5. fejezet
Átkozott

Pansyt a délutáni nap sugarai ébresztették fel a furcsa álomból, ami egy Hollóvár nevű menedékhelyre vezették. Megmozdult az ágyban, ami cseppet sem hasonlított a sajátjára, érezte a bársonytakaró súlyát; ez sem hasonlított egyetlen otthon megszokott érzésre sem. A párnán halványan, de még mindig érezte a bódító illatot, ami álomba ringatta. Kinyitotta a szemét és körbenézett a helyiségben. Végül kitisztult a kép és rájött, hogy az álma maga a valóság. Semmit sem talált otthonosnak. Minden olyan más volt és ismeretlen. Felült az ágyban, aztán úgy döntött végre felkel.

Az ablak csodálatos kilátása viszont egy pillanatra magával ragadta. Elhúzta a függönyt, hogy jobban lásson. Egy aprócska völgyben voltak, mindenfelé meredek sziklás természetes hegyfallal védve, buja repkénnyel, bokrokkal és mérgező, szúrós növényekkel körülvéve. A sokféle kúszónövény a kastély falaira is felmerészkedett már, a szívós borostyán levelei és indái az ablakpárkányt szőtték körbe. Ekkor még nem tudta, hogy a kastély háta mögött egy kis erdő volt még és egy fák között megbúvó halas tó.

Pansyt a zöld növények látványa megnyugtatta némiképp. Otthon is kertészkedett az elmúlt években és képes volt néhány bűvös dologra is a növényekkel. Igazság szerint még nem tudta hogyan fog majd beilleszkedni ebbe a világba. Patrickért azonban meg kellett próbálnia mindent. Ő volt az egyetlen nagyanyján kívül, aki közel állt a szívéhez. Apja már régen nem élvezhette ezt a kiváltságot, bár a nő bűntudattal gondolt a kínzásokra, amit az ő szökése miatt kaphatott.

Ránézett előző este viselt ruha megtépázott foszlányaira és rájött, hogy először valamiféle öltözetre is szüksége lett volna, így jobb híján körülnézett a szobában. Kinyitotta a szekrényt. Férfiingek, nadrágok és talárok voltak benne, persze egyik sem az ő méretében. Azonban ez a lányt nem érdekelte túlzottan, elővette pálcáját, s megoldotta a problémát. Mai első teendője bátyjának felkeresése volt. Ugyan cipőt nem talált, de úgy gondolta megteszi a mezítláb is. A báli cipőt pedig a sarokba dobva hagyta, ahova előző este tette.

Magabiztosan nyitotta ki az ajtót, és elindult a folyosón, ám szinte azonnal meg is bánta az irányválasztást. Hermione Granger, az az Mrs Malfoy, közeledett felé és esélye sem lett volna kikerülni, holott minden vágya ez lett volna.

- Pansy! Éppen téged kerestelek – közölte Hermione a karján néhány ruhával és egy pár kényelmes szandállal. Végigmérte az új vendégük öltözékét, de nem szólt semmit sem. Pansy felszegte az állát, és önkéntelenül kihúzta magát.

A két nő nagyjából egyforma magasságúak voltak és mindkettőjük szemében égő tűzzel égett a makacsság, elszántság és valami olyan elemi erő, amiről még talán ők maguk sem tudnak.

- Mi dolgom lenne veled? – kérdezte hidegen. Még mindig nem múltak el az ellenérései egykori vetélytársával szemben, sőt talán soha sem fognak. Mély levegőt vett, majd hozzátette: – Egyetlen közös témánk sincsen.

- Talán mégis akad. Egyet biztosan tudok – hangzott a válasz, de Hermione még mindig nyugodt volt. Szenvtelenül nézett a barna tekintetbe, ami most teljesen más volt, mint egykor Roxfortos korukban. Nem bízott benne és veszélyesnek is tartotta.

- Remélem, hogy nem Dracóról beszélsz – húzta el a száját Pansy. Titokban félt ezt a témát feszegetni, hiszen a hiúságán esett csorbát nagyon nehéz kiköszörülni. – Hidd el utánad már nem kéne soha sem.

- Nem róla akartam beszélni. Inkább a bátyádról, Patrickről. – Hermione nem akarta a régi ellenérzéseit feleleveníteni, de még mindig nem tudta kedvelni egykori iskolatársát, aki most olyan tartással állt előtte, mintha legalább maga a királynő lenne.

