14. fejezet
Együtt a gyengélkedőn

Blaise arra ébredt, hogy valami iszonyatosan csípi a hátát és ez az érzés rögtön kijózanította. Először nyöszörgött, majd amikor rájött hol van mérgesen ült fel az ágyban.
- Hol van, Wealsey? – hörögte mérgesen és kínlódva szorította ökölbe a kezét. – Be akarom verni a képét!

- Nem mész te sehová! – hallott egy negédes hangot a háta mögött, aztán belenyomták a fejét matracba és valami folyadék cseppent vagyis inkább loccsant a hátán. Blaise felüvöltött fájdalmában.

- Neked elment az eszed, Pansy? – kiabált feldúltan, miután végre képes volt megszólalni. – Mi a jó Merlin térdkalácsát csinálsz a hátammal? Iszonyatosan fáj!

- Nekem meg az fájt, hogy ott hagytál fent a szobádba zárva – morogta a nő bosszúszomjasan. – Most neked hála itt vagyok veled és ápollak. Ja és miattad eltörött a kezem is.

- Mi történt? – kérdezte Blaise, de újabb adag fertőtlenítőt kapott a hátára. Pansy vékonyra préselt ajkkal fordította el a fejét.

- Ez a lüke boszorkány kimászott az ablakon és leesett. Eltörte a karját, most pedig azt várja, míg összeforr – mesélte el a történetet Patrick, aki a szomszéd ágyon feküdt és ráérősen a Reggeli Próféta egyik számát olvasta. Nagyon régi volt, de őt ez cseppet sem zavarta.

- Mi lenne, ha nem szólnál bele a kettőnk dolgába? – sziszegte Pansy továbbra is dühösen. – Lehet, hogy szépen gyógyulsz, de kaphatsz néhány olyan átkot, amivel garantáltan nem nő vissza a régi altested, sőt a bika farkad is megmaradt. – Blaise vihogva felnevetett, de aztán megbánta, amikor Pansy újabb adag gyógyító főzetes kezelésben részesítette. Felüvöltött újra. – Hoppá, talán egy kevéssel többet sikerült beletennem a furunkula gennyből? Akkor szokott ennyire csípni.

- Nem is kellene ennek csípnie – magyarázta Patrick. – A kishúgom csak kínozni akar.
Pansy egy átkot küldött a fivérére. Patrick káromkodva dörzsölgette a karját, amire aprócska, vörös és viszkető kiütéseket kapott.

- Ezt most minek kellett? – hördült fel a férfi mérgesen. – Kapjam csak vissza a pálcámat! Esküszöm, hogy bezárlak valahova egy olyan igézettel, ahonnan senki sem szabadít ki.

- Ne fenyegetőzz! – csattant fel Pansy. – Éppen ideje lenne, ha mindketten befognátok egy kicsit.

- Szép is ez a testvéri szeretet, de ha nem haragszotok, akkor én elmennék innen. – Azonban Blaise kijelentését Pansy nem igazán díjazta, hanem inkább belenyomta a fejét a szivacsos ágyba.

- Ne siess úgy, Blaise! Miért mondtad Ron Weasleynek, hogy van köztünk valami? Nagyon kíváncsi lennék a te verziódra is. Rengeteg fertőtlenítő van még itt, és azt hiszem, szót tudunk egymással érteni.

- Ezt nem én mondtam esküszöm! De tedd le azt a szivacsot, mielőtt valami bajom esik – emelete fel a kezét védekezően.

- Akkor honnan vette, hogy lefeküdtünk? – csattant fel hirtelen Pansy.

- Mit műveltél a húgommal te állat? – hördült fel Patrick. – Azt hiszed, minden nőt megkaphatsz?

- Nem kell nekem minden nő, csak az, akit meg akarok kapni – vigyorgott Blaise fölényesen. Csak a bőre találkozott a szivaccsal és nem hagyhatta szó nélkül. – Az istenit, Pansy! Nem feküdtem le Pansyvel. Érted, Parkinson? Weasleynek valami agybaja van.

- Honnan vette mégis ezt a sületlenséget? – kérdezte Pansy fenyegetően és megmarkolta a vallató szivacsot. – Magától soha nem találni ilyesmiket, ahhoz túlgosan csökött az agya.

