16. fejezet
A hotelszoba

A vacsora után Hermione egyedül indult vissza a lakosztály felé. Draco még maradt néhány percre, hogy beszéljen Harryvel, ő pedig úgy döntött, addig lassan elsétál a pálmafákkal szegélyezett ösvényen.

Alig tett meg néhány lépést, amikor valaki a nevén szólította.
– Hermione!

A boszorkány megtorpant. Már a hangból tudta, ki az. Lassan megfordult. Ron néhány méterre állt tőle. A kezét a zsebébe süllyesztette, láthatóan maga sem tudta, hogyan kezdjen bele.

– Beszélhetnénk egy percet?

Hermione felsóhajtott.
– Ron… hosszú napom volt.

– Tudom. Minden idődet Malfoyjal töltöd. Csak… egy perc.

A boszorkány néhány másodpercig hallgatott, végül bólintott.
– Rendben. Egy perc.

Ron közelebb lépett, de még mindig tartott közöttük néhány lépésnyi távolságot.
– Minden rendben veled?

Hermione összevonta a szemöldökét.
– Tessék? Ezt most miért kérdezed?

– Komolyan kérdezem. Jól vagy? Jól érzed magad?

– Miért ne lennék jól? Lebarnultam, kirándultam és pihentem – mondta a lány nemes egyszerűséggel.

– Mert… – Ron megvakarta a tarkóját. – Mióta ideértünk, teljesen más vagy. És nem tudom eldönteni, hogy azért, mert tényleg boldog vagy… vagy mert próbálod elhitetni magaddal.

Hermione arca megfeszült.
– Nagyon jól vagyok, Ron.

– Tényleg?

– Igen.

– Malfoy mellett?

A boszorkány mély levegőt vett. Nem akart megint belemenni egy meddő vitába, mint pár napja, ez pedig tényleg már túl sok lett volna.

– Mit akarsz, Ron? – kérdezte Hermione, majd végül szembe fordult a barátjával. – De most komolyan.

– Én csak biztos akarok lenni benne, hogy biztosan rendben vagy – erősködött a varázsló. – Csak aggódom érted.

– Mióta itt vagyok folyamatosan megkérdőjelezel velem kapcsolatban mindent, és most már ebből elég. Nem akarok még egy szót hallani Dracóra.

– Minden rendben veled? – tudakolta a varázsló aggódva. – Úgy értem, hogy tényleg jól vagy? És ezt tényleg komolyan gondolom.

– Miért ne lennék jól? – nevetett fel a boszorkány, aztán kihívóan kihúzta magát. – Nagyon jól vagyok. Remekül. Boldog vagyok. És ezt százszor megkérdezheted, akkor is ezt fogom mondani. Mi a baj, Ron? Nem érted, amit mondok vagy egyszerűen nem hallod?

– Komolyan, Hermione. Malfoyjal? – húzta el a száját Ron. – Ez, akármennyit gondolkozom rajta, annál abszurdabb. Tudom, hogy a régi dolgok…

– Miért Lavender? – vágott vissza Hermione. – Áruld már el, hogy te miért választottad őt? Ti is nagyon csúnyán szakítottatok Roxfortban. Vagy talán nem emlékszel rá? Én hallottam, Harry is hallotta, az egész Griffendél ház hallotta, hogyan veszekedtek egymással.

– Ez nem ugyanaz. Lavender soha nem volt az ellenségem.

– Malfoy sem volt soha az ellenségem – mondta a boszorkány. – Nem értettünk mindenben egyet, sokat veszekedtünk és még most is. Ez viszont most más.

– Más? Sárvérűnek hívott, mindig keresztbe tett nekünk, megátkozta a fogaidat. Soroljam még? Az a barom még rám is rontott, mintha rosszat akarnék neked.

– És azt mered mondani, hogy ez nem ugyanaz, mint amit ti csináltatok? – fújt egyet Hermione.

– Nem ugyanaz.

