2. fejezet
Szökés

A zene andalítóan töltötte be a báltermet, s csillapította a feszült tömeget. Táncra hívta a legmogorvább varázslókat is, akik eddig maguktól szinte nem is voltak hajlandók táncolni. A varázslat benne volt a dallamban, mely ősibb volt, mint azt bárki is gondolta volna. Lady Sophia nem bízott semmit sem a véletlenre, megbűvölte a hangszereket, melyek fáradhatatlanul ontották magukból a dalokat. Lágyan beférkőzött a fülekbe, megcsiklandozta a dobhártyát, s elcsábította áldozatát. Persze ellen is lehetett állni neki.

Voldemort elégedetten nézett végig a teremben, ahol mindenki a kedve szerint gyűlt össze ma este. Méltóságteljesen, ereje teljében sétált be a terembe, ha nem ismerték volna és nem féltek volna tőle, akkor is csodálattal adóztak volna elegáns megjelenése előtt. Azonban nem tévesztett meg senkit sem. El volt telve magától, habár nem az ő érdeme volt sem a jó hangulat, sem a szervezés öröme. Mégis úgy érezte, hogy a kirakós még egy darabja a helyére került és Parkinsonék meghajoltak előtte. Csak a hatalom számított, a kedve szerint akarta formálni a varázsvilágot, örökké élni és élvezni a gyümölcsét.

Fél szemmel ránézett a Parkinson lányra, akinek hamvas szépsége beragyogta a báltermet. Révedezve nézett az izzó barna szemekbe, melyek különleges mágiát hirdettek. Ordított róla, hogy aranyvérű, elszánt és nehezen hajol meg az akaratának. Veszélyesnek tűnt, éppen ezért is kellett minél előbb férjhez kell mennie és vagyonát férfikézbe adni. Engedetlen bátyját meg, ha előkerül, akkor megkínozni szándékozott az arcátlan árulásáért. Mindössze egy pillanatba került, hogy mindent eltervezzen.

Intett az egyik inasának, hogy jöjjön hozzá közelebb.

- Nagyuram, mit parancsolsz? – kérdezte alázatosan a férfi, majd meghajolt előtte. A félelem bűzét Voldemort messziről érezte és örült neki. A szolga féljen az urától – imádott játszani szerencsétlen flótással. Az alacsony köpcös emberke, hasonlított a néhai Féregfarkra, de sokkal jobban teljesített.

- Mi lenne, ha valami más zenét játszana a zenekar – morfondírozott hangosan, jeges hangjával majdhogynem lágyan szólalt meg. – Lehangol ez a dal.

- Remek ötlet, uram! Akar esetlen valamilyen frissítőt vagy valami mást?

- Egyelőre nem, jól érzem magam. Már amennyire ezt lehet ilyen helyzetben. Parkinsont pedig elengedhetik. – jegyezte meg kedvetlenül. – Már nem akarom tovább kínozni, Pansy mellett a helye most. A lánya egyébként is jól viselte magát és ezt jutalmazni kell.

- Rendelkezése szerint fogok eljárni, Nagyúr – bólintott a pribék, s igyekezett leplezni félelmét, amely kötél idegei ellenére is előjöttek Voldemort közelében. Persze nem tudta, hogy ezt maga a Nagyúr idézte elő, ami ellen így nem tudott védekezni, Voldemortot pedig ez mulattatta.

- Szeretném, ha a jegyespár táncolna végre és nem úgy ülnének, mintha a világ legrosszabb eseményén lennének. Végül is kiváltságos helyzetben vannak, mutassuk meg a többieknek is ezt.

- Ahogy kívánod, Nagyuram – hajolt meg ismét a férfi, ha lehet még mélyebben, mint a korábbiakban.

- De siess vissza, még nem végeztem!

- Igen, Nagyuram! – Azzal pribék elsietett, hogy teljesítse a Nagyúr akaratát.

Pansy eközben fél szemmel lopva Voldemortot figyelte, ahogy mindenki fölé magasodva ült a számára előkészített bársonyszéken. Apja mindig azt mondta, hogy ne nézzen a férfi szemébe, mert akkor a lelke egy nyitott könyv lesz és minden titkát, érzését felhasználhatják ellene. Nem hallgatott az atyai szóra. Égette a Nagyúr tekintete, a vörös szemek kutató figyelmét magán tudni egyszerre volt félelmetes és borzongató. Lesütötte tekintetét, de a rossz érzések nem távoztak.

