig, a kulcscsontjain át a melleiig. A hűvös krém és a megmerevedett mellbimbóinak melege közötti kontraszt gyönyörű volt.

– Finom – mondta Draco.

Granger a hátát ívben meggörbítve valamiféle egyetértést zihált. A kezei az oldalán voltak, a matracba nyomódtak. Az egyik lába megrándult, és Draco erekcióját súrolta. Nagy volt a kísértés, hogy engedjen egy kis dörzsölést, de a férfi tartózkodott.

Ehelyett végigcsókolta és nyalogatta a hasát, majd, amikor már elérte az érdekes részeket, és Granger egészen mozdulatlanná vált, megállt, és lecsókolta a bal combjáról a krémet.

Granger kifújta a levegőt. A férfi felfelé haladt a puha bőrön és a krémen, egészen a combja legbelső részéig. Granger kifújta a levegőt, ujjbegyeit a matracba nyomta.

Újra megállt, és figyelmét a jobb combján felfelé haladó krémcsík felé fordította.

Az ezt követő sóhaj meglehetősen frusztrált volt.

– Érzem a vigyorodat – szólt Granger, miközben Draco visszafelé haladt.

– Hoppá – mondta Draco.

– Elviselhetetlen… mm…

Draco megkóstolta a ledér boszorkát.

– Most kezdem a kihallgatást – vigyorgott Draco.

– Erősnek kell lennem – sóhajtott Granger.

– Mesélj nekem a Senecáról! – kezdett bele Draco, miközben ujjhegyeivel cikázott végig a boszorkányon. A férfi nedvesnek találta őt, a korábbi tevékenységük és az új izgalom keverékétől.

– Mi… mit akarsz tudni?

– Hogy miért nem néztél rám.

Belenyomta az ujját a lányba, először egy, majd két ujjbegynyi mélyen.

A nő helyeslően felnyögött, majd azt mondta:
– Már tudod.

– Imádom hallani.

– Mert te… ostobán vonzó voltál… senkinek sincs joga ahhoz, hogy így, csupa… gőzölgő és csöpögő ruhában strázsáljon. Nem akartam felnézni, mert nem akartam tudni… nem akartam azokat a képeket a fejemben… amúgy is megnéztelek, persze, a fenébe is…

Draco kihúzta az ujját, belekóstolt, és ellenállt a késztetésnek, hogy belemerüljön, és most azonnal befejezze, amit elkezdett.

Már nem volt biztos benne, hogy ki az ördög ugráltat kit.

– Szóval három napot tölthettünk volna dugással – elmélkedett Draco, miközben ajkait a lány nedvességéhez simította, miközben beszélt.

– Szakmai kapcsolatunk volt – világított rá Granger.

– Milyen igaz – helyeselt Draco, és a nyelvével megpöccintette azt a helyet, ahol az ujja volt. – Ezt mindjárt kinyalom belőled.

Így is tett.

Granger zihált.
– De… hogy őszinte legyek…

– Igen?

– A… szakértelmedtől a kriptában, talán még jobban átnedvesedett a bugyim…

Draco szünetet tartott a szolgálatkészségében.
– Azt hiszem, mindketten osztozunk ebben… előszeretettel. Következő kérdés: meséld el, hogy mi történt a… találkozásunk után… az ablakpárkányon.

– É-érezted a gyűrűn keresztül, ugye?

– Igen.

– Gyanítottam. Hónapok óta nem élveztem el ilyen erősen.

– Most gondoltam meg magam – mondta Draco. Elkapta az egyik kezét, és befelé vitte. – Nem akarom, hogy elmondd, azt akarom, hogy megmutasd.

Granger felnevetett.
– Hedonista.

– Hmm – szólt Draco, és egy kicsit hátradőlt, hogy a lánynak legyen mozgástere. – Első osztályú hely. Tudatom veled, hogy simogatom magam.

– Ne túlságosan – fintorgott Granger. – Hagynod kell nekem valamit, amivel játszhatok, miután…

– Lesz… sok minden, amivel játszhatsz – ígérte Draco, és lenézett a farkára.

Draco S.W.O.T. -elemzést végzett. Figyelte, ahogy a lány megérinti magát, két ujjával apró köröket halad körbe-körbe, tehát a könnyed érintést kedvelte, és nem a túl sok közvetlen érintést. Egy ujját lejjebb nyomta, összegyűjtötte a nedvességet, majd újra feljött, hogy folytassa a ritmikus köröket.

