7. fejezet
A strand

Fél óra múlva már lefelé baktattak a szálloda mögötti ösvényen, ami egyenesen a tengerpartra vezetett. Draco még mindig könnyű hawaiimintás inget viselt, ami passzolt a fürdőnadrágjához, természetesen az elmaradhatatlan szemüveggel koronázta meg a megjelenését. Hermione pedig egy lenge strandruhát húzott a bikinije fölé, és hasonlóan Dracóhoz, ő is napszemüveget viselt. A páros kézenfogva sétált el a hibiszkuszok mellett.

– Jobban vagy?

– Lehiggadtam – felelte Hermione.

– De még mindig behúznál Lavendernek – állapította meg Draco.

– Ne ítélkezz!

– Ugye leveszed ezt a ruhát?

– Téged ez miért érdekel? – tudakolta a lány.

– Stratégiai kérdés, mert tudnom kell, hogy mikor vegyem le az ingemet – vigyorodott el elégedetten a varázsló.

– Hogy mehettem bele ebbe? – kérdezte az égre nézve a boszorkány. – Komolyan mondom, nem hiszem el. Hogyan lehet valaki ilyen hiú?

– Szeretem magamra vonni a figyelmet. De ennek a bikininek, ami rajtad van, szerintem szívesen átadnám a rivaldafényt.

– Milyen megtisztelő.

– Jobban nézel ki, mint Lavender. Nem lehet, hogy emiatt utál?

– Lavender mindig is felszínes volt. Sok mindenről teljesen ellentétes a véleményünk…

– Szóval utálod…

– Nem utálom, csak nem szeretem, ha a közelemben van.

– Granger, legalább egyszer mondd ki.

– Az nem kifejezés, hogy mennyire utálom – mondta ki a lány. – Most már boldog vagy, Malfoy?

– Inkább elégedett. Boldog akkor leszek, ha Weasley-kapitány és Levendulacsokor már nem fogja egyikünket sem érdekelni.
– Jó terv.

– Tudom. Remek stratéga vagyok – szólt fölényesen Draco.

– És milyen szerény – nevetett fel Hermione, majd megigazította a hajfonatát.

– Mindig. Mindig. Sajnos, így születtem.

– Csak vigyázz, nehogy hasra ess a nagy egódban.

Amint kiértek a homokos partra, Draco megállt egy pillanatra, körülnézett, majd megtalálta azt a helyet, ami mindenhonnan jól látható volt, de nem kellett elvegyülni a társasággal. Lepakoltak a napozóágyakra, majd a varázsló minden különösebb sietség nélkül lehúzta magáról az inget, és gondosan összehajtva a törölközőjükre dobta, aztán elgondolkodva a horizontot nézve megállt egy pillanatra.

Ki a fenét érdekeltek a hegek? – gondolta Hermione, miközben gondosan megfigyelte újra a napfényben fürdő mellkast. Dracónak nem kellett szégyenkeznie, egy kviddicsjátékost megszégyenítő testtel rendelkezett, és láthatóan tudta, hogy melyik izmait kell megfeszíteni, hogy látványos jelenség legyen.

– A rohadék.

– Mondtál valamit, édescica?

– Nem, semmit – felelte Hermione, miközben a szeme sarkából látta, ahogy több a közelben napozó boszorkány feje szinte egyszerre fordul feléjük, és halk sugdolózás indult el a szomszédos törölközőktől.

Malfoy láthatóan élvezte a napfényt, miközben végigmérte a strandot, mintha megint valamiféle sötét varázslót keresne vagy éppen egy vízimentő lenne, aki a partról nézi a fürdőzőket, és vár, hogy történjen valami.

– Hű – jegyezte meg Hermione szárazon. – Most komolyan? Ott fogsz állni a napsütésben egész nap.

– Mi az, Granger? Csak levettem az ingem. Ez természetes dolog a strandon. És azon gondolkodom, hogyan is húzzuk fel ezt a napernyőt.

– Elbújtatnád ezt a testet? Az a hat-nyolc nő ott most gyakorlatilag a szemével vetkőztet téged tovább. Megfosztanád őket ettől a látványtól.

– Tényleg? – mondta a férfi, aztán elmosolyodott és megfeszített izmokkal nyújtózott egyet.