– De, de. Lehet, hogy mást vágtatok egymás fejéhez, de ugyan úgy rondán viselkedtetek egymással, és ez évekig így volt. Nagyon is emlékszem arra, amikor Lavender megátkozott viszkető átokkal, és szörnyű kelések lettek rajtad, arra is, amikor nagyképű, rühes randalórnak hívott.

Ron álkapcsa megfeszült, a kezei ökölbeszorultak.
– Malfoy halálfaló volt.

– Lavender meg a Szombati Boszorkány pletykarovatának a vezetője volt.

– Ez nem ugyan az.

– Ugyanolyan közösségromboló tevékenységet végeztek – fújt egyet Hermione. – És Draco nem ölt meg senkit sem, hanem rákényszerítették ezt a szerepet.

– Csak beengedett Roxfortba egy csapat halálfalót – szólalt meg idegesen Ron.

– Lavender pedig egy halom újságíróval üldözött az Abszol úton, és felbérelt egy lesifotóst, hogy a meztelen seggedet mindenki láthassa egész Angliában. Ez normális volt? Évekig miatta csámcsogott rólunk a sajtó, még akkor is, amikor már régen szakítottunk. Komolyan azt hiszed, hogy ez nekem rendben volt? Hát nem volt.

– Nem fogunk egyetérteni. Lavender egy csodálatos nő. Megért engem – bizonygatta Ron. – Malfoyról ezt nem tudom elképzelni.

– Rendben, ezzel neked kell megbirkóznod. Ha ez nem megy, akkor most mondd meg. Akkor összepakolunk és hazamegyünk.

– Nem, nem. Nem akarom, hogy elmenj. Itt kell lenned az esküvőmön. És elviselem Malfoyt csak…

– Akkor erről nem kell többet beszélnünk – szólalt meg Hermione határozottan.

– De te nem vagy Malfoyhoz való – bökte ki végül a varázsló.

– Nem kell az egyetértésed. Megismertem Dracót. Jó ember, remek auror, akinek nagy szíve van. Odafigyel másokra, még akkor is, ha seggfejnek tűnik. Nem túl régen ismerem ezt az oldalát, és az, hogy most együtt eljöttünk ide, és látom, hogyan viselkedik azokkal, akikkel régebben nem állt ugyanazon az oldalon, mindent más megvilágításba helyezett. És tudod mit? Hagyj békén minket végre! Szeretem Dracót. Ennyi pedig legyen elég magyarázatnak.

– De.

– Elég ebből! Én nem vagyok beléd szerelmes. Évek óta túl vagyok rajtad. Nem vagyok törékeny. Nem zsarolnak, nem kényszerítenek, nem manipulálnak. Szerelmes vagyok, Draco Malfoyba. Emészd meg. És ha megbocsátasz, most megkeresem Dracót.

Azzal Hermione lesajnálóan nézett a barátjára, és elsétált. De ahogy elérte a sarkot Draco karjai köré fonódtak, és magának sem akarta bevallani, hogy belesimulni az ölelésébe túlságosan is jó volt. A megnyugtatás gyorsan jött.

– Hallottad?

– Mindent.

– Én…

– Jól vagy? – tudakolta a férfi.

– Remélem, hogy végre megértette – fújta ki a levegőt a boszorka. – Nem akarom ezt még egyszer végigcsinálni.

– Igaz, amit mondtál rólam? – kérdezte a varázsló.

Hermione vett egy mély lélegzetet, aztán úgy érezte már nincs értelme tovább titkolózni.
– Igaz.

– Szóval szeretsz?

– Igen, eléggé – mosolyodott el Hermione.

– Nem gyűlölsz?

– A veszekedéseinket utálom, azt mindig is utáltam – mormolta a boszorkány. – De mióta idejöttünk minden más. Jól érzem magam veled.

– Azokat a veszekedéseket én is utálom – bólogatott Draco, aztán megfogta a lány kezét. – Gyere menjünk!

– Hová megyünk?

– Szexelünk egyet – vonta meg a vállát a varázsló. – Kamuból.

– Most? Nem akarom megint azt csinálni, amit múltkor – nyafogta Hermione, amikor eszébe jutott az a komédia, amit korábban többször is előadtak.