Miért kell ezt neki elviselnie? Hozzáadják egy félkegyelmű halálfalóhoz, aki olyan, mint egy disznó, csak elegáns talárt húztak rá, megtanították beszélni és két lábra állni. Noha, külsőre sem volt már olyan ronda, mint régen, neki mégis a viszolygás jutott az eszébe, amikor ránézett a férfira. Ugyanaz a mocskos mardekáros, akit roxfortban volt kénytelen elviselni.

Most pedig azt akarják, hogy táncoljon vele. Keze nedves volt az idegességtől, ami persze alaptalan volt, hiszen ez csak a féleszű Crak. Persze az elmúlt években több pletykát is hallott a különös ízléséről, de eddig még soha nem gondolt bele igazán, hogy mennyire lesz kiszolgáltatva ennek az őrültnek. Nem tudja majd irányítani és éveken keresztül csak egy báb marad, akit megaláznak, elnyomnak, és nem szeretnek.

Pansy gyomra újra görcsbe rándult, amikor ismét meg kellett érintenie Vincent kezét. A férfi azonban nem törődött vele, hanem hideg nyugodtsággal vezette a bálterem közepére. Egymás szemébe néztek, de Vincent tekintete még mindig ugyan olyan üres volt. Semmi értelem nem látszott benne. Nem kellett sokáig győzködni, hogy belemenjen egy elrendezett házasságba. Igazából Pansy nem is értette mire tudja a Nagyúr egyáltalán használni ezt a szerencsétlent. Matató kezet érzett a derekán, majd szembenézett az undorító arccal. Vincent vigyorgott, mintha már most az övé lenne. Minden remény elveszetett, amit arról gondolt, hogy nem is lesz kudarc a házassága. Pedig az lesz és ettől senki sem mentheti meg.

A boszorkány némán tűrte a megaláztatást, pedig egy egyszerű pálcamozdulattal megszabadulhatott volna a férfitól. Képes lett volna meggyilkolni, hogy szabadulhasson, de akkor a családját is a másvilágra küldte volna.

Ekkor felcsendült a dal. Tisztán és hangosan, olyan szívszorítóan, mint akkoriban. Mély fájdalmat okozott a nőnek minden egyes taktus, hisz erre táncolt anyja és apja utoljára. Szinte maga mellett látta a két szerelemtől teljes alakot, ahogy siklanak az éterben, s közvetítik mindazt, amire Pansy a leginkább vágyott. Ezerszer hallotta ezt a dallamot és soha nem tudta kiverni a fejéből. Anyja zenedobozát hallgatva aludt el tizenéves korában, megnyugtatta és közelebb érezte magához az emléket. Reményeket keltett benne egy olyan életre, amit talán soha sem élhet meg. A zene körülölelte, s gondolatai elkalandoztak, a lába magától követette a lépéseket, melyeket már ezerszer megtett.

Vincent erősen tartotta, szilárdan, így nem kellett rászólnia. Jól begyakoroltattak vele minden egyes mozdulatot, lépést, forgást. A férfi gépiesen csinált mindent, s Pansy úgy érezte, mintha ott sem lenne, csak ő egyedül száll a ritmussal együtt messze, ahol nincsenek bálok, csak zene és a tánc. Olyan nyugodtság költözött a lelkébe egy pillanatra, melyet soha nem érzett még. Társa közelebb húzódott, de Pansyt annyira elragadták az érzelmei, hogy észre sem vette mi történik körülötte. Melege volt, alabástrom fehér arca kipirult, már amennyit az álarc láttatni engedett belőle.

Vincent szemében mohó tűz gyúlt, mintha a nő jelzése csak neki szólt volna. Megigézve figyelte a cseresznyepiros ajkakat, melyek csábítóan nyíltak szét. Crak azt hitte ez mind azért van, mert a nő megrészegült teste közelségétől. Még közelebb vonta magához, és ahogy lejjebb hajolt, még szorosabban ölelte magához, keze a nő derekára simult, s készen állt, hogy még lejjebb menjen.

