3. fejezet
Hollóvár

Az éjszaka héjából gyöngyházfényével, ragyogva bújt elő a hajnal. Először csak egy aprócska fénypontban, majd lassan elkezdett egyre növekedni és lassan éltető fényével betöltötte a tájat. Megvilágította a zöld leveleket, felébresztette az erdőt, elkezdte felszárítani a párás ködöt a rét felől. A mugli világ szavai elhalkultak, eltávolodott az emberi civilizáció és elkezdett beszélni a természet. Vadregényes, érintetlen vidék, melyet még nem tett tönkre a fejlődő ember. Itt még élt a mágia a földben.

A thesztrál hangtalanul siklott a levegőben, majd lassan leereszkedett és elegánsan landolt az erdő szélén. Draco megpaskolta az állat nyakát és valamit duruzsolt a fülébe, aztán leszállt a nyeregből, útitársa követte a példáját. Pansy levette magáról a köpenyt és lerúgta a cipőjét, ami már igencsak nyomta a lábát. Kéjes sóhajjal lépett bele a még harmatos fűbe. Nem bánta, ha itt-ott megszúrta egy-egy kő vagy tüske és a hideg sem zavarta. Tüllszoknyája, ami már rég visszaváltozott a nadrág alakból, és most már jócskán összegyűrődött, amit igencsak sajnált, de egy új, Crak mentes, kezdet kecsegtető reményében nem bánta. Körbenézett az érintetlen, ébredő vadonban, ahol az ő alakja sokkal szokatlanabbul nézett ki, mint Dracóé.

Mélyen beszívta a friss illatot, s most könnyebbült meg igazán. Nincsen fojtó érzés, bűnösnek érzett kötelesség, most olyan védtelennek érezte magát, viszont legalább szabadnak. Még nem tudta mi vár rá, de többet már nem mehetett vissza. A jövő képlékeny, kavargó füstként jelent meg előtte, azonban vett egy mély levegőt, megkeményítette vonásait és lépett egy lépést előre.

Draco elégedetten nyújtózott egyet, s az eget kémlelte. Egy holló szállt fel az egyik faágról, majd panaszosan károgva tett egy kört felettük, majd eltűnt a sűrű erdőben. Pansy összerezzent egy pillanatra. A félelem nem tűnt el teljesen; az előző életében nem kellett félnie, hogy rátámadnak, most azonban állandóan a háta mögé kell néznie. Még mindig nem volt igazán nyugodt, zavartan szorongatta a cipőjét.

A varázsló elmosolyodott és nagyot sóhajtott. Végre már csak pár lépés választotta el az otthonától. Egész éjszaka hamis nyomokat hagyott szerteszét, nehogy a nyomárukra akadjanak.

- Innen gyalog kell tovább mennünk – közölte Draco fáradtan. – Nem megyünk olyan messzire.

- Rendben van, készen állok – mondta eltökélten Pansy, de még mindig a hollót kereste a szemével. Valami nem stimmelt ezzel a madárral, mintha őket várta volna. De elhessegette ezeket a gondolatokat és felkészült lélekben a gyalogtúrára.

- Jobb, ha mindent magaddal hozol – figyelmeztette Draco. – Nem szeretnénk, ha valaki gyanút fogna, hogy itt vagyunk. Igaz védelem alatt áll a terület, de jobb félni, mint megijedni.

- Nem hagytam ott semmit sem – közölte duzzogva. – Nem igazán volt mit bepakolnom.

Draco csak mosolygott, majd elindult egy olyan ösvényen, melyen még nem szállt fel a pára. A boszorkány csendesen haladt mögötte, figyelve a természet minden apró rezdülésére. Néha fel-felhuhogott egy álmos bagoly, Pansy megborzongott a hang hallatán. A magas fűben nem volt könnyű lépést tartani Dracóval, és az sem használt, hogy mezítláb kellett haladnia, mivel a cipője a legkevésbé sem volt alkalmas erre a terepre. Átvágtak egy keskeny patak csillogóvizén. Pansy egy pillanatra megállt és élvezte, ahogyan a hűs víz simogatja a lábát. De mielőtt még útitársának figyelmeztetni kellett volna, tovább lépdelt a fövenyen. Az egyik felfelé vezető nyiladékon folytatták útjukat.