Draco csak hamiskásan vigyorgott.
– Hallottam, hogy Ronci és Lavlav szeretnének egy kis délutáni sziesztázást. Szerintem meg tönkretehetnénk.

– Én nem hiszem, hogy jó vagyok ebben – sóhajtott a boszorkány. – És már nem akarok színlelni.

Megint csak egy vigyor volt a válasz.
– Képzeld azt, hogy színházi előadást tartasz. Az utolsót.

– Bármennyire is hihetetlen neked, Draco, én nem szoktam színházban szexet imitálni a kollégámmal, akivel ilyen diszfunkcionális álkapcsolatban vagyok, amit próbálunk működőképessé tenni.

– Legyen ez az utolsó, tényleg az utolsó. Már csak pár nap és vége. Egy utolsó előadást?

– A pokolba kerültem, ahol Draco Malfoy maga az ördög.

Az említett gonosz nevetéssel indult el a liftek felé.
– Gyere, kis tűzmacskám, menjünk lifttel, mert Ronci nem meri használni.

– Ezt honnan tudod?

– Auror vagyok – szólalt meg vidáman. – Kinyomoztam, és legilimentáltam. Azt a káposztalevet…

Hermione csak a fejét csóválta.
– Fel nem tudom fogni, hogyan kerülhettél be a testületbe.

– Nem minden megbíztatásom ilyen izgalmas – tűnődött Draco, miközben beszálltak a liftbe. – De néha jól jönnek az extra képességeim.

– Extra?

– Aham.

– Ne nézz rám így, Malfoy auror!

– Hogy nézek rád? – kérdezett rá a varázsló kíváncsian. – Úgy, mint aki le akar tartóztatni?

– Hiba volt inni… Nagyon nagy hiba.

– Kár, hogy nincs nálam bilincs.

Aztán előre engedte a folyosón, de mielőtt Hermione válaszolhatott volna, Draco már le is csapott az ajkaira, mert időközben Ron megjelent a folyosó másik részén, a férfi megkövülten bámulta, ahogy a két szerelmes oldhatatlan vággyal egymásnak esett, és nagy nehezen eltűnnek a saját lakosztályukban, hogy ne zavarjanak senkit sem. Hermione akár tiltakozhatott volna, de túl jó volt, most már túl ismerős és izgató. Amikor becsukódott az ajtó, elváltak egymástól.

– Van egy ötletem – zihálta Draco. – Ugorj fel!

– Mi? – vonta össze a szemöldökét a lány.

– Karold át a nyakam. Ugorj fel és kulcsold át a derekamat a lábaddal.

Hermione pislogott.

– Lerajzoljam, murmánc-baby?

– Cöcöcö. Rendben.

Hermione ruhája felgyűrődött a csípőjénél. Draco elégedetten fogta meg a boszorkány fenekét.
– Ugye tudod, hogy hol van a kezed?

– Hogyne tudnám. Máshogy nem tudnálak ennyire jól megtartani. – Majd átsétáltak a szobán, és egy kicsit erőteljesen a falhoz nyomta a boszorkányt, aki fájdalmában mélyen felnyögött, bár a feje koppant a falon.

– Ez igen, drágám – morogta Draco, miközben elkezdte a csókolgatni a finom bőrt a boszorkány nyakán, akinek elállt a lélegzete meglepetéstől, miközben a varázsló finoman szívogatni kezdte a nyakát. Hermione már maga sem tudta, hogy ez milyen érzést váltott ki belőle, de vágyakozóan felsóhajtott.

– Ne hagyd abba, kérlek! – mondta a lány miközben beletúrt a tejfölszőke tincsek közé.

– Basszus, olyan gyönyörű vagy! – búgta Draco. – Vedd le ezt a ruhát vagy én tépem le.

– Imádom, amikor ezt csinálod – folytatta a boszorkány szemérmetlenül sóhajtozva. – Igen! Vedd a szádba a mellbimbómat. Ááááhh, igen, ez az!

– Ó, basszus, cicám, ezt nem gondoltam volna. Ilyen nedves még sosem voltál.