Pansy önkéntelenül lehunyta a szemét, de ami ezután következett arra egyáltalán nem számított. A férfi lágyan megcsókolta őt. Undorra vegyes érzelem támadt fel benne és majdnem elhányta magát. A szempillák egyből felrebbentek és eltolta magától a férfit, aztán megszakította a táncot. Egy pillanatig zihálva, riadtan nézett körbe, majd pár lépés távolságot tartva lesütött szemmel lányos zavarként félrehúzódott.

Fejfájást színlelt, majd hagyta, hogy vőlegénye visszavezesse a helyükre. Pár percig szédelegve ült a székben erősen a karfát markolva. Crak elégedetten konstatálta a reakciót és biztos volt a sikerében. Ekkor úgy gondolta, hogy a nőnek szüksége van némi bókolásra is, amivel bíztathatja.

- Gyönyörű vagy, Pansy! – szólalt meg a férfi mély hangon, amely sütött arról, hogy gazdája egyáltalán nincs megáldva ésszel. – Még soha nem voltál ilyen szép.

- Ez most bók volt? – kérdezett vissza, miután sikerült leküzdenie a hányingert és újra rendesen kapott levegőt.

- Gondoltam… – kezdte, de aztán nem tudta befejezni a mondatot és idegesen megvakarta a fejét. Pansy megforgatta szemét és úgy gondolta, hogy helyére kell tennie pár dolgot.

- Ne csinálj ilyet még egyszer! Érted, amit mondok? – tagolta Pansy mérgesen, hogy a férfi is megértse, de igyekezett türtőztetni magát. Legszívesebben megátkozta volna és abban nem lett volna semmi köszönet.

- A feleségem leszel. Ennyi előre azért csak kijár nekem – horkantott fel nevetve Crak. – Nem falikárpitot akarok, hanem egy nőt.

- Addig eszedbe ne jusson hozzám nyúlni, amíg én engedélyt nem adok rá. Legközelebb az ilyet meg fogod bánni! – ígérte vészjóslóan.

- A Nagyúr nekem ígért, Pansy. Az enyém vagy és ezen egy engedély sem változtatni. Boldogok leszünk, és ezt garantálni fogom neked – mondta merészen és ezzel csak azt érte el, hogy Pansy gyomra fordult egyet, soha nem volt ennyire hányinger helyzetben, mint most.

- Na, ide figyelj! Sokkal jobb vagyok nálad mindenből, kitűnően tudok varázsolni és remekül használom az összes bűbájt, az egész repertoárt kipróbálom rajtad, ha ahhoz van kedvem. Kettőnk közül én vagyok a domináns, ezt jobb, ha belevésed abba a csökött agyadba.

- Nem érdekel, hogy mit mondasz! Akkor is úgy lesz minden, ahogyan én akarom és ebbe nincs beleszólásod. A gyerekeinket nevelheted, vezetheted a háztartást, de a többi az én dolgom. Jobb, ha ehhez tartod magad. Ismerem a főben járó átkokat és nem félek használni – vigyorgott gúnyosan. – Még az sem biztos, hogy pálcát kapsz tőlem.

- Soha nem gondoltam volna, hogy ennyit képes vagy kimondani, mint amit eddig hallottam tőled – vágott vissza Pansy, amivel egy pillanatra zavarba hozta vőlegényét. – Ha most megbocsátasz, akkor felfrissítem magam.

- Jó, de még beszélünk. – Vincent addig mindenképpen össze akart szedni az összes mondanivalóját, amit leendő feleségének akart elmondani. A Nagyúr parancsára akart cselekedni és ezt Pansynek is tudnia kell, na meg persze a saját testi vágyait sem akarta elhanyagolni. Végre büntetlenül élvezheti majd, alig bírta vigyorgás nélkül. Pansynek nem kellett legilimentornak lennie, hogy kitalálja Crak magvas gondolatati és jobbnak látta eltávolodni tőle.

- Rendben – vonta meg a vállát a nő. Elindult a terem másik végébe. El akart futni, de nem tehette, mert akkor itt helyben meg fogják ölni. Fojtogatta az itteni levegőt és ez percről-percre rosszabb lett. Még mindig magán érezte a megvető pillantásokat, a lenéző vigyorokat, holott többnek érezte magát ennél a felszínes, arisztokrata csürhénél. Nehezen kapott levegőt és szorítani kezdett a mellkasa. Már megint jön jó öreg barátja a pánik – gondolta dühösen, de tartotta magát, amíg lehet.

