12. fejezet
Ördöghurok

Pansy arra ébredt, hogy ismét zuhogni kezd az eső. Lustán megmoccant a paplan alatt, ami ilyenkor olyan megnyugtatóan meleg volt. Arcát hozzádörgölte a párnához. Olyan kényelmesnek tűnt ez, úgy érezte minden rendben van. A nehéz vízcseppek kíméletlenül verték az ablakot, mintha csak dézsából öntötték volna. A szél besüvített az öreg kastély rossz szigetelésű ablakkeretei között. A nő még szorosabban fogta össze magán a takarót. A vadul csapkodó esőcseppek nem nyugtatták meg, már képtelen volt visszaaludni.

Unottan fordult az ablak felé és kinézett a reggeli tájra. Az ablaküvegen patakokban folyt az esővíz. Csak nézte a szürke zivatart, mely úgy tűnt soha nem akar elállni. Kibújt a biztonságos meleget adó ágyból és az ablakhoz sétált, aztán kinyitotta. Eső permetet fújt az arcába a beáramló levegő, mely frissessége, üdesége felébresztette. Megborzongott, de élvezte ezt. Az illat leírhatatlanul csodálatos volt, magában hordozta a tavasz életet adó leheletét.

A boszorkány egy pillanatra kinyújtotta a kezét és hagyta, hogy a hideg esőcseppek ráessenek. Megborzongott és elmosolyodott. Végül inkább becsukta az ablakot, majd unottan vizsgálgatni kezdte kezeit. A gyomok nyomot hagytak rajta, megfogták és megsebesítették. Pálcájával néhány gyógyító varázslatot küldött rá, de igazából egy jó forró fürdő kellett volna és egy alapos sikálás. Nem is beszélve a kedvenc krémjeiről, amitől megfosztották. Még kora reggel volt, de ennek ellenére eldöntötte, hogy mégis szüksége van arra a forró fürdőre.

Belebújt Blaise egyik köntösébe, majd elindult a fürdőszoba felé. Nem látta meg azonnal a veszélyt és már éppen ledobta volna magáról a köntöst, amikor észrevette, hogy nincs egyedül.

- Csatlakozol? – kérdezte kaján mosollyal Blaise, majd jelentőségteljesen elterpeszkedett a kádban. Pansy megijedt a váratlan fordulattól. A férfi széles mosolyt villantott, mindig is imádta ezt a fürdőszobát és meg is adta a módját a fürdőzésnek. Magasra tornyozott hab és jófajta vörösbor, persze az időzítés nem volt éppen ideális, de ez a férfit cseppet sem érdekelte. Úgy gondolta végre kijár neki egy kis lazítás.

Pansy ahogy meghallotta a mély baritont, ijedten húzta vissza magára a köntöst és még szorosabbra kötötte. Zavartan tűrte el haját a füle mögé. Most egyetlen csípős replika sem jutott eszébe. Egyszerűen képtelen volt kiverni a fejéből a nedves, izmos mellkas formáit és Blaise átható tekintetét.

- Mit keresel itt? – vonta kérdőre a férfit, aki érdeklődve húzta fel a szemöldökét. Pansy kénytelen volt lecsillapítani hevesen dobogó szívét. – Nem kellett volna szólnod?

- Ez azén lakosztályom és a fürdőszobám. Én ezt joggal kérdezhetném tőled, de én úriember vagyok… – Pansy nem állhatta meg, hogy ne szakítsa félbe a nyilvánvaló hazugságot tartalmazó, önfényező kijelentést.

- Te minden vagy, csak úriember nem – közölte vele Pansy és tüntetőleg felhúzta az orrát. – Ha az lennél, akkor keresnél egy másik helyet magadnak és átengedted volna ezt nekem.

- Akkor nagy szívem nincsen – kacsintott rá még mindig azzal a pimasz vigyorával, amivel egyetlen egy perc alatt fel tudta hergelni a boszorkányt.

- Ezt vettem észre. Még véletlenül sem vagy képes úriemberként viselkedni.

