36. fejezet
Az utazások a szerelmesek találkozásával végződnek


A decemberi telihold jött és ment. Nem volt újabb vérfarkastámadás. A varázslóvilág megkönnyebbülten sóhajtott fel. Greybacket és falkáját végleg kiiktatták. És ha valaki a fajtájából mégis visszajönne, nos… most már volt rá gyógymód. A likantrópia már nem volt olyan életet megváltoztató betegség, mint korábban.

Az ezt követő napokban és hetekben Draco és Granger élete visszatért a normális kerékvágásba. Granger visszaköltözött a házikójába, annak ellenére, hogy Draco feltűnően lazán megemlítette, hogy nem bánja, ha tovább marad a kúriában. Ami alatt egyértelműen azt értette, hogy a hátralévő életét ott akarja tölteni vele, de a lány meglehetősen tompa volt ezzel kapcsolatban.

Mindenesetre Granger visszaköltözött a házikójába. Visszatért a jó munkájához a mugli Cambridge-ben, a helyi rendelőben és a Szent Mungo sürgősségijén. A Szent Mungo igazgatótanácsa felett ostorcsattogás hallatszott.

A mágikus immunológiában elért eredményei viharszerűen végigsöpörték a varázstudományt, és a tudományos szupersztárságig repítették. Úgy tűnt, hogy a világ összes mágiával foglalkozó kutatóintézete igyekezett őt Cambridge-ből elcsábítani. Oxford különösen kitartó volt, és saját kutatóintézet vezetésének ígéretével próbálta őt beszervezni, olyan költségvetéssel, személyzettel, forrásokkal, amelyek meghaladták legmerészebb álmait is. Cambridge igyekezett ellenajánlatot tenni, hogy Granger maradjon. A Sorbonne egy olyan lehetőséget fogalmazott meg, amely már-már a felháborodás határát súrolta. A nehézsúlyú amerikai egyetemek még extravagánsabb ígéretekkel szálltak be a harcba, amelyeket még Draco is meglehetősen csábítónak talált, amikor Granger megmutatta neki.

Granger felhúzott szemöldökkel figyelte a kibontakozó egyszemélyes versengést, azt mondta, ez mind nagyon hízelgő, és úgy döntött, Cambridge-ben marad. A King's Hall harmadik emeletét teljes egészében neki adták, hogy kibővíthesse a laboratóriumát, és finanszíroztak egy új létesítményt a gyógymódja tömeggyártásához.

Abszurd mennyiségű díjat nyert, amivel a mozaikját gyarapította. Eközben a mugli egyetemek megmagyarázhatatlanul nagy érdeklődést tapasztaltak az immunológiai programjaik iránt a furcsa és csodálatos tudományos képzettséggel rendelkező leendő diákok részéről.

Ami Dracót illeti, nos a harctéren tanúsított idiotizmusának változatos megnyilvánulásaiért a kiemelkedő bátorságért járó aranyfokozatú Merlin-díjjal tüntették ki. Emellett kapott egy megrovólevelet is az aurorhoz nem illő viselkedéséért, amiért helytelenül viselkedett a megbízójával. A levelet Tonks írta alá egy utószóval, amelyben arról érdeklődött, mikor lesz az esküvő. Bekeretezte a levelet, és büszkén kitette a fülkéje falára a Merlin-díj mellé. Granger fényképét az eredeti ügyiratból szintén mellé tűzte. A lány mindig ráförmedt, amikor későn jött be.

Draco visszatért a szokásos küldetésválasztékához. És amikor éppen nem sötét boszorkányokkal és varázslókkal foglalkozott, akkor egy bizonyos sérült gyűrűvel babrált. A belevésett szavak (a tisztaság mindig győzni fog) most már mást jelentettek. A tisztaság győzött, de ez egy másfajta tisztaság volt, a cél, a szív és az elme tisztasága.

