8. fejezet

– Hát, nem erre számítottam. – Sarena összeszorította az ajkát, és letette a cikket az íróasztalára.

Hermione szíve összeszorult, felkészült a kioktatásra. Persze a cikk sokkal komolyabb témájú lett, mint ahogyan eredetileg tervezte, de fontosnak érezte, hogy átfogóan beszámoljon, mi történt az újságírói ihletre való törekvése során.

De kioktatás helyett, Sarena ajka egy ritka mosolyra húzódott.
– Így már jobb.

Hermione döbbenten pislogott a főnökére.

Sarena az előtte lévő kis halom pergamenre mutatott.
– Ez azt mutatja nekem, hogy készen állsz a szárnyalásra.

– Tényleg?

– Mostantól kezdve nyugodtan írhatsz bármiről, amiről csak akarsz.

Hermione elvigyorodott, alig tudta visszafogni az izgatottságát. Ez volt az. Mindazok után, amin eddig keresztülment – évekig tartó ostoba cikkek írása a legértelmetlenebb témákról, éjszakába nyúló kutatások, és most a szívfájdalma mindazért, ami Dracóval történt – végre megkapta, amit a legjobban akart.

– Bármiről? – kérte a megerősítést lélegzetvisszafojtva a boszorkány.

Sarena hümmögve bólintott.

– Még a politikáról is?

Sarena ajkai összeszűkültek, és a szemöldökét is össszeráncolta. Ismét hümmögött, de ezúttal ez már sokkal kevésbé volt megnyugtató.
– Hmm… nem. A politikáról nem.

A mosoly lehervadt Hermione arcáról.
– Mi a helyzet a perifériára szorult lényekkel? Előítéletekkel? A kormányzati korrupcióval?

Az orrát undorodva ráncolva Sarena megrázta a fejét.
– Nem hiszem.

Hermione gúnyolódott.
– Miről írhatnék?

– Amiről csak akarsz! – Sarena ragaszkodott hozzá, bár nyilvánvalóan teljesen eltévesztve a lényeget. – Divat. Szépészeti bűbájok. Varázslatok a hálószobában.

Hermione a főnökére meredt, a felismerés teljesen átjárta. Amíg a Szombati Boszorkánynál dolgozik, soha nem írhat olyan dolgokról, amelyek fontosak. Kemény munkája és írói tehetsége ellenére mindent elért itt, amit csak lehetett. Úgy tűnt, hogy a Szombati Boszorkánynál az újságírás csúcsa egy nagy adag szívfájdalommal járt együtt.

– Köszönöm, Sarena – mondta Hermione, felállt a helyéről, és az iroda ajtaja felé lépett. – Megkönnyítetted nekem.

Hermione ezután kisétált az irodából, mielőtt Sarena agya utolérhette volna a tátott száját.

Amikor Hermione visszatért az asztalához, Ginny felkapta a fejét, kék szemei tágra nyíltak.
– Hogy tetszett neki?

– Szerinte nagyszerű volt – válaszolta Hermione, miközben elővette a gyöngyös táskáját az íróasztala legfelső fiókjából. – De én kiléptem.

Ginny értetlensége olyan komikus volt, hogy az majdnem felvidította Hermionét.
– Ő… te… mi?

Egy pálcaintéssel Hermione személyes holmijai elkezdtek befelé lebegni a táskában.
– Kiléptem.

Parvati megjelent a fülke bejáratában, tágra nyílt szemekkel.
– Miért?

– Annyit kaptam ebből a munkától, amennyit csak lehetett – válaszolta Hermione egyenletesen, és elhatározása minden másodperccel egyre jobban megszilárdult. Mindenki mást csak eldöntött a döbbenet.

– Mit fogsz csinálni? – kérdezte Ginny, majd a szemöldökét a meglepettség és a türelmetlen várakozás keverékével felhúzva.

Hermione megvonta a vállát.
– A Reggeli Prófétában talán vannak szabad helyek. Majd utánanézek.

– És ha nem? – érdeklődött Parvati.

Homlokát ráncolva Hermione arra gondolt, milyen kevés folyóirat van Nagy-Britanniában. Csak egy maroknyi nagynevű újság és magazin volt. És ő biztosan nem akart a Hírverőnek írni.

– Külföldön rengeteg lehetőség van.

Parvati drámaian felvonta a szemöldökét.
– Elköltöznél Nagy-Britanniából?

– Ha muszáj – válaszolta Hermione. – Nem mintha olyan sok minden tartana itt.

Ginny szeme összeszűkült, a szája kissé összeszorult. Úgy tűnt, egy pillanatig vívódik a szavakkal, mielőtt végül megkérdezte:
– Malfoyról van szó?

A gyomra összeszorult, Hermione a táskájára ejtette a tekintetét, ujjait a húzózsinórral foglalatoskodtak.
– Nem – mondta egyszerre a boszorka. Aztán egy rövid szünet után: – Talán.

A hirtelen témaváltás kizökkentette a lányt, és a látszólagos semmiből a szemei szúrni kezdtek. De ahelyett, hogy érzelmi összeomlást kapott volna egy fogságban lévő közönség előtt, visszaszorította a könnyeket, és megrázta a fejét.

– Nem, nem hiszem, hogy ez lenne… – döntött. – Ez az egyetlen módja annak, hogy valaha is olyan dolgokról írhassak, amelyek számítanak.