Hermione csak a szemét forgatta. Draco meg csak a bőrére vigyorgott.
– Ahhh, mindjárt elmegyek! Igen… Folytasd!

Heves dörömbölés hallatszott a másik szobából.
– Gyerekek – üvöltötte át Harry. – Rossz a fal. Én meg aludnék.

– Bocs, Potter – üvöltötte vissza Draco röhögve. – Remélem, hogy nem gerjedtél be nagyon.

– Menj a francba, Malfoy!

– Nem mondjuk el senkinek, ha esetleg mégis. Nem olyan nagy szégyen – nevetett Draco. Miközben Hermione prüszkölt a nevetéstől.

– Baszd meg, levágatom a fülemet, és inkább Voldemort öljön meg még egyszer, minthogy erre izguljak fel – morogta Harry. – Tűnjetek el a falamtól!

A két imposztor még mindig röhögött.

– Még egyszer bocs, Potter. Eltévesztettük a falat. Tegyél fel hangszigetelő bűbájt, lehet, hogy még így is hangosak leszünk.

– Ti ketten nagyon betegek vagytok – üvöltötte vissza Harry, de aztán elvégezte a varázslatokat.

Aztán a két színlelő egymásra nézett, és mind a ketten újra felszabadultan felnevettek. Draco fogást váltott, aztán átvitte Hermionét a másik falhoz, újra nekidöntötte, ezúttal még erősebben. A boszorkány felkiáltott, de inkább fájdalmában, mint mámorító izgalmában.

– Bocsi – tátogta fojtott hangon Draco. – Nagyon fáj?

– Igen. De ne nyúlj bele a bugyimba – sziszegte Hermione, miközben próbálta nyögés mögé rejteni a szavait.

– Legalább valami hiteles lesz ebben, és nem is nyúltam bele. Közel vagyok, de még a határon.

Hermione kissé dühösen pillantott rá, de mielőtt vitatkozhatott volna vele, Draco már túl hangosan nyögött ahhoz, hogy bármit mondhasson. Szörnyen hitelesnek hangzott, miközben egyenletes ritmusban mozgott. A tekintete izzó volt és ádáz, mintha olyasmire gondolna, ami valós lenne és igazi, miközben a testük néhány kritikus ponton összeért, súrlódott.

– Oh, igeeeen… oh, iiiigggen… Már nagyon közel vagyok.

– El ne merj élvezni, amíg azt nem mondom – mordult rá sötéten és hangosan Draco.

Az izzó tekintetük egymásra vetült.

A boszorkány „a most meg mi bajod van” mondatot tátogta a szájával. Miközben a férfi megcsókolta, és tovább fokozta az izgalmat. Közben a másik szobából motoszkálást hallottak. Hermione fájdalmas nyögést hallott, mintha tényleg elérte volna a csúcspontot, és a kezével a jó néhányszor ráütött a falra.

– Nem baj, édes, készülj a következőre. – Aztán Draco előrenyomult.

– Ááááhhhh… Ledörzsöli a hátam ez a fal. – Miközben újra, szégyentelenül felsóhajtott.

Draco a nyakát csókolgatta, miközben nyögve válaszolt.
– Basszus, ez majdnem úgy hangzik, mintha tényleg azt csinálnák.

– Én… Ez jóó… Ez túl jóó…

– Tényleg? – kérdezte Draco, majd megszívta a finom bőrt.

– Aha… nem… igen… mittudomén? – válaszolt összefüggéstelenül a boszorkány. – Draco!

– Hmm?

– Csikis a combom, az ujjad pedig…

– Ne emlékeztess, hogy hol van az ujjam.

– Ohh, igen! Ne hagyd abba! Mindjárt… mindjárt… mindjárt…

– Ez az, murmánccica, dorombolj.

Hermione felvihogott, miközben direkt összeborzolta az egykori mardekáros haját. Majd mindketten valamiféle erős ajtócsapódást hallottak a szomszédból. Így egy kicsit visszafogták a nyögéseiket, és csendesebb csókolózásba kezdtek, miközben hallgatóztak.

