10. fejezet
Boszorkánypor

A kert kicsábította Pansyt Blaise szobájának magányából. A viharfelhők eltűntek az égről, s most egy végtelen óceánhoz hasonlított. A kastély mögötti tisztás elég nagy volt ahhoz, hogy a meredek sziklafalak ne árnyékolják el, így ezernyi virág pettyezte a zöld pázsitot. Hozott magával egy kis olvasnivalót, de aztán annyira belefeledkezett a gondolataiba, hogy a nyitott könyv lapjaival már csak a gyenge szellő játszadozott.

- Megint Dracót bámulod? – kérdezte pimaszul Blaise, majd a kerti padra telepedett egészen közel hajolva Pansyhez. A nő megborzongott és feszengve ült tovább a férfi közvetlen közelében.

Nem messze Draco és Hermione is a délutáni napban fürdőzve töltötte az idejét. A boszorkány észre sem vette a párost, így haragosan nézett a mosolygó varázsló szemébe. Egyszerűen fogalma sem volt, hogyan lehet ekkora szerencséje… Nem tudott megszabadulni egy percre sem Blaisetől.

- Nem – csattant fel Pansy mérgesen. – Miért jössz ezzel? Semmi közöm sincs hozzá.

- Csak furcsának találom, hogy ott lebzselsz, ahol ezek ketten vannak. Hidd el, Pansy, több közös van bennünk, mint azt te gondolnád.

- Igen? Mégis mi közös van benned és bennem? Talán te oda vagy Grangerért? – kérdezte ravaszul mosolyogva. Szerencsére a Malfoy házaspár hamar elhagyta a veszélyzónát, így nem kellett aggódniuk, hogy meghallják, amit beszélnek.

- Egyikünk sem kellett a szüleink által kiválasztott párunknak. Bár engem cseppet sem érdekelt Ava Rosier, vagyis elég volt vele egy kellemes órácska, de te halálosan szerelmes voltál Dracóba. – Elevenítette fel a múltat Blaise. Ha Pansy hirtelen haragú lett volna, akkor már ártásoktól hemzsegve feküdt volna az egyik bokor jótékony takarásában.

- Nem hagynál végre békén? Éppen elég elviselni az élet apró nehézséget, te pedig egyáltalán nem hiányoztál. Nem szeretem, amikor egy régi szerelmemmel cukkolsz. Aki mellesleg már nem érdekel.

- Szóval nem is tagadod, hogy szeretted Dracót? – Ezek a tények még mindig méreggel töltötték el, hiszen akkoriban ő is szeretett volna Draco helyében lenni.

- Miért tagadjam, ha egyszer igaz volt? – jegyezte meg egyszerűen Pansy. – De ez már egy múltbéli dolog. Igaz, Grangert rühellem még mindig, de akkor sem tud érdekelni a kettejük kapcsolata.

- Miért nem lépsz tovább és szerzel egy normális pasast magad mellé? Crak nem volt teljesen jó férjalapanyag. – Megint bedobta az elhagyott vőlegény ütőkártyáját, amivel rózsás pírt csalt az alabástromfehér orcára. Méreg vagy talán csak zavarban volt? Pansynél ezt nem lehetett tudni.

- Miért talán te jobb lennél? – tette fel a kérdést, de Blaiset nem tudta kizökkenteni.

- Én mindenben jobb vagyok, mint Crak, ha akarod, kipróbálhatod. Éppen van némi szabadidőm és kedvem is.

- Eszemben sincs. Ha ezzel az egésszel az a célod, hogy zavarba hozz, akkor egyáltalán nem jó helyen kopogtatsz.

- Eszembe sem volt zavarba hozni téged, csak a tüskéidet akartam megszámolni. Miért is tették ilyesmit?

- Már túl vagy a reggeli… minek is nevezzem milyen állapotodon? – kérdezte Pansy. Látta, hogy Blaise izmai megfeszülnek, de nem sikerült elérnie a célját.

- Jól vagyok!

- Mit kerestél reggel a gyengélkedőn? – tette fel a kérdést. Még nem igazán tudta összerakni a képet, de Patricket nem akarta megkérdezni.

- Mindenről nem kell tudnod, édesem, elvégre még nem is kerültünk olyan közel egymáshoz. Mielőtt elmondanám neked az összes titkomat, még meg kellene ismernem téged.