Ez igaz volt. Ez tűnt a helyes lépésnek a karrierje szempontjából, akár a város másik végébe, a Reggeli Prófétához, akár az óceánok másik végébe, egy másik kiadványhoz vitte. De volt egy kis része – bármennyire is utálta bevallani még magának is –, amely megkönnyebbült a gondolattól, hogy messze lenne Dracótól, és soha nem kellene aggódnia, hogy összefuthat vele. Nem hallana róla egy barátja barátjának barátján keresztül se. Nem találkozna vele futólag az Abszol úton. Még az újságban sem kellene látnia, ha említést tennének róla. A Malfoy-család rendkívül híres volt itthon, de kételkedett benne, hogy más országokban bárkit is érdekelne Nagy-Britannia leggazdagabb varázslócsaládja.

Bármennyire is megrémítette az élete felforgatása és a külföldre költözés, az újrakezdés gondolata meglehetősen csábító volt.

– Nos, én támogatlak – szólalt meg Ginny, és gyengéden Hermione karjára tette a kezét.

– Köszönöm – motyogta Hermione, miközben szemügyre vette az asztalán álló varázslatos orchideát. Hervadozott. Sokkal rosszabbul nézett ki, mint bármikor azóta, hogy odaadta Dracónak. Még a legrosszabb napjain, a legnevetségesebb bohóckodásaik után sem nézett ki soha ilyen rosszul. Elhervadt, igen. Sőt, szörnyen lankadt, mintha haldokolna, de ez…

A legtöbb szirmát elvesztette, és amik megmaradtak, azok fonnyadtak és feketék voltak. A szár súlyosan a föld fölé hajlott, törékenynek és száraznak tűnt.

Kételkedett benne, hogy ebből van visszaút, de látni Draco iránta érzett érzéseinek vizuális megjelenítését, nos, az a közmondásos kés csavarása volt.

– Fel a fejjel, Hermione – szólalt meg halkan Parvati. – Sokat tanultam a jegyzeteidből az elmúlt napokban.

Az orchidea mellől elpislogva Hermione a barátnőjére nézett.

– És tudom, hogy voltak különleges körülmények, amiért Draco melletted maradt, de azt hiszem, rájöttem valamire, miközben olvastam mindarról, amit csináltál.

– Igazán?

Parvati bólintott.
– Mániákus dolgokat csináltál, igen. Olyan dolgokat, amitől szinte minden férfi, akivel találkoztál menekülőre fogta volna. De ha ezeket a dolgokat igazából csináltad volna, akkor biztosan akadna valaki, akinek mindezek a dolgok valóban tetszenek. Mint nekem… Tudom, hogy gyorsan és mélyen szeretek, és talán túlságosan is… érzelgős vagyok. Túl sokszor hívogatom őket és küldök baglyot. De nem akarom elrejteni magam a férfiak elől, akikkel randizom. Inkább önmagam akarok lenni, és elkergetni a pasik kilencvenkilenc százalékát, akikkel randizom.

Parvati mintha magasabbra állt volna, hangosabban és magabiztosabban beszélt. Széles mosolyt osztott meg.

– Mert ha ez nem tetszik nekik, akkor ők nem a nekem való férfiak. És fogadok, hogy van olyan, akit egyáltalán nem zavarnak ezek a dolgok. Fogadok, hogy van olyan, akinek ez tényleg tetszene ez, minden más részemmel együtt. És én szívesen elkergetek néhány pasit, amíg megtalálom azt, aki mellettem marad.

Hermione meghatódva átkarolta a barátnőjét.
– Annyira büszke vagyok rád. Természetesen igazad van.

A tudat, hogy a cikke, még ha kerülő úton is, de segített a barátnőjének önbizalmat és magabiztosságot szerezni önmagában, ez valóban felvidította.

Felismerve, hogy Parvati szavai talán más olvasóknak is segítenek, Hermione elhúzódott, és megtörölte a szemét.

– Azt hiszem, néhány változtatást kell eszközölnöm az utolsó cikkemen.

***

Draco kinyitotta az íróasztala legfelső fiókját, és előkereste a vészhelyzeti készletében lévő Kalapkúra bájitalt. Egész délelőtt fejfájás gyötörte, és az az információáradat, amit az imént kapott a Fagyott Fantom ügyéről, amit elvállalt, bizonyára nem segített.

Három nap telt el a minisztériumi gála óta, és még mindig nem tudott rendesen aludni. Akár az álcázásra való felkészülés, akár Hermione könnyes szemű, kiabáló tekintetének élénk képei miatt, az elméje egyszerűen túlságosan lefoglalta ahhoz, hogy hagyja pihenni.

Miután lehajtotta az üvegcse tartalmát, a székébe dőlt, és behunyta a szemét, az orrnyergét csípte össze, és azt kívánta, hogy a bájital gyorsan hasson.

Nem akart visszatérni a tárgyalóterembe. Egyáltalán nem volt kedve itt lenni. Megkapta az előléptetését, de most, hogy az övé lett, és azzal kellett szembenéznie, hogy hosszabb időre beépüljön, nem volt izgatott ettől. Rossz érzés volt – ennyire kiábrándultnak lenni ebből az ügyből. Talán csak azért, amit meg kellett tennie, hogy eljusson idáig, de egyáltalán nem érezte úgy, hogy megérte volna.

