1. fejezet

Ha volt olyan ember, aki igazán élvezte a teljes létszámú munkahelyi értekezleteket, Hermione nem akart találkozni vele. A főnöke, Sarena Vacuariel ragaszkodott hozzá, hogy az értekezletek jót tesznek a céges morálnak, de Hermione úgy gondolta, ez többnyire merő időpocsékolás. Sarena úgy kezelte ezt az összejövetelt, mint egy osztozkodó kört, beteges pozitivitással és hátbatámadó bókokkal dicsérte a személyzetet, amiért hétről hétre ugyanannak az agyatlan maszlagnak a különböző variációit gyártják.

Noha a teljes személyzeti értekezletek kifejezetten szörnyűek voltak, messze nem ezek voltak Hermione munkájának legrosszabb részei. Nem, a legrosszabb az a sületlenség volt, amit hétről hétre kénytelen volt előállítani, ahelyett, hogy olyan dolgokról írt volna, amelyek érdekelték. Bár arról álmodott, hogy egyszer komoly kiadványokba írhat, egyelőre a Szombati Boszorkánynál ragadt, ahol már két éve dolgozott. És bár elismerte, hogy mindenkinek el kell kezdenie valahol, belefáradt az olyan értelmetlen cikkek írásába, mint a „Hogyan használd a mágiát a varázslatos orgazmusidhoz”, valamint a „Hogyan találj olyan talárt, amitől szexinek érzed magad” és a „Hogyan vedd észre, ha flörtöl veled”.

Ezek a cikkek nem éppen olyanok voltak, amiket szívesen bekeretezne és az íróasztala fölé akasztana. És bizonyára nem is hoztak neki elismerést. De Hermione számára az írás nem csak a számlák kifizetését jelentette. Ez volt az, amit csinálni akart – amire hivatott volt. Azt akarta, hogy az emberek elgondolkodjanak. Hogy éreztessen velük valamit.

A probléma az volt… hogy nem írt semmi ilyesmit. Legalábbis még nem.

De a mai megbeszélés lehetett a kulcs a változáshoz. Valami egészen máson dolgozott, és remélhetőleg Sarena megengedi a következő számban publikálja. Csak meggyőző érveket kellett előadnia.

Valahogyan.

Hermione a tolla végét rágcsálta, miközben várta, hogy felszólalhasson. Az igazat megvallva egy kicsit elmerengett, miközben Cormac valami új divatirányzatról fecsegett. Hosszú kabátkákról. Vagy talán a fukszia színről.

– Hermione, mit tartogatsz számunkra a héten?

Hermione kissé megrázkódott, és felegyenesedett a székében.
– Hát – kezdte, miközben megköszörülte a torkát, és elővette a pergamenjét a mappájából – dolgozom valamin…

– Ó, kiváló. A mindenízű síkosítóról szóló írásod folytatása? Mindenki egy kritikát remélt.

Hermione arca skarlátvörösre pirult, amikor megérezte Cormac kéjes tekintetét a célzásra, hogy egy síkosítót tesztelt.

– Valójában… – Hermione megkeverte a pergamenjét, és megnyalta az ajkát. – Valami egészen máson dolgoztam.

– Máson? – Sarena felvonta a szemöldökét, ajkát rosszallóan összeszorította.

– Ööö, igen. – Hermione átnyújtotta a pergament az asztal fölött a főnökének.

Sarena felvette, és az orrát ráncolta.
– Hogyan szabadítsuk fel a házimanókat? Hermione… – sóhajtott, és megcsípte az orrnyergét, majd nyögve visszadobta a cikket. – Mi itt nem ilyenek vagyunk. Két év után azt hittem, ezt te is tudod. Mi vagyunk a Szombati Boszorkány hetilap. Divat, randizás, pletyka. Semmi politika.

Hermione a homlokát ráncolta, és felvette az elutasított rovatot.
– Csak azt hittem…

– Figyelj, Hermione, ha egyszer kötelező olvasmánnyá teszed a rovatot, akkor megengedem, hogy arról írj, amiről csak akarsz. De egyelőre maradj a szokásos témáknál, kisebb változtatásokkal, oké? Ha nem jut eszedbe valami, biztos vagyok benne, hogy tudunk neked választani valamit.

Mielőtt Hermione válaszolhatott volna, Sarena áttért Ginnyre, aki a kviddicsvilágbajnokság selejtezőiről fog tudósítani a következő két hétben.

Jó neki. Ginny valóban szerette a kviddicset. De ő itt ragadt, hogy látszólag egy újabb értelmetlen cikket írjon a síkosítókról.

– És Parvati, neked mi a feladatod a héten?

Sarena némasággal találkozott, és Hermione elfordította a fejét, hogy lássa, Parvati szórakozottan bámulja az asztalt. A szemei vörösek voltak, az arca pedig kissé foltos.

– Parvati? – Sarena most erőteljesebben kérdezett rá.

Parvati felnézett, tekintete körbejárta az asztalt, mielőtt kissé hátradőlt a székében, mintha azt remélné, hogy belesüllyed és eltűnik.
– Ó, sajnálom. Ma nem érzem magam túl jól.

– Szakítottak vele – szólalt meg Ginny.

Normális esetben Hermione ingerült lett volna Ginnyre, amiért az egész irodával megosztja a barátjáról szóló személyes információkat. De semmi sem váltott ki annyi szimpátiát a Szombati Boszorkánynál, mint a párkapcsolati problémák. Parvati ma reggel későn érkezett, a szemei duzzadtak voltak a könnyektől. És Ginny szókimondása a szakításáról, valószínűleg megmentette őt Sarena hosszas kioktatásától, hogy „a legjobb arcunkat kell mutatnunk a magazinnak”.