- Mi dolgod neked a bátyámmal? Talán őt is be akarod hálózni, mint azt a szerencsétlen Malfoy ivadékot? – mosolyodott el hidegen Pansy.

- Nagyon vicces vagy. Inkább úgy gondoltam, hogy szívesen találkoznál vele. Ha azonban tévedtem, akkor akár mehetek is – vonta meg a vállát Hermione. Pansy azonban tajtékzott a dühtől, de nem akart megalázkodni.

- Várj! – szólt végül, miután mérlegelte az esélyeit. – Szívesen találkoznék a bátyámmal. Mondd el, kérlek, hogy hol van!

Hermione egy pillanatig mereven figyelte Pansy reakcióit, teljesen megváltozott Patrick említésére, még egy udvarias kérlek szóra is hajlandó volt.

- Rendben. Akkor jobb, ha velem jössz az alagsorba. – A lány egy pillanatra zavartan nézte Hermionét, aztán követte őt a csigalépcsőhöz.

- Fogolyként bántok vele? – kérdezte leplezetlen dühvel a hangjában. – Végül is miért is lepődnék meg ezen?

- Nem egészen erről van szó. Inkább úgy mondanám, hogy kezelés alatt áll és nem mehet sehová. Főleg ebben az állapotban nem. Még ő maga sem tudja igazán mit is akar most.

- Pszichológiához is értesz, Grangert? – nevetett fel gúnyosan Pansy. – A bátyámnak soha nem voltak kétségei. Tulajdonképpen nekem sincsenek, én csak miatta vagyok itt és nem veszek részt a ti kis háborútokban.

- Oh, igen? Akkor egész eddig mit csináltál? A halálfalók oldalán álltál, vagy talán tévedek? – Hermione nem szánta gúnyosnak a hangnemét, de mégis kicsúszott a száján. Pansy felhúzott orral meredt rá, mintha feljebbvalónak tartotta volna magát, pedig csak nem akart egyetlen egy dologban sem közös nevezőre jutni Hermione Grangerrel.

Hermione Draco kérésére ugyan megbarátkozott a gondolattal, hogy Pansyt gyakrabban fogja látni, de nem tudott megszabadulni az ellenérzéseivel. Pansyt amúgy sem lehetett szövetségesnek nevezni, sőt nem ő maga sem akart momentán senkihez sem csatlakozni.

- Mit tudsz te, melyik oldalon álltam? Hihetetlen – válaszolt Pansy Hermione kérdésére. – Nem vettem részt egyetlen csatában sem. Ha hiszed, ha nem, akkor sem helyeslem az öldöklést. Különben is egy arisztokrata nőnek tartózkodnia kell mindenféle erőszaktól és politikai csatározástól.

Persze nem akarta elmondani az elmúlt évek gyötrelmeit. Arra nevelték, hogy Malfoy feleség legyen, és távol maradjon az erőszaktól, családja utasításokat követett, bár nagyanyja példásan nevelte, mellesleg mindenre megtanította, amit ugyan nem lett volna szabad, de senki nem tudott róla.

- Ez igazán érdekfeszítő – szólalt meg Hermione. – Mégis Patrick úgy gondolta minél előbb ki kell hoznunk onnan.

- Nevetségesnek tartom mindezt – közölte a nő hidegen.

- Tudjukinek tervei voltak veled, méghozzá nagy tervei. – Hermione ugyan nem árulta el Pansynek, hogy egy kicsit több tudás van a birtokukban, mint amit a nő valóban sejtett.

- Nagyon tapintatos vagy, ezt meg kell hagyni. De nem szeretném, ha annyit elemeznéd az életemet. Neked is éppen elég elemezgetni valód van a sajátoddal kapcsolatban. – A két nő szúrós szemmel nézett egymásra, de egyikük sem akarta feladni. Égette a kíváncsiság a fekete hajú boszorkányt, azonban nyakassága nem engedte meg, hogy visszakérdezzen.

- Ezzel mire céloztál? – tette fel a kérdést cseppnyi haraggal Hermione. Pansy elmosolyodott, aztán még jobban kihúzta magát. – Draco és köztem minden a legnagyobb rendben van.

- Arra, hogy remélem, soha nem fogsz Lucius Malfoy-jal találkozni. Akkor biztonságban lehet az életed és talán a gyerekedé is.