Valami az ölébe pottyant, kinyitotta a szemét, és egy magazint vett észre. Theo állt előtte, és éles tekintettel nézett rá.

Draco felkapta a magazint, és grimaszolva vette észre, hogy a Szombati Boszorkány e havi száma. A borítón aranylóan csillogó betűkkel az a cikk szerepelt, amitől a legjobban rettegett.

Hermione Granger elárulja: Hogyan veszítsünk el egy varázslót tíz nap alatt!

– El kellene olvasnod – közölte Theo egyenesen.

Draco felállt, és Theo mellkasába nyomta a magazint.
– Igen. De nem, köszönöm. – Elsöpörte az útból Theót, és elindult vissza a tárgyalóterem felé, ahol a tízperces szünetből valószínűleg még nyolc perc volt hátra. Hirtelen nem érdekelte, hogy nem kapja meg a teljes szünetet, bár csak addig, amíg nem Hermionéról kell beszélnie.

– Elvesztettem egy varázslót, és nem tudom, miért? – szólalt meg Theo hangja, miközben Draco nyomába eredt. – Mi történt?

Draco léptei lelassultak, ahogy hallgatta, ahogy barátja Hermione szavait olvassa.

– Amikor elkezdtem írni ezt a havi rovatot, el akartam követni azokat az ostoba randizási baklövéseket, amelyek sok nőt megakadályoznak abban, hogy mély kapcsolatot tudjon kialakítani a férfiakkal. Arra azonban nem jöttem rá, hogy ezzel a legnagyobb hibát követem el. – Theo felvonta a szemöldökét, amikor Draco felé fordult. – Csak bízz bennem – mondta, és átnyújtotta a magazint.

Draco tétován átvette, tekintete a címlap melletti apró Hermione-fotón akadt meg. A tekintete végigfutott a cikken, bizonyos mondatok kiemelkedtek a rövid és viharos udvarlásuk történetéből.


Tudod, miközben ezt a cikket írtam, elvesztettem egy srácot. Nem is akármilyen pasit, hanem azt, aki az igazi lehetett volna.

Álmomban sem gondoltam volna, hogy a végén megszakad a szívem, amiért elveszítem őt.

Játszottam vele, és túl jól játszottamát. Amikor minden eldőlt, elvesztettem az egyetlen srácot, akibe valaha is beleszerettem.

Ez lesz az utolsó rovatom a Szombati Boszorkány számára.



A továbbiakban megemlítette annak fontosságát, hogy ne csak akármilyen férfit keressünk, hanem a megfelelőt. Majd azzal zárta, hogy megköszönte az olvasóknak és szívből búcsúzott.

Draco szíve a mellkasában dobogott. Ha az előtte szóló szavak igazak voltak, az mindent megváltoztatott. Ha igaz volt, akkor talán még volt remény számukra.

– Draco?

Felnézett, és meglátta Pansyt a tárgyalóterem bejáratánál, aki egyik sötét szemöldökét kíváncsian felhúzva.

– Jössz?

Draco tekintete visszapillantott a cikkre.

Ő és Hermione is hibáztak az elmúlt másfél hétben, de Draco mélyen a gyomrában érezte, hogy a fél évig tartó beépülés lesz a legnagyobb hibája.

– Nem – mondta Draco, és felnézett Pansyre.

Pansy hitetlenkedve bámult rá.
– Mi a fenét értesz az alatt, hogy „nem”?

Közelebb lépett a lányhoz, élesen tudatában annak, hogy a szíve hevesen ver.
– Az ügy a tiéd, Parkinson.

Pansy döbbenten, tátott szájjal bámult rá.

Draco vigyorogva a lány kezébe nyomta az ügy aktáját.
– Próbáld meg nem elbaszni.

Aztán anélkül, hogy bárkihez is szólt volna, megfordult, és kirohant az aurorok osztályáról, gondolatai már a göndör hajú boszorkányon jártak.

***

Draco átsietett a Szombati Boszorkány magazin előcsarnokán, és a fülkeasztalok felé vette az irányt. Boszorkányok és varázslók nyüzsögtek ott, de Hermionét nem látta. Minden asztalon egy-egy név állt, és némi keresgélés után megtalálta a lányét. Az íróasztal tiszta és üres volt, a fülke falai teljesen mentesek a fényképektől és személyes tárgyaktól. Az egyetlen dolog, ami megmaradt, az egykor virágzó szerelemorchideájuk szomorú maradványa volt.

Felemelte, és megvizsgálta a hervadt, törékeny szirmokat. De közelebbről szemügyre véve, látta, hogy egy friss hajtás bújik ki a földből, egy apró rózsaszín bimbóval a tetején.

Remény.

Meg kellett találnia Hermionét. Otthagyta az elhagyott íróasztalt.
– Elnézést – szólalt meg Draco, és megkocogtatta egy sötét hajú nő vállát.

A nő megfordult, a szemei elkerekedtek a férfi láttán.

Felismerte benne az egyik ikerpárt a Roxfortban töltött évéből, de nem volt benne biztos, hogy melyikük az.
– Hermione Grangert keresem.

A Patil lány felnyögött.
– Nincs itt.

– Hol van?

– Kilépett – jött egy hang a háta mögül.