A konferenciateremben kollektív szánakozó zihálás visszhangzott.
– Jaj, jaj! – mondta Sarena negédes együttérzéssel. – Milyen szörnyű. Írjatok erről!

Parvati szeme elkerekedett, miközben gyorsan elrebegte, mennyire nem tetszik neki, hogy a magánéletéről írjon. Aztán Sarena borzalmasan kiteregette Parvati megpróbáltatásait az egész személyzet előtt.

– Ki szeretne írni Parvati szakításáról?

Néhányan mormogtak, mintha fontolgatnák, miközben Parvati kétségbeesetten próbálta lebeszélni Serenát az ötletről.

Hermione azon kapta magát, hogy erőteljesen a levegőbe löki a kezét.
– Vállalom.

Parvati megdöbbenve bámult rá.

Hermione sietett kifejteni a részleteket.
– Úgy értem… úgymond megírom. – Az ötlet még csak félig készen, ezért lassan beszélt, remélve, hogy a gondolatai előbb érkeznek meg, mint a szavai. – Csak nézd meg Parvatit. –Gesztikulált a barátnője felé, együtt érző pillantást vetve rá, miközben mindenki a feje feléje fordult. – Ő egy csodálatos boszorkány. Gyönyörű, intelligens, elbűvölő, de van egy kis problémája a férfiakkal, és nem igazán tudja, miért. – Hermione pontosan tudta, miért dobták Parvatit. Visszagondolt a ma reggelre, amikor Parvati siránkozott az új kapcsolata elvesztése miatt. Azt mondta, hogy mindössze két randit követően egyből szerelmet vallott. Utána a férfi kicsit távolságtartóbb lett vele, és nem válaszolt többé a bagolyokra és Hop-por hívásaira. Parvati állítólag még a lakásán is megfordult néhányszor, és megpróbálta felkutatni a férfit. Csak néhány nappal ezután a varázsló dobta Parvatit.

Hermione visszafordult a főnökéhez.
– És azt hiszem, sok olvasónk érezhet így. A randizás nehéz dolog. Szóval arra gondoltam, hogy elkezdek randizni egy varázslóval, aztán elüldözöm őt azzal, hogy elkövetem azokat az egyszerű hibákat, amelyeket oly sok boszorkány is követ el nap mint nap. Szóval… ez egyfajta randizási útmutató lesz… kifordítva…

Sarena szeme egy szaftos új rovat ígéretétől csillogott.
– Hogyan veszítsünk el egy varázslót tíz nap alatt. Igen, imádom. Csináld!

– Tíz nap? – szólalt meg Hermione, mielőtt Sarena átirányíthatta volna a figyelmét az asztalnál ülő következő személyre.

– Igen. Tizenegy nap múlva nyomtatjuk a lapot, és aznap reggelre az asztalomon kell lennie.

Sarena továbblépett a következő személyhez, mielőtt Hermione további kérdéseket tehetett volna fel.



A megbeszélés után Hermione Ginnyvel és Parvatival együtt kivonultak a tárgyalóteremből. Gyorsan visszatértek az asztalukhoz, hogy felvegyék a köpenyüket és a táskájukat, mielőtt elhagyták volna az irodát, hogy gyorsan megebédeljenek. Az előcsarnokból kifelé menet Hermione megdöbbenve látta, hogy Pansy Parkinson a recepciónál áll.

Ahogy elhaladtak mellettük, Pansy szeme felcsillant.
– Hermione, Ginny, Parvati! Helló! Olyan régen volt már.

Hermione mosolyt erőltetett az arcára, meglepte Pansy barátságos fogadtatása. Az iskolában soha nem volt kedves egyikükkel sem.
– Pansy, örülök, hogy látlak – köszönt Hermione, amikor mindannyian megálltak az előcsarnokban.

– Mi szél hozott a Szombati Boszorkányhoz? – kérdezte Ginny a sápadt szemöldökét felhúzva.

– Sarena az anyám egyik barátja – magyarázta Pansy, miközben elnézett mellettük, és finoman intett valakinek Parvati mögött. Hermione megfordult, hogy lássa, Sarena közeledik.

Pansy mindkét arcára adott puszival üdvözölte Sarenát.
– Hölgyeim, ismerik egymást? – kérdezte Sarena.

– Együtt jártunk iskolába – válaszolta Pansy, és úgy mosolygott a griffendéles trióra, mintha a legjobb barátok lennének.

– Milyen csodálatos! Ó, Pansy, egyszerűen hallanod kell, hogy Hermione mivel fog foglalkozni a héten. – Sarena elvigyorodott, és a karjánál fogva közelebb húzta Hermionét, hogy Pansy jól megnézhesse.

– Imádom a rovatodat, Hermione. Sosem hagyom ki. – Pansy szemében csillogott valami, és Hermione nem volt biztos benne, hogy a boszorkány gúnyolódik-e vele vagy sem.

– A címe: Hogyan veszítsünk el egy varázslót tíz nap alatt. Valójában egy férfival kezd el randizni, majd elüldözi, és ezzel megmutatja az olvasóinknak, mit nem szabad csinálni a kapcsolatokban. – Sarena fülig érő vigyorral magyarázta Hermione feladatát.

Pansy felnevetett.
– Elvetemülten hangzik. Alig várom, hogy elolvassam.

– Most már csak meg kell találnia a szerencsés férfit! – Sarena éles pillantást vetett Hermionéra, amit boszorkány úgy értelmezett, hogy útjára engedik őket.

– Jó volt látni téged, Pansy. – Hermione bólintott, majd kivezette Ginnyt és Parvatit az utcára.