- Már nem elég, hogy engem sértegetsz? A meg sem született fiamat is bele kell keverned? – csattant fel Hermione mérgesen. – Nézd, én sem örülök neki, hogy itt vagy. De elfogadtam, azt is, hogy Draco ment el érted, és kockáztatta az életét. Javaslom, hogy békélj meg magaddal, akkor megtalálod, amit keresel.

- Miért nem mentél inkább valami lélekgyógyásznak? Sokkal több hasznod lenne belőle, mint itt sínylődni egy Merlin háta mögötti helyen. – Pansy hideg szavaira Hermione megtorpant, majd szembe fordult a nővel.

- Valljam muglinak magam, mint ahogy sokan tették? Törjék el a pálcámat, mert nem varázslók a szüleim? – Hermione elmosolyodott és lemondóan megrázta a fejét. Nem mindenkinek a menekülés volt a megoldás. – Ugyan, Pansy, ennek semmi értelme nem lenne. Mindig is leszek mugliszületésű varázslók és boszorkányok.

- És soha sem fognak igazi boszorkánynak tekinteni – válaszolt neki Pansy érzelemmentes hangon. – Vállalod ezt? Mit fogsz mondani a fiadnak, ha ezzel faggat majd, miután a társai kiközösítik miattad?

- Nos, van még bennem elég lelkesedés és energia, hogy kitekerjem a nyakadat. De úgy gondolom, fejezzük be ezt a meddő vitát – nevetett rá cinkosan, majd kinyitotta a pincébe vezető ajtót. – Csak utánad, Parkinson.

- Gyengélkedőt említettél igazam van?

- Valóban – bólogatott Hermione, miközben meggyújtotta a fáklyasort.

- Elmondod, mi történt vagy könyörögnöm kell érte?

- Ugyan, nem kellene ennyire fennhordanod az orrodat, akkor talán segítenék is. Egyébként, majd ő elmondja, miért van ott és mi történt vele. Ez családi ügy, Merlinre esküszöm, hogy nem akarok beleszólni.

Hermione elkísérte Pansyt a következő lépcsőfordulóig, aztán hagyta, hogy a nő egyedül tegye meg a lépéseket bátyja ideiglenes cellájához. Még maga sem tudta mit gondoljon Parkinsonék kicsi hercegnőjéről, de valami azt súgta belül, hogy mindketten változtak az évek során. Soha nem fogják szeretni egymást, viszont a közös cél egyszer majd összeköti őket?
Békét akartak, mind a ketten.

Az idő segít – nyugtatta meg magát egy közhellyel, majd felfelé vette az irányt.

***

Patrick Parkinson idegesen járkált körbe a szobában, még mindig szenvedett Zabini remek bűbájának utóhatásaitól. Kopp-kopp hangzott minden egyes lépés, ami már az őrületbe kergette. A magas, izmos, fekete hajú férfi a régi életkedvtől duzzadó énjét csaknem teljesen elvesztette. Arcára az aggodalmak komoly arckifejezést csaltak. Barna szemeiben mély szomorúság vert gyökeret, de ezt nem az átok okozta, az inkább a testét törte meg. A fekete haját egészen rövidre nyírták, így sokkal praktikusabb volt a harcban. Arcán apró sebhelyek jelezték a múltat, amit nem tudott kitörölni soha.

A gondterheltség ráncokat és sötét karikákat csalt a szeme alá. Most már kételkedett magában, megszólaltak benne azok a gondolatok, melyeket korábban jó mélyre elásott és úgy gondolta maga mögött hagyott. Börtönben érezte magát. Nem az a négy fal zavarta, hanem a gondolati és bűntudata által emelt falak, melyek bezárták a valódi énjét. A falra húzott strigulák jelezték számára az idő múlását. Markáns arcéle cseppet sem rezzent meg, amikor ránézett falra és összeszámolta őket. Már két hónapja feküdt Hollóvár gyengélkedőhelyiségén elszállásolva, egyetlen pozitívumként a csinos Gabrielle Delacour társaságát tudta megemlíteni. Olyan volt számára a lány, mintha egy hosszú tél utáni első napsugár mosolyogna rá.

Mikor mellette volt a szíve ilyenkor csordultig megtelt szeretettel, olyan volt ez, amiben soha nem volt része. Egyedi és különleges, nem akarata, hogy elmúljon. Azonban a sok tényező, mely elválasztotta őket egymástól, sokkal bonyolultabbá tette az életét. Fájt neki arra gondolni, hogy elmegy innen, vagy legalábbis elzavarják és akkor már nem sehol sem maradása. A lehetőségek szűkében nem igazán válogathatott a szebbnél szebb jövőképek között.