Észre sem vette, hogy a csuklyás alak, aki eddig sasszemmel figyelte minden mozdulatát, most mögé került, s alig egy lépés választotta el őket egymástól.

- Remélem, nem fogsz összeesni, Pansy – szólalt meg a mély bariton hang mögötte. Pansy tarkója bizseregni kezdett és a szíve nagyot dobbant. Mindig ilyen hatással volt rá ez a hang, bármit tett az életben, ezen nem tudott változtatni.

- Te meg mi a francért jöttél ide? – sziszegte halkan a nő, majd töltött magának az egyik asztalon lévő frissítőből. Lopva körbenézett, hogy nincs-e valaki a közelben.

- A jegyességedet jöttem ünnepelni. A nagyanyád nagyon kitett magáért, sokkal szebb ez a lepratelep, mint gondoltam – jegyezte meg a férfi viccesen. – Annyira kicsípted magad, meglep, hogy sikerült megnöveszteni a hajadat is. Egész jó az összkép.

- Lepratelep? Kíváncsi vagyok, hogy hova költöztetek a kis szerelmeddel, miután elhagytad a fényűzést és a családodat. Szégyellhetnéd magad! Csúnyán elbántál mindenkivel – szemrehányását a számára igencsak ismerős személy egy mosollyal fogadta, bár Pansy ezt nem szánta viccesnek.

- Nagyon jó helyünk van, kedves Pansy – csevegett ráérősen a férfi, majd tiszteletteljesen meghajolt – Ha szeretnéd, akkor elviszlek oda.

- Inkább levágom a kezem, mintsem veled éljek és a macáddal! – jött az epés válasz, majd a nő szembe fordult régi ismerősével. – Most veled kellene jegyben járnom, Draco. Szerencséd, hogy a Malfoy család nem hivatalos az eljegyzési bálunkra. Nagy érvágás ez a családodnak.

- Sajnos én már nős vagyok, de egyéb esetben bármikor lettem volna a jegyesed – mosolyodott el a férfi. – Szabad egy táncra?

- Persze, így legalább nem lesz olyan feltűnő, ha együtt mutatkozom egy árulóval. Mégis minek jöttél ide hozzám? – A kérdés helyén való volt, de Pansy nem sok jóra számított egy Malfoytól.

- Több okom is van, de az egyik az az, hogy mint jó barátod, nem hagyhatom ezt annyiban. Nem mehetsz egy vajsörös üveghez feleségül. Ezt minden törvény tiltaná. – Draco nevetett egyet és megpörgette Pansyt, akinek a szoknyája megadóan repkedett.

- Bólintér a lelkem, és ez csak egyre rosszabb lesz. – Nézett Crak felé megvetően. – Amúgy arra nem gondoltál még, hogy halálosan belé estem, és ezért akarok hozzá menni? – viccelődött a nő.

- Előbb mennél hozzá Perselus Pitonhoz, mint egy agyatlan durrfarkú szurcsókhoz. Nézd csak meg! Az a szerencsétlen kézzel eszi a csirkecombot, mintha otthon lenne és a házimanók között töltené a szombat delet. Egyszerűen felháborító! – hördült fel Draco tetetett felháborodással. – Ha ezt az anyja látná, biztosan felpofozná.

- Mit vagy úgy oda? Neked már nem kell az arisztokrácia erkölcseihez tartanod magad, te is ehetsz kézzel, ha úgy tartja úri kedved. A feleséged biztosan nem szólna érte, hiszen náluk ez megszokott módszer.

- Nem eszem kézzel, mert zsíros lesz a kezem – mondta nemes egyszerűséggel Draco. – Vannak olyan berögződések, mik mindig is meg fognak maradni. Amúgy a feleségemet jobb, ha nem becsmérled. Nagyon jó asszony, különben sem kellene ócsárolnod, mert muglik a szülei.

- Persze, de mindjárt sárkány lesz, ha megérzi rajtad a mugli alkohol szagát – sóhajtott Pansy, majd színpadiasan felnevetett. Draco megrökönyödve nézett rá a csuklya alól, aztán úgy döntött minél előbb lépnie kell, ha nem akarja, hogy nemkívánatos ittlétére záros határidőn belül fény derüljön.