– Mi a baj, Ronnie? Nem akarsz visszajönni az ágyba?

– De csak… Hermione egy kicsit felzaklatott. Azt hittem, hogy csak viccel.

– Miért?

– Malfoy elvette az eszét. Egyszerűen nem értem, hogy találhatott magának egy ilyen vigasz faszt. Komolyan mondom, hogy nem gondoltam volna… Ennyire hogyan zuhanhat meg valaki egy szakítás után?

– Jajj, drágám! Te mindenkit meg akarsz védeni. Ideje lenne elengedned ezt a bűntudatot – dorombolta Lavender. – De szerintem jól elvannak itt a szomszédban. Nem kell aggódnod érte.

– Mi van?

– Éppen szexelnek a szomszédban. Legalábbis azt hiszem. Nem hallom túl jól, de azt hiszem ők azok.

– Azok ők? – hüledezett Ron. – Azt hittem, hogy az övék két szobával lejjebb van. Úristen!

– Az Harry és Ginny szobája, drágám – szólalt meg Lavender. – Malfoy és Hermione hangoskodnak a szomszédban. Nem tudtad?

– Úgy nézek ki, mint aki tudja?

– Nem igazán.

– Undorító. És én még leszúrtam Harryt, hogy mért döngetik annyira az ágytámlát a falunknak – morogta a varázsló. – Ő meg csak esküdözött, hogy nem ő volt. Fél éjszaka nem tudtam aludni, mert azt hittem a kishúgomat hallottam… Erre Hermione. Felfordul a gyomrom.

– Nyugodj meg, nem fognak egész délután szexelni. Ilyen jól senki sem bírja. És ha befejezték, akkor majd mi is csinálunk egy kis zajt.

– Akkor is aggódom érte. És mindezt én okoztam, amikor szakítottam vele. Bár sose jártunk volna.

– Ronnie, ne vádold magad! Gyere ide, és ölelj meg!

– Az jó lesz.

Hermione szeme összeszűkült. Mégis mit gondolt magáról? Ronnal nem volt értelme beszélni. Fortyogott a dühtől, egyszerűen üvöltött volna.

– Váltsunk falat – mormolta Dracónak a boszorka. – Vigyél oda az ágyunk mellé, és dönts neki.

– Miért? – kérdezte a varázsló.

– Mert az ott még közelebbről hallanak minket – mondta a boszorkány, majd egy ügyes varázslattal felerősítette a hangokat.

Malfoy auror teljesítette a kívánságát, és cserébe olyan nyögésnek lehetett tanúja, amibe ő maga is beleborzongott. Kíméletlen csattanás hallatszott.

– Kérlek! Add meg nekem, amit akarok? Most!

– Sokat színlelsz ilyesmit? – kérdezte Draco mellékesen, mire Hermione csak forgatta szemét. – Tudod, hogy nem tudok neked nemet mondani, drágám.

Elfojtott nyögés és csókok volt a válasz. A határok kezdtek elmosódni a valóság és a szenvedély között, miközben együtt mozogtak. És a férfi erősen tartotta a boszorkányt.

– Mondj valamit – morogta Draco a boszorkány szájába.

– Oh, igen, Draco! Ez annyira jó vagy. Sosem hittem volna. Milyen kicsi, és mégis ennyire jól használod.

Draco zihált az elfojtott nevetésről, de inkább Hermione nyakába hajtotta a fejét.
– Ne röhögtess!

– Bocsi, nem jutott eszembe más – kuncogott fel ő is. Már egészen felszabadultnak érezte magát. Nem is emlékezett rá, hogy mikor nevetett ennyit. De Malfoy mellett ez a hét maga volt a meglepetések tárháza.

– Ezt megbánod.

Azzal a férfi keze felcsúszott a boszorkány combján, aki egyre szaporábban vette a levegőt, és az első igazi hamisítatlan vággyal teli nyögését hallatta, amiben nem volt semmilyen színlelés. Draco megérintette Hermionét a bugyiján keresztül, ami már menthetetlenül tönkrement. Hangosan zihálva néztek egymás szemébe.