Miközben végigmentek az Absz
ol út macskaköves utcáján, Ginny javaslatokat tett, hogyan lökhetné el Hermione a férfit, akivel randizni fog.
– Ó, én tudom! Küldj neki éneklő leveleket a munkahelyére. Hidd el nekem, utálni fogja!

Hermione felnevetett, miközben a „Mint friss főtt varangy, a szeme oly zöld” dalszövege rémlett fel az emlékezetében.

– Vagy! – folytatta Ginny hangosan, és megragadta Hermione karját. – Jelenj meg te magad a munkahelyén, és vedd rá, hogy tegyen ki egy képet rólad az asztalára. Vagy…

– Ginny, várj egy percet – szakította félbe Hermione kuncogva. – Először meg kell találnom azt a férfit.

– Ó, igen. Ma este mindannyiunknak el kellene mennünk az Abszol útra, és fel kell kutatnunk a varázslókat. Talán még találunk is egy lepattanót Parvatinak.

***

Aznap este a Foltozott Üst olyan zsúfolt volt, amilyennek Draco még sosem látta. Normális esetben nem próbált volna munkán kívüli dolgokat megbeszélni itt, főleg nem ilyen nyilvános helyen, de tudta, Pansy azon ügyködött, hogy elhappolja előle a megbízást, amit ő akart megszerezni. Ha volt lehetősége meggyőzni a főnökét arról, hogy ő a megfelelő ember a feladatra, akkor meg kellett ragadnia, még ha egy zajos kocsmában kellett ülnie csütörtök este.

– Draco azt akarja elhitetni önnel, hogy a csábítás a legjobb módja annak, hogy eredményeket érj el egy ilyen munkában, de szerintem ez sokkal inkább a társaságról szól. – Pansy finoman kortyolt a martinis poharából.

Draco és Pansy mindketten aurorok voltak, és egy előléptetési lehetőség volt a láthatáron. Beépülhettek az ország egyik vezető gyanúsított bűnügyi főnöke mellé: egy nőhöz, akit az újságok „Fagyott Fantomnak” neveztek egy sor varázslatos gyémántrablás után. Ostoba név, Draco véleménye szerint, de mindenképpen drámai képet festett a kívánt célpontjukról.

Az aurorosztály vezetője, Phillip Warren a hét elején jelentette be, hogy előléptet valakit a beépített ember pozíciójába. Draco és Pansy azóta is versengtek az állásért.

– És ki mondta, hogy a csábítás és a társaság nem járhat kéz a kézben? – vágott vissza Draco, az asztal túloldalára hajolva, hogy Pansyra pillantson.

– Ugyan, kérlek! – Pansy megforgatta a szemét. – Neked még soha életedben nem volt igazi kapcsolatod! Még azt sem tudnád, hogyan kell úgy tenni, mintha lenne, nemhogy álcázni magad a feltételezett ékszertolvajunk előtt.

Draco gúnyosan elfintorodott, és hátradőlt a székében.
– Én úgy döntöttem, hogy távol tartom magam az elköteleződéstől, ezt nem kellene itt megkérdőjelezni. Ha valamit, akkor ezt inkább előnynek tartanám. Azt jelenti, hogy nem fogok kötődni.

– Egy olyan nő, mint ő, valószínűleg vágyik a kötődésre, akár elköteleződést jelent, akár nem. A társaságra mindenki vágyik. – Pansy rácsapta egyik manikűrözött körmét az asztallapba, hogy nyomatékosítsa a mondandóját.

– Én tudnék neki társaságot nyújtani.

– A társaság nem ugyanaz, mint az orgazmus – gúnyolódott Pansy.

– Jól van, elég legyen, maguk ketten! – szakította félbe őket Warren mindkét kezével intve. – Még nem hoztam meg semmilyen döntést. Azt azonban meg kell mondanom, hogy egyetértek Pansyvel. Ahhoz, hogy a Fantom közelébe kerülhessünk, az illetőnek, akit bevetünk, kapcsolatot kell teremtenie vele és a szervezetével. Ez akár hónapokig is eltarthat. Nem tudhatjuk, mennyi időbe telik, mire megnyílik valakinek a terveiről és a műveleteiről.

– Meg tudom csinálni – fogadkozott Draco.

– Képes vagy rá? Ennek a személynek gyorsan bizalmat kell kiépítenie egy olyan emberrel, aki valószínűleg először bizalmatlan lesz vele szemben. Úgy is mondhatnánk, hogy meg kell majd szerettetnie magát vele. – Pansy hátradőlt a székében, és hagyta, hogy a tekintete körbejárja a zsúfolt kocsmát, mintha unná a beszélgetést.

– El tudom érni, hogy belém szeressen – szívta be a levegőt Draco. Egyre jobban kezdte unni Pansy áskálódó próbálkozásait. Ő sokkal képzettebb volt nála, és ezt a lány is tudta. Biztos volt benne, hogy ezért volt olyan bosszantó. – Bármelyik nőt képes lennék rávenni, hogy belém szeressen.

Pansy tekintete visszapillantott rá, a szemében huncutság csillogott.
– Akkor mit szólnál egy fogadáshoz?

– Fogadás? – parolázott Warren, felhúzva egyik bozontos szemöldökét.

Pansy a főnökük felé fordult, konspiratívan előrehajolva.
– Uram, említette, hogy a hónap végéig valakit rá kell állítanunk erre a dologra, ugye?

– Így van. Szeretnénk az azt követő napon elkezdeni a műveletet.

– Nos, fogadni szeretnék Dracóval, hogy ha a jövő hétvégi, a minisztériumi gálájáig sikerül egy nőt rávennie, hogy belészeressen, én boldogan lemondok, és ő megkaphatja a munkát. De ha nem sikerül neki… – Vörös ajkai visszagörbültek a gyöngyházfényű fogak fölé. – Akkor az állás az enyém.



