author image

Csak

egy színjáték

Amikor Hermione Granger meghívást kap volt szerelme és gyerekkori szobatársa, Ron Weasley és Lavender Brown esküvőjére, egy kétségbeesett pillanatban azt hazudja, hogy már ő is boldog párkapcsolatban él. Mielőtt azonban elárulhatná, kivel, Draco Malfoy a jegyespár előtt magára vállalja a szerepet. Egy esküvő. Egy hét egy varázslatos magánszigeten. Egy kapcsolat, ami csak színjáték… egészen addig, amíg már senki sem tudja, hol végződik a hazugság, és hol kezdődik a szerelem.

korhatár: 18 év

Fejezetek

 
10. fejezet
10. fejezet
A zuhany

Másnap reggel Hermione lassan ébredt fel, még mielőtt kinyitotta volna a szemét, már tudta, hogy a mai reggel sem indul jobban: két kar fonódott köré olyan szorosan, hogy szinte mozdulni sem tudott, egy láb pedig átvetve az övén, mintha egy polip próbálná magához bilincselni.

A füle mellett egyenletes, mély horkolás hallatszott – Draco pontosan a nyakába lélegzett, minden egyes hangos szuszogással a bőrén érezte a leheletét, ami több volt, mint amit Draco Malfoyból el tudott viselni. Nem is beszélve arról, hogy szorosan egymáshoz simultak.

Megpróbálta óvatosan lefejteni magáról a kart, de az csak még szorosabbra zárult körülötte, az elnehezült lábat még nehezebben tudta lelökni magáról, mintha a férfi álmában is érzékelte volna a szökési kísérletet.

– Malfoy – morogta, és megbökte a bordáit a könyökével. – Ébredj már fel!

A férfi csak motyogott valamit érthetetlenül, aztán – még mindig félálomban – elkezdte lágyan simogatni a derekát, végig egészen a melléig, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon.

– Draco – mondta ki a nevét erélyesen a boszorkány, majd rácsapott a kezére. – Merlinre! Mégis mi a frászt képzelsz magadról?

Erre az említett kinyitotta a szemét, pislogott néhányat, aztán zavartan végigmérte a helyzetüket.

– Bocsi – ásított, de a hangjában nyoma sem volt a bűnbánatnak, és ahelyett, hogy elengedte volna, még szorosabban húzta magához a boszorkányt, és szemérmetlenül tovább simogatta a mellét.

– Nem a bocsánatkérésed érdekel, hanem az, hogy vedd le rólam a kezed! – szólította fel a boszorkány mérgesen.

– Kellemes volt így aludni. Annyira puha vagy, és finom az illatod – morogta Draco, miközben mély levegőt vett, és szemérmetlenül megcsókolta a boszorkány nyakát, aki erre mélyen felsóhajtott. – Színleljünk egy kicsit.

– Nekem melegem van. Szállj le rólam. És nem színlelünk.

– Korán van még, biztosan alszik a kis párocskánk.

– Malfoy… Mint már tegnap is megtudtuk, szerintem menne nekem a színlelés anélkül is, hogy tapogatnál. És fejezd már be, hogy a nyakamat csókolgatod – sóhajtott fel Hermione. – Rendkívül idegesítő.

– Sss, még öt perc.

Mielőtt Hermione bármit is szólhatott volna, a férfi halkan elmormolt egy meleget árasztó bűbájt, mire a takaró alatt szinte azonnal elviselhetetlen hőség áradt szét.

– Ezt most komolyan? – Hermione megpróbált kiszabadulni, de Draco karja szoborrá dermedt körülötte. – Pont az ellenkezőjét csináltad annak, amit kértem!

A férfi csak nevetett.
– Az egyensúly kedvéért. Ha neked melegem van, legyen nekem is. Nagyon izzadni akarok veled.

– Te nem vagy normális basszus. Kezdem visszasírni azokat a napokat, amikor veszekedéssel töltöttünk az időt az irodában – méltatlankodott továbbra is Hermione. – Istenem, mindjárt meggyulladok.

– Jobb ez, mint a szauna.

– Persze. Mi a fene ütött beléd?

– Fogalmam sincs – mondta Draco, majd egy kicsit előre mozdította a csípőjét.

– Te most?

– Oh, igen, Granger – búgta a fülébe a varázsló. – Most nagyon akarlak.