– Jaj, ne csináld ezt! – csóválta meg a fejét a boszorkány. – Nem elég szerencsétleneknek a tűző nap, még miattad is elájulnak?

– Irigykedj csak nyugodtan – vigyorgott Draco, és lazán elterült a törölközőjén, karjait a feje mögé kulcsolva, mint aki tudja, hogy őt bámulják, és pontosan ezt akarta is. Aztán végül felhúzta a napernyőt egy kis varázslattal. Grangernek nem volt igaza, még így is sokan néztek felé.

Hermione felhorkant, és igyekezett úgy tenni, mintha az egészet unalmasnak találná, miközben a saját strandruháját babrálta, nem igazán mert belevágni abba, hogy levegye.

– Amúgy, ha téged bámulna ennyi ember – szólalt meg Draco, félig lehunyt szemmel –, azonnal betekernélek egy törölközőbe, és hazacipelnélek. Csak hogy tudd, mennyire féltékeny tudok lenni.

– Kizárt, hogy féltékeny lennél.

– Próbáld ki, és meglátod.

Hermione a fejét csóválta, de nem tudta elrejteni a mosolyát, ahogy végül lehúzta a strandruháját. Ha eddig nem tapasztalta volna meg, akkor Draco most egy igencsak hirtelen és heves pulzusemelkedésen esett keresztül. A boszorkány itt a napfényben túlságosan is jól nézett ki. Csábítóan jól, és a zöld bikini… Nem tudta, hogy Pansy vagy Hermione maga választotta-e ki, de mindegy is volt.

A boszorkány letelepedett Draco mellé a másik napozóágyra. A varázsló egy pillanatra hosszan elhallgatott, a tekintete végigfutott rajta, aztán gyorsan másfelé nézett, mielőtt még egyszer rajtakaphatták volna azon, hogy bámul. Ellenőrizte a közvetlen veszélyt jelentő férfiakat, és amikor mindegyikre egy-egy ronda auror pillantást vetett. Megengedte magának, hogy újra Hermionét csodálja.

– Mindig ezt kellene hordanod – mondta végül.

– Malfoy…

– Komolyan mondom. És hívhatnál végre Dracónak is – sóhajtott egyet a varázsló. – Csak mondom.

– Nehezen megy.

– Könnyebben fog menni, ha megpróbálod.

– Naptejet? – kérdezte Hermione, és előhúzott egy üveget a strandtáskájából.

– Attól függ. Te kened be magad, vagy hagyod, hogy én segítsek?

– Kezdjük veled, hogy elkerüljük a katasztrófát, és legyen pár újabb nézőközönséged. Hmm, szerinted melyik fog elájulni előbb?

– Minden rajtad múlik, drágám.

Hermione a tenyerébe löttyintett egy adag krémet, aztán Draco háta mögé térdelt, és nekilátott bekenni a vállát. A férfi bőre meleg volt, és Hermione igyekezett szigorúan szakszerű, klinikai mozdulatokkal dolgozni, ami körülbelül addig sikerült, amíg Draco elégedetten fel nem sóhajtott.

– Ez kellemes – adott visszajelzést a varázsló.

– Ne élvezd ennyire, Malfoy.

– Nehéz nem élveznem, amikor a kezed a hátamon van, Granger.

– Csendben legyél, vagy itt hagylak égni.

Draco felnevetett, de engedelmesen elhallgatott, amíg Hermione végzett a vállával, a hátával, és – kissé túl sokáig időzve – a karjaival is.

– Mellkasodat megoldod?

– Nem, annyira ügyetlen vagyok – sóhajtott Draco, aztán megfordult, hogy a boszorkány szemébe nézhessen.

Hermione nyelt egyet, majd folytatta a kenegetést. Furcsa módon most gyengéd érintésekkel futtatta végig a kezét a férfi mellkasán. Elidőzve egy-egy sebhelyen, amit egy régi, meggondolatlanul kimondott átok okozott a férfinak.

– Baj van? – kérdezte meg a férfi, amivel megszakította Hermione álmodozását.

– Miért lenne baj?

– Ha lenne nálad egy spatula, akkor azt hinném, hogy süteményt kenegetsz.

– Jaj, menj már!

Amikor végre kicserélték a szerepeket, és Draco vette kézbe a naptejes üveget, hogy Hermione hátát bekenje. A boszorkány elhelyezkedett a napozóágyon, a varázsló pedig alapos mérlegelés után belekezdett a folyamatba. Éppen akkor tűnt fel valaki a közelben, aki miatt Hermione válla azonnal megfeszült.