- Megtaláltuk a gyűrűdet és a vőlegényedet ma az erdőben – kezdte Blaise nyugodtan, bár még mindig egy kicsit remegett a fájdalomtól, amit most már képes volt elviselni. – Elmeséltem neki, hogy akkor került hozzám a gyűrű, amikor először találkoztunk és visszakértem az ingemet.

- Miért volt rajtad az ő inge? – szakította félbe Patrick. – Pansy, most már tényleg beszélnünk kell! Egy arisztokrata hölgy…

- Te csak hallgass! – rivallt rá a boszorkány indulatosan. – Ne gyere nekem ezzel a szöveggel! Mi már közel sem azok vagyunk, mint egykor.

- A bátyád vagyok. Jogom van tudni, hogy mibe keveredett a kishúgom. Mit keresett rajtad Zabini inge?

- Inkább azt szeretném tudni, hogy mit keresett a gyűrűm ott? – Pansynek esze ágában sem volt válaszolni Patrick kérdésére. Tüntetőleg hátat fordított fivérének és inkább Blaiset vette kezelésbe. – Weasley engem gyanúsít, és ennek nem igazán örülök.

- A gyűrűd? De könnyen lemondtál róla, kiscica. Miután levettem az ujjadról eszemben sem volt megtartani, kivittem az erdőbe és eldobtam. Ennyi a történet. Nem tudtam a nyomkövető bűbájról – magyarázta Blaise. A fájdalom a hátában már enyhülni kezdett, de nem mert megmozdulni. – Azért annyira nem vagyok gyengeelméjű, hogy ide vezessem az ellenséget.

- Ezt miért nem mondtad el Weasleynek? – ripakodott rá Pansy. Még mindig fúriaként tombolt és esze ágában sem volt megnyugodni. – Megkíméltél volna.

- Mert bemosott nekem egyet – magyarázta Blaise. – Most már meg vagy elégedve a válaszommal?

- Ennyire felhúztad Weasleyt? – vigyorodott el Patrick, mintha csak egy cimborájával beszélgetett volna. A varázsló elmosolyodott és felkönyökölt.

- Majdnem eldurrant az agya. Látnod kellett volna, vérben forgott a szeme és már vártam, mikor jön ki füst a fején. Fogadtam a többiekkel, ha lesz egy ilyen alkalom legközelebb, akkor kipróbálom rajta a kalapkúra bűbájt. – A két férfi harsány nevetésétől volt hangos a gyengélkedő. Pansy azonban cseppet sem volt elégedett. Még mindig fájt minden egyes tagja és nem elégítette ki a kíváncsiságát, már ami Blaise beszámolóját illeti.

- Tényleg láttad Crakot? – kérdezte síri hangon. Blaise megfordult, hogy a szemébe nézhessen, s abbahagyta a nevetést.

- Igen, láttam. De megkapta, amit érdemelt nekem elhiheted – mondta a férfi sötéten. Pansy nem igazán értette mire akar ezzel utálni, de biztosan valamiféle szörnyűséget. Nem tudta mit is gondoljon, mint is érezzen Crak iránt, végül arra jutott, hogy csupán szánalmat.

- Sajnálom őt. – Mikor kimondta ezeket a szavakat egyből meg is bánta.

- Szerintem ne pazarold rá a sajnálatodat – szólalt meg Patrick és végre letette a Reggeli Prófétát. – Amiket művelt, azért sokkal nagyobb büntetést érdemelne, mint amit miattad kaphatott. Crak egy…

- Apa is miattunk bűnhődött – vágta rá egyszeriben a boszorkány. – Te nem láttad, amikor elhurcolták. Könyörgött, hogy a nagyit és engem ne bántsanak, és ne előttünk kínozzák meg. Tudod, hogy milyen nehéz volt ezt elviselni? Persze, ezt te nem tudod. Ki tudja, hogy egyáltalán mit műveltél mióta nem láttunk. Nekem viszont ott kellett lennem és… Nem is érdemes erről beszélni.

- Sajnálom, Pansy, hogy nem voltam ott – válaszolta őszintén Patrick és kinyújtotta a kezét. Pansy elfogadta és hagyta, hogy egy apró könnycsepp kicsorduljon a szeméből. – Apát különben is elvitték volna, nem te tehetsz róla és nem is én.