Draco levette a kezét a farkáról. Már majdnem készen állt arra, hogy ő maga is elélvezzen. Baszd meg!

És a nő is közeledett hozzá. Figyelte, ahogy egy újabb csepp utat tör magának a lány ujjai között. Ellökte kezét, és a matracba nyomta.
– Most én jövök.

Granger felsóhajtott.

Beledugta az egyik ujját, aztán a másikat, a lány puhasága összehúzódott az ujjperceknél. Olyan ütemben nyomta és húzta, ahogy a boszorkány mutatta neki. A nyelve megtalálta a sót és az ízt, és újrateremtette az ő kis köreit.

Ahogy vonaglani kezdett, Draco azon kapta magát, hogy nagyon hiányzik neki a gyűrű. De nem számított – más jelzői is voltak.

A lány nem volt sikoltozós. Ő inkább belemarkolt a varázslóba. A kezei megtalálták a haját. A combjai a füle köré szorultak. Belenyomta a csípőjét a férfiba, miközben a varázsló ujjai ki-be húzódtak, és a nyelve ritmikus forróságot csókolt odalent.

– Pontosan… így… – volt az egyetlen utasítása, amit Draco kötelességtudóan végrehajtott.

Csípőjének mozgása egyre kiszámíthatatlanabbá vált. Draco a lány fenekét fogta, hogy a szájához szorítsa.

A nő megrándult a férfi alatt, zihált, és hosszú összehúzódásokkal elélvezett a varázsló ujjaitól, négyet, ötöt, hatot, miközben Draco a nyelvével folytatta. Érezte, hogy megrándul és elernyed a lepedőn. Forró. Kibaszottul forró.

Megremegett, és a nő mozdulatlanul, lihegve, nyakától a melleiig kipirulva feküdt ott.

Draco óvatosan feltolta magát, kerülve, hogy a farkához érjen, amelyet, őszintén szólva, úgy érezte, a legkisebb provokációra készen állt arra, hogy kirobbantsa a saját orgazmusát.

Lecsúsztatta a boszorkányról a szemkötőt. A szemei sötétek és álmodozóak voltak.

– Kibaszottul gyönyörű vagy – mondta Draco.

A lány mosolyogva elmerült az utójátékban, és figyelte, ahogy a férfi megnyalja az ujjait.

Draco mellé dőlt az ágyra, és az öklére támasztotta a fejét.

– Némi hízelgés – szólt Granger halk hangon.

– Úgy érzem, hogy meg fogom bánni.

Elmosolyodott azon a nundumosolyán.

– A francba – mondta Draco.

– Aggódónak tűnsz.

– Az is vagyok. De… némi piszkos jelenet miatt.

Granger hozzávágott egy párnát.

– Szünetet kell tartanom, mielőtt folytatnánk, tekintve, hogy én is egy lágy szellőre vagyok attól, hogy leszálljak – mondta Draco elkapva a párnát.

Granger a férfi erekciójához hajolt, a száját egy centire húzta el tőle, és meleg leheletével rálehelt.
– Egy lágy szellő, azt mondod?

– Hé! – méltatlankodott Draco. – Ez… sportszerűtlen.

– Akarod, hogy abbahagyjam? – kérdezte Granger. A szavai pehelykönnyű leheletének érintésével értek a férfi erekciójához.

– Igen. Nem. Baszd meg!

Granger értelmes módon bólintott neki.
– Azt a szünetet ki kellene tartanunk.

A nő átmászott rajta, véletlenül – szándékosan – súrolta a sikamlósságával a férfit, és felállt az ágyról.

Draco lefeküdt az ágyra, és összeszorított állkapoccsal bámulta a plafont.

Granger töltött magának egy pohár vizet az asztalnál.
– Nem jössz? – kérdezte a válla fölött.

– Próbálok nem jönni – válaszolta Draco.

Megnézte, nem nézte, megint megnézte a lány fenekét.

– Azt szívesen megharapnám – jelentette ki Draco. – Hátrálj ide, jó?

– Szerintem addig kéne szünetet tartanod, amíg lehet – javasolta Granger.

Nem hátrált harapási távolságba. Egy vigyort elnyomva eltűnt a fürdőszobában, hogy letörölje a legtöbb ragadós foltot. Draco felállt, hogy igyon és harapjon egy pirítóst. A pénisze elfogadta a közjátékot, és elindult lefelé.