Az éles kövek beleálltak a talpába, de Pansy nem szólt egy rossz szót sem. Bírta a fájdalmat és nem akart nyafogni, bár ezt inkább dacból tette. Varázsolhatott volna, de nem akarta felhívni magukra a figyelmet. Fölöttük többször is elrepült a holló, de csak hangtalanul siklott együtt a szellővel. Néha eltakarta a fák ágai között átszűrődő hajnali fényt. A levegő megtelt a fenyőfák, víz és a fű illatával, a nap pedig lassan életre kelt és beragyogta a környéket.
Csodálatos – gondolta Pansy. Először tapasztalt meg testközelből egy ilyen csodát. Soha nem engedték ki az elvarázsolt erdőbe, így csak messzi szemlélője maradt a természetnek. Egykoron a Tiltott Rengeteg is tabunak számított. Voltak dolgok, amiben kénytelen volt szót fogadni. A kúriájuk parkjának virágai nem elégítették ki a kíváncsiságát. Most pedig térdig gázolt a valódi természetben. Szabadnak érezte magát, ahogy a puha földet érintette a talpával. Nem érdekelte a piszok, a sár, csak az érzés, ahogy tanúja lehetett a fák ágain átszűrődő napfénynek, ahogy az bágyadtan beragyogja, majd lassan felébreszti az erdőt.
Mélyen magába szívta a levegőt, ami megtelt valamiféle ismerős illattal. Cédrus – ismert rá hirtelen, a tegnap volt tüzek illatát érezte benne. Megtorpant és nem akart tovább menni, maga sem értette, hogy miért.

- Ne állj meg! – szólt rá Draco erélyesen. – Jobb, ha minél előbb a rejtekhelyre megyünk. Sehol sem biztonságos csak ott. Ugyan most eltereltük a figyelmüket, amikor elvégeztem a varázslatot, de ki tudja, mikor jönnek rá.

- Rendben van. De valami furcsát érzek a levegőben. Azt hiszem elment az eszem. – Nem akarta Dracóval megosztani a gondolatit, de ez az erő sokkal erősebb volt nála. Kicsalta volna belőle a valódi válaszokat minden egyes kérdésre. Pansy zavartan nézett Dracóra.

- Nem, dehogy ment el az eszed – nevetett a férfi. – Meglepődtem volna, ha nem jössz rá, hogy valami nincs rendben. Szerencsére nem mindenki ilyen, mint te. Gyere utánam, már várnak minket!

- Kicsodák és honnan tudják, hogy jövünk? – kérdezte Pansy némi félelemmel a hangjában. – Draco, nem értek igazán semmit sem. Mi közöd van egyáltalán Patickhez? Egyáltalán hol van ő most.

- A fehér mágusokhoz megyünk.

- Az ellenséghez?

- Nekünk ő már barátok és nem ellenségek – magyarázta Draco, de nem mondott többet. Először is ki kellett állni a próbát, aztán mindent elmondhat neki.

Egy hatalmas kő mellett haladtak el, amikor a tisztáshoz értek, ahol már ropogott a tűz. Két csuklyát viselő alak állt a tűz mellett. Pansy idegesen nézett rájuk, de nem szólt egyik sem semmit. A lángok magasra csaptak és falként elválasztották őket egymástól. A nő ijedten hátranézett, viszont már nem volt vele senki sem. Dracót is elnyelte a föld.

- Remek – mondta magában. – Mégis mit tegyek most?