- Ugyan, Pansy, miért vagy ilyen velem? Hiszen régen olyan jóban voltunk egymással, most meg eltaszítasz magadtól – jegyezte meg teátrálisan.

- Egyáltalán nem voltunk jóban, akkor sem – riposztozott tovább a nő, most már kezdett egyre dühösebb lenni. – Mindig is olyan… olyan nem is tudom milyen voltál.

- Igen, pontosan olyan voltam –vigyorgott Blaise és elnevette magát. – Gyere és csobbanj velem egyet, hiszen olyan jó meleg a víz!

- Hogyisne! Rám hozod a frászt és még vágjak is hozzá jó képet? – kérdezte mérgesen. – Azért lehetne benned valamiféle tapintat is.

- Hidd el minden tiszteletem és tapintatom a tiéd! – biztosította róla a férfi. Pansy persze ezt nem hitte el. Mégsem volt képes sarkon fordulni és kisétálni ebből a nehéz helyzetből.

- Nem igazán hiszek neked.

- Sajnálom, de momentán nem mehetek máshova – vigyorgott Blaise mindentudóan, majd negédes hangon folytatta. – Jobb lenne, ha lazítanál. Még azt is megengedem, hogy beülj mellém a kádba. Van hely itt kettőnknek is.

- Még csak az kellene – húzta fel az orrát mérgesen Pansy. Azonban azt Blaise elfelejtette vele közölni, hogy jelenlegi kiszámíthatatlan tollas állapota miatt kellett a kastélynak ezen a felé rostokolnia. A gyerekek különben is kinevették, amiért átváltozását nem volt képes úgy kontrollálni, hogy a ruhái rajta maradjanak. A Rend szerint az ideiglenes elszeparálása a többiektől megoldást jelent a problémára. Noha – Blaise szerint – inkább mások jó ízlésének védelme számított leginkább.

No meg persze a túlfűtött kamaszlányokkal sem volt egyszerű kordában tartani. Jó néhány atyai figyelmeztetést begyűjtött magának az elmúlt két hónapban. Pedig semmire sem vágyott, minthogy békén hagyják. A kis mardekáros Parkinson lány volt az egyetlen, akivel szívesen pajzánkodott volna, de ő momentán annyira tüskés volt, mint egy vadrózsabokor.

- Nem sok választásod van, Pansy. Örülhetsz neki, hogy egy ideig még nem lakoltatlak ki innen. – A boszorkány megütközve nézett rá, de Blaise tekintetéből semmit sem tudott kiolvasni, még a hangsúlya sem árult el semmi olyasmit, amiről a szomorú jövőjére következtethetett volna.

- Szóval, akkor meg kell osztanunk a fürdőszobát? – kérdezte savanyú fintorral. Félre kellett tennie makacsságát.

- Attól tartok kénytelenek leszünk – azzal kortyolt egyet a borból. – Ezen az emeleten csak ez az egyetlen, amelyik működik és nincs benne kopogó szellem. Rémes mennyit kell velük foglalkozni mire hajlandók felszívódni.

- Milyen sokkoló lehet ez neked – gúnyolódott a nő egy cseppnyi együttérzés nélkül. A szellem probléma valós volt az arisztokrata családok életében, de az ügyesebbek remek védelemként tudták őket hasznosítani. Blaise ki tudja mit csinált velük…

- Az öreg kastélyok már csak ilynek – vonta meg a vállát a férfi és játszani kezdett a fürdőhabbal. – Örülhetünk neki, hogy még több szellem a közelben.

- Nehéz lehet, hogy ezt a terhet is neked kell viselned – sajnálkozott színpadiasan. Blaise csak megcsóválta a fejét. Pansy a mosdó feletti tükörben szemügyre vette karikás szemeit. Hiányzott a kedvenc arckrémje és a testápolója. Nem akart panaszkodni, de akkor is ezek az apróságok hozzátartoztak az életéhez.

- Nyisd ki a fiókot baloldalt! – javasolta Blaise. Titkon egy kis legilimenciával finoman betolakodott a boszorkány gondolatai közé, anélkül, hogy megsejtett volna bármit is.