Granger kijött a fürdőszobából, Draco egyik selymes köntösében úszva.

– Nem – nyögte Draco, amikor meglátta a ruhaváltást. – Maradj meztelenül. Csak gyönyörködöm benned.

– Tessék – szólt Granger, és egy kicsit kinyitotta a köntös elejét. – Majd egy Malfoyt játszom, és kihívóan mutogatom magam neked.

– Ez messze nem kirívó – mondta Draco, és a kezével intett neki. – Még többet.

– Így? – kérdezte Granger, miután szétnyitotta a köpenyét, hogy megmutassa a dekoltázsát.

– Nem. Légy szíves, ne legyél már apáca!

Granger egy kicsit gúnyosan nézett rá.
– Ez olyan szórakoztató, hogy tőled hallom.

– Egészen lefelé. Sőt, hagyd kioldva. Adj nekem valamit, amit csodálhatok.

– Jobb?

– Igen. Muszáj, hogy benne legyél a Fantasztikus Cicik és Hol Találjuk Őket következő számában.

Granger figyelme Draco ágyékára irányult. Nem tiltakozott a témaváltás ellen.

– Már megint megnőttek a dolgok? – kérdezte. – Folytathatjuk?

– Vizsgáljon meg minket, doktornő – mondta Draco.

A nő becsúsztatta a kezét a férfi köntösének redői közé.
– Mm. Nem éppen csenevész, de… jó kiindulópont.

– És mibe kezdünk? – kérdezte Draco.

Granger az éjjeliszekrényhez botorkált, és megtalálta Draco pálcáját. Odaadta neki.
– Szeretném, ha egy kis legilimenciát végeznél rajtam, hogy kiderítsd.

Hát ez új és izgalmas volt.
– Igazán?

Granger elé állt. Draco felhúzott szemöldökkel kérdezte:
– Biztos vagy benne?

– Igen.

– Legilimens.

Meglepően intim érzés volt belépni egy olyan elmébe, amelyik annyira akarta őt. Érezte a nő melegségét, az intelligencia áramlatait, a komplexitást, a tudást.

A boszorkány felkínált neki egy gondolatot. A jelenet régóta álmodott gyönyör volt.

– Ó – szólalt meg Draco, kihúzódva a lány elméjéből, felhúzott szemöldökkel.

– Játszol? – kérdezte Granger.

– Nyilvánvalóan.

– Biztonságos szó?

– Előjáték.

– Te borzalmas ember.

A nő az ágy felé vezette a férfit, ujjait a pénisze köré fonta.

– És ezt vedd le! – utasította, és megrángatta a köntösét.

Draco megtette, amit mondtak neki. Most rajta volt a sor, hogy a párnáknak dőljön tök pucéran.

Igazán most élte az álmát.

Granger a pálcájával az öltözője felé mutatott, és azt mondta:
– Invito mandzsettagombok.

Egy pár ezüst mandzsettagomb repült be a szobába, Draco csuklója mellé lebegett, és gyorsan átváltozott bilincsekké, amelyekkel az ágytámlák közé láncolták.

Ami lógás maradt Draco péniszében, az egészen eltűnt.

– Bekötött szemmel? – érdeklődött Granger.

Draco, aki előre kábultnak érezte magát, így szólt:
– Basszus, nem… nézni akarom.

– Rendben van – egyezett bele Granger.

A lány letelepedett mellé, a fejét a tenyerére támasztotta, és finom ujjakkal kezdett végigsimítani a férfi testén, kissé lomhán, kissé felfedező jelleggel.

– Te tényleg a férfi platói ideálja vagy – szólt a boszorka.

– Én nem akarok plátói bármi lenni veled.

Granger felnevetett. Egy pálcaintéssel maga felé lendítette a tejszínhabos edényt, és egy hőhűtő bűbájt varázsolt rá.

– Nem hagyhatjuk, hogy ez kárba vesszen.

Draco finoman megborzongott, amikor Granger a pálcájával elkezdte lebegtetni rajta a tejszínhabpacákat.

A lány bűbájai nagyon koncentráltak az erekciójára, és nagy pontossággal helyezték el a szárán és a hegyén, nevetségesen felhalmozott dicsőséget varázsolva belőle.

– Hideg? – kérdezte Granger.

– Igen.