Hermione lélegzete egy pillanatra elakadt, és egy pillanatra elképzelte, hogy milyen könnyű lenne, ha csak igent mondana erre. A köztük feszülő szexuális feszültséget biztosan megoldaná, de mindent mást annyira megbonyolítana.

– Ez szörnyű ötlet lenne.

– Szörnyű? Nem hiszem – mormolta a férfi. – De én vonzódom a káoszhoz.

– Tudom.

– Honnan?

– Voldemort, halálfalók, Sötét Jegy, sötét mágia – felelte Hermione, miközben még mindig ott feküdtek egymás mellett.

Draco mélyen felsóhajtott, de nem engedte el a lányt.
– Ezt már soha nem mosom le magamról, nem igaz? Bármit is teszek, bármit is mondok, te akkor is a koszos halálfalót fogod bennem látni, aki most éppen a hasadat simogatja, és baromira közel jár ahhoz, hogy rávegyen néhány nagyon csúnya és bűnös dologra. Tudom, hogy te is akarod.

– Nem így gondolok rád – szólalt meg a boszorkány. – Hiszek a megváltásban, a változásban. És annyiszor bizonyítottad már, hogy nem vagy az, akinek akartak téged. Bármennyire is utáljuk egymást, aurorként kiérdemelted a helyed, és megváltoztál.

A varázsló megint egy apró csókot nyomott a lány nyakára.
– Akkor mégis mi van most velünk?

– Nem tudom. De ha most engedünk ennek, akkor minden más lesz.

– Aha, nem lesz színjáték. Nem lesz semmi, ami mögé elbújhatunk. Valld be, Granger, hogy vonzódsz hozzám.

– Én nem, talán csak a testem. Csak egy kicsit.

– Hazudós – nevetett a fülébe Draco. – Ne kelljen legilimenciát alkalmaznom, hogy kiderítsem az igazságot.

– Jól van – nyögött fel Hermione. – Vonzódom hozzád. Most boldog vagy?

– Nem egészen. Akkor lennék boldog, ha ledobnád a ruhádat, és véget vetnénk ennek az egész ostoba komédiának.

A boszorkány most már hevesebben mocorgott, hogy kiszabaduljon a férfi szorításából.

– Tudod, hogy auror vagyok?

– Aha.

– Erre képeztek ki, hogy leszorítsam a gazfickókat – folytatta Draco. – Órákig tudnálak így tartani.

– Miközben ilyen szemérmetlenül hozzám dörgölöd magad? – nevetett fel keserűen Hermione. – Ha másokkal is ezt csinálod? Csodálom, hogy nem jelentettek még fel.

– Ez most csak neked jár – mormolta a varázsló a boszorkány fülébe.

– Megtisztelő. – A lány megcsóválta a fejét. – Engedj el. Különben is kezdek éhes lenni. Te nem vagy éhes?

– Mint a farkas.

Még egy ideig ott feküdtek az ágyban. Csendesen.

– Egyébként mit csináltál a Sötét Jeggyel? – kérdezte Hermione.

– Megátkoztam. Néhányszor. De végül eltűnt.

– Fájt?

– Jobban fájt, amikor felkerült – szólalt meg a férfi eltűnődve.

Hermione elgondolkodott.
– Voldemort hogyan tette rád?

Draco komoran elgondolkodott, aztán megszólalt:
– Mindenki ott volt, mint egy ünnepségen. És Voldemort… murmánccicákkal nyalatta fel.

A boszorkány rázkódni kezdett a nevetéstől.
– Jaj, ne! Ezt most elképzeltem. Ne! Már így is nagyon melegem van.

– Nem akarok beszélni róla.

– Értettem az előbb is.

– Egyébként a káosz nem mindig rossz. Csak mondom, Granger. Neked sem ártana egy kicsi.

– Még több? – kérdezett vissza Hermione, miközben még mindig szeretett volna megmozdulni. – Itt vagyok a legjobb barátom esküvőjén, és el kell játszanom, hogy kapcsolatban vagyok azzal a férfival, akivel együtt dolgozom, és akivel jelenleg eléggé bonyolult a viszonyunk.

– Olyan a viszonyunk, hogy nincs köztünk semmi, Granger. Csak élvezd az egészet.

– Te egy szemtelen idióta vagy, tudod?