- Mit forgatsz a fejedben? – kérdezte gyanakodva Pansy. – Félnem kéne?

- Csak nyisd ki, semmi probléma nem lesz – nógatta sejtelmesen. Mosolya láttán Pansy nem igazán tudta higgyen-e neki vagy inkább nyomja Blaise fejét a víz alá. – Nem fognak pókok hullani belőle, ha ettől tartasz.

- Inkább attól tartok, hogy… Mindegy – mondta végül, majd kinyitotta az ajtót. A férfi jelentőségteljesen belekortyolt a borba, s elégedetten figyelte a nő arcát. Pansy óvatosan vette a kezébe a fehér tégelyt, furcsa tekintettel nézett a Blaise, aztán lecsavarta a fedelét. Szinte teljesen ugyanaz a krém volt benne, amit otthon is használt.

- Honnan tudtad? – tette fel a kérdést jogosan Pansy. Szeretett volna nem hátsószándékot felfedezni Blaise viselkedésében, de valami mindig ott motoszkált benne. – Nem is beszéltem róla senkinek, hogy mire lenne szükségem.

- Nem is kellett. Ez már egy ideje itt van nálam – mesélte a férfi. – A házimanók mindent idehoznak, amiről azt hiszik, szükségem van rá. De te ennek úgyis nagyobb hasznát veszed majd.

- Köszönöm – mosolyodott el halványan. Aztán kényelembe helyezte magát az egyik fürdőszobai széken, mit sem törődve az illemmel.

- Ha tudtam volna, hogy ezzel fel tudlak vidítani és nem leszel olyan tüskés, magam mentem volna el az Abszolútra. Talán akkor nem repítettél volna benne a rózsabokorba.

- Nem kell a szöveg, Blaise! Elég lett volna, ha nem citálsz Piton elé – válaszolta újra szomorúan. – Hol marad belőled a mardekáros éned?

- Sajnálom. – A nő nem tudta megállapítani ez valóban így van-e. Blaise egyetlen szót sem szólt az érdekében, sőt végig hallgatott. Mégis hitt neki.

- Tudom – bólogatott újra elszomorodott és maga sem tudta, hogyan derülhetne jobb kedvre.

- Wimpy beszerzett neked néhány új ruhát is. A bal oldali szekrénybe pakolta őket.

- Mikor volt időd, hogy ezeket elintéztesd vele? – kérdezte Pansy és összeráncolta a homlokát. – Sosem látlak napközben itt a kastélynál.

- Nem számít. – El akarta mondani neki, hogy állandóan az ő nyomában van.

- Szóval hivatalosan is hozzád költöztem? – hallatott egy nehéz sóhajt a nő.

- Attól tartok arról van csak szó, hogy ideiglenesen hajlandó vagyok a lehető legkényelmetlenebb helyen aludni, hogy ne kelljen Ronald Weasley és családja szomszédságába költöznöd – magyarázta a férfi és úgy gondolta a mártír hangvétel megérteti Pansyvel az álláspontját. – De fürdés jogáról nem vagyok hajlandó lemondani.

- Rendben van, ez így teljesen méltányos.

- Nem is akarsz veszekedni velem?

- Egyáltalán elérnék vele valamit? Úgy gondolom nem – mondta majd kisimított egy tincset a homlokából. – Nézd, Blaise, lehet, hogy néha képes lennélek megfojtani. De inkább alszom veled egy ágyban, minthogy egy utálatos griffendéles szomszédságában kelljen élnem.

- Ezt vehetem ajánlatlan is?

- Jó neked az a kényelmetlen hely is, Blaise. Csak képletesen értettem – mosolyodott el édesen.

- Mit csináltál a kezeddel? – Pansy úgy nézett rá, mintha rajtakapták volna valamiféle bűnös dolog elkövetése közben.

- Semmit sem… Nem érdekes – válaszolta gyorsan, majd lefelé fordította a tenyerét, majd igyekezett elrejteni az apró, gyógyulófélben lévő sérüléseket. – Még mindig esik az eső.