– Talán az a tervem, hogy zsugorodást idézzek elő, hogy jobban körbe tudjam venni a számmal.

– Nagyon… okos – lihegte Draco, miközben a lány elkezdett felfelé nyalni a hasán –, de attól tartok, hogy a szád bárhol a közelében az ellenkező hatást fogja kiváltani.

– Igazán? Ezt majd ki kell próbálnom – mondta Granger.

Most feltekerte a haját a fejére, pálcáját egyszerűen beleszúrta, és munkához látott.

Lecsókolta a krémet, amit a mellkasára pöttyözött, lenyalta a pöttyöket, amiket a mellbimbóira helyezett (sokat vigyorgott, miközben érezte, hogy a férfi megrándul), és felkúszott a nyakáig (boldogság), hogy szájon csókolja.

Finom volt. Az egyik keze előre rándult, hogy megragadja a nyakát, és ott tartsa, csak… a bilincsek.

– Jaj, ne – mondta Granger.

Draco helyette átkarolta az egyik lábát, de ez nem volt ugyanaz. A csókja a mély és édes nyelves csókból egy pehelykönnyű, csak az ajkát súroló változatra változott.

Elégedetlen hangot adott ki, amikor a lány elhúzódott tőle.

A boszorka egyre lejjebb és lejjebb mozgott. Lenézett, és a nő ott volt, könyökével a matracra támaszkodva a combjai között, és figyelte, ahogy a tejszín lassan leolvad a tengelye mentén.

Annyit fantáziált már ilyesmiről, hogy ismét nem volt meggyőződve arról, hogy ez nem álom. Nem lehetett valóságos.

Egy nagyon is valóságos ujjbegy összegyűjtötte a péniszének felénél olvadó tejszínhabcseppet, végigsimított a hosszán egészen a csúcsáig, és a szájába vette.

– Bassza meg! – sóhajtott fel Draco.

– Megerősíthetem, hogy a nagy definíciód megfelelt az elvárásaimnak – mondta Granger.

Draco nem tudott összefüggő választ adni, mert a lány ezt a pillanatot választotta, hogy csókolgatni kezdje a pénisze szárát, miközben gyengéd ujjakkal húzogatta a golyóit.

Borzasztóan alapos volt, borzasztóan tudományos, minden barázdát, dudort és eret felfedezett, és egy forró kis nyelvcsapással kezelte, és még el sem jutott a hegyéig, de a férfi már közel érezte magát. Meg akarta fogni a hajánál fogva, meg akarta fogni valamelyik mellét, de meg volt bilincselve, és ehelyett gyönyörteljesen szenvedett.

– Mm – szólalt Granger. – Igazad volt.

– Igen? – mondta Draco fojtott hangon.

– A zsugorodás, ha volt is, nem maradt fenn.

– Mindig igazam van… meg kellene… tanulnod…

Egy nyögéssel szakította félbe magát. A boszorkány nyelvének suhintásai nyalogatássá és bársonyos simogatássá váltak a hosszán. Ujjai is csatlakoztak, lassan fel-le járkálva követték a száját.

Draco hátrahajtotta a fejét és a megbilincselt kezeit bámulta. Most már érezte a lány tenyerét is és a másikat is, most már mindkét keze megdolgozta, fel-le, miközben a boszorka nyelve egy kis félkört tett a fejével.

Behunyta a szemét. Bármit megadott volna, bármit, azért, hogy a nő ebben a pillanatban teljesen a szájába vegye.

A lány nyilvánvalóan nem tette. A hegyét érintetlenül hagyta. Tudta, hogy ott van, ahol akarta… mindent elárultak a csukott szemek, a nehéz légzés, a feszültség, ami átjárta, ahogy előremozdult, az érintetlen hegyénél a krém közé csöpögött.

– Glurkk – jegyezte meg a férfi bölcselkedve.

– Mesélj nekem a piszkos fantáziáidról! – kérte Granger, és egy tenyerét a golyói köré csavarta. – Égek a kíváncsiságtól.

– Ez… egy a sok forgatókönyv közül – zihálta Draco. – A szád rajtam… de… az igazi sokkal jobb, mint amit eddig el tudtam képzelni…

A nő hosszú nyalások sorozatával jutalmazta a férfit. A kezei folytatták a lassú fel-le járkálást.