– Tudom, ez nem masszázs, de ne feszítsd meg ennyire a hátad.

Aztán váratlan dolog történt, Lavender sétált el mellettük, méghozzá monokiniben. Az aranyszínű bikinibugyi, ami olyan tökéletesen simult a testére, üzenete nyilvánvaló volt: nem akármilyen szabóbűbájjal készült. A testét is befújta valamiféle aranyfüsttel, amitől még ragyogóbb lett a bőre a napon, vagy ő legalábbis így gondolta.

– Azt a Merlin… – szólalt meg Draco,

– Ez most komoly – suttogta Hermione összeszorított foggal, miközben igyekezett nem bámulni. – Egy monokiniben jön le a saját strandbulijára, mintha egy varázslómagazin címlapjáról lépett volna ki.

– Valamelyik mocskosabb magazinéról – pontosított a varázsló.

– Na igen. Merlin szerelmére, itt gyerekek is vannak.

– Weasley-nek biztos egy vagyonba került az a bűbáj – súgta oda Draco, a szája egészen közel Hermione füléhez, a hangja pedig olyan komoly volt, hogy erre ő akaratlanul is felnevetett. – Ez határozottan nem természetes mell.

– Szakértő vagy?

– Hidd el nekem, hogy bizony komoly szépészeti beavatkozás volt.

– Ne nevettess, amikor dühös akarok lenni.

– Mégis mit vársz tőlem, hogy ne jegyezzem meg azt, ami ilyen nyilvánvaló? – Draco tovább kente a naptejet a lány hátán, a keze végigsiklott a lapockái között, aztán észrevette, hogy a bikinipánt megakadt valamiben, és egy halk reccsenés hallatszott, amikor ki akarta szabadítani.

– Hoppá!

Hermione azonnal hátrakapta a fejét.
– Malfoy, mit csináltál?!

– Az…nos. – Draco a kezében tartotta a bikinifelső pántjának letépett darabját, az arcán olyan kifejezéssel, ami félúton volt a rémület és a visszafojtott nevetés között. – Azt hiszem, elszakítottam valamit.

– Te szórakozol velem?! – Hermione azonnal a mellkasához szorította a felsőjét, és dühösen körülnézett, hogy vajon ki láthatta. – Ez hihetetlen! Pont most, amikor Lavender… Nem, nem. Én nem fogom a melleimet mutogatni.

– Nem akarod felvenni vele a versenyt.

– Még véletlen sem. Hová gondolsz?

– Nyugalom, senki sem vett észre semmit – próbálta csillapítani Draco, bár a hangjában még mindig ott bujkált a nevetés. – És különben is, nem kellene így félned attól, hogy megmutatod magad. Nincs miért szégyenkezned.

– Nem szégyenkezem, csak nem akarom magam mutogatni az egész strandnak, te idióta!

– Csak nekem?

– Neked se.

– Pedig lehetnél lazább is – jegyezte meg a férfi halkabban, a tekintete most először őszintén elismerő volt, nem csak évődő.

– Kell a törölköző.

– Ne csinálj botrányt – sóhajtott Draco. – Gyere közelebb, csókolj meg, én meg közben kitalálok valamit.

– Mégis mi a francot találnál ki, miközben csókolgatlak? – dühöngött Hermione. – Majd te fogod egész nap két kézzel tartani a melleimet?

Draco egy pillanatra megállt. Mondani akart valamit, de valahogy elkalandozott, a képzeletében már határozott tervei voltak a boszorkány melleivel. Hermione végül csak megcsókolta és enyhén megharapta a férfi ajkát, hogy végre észhez térjen.

– De rendben, hadd nézzem meg azt a pántot.

Draco elővette a pálcáját, és néhány precíz mozdulattal, amiről Hermione soha nem gondolta volna, hogy egy Malfoytól kitelik, összeillesztette a szakadást, sőt, még meg is erősítette egy tartósító bűbájjal, hogy máskor is kibírja.

– Tessék. Jobb, mint új korában.

– Honnan tudsz te bikini pántot varázsolni? – kérdezte Hermione gyanakodva, miközben visszakötötte magára a felsőt.