Eközben a szomszédban…
– Ron, most már csinálhatnál valamit. Azt mondtad, hogy túl vagy Hermionén. Erre itt hallgatjuk, hogy Malfoyjal kefél a szomszédban.

– Próbálom, de nem működik a kibaszott Silencio.

Hermione ezt nem is hallotta, mert lefoglalta az, hogy Draco a nyakát csókolgatja, és finoman lecsúsztatja a nyáriruhája pántját. Mit érdekelte őt, hogy mi történik a szomszédban, miközben a férfi ajkai elérték az állát.

– Mondj már valamit.

– Mii… miiit? Hajolj ide és csókolj meg!

A férfi azonnal teljesítette a kérését, miközben egyre hangosabban nyögdécseltek. Hermione ujjaival összekócolta Draco haját, kigombolta az ingét, és vészesen közel került a mellkassimogatás közben ahhoz a ponthoz, amikor már a józanesze teljesen lebomlott, az agya elolvadt. És másra nem tudott gondolni csak arra, hogy pár apró ruhadarab választja el az igazi szextől.

A szenvedély viharának közepén a szomszédban.

– Talán megkérhetném őket, hogy varázsolják el a szobát – mondta Ron nyögve.

– Ha át mersz menni, akkor én varázsollak el – szólalt meg Lavender dacosan. – Mi a franc van ezzel a szobával?

– Én azt hiszem hányni fogok.

– Hányni? Ne merj hányni, Ronald Weasley. Nem igaz, hogy téged ez nem indít be.

– Hermione olyan, mintha a húgom lenne. Hát nem érted?

– Nem, mert nem a húgod – sziszegte Lavender. – Jajj, legalább a wécébe hányj Ronnie.

Eközben Draco erőteljesen hozzászorult Hermione csípőjéhez, és csalhatatlanná vált a vonzalma és a vágya a boszorkány iránt. Nyilvánvaló bizonyíték volt. A lány szeme elkerekedett, aztán belenézett a szürke szemekbe.

– Te most…

– Oh, én igen…

– Merlinre…

– De mennyire… Kibaszottul vonzó vagy, én meg nagyon be vagyok gerjedve. Kívánlak, régóta.

Hermionénak átfutottak az agyán gondolatok. A legtöbb ebből eredően mocskos volt, korhatáros és vágykeltő. Egyszerűen minden gátlását eldobta, és lehúzta magához a varázslót, aztán hevesen megcsókolta.

– Én azt hiszem… én is kívánlak.

– Veszettül?

– Aha.

– Én is.

Eközben a fal túloldalán…
– Mit gondolsz talán vége? – szólt Ron kétségbeesett hangja.

– Mittudomén, Ronnie? Én a saját orgazmusomért felelek. És most távolabb nem is állhatnék tőle.

– Nekem így nem megy.

– Fogd be! És gyere ide.

Hermione erősebben fonta össze a combjait Draco körül, és igyekezett hozzápréselődni. Tagadhatatlanul összedörzsöltődtek a ruhán keresztül.

– Ez most igazi? – morogta Draco.

– Igen – nyögte hangosan a boszorkány, de ez most őszinte volt.

– Akarod?

– Igen.

– És ez nem színlelés?

– Nem, kibasztott Merlinre mondom, hogy nem – szólalt meg szenvedélyesen Hermione.

– Komolyan?

– Azt akarom, hogy dugj meg, Draco Malfoy – mondta ki a lehető leghangosabban Hermione, és már nem érdekelte, hogy ki hallja és ki nem.

Draco szélesen elvigyorodott, miközben engedte a lánynak egy csók közben, hogy elengedje a derekát, és mindkettőjüknek lehetőséget biztosított ahhoz, hogy megszabaduljanak néhány ruharadarabtól. Hermione letolta a ruhája pátjait, majd kiszabadította a melleit.

– Tudod megvárom ám, amíg leveszed azt a ruhát – vigyorodott el Draco.

– Erre most rohadtul nincs idő – mondta a lány.