A karjába égetett Sötét Jegy helyén tátongó seb állandó izzása szinte az őrületbe kergette már. Voldemort hiába hívta most már, csak a helye maradt meg az egykori bélyegnek. Sem fizikailag, sem lelkileg nem tudott elmenni innen. Kétségek gyötörték, mintha most ébredezett volna igazán.

Gabrielle – jutott eszébe a nő kedves arca, azonban több okból is tabunak számított. Véla vér csörgedezett az ereiben és Voldemort nem tűri a félvéreket, fehér mágus volt, így veszélyben volt az élete. Mégis Patrick minden szabad percében rá gondolt, csak is rá. Leült az ágyra, majd kezébe temette az arcát. Mégis mire gondol? Ő innen soha többet nem mehetne el, nemhogy elvigye magával a Rend gyógyítóját.

Húgára gondolt, akit ott hagyott a halálfalóknak. Pansy nem érdemelte meg, ahogy bánnak vele, ha szegény anyjuk még élne, biztosan belepusztulna ebbe. Meg akarta akadályozni azon az estén, hogy a húga férjhez kényszerítését a szavak helyett tettekre válták, Crak jócskán kapott átkokat, de aztán a fehér mágusok rajtuk ütöttek. Remélte, Dracónak számított az adott szava és elhozza ide Pansyt. Igazból fogalma sem volt, miért tartja ezt a helyet biztonságosabbnak. Azonban szíve úgy gondolta, a sötét oldal napjai meg vannak számlálva. Belül már évek óta kételkedett abban, hogy valóban helyesen cselekszik. A rég elfeledett lelkiismerete egyszeriben feléledt, kétségeket ébresztett benne, s megcáfolta minden egyes döntését. Kísértették az áldozatok képei, amik álmában beszéltek hozzá, megvetették, gyűlölték és a halálát kívánták. Egyedül itt csitultak ezek a hangok. Viszont az idegesség továbbra is megmaradt. A keze remegett miközben a szék támláját szorongatta.

Halk lépteket hallott maga mögött. Szíve nagyot dobbant. Pálcájáért nyúlt, de aztán emlékezett, hogy nincsen nála.

- Szia! – köszönt az ismerős hang, akiről azt hitte többet soha sem hallja.

- Pansy! – fordult a húga felé, s most mosolyodott el igazán először. Leginkább a megkönnyebbülés hullámai futottak végig rajta, mely a találkozás örömével vetekedett. Ugyan Pansyn csak egy ócska talár volt, mégis kecses, léges megjelenése anyjukra emlékeztette.

- Én is örülök neki, hogy látlak, Patrick. Annyira aggódtunk érted! – ölelte meg a fivérét szeretetteljesen. A varázslónak egyből bűntudata támadt. – Mi történt veled? Jól vagy? Miért nem égnek a fáklyák idelent?

Patrick nem szólt egy szót sem, inkább kibontakozott Pansy öleléséből. Az ablakon beszűrődő napfényben végül teljes értelmet nyert, hogy mi történt valójában a testvérével. Elborzadva nézett a félig ember, félig bika kinézetű teremtményre. A nő akaratlanul is a szája elé kapta a kezét és önkéntelenül tett egy lépést hátrafelé. Egy pillanatra megijedt, de aztán vett egy mély levegőt és igyekezett nem gondolni rá. Ha apja most látná, akkor biztosan kitagadta volna a férfit a családból, bár most ez már mindegy. Mindketten kegyvesztettek lettek és soha nem nyernek majd bocsánatot és nem mennek vissza a régi világba.

- Ez egy nagyon hosszú történet – sóhajtott nehezen Patrick, majd leült az ágy szélére. – Nem akarom ezzel elrontani a napodat.32e

- Mi lenne, ha elmesélnéd? – kérte kedvesen, de pár lépés távolságot tartott tőle. Pansynek erősen kellett emlékeztetni magát arra, hogy a testvére mellett van. – Annyira hiányoztál nekem!

- Örülök, hogy nincs semmi bajod, Pansy. Soha nem bocsátottam volna meg, ha hozzáadnak Crakhoz és én nem tudom ezt megakadályozni. – Pansy úgy gondolta bátyja szavai őszintének hangzanak. Mégis valahogy sejtette, hogy jóval többet akar mondani ennél, mégsem képes erre.