- Igen – sóhajtott Blaise. – Ilyenkor nem nagyon szeretek a kastélyban lófrálni.

- Van ennek valamilyen különleges oka?

- Ilyenkor mindenki megbolondul. Kerülgetjük egymást, akik kint szoktak dolgozni kénytelenek bent maradni. Feszültek az emberek, mert relatíve kis helyre kell összezsúfolódniuk. Akik pedig a Rend ügyében vannak távol, biztosan késni fognak vagy egy ideig haza sem jönnek. A feszültség pedig ezzel együtt nőni is fog. Baglyokat nem küldhetünk és nem is jöhetnek. Nem hiszem, hogy sorolnom kell tovább.
- Nem hangzik túlságosan biztatónak. Talán nem is kellene lemennem az ebédlőbe – gondolta Pansy.

- Van benne valami. Reggelizz velem. Wimpy hamarosan felhozza – ajánlotta Blaise előzékenyen.

- Ez amolyan békejobb?

- Mikor nem voltam veled kedves, Pansy?

- Feszültnek tűnsz mindig, még amikor lazának akarsz látszani akkor is. – Blaise izmai megfeszültek és igyekezett minél kevésbé feszengeni. – Talán a Rendnek kell olyasmit megtenned, amit nem akarsz?

- Nem kell aggódnod értem.

- Nem is aggódom… Szólj, ha végeztél! Most inkább kimegyek egy kicsit.

- Pansy.

- Tessék.

- Nem kell várnod. Gyere inkább be a kádba! – vigyorgott rá Blaise. – Segítek ellazulni.

- Javíthatatlan vagy – koholta Pansy, de aztán nevetve egy törölközőt dobott Blaise fel.

***

Pansy végül lemondott a fürdés lehetőségéről egyelőre és inkább a parkban keresett menedéket. Ahogy Blaise megjósolta a rendtagok felbolydult méhkasként nyüzsögtek. A nő igyekezett észrevétlen maradni, így csak egy almát sikerült reggelire zsákmányolnia, aztán feltűnés nélkül kislisszolt a kastélyból. Az eső már csak szemerkélt, de nem törődött vele. Hosszú szoknyájának a szegélye is egy arasznyira vizes volt, azonban Pansyt sokkal jobban érdekelte a titkokat rejtő üvegház. Soha nem vonzotta különösképpen a gyógynövénytan a roxfortos éveiben. Később nagyanyja megszeretette vele a növényeket és ez csak erősödött benne az évek során. A kíváncsiság pedig most erősebb volt benne.

Azonban Blaiset semmi sem üldözte ki a gondolataiból. Egészen meghatotta a férfi figyelmessége, még ha csak megparancsolta is a házimanónak, hogy járjon a kedvében. Végigsimította az egyszerű sötétszürke talárt, melyben egy átlagos középosztálybeli boszorkánynak látszott és egyáltalán nem lógott ki a többiek közül. Hálás volt a kényelmes bőrcipőért is, mely pontosan az ő mérete volt. Kopogó léptekkel ment le a lépcsőn. Elmosolyodott, amikor mélyet lélegzett.

A levegőben friss föld és eső illat kellemes keverékét érezte, mely teljes mértékben boldogsággal töltötte el. Szárnycsattogást hallott ekkor és megérkezett a holló is. Pansy már kezdett hozzászokni a jelenlétéhez, valami különös módon megnyugtatta a jelenléte.

- Jó reggelt! – köszönt madárnak. – Legközelebb neked is hozok valamit reggelire. De talán találsz magadnak egy két kukacot.

A madár felháborodott károgását hallva Pansy elnevette magát. Persze ő egyáltalán nem gondolta ezt felháborodottnak, hiszen nem értett a hollók nyelvén.

- Meg akarom nézni az üvegházat – mesélte Pansy, de kezdett iszonyatosan furának hangzani, hogy hollóval társalog. A madár ismét kitárta a szárnyait, majd szokásához híven Pansy vállára ült, aztán tollas fejét az arcának dörgölte. A boszorkány elmosolyodott és megsimogatta a fényes fekete tollakat. – Te vagy az első holló, akitől nem félek. Soha nem csípnél meg igazam van? – Csak egy károgás volt a válasz, aztán Blaise holló képében visszaült az egyik alacsonyabb kőkerítés tetejére és türelmesen várt.