- Ezt most, hogy érted? – kapta fel a fejét Pansy. – Mit tett, amiért megérdemelte volna a kínzást?

- Eltitkolt valamit a Nagyúr elől, amire ő igencsak vágyik – magyarázta Patrick. – Apa tudta nagyon vékony jégen táncol, de megértem, amiért vállalta ezt a kockázatot. Most már tudom, hogy miért tette és harcolni fogok azért, hogy az ő áldozata ne legyen hiába.

- Mi a fenéről van szó? – csattant fel a nő hirtelen. – Soha nem kapok egyenes választ tőletek!

- Engem miért keversz bele? – kérdezte Blaise. – Nekem ehhez nem sok közöm.

- Fogd be, Zabini, te már úgyis ezer éve tudsz róla! – Patrick magával rántotta Blaiset. – Nem kell eljátszanod az „én semmit sem tudtam róla, Pansy” című melodrámát.

- Köszönöm szépen, Parkinson! Milyen remek, hogy magaddal rántasz engem is. Már csak el kellene mesélned az én történetemet is, és akkor teljes lesz a kép. – Pansy zavarodottan nézte hol az egyik, hol a másik varázslót és végképp nem értett semmit sem.

- Minek meséljek arról? Az egy baromság, amit a te családod és a nagyanyám családja kötött cserébe Hollóvárért. Senkit sem érdekel. Pansy pedig nem fog belemenni.

- Ugyan mibe?

- Semmi nem érdekes.

- Tudjátok mit? Ti maradjatok itt kettesben és beszélgessetek, mint a kislányok a pizsama bulin. Elegem van a titkokból! – Azzal Pansy fogta magát és kirohant a gyengélkedőről. Még az ajtót jól bevágta maga mögött, de még mindig rezgett a tokjában.

- Mindig ennyit drámázott?

- Ez még csak az előzetes volt – dőlt hátra Patrick. – Hamarosan jön a hiszti roham.

- Oh, Merlin, mi a francnak kellett ezt előhoznunk? Nem akarjuk elmondani neki, ugye? – kérdezte Blaise.

- Semmi értelme nincsen. Téged nem oldoztak fel az átok alól, engem meg az apám ítélt némaságra. Így nem tudok segíteni a Rendnek, legalábbis nem mondhatom el az igazságot. – Patrick most már egészen nyugodt volt. – Most már megtenném, de meghalni ugyebár nem akarok.

- Akkor én honnan tudhatnám azt, amit te nem mondhatsz el? Ez egyszerűen képtelenség. A szüleim soha nem beszéltek semmiről sem, ami a te családod és az én családom között köttetett egyességről szól.

- Éppen elég nagy probléma ez nekem – morogta Patrick. – Nem elég, amit tettem veled, még ezt sem tudod. Akkor azt hittem ez a jó megoldás, mivel egy időzített bűbáj voltál, amit ha szabadjára engednek… Most viszont szükség lenne rád.

- Szóval az én hibám? Mi van, ha kitörölted az emlékeimet, amikor voltál szíves megjelölni? – tudakolta Blaise némi éllel a hangjában. – Nem lehet, hogy meg is átkoztál?

- Sajnálom… jó? Nem akartam azt tenni, de kényszerítettek rá – vallotta be végül Patrick. – Nem könnyű ellenállni egy főbenjáró átoknak és egy sor olyan tudatmódosító bájitalnak, amit erőszakkal megitatnak veled. Hónapokig nem is tudtam mi a valóság és mi a fantázia.

- Szerintem ne beszéljük róla, rendben? Ez már a múlt és igyekszem rájönni arra, amit te nem mondhatsz el, de kell a segítséged.

- Nem sok időnk van, úgyhogy remélem, ügyesen kutakodsz a saját emlékeid között.

- Remélem – sóhajtott Blaise.