- Ne beszélj erről! Inkább meséld el, mi történt veled? – Patrick kifejezéstelen tekintettel nézett húga szemébe, majd vett egy mély levegőt, s belekezdett a történetbe.

- Két hónappal ezelőtt csatában voltam, bár ezt már úgy is tudod. Pontosan a tanácskozás előtt volt, amikor meg akarták vitatni a családunk ügyeit. Készültem arra, hogy megvédjelek tőlük, de ez nem sikerült… Zabinivel találkoztam, párbajoztunk és a szokásos átkok helyett mást próbáltunk ki egymáson. Kivágta a sötét jegyemet, aztán átkokat kezdtünk szórni egymásra.

Bikává akart változtatni, de csak félig jött össze. Most már van kezem, de a többi még nem változott vissza. Azóta itt vagyok – foglalta össze röviden a mondanivalóját Patrick. Bár nem mondott el mindent Pansynek. A nő lázasan kereste a magyarázatokat, de egyszerűen nem értett semmit sem.

- Mondták már, hogy nem vagy normális? Miért kellett olyasmit használnod, ami kockázatos? Ha nem lennél olyan forrófejű…

- Nem beszélhetsz ilyen hangon velem! – csattant fel mennydörgő hanggal. Mégis miért akarja kioktatni, hiszen életben van még, csak túszként tartják fogva. – A húgom vagy az istenért.

- Az vagyok, de jogomban áll veled, így beszélni. Már nem apa irányítja a tetteinket és már nem akarom magam visszafogni. Patrick, annyira aggódtam – vallotta be végül, aztán egy könnycsepp gördült le az arcán. – Mindig is te voltál a családom, a legjobb barátom, képtelen lennék nem aggódni.

- Remek… Esetleg, van még valami mondandód számomra vagy tovább szándékozod mosni a fejemet? – csattant fel dühösen a férfi. – Megmentettem az életedet!

- Egyáltalán nem akarlak kioktatni. Bocsáss meg érte. Egyébként nem szorulok védelemre, köszönöm.

- Hogy te mekkorát tévedsz, Pansy. Nem tudod, mi van a háttérben és ez már így is marad.

- Talán jobban is teszed, ha nem mondod el – csattant fel a lány dühösen.

- Rendben. Különben is ne az dirigáljon nekem, aki megszökik a saját esküvőjéről! – igyekezett komoly maradni, de egy mosolyt sikerült az arcára csalni.

- Csak eljegyzési bál volt és többek között miattad jöttem. Amikor Draco megmondta, hogy tudja hol vagy, azonnal el akartam ide jönni. Nem akartam egy percig sem abban az ótvar színjátékban részt venni, ahol bábnak akarnak használni.

- Crak nem éppen a legjobb választás. Errefelé gyorsan terjednek a hírek, nyílván van egy tégla is a halálfalók között is. Azért remélem, nem sajnálod a hirtelen jött szerencsédet. Crack vagyon igazán kecsegtető.

- Nem igazán érdekel a vagyona. Nem leszek halálfaló feleség és ez a lényeg. – Pansy jelentőségteljesen kihúzta magát, s határozott tekintettel nézett bátyjára.

- De halálfaló szívesen lettél volna, nem? – emlékeztette Patrick szelíden húgát. – Még emlékszem, amikor apa fekete talárjában rohangáltál a kertben muglikra vadászva. Később pedig… mindketten tudjuk milyen elszánt voltál.

- Nehéz periódusom volt, különben is téged akartalak követni. Apa persze nem hagyta, hogy a Nagyúr elé járuljak – egészítette ki a történtet Pansy. – Jobb is így, hiszen most már csak békét akarok, semmi egyébre nem vágyom. A békeidőkben sokkal boldogabbak voltunk.

- Igen, erre vágyom én is – fogta meg húga kezét Patrick. – Elcseszett életünkbe kellene néha valami öröm is. Elegem volt a vég nélküli harcokból és a bőröm kockáztatásából. Nézd meg mi lett belőlem, egy torz varázsló, aki képtelen a régi formájába visszaváltozni. Gabrielle az egyetlen, aki segíteni tud, de nagyon lassan haladunk.

- Legyél türelemmel! A transzformációs bűbájok hosszú ideig tarthatnak, a te esetedben azt hiszem még veszélyesebb, mivel nem volt tökéletes bűbáj.

- Látod, sem türelmem, sem időm nincsen – sóhajtott a férfi, majd végigfeküdt az ágyon. Döntenünk kell.

