18. fejezet
A napfényben

Késő délután végül Draco és Hermione mégis elhagyták a szobát. Mindketten túlságosan is nyugodtak és elégedettek voltak. Egyszerűen lesétáltak a tengerpartra, ahol a násznép legnagyobb része strandolt, játszott a homokban és beszélgetett. Most sem keresték kimondottan a többiek társaságát, így mezítláb sétáltak a víz szélén. A hullámok időnként átcsaptak a bokájukon, a homok kellemesen meleg volt a talpuk alatt.

Hermione lehajolt egy különösen szép kagylóért.
– Ezt nézd!

Draco ránézett.
– Ez egy kagyló.

– Nem akármilyen kagyló.

– Valóban. Ez… egy különleges kagyló – mondta a férfi vidáman. – Vagy nem?

– Semmi érzéked hozzá – csóválta meg a fejét a boszorkány.

– Auror vagyok, nem tengerbiológus.

– Magizoológus. Ez egy mágikus faj – sóhajtott Hermione. – Ebből nagyon erős bájitalt készítenek az átoksebek kezelésére.

– Így már dereng bájitaltanról – szólalt meg a varázsló, aztán megcsókolta a boszorkány homlokát. – Még jól jöhet.

Hermione boldogan a zsebébe csúsztatta a kagylót.
– Emléknek.

– Akkor én is keresek egyet.

Alig tíz perc múlva Draco diadalmas arccal tartott fel egy egészen jelentéktelen, szürke kavicsot.
– Tessék.

– Ez egy kő. Határozottan egy kő. Nem kagyló.

– Nem. Ez egy nagyon karakteres kő – javította ki a varázsló. – Ezeknek a muglik varázserőt tulajdonítanak.

– Dehogy is – nevetett Hermione.

– Pedig, de. Hallottam. Kiteszik a holdfénybe, vagy valami ilyesmi, és szerintük szerencsét hoz, ha dörzsölgetik – mondta Draco. – Szerintem jól néz ki.

– Még nevet is adtál neki?

– Gondolkodom rajta.

Hermione már nevetett.
– Te teljesen buggyant vagy.

– Itt töröm magam, hogy emlékeket gyűjtsek neked. Te meg annyival értékeled ezt, hogy buggyantnak nevezel? – tette fel a kérdést a férfi sértődötten. – Nem mindenkivel vagyok ennyire romantikus.

A boszorkány egy pillanatra megállt.
– Most már látom a különbséget a régi és az új éned között.

Draco tekintete a tengerre siklott.
– Ugyan…

– Aranyos vagy.

– És buggyant…

Ezúttal Hermione volt az, aki megfogta a kezét. Nem azért, mert szüksége volt rá. Hanem mert egyszerűnek és természetesnek tűnt. És talán ez volt az egész nyaralás legnagyobb ajándéka. Nem a luxuslakosztály. Nem a tenger. Nem a napsütés.

Hanem az, hogy egyiküknek sem kellett többé megjátszania magát a másik előtt. A szerepjáték, amely egykor csak ürügy volt, lassan teljesen eltűnt, és a helyén valami sokkal értékesebb maradt: két ember, akik először merték elhinni, hogy talán a legváratlanabb történetek végződhetnek a legőszintébben.

A boszorkány lábujjhegyre állt és megcsókolta a varázslót.

– Csak nyálas dolgok jutnak eszembe – sóhajtott Draco.

– Pedig már majdnem egy napja nem hívsz cicamurmáncnak – sóhajtott fel Hermione is.

– Maradjunk még egy hetet. Neked is biztosan rengeteg szabadságod van. Nekem is van még.

– Tudod, hogy nem lehet.

– Jelentsünk feketemacska influenzát – jutott eszébe Dracónak. – Kiválasztjuk valamelyikünk lakását, ahova karanténba elvonulunk. Mit szólsz?

– Nem kellene sokáig győzködnöd – nevetett Hermione.

– És hova tűnt a szabálykövető éned?

– Eszembe jutott, hogy miket művelhetnénk egy hétig együtt.

– Hmm, érik az a letartóztatás, Miss Granger – suttogta a fülébe a varázsló, aztán megint felnevetettek.

Miközben sétáltak a parton, két cseppet sem várt jövevény jelent meg előttük. Ron és Lavender határozottan elindult feléjük, és esélyük sem volt kikerülni őket.

– Mit gondolsz, észrevettek? – kérdezte Hermione.

– Szerintem van esély rá – felelte Draco. – Weasley úgy néz ránk, mint aki lát is. Lavender meg úgy szorítja, mintha előre akarna esni a nagy melleitől.

– Késő lenne már hoppanálni? – nyafogta a boszorkány.

– Hová?

– Bárhová.

– Udvariatlan lenne, nem késő – válaszolt a bölcs auror. – Hallgassuk meg, mit akarnak.