***

Dühe egészen a konyhakertig űzte Pansyt, ahol éppen Draco kötözte fel a futóbabpalántákat. A nő egyből megtorpant, amikor meglátta a jelenetet. A Malfoy örökös szürreális tevékenysége egyszerűen nem illett ebbe a világba. Tenyerével eltakarta a napot, hogy még jobban lásson. Soha nem gondolta, hogy ilyesmi valaha is megtörténhet. Mezítláb volt, de nem érdekelte, mint egy toprongyos vidéki boszorka indult el a zöld gyepen. Nem akart visszamenni a cipőjéért a gyengélkedőre. Keresztül vágott az ágyásokon, majd közelebb ment Dracóhoz.

- Szia! – köszönt végül, arca még mindig kipirult volt. De valami iszonyatos képet vághatott, amikor meglátta egykori szerelmét a futóbab között, mert Draco igencsak aggodalmasan nézett rá.

- Áh, Pansy, már vártam, hogy mikor futunk össze. Történt valami? Patrick bosszantott fel? – Draco valóban aggódott érte, ezt Pansy értékelte, de még mindig nem jutott túl a látványon.

- És Zabini. Azért igazán elmondhattad volna, hogy mi is folyik itt. Nem tudom, akkor eljöttem volna egyáltalán ide. Patrick rám támad megint, Zabini meg… tudod milyen Blaise. De az tette be a kaput, amikor itt megláttalak. Mi a fene van itt, Draco? Mindenki kifordult magából? Mindig is utáltad a gyógynövénytant.

- Minden változik, Pansy. Egyébként is megkértek erre, nem utasíthattam el – mondta Draco végül. – Itt teljesen más az élet, mint máshol. Szabadon azt teszem, amihez kedvem van. Itt nem kell tartanom attól, hogy nem tartom be a protokoll előírásait, akkor megkínoznak érte. Ezért harcolok, hogy ez továbbra is így legyen. Nem kell senkinek sem behódolnom.

- Ezért kertészkedsz? – kérdezte Pansy és sóhajtott egy hatalmasat. – Én ezt nem értem igazán. Miért volt olyan fontos, hogy ide hozzatok? Legalább te ne hazudj nekem!

- Patrick elmondta, hogy terveznek ellened valamit, de ennek a részleteit nem tudom. A bátyád sem tud mindent elmondani, fel akarnak használni valami gonoszra. Nézd nem kevés energiámba került, mire beleegyeztek a többiek, hogy végrehajthassuk az akciót. Végig kaptunk segítséget és sikeresen meg tudtál szökni onnan – magyarázta Draco, majd felkötöttel az utolsó bab szárát is.

- Szóval bonyodalmat okoztam nektek? Milyen jó, hogy ezt most mondod ezt és nem később. Talán akkor mégsem kellene megköszönnöm, hogy elvittetek onnan – csattant fel Pansy dühösen. – Honnan tudtatok arról, hogy mit terveznek? Hiszen azután döntötték el az eljegyzést, hogy Patrick egy hónapja eltűnt.

- Már korábban is így tervezték. Körülbelül attól kezdve… szóval miután otthagytalak. De nem a házasságot jelentette számodra a legnagyobb problémát – mondta ki végül Draco. Pansy szemébe nézett és kihúzta magát. – Sajnálom, ami történt, de ebből neked is így volt a legjobb. Nézzük a jó oldalát.

- Mit például miben lett másabb az életem? – tette fel a jogos kérdést Pansy. – Nem tartozom egyik oldalhoz sem. Kilógok innen és mindenki úgy néz rám, mintha megöltem volna bárkit is, hogy idekerüljek.

- Még új vagy és ez a helyzet mindenkinek furcsa. Lavender nem akarta bántó lennie, csak nem szereti, ha a munkájába valaki beleszól.

- Nagyon meg tudod nyugtatni az embert. Ki gondolta volna, hogy közhelyekkel képes leszel megvigasztalni – közölte szarkasztikusan. – Lavender pedig egyáltalán nem érdekel, tartsa távol tőlem magát aztán akkor nem lesz baj.

- Döntsd el, hogy mit akarsz tenni. Mindenki ezt teszi. Segíts vagy találj ki magadnak valami elfoglaltságot. Patrick már megegyezett a Renddel. Pár napon belül újra emberi lesz, és akkor beléphet a tagok közé. Persze neki sem lesz könnyű, de meg kell tennie, ha segíteni akar. Hamarosan újra összecsap a két oldal és attól tartok az már az utolsó küzdelem lesz.