Ami a Draco és Granger közötti Valamit illeti, akkor találkoztak, amikor az időbeosztásuk engedte, talán minden második vagy harmadik nap. Ahogy a december a vége felé közeledett, Draco úgy döntött, hogy bármi is volt az, nem elég. Nem akart visszatérni a jegyzetfüzetes üzenetekhez, nem akkor, amikor a boszorka nyakára jelentéseket csókolhatott. Nem akart külön ágyban ébredni. Nem akart ütemezést. Egy közös életet akart.

Ez isteni célnak tűnt, és félelmetesnek. Ki akarta próbálni ezt a dolgot Grangerrel, ezt a következő kalandot. Ez sokkal jobban megrémítette, mint bármelyik másik. Jobban, mint az őrzők, jobban, mint az apácák, jobban, mint Greyback mániája, de ez talán eléggé elviselhetővé teszi a dolgokat.

A közös élet Grangerrel, bármilyen formában is alakulna, nem lenne tökéletes, sima vitorlázás az örökös naplementébe. Ezt tudta. Gyakran fognak veszekedni. Új és szenzációs eszközökkel akarnák megölni egymást. Valószínűleg tévedésnek neveznék az egészet néhanapján. De meg fogják érteni egymást. És talán végül a lány beleegyezne, hogy vele éljen a kúriában, és melegséggel töltse meg annak magasztos tereit. Vagy talán ő beköltözne a házikójába, és kezdene valamit az elülső szobában lévő könyvek rendetlenségével. Talán egy napon gyerekeik születnek majd, és azoknak a gyerekeknek fájdalommentes és háborútól mentes gyermekkoruk lesz. Vagy talán egyszerűen csak élveznék egymást, és arra mennének, amerre a szél vagy Granger jótékonykodása viszi őket. Vagy talán úri tolvajok lesznek. Vagy árvákat fogadnának örökbe, és erkölcsi szálakat nevelnének beléjük.

De túlságosan elébe ment ezeknek a találgatásoknak. Előbb meg kellett kérdeznie őt.

Draco elbeszélgetett az anyjával. Sok mindent elmagyarázott, amit eddig titokban tartott, a gyűrűket, a kúriában élő Grangert, a meggondolatlan, nem megengedett Érzelmeit. Legalább bosszúságra, ha nem is haragra számított, amiért ilyen frontra merészkedett. Ehelyett az anyja szeme könnyes lett, és feltett egy kérdést.

– És te… boldog vagy, ugye? – szipogott.

– Igen – mondta Draco szokatlan őszinteséggel, és egy széles, széles mosollyal.

– Akkor én is az vagyok.

Az anyja vékony karjaiba vette a fiát, és átölelte.

– És – szólalt meg Narcissa a vállára simulva – szívesen elismerem, hogy tévedtem… végül is létezik.

– Kicsoda?

– A tökéletes boszorkány, akire vártál.

***

Néhány nappal karácsony előtt Draco meghívta Grangert a kúriába vacsorára.

Legnagyobb bosszúságára aznap este későn ért haza, mivel egy élőhalott üldözésével volt elfoglalva Grimsbyben. Kilépve a kandallóból a kúriát karácsonyi díszítésben pompázva találta, ezüst és arany páros flitterek, fehér gyertyafüzérek és fenyőillatot árasztó girlandok.

Tupey leporolta őt. Henriette tollal a füle mögött és egy pergamentekerccsel a kezében tájékoztatta Dracót a vacsora menüjének néhány tételéről. Dracót nemigen érdekelte a dolog, egyáltalán nem volt étvágya, tekintve, hogy a gyomra idegcsomóvá vált.

– Itt van már? – kérdezte.

– Granger gyógyító kolléga elment sétálni – mondta Tupey. – Mondtuk neki, hogy késni fog, uram.

– Granger gyógyító kolléga – ismételte meg Draco.

– Uram?