Megfordult, és látta, hogy Ginny Weasley közeledik felé.

– Interjúja van – mondta az Patil iker.

– A Prófétánál? – Draco találgatott.

Ginny megrázta a fejét.
– New Yorkban lesz. Délben indul a zsupszkulcsa.

Draco az órájára nézett. Már fél tizenkettő volt.
– Köszönöm – mondta, és orchideával a kezében a kijárat felé sietett.

Csoda lenne, ha sikerülne elkapnia a lányt, mielőtt a zsupszkulcsa elindul. A Mágikus Közlekedésügyi Főosztály a Minisztérium hatodik szintjén volt. És ha Draco egyáltalán ismerte Hermionét, fogadni mert volna rá, hogy már ott van. Lerohant a lépcsőn, és kirohant az Abszol útra. A cserepes orchideát szorosan a mellkasához szorítva megpördült a helyszínen, és eltűnt.

A Minisztérium átriumában olyan nagy volt a nyüzsgés, amilyennek még sosem látta. Ebédidőben mindig nagy volt a káosz, és Dracónak el kellett rohannia az emberek tömegei mellett, amikor megpróbált eljutni a liftekhez.

– Malfoy!

Élesen felnézett, Warrent találta a tömegben. A főnöke dühösnek tűnt, az arca vörös volt, az állkapcsa pedig feszes, ahogy sebesen Draco felé tartott.

– Uram – köszönt Draco, a szíve hevesen dobogott.

– Mi igaz abból, amit Parkinson mondott, hogy lemondott az akcióban elfoglalt pozíciójáról?

Draco az órájára pillantott. Húsz perc Hermione távozásáig.
– Sajnálom, uram, de megbeszélhetnénk ezt később?

Warren szeme összeszűkült.
– Kiérdemelte ezt az előléptetést, Malfoy, és most azt mondja, hogy nem akarja?

Draco megköszörülte a torkát, és azon gondolkodott, mit mondhatna, hogy minél hamarabb véget vessen ennek a beszélgetésnek.

– Parkinson jobban megfelel erre, azt hiszem. Ő a megfelelő személy a feladatra.

– Nem magának kell meghoznia ezeket a döntéseket, Malfoy. Én vagyok felelős az ügyek kijelöléséért. Én döntök, megértette?

– Igen, uram.

– Akkor öt perc múlva visszavárom abba a tárgyalóteremben.

Draco nyelt egyet, a szíve hevesen kalapált.
– Nem, uram.

Warren arca lilult.
– Nem?

– Nem akarom, uram.

– Nem akarom… Van fogalma róla, milyen nehéz lesz ilyen későn megváltoztatni a támadási tervet? Ez heteket vethet vissza minket a nyomozásban. Most nincs időm a fegyelmezetlenségére, Malfoy. Maga auror, a fenébe is! Ez a maga kibaszott munkája.

Tizenhat perc.
– Mennem kell, uram. Sajnálom, uram. – Hátralépett a főnöke elől, remélve, hogy ezzel nem teszi tönkre a karrierjét, de nem akarta Hermionét örökre elveszíteni emiatt az egész miatt.

– Malfoy! – üvöltött Warren, a hangja visszhangzott a zsúfolt Átriumban. – Ha most elsétál, egy hónapig íróasztalnál lesz. Hallotta, amit mondok?

Draco nem állt meg. Megfordult, és a liftek felé sietett, nem is törődve azzal, hogy hátranézzen, amikor hallotta, hogy Warren azt kiáltja:
– Két hónap!

Az út a hatodik emeletre lassan haladt. A lift tele volt, és útközben minden szinten megállt, hogy embereket tegyen ki, és másokat engedjen fel. Draco aggodalmasan helyezte át a súlyát egyik lábáról a másikra, a türelmetlenségtől nyugtalanná vált. Amikor végre kinyíltak a liftajtók a hatodik szintre, Draco ellökte magát az előtte állók mellett, és elindult a Zsupszkulcs Felügyelet felé.

Lihegve csúszott meg a recepciós pult előtt, ahol egy egérhajú recepciós hölgy nézett fel rá a vastag szemüveg mögötti tágra nyílt szemekkel.
– Segíthetek, uram?

– Igen – kapkodta a fejét a varázsló. – Keresem…

– Draco?

Draco szíve megdobbant, és megfordult, hogy meglássa a nőt, aki egy kis váróterembe vezető ajtóban állt. Hermione.

A lány… fáradtnak tűnt. Sötét karikák a szeme alatt rajzolttá tették szép arcát. A haját hátrafogta egy szelíd és professzionális csavarással, hogy passzoljon a keményített blúzához és a ceruzaszoknyához.

– Mit keresel itt? – kérdezte a lány, miközben keze szorosan szorította gyöngyös táskáját.

Draco odalépett hozzá, egyik kezében magazinnal, a másikban orchideával.
– Ez igaz? – kérdezett vissza, miközben felemelte a magazint.

– Micsoda…?

– Ez itt. Ez. Igaz? – ismételte Draco, és a szemei összeszűkültek. – Vagy csak magazinokat akartál eladni?

A nő egyik lábáról a másikra állt, tekintete körbejárta a szobát.
– Minden egyes szót komolyan gondoltam.

A remény aprócska pislákolása, amit akkor érzett, amikor elolvasta a cikket, lángra lobbant benne.
– Szóval, hová mész?