Warren felnevetett. – Ha maguk ketten erre szeretnék feltenni a következő karrierépítési törekvésüket, akkor benne vagyok. Sokkal könnyebbé tenné a munkámat, ha nem kellene választanom kettejük közül.

Draco a homlokát ráncolta.
– Tíz nap… – mondta óvatosan, és számolta a napokat a minisztériumi gáláig.

– Így van – erősítette meg Pansy vigyorogva.

Draco gyanakodva összehúzta a szemét Pansyra.
– Szinglinek, szabadnak és heterónak kell lennie.

– Hát persze, drágám! És nem csalhatod meg. Nincs szerelmi bájital. Saját akaratából kell beléd esnie.

Tíz nap gyorsan eltelt. Nagyon gyors a szerelemhez. De gyorsnak kellett lennie akkor is, amikor a Fagyott Fantom szervezetébe épül be. Legalább meg kellett próbálnia.
– Megegyeztünk. – Kinyújtotta a kezét, és Pansy elragadtatottan rázta meg.

– Pompás! Most pedig meg kell találni a szerencsés hölgyet! – A boszorkány megfordult a székében, tekintete végigtáncolt a bárban lévő szabad boszorkányokon.

Draco gyomra összeszorult. Pansy készült valamire. Megpróbálhatta összehozni őt egy borzalmas emberrel. Valaki csúnyával vagy ostobával. Valakivel, aki pokollá teheti az életét a következő tíz napban.

Legalább csak tíz nap volt.

– Mi van vele? – javasolta Warren, előrehajolva, és egy meglehetősen szerencsétlen külsejű, egérbarna hajú, borzalmas, formátlan ruhát viselő boszorkány felé mutatott. Draco az orrát ráncolta.

– Nem – Warren a másik irányba fordította a fejét, és egy csapat lármázó varázsló fölé kapta a nyakát. – Ó, nézzen csak rá, Malfoy, látszik, hogy férfit keres.

Draco a főnöke tekintetének irányába nézett, és egy gömbölyded boszorkányt pillantott meg egy szűk, leopárdmintás ruhában. A sminkje annyira eltúlzott volt, hogy Draco biztos volt benne, hogy anélkül felismerhetetlen lenne. Rózsaszín koktélját szürcsölgette, és érdeklődve szemlélte a lármázó varázslókat.

– Nem. – Pansy hangja átvágott az asztalon, aminek hatására mindkét férfi visszafordult hozzá. – Ő.

Draco odafordult, amerre a Pansy biccentett, de annyi boszorkány volt a kocsmában, hogy nem lehetett biztos benne, kire gondolt.
– Ki?


– Ő. Szürke ruha, barna fürtök, gyönyörű mosoly.

Draco tekintete a szürkeséget kereste, és egy vékony alakot pillantott meg egy palaszürke ruhában, amely hátul mélyen kivágott, és egészen a dereka ívéig ért. Néhány centiméternyi sápadt bőr felett hosszú, sűrű fürtök ugráltak a boszorkány csupasz válla körül. A feje a tőle jobbra álló vörös boszorkány felé fordult, és felnevetett, a magas, felszabadult hang a kocsma zaja fölé emelkedett. Gyönyörű fogak a rózsaszín ajkak alatt, csillogó barna szemek. Mielőtt még megkönnyebbülhetett volna, hogy Pansy egy ilyen gyönyörű boszorkányt választott neki, a gyomrában egy csavar keletkezett, amikor felismerte a lányt.

Hermione Granger volt az, körülötte két griffendéles barátnője.

– Ugye csak viccelsz velem? – morogta Draco.

Pansy szeme színlelt ártatlansággal tágult ki.
– Mi bajod mégis?

– Pontosan tudod, hogy ki az, Pansy.

– És nem abban állapodtunk meg, hogy olyan nőt kell rávenned, hogy bízzon benned, aki eleinte talán bizalmatlan lenne veled szemben?

Draco megrázta a fejét.
– Ez most más. Granger és én… Nem számítana, mit teszek, ő sosem bízna bennem.

– És nem gondolod, hogy a Fagyos Fantom kezdetben ugyanilyen bizalmatlan lehet veled szemben? Idegen leszel számára, és megpróbálod rávenni, hogy megnyíljon a legféltettebb titkai előtt.

A nőnek igaza volt, bár Draco nem szívesen vallotta be hangosan. Kihívás lenne Granger bizalmába férkőzni tíz nap alatt, de az biztos, hogy ezzel bebizonyítaná a képességét az álcázásra. És legalább rendkívül valószínűtlen lenne, hogy belezúgjon Grangerbe, miközben ő zúgna belé.

Visszapillantott Grangerre. A lány egy pohár borostyánszínű folyadékból kortyolgatott, tekintete a kocsmát pásztázta, miközben halkan beszélgetett Ginny Weasley-vel. Draco kénytelen volt elismerni, hogy a boszorka nagyon csinos lett. Sőt, gyönyörű. Hagyta, hogy a tekintete végigjárja a lány testét, a stílusos magassarkútól a formás lábakig. A tekintete a boszorkány fenekén időzött. Ahogy megfordult, éppen csak ki tudta venni a ruhája selymes anyagán keresztül a pimasz mellbimbóit, és bár a ruha nyaka magasan volt, nem tudta megállni, hogy ne bámulja a melleit.

Manikűrözött ujjak csattantak az arca előtt, és a férfi megrándult a transzban. Pansy gonoszul vigyorgott rá.
– Óvatosan, különben kérnem kell egy extra szalvétát, hogy letöröljem a nyálat az álladról.