- Azt hittem már nem érezni – morogta mérgesen Draco és elátkozta magát a pillanatnyi gyengeségétől. – Soha nem iszom, csak most…

- Nem én vagyok feleséged, nekem teljesen mindegy, mit csinálsz. Meghagyom ezt az örömöt neki – mosolygott negédesen, majd hagyta, hogy ismét megpörgessék a zene ütemére. – Hála Merlinnek, nem kell veled foglalkoznom.

- Jobb lenne, ha a tárgyra térnénk – javasolta és megpróbálta elhessegetni Hermione szúrós tekintetét, amit arról faggatja őt, hogy hol járt, mit csinált és legfőképpen miért járt tilosban.

- Akkor rajta. Nem igen megyek ma esete sehova sem. Lekötnek a bokros menyasszonyi teendőim. De ne untass sokáig! – figyelmeztette némi iróniával.

- Azért jöttem, hogy megszöktesselek innen – mondta nemes egyszerűséggel, mintha ez amolyan délutáni séta volna. Pansy megrökönyödve nézett rá, majd Draco ismét megpördítette a zene ütemére.

- Azt hittem, hogy csak viccelsz. De miért mennék én veled? – zihált Pansy idegesen. – Nem haragítom magamra a varázsvilág sötétebbik felét. Erre ne is számít.

- Több oka is van annak, amiért meg kellene fontolnod az ajánlatom.

- Nem leszek a szeretőd, ha ez lenne az terved. Én egy úrinő vagyok, aki nem adja magát oda csak úgy mindenkinek – közölte felhúzott orral, mintha legalább valamiféle királyi sarj lenne.

- Olyan vicces vagy, mint mindig. Eszemben sincs hasonló, hanem inkább nemesebb célt képzelj el. Nem akarom, hogy Crak mellett éld le az életed és úgy bánjanak veled, mint ahogy ő bánik a nőkkel. Tudok a furcsa szokásairól és nem akarom, hogy a legjobb barátom áldozatául essen neki. Tartozom neked ennyivel, amiért otthagytalak az oltárnál – magyarázta a férfi, miközben a terasz felé siklottak a táncparketten.

Szerencséjükre a legtöbb pár már táncolt, így könnyedén és észrevétlenül mozoghattak a tömegben. Draco egy két nő ruháját észrevétlenül hasonlóvá varázsolta, mint amilyen Pansyé volt, így talán nyernek majd némi időt. Fél szemmel a termet pásztázó őrökön tartotta, s kereste a gyenge pontot. Aztán a terasz felé vezette Pansyt.

- Két éve elmentél. Akkor nem voltam a barátod, amikor csak úgy meglógtál? – sziszegte dühösen a nő és egy pillanatra megállt az ajtóban.

- Ezt megbeszélhetjük később is. A bőrünket viszem most vásárra Pansy, szóval jobb lenne, ha eldöntenéd, hogy szeretnél-e Mrs Crak lenni vagy inkább velem jössz. – Draco nem is nézett rá, csak a többieket figyelte.

- A varázslók között nem divat a többnejűség. Miért akarsz magaddal vinni? – Pansy úgy szegezte neki a kérdést, mintha nem Draco tenne neki szívességet.

De hát Pansy mindig értett saját maga előtérbe helyezéséhez, így nem volt nehéz ezt megtennie. Draco kihúzta magát, de a csuklyát még mindig a fején tartotta. Hatalmas kockázatot vállalt az ittlétével és parancsa volt rá, hogy vigye magával a nőt, akármit is mond vagy tesz.

- Mert a barátom vagy. Ez nem elég indok? – csattant fel Draco, de vigyáznia kellett a hangjára, nehogy valaki észrevegye őket.

- Hogy őszinte legyek, nem elég jó indok. Tudom, hogy tudsz még valamit, amit nem mondasz el nekem – sziszegte fojtott hangon. Draco tudta, hogy ebben a játékban csak akkor nyerhet, ha minden lapját kiteregeti. Ekkor az egyik megtermett őr elindult feléjük, Pansy azonban ezt nem vette észre, hanem folytatta okfejtését. – Nem vagy olyan nemes lelkű, és ha nem kellenék, akkor nem vinnél el innen.

Draco megrázta a fejét és azonnal cselekedett.
- Tudom, hogy hol van a bátyád – mondta végül Draco. Pansy szíve nagyot dobbant, majd bólintott egyet. Elővette az aprócska táskájából a pálcáját, nadrággá varázsolta a szoknyáját és felkészült az utazásra.

- Menjünk azonnal!