- Én ismerlek, mint a tenyeremet. Semmit sem változtál az iskolai évek óta – állapította meg tényként Pansy.

- Te sem változtál sokat. Ugyanaz a hárpia vagy, mint akkor voltál. Bár magadra szedtél némi illemet az biztos, de még mindig az a hisztis boszorkány vagy. Azzal a különbséggel, hogy most nem a komfortzónádban vagy – hamiskás mosoly terült szét az arcán, büszke volt magára, bár később rájött, hogy nem kellett volna ezt mondania.

- Ilyenekért ki kellene tekernem a nyakad! – szólalt meg hidegen a nő, majd becsukta a könyvet és letette maga mellé a padra.

- Gyors legyél és fájdalommentes! – kontrázott rá Blaise egy vigyor kíséretében. – Remélem, van benned még némi könyörületesség.

- A családom pontosan erről híres – közölte komoly arccal Pansy. – A szerencsétleneket általában békén szoktuk hagyni.

- Igen? – ráncolta össze a homlokát Blaise. – Én ezt nem egészen így gondolom.

- Valamit nem mondasz el. Nagyon el akarod, de aztán mindig visszalépsz, amikor kimondanád. Ennek köze van ahhoz a meglepetéshez, amit tartogatsz nekem? – Blaise mélyen Pansy szemébe nézett, a tekintete sokkal inkább égetett, mint gondolta volna. Egy pillanatra összerándult a gyomra is, az érzés, ami megrohanta váratlanul érte.

- Mire valók a titkok, kedves? Ne aggódj, valószínűleg hamarosan meg fogod tudni.

- Érzem, hogy azt meg fogom bánni valamilyen formában – jövendölte meg az elkövetkezendő kellemesnek éppen nem mondható élményeket a nő. Blaise szokásához híven lehengerlő mosolyával szédítette, bár rá annyira nem volt hatással, inkább a dühét erősítette.

- Ugyan már. Mikor okoztam neked kellemetlenséget?

- Szinte állandóan, mióta csak megjöttem. – Az igazság igencsak csak tetszett a férfinak, a gúnyos vigyor elmaradhatatlan kelléke lett eszköztárának, amivel bosszanthatott másokat.

- Kellemesen is eltölthetnél velem néhány órácskát. Akkor lenne lennél ilyen merev, kilazítanám az összes izmodat.

Pansy elővette a pálcáját és Blaise pár pillanat múlva már repült is a rózsabokorba. Az ártás egyből elvégezte mindazt, mivel a nő már egy ideje küzdött és az elégtétel most felszabadítóan hatott az érzékeire. Éles átkozódás hangzott fel.

- Szóval fájdalommentesen fogsz megölni? – szólalt meg a férfi mérgesen, majd meglehetősen szabad szájúan nyilatkozott arról, aki a rózsabokrokat oda telepítette egykor.

- Nem akartalak megölni – bizonygatta ártatlanul. – Inkább csak megleckéztetni. Az sokkal szórakoztatóbb.

- Akkor jelentem sikerült kínozni. Legalább egy hétig szedegethetem a tüskéket – közölte morcosan és megtoldotta némi káromkodással. – A francba, Pansy! Durván utasítasz el.

- Sajnálom. – Igazából maga sem tudta, hogy valójában így érez-e. Annyira össze volt még zavarodva és saját fájdalmán merengett, közben nem is gondolt semmi másra. Blaise ugratása ugyan ártatlan volt némiképp, de ő tényleg durván leszerelte.

- Ez itt most édes kevés, szivi – morogta mérgesen, aztán inkább visszavonulót fújt. Pansy egy ideig csak a távolodó alakját figyelte, aztán kezébe vette a könyvet és folytatta az olvasást.

***

Blaise mérgesen rontott be Piton laborjába. A professzor éppen akkor a pergamenjeit rendezgette, amikor a váratlan látogató érte.

- Nem vállalom tovább Pansy őrzését – jelentette ki Blaise mérgesen.

- Nocsak, mit történt? – Piton érdeklődve felhúzta a szemöldökét és hátradőlt a karosszékében. Blaise még mindig fújtatva járkált körbe a helyiségben, de Piton remélte, hogy nem ver le semmit sem.

- Én nem értem ezt a nőt, sőt egyenesen meg akarom fojtani. Semmi sem hat rá és a közelében lennem olyan, mintha büntetést róttak volna rám. Egyáltalán nem tetszik az sem, hogy egy rózsaborokba repített.