– Semmi kedvem beszélni velük – sóhajtott a boszorkány.

– Itt vagyok veled, drágám – mormolta a férfi, és felemelte az összekulcsolt kezüket, aztán megcsókolta Hermione kezét. – Nem történhet semmi rossz.

– Gondolod?

– Tudom – mondta Draco, aztán közelebb húzódott hozzá. – Megátkozom őket, ha mégis.

Ron néhány lépéssel előttük megállt. Láthatóan nem volt olyan magabiztos, mint máskor. A tarkóját vakarta, majd egy pillanatra Lavenderre nézett. Mindannyian köszöntek egymásnak.

Aztán Lavender türelmetlenül meglökte a könyökével a vőlegényét, aztán intett a fejével is.
– Na, mondd már!

– Tudom – morogta Ron a kezét tördelve. – Csak… próbálom jól csinálni.

– Akkor kezdd el, Ronnie, mindenki rád vár.

Hermione meglepetten nézett rájuk. Draco védelmezően hátulról átölelte a boszorkányt, aki egy apró mosollyal simogatta a férfi karját.

Ron nagyot sóhajtott, mintha a világ legnehezebb beszélgetését akarná most elkezdeni.

– Figyelj… Hermione… én…

– Ez nagyon ígéretes kezdés – jegyezte meg Draco halkan.

Hermione oldalba bökte, mire a férfi ártatlan képet vágott, és csak vigyorgott.

Ron végül összeszedte magát.
– Sajnálom – nyögte ki végül. – Nem volt igazam, és rémesen viselkedtem veled.

Hermione pislogott.
– Tessék?

– Azt, ahogy viselkedtem… sajnálom, tényleg. Nem voltam jó barátod. Az egészet sajnálom. Mindenfélét képzeltem rólatok, és… hát… teljesen félreértettem a helyzetet – mondta ki végül a vörös hajú férfi. Láthatóan megkönnyebbült. – És nem hallgattalak meg.

– Mondtam én – szúrta közbe Lavender. – Csak rájuk kell nézni. Mindenki elolvad…

– Igen, mondtad – ismerte el Ron, aztán összehúzta a száját. – Sokszor is.

– Nagyon sokszor. Főleg a múlt este után.

– Lavender.

– Most mi van? – vonta meg a vállát a boszorkány, majd egy dévaj mosollyal nézett rá a párosra. – Hallottunk mindent.

– Oh, ne! – szólt színpadiasan Draco. – Hangosak voltunk?

– Túlságosan is – morogta Ron. – De nem erről akartam beszélni. Hanem tényleg sajnálom, hogy annyi baromságot mondtam, Hermione.

– Rendben, értettem. És nincs harag.

– Tényleg?

– Már túl vagyok rajta – felelte a boszorkány. – Csak ne hozd fel újra, kérlek!

Lavender elégedetten összefonta a karját, mintha ő lett volna az egésznek az értelmi szerzője, és a békülés csak az ő sikere lenne.

Ron ismét Hermionéra nézett.

– És te és Malfoy. Azt hittem, csak bosszantani akarjátok egymást. Aztán azt hittem, ez az egész csak valami ostoba játék. Közben meg… – vállat vont. – Elég vak voltam.

Hermione arcán ellágyul vonások jelentek meg.
– Volt már rá példa.

– Kösz. Ezzel nagyon sokat segítesz.

– Bocsánat. De szerintem megérdemled, Ronald.

Ron felnevetett.
– Ezt megérdemeltem. Igen, ez jogos.

Egy pillanatra elhallgatott, majd komolyabb lett.

– Csak azt akartam mondani… örülök, hogy itt vagy, Hermione. Tényleg. Nagyon sokat jelent, hogy eljöttél az esküvőnkre.

Hermione szeme ellágyult.
– Én is örülök, hogy itt lehetek. – Ez most a legőszintébb volt, amit mondhatott. Habár nem teljesen Ronék meghívása és a sziget szépsége segítette hozzá ehhez, hanem Draco miatt, de a lényegen persze ez nem változtatott.

Ron bólintott, aztán Dracóra pillantott. Egy hosszú percig kereste a szavakat. A régi ellentétek nem múltak el csak úgy. De Lavender torokköszörülése emlékeztette arra, hogy végre le kellett ezt zárnia.
– És… annak is örülök, hogy ti… hát…

– Életben hagytuk egymást? – segítette ki Draco. Időközben Hermione kibontakozott a varázsló öleléséből, és a könyökével oldalba lökte. – Végül is találtunk egy másik megoldást.

Ron felhorkant.
– Hát a hangok alapján, amit tegnap hallottunk. Áááú! Lavender. – A boszorkány valami olyasmit mondott, hogy ne legyél már hülye, de nem lehetett tisztán érteni. – Kezdetnek az sem rossz. Örülök nektek.