Fenyegető lángok még magasabbra csaptak, egyértelművé tették, hogy át kell rajta sétálnia, ha tovább akar menni. A lángok körbevették és nem maradt menekülési út. A nő szíve hevesebben dobogott, de tudta, hogy felül kell kerekednie félelmein.
Aztán elindult a tűz felé, behunyta a szemét és arra gondolt, hogy mennyire szeretné látni a bátyját, és mennyire szeretne normális családban élni. Melegítették a lángok, de nem törődött vele.

Ez egy próba volt számára, amin ha nem megy át, akkor akár el is mehet innen. Magasabbra csaptak a lángnyelvek, mintha táncoltak, ringatóztak volna a teste körül. Pansy érezte, hogy egyre melegebb van és meg fogják égetni, de aztán nem történt semmi sem. Heves szél támadt, ami belekapott a tüllanyagú szoknyarészbe és megtépázta a sötétbarna fürtjeit. A forróság megszűnt és ő kipirult arccal állt a tisztáson.

- Merlin hozta, Miss Parkinson! – hallotta Perselus Piton hangját. Nem volt különösebben ünnepélyes, de megkönnyebbültnek látszott. Arca sokkal inkább kisimult volt, mint amilyen az iskolában tanárként, állapította meg. Mogorva tekintetét és különös sötét tekintetét még mindig ugyanaz volt.

- Pansy – biccentett felé Harry, majd Dracóra nézett. – Remélem, hogy megbízható ő is.

- Átment a tűzpróbán vagy nem? Akkor megbízható, ha esetleg kételkednél, teszteld le magad is. – Draco hangjából enyhe sértettséget hallott ki, de nem akarta tovább feszíteni a húrt. – Pansy különben sem halálfaló, nem jelent veszélyt.

- Mindenki veszélyt jelent – bizonygatta Harry. Pansy szeretett volna megszólalni, de még nem egészen tért magához. Piton professzor megforgatta a szemét, mintha sokadszorra játszódott volna le a két fiatal között ez a veszekedés.

- Ne civódjanak, mint a kutyák egy darab csonton! Örüljenek, hogy még eggyel többen vannak, és nagyobb esélyük van megnyerni ezt az istenverte háborút.

- Professzor! Ma különösen zsémbes kedvében van – jegyezte meg Harry pimaszul. – Főzhetne végre valami vidító főzetet, aztán azzal kezelhetné a gyászos hangulatát. Mindenkinek jobb lenne így.

- Túl sokat megenged magának, Potter. Jobb lenne, ha magát főzném meg és nem a bájitalt. Attól jobb lenne máris a kedvem – replikázott Piton és most előcsalt egy vérszomjas mosolyt is valahonnan.

- Egyébként imádják egymást, hiszen tudod – sóhajtott Draco álmosan.

- El tudom képzelni, hogy mennyire odavannak egymásért. – Piton és Harry egyszeriben Pansyre néztek, de a nő nem tudta mit mondhatna még.

- Mi lenne, ha bemennék? Holt fáradt vagyok – nyafogta az egykori mardekáros férfi, aztán elindult egy tömör kőfal felé. Pálcájával egy bonyolult mozdulatot hajtott végre. A kőfal megadta magát, majd egészen akkora lyuk keletkezett rajta, amin mindenki kényelmesen befért rajta. Eközben a holló még mindig a társaságot figyelte, majd ő is beröppent velük.
Pansy sosem bírta a szűk helyeket, így a sziklák között haladva egészen rosszul tűrte a menetelést, de nem kellett sokáig menni. Szerencsére egy parkba értek, ahol temérdek rózsa nyílt rendezett sorokban. Egy vadászkastély állt a park közepén, ami nagyon is ismerős volt számára.

- Hollóvár – mondta félhangosan, ami meglepte mind a három férfit és mindegyik egyből felé fordult, kérdőn néztek rá.

- Egyszer régen jártam itt – adott magyarázatot Pansy. – Még akkor nem volt Zabini birtok, az anyám hozott el minket ide, mielőtt… Nem érdekes.

- Hogy mik ki nem derülnek – mondta Harry. – Biztos, hogy ez a hely biztonságos?