Draco tudomást sem vett róla.
– Akkor Granger lesz az.

Pansy egyik szemöldöke megugrott.
– Tényleg?

Draco ismét kinyújtotta a kezét.
– Tíz nap.

Pansy elvigyorodott, a szemében csillogott valami, amit Draco nem tudott hova tenni.
– Tíz nap.


***


– Oké, és mi van vele? – Ginny egy hangos varázslókból álló csoport felé intett a fejével.

Hermione a nyakát nyújtogatta.
– Melyikük? Legalább hatan vannak.

– Az egyik, akinek hullámos barna haja van.

Hermione a férfira pillantott, aki hangosan beszélgetett és nevetett a barátaival. Minden bizonnyal vonzó volt, még akkor is, ha Hermione ízlésének megfelelően túlságosan hangos volt. Feltételezte, hogy jobb lenne olyan férfit választani, akivel nem látja a jövőjét. Sokkal könnyebb lenne eltaszítani a varázslót, ha már az elején tudná, hogy nem illenek össze.

– Nem… – szólalt meg Parvati. – Nézd meg a bal kezét.

A férfi a párja vállára tette a kezét, felfedve egy csillogó aranygyűrűt.
– Ó, ő nős. – Hermione azonnal elfordult, más kilátásokat keresve.

– Mi van azzal a férfival? A bárpultnál. Feketehajú. – Parvati röviden rámutatott, mielőtt az italát az ajkához emelte.

Hermione a férfira nézett. Úgy tűnt, egyedül van ott. Volt mellette egy üres bárszék, de úgy tűnt, nem tartogatta senkinek. Vonzó volt, de nem az, akit ő az „esetének” tartana.

– Oké, megyek, beszélek vele. – Hermione rámosolygott a barátaira, mielőtt átpréselte magát a tömegen a bárpult felé. Mielőtt azonban leülhetett volna, a széket egy buja boszorkány foglalta el, leopárdmintás ruhában. A nő azonnal odahajolt, és beszélgetni kezdett a sötét hajú varázslóval. Hermione felnyögött, és megfordult, hogy visszainduljon Ginny és Parvati felé.



Ahogy megkerülte a pultot, az útját egy finom szabású talárt viselő, széles vállú alak állta el.
– Szia! – dörmögte egy mély hang.

Hermione felnézett a poharát szorongatva, nehogy a hirtelen megállás miatt kiöntse. A lélegzete elakadt a mellkasában, amikor a tekintete nem máson akadt meg, mint Draco Malfoyon. A lány felkészült a szóbeli sértegetésre, de a szokásos gúnyos mosoly helyett a férfi rámosolygott.

– Szia! – viszonozta a boszorkány, a lélegzete elakadt a torkában.

– Rég láttalak, Granger.

Hermione körülnézett, hátha a környező tömegben talál magyarázatot Malfoy viselkedésére. Úgy tűnt azonban, hogy senki sem törődik velük, így a lány a férfira nézett válaszokért. Magasabb volt, vagy legalábbis kihúzta magát. Fel kellett billentenie az állát, hogy a szemébe nézhessen a közelükben. A vonásai még mindig markánsak voltak, de ahelyett, hogy patkányszerűnek tűnt volna, előkelőnek és jóképűnek látszott. Sőt, ha soha nem találkozott volna vele, akkor is rendkívül vonzónak találta volna.

– Így van.

– Hogy vagy? – kérdezte a férfi.

Hermione felvonta a szemöldökét. A varázsló őszintén érdeklődőnek tűnt, és abból ítélve, ahogy a tekintete végigsiklott a lány arcán és testén, nem a felzárkózás iránti érdeklődés késztette arra, hogy közeledjen hozzá. Talán Malfoy volt a tökéletes téma a rovatához. Vonzó, de nem olyasvalaki, akivel hosszú távú kapcsolatra vágyott volna. És ha őszinte akart lenni magához, valójában nagy örömét lelné abban, ha néhány napra pokollá tenné a varázsló életét.

– Jól vagyok – válaszolta mosolyogva. – És te?

– Fantasztikusan. – A férfi vigyorgott, felfedve tökéletes fogsorát. – Csodálatosan nézel ki.

Hermione érezte, hogy kipirul az arca, ahogy Malfoy tekintete fel-alá vándorolt a testén.
– Köszönöm. Ahogy te is.

A férfi tekintete újra találkozott az övével, és olyan forróság volt mögötte, amit Hermione még soha nem látott felé irányulni. Felemelte a szemöldökét.
– Egyedül?

Meglepetés villant Malfoy arcán.
– Jelenleg. Te?

– Hasonlóképpen.

Megint elvigyorodott. Merlin, de vonzó volt.
Hermione azon kapta magát, hogy visszavigyorog rá.
– Tudod – cukkolta – te tényleg szörnyű voltál velem az iskolában.

A férfi mosolya kissé megenyhült.
– Tudom, hogy az voltam. Tekintsd úgy, hogy mélységesen sajnálom. Szívesen jóvátenném neked.

Ez túl könnyű volt. Hermione pislogott rá.
– Mire gondoltál?

– Vacsora? Éhes vagy?

Hermione bólintott.
– Éhen halok.

– Remek. Van egy hely a sarkon, ahová szívesen elvinnélek. Mehetünk? – Draco vigyorogva az ajtó felé mutatott.

Hermione bólintott, és feltartotta az egyik ujját.
– Egy pillanat.

Ahogy a lány elment mellette, a férfi eléggé mozdulatlanul állt ahhoz, hogy a lány csípője megérintse a combját. Rávigyorgott a lányra, és azt mondta:
– Az ajtóban találkozunk.