Draco a zsebébe markolt.
– Remélem, hogy… remélem, hogy már nem sokáig lesz Granger gyógyító kolléga.

Mindkét házimanó megfordult, hogy tágra nyílt szemekkel nézzenek rá. Tupey tollpihéje megremegett.

– Remélem, hogy valami más lesz belőle… már, ha engem akar – mondta Draco, és ezt ő maga is eléggé remegve.

Henriette elejtette a pergamenjét. Apró kezecskéi a szívére kulcsolódtak.

A manók a férfi felé vetették magukat. Mindegyikük átölelte az egyik combját.

– Át kell öltöznie, uram – szólt Henriett hátralépve és üzletiesebbé hangnemre váltva. – Olyan szaga van, mint az un cadavre.

– Igen, nos… az élőhalottak Grimsbyben, tudja…

Tíz perccel később Dracót a zuhanyzóba parancsolták, és friss talárba csavarták. Ezután Henriette életvezetési tanácsokkal látta el, például azzal, hogy milyen fontos alázatosnak és őszintének lenni, „et surtout! Surtout!”, hogy ezt ne csessze el, Monsieur, mert különben megharagszik.

Szigorú szavai ellenére könnyes volt a szeme, amikor segített neki a talárjával.

Tupey belezokogott a tollseprűjébe.

Draco nagyon remélte, hogy hamarosan okot ad nekik a mosolygásra, különben csatlakozik hozzájuk a sírásban.

Kilépett, és megtalálta Granger lábnyomait a hóban. Követte őket, és inkább úgy érezte magát, mint egy küldetésen lévő férfi. Valószínűleg élete legjelentősebb küldetésén. Micsoda érzés… micsoda irtózatos, sebezhető, dicsőséges érzés.

A levegőben hóillat terjengett.

Ahogy Draco sétált, az együtt töltött évük emlékei lágy kronológiában tekeredtek fel előtte. A februári nap Glastonburyben, a veszekedésük Ostarakor, a banoffee pite, amit barbár módra faltak be. Beltane, a tenger és a füst. Csokoládé a szökőkútnál. A Napforduló és a napsütötte Provence. Gyógyulás és véletlen felfedezések a Szent Mungóban. Túl sokáig elidőztek a fűzfák alatt. Lughnasadh szelíd kanyargása az emlékek útján. Nevetőgörcsök sárral a szájukban és Mabon varázsa. Egy lopott tánc. Samhain és a spanyolországi éjszaka. Diadalok a csatatéren tűz és vér között. Egy csók a megszentelt eső alatt.

Édes szomorúságot érzett, hogy valami véget ért, de egyúttal reményt is érzett, hogy valami új és csodálatos dolog kezdődik.

Az esti égbolt különös szépséget árasztott. Hófelhők fenyegetőztek, de a nap táncolt közöttük, finom aranyat szitálva itt-ott a szürkeségen keresztül. Fényt és sötétséget mosott a földre, halvány, fénylő impasto.

Granger lábnyomai a rózsakert hófödte falaihoz vezettek.

A hidegnek ellenálló, elvarázsolt rózsabokrokról jégcsapok csöpögtek, amelyek fagyos csillogásba merevítették a fényt. Maguk a rózsák még a szokásosnál is pazarabbnak tűntek a hó pelerinjei alatt. A nehéz fejek meghajoltak a súlya alatt, és a fehéren keresztül rubin, rózsaszín vagy bíborvörös csillogás ragyogott.

Van valami mesebeli a hó alatti a rózsákban – a fagyos levelekben, a meghajló szárakban, a sértetlen virágokban, amelyek sziromról sziromra érintkeznek, mint a szerelmesek ajkai. Valami szerelmi történet, valami boldogan éltek, amíg meg nem haltak.

Draco kiválasztott egy rózsát – egy mélyvöröset, a romantika, a szívből kiáramló vér színét.

A rózsakert felkavaró szépségét még szebbé tette a benne sétáló nő.