– Elég alacsonyra tetted a lécet.

– Ismerlek, Malfoy.

Mindannyian elnevették magukat.

Ron ezután megvonta a vállát.
– Szóval… örülök, hogy ilyen jól kijöttök egymással. Nem gondoltam volna, de… úgy néz ki, működik. A hallottak alapján meg… Áúú! Lavender.

– Mindkettőtöknek sok boldogságot kívánunk – fejezte be a boszorkány őszinte örömmel.

Draco egy pillanatra Hermionéra nézett, majd vissza Ronra.

– Mi sem gondoltuk volna.

– Az biztos – mosolyodott el Hermione.

Néhány másodpercnyi csend után Lavender izgatottan előrelépett.
– Na, most hogy ez végre megvolt…

Ron felnyögött.

– Tudtam, hogy lesz még valami – morogta a vörös hajú.

– Persze, hogy lesz. Holnap esküvő, Ronnie. Vagy talán elfelejtetted?

– Dehogy…

Lavender Hermionéhoz fordult, mély levegőt vett, mintha szüksége lett volna erre.
– Én is szeretnék bocsánatot kérni tőled.

Hermione meglepetten nézett rá. Eddig nem volt hasonlóban része, de a hatásszünet után biztosan lehetett más is. Lavender készségesen folytatta.

– Nem voltam túl kedves veled, amikor megérkeztél. Azt hittem, rossz ötlet, hogy itt vagy, és… hát… teljesen félreismertelek – folytatta a boszorkány őszintén. – Én nem akarom, hogy bárki rosszul érezze magát a mi nagy napunk alatt. És nem akarom, hogy bárki haragudjon valamiért a másikra, aminek nincs alapja, vagy csak egy gyerekes rivalizálás.

– Semmi baj.

– De, van. És szeretném jóvátenni, ha megengeded.

Hermione kíváncsian billentette oldalra a fejét.

Lavender mély levegőt vett.
– Arra gondoltam… hogy… ha még nem késő…

Ron meghatottan nézte a menyasszonyát.
– Nyögd már ki, LavLav.

– Ne szólj bele, WonWon!

– Bocsánat.

Lavender ismét Hermionéra nézett.
– Szeretném, ha csatlakoznál a koszorúslányaimhoz. Teljesen mindegy, ha nem passzol a ruhád a többiekéhez. Nem számít. És örülnék neki, ha nemcsak Harry, hanem mindegyik jó barátja ott állna Ron mellett az oltárnál.

Hermione teljesen lefagyott.
– Én?

– Igen.

– Lavender…

– Tudom, hogy későn jutott eszembe, és úgy lerohantunk nemrég. Tudom, hogy furcsán hangzik. De szeretném, ha ott lennél velünk.

Hermione meghatódva szólalt meg:
– Ez igazán kedves tőled.

– Akkor…?

A boszorkány finoman megrázta a fejét.
– Nagyon sokat jelent, hogy megkérdeztél. Tényleg. De azt hiszem… vendégként szeretnék részt venni az esküvőtökön. Jobban szeretném Dracóval együtt nézni, és gratulálni nektek.

Lavender arca egy pillanatra csalódott lett, de rögtön bólintott.
– Megértem.

– Így végre úgy élhetem át az egészet, hogy semmi más dolgom nincs, csak drukkolni nektek. Szeretném látni, ahogy kimondjátok az igent, anélkül, hogy közben azon aggódnék, mikor kell bevonulnom, vagy éppen mit felejtettem el.

Lavender mosolya lassan visszatért.
– Rendben van.

A két boszorkány végül egyszerre nevetett fel. Aztán Lavender elnézést kért, mert valamilyen halaszthatatlan teendői voltak néhány asztaldísszel.

Draco Ron felé fordult.
– Azt hiszem, ezt most egész jól megúsztuk.

Ron halkan kifújta a levegőt. Láthatóan jobban félt attól, hogy Hermione és Lavender összevesznek, mint bármi mástól.
– Őszintén? Én is ezt érzem.

Draco elvigyorodott, majd ismét összefonta az ujjait Hermionééval.
– Akkor talán ezentúl kevesebb félreértés lesz közöttünk.

– Jó lenne – felelte Ron. – Kezdjem megszokni, hogy Malfoy nem mindig idegesít?

– Ne aggódj – vigyorgott Draco. – Dolgozom rajta, hogy ez ne tartson sokáig.

Ron felnevetett, most már egy kicsit felszabadultabban.
– Na, ez már sokkal ismerősebb. Kviddics? Jössz, Malfoy? Még nincs fogója a másik csapatnak, Ginny pedig sütteti magát a parton.

– Áhh…

– Menj csak, édes – szólalt meg Hermione, majd egy puszit nyomott a varázsló arcára. – Én addig megkeresem Ginnyt.