- Nagyon remek! Még ezt az apróságot majdnem kifelejtettem. Nem is értem hogyan tudtátok egyáltalán elhurcolni ide a bátyámat.

- Teljesítenünk kellett a feladatunkat – vonta meg a vállát Draco. – Nincs ebben semmi különös. Egy háborúban hadifoglyokat is kell ejteni. Vele annyiból más a helyzet, hogy szabadon választhat.

- Nem értem miért akartok vele együttműködni? Hiszen nem is állt a ranglétra közepén sem, egy egyszerű halálfaló, aki pontosan olyan, mint a többiek – hadarta Pansy idegesen. – Még a Durmstangból is majdnem kicsapták, mert nem volt hajlandó fekete mágiát alkalmazni az egyik osztálytársán. Ezért sem értem, miért fogadta a Tudodki és miért tette halálfalóvá.

- Erről igazán nem beszélhetek, mert ez a Rend ügye. Esküt szegnék meg vele, ha erről beszélnék. – Draco komoly arca cseppet sem altatta el Pansy gyanakvását.

- Nagyon remek. Velem is kapcsolatosak annak a szemétnek a tervei, de nem tudhatok róla, mert téged megeskettek, Patrick meg nem hajlandó velem beszélni erről, mert valószínűleg neki is lakat van a száján. Blaise pedig állítólag ezer éve tud a tervről, de nem emlékszik rá vagy őt is megeskették. Hol van ilyenkor az igazság?

- Megmondanám, de jelen pillanatban a legjobb, ha a legkevesebbet tudod erről az egész képtelen helyzetről. Maradj itt és kezdj magaddal valamit. Gyakorolj varázsigéket a védőkkel vagy mittudomén. Segíts magadon!

- Legalább te őszinte vagy velem. Ez már haladásnak számít – sóhajtott nehezen Pansy, majd leült az egyik kerti padra. – Szóval csak a rendtagok tudnak mindent erről az átkozott, hülye helyzetemről?

- Légyegében igen – bólogatott Draco. – Ne vedd úgy a szívedre! Csak meg akarjuk védeni az ártatlanokat.

- Akkor belépek a Rendbe.

- Ezt nem teheted! Különben sem vennénk be. Patrickkel az egyezségünk ezt tartalmazza, csak akkor léphetsz be, ha ő meghal. Én sem engedem, hogy ezt tedd! Inkább maradj nyugton, amíg elül a háború utána szabad lehetsz megint.

- Te sem parancsolsz nekem, Draco! Barátok voltunk, de egyáltalán nem tartozom neked semmilyen elszámolnivalóval, sőt nem jogosít fel semmi arra, hogy megmondd, mit csináljak – közölte Pansy kimérten. – Ne játszd a bátyám szerepét! Egyáltalán nem áll jól neked.

- Megígértük neki, hogy nem engedünk csatlakozni a Rendbe és nem engedünk el innen a háború végégig.

- Ezt nem hiszem el, Draco! Mit kell még megtudnom? Abban is döntöttetek, hogy egyáltalán levegőt vehetek? Nevetségesek és korlátoltak vagytok. Jól jegyezd meg, amit most mondani fogok! Ha még egyszer döntesz egy velem kapcsolatos személyes döntésben, akkor jobb, ha nem vagy a közelemben, mert meg foglak átkozni.

- Elértem, hogy még jobban haragudj rám? – kérdezte Draco fáradtan.

- Micsoda remek megállapítás! Nem hiába, érdemes volt letenned a RAVASZ-t – bólogatott a nő csalódottan.

- Nézd, Pansy! Aggódtunk érted és reménykedtünk benne, hogy meg tudunk menteni egy iszonyatosan tapló alaktól. Crak soha nem volt a barátom, csak egy kolonc, akit a szülei a nyakunkba varrtak. Most pedig éppen kapóra jött a Tudodkinek, mint egy aranyvérű szövetséges és egyszerűen döntött a családok egyesítéséről. Nem kell megmagyaráznom, hogy miért volt így, igaz? Craknak sok előnyös tulajdonsága van. Könnyen irányítható, de van annyi gógyija, hogy mennyire tartsa kordában, akiket kell – magyarázta a férfi. Pansy gyomra felfordult és egyszerűen nem akarta elhinni mennyi mocsok van ebben a világban.