A szökőkút körül körbejárta a lábnyomokat. Orrát és arcát rózsaszínűre csípte a hideg. A nő mosolygott, ahogy a férfi közeledett felé.

A boszorkány kezében egy köteg papír, a férfiéban egy rózsa.

– Mire készülsz? – kérdezte, amikor a varázsló közeledett hozzá.

– Csintalanságra, mint mindig – mondta Draco. A rózsát a lány hajába csúsztatta, majd hátrébb állt, hogy szemlélje a hatást. – Igazából a liliom aranyozása, lámpást tartva a napnak.

Granger szórakozottan és gyanakodva nézett rá, még akkor is, amikor elpirult. Megérintette ujjbegyeivel a szirmokat.
– Köszönöm. Nagyon szép.

– És te mire készülsz? – kérdezte Draco.

– Tekercselek – mondta Granger. Meglengette a papírjait a férfi felé. – Most jöttem vissza a laborból. Megkaptunk néhány előzetes eredményt.

– Jók?

– Több mint jók, fantasztikusak. Több, mint amit reméltem.

Odament hozzá, és megmutatta neki az eredményeket, az érthetetlen adatsorokat, amelyek annyira boldoggá tették. Lelkesedésében magyarázta a dolgokat, hogy ezek és azok a számok mennyire ígéretesek, hogy ez és az a várt mellékhatás csak minimálisan jelentkezett, „Nézd!” és „El tudod képzelni?” felkiáltásokkal megszakítva.

Draco bólogatott, és úgy tett, mintha értené, és azt mondta, hogy ez mind rohadt jó hír, jól van, kurvára jól van.

Granger sugárzott. A mellkasához szorította az eredményeket, megpördült a sarkán, vett egy nagy levegőt, és meleg ködben engedte ki.

Új derűvel hajtogatta össze a papírjait, és a kabátjába nyomta őket. Most lágy, mosolygós örömmel nézett Dracóra. Nagy béke szállt rá, az a béke, amely az évekig tartó erőfeszítések és kitartás után következik, amikor ezek az erőfeszítések végre meghozzák gyümölcsüket. Elérte a lehetetlent. Elérte egy álmát.

Draco érezte a csodálatnak és a szeretetnek azt a rohamát, ami már borzasztóan megszokottá vált, amikor Granger a közelében volt, a szívét szorongató nyomást, a mámort. Rendkívüli boszorkány. Hihetetlen nő. Szeretet, szeretet, szeretet, szeretet.

A nap kisütött a felhők mögül.

– Ma van a téli napforduló – mondta Granger, és felnézett rá. – Yule.

– Valóban? Ami… egy pogány ünnep, és nincs valami fejedelmi kalandunk, ahová elszökhetnénk?

– Furcsa, nem igaz?

– Nem ugorhatnánk el az Orkney-szigetekre vacsora előtt?

Granger felnevetett.
– Ez egy lenyűgöző csillagászati esemény a maga nemében. A solstitium szó szerinti jelentése „a nap megáll”, és meg is fog állni. Elég hamar, azt hiszem. És akkor a nappalok ismét hosszabbak lesznek. Az újrakezdés ideje, a régi szokások szerint.

– Új kezdetek – ismételte Draco. – Ez… eléggé kényelmes.

– Gondolod?

Draco azon kapta magát, hogy megint elkapta az a bolond bátorság és az idegek szorítása is.

– Nekem… van valamim a számodra – mondta Draco.

A hangja hirtelen a remegés határát súrolta. Ami sosem volt remegő. Kedves akart lenni. De ő Granger volt, ergo nem volt kedves. A pokolba az egésszel.

Granger az égről a férfira fordította a figyelmét. A figyelme kíváncsi volt, szelíd.

Draco kissé remegő ujjakkal elővette a gyűrűt. Ott ült a tenyerében, egy egyszerű ezüst pánt.