– Egy olyan szemtelen idióta, akinek gyönyörű a mosolya. És aki segíteni fog neked lazítani. Annyiféle programot halmoztak fel itt. Valami csak tetszene.

– És akin még mindig érezni a Lángnyelv Whisky szagát.

– Azt meg lehet oldani.

– Akkor végre megoldhatnád – szúrt oda gúnyosan Hermione.

Draco felnevetett, a mellkasa megrázkódott Hermione háta mögött, aztán végre – kegyesen – engedett a szorításából, bár nem sietve, inkább lassan, szinte vonakodva csúsztatta le a karját.

– Rendben, rendben. Megyek is, foglalom a fürdőt.

Már fel is pattant az ágyból, mielőtt Hermione egyáltalán reagálhatott volna, és magabiztos lépésekkel a fürdőszoba ajtaja felé indult, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Persze az ajtót nem csukta be.

– Ne már!

– Sajnálom, Granger.

– Miért mindig te vagy az első? Ezt nem hiszem el – morogta a boszorkány, aztán kiült az ágy szélére. Csak egy kicsit kellett volna előbbre hajolnia, hogy belásson a zuhanyzóba, de így most csak Draco levetett pizsamáját látta.

– Elég nagy ez a zuhanyzó. Gyere be te is. Nagyon szívesen megmosom a hátadat. Nem akarok kérkedni, de jól masszírozok.

– Még mit nem – horkantott fel Hermione. – És nem akarsz kérkedni? Te állandóan azt csinálod, ez miért lenne kivétel?

– Ah, de jól esik ez a zuhany – hallatszott ki Draco hangja, miközben hangosan felnyögött. – Neked nem volt meleged a szobában?

– Ez hülye – csóválta meg a fejét Hermione.

– Granger?

– Mi van?

– Itt sokkal jobb az akusztika. Csak mondom.

– Nem megyek be hozzád a fürdőbe nyögdécselni, Malfoy, amíg te ki tudja mit csinálsz a zuhany alatt – jött a válasz Hermionétól.

– Fürdök? – nevetett fel Draco.

– Nem foglak nézni.

– Nem is kértelek, hogy nézz. Csak gyere be ide, aztán játsszuk el, hogy nagyon szeretjük egymást a zuhany alatt.

– Jaj, Malfoy.

– Jaj, Malfoy. Komolyan mondom… Gyere már be ide! – pirított rá Draco.

– A Szent Mungóban fogok kikötni.

– Csodás az elemosztályuk. Anyám tavaly adományozott nekik egy zongorát.

– Örülök – húzta el a száját Hermione.

– Gyere már, Granger! Kiázok teljesen a zuhany alatt.

– Jó, megyek! De esküszöm, ha magadhoz nyúlsz, akkor megátkozlak – sziszegte mérgesen a lány.

Draco csak harsányan felnevetett a zuhanyzóban.
– Ne állj meg az ajtóban! Na, gyere már közelebb.

Hermione nagyot sóhajtott.
– Nem megyek közelebb. Nekem is bőven jó.

– Mintha megennélek. Jajj, Granger, ha ezt tudom, akkor nem egyezem ebbe bele.

– Ha ezt tudom, hogy ezt műveled velem, akkor én sem egyeztem volna bele ebbe. Merlin szerintem nagyon jót röhög most rajtam. – Közben belépett a vízpárás fürdőbe. Szerencsére csak a varázsló homályos sziluettjeit látta, miközben leült a lehajtott WC tetőre. Igyekezett nem a zuhanyzó felé nézni, de a tükör ebben nem volt segítségére. Nem látott semmit. A kezébe temette az arcát.

– Tudod, van egy kis baj – szólalt meg a varázsló hangja a vízcsobogás alól.

Hermione felkapta a fejét.
– Na, mégis mi, Malfoy?

– Szerintem túl csendesek vagyunk. És ezt nem fogják a kis szomszédaink meghallani. Csodafickónak és Levendulacsokornak kell egy kis ébresztő. Úgyhogy kapcsoljunk rá.

– Lehet, már nincsenek ott. Már biztos reggeliznek odalent a többiekkel – szólalt meg Hermione reménykedve.