A nő összeráncolta a szemöldökét.
– Interjúm lesz.

– New Yorkban – mondta Draco. – Igen, tudom.

Nyelt egyet, és tett egy lépést a lány felé.
– Hová mész?

Hermione felsóhajtott, és dühösen dobta le a karját.
– Draco, ez az egyetlen hely, ahová elmehetek, és megírhatom, amit meg akarok írni.

Megrázta a fejét.
– Ezt nem veszem be. A Reggeli Próféta itt van. És lefogadom, hogy örülnének neked. Szerintem te menekülsz.

Veszélyesen összeszűkült szemmel Hermione odahajolt.
– Miért nem tartogatod a fogadásokat a következő hódításodra? Én nem futamodom meg.

Egymásra meredtek, egészen közelről. Draco látta a barna szemében az aranypöttyöket és az orrán a szeplők szórványát.
– Baromság – szólalt meg a férfi.

Hermione kiegyenesedett, és fél lépést hátrált a férfitól.
– Tessék?

– Hallottad, amit mondtam – mondta kihívóan a varázsló, miközben ismét betolakodott a lány terébe. – Baromság.

– Hermione Granger?

Mindkettőjük feje követte a hangot, és egy középkorú férfi állt az egyik nemzetközi portaszoba ajtajában. Itt volt az ideje, hogy elmenjen.

– Igen, egy pillanat – kukucskált Hermione, és az arca vörös lett. Visszanézve Draco felé, a szája többször kinyílt és becsukódott. – Te most blöffölsz? – A lány ajkai felhúzódtak, a hangja lágy és édes volt.

Draco rávigyorgott a lányra.
– Még szép, hogy igen.

Nem volt biztos benne, hogy ki hajolt oda előbb, de ajkaik hevesen, szenvedélyesen találkoztak. A férfi kezei a lány arcát fogták közre, miközben a boszorkány a szájával a varázsló száját csókolta.

– Három perc, Miss Granger.

Elváltak egymástól, és Draco szíve meghasadt, amikor a lány tágra nyílt szemekkel hátralépett tőle.
– Mennem kell – motyogta a lány. A tekintete lesütötte, először az orchideát vette észre. A szemöldökét felhúzva, ajkai meglepetten szétnyíltak. – Ez az?

Draco elmosolyodott, és felemelte a cserepes növényt, megmutatva a kis zöld hajtást.
– A mi szerelemorchideánk.

Rózsaszín pír jelent meg arcán, ahogy a férfi iránta érzett vonzalmának apró virágát szemügyre vette. Aztán rámosolygott, és a varázsló azon tűnődött, látott-e már valaha ilyen őszinte és kendőzetlen arckifejezést tőle. Lélegzetelállító volt.

És a lány el akart menni.

Draco emlékeztette magát, hogy ez csak egy interjú, és tartozik neki azzal, hogy bátorítsa az álmait.
– Mikor jössz vissza?

– Holnap délután – válaszolta a lány.

Hála Merlinnek a zsupszkulcs utazásért. Draco elvigyorodott.
– Vacsorázz velem. Holnap este. Bárhol, ahol csak akarsz.

– Oké – sóhajtotta a lány bólintva.

Lábujjhegyre állva újra megcsókolta Draco, ezúttal lágyan és finoman. Aztán átlépett a varázsló mellett, és a középkorú férfival együtt eltűnt a Nemzetközi Zsupszkulcs induló helyiségébe.

Draco a csukott ajtót bámulta, egy pillanatig reménykedve, hogy a lány meggondolja magát, és úgy dönt, nem megy el. De ahogy teltek a percek, világossá vált, hogy Hermione mégis elment. Kilépett a Mágikus Közlekedésügyi Főosztályról, és visszatért a Varázsbűn-üldözési Főosztályra.

Visszatért az íróasztalához, tudva, hogy még a nap vége előtt egy életre szóló szidalmazásra számíthat Warrentől. De nem érdekelte. Várta a Hermionéval tervezett randevút, és ha a dolgok jól alakulnak vele, akkor vállalhatta a következményeket.

***

Másnap délután Draco egy hegynyi papírmunka alá temetve találta magát. Úgy tűnt, Warren az összes többi aurornak azt mondta, hogy Draco lesz a felelős a következő két hónapban a sok munkájukért. Kegyetlen büntetés volt, de valahányszor a tekintete most az asztalán ott álló virágzó orchideára esett, képtelen volt az értelmetlen feladatokkal törődni.

Egy levél pottyant az asztalára, ami megszakította eddigi napja monotonitását.

A szíve megdobbant, amikor felismerte Hermione takaros kézírását, és késlekedés nélkül feltépte a borítékot.


Draco,

Most értem vissza. Találkozzunk hétkor az Il Piacere-ben.

Csók,
Hermione



Il Piacere. Oda mentek aznap este, amikor ez az egész elkezdődött. Úgy tűnt, ott kell újrakezdeniük. Talán ezért választotta ezt a helyet.

Hétkor már az étteremben ült, és aggodalmasan igazgatta és újraigazgatta a mandzsettáját.

Amikor Hermione belépett, Draco érezte, ahogy a levegő kiszalad a tüdejéből. Egyszerű, tengerészkék szaténruhát viselt, amely úgy simult a testére, mint a víz. Gesztenyebarna fürtjei a válla köré omlottak, és a szeme felcsillant, amikor meglátta a férfit.