- Miért nem vagyok ezen meglepődve? – sóhajtott Piton mélyet. – Mit műveltél?

- Semmit. Más nők már régen a karjaimban olvadoztak volna, de Pansy előbb ölne meg, minthogy egy kicsit kedvesebb legyen hozzám. Nem tehetek róla, gyűlölöm a testvérét, pontosan azért, amit tettek velem.

- Az utóbbinak mi köze ahhoz, hogy a Parkinson lány nem akar az ágyadba kerülni? Lám-lám még vannak okos nők is, akik átlátnak rajtad, fiam.

- Mit a francot tud maga erről? Adja inkább másnak a feladatot! – követelte Blaise mérgesen, majd kihúzott még egy tüskét a tomporából.

- Már késő, nem tudok senkinek sem semmilyen feladatot átadni – jegyezte meg Piton kimérten. – Sajnálom.

- Egyáltalán nem sajnálja. Élvezi, ha kínozhat és még egyet belém rúghat. Maga sem különb ám egyik halálfalónál sem.

- Azért ennyire ne menjünk messzire! – figyelmeztette Piton hűvös nyugodtsággal. Mostanában szókimondóbbak voltak a fiatalok, mint régebben. – A tollas problémád miatt nem kell mindenkivel összeveszned.

- Persze maga könnyen beszél.

- Nekem miben könnyebb az életem? – tette fel a jogos kérdést. – A sebek nyalogatása helyett koncentráljuk a feladatra, ami most sokkal fontosabb, mint eddig bármi. Pansy kisasszonyt pedig jobb, ha szemmel tartod. Úgy gondolom, hogy forgat valamit a fejében, amit jobb enne, ha ellenőriznénk.

- Szóval nem kapok más feladatot, mint Pansy?

- Nem – szögezte le tömören Piton.

- Milyen csodálatos ember maga. – Blaise vicsorgása cseppet sem hatott rá, inkább szórakoztatta.

- Nem kell hízelegned. Akkor sem kapsz másik feladatot, Zabini. Először amúgy is vannak problémák, amiket meg kellene oldani.

- Persze – morogta Blaise csalódottan.

- De lenne egy javaslatom.

- Micsoda?

- Nem minden nő olyan, mint amilyeneket egyből elvarázsolsz pár szóval.

- Maga aztán tudja, mi kell a nőnek…

- Ha tudnám, akkor most nem lennék itt egyedül.

- Magára jött az őszinteségi roham?

- Csak egy tanács volt. De most már tünés innen!

***

A megfáradt aranyszínű fényt adó nap lebukott a fák lombkoronája mögött. A zöld, vörös és sárga színek egészen elszürkültek, aztán nem maradt más, mint a fogyóban lévő hold lágy fénye, ami megvilágította a hegyoldalban elterülő magányos tisztást. Az éjszakai erdő felébredt a nappali szunnyadásból. A csendet és a halk állathangokat nem zavarta meg semmi sem. A boszorkány hangtalan léptekkel vágott keresztül a tisztáson karján egy kosárral, amiben varázsnövények egész sora sorakozott.

Az éjszakai erdő együtt lélegzett vele. Hiszen egy volt ő is természet gyermeki közül. Pansy úgy érezte, mintha itt az érzékei teljesen kiélesedtek volna. Úgy gondolta ma esete sikeresen mindenféle botrány nélkül sikerült kiszöknie a kastélyból. De azt nem vette figyelembe, hogy egy holló árgus szemekkel figyeli ágról ágra lépkedve. A hétköznap apróságait felfedezve Pansy csodálattal adózott a hold ezüstös fonalának, ahogy körbeszőtte a fák ágait és virágait, végül óvó anyaként megsimogatta az arcát.

Mágia volt benne, pontosan olyan, amilyen a fűben, fában és virágban élt. A boszorkány ereiben is ott lüktetett és a balzsamos esti levegővel is magába szívta a természet erejét. Már az első lélegzetvételével megpecsételte a sorsát, amit még maga sem fogadott el igazán. Becsukta egy pillanatra a szemét és nagyanyjára gondolt. Erős kapocs fűzte őket össze, de a bizonytalanság aggodalomra intette. Hiába kérdezte a rúnaköveket, melyeket a kicsiny erszényben talált, nem kapott választ. Erős késztetést érzett, hogy boszorkányport minél hamarabb elkészítse. Leszakított még egy utolsó csillagvirágot és mélyen magába szívta az illatát. Aztán lassan visszalopózott a kastély parkjába.