- Persze, hogy az! – csattant fel Piton mérgesen. – Mindent elkövettünk annak érdekében, hogy így legyen.

- Talán még egy kis boszorkányporral meg lehet erősíteni – vonta meg a vállát fáradtan Pansy. – Az soha nem árthat a betolakodókkal szemben.

- Senki sem használ ilyesmit – rázta meg a fejét Piton. – Elavult, ódivatú módszer.

- Pont ezért lehet hatásos. De ez csak egy javaslat volt. Ha akarja, majd beszélhetünk róla egy emberibb órában – javasolta Pansy. Most érezte igazán milyen fáradtság van a tagjaiban és egy jó zuhanyt sem utasított volna vissza.

- Feltétlenül – biccentett Piton elgondolkozva, majd elnézést kért és otthagyta a társaságot.

- A laboratóriumba megy – mondta Harry mellékesen. – Ha szagot fog, akkor mindig a lombikjai közé menekül.

- Akkor nem változott semmit sem. Legalább egy valami állandó ebben a világban. Oh, még nem sértettük meg egymást. Ez pedig csak haladásként értelmezhető. Nem is gondoltam, hogy ennyire udvarias is tudsz lenni, Harry.

- Túlfáradt vagyok ehhez, Pansy. Korábbra vártunk titeket, de gondoltam kerülő úton hoznak ide. – Harry kellemes csevegése egyáltalán nem győzte meg Pansyt, hogy szívesen látják őt. Inkább a tisztáson történt veszekedés és kételyek tűntek valódinak számára.

- Igen, így volt – nyugtázta Draco. – Minél több olyan nyomot akartam hagyni, ami összezavarja őket. Legalább biztosra mentünk.

- Rendben, ez így van jól. Menjünk be! Később úgyis ellenőrizni kell a környéket.

- Draco! – hallatszott egy boldog kiáltás az ajtóból. – Végre itthon vagy.

Pansy megforgatta a szemét, amikor ráismert a sötétkék ruhás nőre, akinek most a haja cseppet sem állt úgy, mintha szénaboglya lenne a feje tetején. Nem is beszélve az árulkodóan kerek pocakjáról, ami feltehetően egy Malfoy kölyköt jelentett. A nő felhúzta az orrát, majd irigykedve figyelte, ahogy Draco és Hermione egy szerelmes csókot váltanak. Crak után ez készítette ki leginkább. A gyomra eddig is rendetlenkedett, de most végérvényesen felfordult.

- Ő meg mit keres itt? – kérdezte Hermione némi éllel a hangjában. – Nem úgy volt, hogy valaki hasznosat hozol el a Rend számára?

- Szerinted velem nem lehet semmit sem kezdeni, Granger? – csattant fel Pansy, mielőtt még Draco megszólalhatott volna. Esze ágában sem volt csatlakozni a Rendhez, csak a bátyját akarta látni, ezek meg egyszeriben készpénznek veszik az ittlétét. Felháborodása egyszerűen nem ismert határokat.

Harry tisztes távolba húzta Dracót, nehogy mindkét nő rajta töltse ki hirtelen támadt dühét. Persze készenlétbe álltak, ha esetleg valami történne és szét kellene őket választani.
- Ilyet nem mondtam, de ha már így felhoztad. Némi kétségek gyötörnek a megbízhatóságodat illetően – tette csípőre a kezét Hermione és így akarva akaratlanul jobban érvényesült a kerekedő pocakja.

- Nem kell bizonygatnom, hogy megbízható vagyok-e vagy nem. Elég, ha egyszerűen nem fojtalak meg, amiért elvetted a vőlegényem. – Hermione arca paprikavörös lett a dühtől.

- Nem vettem el semmi olyasmit, ami a tiéd lett volna. Draco soha nem tartozott hozzád, csak játszottál vele. – Pansy kényszeredetten felnevetett.

- Ahogy elnézlek te többet játszottál vele, mint én – jegyezte meg epésen, sötétbarna tekintete fenyegetően villant meg. – Remélem, hogy volt igazi esküvőd, mielőtt bekaptad volna legyet.