– Megjavítottad – zihálta Granger elragadtatásában. – Szép munka!

– Megcsináltam. Szeretném, ha… a tiéd lenne.

A lány felnézett a férfira.

– Hogy újra viseljem?

– Nem. Nos, igen. De úgy értem, hogy… tartsd meg.

– Megtartani? – Granger a férfi szemét kutatta. – De… ezek a te családi gyűrűid.

Igen, persze. Teljesen elszúrta ezt a dolgot, és el kellett magyaráznia neki, még akkor is, amikor a szíve mindent megtett, hogy elzárja a torkát.

– Igen, természetesen, igazad van. Ezek az én családi gyűrűim. – Szünetet tartott, vett egy nagy levegőt, és folytatta. – És én… azt akarom… rosszul… mondani, hogy szeretném, ha a családom tagja lennél. Vagy hogy én is a tiéd része legyek. Vagy hogy együtt csináljunk egy új családot, vagy bármilyen összevonást, amit csak szeretnél. Azt próbálom kérni, hogy ha megpróbálnád velem…

A hangja elakadt. Most már kezdte megérteni. A lány ajkai szétnyíltak. Néhány hópehely lesodródott, és beleakadt a hajába, a rózsába, és olvadó csókokat hagyott az arcán.

– Potter és Weasley megkérdezte tőlem, hogy mik a… szándékaim veled – folytatta Draco. – És én nem tudtam válaszolni… nem tudtam, hogy van. De van. Veled akarok lenni, bármilyen minőségben is akarsz engem.

Most könnyek csillogtak a szemében.

Előre tört, most már túl késő volt visszafordulni.
– Szeretlek, imádlak, azt akarom, hogy együtt legyünk. Együtt-együtt. Én őszintén szólva, szeretném veled leélni az életem hátralévő részét, de előbb csinálhatunk hülye randevúkat, vagy egy rendes udvarlást, vagy eljegyzést (bár én inkább úgy gondolom, hogy márciusban eljegyeztük egymást, bármennyire is tagadod), vagy bármit, amit csak szeretnél.

A lány meglepetten zihált, ami valahogy az öröm hangja is volt.
– Azt akarod kérni, hogy menjek hozzád feleségül?

– Igen, kérlek. Ha akarod, nyilvánvalóan, de örülnék annak is, ha egyszerűen csak veled lehetnék, bármit is jelentsen ez, bármit is szeretnél, hogy jelentsen. Nem is tudom… nem értek ehhez. Valami benned olyan, amitől mintha egy ostoba bolondot csinálnál belőlem. Tisztában vagyok vele, hogy az életünk hátralévő részét kérni valószínűleg túl sok, túl gyorsan, szóval…

– Igen – mondta Granger.

– Igen? – ismételte meg Draco. – Te… akarod?

Közelebb lépett. Meleg kezébe fogta a férfi hideg kezét, és a gyűrűvel együtt a szívéhez húzta. Könnyek keveredtek a hóolvadékkal az arcán.

– Igen, akarom… mindenre igen. Bármit is jelentsen ez. Igen a hülye randevúkra, igen arra, hogy együtt legyünk, együtt, igen arra, hogy… hogy feleségül menjek hozzád, és veled töltsem az életem hátralévő részét. Igen minden egyes szavam.

– Biztos vagy benne? Én vagyok… a legrosszabb hólyag… a férfiak közül általában…

A nő egy csókkal szakította félbe, és az érzelmektől fojtott hangon azt suttogta a férfi ajkára: – Szeretlek.

Megszédült a feje. A lelke repült. Visszacsókolta a lányt, de túlságosan telt szíve légszomjasan tolta el a boszorkány száját.

– Több időt akarok veled tölteni, azt akarom, hogy egy ágyban aludjunk. Azt akarom, hogy naponta túljárj az eszemen. Azt akarom, hogy adjak neked, istenek, annyi mindent. Akarom a gyors szexet fürdőszobában, táncot, fényképeket a szekrényeken…

Könnyek vagy hópelyhek tapadtak a szempilláira. A lány egy újabb igent lehelt a férfi ajkára.