Pansy eközben az üvegház ajtaját nyitotta ki. Furcsa csend honolt bent, mintha a tegnap látott varázsnövények egyáltalán nem léteznének. A félhomályban alig látott valamit és ez valószínűleg így is marad – gondolta Pansy. Felnézett az üvegház tetejére, ahol több sötétített üvegtábla is gátolta a fény útját. Összevont tekintettel nézett felfelé, de nem egészen értette ennek az okát, végül inkább a növényeknek szentelte a figyelmét.

A virághagymákkal teli ládát kivitte az egyik kőasztalra, amit egy esőtető védettségében állította fel egy paddal együtt, valamikor talán ide vonultak el a kastély lakói egy csendes beszélgetésre vagy, hogy gyönyörködjenek a tájban. Pansy azonban csak védelmet keresett a virághagymáknak. Alig várta Roset, akinek mindenképpen meg akarta mutatni milyen csodálatosak. Mikor elhelyezte a ládát visszament az üvegházba.

Rengeteg növény volt bent. Tigriskarom, sárkányfű, valamiféle különös elfajzott növény, amit nem tudott semmihez sem hasonlítani. Megannyi bájitalt képes lett volna főzni belőlük, nem is beszélve a gyógyító főzetekről. Végigsimította az ezüstös hátú fekete üröm leveleit is, melyeket teliholdkor kell szedni és oltalmazó ereje van. Emlékezett, amikor az anyja egy ilyen csokorral a kezében jött haza egy régi teliholdas éjszakán. Fekete haja hosszan lelógott egészen a háta közepéig, s mintha ő maga is ragyogott volna a holdfényben. Mindkét gyermeke szobájába akasztott egy-egy csokorra, hogy távol tartsa tőlük a rossz szellemeket és a rontásokat. Néha még az ételeket is ízesítették vele. Pansy egy pillanatra elkomorult, újra érezte édesanyja hiányát. Még mindig a fülében csengett a nevetése és még mindig, ha jól figyelt érezte még a kellemes jázmin illatot is, mely mindig körüllengte.

Kényszerítette magát, hogy elszakadjon a növénytől. Látott néhány csillagfürt tövet is mellyel újabban a vérfarkas harapások kezelésére használtak. Még egyelőre nem bizonyították be hatékonyságát, de Pansy szívesen kísérletezett volna vele. Az üvegház közepén egy aprócska komód foglalt helyet. Megkopott, lakkozott felülete durvának, rusztikusnak hatott, teljesen beleillet az környezetébe. A tetején egy földdel teli virágcserép árválkodott. Pansy végignézte a kis fiókokat, melyekben különféle kerti szerszámok, üvegcsék és megannyi apróság sorakozott. Azonban sárkánybőr kesztyűt sehol sem talált, így nem mert egyik veszélyesebb növényhez sem hozzányúlni.

Amúgy is a Rendnek először el kell mesélnie a felfedezését, mielőtt még nekiállt volna rendet tenni itt. Pitonnak valószínűleg nem lett volna ellenére, ha kisajátítja ezt a helyet, különben is Levender kiűzte a saját gyógynövényes kertjéből. Még mélyebbre ment az üvegházban, amit valószínűleg térnövelő bűbájjal kezeltek és valóban hatalmasabb volt, mint aminek látszott. Egyre sűrűbb lett a növényzet, s alig jutott be fény. Minden lépése kísértetiesen koppant a poros padlón. Pansy annyira el volt foglalva a citromos szappanfű vizsgálgatásával, hogy észre sem vette a felé araszoló kígyószerű indát, ami kerülve a napfényes foltokat egyre közelebb ért hozzá.