- Mire gondolsz?

- Előbb vége lesz a háborúnak, mint gondolnánk. Ideje eldöntetem, melyik oldalon harcolok – Patrick maga is meglepődött a saját őszinteségén.

- Soha nem lesz ennek vége – sóhajtott Pansy nehezen. Nem igazán tudta, hogy mire gondoljon, és mit tegyen.

- Hidd el, húgom, hogy hamarosan vége lesz, és akkor szabadok leszünk mind a ketten. Tudodki serege már cseppet sem olyan erős, mint régen. Sok aranyvérű család már nem tud adni embert a harchoz. Nincs megfelelő utánpótlás, így tapasztalatlan fiatalokat verbuválnak össze. Erre a Rend is hamarosan rá fog jönni és akkor tenni fognak ellene. Már most is ejtettek néhány aranyvérű foglyot. Gyerekeket akarnak kiképezni… Ez tarthatatlan állapot.

- Mit tehetünk mi ezért az ügyért? – kérdezte Pansy.

- Letesszük az esküt a fogva tartóinknak és imádkozunk Merlinhez.

- Én nem vagyok fogoly itt – jelentette ki Pansy határozottan. – Legalábbis Draco nem azért hozott ide.

- Ő volt az egyetlen, aki vállalkozott rá. Megjegyzem óvatos volt és gyorsan cselekedett. Az esküvő után már sokkal nehezebb lett volna.

- Mással nem is jöttem volna el, ezt te is tudhatnád. Valószínűleg ezt mindenki nagyon jól tudta. – Pansy makacs tekintete cseppet sem győzte meg a férfit. Patrick nem igazán örült a válasznak, de nem ez volt a lényeg. Az az illető még mindig tartozott neki és ez dühítette. – Hogy érted azt, hogy az esküvő után nehezebb lett volna?

- Biztonságban vagy és ez a fontos. Csak így vállalom el a nekem szánt szerepet a Rendben – kijelentése enyhe visszhangot vert a csupasz falakon. Végre eldöntötte azt, min már egy jó ideje gondolkozott.

- Nem gondolod, hogy elhamarkodod ezt a döntést? – kérdezte a boszorkány.

- Innen nem szabadulok ki, Pansy, soha nem fognak elengedni, ha nem működöm együtt. El kell hagynom a halálfalókat a szabadságomért. Nincs más választásom a jegy eltűnt és így már nem mehetek vissza. Neked viszont van választásod.

- Ezt hogy érted? – húzta össze a szemét Pansy mérgesen.

- Szeretném, ha nem vennél részt a végső csatában – jelentette ki határozottan Patrick. Pansy egy ideig csak bámult rá, de nem kellett sokáig várni arra, hogy a méreg elöntse.

- Ezt nem mondhatod komolyan. Persze nem azért jöttem el, mert ilyen szándékaim voltak, de mivel te átállsz, minden erőmmel támogatni akarlak, és ezzel együtt jár a segítségem is. Nem akarok kimaradni semmiből sem. – Patricket nem lepte meg Pansy elszántsága. Valójában annyi mindenben anyjukra emlékeztette húga viselkedése, éppen ezért igyekezett őt megóvni mindentől.

- Már pedig ebből kifogsz! – jelentette ki határozottan. – Már éppen eléget kockáztattam az életedet. Én is aggódom a te életedért.

- Apa sem engedett harcolni semmiért sem. Én pedig szeretnék végre valamiért harcolni és hinni valamiben. – Most először volt lehetősége másképp gondolkodni, mint amit elvártak tőle. Nem volt se jó se rossz, csak egyszerűen nem találta a helyét ebben a világban. Egyet azonban biztosan tudott, nem akart senkit sem meggyilkolni, megkínozni. – Felnőtt nő vagyok, egyáltalán nincs szükségem arra, hogy mások döntsenek helyettem.

- Ez mind dicséretes, de azt kell tenned, amit mondok, és ezt veheted fenyegetésnek is. A rendtagokat is meggyőztem erről, szóval itt maradsz és kész.

- Ha így állunk, akkor nem kívánok veled bizonytalan ideig beszélni.

- Ha csak ez az ára, akkor vállalom. Megígértem anyánknak, hogy vigyázni fogok rád.

- Milyen kár, hogy nem is ismersz igazán. – Pansy dühösen becsapta maga mögött az ajtót és magában morogva trappolt végig a folyosón.

hozzászólások: 0