- Pont olyan, mint régen – állapította meg végül Hermione, de most már teljes nyugalommal. – Szerintem őt hoztad el, szóval maradhat. Pansy, a bátyád jól van, később bemehetsz hozzá, de még mindig nincs teljesen jól. Javaslom, aludd ki magad és késő délután látogasd meg!

- Mi van? – csattant fel Pansy dühösen. Egyszerűen nem értette ezt a pálfordulást.

Azonban Hermione válaszra sem méltatta egykori iskolatárást, hanem elindult befelé a kastélyba. Az egykori mardekáros diáklány értetlenül és fáradtan nézett utána. De csak az utolsó mondatot volt képes feldolgozni. Patrick jól van és ez a lényeg.

- Mi a franc volt ez? – kérdezte Pansy. – Granger tornádó?

- Drágám, várj meg! – Draco válaszra sem méltatta egyből felesége után sietett. Pansy, mint barát, mint nő, mint vendég egyszeriben megszűnt számára létezni. Egy kiskutyává változott, aki nagy szemekkel rohan a gazdája után. Pansy megforgatta szemét és próbált lenyugodni.

- Mi akart ez lenni? – tette fel a kérdést Harrynek címezve. Remélte, hogy legalább harmadszorra válaszra is méltatják.

- Hermione teszt? – vonta meg a vállát Harry tanácstalanul. – Fogalmam sincs, soha nem szokott provokálni senkit sem. Bár mióta Malfoy és ő... Nem igazán értek néhány dolgot vele kapcsolatban.

- Egyáltalán hogyan barátkoztatok meg ezzel? – kérdezte a nő kíváncsian. – Mindannyian utáljátok egymást most meg itt vagyok egymás nyakán. Eléggé furcsának tűnik ez nekem.

- Változnak az idők. Nem véletlenül fogadtunk be téged is. – Nem volt a hangjában semmi gúnyosság sem. Pansyt azonban irritálta Harry nyugodtsága és őszintesége. Mindig is reménytelen esetnek tartotta mindenkiben jót feltételező természete miatt.

- Azt ugye tudjátok, hogy nem szándékozom csatlakozni a Rendhez!? – közölte Pansy a lehető legszemélytelenebb hangnemben. Harry a nő szemébe nézett.

- Nem várunk el tőled semmit sem. Csak egy ígéretet teljesítettünk – mondta végül. Még mindig őszinte volt. – Gyere, menjünk be a kastélyba! Hamarosan felébred mindenki és akkor megismerhetsz őket.

- Rendben, de én inkább lefeküdnék, ha nem gond. – Ez félig volt csak igaz, de nem akart tiszteletlennek tűnni. Harry amúgy is nagyon igyekezett félretenni a vele kapcsolatos ellenérzéseit, és ő is inkább ezt a taktikát választotta. Viszont most minél messzebbre akart innen kerülni.

- Jó. Fent az emeleten szinte bármelyik szobát választhatod. Ott nem nagyon laknak még olyan sokan és kisebbek is a szobák. Persze, ha csak nem kell egy egész lakosztály.

- Eszemben sincs lakosztályba költözni. Azt hiszem, elboldogulok.

- Ez remek – mondta végül, aztán folytatta a nap tevékenységét.

***

Pansy nem volt az a válogatós típus, ezért mindjárt az első szobát kiválasztotta és rögtön birtokba is vette. Megpróbálta lefejteni magáról a sok tüllanyagot, amikor a keze megakadt valamiben. Összeráncolta a homlokát, majd némi huzavona után egy fekete retikült szedett ki a redők közül. Végigsimította a bársonyos anyagot és elmosolyodott. Majdnem el is felejtette, hogy magával hozta. Mindig meglepte ez a nagyfokú figyelmesség, amit nagyanyjától kapott.
Letette a kis retikült, ami elég hasznosnak bizonyult, mert varázslattal volt átitatva és nagyanyja előrelátóan egy regiment fontos holmit belepakolt. Köztük egy vörös hálóinget. Gyorsan vett egy forró zuhant, aztán felvette a hálóruhát. Rövid keresés után elővette a kis retikülből a gyöngyházmarkolatú fésűjét, majd kibontotta a haját a kusza kontyból, amit még a menekülés közben készített. Elmélázva kifésülte gubancokat, miközben a tükör előtt állt. Le kellene vágnia – gondolta végül, de aztán nem tett semmit sem.