- El tudtam volna bánni Crakkal.

- Úgy nem, ha pálcát nem kapsz. Az volt a terv, hogy az esküvő után megfosztanak a pálcahasználati jogodtól. Így Crak került volna lényegesen nagyobb fölénybe veled szemben. Esélyed sem lett volna, ezt biztosan tudom.

- Ezt mind Patricktől tudod? – kérdezte megtörten Pansy.

- Igen. De hidd el meg akarta akadályozni, azonban, mi pont akkor voltunk rosszkor, rossz helyen, legalábbis az ő szemszögéből. Nekünk azonban csak az az egyetlen dobásunk volt, mielőtt… Erről nem szabadna beszélnem. Inkább azt mondom, hogy akkor akartuk Patricket elrabolni, ami persze sikerült is.

- Tudod, hogy apámat kínozták az utóbbi időben? Sőt lehet, hogy most miattam van valahol kifektetve. Bár ezt nem tudhatom.

- Már nem kínozzák – erősítette meg Draco a határozottan. – Miért aggódsz egyáltalán érte? Hiszen nem volt igazán jó hozzád, magad mondtad, hogy gyűlölöd és megveted őt.

- Nem gyűlölöm. Legalábbis azt az énjét nem, ami anyám idejében volt. Akkor imádott minket, de aztán bezárkózott és eltaszított minket. Akkor lett igazán kegyetlen halálfaló – emlékezett vissza Pansy szomorúan.

- Értem – bólogatott Draco. A nő nem bírt ránézni, szinte égette ez a tekintet és szégyellte magát érte.

- Amikor Patrick elment vagyis elraboltátok, akkor foggal-körömmel harcolt, hogy megtalálja, de nem járt sikerrel. Mindent megígért a Tudodkinek, aztán semmi eredményt nem tudott felmutatni. Aztán, amikor említették neki a házassági ajánlatot, akkor apám nem akart férjhez adni. Azt mondta többet érek, mint azt gondolnák, és nem adja a lányát egy félnótáshoz. Amikor még ott voltam, akkor sem engedték el, de persze beleegyezett az eljegyzésbe. – Miközben beszélt egyszer sem nézett Draco szemébe. Valahogy nem akarta látni benne a sajnálatot, amit a férfi érzett iránta. Az évek során kezdett előkerülni a sok családi szennyes, Pansy pedig nem volt már olyan erős, hogy egyedül hordozzon mindent.

- Sajnálom, Pansy, de ebben nem segíthetek. Az apád erős halfaló és soha nem állna át hozzánk. Azkaban vagy halál vár rá.

- Nem kellene ennyire kíméletlenül őszintének lenned velem – mondta Pansy síri hangon.

- Keltsek hamis reményeket? Ugyan, hiszen tudod. Nekem azt hiszed nem fáj, hogy a szüleim szintén halálsoron vannak? Főleg most, amikor én is hamarosan apa leszek? – nézett fel az égre Draco némiképp kétségbeesetten.

- Igazad van. Igazságtalan voltam veled és ezt sajnálom. Nem csak nekem van fájdalmam, ezt tudom, de olyan nehéz ezzel megbirkózni.

- Ne gondolj erre.

- Csak erre tudok gondolni, állandóan csak őrlődöm. A titkok pedig bosszantanak. Mit tegyek?

- Gyere, mi lenne, ha ennénk valamit? Ennyi indulat után jár egy kis ebéd.

- Jól van. Úgysem tudsz nekem semmit sem mondani, ami segítene a titok problémán.

- Sajnálom.

- Gondolj inkább másra.

- Mégis mire?

- Megismerkedhetsz pár emberrel és akkor nem leszel olyan magányos – biztatta Pansyt és fél kézzel megölelte, mint ahogy egy barátot ölelt volna. – Lesznek ismerősök is, nem kell aggódnod.

- Ki lehet nagyobb meglepetés Blaisenél? – csóválta meg a fejét és sóhajtott egy nagyot.

- Fogalmam sincs – nevetett Draco.

hozzászólások: 0