Hermione átfurakodott a tömegen, hogy visszainduljon Ginny és Parvati felé.

– Hé! Beszéltél vele? – csiripelte Ginny, amikor Hermione közeledett.

Hermione átnyújtotta az italát Ginnynek.
– Ó, az a pultnál lévővel? Nem, de sosem találod ki, hogy ki talált meg.

– Ki? – Parvati a nyakát csavargatva nézett körül.

– Az ajtónál vár rám. Ne nézzetek mind egyszerre! – Ginny és Parvati is felkapta a fejét. Hermione grimaszolt, és a válla fölött átnézett, hogy megfigyelje Malfoy látta-e.

A férfi a boszorkánytrióra vigyorgott, tekintete Hermionén időzött, aki finoman intett neki, mielőtt visszafordult volna Ginnyhez és Parvatihoz.

– Az ott…? – kérdezte Ginny.

– Igen, ő az. – Hermione belenyúlt a gyöngyös táskájába, és talált egy kompakt tükröt. Felcsapta, és röviden ellenőrizte a tükörképét. – Elvisz vacsorázni.

– Megőrültél? Mit képzelsz? – sziszegte Parvati.


– Igazából arra gondoltam, hogy tökéletes a rovatba – közölte Hermione röviden, és visszatolta a tükröt a táskájába.

– Mondhatni – motyogta Ginny, miközben Malfoyt nézegette fel-alá.

Hermione felnevetett.
– Úgy értettem, mert olyan pöcs, jó móka lesz pár napig a bőre alá férkőzni.

– A bőre alá, vagy a takarója alá? – Ginny szuggesztíven csóválta a szemöldökét.

– Nem fogok lefeküdni vele ezért a cikkért, Ginny – jelentette ki szigorúan Hermione, jeges pillantást vetve barátnőjére.

– Akkor mit fogsz csinálni?

– Ma este bájos és kacér leszek, amivel felkeltem az érdeklődését, aztán holnap… megfordítom a kapcsolót. – Megvonta a vállát, ajkai félmosolyra húzódtak. – Holnap találkozunk a munkahelyen.

– Vigyázz magadra! – kiáltott utána Ginny, miközben Hermione átpréselte magát a tömegen keresztül, hogy az ajtóban üdvözölje a vigyorgó Draco Malfoyt.

Malfoy kinyitotta neki az ajtót, majd a hátára tette a kezét, miközben a lány besétált a hűvös éjszakai levegőbe. Ott tartotta a kezét, ujjai a lány bordái fölötti bőrbe nyomódtak, miközben sétáltak.

– Messzire megyünk? – kérdezte a lány, miközben a szellő borzongást küldött a bőrére. Nagyon is tudatában volt annak, milyen hűvös van odakint, és annak, hogy ez a ruha nem tette lehetővé, hogy melltartót viseljen.

Malfoy rápillantott, és a boszorkány látta, ahogy a tekintete egy pillanatra a mellére siklik. Küzdött a késztetés ellen, hogy keresztbe fektesse a karját a mellkasán.
– Nem messze. Az Il Piacere-be megyünk. Voltál már ott valaha?

Hermione szíve megugrott. Ez egy olasz étterem volt, amely csak néhány hónapja nyílt meg. – Még nem volt rá lehetőségem, de már nagyon szeretném kipróbálni. A sarkon dolgozom, és minden nap elmegyek arra.

– Igazán? És hol dolgozol? – kérdezte.

– A Szombati Boszorkány írója vagyok – válaszolta a lány, idegesen várva a férfi reakcióját.

Malfoy hirtelen elfordította a fejét, sápadt szemöldöke meglepetten ugrott fel.
– Tényleg? Valahogy nem úgy képzeltem, hogy cipőkről és férfiakról írsz.

Hermione megforgatta a szemét, küzdve a késztetés ellen, hogy rendesen lehordja a férfit a leereszkedése miatt.
– Próbálok komolyabb témákba belemenni.

– Mint például, hogy a szőkék tényleg jobban szórakoznak-e vagy sem? – Malfoy elpofázta magát.

– Ezt neked kellene megmondanod – vágott vissza vigyorogva Hermione.

Malfoy felnevetett, és Hermione biztos volt benne, hogy ez volt az első őszinte nevetés, amit valaha is hallott tőle. A hang hallatán remegés kezdődött a gyomrában.

Malfoy gyengéden érintését a lány hátára szorítva az étterem bejárata felé vezette. A házigazdától kért egy asztalt két személyre, aki gyorsan átvezette őket a félhomályos étkezőben egy kis kerek asztalhoz.

Hermione meglepetésére Malfoy kihúzta neki a székét, mielőtt letelepedett volna vele szemben. Megkérdezte, milyen bort szeret, majd rendelt egy üveggel az asztalra.

– Ez sokkal szebb, mint amire számítottam – vallotta be Hermione, miközben a pincér elsétált.

Malfoy felpillantott az étlapról.
– Hát, van mit jóvátennem.

– Gyerekek voltunk, Malfoy. Már évek óta nem neheztelek rád. Ez már a múlté. – Ez nem volt teljes hazugság. Nem bocsátotta meg neki, hogy évekig zaklatta, de ez nem volt olyasmi, ami még mindig zavarta volna. Az biztos, hogy nem feküdt ébren éjszaka, és nem szentelt időt arra, hogy Draco Malfoyra gondoljon, és a férfi hányszor nevezte őt sárvérűnek.

– Akkor is – erősködött a varázsló, becsukta a menüjét, és őszintén nézett rá. – A legkevesebb, amit tehetek, ha elviszlek egy kellemes vacsorára, és megteszem, amit tudok, hogy kárpótoljalak.