– Tulajdonképpen erre gondoltam, amikor… nem biztos, hogy ezt el kellene mondanom neked…

A kezei gyorsabban mozogtak, bátorításként.

– … amikor a zuhanyzóban elmentem… azon az éjszakán, amikor nálad aludtam. Kicsit veszélyes volt így… ha esetleg további megerősítésre lenne szükséged, hogy egy borzalmas férfi vagyok.

A kezei szünetet tartottak. Draco lopva lefelé pillantott, hogy lássa, ahogy a lány újból kipirult arccal néz rá.
– Tényleg?

– Igen.

– Ez… nevetséges, és mégis… nagyon dögös. Folytasd csak.

– Hát nélküli ruhák… hátulról vagyok veled, magassarkú rajtad van. Azóta akartam ezt… az árvákról szóló parti óta…

A férfi érezte a nő nevetésének melegét a farkán, majd a nyelv üdvözlő nedvességét.
– Mi van még?

– Bilincsben vagy…

– Okot kell adnom a letartóztatásomra.

– Jó. Harapás… ha már ilyen messzire mentél, hogy megakadályozd a fogak elferdülését.

– Mm. Jó hasznát kell vennünk.

Draco nehezen tudott koncentrálni. A nyelve… hűha.
– Professzori fantáziák… nem tudom eldönteni, hogy benne lennél-e…

A nyelv szünetet tartott.
– Lehet, hogy igen, a megfelelő férfival.

A nyelv folytatta, némi szopogatás kíséretében. A hegye még mindig nem kapott figyelmet. A krém alatt vörös-lila színűnek tűnt.

– Jobb lenne, ha én lennék a megfelelő kibaszott férfi… minden más férfit megölnék, hogy én legyek a megfelelő kibaszott férfi…

A nő felnevetett. Draco nem viccelt.

Felemelte a csípőjét, mintha megtalálná a módját, hogy a szájába nyomja magát. Sikerült az arcán megütnie a lányt. A puha bőr rövid érzése az érintésre kiéhezett arcán gyönyörű volt.

– Mi van még? – kérdezte Granger, letörölte az arcáról a krémes csíkot, és folytatta, amit elkezdett.

– Szükségem lesz rá, hogy egyszer majd azt mondd, hogy jó fiú vagyok…

– Igazán?

– Te számításokat csinálsz… a dolgozószobámban… miközben az ölemben… lovagolsz rajtam…

– Te jó ég. Ez tetszik.

Most a szívogatás a férfi szárának aljára vándorolt, a csúcs alatti, rendkívül érzékeny részen. Az egész pénisze felfelé rándult. Egy csomó tejszín nedvesen hullott a lepedőre. A farkából kétségbeesetten előtört még néhány csepp előváladék, amely elkeveredett a maradék krémmel.

– Hoppá – mondta Granger. – Megcsúszott a nyelvem.

– Mondtam, hogy azokat szeretem – dadogta Draco.

A nő nevetett, és végül megsajnálta a férfit.

– Ezzel lezártam a kihallgatást – mondta szörnyű elégedettséggel.

– Hála a jóságos fasznak.

Egy dolog volt elképzelni a száját rajta, de egészen más volt érezni, a sima nyelvet, az ajkak édes nyomását, ahogyan az ajkai végül körbefogták a hegyét. Érezte, hogy távozik magából egy újabb csepp előváladék, ami gyorsan el is tűnt.

Megfeszült a bilincsekben. Lassan akarta csinálni – ki akarta húzni onnét. De most a lány nyelve meleg köröket rajzolt a hegye körül, ahogy fel-le mozgott, és olyan mélyre vitte, amilyen mélyre csak tudta. A kezei pótolták a többit.

Lassan akarta csinálni.

– Bassza meg… ott vagyok… hacsak nem…

A nő hátrált. Egy pillanatra egyformán kínzás és fellélegzés volt. Nedves ajkakkal nézett fel rá, a férfi csillogó pénisze mellett. Várt.

Nos, ő akarta, hogy felszabadítsák.

– Bassza meg! – lihegte. – Fejezz be!

A szája ismét a férfin volt. Melegség ölelte körül, egyszerre puha és feszes volt. Érezte a fogak enyhe csikorgását. A felizgulása gyors volt és a felszabadulás közeledett. Zihált.

A csípője dülöngélt. A keze megszorította. A boszorkány nyelve szűk kört írt le a férfi csúcsán. Erősebben folytatta. A varázsló homályos káromkodással, hosszú lökésekben élvezte a nyelv, a fogak és a szorítás segítségével.