Felállva Draco az asztalhoz lépett, és kihúzza neki a székét.

Rózsaszínre színezett arccal arcon csókolta a férfit, és köszöntötte, mielőtt a helyére ült.

– Milyen volt az interjúd? – kérdezte Draco, amikor újra leült.

Hermione lesütötte a szemét, miközben kibontotta a szalvétáját, és az ölébe tette.
– Nagyszerű volt. Én… ööö… megkaptam az állást.

– Ó – mondta bénán, és a szíve összeszorult. A lány munkát kapott New Yorkban. Egy óceánnyira akart elköltözni tőle. – Ez csodálatos – jegyezte meg fásultan. – Gratulálok.

A nő megköszörülte a torkát, és elmozdult a székében.
– Köszönöm. De nem fogom elfogadni.

– Nem?

Hermione ivott egy kortyot a vizéből.
– Igen, eleve nem is akartam New Yorkba költözni. Tegnapelőtt interjúztam a Reggeli Prófétánál, aztán ma reggel küldtek egy levelet, amiben felajánlottak egy állást. Egy nagyszerű állást, tényleg. Végre olyan cikkeket írhatok majd, amelyek érdekelnek.

– Szóval nem költözöl el?

Megrázta a fejét, ajkai lágy mosolyra görbültek.
– Nem, nem fogok.

Draco nem tudott mit kezdeni a vigyorral, ami elöntötte az arcát.

Megérkezett a pincérnő, és felvette a rendeléseiket. Draco mindent megtett, hogy a kiválasztott ételre és italra koncentráljon, de ez nehéz volt, amikor szinte szédült a hírtől, hogy Hermione nem hagyja el az országot.

Amikor a pincérnő távozott, Hermione mosolya megenyhült.
– Draco, én… nagyon sajnálom. Mármint mindent a cikk miatt.

Szíve összeszorult, Draco megmozdult a székében. Tudta, hogy ez a beszélgetés következik. Bármilyen kellemetlen is, biztos volt benne, hogy az lesz a legjobb, ha most megbeszélnek mindent, mintha félretolják és elfelejtik, hogy aztán később újra felbukkanjon ez a téma.

– A főnököm azt mondta, ha lenyűgözöm a cikkel, azt írhatok, amit csak akarok. Mint kiderült, ez nem volt igaz. Bár végül is tetszett neki, amit írtam, de csak az érdekelte, hogy ugyanazt a régi sületlenséget írjam. Ezért léptem ki. De szörnyen érzem magam amiatt, aminek téged kitettelek ennek az egésznek.

Draco nyelt egyet, és egy korty vízzel megerősítette magát.
– Miért pont engem választottál? Végig én szerepeltem a tervedben? Valamiféle bosszú mindazért, amin keresztül kellett menned miattam az iskolában?

Hermione arca kipirult, miközben aggódva nézett le a kezére.
– Nem ez volt végig a terv, nem. De miután megkerestél, bevallom, eléggé csábító volt az ötlet, hogy néhány napig bosszantsalak. De ez még azelőtt volt, hogy… – A szája becsukódott, miközben a szemei elkerekedtek.

Mielőtt beleszeretett a férfiba. Minden benne volt a cikkben, és a férfi hitt neki, amikor azt mondta, hogy minden igaz.

– Te miért engem választottál? – kérdezte a lány, a szemöldökét tétován összeráncolva, mintha félne a választól.

– Valójában nem én választottalak – vallotta be őszintén a férfi. – Pansy ötlete volt. Az előléptetéshez az kellett volna, hogy közel kerüljek egy női bűnözőhöz, akit követünk. Pansy úgy gondolta, hogy a te bizalmad elnyerése lenne a képességeim végső próbája.

Hermione szemöldöke felszaladt.
– Aznap délután láttam őt a Szombati Boszorkánynál. A főnököm mesélt neki a cikkről, amit írtam.

Draco lehunyta a szemét, és megrázta a fejét. Pansy tudott róla. Beszélt neki a cikkről, és direkt Hermionét választotta a fogadáskor, tudva, hogy Draco ezt megkeserüli. Talán dühösnek kellett volna lennie. De csak egy száraz nevetés bugyogott ki belőle.

– Gondoltam. Mindig is könyörtelen volt, ha az akaratát akarta érvényesíteni. Emiatt csak majdnem sajnálom, hogy lemondtam, és neki adtam az állást.

Mézes szeme kitágult.
– Hogy mit csináltál?

Draco megköszörülte a torkát, és elmozdult a helyén.
– Öhm… igen. Warren a gála után felajánlotta nekem az állást. De miután elolvastam a cikkedet, odaadtam a munkát Pansynek.

– Miért tetted ezt?

Draco ivott egy kortyot a vizéből, és lehalkította a hangját.
– Ez egy titkos megbízatás volt terepen, és több hónapig nem érintkezhettem volna senkivel az életemből. Úgy becsülték, hogy ez legalább hat hónapos küldetés lesz. – Kissé előrehajolt, és körbejáratta a tekintetét az étteremben, hátha valaki úgy tűnt, hogy hallgatózik. Úgy tűnt, senki sem figyel rájuk. – Nem tudnám megtenni, miután…

Hermione szemei csillogtak, és ajkai kissé meggörbültek.
– Ez ostobaság volt, Draco.