– Én vagyok a legszerencsésebb idióta, aki valaha is járt ezen a földön – szólalt meg Draco, az arcát fogva, a homlokát az övéhez szorítva.

– Biztosíthatlak, hogy ez a cím engem illet – mondta Granger remegő hangon.

– Te vagy Granger, ellentmondása ennek a kifejezésnek.

A lány felnevetett a könnyei között.
– Hogy tudsz engem olyan boldoggá tenni?

– Akarunk… akarunk még egy utolsó, nagy kalandot együtt?

Nem tudott tovább beszélni. Bólintott, majd arcát a férfi mellkasához szorította.

Igent mondott. Igent csókolt a férfi szájába. Sírni akart, megszorítani a lányt, fél térdre akart esni, mindent akart, ezt az egész hülye szerelmi dolgot, azt akarta, hogy hemzsegjen a közhelyektől, még egy csókot, még egy pillanatot, örökkön-örökké…

Érezte a lány lélegzetének melegét a talárján keresztül. Apró, reszkető szorításával átölelte a férfit, és komoly kísérletet tett arra, hogy kiszorítsa belőle az életet.

És a hosszú listája ellenére, nem akart ennél többet. Ezt a boszorkányt a karjaiban, aki mindent megtesz, hogy megroppantsa a bordáit.

Végre megtalálta azt, ami neki megfelel.

A nap lemenőben volt. A csillagok ragyogtak a szép ébredésükben.

Mint oly sok hónappal ezelőtt ebben a kertben, most is csak egy férfi és egy nő voltak, zöld ágak és zúgó szellő között.

Csakhogy ezúttal az erőszakos ellentétek, amelyek eddig távol tartották őket egymástól, egymáshoz vonzották őket. Végül is a tűz szereti a sötétséget. Végül is a bűnös szereti az angyalt. Az ősz nevetve táncoltatja leveleit a tél magas égboltjára. A hold forgószélben forog, és üldözi szeretett napját.

Csakhogy ezúttal a szörnyű összeférhetetlenségek jelentéktelenné váltak, elmaradtak, semmit sem számítottak. Két lélek voltak, akik elég közel kerültek ahhoz, hogy érezzék a másik ragyogását, de most végre találkoztak, összeértek, összeforrtak.

A férfi felcsúsztatta a gyűrűt a lány ujjára. Minden gátló varázslatot eltávolított. A lány mindent érezni fog. A gyűrűk összekapcsolódtak. A varázsló érezte a boszorkány szívének lüktetését, és ő is végre érezte a férfiét.

A varázsló magához ölelte, felemelte, és nevetve megpörgette a napon fogó hópelyhek kavargó ködében.

A nő az övé volt, és a férfi teljesen a boszorkányé.

A hólepte alkonyatban, a szétáradó égbolt, csillagfény és álló nap alatt csókolóztak, ígéretet tettek, szerettek. Mit törődtek ők az összeütköző univerzumokkal? Hadd ütközzenek össze. Engedjék, hogy egyesült szívdobbanásaikkal csillagképeket hasítsanak szét, és megriasszák az örök csillagokat.

hozzászólások: 6

by Gottee @ 2024 Apr 14

Jó kis történet volt,tetszett,kár hogy vége 😭(van bőven utánpótlás 🙂)
Köszönöm,hogy elhoztad nekünk!