Hermione elmosolyodott, még mindig azon tűnődve, vajon mi késztette a férfit arra, hogy elhívja őt valahova.
– Nos, értékelem a gesztust.

A pincér visszatért a borukkal, és megrendelték az ételt.

– Szóval, milyen komoly témákról szeretnél írni? – kérdezte Malfoy, miközben kortyolt egyet a Merlot-ból.

– Most írtam egy cikket a házimanók felszabadításáról. Szívesen írnék a varázslók és muglik viszonyáról, a vérfarkasok jogairól, olyan dolgokról, amik fontosak.

– Ez az a Hermione Granger, akire emlékszem. – Malfoy elvágyódva mosolygott, és Hermionénak le kellett küzdenie a pírt, amely azzal fenyegetett, hogy megjelenik a nyakán.

– Sajnos, úgy tűnik, a főnököm azt hiszi, hogy az emberek csak akkor olvassák a rovatomat, ha egy újfajta mindenízű síkosítót ismertetek benne. – Hermione morgott, és megkavargatta a bort a poharában.

Malfoy szemöldöke felugrott.
– Ha szeretnéd, segíthetek utánajárni a dolognak.

Hermione felnevetett, és megforgatta a szemét, miközben a forróság felszökött a nyakán, és elvörösödött az arca.
– Hát, nem éppen ezen dolgozom most, de majd észben tartom, köszönöm. Figyelj, ez nem ideális, de ha egy ideig a főnököm szabályai szerint játszom, akkor hagyja, hogy arról írjak, amiről akarok. – Ivott egy kortyot, majd gyorsan témát váltott, és ezzel elkerülje a rovat témáját, amin éppen dolgozott. – Szóval, mivel foglalkozol?

– Auror vagyok – válaszolta büszkén. – Eddig főleg pitiáner bűncselekmények és őrszolgálat a feladatom, de most éppen megpróbálom előléptetni magam egy kis titkos munkára.

– Milyen izgalmas. – Hermione előrehajolt, állát a kezére támasztotta, és kacér mosolyt villantott a férfira. – Miféle titkos munkát szeretnél?

– Attól tartok, erről nem beszélhetek.

– Veszélyes?

– Lehetséges. De ne aggódj miattam, Granger. Keményebb vagyok, mint amilyennek látszom.

Hermione rámosolygott.
– Én is az vagyok.

Malfoy tekintete végigfutott a lány arcán, miközben az ajkai vigyorra húzódtak.
– Tudom, hogy az vagy.

A finom vacsora után Malfoy meghívta Hermionét a lakásába egy esti italra. Normális esetben Hermione soha nem ment volna haza egy férfival az első randin, de biztosnak kellett lennie abban, hogy Malfoy eléggé érdeklődik ahhoz, hogy holnap felvegye vele a kapcsolatot. Még mindig tervezgetett, hogyan biztosítsa azt, hogy férfi felkeresse, és most kettesben maradni vele, biztos módnak tűnt arra, hogy felkeltse az érdeklődését.

Malfoy csak néhány háztömbnyire lakott az Il Piacere-től, így gyalog mentek. Ezúttal a férfi felajánlotta neki a köpenyét, a vállára terítette, miközben együtt sétáltak. Hermionénak el kellett ismernie, Malfoy egész este tökéletes úriember volt. Határozottan úgy tűnt, őszintén érdeklődik iránta. Talán nem is lesz olyan nehéz rávenni, hogy továbbra is találkozgatni akarjon vele – legalábbis néhány napig –, mint amire eleinte számított. És ha a férfi nem akarná újra látni, akkor még mindig lenne ideje holnap este találni valaki mást a rovatához.



Amikor megérkeztek Malfoy lakásához, Hermione megdöbbenve látta, milyen kicsi a lakás. Még mindig kétszer akkora volt, mint az övé, de arra számított, hogy a férfi egy luxus penthouse lakosztályban lakik. Egyszobás lakás volt, de a nappali és a konyha hatalmas volt. Malfoy töltött neki egy pohár bort, miközben körülnézett, és a sarkai csattogtak a keményfa padlón.

– Tetszik a lakásod – jegyezte meg, miközben a férfi mögé lépett, és átnyújtotta neki a poharat.

– Köszönöm. Szeretek itt, a kúrián kívül lenni.

Hermione nem válaszolt, kiszorította Bellatrix gonosz átkainak emlékét az elméjéből. A kanapéhoz sétált, és leült, szerényen kortyolgatva a borospoharából. Miközben a pohár pereme fölött szemlélte a férfit, kinyújtotta a kezét, hogy megsimogassa a mellette lévő üres helyet.

Malfoy kuncogott, és odalépett mellé.
– Ezerszer szexibb vagy, mint azt ahogy valaha is elképzeltem.

Hermione nyelvével megnedvesítse az ajkait, miközben oldalra pillantott a férfira.
– Sosem vetted a fáradtságot, hogy megismerj.

– Micsoda hiba volt ez.

Az elővigyázatosságot sutba dobva Hermione megfordult, és a kezét Malfoy tarkójára kanyarította. Magához húzta, és egyenesen az ajkát csókolta.

A férfi csak a másodperc töredékére dermedt meg, mielőtt komolyan visszacsókolta volna. A keze a lány dereka köré tekeredett, ujjai végigsimítottak a csupasz hátán, hogy közelebb húzza őt, amíg a mellkasuk össze nem nyomódott.

A boszorka nyelve előre szökkent, a férfi ajkait, majd a nyelvét is megsimogatta, miközben a varázsló kinyitotta a száját. Érezte a bor ízét a mardekároson. A férfi keze felcsúszott a gerincén, hogy a fürtjei alá vájjon, és amikor megragadta a tarkóját, nem tudta megállítani egy nyögés kiszökjön a torkából.