– Reggel hétkor? Kötve hiszem. A bűbájok szerint nagyon is a szobájukban vannak, ha már nekem nem hiszel – mondta Draco, miközben a zuhany alatt éppen a haját mosta, és közben dúdolni kezdett valamit. – Kezdj el nyögni, drágám. Nem leszek sokáig már a zuhanyzóban.

– Örülök nekik…

– Segítsünk nekik felébredni – vigyorgott a varázsló.

Aztán újra belekezdtek a komédiába, amibe tegnap is. Felharsant az „óh, igen”, „csináld még”, „de jól csinálod”, „igen…igen…”. Draco megpróbált tippeket is mondani, de Hermione nem volt hajlandó azt üvölteni, hogy „soha nem voltál még bennem ennyire mélyen”, sem azt, hogy „te csődör”.

– Most miért nem mondod? – méltatlankodott a férfi fojtott hangon. – Most mi bajod van ezzel?

– Mert kurvára ciki.

– És a mardekáros félisten?

– Hogyan kell valakit a zuhanyzóba fojatni? – kérdezte Hermione vicsorogva.

A jegyespár szobája felé varázslattal felerősítették a hangokat, de csak annyira, hogy biztosan felébredjenek rá. Draco a falra vetített bűbájai szerint a szomszédok nagyon is hallották őket, és az egyik fel-alá járkált a nappaliban.

– Valamelyik már járkál – szólalt meg nevetve a férfi.

– Remek.

– Remélem, hogy Weasley az.

Aztán folytatták tovább a komédiát. Szemérmetlen nyögések és kiáltások hangzottak fel a fürdőben, és ami kívülről nagyon is hitelesen adta vissza egy valódi intim együttlét forró pillanatait. Aztán Hermione meghallotta, hogy Draco közelebb lép az üveghez, és egy kicsit elhúzódik az ajtó. Egy hatalmas gőzfelhő áradt ki a résen.

– Mit csinálsz, Malfoy?

– Semmit.

– Malfoy…

– Most pedig segítek neked, hogy a finálé nagyon is élethű legyen. – Mielőtt a boszorkány szólhatott volna, Draco kihajolt a zuhanykabinból és a zuhanyrózsát egyenesen rá irányította. Az ördögi mosoly most sem hiányozhatott a szájáról. A következő pillanatban egy adag víz csapódott Hermione arcába.

– ÁÁÁH! – hangzott fel a meglepett és őszinte sikítás.

– Igen… baby… igeeeeen! – rikkantotta Draco is, majd hozzátette: – Na EZ hihető volt, Granger! Erről beszéltem.

– Te szemét… – Hermione letörölte az arcáról a vizet. – Ezt még visszakapod.

– Tetszett?

– Nagyon… Akkor most én jövök.

– Miben?

Hermione egy szó nélkül, teljesen elhúzta a zuhanykabin ajtaját, belépett a tálcába, odanyúlt a csaphoz és egy pálcanélküli varázslattal jéghideggé változtatta a vizet, miközben az egészet a varázslóra irányította. Az egykori mardekáros egész teste megfeszült, ahogy rázúdult a víz. A boszorkány dévaj mosollyal figyelte a férfit, miközben igyekezett ellenállni a kísértésnek, hogy jobban megnézze.

– A KURVA ÉLETBE! – hangzott fel közben a hasonlóan őszinte kiáltás. Draco csupasz fenékkel kiugrott a zuhany alól, majd esetlenül csúszkálva a padlón megragadott és magára tekert egy törölközőt. Zihálva, vad tekintettel nézett rá a boszorkányra.

Hermione hangosan felröhögött, majd megérintette a vizet.
– Jé, Merlinre! Ez tényleg jéghideg!

– Én legalább melegvízzel csináltam – mondta Draco, miközben rögzítette a törölközőt a derekánál. – Szadista vagy.

– Visszakaptad! – vigyorgott a boszorkány. – És ez tényleg egy őszinte kiáltás volt.

– Fogalmad sincs, milyen a kiáltásom egy jó orgazmus után.

– Remélem őszinte – gúnyolódott Hermione.

A varázsló közben elmosolyodott, ahogy a vizes boszorkányt nézte, aki még mindig azt hitte, hogy az övé a diadal, és csípőre tett kézzel, felhúzott orral figyelte a férfit.

– Granger?

– Mi van?