A hangja fenyítő volt, de olyan kedvesen mosolygott rá.

– És a főnöködnek nem volt baja a cserével?

Nevetve, Draco szánalmasan megrázta a fejét.
– Határozottan kiakadt. Büntetésként két hónap íróasztali szolgálat vár rám.

A nő döbbenten nézett, de Draco csak megvonta a vállát.
– Semmi baj. Megérte.

Hermione elpirulva mosolygott le a kezére, amely nyugtalanul forgolódott az ölében.

– Különben is – folytatta a férfi, miközben magára irányította a boszorkány figyelmét. – Ez azt jelenti, hogy sok időm lesz találkozni ezzel a lánnyal, aki tetszik nekem. Elvihetem néhány igazi randira.

– Honnan tudod, hogy tényleg tetszik neked? – kérdezte Hermione, az arca rózsaszínű volt, a szemöldöke pedig aggodalmasan összeráncolt. – Ha mostanában valaki másnak adja ki magát.

Draco kuncogott.
– Persze, sokszor őrült volt, de voltak jó pillanatai. – Jóindulatú vigyort küldött a lánynak. – Olyan pillanatok, amelyekről eléggé biztos vagyok benne, hogy valódiak voltak.

– Néhány lehetett – válaszolta rejtélyesen Hermione, mielőtt belekortyolt a vizébe.

– Minden a szüleid házában, ugye? – firtatta reménykedve Draco.

A lány szemei a férfira pillantottak, tágra nyíltak és csillogtak. Mély, mézes tócsák, amelyekbe Draco legszívesebben belefulladt volna.
– Igen – sóhajtotta a lány.

Draco elvigyorodott.
– Ebben az esetben nem látom okát, hogy miért ne udvaroljak neked rendesen.

– Udvarolni nekem? – Hermione kuncogott. – Melyik században vagyunk?

– A huszonegyedik század, és úgy szándékozom udvarolni neked, mintha a tizenkilencedik lenne. Számíts dolgokra, Granger. Virágok, ajándékok, versek.

Hermione egy jóindulatú kézlegyintéssel nevetett.
– Nekem semmi ilyesmire nincs szükségem.

– Akkor, kérem, mire van szüksége, milady?

Hermione kijózanodva, komolyan nézett a férfira.
– Őszinteségre.

A férfi azonnal bólintott.
– Megkapod. A mai naptól kezdve. Nincs több hazugság. Ígérem.

Átnyúlt az asztal túloldalára, és a saját kezébe fogta Hermione kezét.

– Részemről sincs több hazugság – fogadkozott a nő. – És soha többé nem írok rólad vagy a kapcsolatunkról. – Szünetet tartott, aztán a nő könnyedén felkacagott. – Nem mintha ez most, hogy politikai cikkeket fogok írni, túl valószínű lenne, de az ígéret áll.

– Nem hiszem, hogy ez könnyű lesz nekünk – elmélkedett, miközben a lány a kezét a férfi kezében forgatta.

Ajkai megrándultak, a boszorkány összefonta az ujjait a varázslóéval.
– Nem, nem hiszem, hogy az lesz. De attól még meg akarom próbálni, ha te is megpróbálod.

***

Megígérték, hogy lassan haladnak. Időt szánnak arra, hogy igazán megismerjék egymást, mielőtt túlságosan fizikaivá vállnának. És mivel Hermione új munkát kezdett, jó volt átmenetileg felfüggeszteni a szex nyomását az új kapcsolatában, amíg nem érzi magát stabilan az új helyen.

Ugyanakkor tudta, hogy Draco örömmel fogadta volna, ha eltereli a figyelmét az íróasztalnál töltött idő egyhangúságról. Bűntudat marcangolta minden alkalommal, amikor a férfi a napjáról kérdezte, ő pedig az izgalmas darabokról áradozott, amelyeken éppen dolgozott. És bár tudta, hogy Dracót éppenséggel nem lefokozták, maga a tény, hogy a karrierje a kapcsolatuk miatt félreállt, míg az övé előbbre haladt, felkavarta.

De úgy tűnt, Dracót ez a legkevésbé sem zavarta. Sőt, úgy tűnt örült a lány sikerének. Minden nap, amikor találkozott vele, megkérdezte, min dolgozik, és úgy tűnt, őszintén érdeklik a kutatásának legapróbb részletei is.

Egy hónapnyi randizás után Hermione új munkája három napra Svájcba küldte, hogy tudósítson egy nemzetközi konferenciáról, amely a mágikus együttműködésről szólt. Nem számított rá, hogy ilyen rövid idő után a Reggeli Prófétánál kap egy ilyen lehetőséget, de nagyon örült, amiért egy ilyen témában bizonyíthatott.

Amikor este fáradtan, de az izgalomtól zsongva hazaérkezett, döbbenten találta Dracót a nappalijában egy üveg pezsgővel és az étkezőasztalon előkészített meleg étellel.

– Mi ez az egész? – kérdezte Hermione, miközben lerúgta a cipőjét, és letette a gyöngyös táskáját a dohányzóasztalra.