A nyitott ablakon ekkor egy fekete holló repült be és károgott egyet. Pansy ijedten felsikkantott, és leejtette a fésűt, ami nagyot koppant a parkettán.

- Merlin szent… de megijesztettél – mondta megrovóan a madárnak. A tollas jószág érdeklődve röppent feltehetően a helyére és felborzolta a tollait. Pansy megrökönyödve nézett rá. – Remélem, nem baj, hogy ide jöttem. Nem tudtam, hogy ez a szoba már foglalt.
A holló csak nézett rá, de nem tudta elmondani a véleményét. Először újra kitárta a szárnyát, majd gondolt egyet és Pansy vállára ült. A nő mozdulni sem mert. Nem igazán szimpatizált a madarakkal, a baglyokat sem szívlelte igazán. A holló tollas fejét Pansy arcának dörgölte, mintegy a „nem bánom, hogy így alakult” kifejezéssel bíztatta maradásra őt.

- Oké, akkor ezek szerint maradhatok. – Károgás volt a válasz, majd a madár elhelyezkedett eredeti helyén és szárnya alá dugta a fejét.

- Legalább te nem nézel engem betolakodónak.

Pansy hatalmasat ásított, alig állt már a lábán, aludnia kellett. Vágyakozva nézett az ágy felé, felvette a leesett fésűt, majd a helyére tette. A holló azonban minden egyes mozdulatát fél szemmel figyelte, de ezt a nő ezt figyelmen kívül hagyta.

- Jobb, ha én is aludni fogok. – Azzal elhelyezkedett a karmazsinpiros ágyneműben. Arcát a párnába fúrta és magához ölelte. Különös – gondolta eltompult érzékekkel. Az ágynemű enyhe, csábító férfiparfümöt árasztott, némi dohánnyal keverve, de annyira puha volt, mintha a legfinomabb pehelyből készült volna. Tetszett neki az illat, mélyen magába szívta, majd kéjesen felnyögött, mintha egy kényes macska lett volna.

A fekete hajzuhatag szétterült a párnán és nem is kellett sokáig várni, szinte azonnal elaludt. Egyenletes szuszogását hallva a madár megmozdult, aztán kitárta a szárnyát. Ekkor a holló megrázta magát, majd a szobába beszűrődő napfényben emberi alakot öltött. Még hozzá nem másét, mint Blaise Zabini mezítelen alakját, akinek egy cseppet melege volt ebben a pillanatban. Alig tudta visszafogni magát, hogy ne változzon át, remegve támaszkodott meg a baldachinos ágyban. Majd mélyeket lélegzett, próbálta visszanyerni lélekjelenlétét. Ha idő előtt emberré változott volna és akkor végképp megijesztette volna egykori iskolatársát.

Halkan a saját szerkényéhez sétált és kivett belőle néhány ruhát. Sietnie kellett, mert hamarosan gyűlést tartanak, ahol neki is meg kellett jelennie. Bár legszívesebben itt maradt volna. Évek óta egy nő sem feküdt az ágyában, na persze ő feküdt mások ágyában, ám ez cseppet sem volt ugyanaz. Csendben felöltözött és hálát adott Merlinnek, amiért Pansy nem vette észre. Na meg, hogy fogalma sincs, hogy milyen átok kínozza őt mostanában. Rég látta utoljára, de most még szebb volt, mint akkor. Egy új célt tűzött ki maga elé és ebben a vörös hálóinges nőnek is főszerepet adott.

hozzászólások: 0