– Tudod, a vékony fehér póló és a víz nem túl jó barátok, vagy talán mégis? Ezt egyfajta filozófiai kérdésnek is tekinthetjük. Szerintem inkább túl jó barátok, legalábbis az én nézőpontom szerint – szólalt meg szórakozott mosollyal Draco. Miközben Hermione úgy nézett rá, mintha valami agybaj érte volna a varázslót. – És hála Merlinnek jól látok. Mindent.

– Mi… – kezdte, majd Hermione végignézett magán. A pizsamafelsője elárulta, és most úgy tapadt rá, mint egy második bőr, akár le is vehette volna. – Kifelé, Malfoy!

– Most mi van…

– Fordulj el!

– Most már minek, ha mindent láttam? – vigyorgott a szőke.

– Mert azt mondtam.

– Elfordulhatok, de ez nem olyan, mint egy visszavonás. Ha becsukom a szemem, akkor is fel tudom idézni. – Ezt a kijelentését Hermione egy jól célzott szivaccsal hálálta meg, ami egyenesen Draco arcába csapódott. – Jól van, jól van, megyek már. Tiéd a fürdő, szerelmem.

– Idióta.

– Én is szeretlek.
Azzal vigyorogva és nevetve csukta be az ajtót maga mögött.


***

Egy órával később Draco és Hermione csendben fogyasztotta a reggelijét a teraszon. Szokatlanul visszafogottak voltak mind a ketten. Tisztes távolságban ültek egymástól, de még éppen annyira közel, hogy az álkapcsolatuk továbbra is hihetőnek tűnjön.

Nem voltak sokan a teraszon. Valószínűleg a tegnapi vacsora és az azt követő mulatság sokaknál hosszúra nyúlt. A pálmafák levelei lustán zizegtek a reggeli szélben, a tenger felől sós illat érkezett.

Néha találkozott a tekintetük.

Aztán mindketten visszatértek a reggelihez.

Draco éppen a kávéját kortyolta, amikor valahonnan a folyosó felől egy ismerős hang ütötte meg a fülüket.

– Nem! Ezt nem vagyok hajlandó tovább hallgatni!

Hermione lassan felemelte a fejét.

– Ron? – kérdezte halkan.

– Határozottan Weasley – bólintott Draco, miközben újabb falatot vágott a pirítósából. – Dőlj hátra, műsor lesz.

– Harry! Ez beteg! – üvöltötte Ron. – Nem igaz, hogy nem tudjátok visszafogni magatokat.

– Mi a fene bajod van, Ron? – hallatszott Harry értetlen hangja.

– Pontosan tudod, barátom! Pontosan tudod.

– Fogalmam sincs.

– Tegnap este! Egész éjjel – sziszegte a vörös hajú mágus. – Még a falakról is leestek a képek meg a vakolat.

Hermione és Draco egyszerre néztek össze, aztán mindketten a kávéscsészébe kortyolva rejtették el a mosolyukat.

– Ó…

– Ugye? – vigyorodott el Draco. – Azt hiszem, hogy Ronnie nem tudja, hogy mi vagyunk a szomszédban.

– Maradj csendben.

– Nyugi én is hallani akarom, ahogy a főnököt szidja – sóhajtott Draco. – Mintha karácsony lenne.

A vita közben egyre közelebb ért a teraszhoz.
– Komolyan mondom, haver – fortyogott Ron. – Én mindent elviselek. Tényleg. De ezt nem.

– Most már elmondhatnád, hogy mire gondolsz – szólalt meg Harry. – Csak így rám támadsz korán reggel.

– Hogy egész éjjel ezt kelljen hallgatnom! És ma reggel is. Van benned jó érzés? Komolyan mondom…

Harry megállt.
– Micsodát?

– A… azt!

– Ron, én tényleg nem értem…

– Ne játszd már az ártatlant!

– De nem játszom!

– Harry, a kishúgom a feleséged! Nem akarom hallani, ahogy keféltek a szomszéd szobában.

Hermione félrenyelte a narancslevét, és igyekezett nem megfulladni a röhögéstől. Draco úgy tett, mintha hirtelen rendkívül érdekelné a vaj állaga, amivel éppen megpróbálta remegés nélkül megvajazni a pirítósát.

– Amit ti mit műveltek, ráadásul a mi lakosztályunkkal szomszédos hálószobában! Én komolyan nem értelek titeket.

Harry döbbenten pislogott.
– Mi?!