- Na, csak nem valami érdekeset mondtam? – nevetett Draco, s eltűntek a vastag bársony drapériák rengetegében. Még egy utolsó varázslattal a tömegbe küldte táncoló képmásukat egy varázslat segítségével, s az őr irányt váltott.

- Menjünk már! Minél előbb látni akarom Patricket – vágta rá nyomatékosan Pansy. Nem volt nála szinte semmi sem a személyes holmik közül, de nem is érdekelte túlzottan. Egyedül a nagyanyja ajándékát egy fekete kis táskát vitt magával, amit eddig a tüllszoknya rejtekében viselt. Csendre intette Dracót és biztonsággal kivezette drapériák közül és észrevétlenül kisurrantak.

Nem látta őket senki sem, úgy mentek el a bálozók mellett. Pansy, úgy ahogy nagyanyja mondta, hátra sem nézett, s kilépett a teraszra. Nem tudta, hogy Draco merre viszi, de a testvéréhez bárhova képes volt elmenni.

Amikor kiértek, az éjszakai enyhén csípős levegőtől mindketten megborzongtak. Nem volt idő az esztelen cselekvésre. Csendesen, dobogó szívvel surrantak ki az őrök háta mögött. Egyelten hajszál választotta el őket a lebukástól. A dal nem tartott sokáig – emlékeztette magát Pansy. Nagyon jól ismerte minden egyes taktusát. Hamarosan párcsere következik, és akkor megszűnik a káprázat. Szíve majd’ kiugrott a helyéről, amikor csak egyetlen egy lépés választotta el a hanyag őrségbe állított halálfalótól. A varázsló hangtalanul mondta ki a kábító átkot, amivel nyertek pár percnyi időt.

- Erre menjünk! Ideküldtem a thesztárlt – suttogta Draco és az egyik elhagyatott lugas felé vezetette a nő, amit egykoron a lány édesanyja telepített. Pansy futólag leszakított egy vörös rózsát, majd felült a számára láthatatlan állat hátára a férfi mögé. A varázsló mindkettőjükre láthatatlanná tévő köpönyeget terített, majd felszálltak.

Órákkal később vették észre, hogy a menyasszony eltűnt és egy véres tőrt szegeztek a bálterem közepébe, melyre egy fekete tüll anyagdarabot kötöttek. Voldemort üvöltött dühében és megkínozta a vőlegényt. Crak sírva bizonygatta, hogy ő nem látott senkit sem, és nem tudja mi történt. Kínjai egészen addig tartottak, míg képes volt beszélni, aztán szerencséjére az ájulásnak köszönhetően nem volt már értelme vallatni. Az arisztokrata vendégsereg eközben a bálterembe zárva halálfélelemben várta a sorsát.


- Kutassátok át a kastélyt! – üvöltötte a Nagyúr mérgesen. Majd rászólt az egyik pribékjére, hogy vigasztalja meg a síró Lady Sophiát, akit le kellett ültetni, nehogy elájuljon. Voldemortnak meg sem fordult a fejében, hogy a nő csak örömében sír, mert unokája megmenekült. A felbőszült vendégsereg most káoszba átívelő hangulatba csapott át A véres tőr pedig tudták kinek a jelképe volt. Voldemort magában többször is elátkozta a fehér mágusokat.

Egész éjjel keresték a menyasszonyt, de nem akadtak a nyomára. A kertben senki sem látott senkit sem, egyedül a thesztrál patanyomokat találták meg a rózsalugas mellett. Voldemort dühében egy lyukat robbantott a földbe, majd fekete füstként elszállt az éjszakában.
Pansy Parkinsont elrabolták és ezt senki sem úszhatja meg szárazon. A thesztrál pedig már messze járt a két szökevénnyel, akik vissza sem nézve hagyták maguk mögött az arisztokrata aranyvérűek világát, ahol már nem volt helyük többé.

Lady Sophia az éj leple alatt felment a kastély legmagasabb tornyába és igézetet mondott.

Szélben szálló éjszakai lélek
hozzád szól imám.
Ne térj vissza, ne sír értem
most már a szabadság vár.
Vérem, véred, ezüstös holdsugár
az erdő mélyén védelemre találsz.


Másnap reggel ezüstszínű eső esett, melyet a falu népe nem tudott mire vélni. S feketére változtak a sárga nárciszok.

hozzászólások: 0