by Nyx @ 2024 Apr 14

Jajj de örülök!!!! Én is imádtam ezt a történetet és annyira jó volt fordítani. Sajnálom, hogy vége van. Igen, igen azért van utánpótlás is én köszönöm, hogy elolvastad

by Neola @ 2024 Apr 14

Jól döntöttél, hogy ezt a két fejezetet egyszerre tetted fel. Pont így volt jó. Ha külön került volna fel, szerintem nagyobb hatást vártunk volna az utolsó fejezettől. Persze így is hatásos volt, csak én úgy érzem az előzővel volt kerek. Akár egybe is írhatta volna az író. :P
Huuu ez egy hosszú utazás volt, de minden fejezetét élveztem. Nagyon szép kerek történt lett. Örülök, hogy Greyback probléma nem lett túl misztifikálva. Imádtam, milyen hatás vadász lett az a rész, amikor az apácák megérkeztek.
Utolsó előtti rész azért megadta az i-re a pontot. Abszolút kellett nekik a szexszuális feszültség levezetés.
Így vissza emlékezve nagyon érdekes volt végig. Uu milyen sokáig vártuk, hogy kiderüjön mind dolgozik Hermione. Arról nem is beszélve milyen jó volt amikor Draco rá döbbent hogy szerelemes.
Nagyon nagyon élveztem!
Ezer köszönet, hogy leforditottad nekünk!
Üdv:Neola

by Nyx @ 2024 Apr 15

Köszönöm! Örülök, hogy egy véleményen vagyunk. Én sem hiszem, hogy ezt a két fejezetet így kettébontottam volna. Ahhoz az utolsó rész rövid, inkább epilógusnak mondanám, bár 35. fejezet meg túl hosszú.
Jajj én is nagyon élveztem! Eddig szerintem a fordítások közül ezt élveztem a legjobban.
Fúú én is örültem, hogy Greybacknek ennyi szerep jutott amennyi. Pont annyi akció volt a történetben amennyi kellett. Az apácák pedig csak a hab a tortán Nekik aztán kijárna egy saját spin-off. De hát valószínűleg több fanficet isthisselfcare-től nem fogunk olvasni.
Na a szexuális feszültséglevezetésen sokat-sokat dolgoztam, hogy jó legyen. Most visszaolvastam ezt a mondatot és úgy röhögök Mármint a fordításán na. Nem tudtam, hogy milyen lesz a fogadtatása, mert tőlem ez a stílus távol áll és baromi sokat kellett rajta finomítgatnom. Az angol nyelv maga túlságosan is szókimondó egyes formákban... Úgyhogy remélem, hogy mindenkinek tetszett. Nekem picit ez megtörte az egész történet varázsát, de csak egy picit
Úgy örülök, hogy élvezted!! Annyira jó ezt hallani. Egyik legjobb döntésem volt, hogy ennek a történetnek a fordításába belekezdtem, és remélem, hogy hasonlóan jókat fogok még megosztani Köszönöm szépen én is, hogy elolvastad!

by Anna @ 2024 Apr 17

Nagyon szerettem ezt a történetet. Mikor először olvastam, még nem volt fent az összes fejezet, de nem bírtam várni és befejeztem angolul és azóta meséltem minden barátnőmnek, hogy milyen fantasztikus történet és minden nap néztem mikor kerülnek fel az új fejezetek, hogy végre nekik is átküldhessem :D
Nagyon élveztem ezt a történetet, és nagyon szépen fordítasz!
Nagyon-nagyon köszönöm, hogy lefordítottad, hogy mi is megismerhessük! <3

by Nyx @ 2024 Apr 17

Annyira örülök! Meg is értem, hogy nem bírtál várni Jól elhúztam a mézesmadzagot, igaz? Nagyon a szívemhez nőtt ez a történet, nehéz is volt elengedni. Nagyon-nagyon remélem, hogy a barátnőidnek is így fog tetszeni, ahogy nekünk Mindenképpen érdemes elolvasni, és remélem, hogy lesz még olyan írás itt, ami tetszeni fog a fordítások közül vagy akár tőlem. Nagyon szívesen a fordítást! Nekem is rettenetesen nagy örömöt okozott, és az még többet, hogy ezt megoszthattam. Köszönöm szépen, hogy elolvastad és írtál nekem!