– Vannak rejtett tehetségeim, Granger. Fogadd el, és ne kérdezz.

Mielőtt Hermione bármit válaszolhatott volna, ismerős hangok szólaltak meg a közelükben.

– Nocsak, nocsak – vigyorgott Harry, ahogy Ginnyvel odasétált hozzájuk, mindketten fürdőruhában, kezükben egy strandlabdával. – Úgy látom, ti ketten remekül szórakoztok.

– Főnök! – kiáltott fel Draco túlzott lelkesedéssel, és felállt, hogy kezet rázzon vele. – Milyen kellemes meglepetés. Remélem, nem azért jöttél, hogy engem is strandos szolgálatra ossz be, mint néhány szerencsétlenebb társunkat.

– Ha rajtam múlna, egész nap velük lennél – vágott vissza Harry, de a szeme csillogott.

Közben a Potter házaspár lepakolt a szomszédos napernyő alá a nyugágyakra. Harry is megszabadult az ingétől. Hasonlóan kellemes látványt nyújtott a boszorkányoknak, akiket Draco már odavonzott magához.

– Tudod, Potter. Granger szerint nem vagy jó formában – szólalt meg Malfoy, amire Harry csak felhorkantott.

– Még mindig le tudok futni egy bájitalcsempészt – felelte Harry. – És elmész a francba, Malfoy.

– Sosem mondtam ilyesmit – rázta a fejét Hermione.

– Nyugodj meg, Hermione! Nem fog behúzni a csőbe.

– Szerintem túl sok naptejet használtatok – jegyezte meg Ginny végigmérve a többieket.

– Basszus! Mindet Granger hátadra öntöttem – hüledezett Draco. – Sajnálom.

– Használhatatlan vagy, Malfoy.

– Mondj rá egy eltűntető bűbájt – szólalt meg Ginny. – Egyébként nagyon kis aranyos pár vagytok. Láttam az előbb a kis csókot. Ha nem ismernélek benneteket, én vakon hinnék nektek.

– Ez igazán hízelgő.

– Játszotok egy meccset? – kérdezte Harry. – Ron összeszedett egy csapatot strandröplabdára, és azt hiszem, teljesen biztos abban, hogy veretlenek maradnak.

– Kikkel? – kérdezte Draco, és a hangjában megjelent az az érdeklődő él, amit Hermione már ismerős veszélyjelként azonosított.

– Saját maga és valamelyik idióta csapattársával – felelte Ginny, és igyekezett elrejteni a mosolyát. – Elég magabiztosak.

– Ez a csapat? – kérdezte Hermione. – Hát hűha.

– Lavlav is játszik? – tudakolta Draco.

– Nem. Neki most…

– … a melleit kell mutogatnia – fejezte be a mondatot Hermione.

– Ne is mondd! Anyát már vagy egy fél órája győzködöm, hogy ne átkozzon rá egy Weasley karácsonyi pulóvert – sóhajtott Ginny. – Borzasztó.

– Nos, ez esetben – Draco Hermionéhoz fordult, és a keze felé nyúlt – ideje megmutatnunk nekik, hogyan kell ezt csinálni.

– Gondolod?

– Biztos vagyok benne. Játszol?

– Inkább maradok Ginnyvel.

– Iszunk egy koktélt és figyeljük a félmeztelen pasikat – pontosított Ginny. – Innen remekül látjuk majd a meccset.

– Akkor, főnök, kettőnknek kell megmutatni Weasley-nek, milyen az az alázat.

– Kettőnknek? Benne vagyok – vonta fel a szemöldökét Harry, bár a szája már mosolyra húzódott. – És ne hívj főnöknek.

– Majd igyekszem, főnök. Szerintem remek ez a felállás, legalább mi aurorok is mutassuk meg, hogy jól vagyunk valamiben – jelentette ki Draco magabiztosan. – Gyerünk, főnök, ne csalódj bennem.

– Nem vagyok főnök.

– Akkor mi az, hogy Harry James Potter főparancsnok tábla az asztalodon?

– Egy meggondolatlanul adott kinevezés – forgatta meg a szemét Harry. – Akkor kapjuk el őket.

Hermione és Ginny letelepedtek egy-egy törölközőre, hogy onnan kövessék az eseményeket, míg a férfiak felálltak a hálóval szemben. Ron és Ashton, a csapattárs, a másik oldalon nyújtóztak, Ron különösen elszántnak tűnt, mint aki hetek óta erre a pillanatra készült.