– Az egész folyosó zengett!

– Ron…

– Nem! Most én beszélek! Jó barátok vagyunk. Legjobb barátok. De van egy határ. És az valahol ott van, hogy nem hallgatom végig, ahogy a kishúgommal döngetsz a szomszédban.

Harry a homlokára csapott.
– Ron! Az nem is…

– Nem érdekel! Nem akarok részleteket! Tényleg. Én nagyon remélem, hogy összejön a gyerek – folytatta Ron, és egy mély levegőt vett. – Nagyon szívesen leszek keresztapa. De nem akarom hallani az egész folyamatot.

– De nem a mi…

– Ne is beszéljünk erről többet.

Harry nagyot sóhajtott.
– Ron…

– Nem. Ne kérj bocsánatot – szólt Ron kimérten. – Én hidd el, hogy mindent megértek. És tényleg örülök nektek, hogy ennyire khmm… szenvedélyesek vagytok.

– Csak hadd…

– Kérlek, Harry, szerintem jobb, ha nem beszélünk erről…

– Azért, mert…

– Nem érdekel, melyik testhelyzet okozta a hangzavart – szakította félbe Ron. – Mindent megjavítottam, ne aggódj.

Hermione újabb köhögőrohamot kapott.

Draco szalvétát tartott a szája elé.

Harry megsemmisülten lehunyta a szemét.

– Ron, a mi szobánk...

– Nem! Kész! Ennyi! Többet nem akarok tudni! Majd a táncórán találkozunk. – Azzal Ron elindult Lavender felé, aki időközben a terasz másik végén vadul integetett neki. A vőlegénynek még egy biccentésre és intésre futotta Draco és Hermione felé, majd már ott sem volt.

Harry még mindig zavartan körbenézett a teraszon, aztán meglátta Dracót és Hermionét. Majd minden meghívás nélkül lehuppant az asztalukhoz.

Draco és Herrmione, mintha összebeszéltek volna, egyszerre néztek az új asztaltársukra.

– Jó reggelt, főnök! – szólalt meg Draco ártatlan arccal. – Nehéz a mai reggel?

– El sem tudod képzelni – nyögte Harry.

Hermione óvatosan letette a villáját, majd ártatlanul megkérdezte:

– Baj van?

Harry mély levegőt vett.
– Ron meg van győződve róla, hogy Ginnyvel egész éjjel… hangoskodtunk.

Draco rezzenéstelen arccal bólintott.
– Szörnyű vád. És igaz? – kérdezte, majd egy erőteljes rúgást érzett a bokájánál. – Kellemetlen félreértés lehet.

– Pedig nem is a mi szobánk van az övék mellett! – fakadt ki Harry. – Ron teljesen meg van őrülve. Mi is hallottuk, hogy valakik hangoskodnak…

Draco egy pillanatra Hermionére nézett, aki visszanézett rá. Mindketten tökéletesen mozdulatlanok maradtak.

– Álljunk csak meg! – szólalt meg az auror. – Csak nem ti ketten?

A két gyanúsított megpróbálkozott másfelé nézni, de igazából a zöldszemű auror elől nem menekülhettek.

– Mit műveltetek?

– Az ő ötlete volt – vonta meg a vállát Hermione felé Draco.

– Ez nem igaz. Te voltál.

– Granger, legalább a legjobb barátodnak mondj igazat – sóhajtott fel a varázsló.

– Igen, éppen ezt teszem, Malfoy. Igazat mondok a legjobb barátomnak. Mert te voltál az, aki felvetette a szexet.

Harry megpróbált közbeszólni, de ebben a beszélgetésben ő maga csak annyit tehetett, hogy Disaudiót varázsolt maguk köré, hogy a többi vendég és családtag ne hallja a veszekedést.

– Olyan könnyen beleegyeztél. És annyira nem volt ellenedre.

– Nem volt ellenemre? Malfoy, te meg miről beszélsz. Szerintem nagyon rossz ötlet volt, nagyon rossz. És csak lejárattuk magunkat.

– Ti most tényleg szexeltetek?

– A szó nem fizikai értelmében, főnök – válaszolta Draco, majd megfogta Hermione karba tett kezét, kiszabadította és egy csókot nyomott rá. – De még csak az elején tartunk.