A boszorkány tett egy lépést, amikor szörnyű felfedezést tett. Lába nem akart neki engedelmeskedni. Kicsit feljebb húzta a szoknyáját és meglátta az indákat. Sóhajtott egy nagyot, majd elkezdte lefejteni a szoros növénykacsokat. De nem volt elég gyors. A növény egyre több kacskaringós nyúlványa iszonyatos sebességgel nyúlt ki felé és rácsavarodott.

- Francba – sziszegte Pansy, majd nyisszantó bűbájokkal próbálkozott. Semmi hatása sem volt, csak még jobban elszorította a növény a vérkeringését. Ördöghurok – emlékezett még a régi gyógynövénykönyvre, amiben olvasott róla. Kétségbeesetten próbált szabadulni, de hasztalan volt. Még erősebb szorítással jutalmazta a dühös növény. Pansy nyögve próbált kiszabadítani magát. Nem engedte el, csapdába került és egy újabb inda elindult felfelé a mellkasán egészen a nyakig. Érezte a nedves indákat, ahogy lassan körbefonják a nyakát.

- Segítség! – kiáltotta rémülten. Aztán a növény rácsavarodott a szájára is és fojtogatni kezdete. Pansy küzdött, de már kezdett kifogyni a levegőből. Mellkasát még inkább szorította az ördöghurok. Egyszer csak arra eszmélt, hogy a feje koppan a poros üvegház padlóján és a testét végighúzza rajta. Útközben néhány cserepet is összetörtek, Pansy csak remélni merte, hogy valaki meghallja.

Kétségbeesetten próbált kiáltani, de csak elhaló nyögésre futotta. Pálcája pedig nem segített. Jeges félelem lett úrrá rajta. Senki sem hallja és senki sem siet a segítségére. Hiába küzd akkor sem menti meg senki sem az életét. Könnyek szöktek a szemébe az erőlködéstől és tehetetlenség érzésétől. Nem akart meghalni. Mégis a szorító indák ennek az előjelét ígérték.
Aztán szárnycsattogásra lett figyelmes. A holló iszonyatos sebességgel rontott be, először hasztalanul csipkedni kezdte a növényt, hogy Pansy egy kis levegőhöz jusson, aztán felrepült a magasba. Az ördöghurok dühösen követte indáival a madarat, de nem tudta elfogni. A holló ösztönös ügyességgel tért ki előle. Aztán nekicsapódott az üvegház tetejének. Pansy behunyta a szemét és bágyadtan nézett felfelé. A levegő vészesen fogyni kezdett körülötte, aztán már alig érzékelte a körülötte lévő világot, s elájult. Az arca és testrészei kékes színt öltöttek.

Blaise alakot öltött a tetőn. Nagyon kellett egyensúlyoznia, nehogy beszakadjon alatta a tető. Zihálva küldött egy nonverbális varázsigét az üvegházba. Betöltött mindent a vakító fény, mely megzavarta a nyugalomban bóbiskoló méregfogú fikuszt is. Az ördöghurok szorítása enyhülni kezdett aztán végre elengedte Pansy ernyedt testét. Iszonyatos gyorsasággal visszakúszott a sötétségbe. A férfi újra hollóvá vált és lerepült az eszméletlen boszorkány mellé, aztán újra felvette emberi alakját.

- Pansy! – szólongatta és finoman megveregette az arcát, de nem kapott semmilyen választ sem. Lélekszakadva ellenőrizte a pulzusát és a lélegzését, csak akkor nyugodott meg, amikor megbizonyosodott benne, hogy Pansynek a horzsolásokon kívül, ájuláson és az enyhe fejsérülésen kívül semmi baja nincsen.

Óvatosan felemelte, aztán kivitte a szabadlevegőre. Az eső még mindig szemerkélt még, de most nem válogathatott. Pansy most már egyenletesen lélegzett, de még nem tért magához. Blaise aggódva simított ki egy tincset az arcából. Pansy könnyei, az eső és a föld összemosódtak az arcát. A férfi azonban nem tudta megtisztítani, hiszen semmi sem volt rajta, csak a pálcáját tudta mindig maga mellett tartani. Áldotta azt a percet, amikor úgy döntött inkább bemegy utána az üvegházba. A meztelen hátán landoló esőcseppekkel nem törődve várta, hogy Pansy magához térjen.