Érezte, ahogy a nő nyelése a farka tövére nyomódik, és egy utolsó lökéstől rándult meg, a láncoktól megfeszülve.

A férfi elernyedt a bilincsekben.

Két percig nem mozdult, utána úgy érezte, mintha az imént szívták volna ki az életerejét saját magából.

Elveszett volt. Nagyon is.

Tényleg elindította a FASZOM-at.

Granger feltápászkodott az ágyra, csókot nyomott az ajkára – sós önmaga, tejszínhab, a nő ízét érezte –, és kiszabadította a bilincsekből.

– Jó fiú vagy – dicsérte Granger.

– Túl késő.

A nő az aggodalom és a szórakozottság keveréke volt.
– Jól vagy? Úgy tűnik, mintha… kába lennél.

A farkát, amely még mindig kemény volt a túlzott ingerléstől és a nevetséges mértékű izgalomtól.

– Ghlph. – Ez volt minden, amit sikerült mondania, miközben hátradőlt a párnákra.

Granger vizet varázsolt neki, és néhány tisztítóvarázslatot szórt a lepedőre.

– Tsk – mondta, miközben a tejszínhabos üstöt vizsgálta. – Alig tudtunk vele valamit kezdeni.

– Adományozd… az árváknak – mondta Draco nyelvi töredékekké redukálódva.

Granger az ágy mellé lépett, még mindig a túlméretezett köntösben. Összekulcsolta maga előtt a kezét, és oldalra billentette a fejét, szemlélve a férfit.

Draco, akinek nyúlós agyát lazán tartották össze a hormonok és egy-két megmaradt neuron, felsóhajtott:
– Mi a helyzet?

– Örülök.

– Igen?

– Volt egy olyan érzésem Spanyolország után, hogy eléggé összeillünk… de az ember nem lehet biztos benne, amíg nem végzett néhány… ööö… próbakört, tudod.

– Egészen jól összeillünk – ismételte Draco.

– Úgy gondolod?

– Láttál engem?

Granger vigyorgott.

– Kifejteném a megállapításaimat – mondta Draco –, de… épp most pumpáltad ki az összes észlelést a golyóimból.

Lankadt kezét a lány felé nyújtotta. A boszorkány odalépett hozzá. A férfi becsúsztatta a köntös redői közé, és végigsimított az oldalán.

– Átkozottul… hihetetlenül… pillanatnyilag még szavakat sem tudok összerakni, de…

A nő lefeküdt mellé az ágyra, és a fejét a férfi vállára hajtotta.

Mindent egybevetve egy átlagos gesztus, csakhogy Granger volt az, aki a vállára hajtotta a fejét. A férfi pulzusa ismét felgyorsult, de nem az izgalomtól, hanem az örömtől.

Megcsókolta a lány feje búbját. Nem emlékezett rá, hogy életében valaha is megcsókolta volna valakinek a feje búbját, de most megtette.

Granger láthatóan hasonlóan gondolkodott. Mosolyogva motyogva beszélt a mellkasába.
– Ez abszurd. Te vagy Draco Malfoy.

– Mindketten megőrültünk?

– Azt hiszem, igen. Egy kicsit.

– Most eszembe juttattad, rá akartalak venni, hogy kimondd a nevem.

– Van időnk, hogy kijavítsuk a mulasztást.

Igen. Lenne idő.

Hála az isteneknek, mert Draco listát készített. Egy seprűn akarta megtenni. Egy kis professzori szerepjátékot akart. A könyvtárban fogta volna meg a lányt. Talán még a Roxfort könyvtárában is, ha vissza tudnának menni. Az ebédlőasztalon. A munkahelyi fülkében. Mindenképpen a laborban. A Senecában, igen, persze. És azon az ablakpárkányon akarta elkapni a lányt, és minden rohadt ablakpárkányon ebben a házban. És a melleire akart ráfeküdni. És mindenképp ki akart dolgozni egy önmegfojtó készüléket.

Lenne rá idő.

Talán egy egész élet, vagy túl őrült volt erre gondolni?

Azért gondolt rá.

***

Összességében győztesen indult a nap.

Egymás karjaiba bújtak, és elszundítottak.