A varázsló hirtelen elhúzódott, az arca még mindig egy leheletnyire volt az övétől, az ujjai még mindig a hajába gabalyodtak.
– Lassítanunk kéne… Úgy értem, lassan kéne haladnunk.

– Lassan… – lihegett Hermione. Érezte, milyen gyorsan ver a férfi szíve, és hogy zihálva az ajkaihoz simul, és ő lassítani akart? Megpróbálta elnyomni a vérének az ereiben dübörgő zakatolását, és emlékeztette magát arra, miért van itt. Ez egy munka volt. És bármennyire is vonzó és elbűvölő volt Malfoy, még mindig rendkívül helytelen lenne, ha lefeküdne vele, még akkor is, ha már hónapok óta nem volt senkivel. – Igen. Lassan. – Kihúzta magát a férfi szorításából, hátradőlt, és felemelte a poharát, hogy újabb kortyot igyon.

Mielőtt azonban az ajkához vihette volna a poharat, Malfoy kirántotta azt a kezéből, és a dohányzóasztalra tette a sajátjával együtt. A következő pillanatban a férfi ajkai ismét az övén voltak, mindkét keze a lány tarkóját szorította.

Ujjai megtalálták a varázsló mellkasát, és Hermione a férfi szájába nyögött, amikor érezte a tónusos izmait az inge alatt. Megígérte magának, hogy semmiképpen sem fog lefeküdni vele, miközben egyik lábát átvetette a férfi ölébe, hogy a csípőjén üljön. Nem akart lefeküdni vele, de biztosnak kellett lennie abban, hogy a férfi újra és hamarosan látni akarja majd – legalábbis ezt a kifogást találta ki magának, miközben a csípőjét előre ringatta a férfi nadrágjában egyre növekvő dudornak.

A varázsló felnyögött, a keze a boszorkány csípőjére telepedett, ujjai a ruhájának selymes anyagát gyűrögették, és végigsimítottak a combján.

Ezúttal ő volt az, aki visszahúzódott.
– Túl gyors – zihálta a lány, még akkor is, amikor a csípője a férfi csípőjének dőlt. – Igazad van, túl gyors.

A férfi bólintott, de nem engedte el a lány felső combján lévő szorítását.

Egy pillanatig teljesen mozdulatlanul ültek, nehézkes lélegzetük összekeveredett.

Hermione nem tudta biztosan, ezúttal ki hajolt előbb, de a következő pillanatban már megint csókolóztak. Még vadabbul, mint korábban. A férfi átkarolta a derekát, és magával húzta a lányt, amíg a háta a kanapé párnáinak nem ütközött, majd pedig a boszorka lába közé telepedett fölé. Hermione beletúrt az ujjaival Draco hajába, megragadta a selymes szálakat, miközben a férfi keze végigsiklott a testén, végigsimított a mellei oldalán és a dereka ívén.

A férfi középpontja az övéhez simult, és Hermione nem tudta figyelmen kívül hagyni a gyönyör rándulásait, amelyek végigfutottak rajta, amikor a varázsló pontosan a megfelelő ponthoz ért.

Hirtelen mindketten zihálva elhúzódtak egymástól.

– Lassabban!

– Túl gyors.

– Azt akarom, hogy tisztelj engem – szólalt meg Hermione lélegzetvisszafojtva, és felnézett a férfira.

– Akarom – lihegte a válaszát, néhány platinaszőke szál a szemébe hullott.

– Akkor, jó.

– Én pedig a te tiszteletedet akarom.

Hermione bólintott.
– Tisztellek azért, mert tisztelsz engem.

– Ezt én is tiszteletben tartom.

Hermione elvigyorodott, és megengedte magának, hogy kuncogjon, amikor Malfoy ellökte magát tőle. A lány fázott a veszteségtől, de kényszerítette magát, hogy felüljön, és szerényen megigazítsa a ruháját.

– Mennem kéne – mormolta, amikor a férfi felállt a kanapéról. – Használhatom a kandallódat?

– Természetesen – mondta Malfoy, és kezet nyújtott neki, hogy felsegítse.

Hermione felvette a pálcáját, és megigazította a szoknyáját.
– Köszönöm a vacsorát – szólalt meg, és lábujjhegyre állt, hogy megcsókolja a férfi arcát.

– Bármikor, Granger. – A varázsló farkasosan rávigyorgott, miközben a pálcájával meggyújtotta a tüzet, és egy edény hop-port tartott a kezébe.

A lány felkapott egy maréknyit, és beledobta, figyelte, ahogy a lángok zöldre izzanak fel, mielőtt visszafordult, hogy a férfira pillantson. A varázsló szemében lángoló diadalmas tekintet csillogott, amikor azt mondta:
– Jó éjt, Hermione Granger!

Hermione elvigyorodott, és csókot lehelt rá, szinte rosszul érezte magát amiatt a valóságos pokol miatt, aminek a következő tíz napban tervezte kitenni őt. Szegény srác. Aztán eltűnt a tűzben, szándékosan otthagyva a gyöngyös táskáját az előszobai asztalon.

hozzászólások: 2

by Neola @ 2024 Apr 10

A két ördögi zseni!! Azt hiszik átverik a másikat. Jaj ennek még sírás is lesz a végen. Már most érzem a szívemben.
Nagyon jó hangulata van! Nagyon tetszik.
Kíváncsian várom a folytatást!
Ezer köszönet!
Üdv:Neola

by Nyx @ 2024 Apr 13

Jobb fogadási alakonyokat nem is lehetett volna választani Áááááhh nem-nem sírás nem lesz Bár ugye minden kiderül egyszer Köszönöm én is!