- Gyerünk, kislány, térj magadhoz! – bíztatta erőszakosan. – Nem adhatod fel.
Nagy megkönnyebbülésre nem kellett sokáig várnia. Pansy kinyitotta a szemét, majd köhögve felült. Nagyon nehezen vette a levegőt és sokáig tartott mire képes volt megnyugodva. De addigra Blaise már visszaváltozott a dühösen a boszorkány feje felett körző hollóvá.

Pansy zavartan nézett körül és igyekezett minél mélyebben levegőt venni. Egyik kezét a mellkasára tette a másikkal a zöld fűbe mélyesztette az ujjait. A nő nyögve terült el ismét a füvön. Valahogy most már teljesen másképpen látta ezt az egészet. Hagyta, hogy az eső ráessen és átnedvesítse a ruháját. Még ennyire soha nem örült a szabadlevegőnek. A nyakát masszírozta és érezte, hogy minden tagja fáj. Fogalma sem volt mennyi idő telt el, sőt nem egészen tudta hogyan került ki az üvegházból. A hollót nézte, ami időközben leszállt mellé a fűre.

- Köszönöm! – nézett hálásan a madárra és megsimogatta a tollas hátát. Még halványan emlékezett arra, amikor holló kitörte az üveget, és amikor vakító fény töltötte el az üvegházat. Bár az erős fényt ez nem magyarázta, de Pansy nem igazán töltött sok időt helyzetének elemezgetésére. Beletelt egy kis időbe mire végre sikerült felállnia és szédelegve visszabotorkált a kastélyba. Mikor beért Blaise lakosztályába, megkönnyebbülten dőlt neki az ajtónak.

A haja, ruhája tele volt sárral, nem is beszélve a horzsolásokkal és fojtogatás nyomokkal teli testéről. A dudort a tarkóján pedig biztosan jegelni kell majd.
Az ablak nyitva volt és hűvös levegő áramlott be rajta. Pansy már meg sem lepődött, mikor a holló beröppent rajta és helyet nem foglalt a szokásos rúdon. A nő erőt vett magán és kinyitotta a fürdőszobaajtót. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor meglátta az üres kádat. Visszament néhány tisztaruháért, de mielőtt még visszament volna a fürdőbe, megállt a nagyalakos tükör előtt.

A fogait összeszorítva nézett sérült arcára. Aztán elkezdett megszabadulni a ruháitól. Némelyiket nagyon nehezen sikerült csak levennie. A szédülés pedig egyáltalán nem segített rajta. Aztán amikor csak alsónemű volt rajta végigtapogatta a testét. Néha felszisszent egy-egy érzékeny hely tapintásától. Megvizsgálta a fején lévő sérülést is. Szerencsére egyiket sem ítélte súlyosnak. Ez biztató volt egy ilyen növénytámadás.

- Gyűlölöm az ördöghurkot – morogta mérgesen és pálcájával megpróbált néhány sebesülést begyógyítani. – Még szerencse, hogy nem mérgező. Francba, napokig meg fognak ezek látszani.

Végül megszabadult a maradék ruháitól is, aztán bement a fürdőszobába. Eközben a holló felborzolt tollakkal nézett utána, aztán kirepült az ablakon és meg sem állt egészen addig, így el nem érte a tetőt.

Blaise alakot öltött és durván földet ért. Mérgesen csapott le öklével. Majdnem meghalt, és ha nem lett volna ott, amikor az ördöghurok biztosan halálra fojtogatta volna. Ismerte azt a növény úgy, mint a tenyerét. A nagynénje ezeket termesztette éveken keresztül, míg az egyik hibridje meg nem fojtotta.

Komor, dühös arcán ezernyi érzelem kelt életre. Pansy testének minden egyes sérülése láttán a harag öltött színt a tekintetében. Féltette, aggódott érte, de nem akart így érezni iránta. Azonban Merlinre fogadta, hogy kiírja az ördöghurkot, amint lesz rá lehetősége.

hozzászólások: 0