– Készen álltok a vereségre? – kiáltotta át Ron a hálón, és megpörgette a labdát az ujján, ezzel a mozdulattal majdnem el is ejtette.

– Attól tartok, ez inkább rád vonatkozik, Weasley – felelte Draco, és lazán megnyújtotta a karját, mielőtt beállt volna a felütéshez.

Az első adogatás Rontól érkezett, erőteljesen, de kissé pontatlanul, úgyhogy Harry könnyedén a hálóhoz passzolta, ahonnan Draco egy éles, lecsapó ütéssel a homokba küldte a labdát, pontosan Ashton lába elé, aki egy tizedmásodperccel elkésve vetődött utána.

– Egy-null – állapította meg Harry elégedetten.

– Ez csak szerencse volt – morogta Ron, és idegesen a hálóhoz lépett, hogy ő adogasson legközelebb.

A következő menetben Ron már óvatosabban játszott, a labdát Ashton felé irányította, aki egy tisztességes ütést hajtott végre, de Harry – aki évek fogói reflexeit hozta magával a strandra – szinte észrevétlenül ott termett, és egy laza mozdulattal Draco felé passzolt, aki ismét lecsapott, ezúttal Ron és Ashton közé célozva, úgy, hogy egyikük sem tudta eldönteni, kinek kellene elkapnia.

– Kettő-null! – kiáltotta Ginny a partvonalról, és hangosan felnevetett, ahogy Ron és Ashton összeütköztek egymással a zavarodottságtól. – Húzz bele szívem!

– Ez nem fair! – kiáltott fel Ron, miközben feltápászkodott a homokból.

– Miért ne lenne fair? Malfoy sem tud többet a röplabdáról, mint én – jegyezte meg Harry higgadtan, bár a szeme csillogott a visszafojtott nevetéstől.

A meccs folytatódott, és bár Ron és Ashton néhány alkalommal tisztességesen visszavágtak – egyszer Ashton egy meglepően ügyes ütéssel majdnem kizökkentette Dracót az egyensúlyából, egyszer pedig Ron egy erőteljes csuklóból indított ütéssel szinte a homokba döngölte a labdát Harry mellett –, Draco és Harry összjátéka egyre lenyűgözőbb lett. Draco a hálónál dolgozott, gyors, kiszámíthatatlan ütésekkel, míg Harry hátulról biztosított, elkapva mindent, amit az ellenfél megpróbált átjuttatni.

– Nézd csak, mennyire élvezi – suttogta Ginny Hermionénak, miközben Harry egy látványos vetődéssel mentett meg egy majdnem kiesett labdát. – Azt hiszem, ez az első alkalom hetek óta, hogy tényleg kikapcsolódik.

– Draco is remekül szórakozik – ismerte el Hermione, és nem tudta levenni a szemét arról, ahogy a varázsló minden egyes ponttal egyre magabiztosabban vigyorgott, a napfény megcsillant az izzadságtól fénylő vállán és mellkasán, ahogy újra és újra a hálóhoz ugrott. – De ő mindig.

Tíz-három állásnál Ron úgy döntött, taktikát vált, és megpróbálta közvetlenül Dracót célba venni minden ütésével, abban a reményben, hogy kizökkentheti a ritmusából.

– Mi van, Malfoy, félsz egy kicsit megizzadni? – kiáltott oda gúnyosan, miután egy különösen erős ütést küldött a varázsló felé.

– Ez volt a leggyengébb próbálkozásod eddig – vágott vissza Draco, és könnyedén lecsapta a labdát, ezúttal egyenesen Ron lába elé, aki csak nézte tehetetlenül, ahogy a homokba csapódik. – Tizenegy-három.

Ashton, aki addigra már láthatóan feladta a reményt, hogy valaha is behozzák a hátrányt, néhány perccel később egy szerencsés blokkal mégis szerzett még két pontot, amitől a nézők – akik időközben egyre nagyobb számban gyűltek össze a part mentén – hangosan ünnepelni kezdtek, mintha ez lenne az évszázad mérkőzése.

– Tizenegy-öt! – kiáltotta valaki a tömegből, mire Ashton büszkén felemelte a kezét, mint aki éppen most nyert meg egy bajnokságot.