Pansy megvárta, míg a kis melléképületben Piton leoltja a fáklyákat és bezárja az ajtót. Már éjfél felé járt az idő, de ez őt cseppet sem zavarta. Csendesen odalopózott, majd ügyesen kinyitotta az ajtót. Senki sem volt ébren, neki pedig pontosan erre volt szüksége. El akarta magával hitetni, hogy csak a saját biztonsága érdekében szánta rá magát a boszorkánypor elkészítésére, de ez valójában nem így volt.

A laborban iszonyatosan sok üveg és mérgek egész tárháza sorakozott katonás rendben a polcokon, egyetlen cseppjük is képes volt halált hordozni önmagában is. Minden egyes lépésére vigyáznia kellett. A hatalmas üst üresen és hívogatóan vonzotta közelebb. Pansy nem is habozott tovább. Először tiszta vizet varázsolt a hatalmas üstbe, aztán beledobott néhány hozzávalót. Pálcájával megbűvölte a keverőkanalat, mialatt a halvány gyertyafényben a legnagyobb gonddal aprította fel a hozzávalókat.

Hamarosan az üst alatt vidáman táncoló tűz bemelegítette a helyiséget. A vöröses színben pompázó folyadék rotyogott az üstben, erős fűszeres pára szállt fel belőle. Pansy beledobott még néhány gyökeret, majd kivette a keverőkanalat. Maga felé legyezte a főzet gőzét, majd felköhintett. A szúrós, fűszeres illat soha nem tartozott a kedvencei közé, de el kellett ismerje, most igazán jól sikerült. Már csak pár óra kell.

- Megint miben sántikálsz? – hangzott fel a jól ismert bariton. Pansy ijedten fordult felé és majdnem ledöntött egy üveget a polcról.

- Megint utánam szaglászol, Blaise? – kérdezte felháborodva. – Nem hiszem, hogy állandóan utánam kell koslatnod.

- Szerintem éppen hogy szükséged van egy gardedámra. Magánakciókat nem kellene még egyedül szervezned. – A férfi tanácsa végül is hasznos lett volna, ha nem akkor este, hanem korábban kapja, bár akkor sem biztos, hogy megfogadta volna.

- Nem számolok be semmiről sem – kötötte az ebet a karóhoz. – Ez az én bulim ma este és hozzáteszem zártkörű. Semmi keresnivalód nincs itt.

- Talán az öreg Pitonnak lenne hozzád egy-két szava mielőtt még kipenderít innen.

- Nem tettem semmi rosszat.

- Honnan tudjam, hogy nem mérget kevertél?

- Ennyire sem bízol bennem? – kérdezte jogosan Pansy. Blaise mélyen a szemébe nézett, amitől a nő libabőrös lett egyszeriben. Megfogta a kezét.

- Nem tudom mit higgyek el veled kapcsolatban – mondta végül. A boszorkány elhúzta a kezét, Pansy nem tudott egyetlen egy szót sem szólni, mivel Mrs Malfoy lépett be a laborba. A három tilosban járó egymásra nézett. – Még van néhány felesleges tüske bennem.

Léptek hangoztak fel ismételten és egy újabb hívatlan vendég jelent meg Piton szentéjében. Láthatóan mindhárman csodálkoztak ezen a kései találkozón.

- Te meg mit keresel itt? – jött Hermione fogós kérdése. Szúrós szemmel mérte végig Pansyt, mintha bármikor egymásra támadhatnának. Blaise két meglehetősen harcias nőstény oroszlánt látott mindkettőjükben, akik a területeikért versenyeztek.

- Milyen vicces egy helyzet – jegyezte meg Blaise, majd leült az egyik székre.

- Csak rendtagok használhatják a labort, de csak Piton engedélyével – világított rá az egyértelmű szabályokra. Így nyilvánvaló volt, hogy ki nem tartozott oda. – Mit csináltál itt?

- Semmi közöd hozzá, Granger. Inkább menj vissza aludni a férjecskéd mellé és olvass babakönyveket. Ilyenkor ezt kell tenni nem? – Pansy gúnyolódósára a várandós boszorkány egyáltalán nem volt vevő, hanem inkább még jobban felhergelte.