A férfi felállt a kanapéról, és Hermione kezébe nyomott egy pohár pezsgőt.
– Tényleg azt hitted, kihagyom a lehetőséget, hogy mindent megtudjak a konferenciáról? És persze gratulálok a sikeredhez. – Közelebb hajolt, és megcsókolta a lány arcát. – Isten hozott itthon.

– Köszönöm – pislogott a lány, miközben kortyolt a pohárból. – Tudod, várhattál volna holnapig is.

A férfi felsóhajtott.
– Sajnos nem. Dolgoznom kell.

– De holnap vasárnap van! – tiltakozott Hermione.

– Tudom, de ez az egyik előnye az íróasztalos szolgálatnak, attól tartok. Váltakozó hétvégék. Ragyogó lehetőség számomra, hogy még több papírmunkát végezzek.

Hermione a homlokát ráncolta, és ismét bűntudat bugyborékolt benne.
– Sajnálom.

– Semmi baj – erősködött a férfi, és intett a kezével. – Egy hónap múlva újra a terepen leszek. Egy percig sem bántam meg a döntésemet.

Átment az asztalhoz, és széles mozdulattal jelzett.
– Sült csirke van, krumplival és pároltzöldséggel. Nem manómunkával készült. Mindent a magam készítettem. És bevallom, elégedett vagyok a végeredménnyel.

Hermione mellkasában fellobbant a szeretet. A lány csatlakozott a férfihoz az asztalnál, de nem sokat törődött az étellel. Letette a poharát, felnyúlt, és magához húzta Dracót egy csókra.

– Köszönöm – motyogta a varázsló ajkára a boszorkány. Megduplázva erőfeszítéseit, erősebben csókolta a férfit, kezei a nyakán végighúzódtak a mellkasán, ahol kipattintotta az inge legfelső gombját.

– Mi lesz a vacsorával? – kérdezte halkan a varázsló, hiszen azonnal rájött a lány szándékára.

Hümmögve Hermione kiengedett egy újabb gombot.
– Egy sztázisbűbáj majd melegen tartja nekünk.

– Azt hittem, várni akarsz – emlékeztette a férfi, és hátra hajtotta a fejét, amikor a nő végigcsókolta az állkapcsát.

– Már egy hónapja – válaszolta a lány, lábujjhegyre állva, hogy a szája elérje a füle alatti pontot. – Nekem elég hosszúnak tűnik a várakozáshoz. Hacsak nem ellenzed?

Fojtott nevetéssel Draco egy centiméterrel elhúzódott, szürke szemei az övét kutatták. Aztán meglengette a pálcáját, varázslattal frissen tartva a vacsorát, mielőtt felkapta a lányt, és a hálószobájába vitte.

Ahogy letette az ágyra, és elkezdte levenni az ingét, Hermione tekintete az ablakban lévő orchideára esett.

Teljesen virágba borult.


Vége

hozzászólások: 2

by Neola @ 2024 Jun 24

Valljuk be! Még sok mindent ki lehetett volna hozni ebből a sztoriból. Ha egybe vesszük akkor egy könnyű olvasmány volt. Tökjó ötlettekel indult egészen a 7. Fejezetig. Ez az utolsó sajnos nem volt az igazi. Lehetett volna 10 fejezet és benne még egy kis csavar. Én például megnéztem volna azt a veszekedést a bálon. Lehet, hogy egy klisé lett volna a jelenet, de szívesen olvastam volna. Arról nem is beszélve, hogy az este után nem tudtuk meg Hermione mennyire kavarta fel Draco érzéseit. Hermione teljes cikkét is szívesen olvastam volna. Bár mindent láttunk és hallottunk.
Ne csak hiány érzetemről beszéljek. Nagyon nagyon tetszett a végén Draco önzetlensége. Inkább szenved a papír munkától, de nem fogja hagyni hogy a kapcsolata zátonyra fusson.
Összegében egy nagyon szórakoztató sztori volt. Jó volt egy másik kontextusban látni őket.
Újabb ezer köszönet a fordításért!
Szép napot! Jó pihenést a hétre!
Üdv:Neola

by Nyx @ 2024 Jun 24

Nem tudom mi lett itt a végére igazán. Talán csak a siettség lehetett a gond, hogy le akarta zárni az író. 3 év van az első és utolsó rész között, és gondolom már "szabadulni" akart tőle vagy ki tudja. Tényleg! A bálon a veszekedést ki lehett volna bontani jobban, esetleg úgy, ahogy a filmben volt, hogy nyilvánosság előtt csinálják. Hermione cikkéből jobb lett volna hosszabbat olvasni, és Draco belső dolgairól is. Kicsit hagytam volna őrlődni őket még, aztán jöhetett volna az újra egymásra találás. Semmi baj a klisékkel igazán, szeretjük őket vagy legalábbis én szeretem, néha jó, ha valami kiszámítható. Vagy hosszabb fejezet vagy tényleg még 2 elfért volna, ha már 10 napról beszélünk.
Ohh, igen! Draco önzetlensége tényleg nagyon-nagyon tetszett nekem is! Annyira aranyos, hogy a papírmunkát válaszotta inkább és lemondott a nagy megbizatásról. Végül is olyan könnyed kis romantikus történet volt és tényleg jól szórakoztam rajta én is. Köszönöm szépen! És nagyon szívesen a fordítást. Neked is szép napot! (Áááh, az majdnemhogy katasztrófa lesz sajnos nem pihenés, hogy a fene egye meg )