A nap szögéből ítélve még csak tíz óra lehetett, amikor Draco felébredt. Szokatlan, álmosító örömét lelte abban, hogy meleg és ragacsos, mert Granger volt az, akivel melegnek és ragacsosnak érezte magát.

A lány köntöse szétnyílt, és felfedte a combját, ami nagyon finomnak tűnt.

Felnyomta magát, és megcsókolta.

Granger messze, valami távoli, békés álomban aludt tovább.

Draco már éppen vissza akart feküdni, amikor rájött, hogy figyelik.

Granger macskája az ágya lábánál állt, és őt bámulta.

– Hogy a fenébe jutsz be ide folyton? – suttogta Draco. – Felhúztam az őrvarázslatokat.

A macska pislogása elárulta neki, hogy ez nem az ő gondja.

– Rendben… nos… ööö… ahogy látod, a dolgok… előrehaladtak… – mondta Draco, miközben megpróbálta eltakarni Granger combját a köntösével.

A macska vizsgálgató tekintete arról tájékoztatta, hogy valóban tudomásul vette, és minden előrelépés valójában az ő műve, tekintve, hogy Draco nagyrészt egy haszontalan idióta. Draco a reggelinél felajánlhatta a fizetséget hering formájában.

– …ugye nem igazán tévedtél el, akkor egyszer? És a múlt éjjel… nem igazán egy falevelet kergettél.

Nem, mondta a macska. Persze, hogy nem. Draco egy bunkó volt, és egy bizonyos ponton egy macskának egyszerűen elfogy a türelme. A macska farkának rándulása tájékoztatta Dracót, mellesleg szörnyű következményekkel járna számára, ha ezt elszúrná.

Őszintén szólva a macska sokkal jobban megfélemlítette Dracót, mint Potter és Weasley. A macskának valóban volt mersze ahhoz, hogy beváltsa a fenyegetéseit.

Draco magára húzott egy lepedőt, úgy érezte, hogy az öreg kolbász és bab túlságosan is kiszolgáltatott, azokkal a karmokkal ilyen közelségben.

– Nem fogom elszúrni – suttogta Draco. – Nem tudom elszúrni. Túlságosan is törődöm vele… ez egy borzalmas érzés…

A sárga szemek őt bámulták.

– Mit akarsz még, mit mondjak neked? Az egész hülye szívem az övé, rendben? Nem tudom bántani őt, inkább kitépném a saját lelkem.

A bámulás még mindig folytatódott.

– Szeretem őt.

Ezt akarta hallani.

A macska az ágyon tekergőzött felé, miközben Draco védekező kezét az ágyéka elé csúsztatta, hátha az állat ötleteket kap.

A macska figyelte a mozdulatot. A Draco felé vetett pillantása elárulta, hogy ha bosszút akarna állni, akkor mindenképpen a szemét veszi célba először. Aztán a mellbimbóit. Erre a célra kihegyezte a karmait.

De egyelőre erre nem volt szükség. Lehetnének barátok.

A fejét a mellkasának ütötte, és a farkát az álla alá fonta.

Draco kiköpött egyetlen macskaszőrt, amelyet feltehetően azért helyeztek a nyelvére, hogy biztosítsa, a férfi tudja, hol a helye.

Granger arra ébredt, hogy Draco megvakarja a macskája fülét.

– Ó – szólalt meg a boszorkány.

– Jóváhagyott engem – mondta Draco –, persze néhány kikötéssel.

– Feltételekkel?

– Ezek csak rá és rám tartoznak. Nem hozhatom nyilvánosságra őket.

– Rendben. – Granger szélesen elmosolyodott. – Tudod, én biztos forrásból tudtam, hogy jó ember vagy, minden faszfejséged alatt, de most…

– Megcáfolhatatlan, ugye?

– Igen. Theo megállapításait úgyszólván szakértői vizsgálatnak vetették alá.

A macska gyúrni kezdte Draco combját a kényelmes fekvéshez, túl közel az ágyékához, egy újabb megfélemlítési taktika, kétségtelenül.

Granger látta Draco tágra nyílt szemeit, és a segítségére sietett. Felkapta a macskát, és adott egy puszit a csúnya fejére, mielőtt vidáman útjára bocsátotta volna az ajtón keresztül.

– Még mindig tudni akarom, hogyan jut be – közölte Draco.

– Ezt bele kellett volna írnod a kikötéseidbe – mondta Granger. – Annyira örülök, hogy jól kijöttök egymással.