– Élvezd ki, amíg tart – dünnyögte Draco, aztán Harryre pillantott. – Fejezzük be?

– Fejezzük be – bólintott Harry, és a szemében megjelent az a bizonyos versenyszellem, amit Hermione még roxforti kviddicsmeccsekről ismert.

A következő három pontot szinte percek alatt megszerezték: Harry egy pontos passza után Draco kétszer egymás után olyan helyre csapta a labdát, ahol sem Ron, sem Ashton nem tudott időben odaérni, majd a mérkőzés utolsó pontjáért Harry maga zárta le a menetet egy váratlan, gyors ütéssel, amit Ron megpróbált ugyan elkapni, de csak hasra esett a homokban.

– Tizennégy-öt! Vége a meccsnek! – jelentette be Ginny, aki menet közben önjelölt bíróvá nőtte ki magát, és teátrálisan felemelte mindkét karját.

A parti közönség hangos ünneplésben tört ki, néhányan tapsoltak, mások fütyültek, és a napozó boszorkányok is felültek a törölközőiken, hogy jobban lássák a győzteseket. Ginny szenvedélyes csókkal üdvözölte Harryt. Ron a homokban ülve zihált, arca vörös volt a kimerültségtől és a szégyentől, míg Ashton egyszerűen csak hanyatt vágta magát, és a karjával eltakarta az arcát.

– Ez most komolyan megtörtént – nyögte Ron.

– Sajnálom, Ron, nem lett volna fair, ha visszafogjuk magunkat – jegyezte meg Harry, és nyújtotta a kezét, hogy talpra segítse sógorát, aki morogva, de elfogadta a segítséget.

– Visszavágót akarok.

– Most nem, Weasley, nekem dolgom van.

Draco győztesen hátradőlt, karjait az ég felé emelve, mint aki éppen most nyert meg egy világbajnokságot, aztán Hermionéra pillantott, aki eddig a törölközőn ülve figyelte az egészet, és most felállt, hogy odasétáljon hozzá.

– Ez a jutalmad, amiért megvédted a becsületünket – mondta Hermione, majd minden előzetes figyelmeztetés nélkül a nyakába ugrott, és szenvedélyesen megcsókolta, ott, mindenki szeme láttára. Draco hasonló hevességgel viszonozta a csókot.

A közönség hangos éljenzésben tört ki, valaki fütyült, Ginny hangosan felnevetett, Harry pedig gratulálva tapsolt, mintha ez lenne a meccs igazi fénypontja. Draco egy pillanatra teljesen ledermedt a meglepetéstől, aztán a keze a lány dereka köré fonódott, és viszonozta a csókot, mintha soha nem is akarná abbahagyni.

Amikor végül szétváltak, Hermione kissé kipirulva, de elégedetten nézett rá.

– Bármikor szívesen megverem Weasley-t bármiben, ha ez a jutalom vár rám – vigyorgott Draco, még mindig kissé kába a csóktól.

– Ne szokj hozzá.

– Kérem a ráadást! – Majd megcsókolta Hermionét. Szenvedélyesen, birtoklóan, ébredező sötét vággyal. Nem érdekelte, hogy ki nézi őket.

A háttérben Lavender karba tett kézzel állt, és láthatóan zsigerből morgott valamit Ron irányába, aki még mindig a vereség súlya alatt roskadozott. De legalább most volt rajta egy felső, ami feltűnően hasonlított a Weasley pulcsira.

– Ez nem volt fair – hallatszott Lavender éles hangja. – Malfoyék nyilván csaltak.

– Csak jobbak voltunk, drágám – vetette oda Draco vidáman, majd visszafordult Hermionéhoz, és a homlokára csókolt egyet. – Na, megyünk úszni egyet, cicamurmánc?

– Menjünk.

– Főnök, Mrs. Potter? Egy kis győztes fürdőzés?

– Menjetek csak – intette le Harryt Ginny. – Mi most elmegyünk a bárba.

– De én fürde…

– Nem – sziszegte Ginny. – Hadd menjenek kettesben.

– Később találkozunk. Mulassatok jól.

Amikor a Potter házaspár elment, Hermione elengedte Dracót.

– Érted ezeket?

– Soha nem is értettem – sóhajtott fel Draco. – Akkor irány a víz.

hozzászólások: 0