- Jobb, ha nem szólsz bele mindenbe – javasolta Pansynek Hermione kimérten. Megköszörülte a torkát és folytatta: – Lehet, hogy a többieket meg tudod téveszteni, de engem nem versz át.

- Most kezdjek magyarázkodni? Úristen, Granger, te azt hiszed halálfaló vagyok? Nincs rajtam a jegy – válaszolt egykedvűen. Nem akart senkinek se magyarázkodni, főleg nem Grangernek. – Különben is te teszteltél le, amikor megérkeztem.

- Megfordult a fejemben, hogy talán mégis tévedtünk. – A nő nem is értette miért dühítik ennyire Hermione szavai, hiszen ő is tudta, hogy jogos a szkepticizmus vele szemben. Egyenes ágon kellett volna örökölnie a Sötét Jegyet.

- Átvizsgálhatsz, de nem fogsz semmit sem találni. Nem szolgálom a sötét oldalt. Csak segíteni akartam, ennyi és nem több. Nem tettem semmi rosszat. Nézd csak meg az üstöt, csak boszorkánypor van benne – bizonygatta Pansy. Fogalma sem volt miért érezte úgy, hogy meg kell magyaráznia.

- De azért térjünk vissza erre az átvizsgálásra – jelentkezett Blaise egyből vígan. – Én szívesen vállalom. Vetkőzz, Pansy!

- Dugulj el, Blaise! – hangzott egyszerre a két nő egybehangzó véleménye. Mindketten egy pillanatra egymás szemébe néztek, talán ez volt az egyetlen alkalom, amikor ők ketten egyetértettek valamiben.

- Szívesen megtenném, Pansy. Előttem nem kellene szégyenkezned sem – folytatta szemtelen mosollyal. – Tagadhatatlanul jól bánok a varázspálcámmal.

- Kímélj meg a részletektől, Blaise! – sopánkodott Hermione. – Mintha nem is lenne ezen kívül nagyobb bajunk. Hagyd békén, Pansyt, mert még a végén kénytelen leszek közbelépni.

- Nagyon kedves vagy, Hermione, de nem kell játszanod a gardedámot. Merlinre, egy pillanatra tényleg meghatódtam. Blaisezel képes vagyok egyedül is elbánni segítség nélkül. Évek óta várok arra, hogy seggbe rúghassam. Ahogy elnézem ezt évek óta nem tette meg senki sem.

- Gyerünk, szivi, lássuk mit tudsz! – nevetett Blaise hangosan.

- Nem foglak csak úgy megtámadni. Egyébként is nevetséges vagy.

- Gyáva vagy – cukkolta a férfi.

- Egyáltalán nem vagyok az – sziszegte a nő a villámokat szóró szemekkel.

- Elég legyen! – csattant fel Hermione. – Mi lenne, ha abbahagynánk ezt a veszekedést. Megnéztem az üstöt.

- És mit találtál?

- Boszorkányport – erősítette meg Pansy korábbi állítását. – Még mindig nem bízom benned?

A boszorkánynak elég volt az üstbe nézni, hogy tudja, egykori évfolyamtársa igazat beszél. Azzal egy bólintással elköszönt és kiment a laborból.

- Kint megvárlak titeket – mondta végül a boszorkány. Blaise egy ideig szótlanul állt Pansyvel szemben, akinek kifejezéstelen tekintete arról árulkodott, hogy megint magába fojt valamit, amit talán nem kellene. Mindketten tartozni akartak valahova, de soha nem sikerült igazán. Bár Blaise a Rendben megtalálta a számításait, azonban a tollas problémája megint csak haszontalanná tette.

Pansy pedig hiába próbálkozott bármivel még a ki nem érdemelt bizalmat veszélyeztette. Túlságosan a saját feje után akart menni. Kellett volna számára egy szövetséges, viszont Blaise Zabini nem volt a legtökéletesebb.
A boszorkánypor eközben skarlátvörösen hömpölygött az ónüstben, várva, hogy célját elérhesse. Pansy észrevétlenül egy kis üveget vett el, és míg a másik kettő azzal foglalkozott kellene-e Pitonnak szólni, ő addig félig ki is ürítette az ónüstöt.

hozzászólások: 0