– Ez haladó szint, cicám.

– Szerintem megbirkózok vele.

A varázsló csak felmordult, majd megszabadult a nadrágjától. Hermione közben messzire röpítette a bugyiját.

– Oh, azt hiszem, hogy tévedtem a mérettel kapcsolatban. Ez nem is olyan kicsi – nevetett fel felszabadultan.

– Lehet, hogy nem lesz túl kellemes.

– Eddig mindent élveztem – mosolyodott elkacéran a lány. – Gyere közelebb!

– Biztos?

– Igen.

Draco felnevetett, aztán felkapta, és újra hevesen csókolózva nekicsapódtak a falnak. Aztán egy határozott és cseppet sem gyengéd lökéssel a varázsló elmerült a boszorkány égető forróságában. Először mindkettejük lélegzete elakadt az érzéstől, ami túl jó volt, túl régóta várt, eufórikus és tökéletes. Mindketten hangosan, tisztán, jól hallhatóan kiáltottak fel. Ez valódi volt, sokkal jobb, mint színlelni. És azonnal rátaláltak a ritmusra.

– Annyira jó vagy, Draco – mondta ki hangosan és őszintén Hermione, ami már a férfinak szólt, és nem a szomszéd hallgatóságnak.

Már a legkevésé sem érdekelte, hogy a hátát a durva fal karistolja. Csak is egyetlen egy dologra tudott gondolni. És az maga Draco volt, aki egyenletes lökésekkel űzte mindkettejüket valami leírhatatlan kárhozat felé, aminek a tüze el akarta őket emészteni.

– Hermione – szólalt meg Draco. – Fogalmad sincs, hogy mit teszel velem.

– Azt, amit te velem. Csak abba ne hagyd.

Annyira jó volt. Vele volt a legjobb, a legtökéletesebb, minden szempontból a legkielégítőbb. Nem kellett mondani semmit. Nem voltak véletlen tapogatózások. Mintha Draco belelátott volna a fejébe. És ha így is volt az agyát annyira tompának érezte, hogy semmi sem érdekelte csak az, hogy a testük egymáshoz ér. Nem számított már semmi. Sem az, hogy a nyári ruha tönkremegy majd. Sem az, hogy valakik óbégatnak a szomszéd szobában. Egyedül a közös szenvedély érdekelte mindkettejüket.

– A franca – szólt elhalóan a boszorkány. – Csak… csak… folytasd.

Dracót megszédítette a boszorkány látványa. Olyan készséges volt, olyan tökéletes. Pontosan olyan vágyat ébresztett benne, mint amikor parázs vitákat vívva egymás ellen harcoltak, most viszont valami megváltozott. A hangja, a nyögései, amik most csakis neki szóltak, ami elért mindenhova, amitől még hevesebb ritmusban mozogtak. Már mindkettejük testét beborította az izzadtság. És már csak egy apró mozdulat kellett volna.

– Olyan kicseszettül tökéletes vagy – mondta ki hangosan Draco.

Aztán megcsókolta.

A boszorkány pedig viszonozta.

Éhesen, hevesen, viharosan.

Mintha mindketten így tervezték volna ezt a pillanatot. Hevesen zihálva csókolták egymást, ahogy képtelenek lettek volna valaha is színlelni. A férfi erősen a falhoz nyomta a lányt, egy kissé durva lökéssel. És egy pillanat múlva elöntötte őket a fájdalmas gyönyör, mint a tiszta varázslat, egy mágiarobbanás, ami letarol mindent. Hevesen pusztít, de aztán újra éleszt.

Hangos kiáltással élveztek el, egyszerre, visszavonhatatlanul, amivel szinte egy egész évnyi gyűlölködésre való adrenalint szabadítottak fel magukban. Draco a saját testével szorította a falhoz Hermionét, és igyekeztek talpon maradni, miközben mindketten remegtek az orgazmus elsöprő erejétől. Végül hevesen zihálva csúsztak le fal mentén a fejüket egymásnak támasztva, ziláltan és kielégülten, még mindig remegve és összekapcsolódva. Hosszú percekig csak becsukott szemmel figyelték a másik lélegzését.