Harry az égfelé emelte a tekintetét.
– Komolyan mondom, megértem a HR-t. Veletek nem lehet könnyű. Mi ez az egész amúgy?
– Csak egy kis csíny – vonta meg a vállát Hermione.

– Végül is igen – mondta Draco. – Élvezzük.

– Csak te, Malfoy.

– És ez kinek a hibája, hogy te nem, Granger? – kérdezte a varázsló.

– Borzalmas vagy – jegyezte meg lesajnálóan a boszorkány.

Harrynek végül elege lett.
– Elég legyen! – utasította rendre őket. – Most már ebből elég. Nem akarok erről tudni, hogy mit csináltatok. Legjobb lenne, ha visszavennétek ebből.

– Visszavenni?

– Igen, Malfoy.

– De, főnök…

– Megmondtam, hogy ne hívj így.

– Bocs, főnök – vigyorgott Draco. – Egyébként nincs miért aggódnod. Mindent kézben tartunk.

– Akkor remélem, hogy nagyon élvezni fogjátok a táncórát.

Draco és Hermione undorodva néztek össze.
– Milyen táncórát? – kérdezték egyszerre.

Harry összevonta a szemöldökét, aztán eszébe jutott.
– Ja, persze, ti nem voltatok tegnap este a vacsorán – jutott eszébe végül. – Lavender és Ron táncórákat szervezett ma egész napra.

– Egész napra?

– Bediliztek?

– Jól akarnak mutatni az esküvői fotón – vonta meg a vállát Harry. – Tökéletes mozdulatokkal. Merlinre, a saját esküvőm nem volt ennyire gázos, mint ez. Ti velünk lesztek Ginnyvel.

– Akkor elleszünk – mondta Draco lazán.

– Ron, Lavender, Ginny és én – pontosított Harry.

– Ne már – szólalt meg Hermione. – Nem lehetne másképpen?
– Mivel ti nem voltatok ott a vacsorán, mert éppen lefoglalt titeket a vakolat leverése a szobafalról, így kénytelen voltam rögtönözni, hogy nektek ez megfelel – sóhajtott Harry. – Ginny szerint Lavender be akarja mutatni, hogy ők a legszebb pár. Mert mi bénán táncoltunk az esküvőnkön.

– Ez rá vall – húzta el a száját Hermione. – És ugye engem is botlábúnak tart.

– Ne aggódj, cicamurmánc! – szólalt meg Draco, majd közelebb húzódott hozzá. – Majd én segítek, hogy lealázd azt a némbert.

– Cicamurmánc? – kérdezett vissza Harry felhúzott orral. – Basszus, ez nagyon súlyos.

Hermione közben le sem vette a szemét az önelégülten feszítő Draco Malfoyról, aki a lehető legkifinomultabban rágcsálta az utolsó szelet pirítósát.
– Te tudsz táncolni?

– Ne nézz már rám úgy, mintha azt tudtad volna meg, hogy unalmamban sötét varázslatokkal fojtogatok muglikat Wiltshire-ben.

– Na, azt előbb elhinném.

– Gonosz vagy, Granger. Egyszer még azt mondod, hogy hiszel bennem, a másikban meg már megint gonosz mágus vagyok? – nevetett fel Draco.

– Nem úgy értettem – szabadkozott a boszorkány. – Sajnálom.

– Oké, és most csókolj meg, mert mindenki minket figyel, és az álcánk szempontjából ez fontos.

Hermione megvonta a vállát, aztán megcsókolta Dracót.

– Mindjárt jövök – mondta végül a lány. – Cserélnem kell cipőt. Ebben a papucsban nem tudok táncolni.

– Rendben, drágám. Ott találkozunk. Vegyél fel valami szexi szoknyát.

A boszorka elgondolkodott, aztán bólintott és elsétált.

Draco és Harry ott maradtak az asztalnál.

– Ugye tudod, Malfoy, hogy senki sem figyelt titeket?

– Tudom – bólintott az egykori mardekáros.

Harry csak megcsóválta a fejét, elköszönt, aztán elindult megkeresni a feleségét.
hozzászólások: 0
feltöltötte: Nyx | 2026. Aug. 16.

Powered by CuteNews

Dramione Drabble

Hermione: - Tudod milyen hangot ad ki a görény?
Draco: - Nem.
Hermione: - Ha apám megtudja.
Draco: - ...

quotes svg