– Nem vagyok benne biztos, hogy ez egyenlőségen alapuló kapcsolat.

– Úgy hangzik, mintha valami szörnyűséggel járna.

– Megfenyegetett, hogy a mellbimbóimra száll, ha bármilyen módon is nem teszek a kedvedre.

Granger felnevetett, és csókot nyomott az egyik kérdéses mellbimbóra.
– Vigyázni fogok rád.

– Köszönöm. Jelenleg nem tudom eldönteni, hogy a macska vagy a rendfőnök rémít-e meg jobban.

– Új mumus, ugye?

– Nem egészen – mondta Draco. Egy teljesen új rémületet érzett, ott.

Granger ásított.
– Zuhanyozzunk le, és adjunk életjelet a többieknek?

– Nem – jelentette ki Draco önzően.

– Szerintem kellene, különben Harry és Ron berobbanhat legközelebb.

– Az egy dolog, hogy a macskád bejutott, de ha az a két csavargó átjutna az őrvarázslataimon, tudnám, hogy elvesztem a fonalat.

– Kicsit zavart voltál, amikor varázsoltad őket – mondta Granger.

Aztán azzal folytatta, hogy ismét elterelje a férfi figyelmét, hogy a fürdőszobába sétált, és menet közben hagyta a köntöst lecsúszni magáról.

Minden más kérdés elvesztette jelentőségét Granger csupasz fenekének kergetése miatt.

– Már megint? – zihált Granger, amikor Draco utánaszaladt, és félig keményen nekinyomta magát a lánynak.

– Nyilvánvalóan. Még mindig rengeteg élet van a vénségben.

Ahogy beléptek a fürdőszobába, Draco megpillantotta magát a tükörben.

A haja úgy nézett ki, mint egy ananász.

Az igazi személyes fejlődés pillanatában rájött, hogy nem érdekli.

Zuhanyoztak, egyéb pajzán dolgok mellett. Aztán, mert Granger így kívánta, lementek a földszintre, hogy megadják a szükséges életjelet.

Aznap este, amikor már mindenki, de különösen Potter és Weasley, elhúzott a picsába, Draco csatlakozott Grangerhez a szobájában.

Addigra már a legrosszabb randizást is kiűzték a szervezetükből, és képesek voltak lassan haladni, és ez inkább valami olyasmi volt, ami inkább a szeretkezéshez hasonlított.

Annyi élvezet volt benne. Nem nyers, testi gyönyör – az aznap reggel többször is előfordult –, hanem valami meghitt, lassú és édes. Óvatosan és simogatva vetkőztették le egymást. A nő lágy mosollyal az arcán vette le a férfi nadrágtartóját és mandzsettagombjait. Draco kihúzta a hajtűket a hajából, egy kivételével az összeset, azt is csak elhúzódó paranoiából. A nő kigombolta a férfi ingét, a varázsló levette a felsőjét.

Amikor mindketten meztelenek voltak, a férfi a párnákra fektette a lányt azzal a szépséges hajkáosszal körülötte, a növekvő hold fényében. Ő volt az a varázslónő, akit már régebben megpillantott. Végighúzta az ujjait a lány haján, és érezte, hogy mennyire lehetetlen, mennyire valóságos ez az álomlátomás. Azt mondta neki, hogy gyönyörű. Azt mondta neki, hogy csókolja meg.

Csókjaik titkokat árultak el. A férfi mesélt neki az ő Amortentiájáról, a nő pedig a sajátjáról, és egymás válaszaiban kellemes meglepetéseket találtak a repülésről, a tengerről, a rózsákról, a férfi hajáról, a sivatag homokjáról, a nő szappanjáról, a varázsló kölnijéről, a mézes almaborról és a cseresznyéről, darabkákról, emlékekről és pillanatokról, amelyek összehozták őket. Draco elmondta neki, mire gondolt, amikor patrónust varázsolt. A lány mesélt neki a férfi rejtvényéről, a paradoxonokról, amelyeket most megoldottak.

A butaságok és a sebezhetőségek szelíd delíriuma volt. Szeretkeztek benne, hosszan elhallgatott kívánságokat suttogtak a másik fülébe. A szívük dobogott és dobogott. A szájuk csókokat aratott és szüretelt, és amikor együtt pörögtek át a perem fölött, mindketten a másik nevét sóhajtották.

hozzászólások: 0