A pillanat varázsát csak a szomszédok zavarták meg.
– Mit gondolsz bántotta?

– Ne legyél nevetséges, Ronnie – horkantott fel Lavender. – Ez egy orgazmus hangja volt.

– De…

– Úgy hallom, hogy Hermione már túl van rajtad. Atyám. Malfoy nagyon értheti a dolgát.

– Ez egyszerűen undorító…

– Gyere, Ronci vissza az ágyba

– Ez így nem megy, amik ezeket dugnak a szomszédban – nyafogta a varázsló.

– Akarsz abból a múltkori bájitalból?

– Nem! Én egy másik szobát akarok, messze ezektől.

– Holnap reggel elintézem – ásított egyet Lavender. – De aztán… Jaj ne már!

Aztán Ron újra elment hányni.

Eközben a szomszéd lakosztályban a szenvedély vihara elcsitult. A hevességet, kellemes csókok és gyengéd érintések váltották fel. Halkan elsuttogott szavak, nevetések, miközben Nem is gondoltak arra, hogy volt egy küldetésük, egy színlelés. Draco egy varázslattal minden külső zajt kizárt a szobából, most már esze ágában sem volt osztozni semmin sem.

– Tudod, veszekedés helyett egy ideje ezt akartam csinálni – mondta Draco, miközben köröket rajzolt a boszorkány vállára, aztán egy apró csókot adott rá.

– Ezt?

– Ezt.

– Előbb is mondhattad volna – sóhajtott fel Hermione, majd felnevetett.

– Nem tudtam, hogy ennyire izgat az irodai szex.

– Mindegyikünk asztala kicsi.

– Össze is tolhatnánk őket – nevetett fel Draco. – Mit szólsz?

– Kizárt, hogy így együtt tudjak dolgozni veled – rázta meg a fejét a boszorkány. – Így már nem tudunk a munkára koncentrálni.

– Minden a szervezettségen múlik – kezdett bele a férfi nagyon komolyan. – Reggel szex, este szex, és akkor lesz időnk minden másra.

– Szervezettség?

– Tudom, hogy imádod az ütemterveket. Este másfél órát, reggel húsz percet kérek.

Hermione közelebb hajolt hozzá, aztán adott egy puszit az arcára.
– Nem gondolsz egy kicsit sokat magadról?

– Mondanám a két órát is, de szerintem te türelmetlen típus vagy, úgyhogy azt az ünnepnapokra tartogatom. Akkor innentől nincs színlelés?

Draco csak szórakozottal vigyorgott, miközben megérintette Hermionét. Úgy nézett rá, mintha nem lenne nála szebb, mintha körülötte forogna a világ.

A boszorkány nagyon nehezen felkelt a padlóról, kuncogva a saját ügyetlenségén, de azért igyekezett stabilan megállni. Szörnyen zilált volt, egy kicsit még mindig remegtek a lábai. Aztán csak úgy megszabadult a nyári ruha gyűrött maradványaitól. Draco elbűvölten figyelte a nőt, aki aztán kinyújtotta a kezét felé, és segített neki felállni.

– Akarsz zuhanyozni velem?

– Az istenekre, te meg akarsz ölni engem.

– Most még biztos nem – nevette el magát Hermione. – Hogy is volt az az irodai szex?

– Elmesélem neked, hogyan is tolhatnánk össze azokat az asztalokat – sóhajtott fel Draco nagy nehezen. – De előbb zuhanyozzunk le.

– Ja, és nem színlelünk tovább.

– Hála Merlinnek, akkor anyámnak se hazudok tovább.

– Anyádnak?

– Majd ezt elmondom később – csókolta meg a homlokát Draco. – Hogy is voltak azok a szex fantáziák?

– Melyiket váltod valóra? – mosolygott rá Hermione. – A zuhanyzós biztos jó lenne.

– Egy szörnyeteget szabadítottam el – nézett rá elragadtatottan a varázsló.

– Ahh, Draco Malfoy, még nem is tudod.

hozzászólások: 0