– Biztos? Szívesen napozok veled a parton.

– Persze, menj csak. Egész héten nem repültél, és tudom mennyire szeretsz kviddicsezni – mondta Hermione.

– Tényleg? – kérdezte Draco vigyorogva. – Kezdesz sokat tudni rólam.

– Elkapod nekem a cikeszt?

– Ha nem, akkor a tiédet kapom el.

Erre Hermione harsányan felnevetett. Ron pedig a fejét vakargatta, és furcsa tekintettel nézett rá.

– Mi van Hermione cikeszével? – kérdezte Ron utálkozva. – Mégis mi ez?

– Ahh, Weasley, majd elmagyarázom.

– Meg ne próbáld, Draco! – intette le Hermione, mire a varázsló csak rákacsintott.

Aztán Draco és Ron elindultak a kviddicspálya felé, Hermione pedig a homokban Ginny felé, aki éppen az egyik napozóágyon olvasott. Nem kellett messzire mennie. A boszorkány, amikor meglátta, lelkesen köszöntötte a barátnőjét.

– Eltűntél mostanában, de szinte ragyogsz – jegyezte meg Ginny. – Láttalak sétálni titeket a parton. Olyan aranyosak voltatok.

– Ez a sziget fantasztikus – magyarázta Hermione elégedetten. – Annyira pihentető, és teljesen kikapcsoltam.

– Igazán? Szerintem, akivel jöttél ő tehet róla. Nagy téteket tennék rá. És ebben szerintem nem is tévedek olyan nagyot.

– Draco? – tűnődött a lány. – Nem hiszem. Olyan pihentető…

– …a többszörös orgazmus – fejezte be a vörös hajú a mondatot, miközben szélesen elvigyorodott. – Nem is kell mást mondanod, Hermione. Napokra eltűntetek, ha láttunk titeket, akkor kézenfogva sétáltatok. Nem hiszem, hogy csak varázslósakkot játszottatok napestig. És van egy kis harapásnyom a válladon.

– Ginny! Én… csak jól érezem magam. Ennyi az egész – próbálkozott Hermione mélyen elpirulva, miközben ráigazította a vállára a ruhát.

– Ez mindenki tudja, drágám. Talán csak Muriel néni a kivételével, aki rosszul hall.

A lány vett egy mély levegőt, elgondolkodott, aztán megkérdezte:
– És honnan tudják?

– Az egész hotel hallott titeket, őrülten hangosak voltatok, Ronék valamilyen leváló vakolatot is említettek ma reggel a reggelinél – sóhajtott fel Ginny vidáman. – Szóval mindenki mindent tud. Kivéve Harryt, aki végig fülvédőben aludt.

– Ohh, Merlinre! Mindjárt elsüllyedek – mondta a boszorkány, aztán leroskadt a vörös hajú boszorka mellé a homokba.

– Ugyan már. Ez inkább vicces. Szegény, Harry – nevetett fel a vörös hajú. – Még sosem láttam ennyire zavartnak a kedves férjemet. Ron egy milliószor leszidta, mert azt hitte, hogy mi vagyunk ennyire hangosak. Velem is próbált beszélni, de hát nem a mostani lesz az a nap, amikor a bátyám a szexről fog kioktatni.

– Ez annyira kínos.

– Dehogy. Örülök, hogy végre egymásra találtatok. Tényleg. Már nagyon vártam, hogy mikor törik meg a jég. Csak idő kérdése volt.

– Ah… Mit gondolsz? Megőrültem, vagy nem tudom… Szeretem őt.

– Csak szerelmes vagy. Élvezd ki. Csoda, hogy nem hamarabb történt meg ez – sóhajtott a boszorkány.

– Ő is nagyon oda van értem.

– Ahogy rád néz… Ezt mindenki tudta már egy ideje.

– Ez aztán szép – sóhajtott Hermione. – Mindenki minden tud, mindenki mindennel annyira tisztában van.

– De senki se akarja és szereti, hogy megátkozzák, ha beleüti az orrát olyasmibe, amibe nem kellene – válaszolt Ginny.

– Ez igaz.

– Ne legyél durcás! Örülök nektek. És a többiek is.

– Biztos?

– Ha te boldog vagy, akkor mi a barátaid is azok vagyunk. És a hülye bátyámmal meg ne foglalkozz – csóválta meg a fejét Ginny. – Merlin tudja, hogy mi baja van.

– Bocsánatot kért. Alig pár perce – szólalt meg Hermione. – Még Lavender is. Megkért, hogy legyek a koszorúslánya mégis. De aztán mondtam neki, hogy inkább nem vállalom.

– Hogyhogy? Bár őszintén irigyellek, amiért neked nem kell felvolnulni.

– Nem tudom, hogy mi okozta ezt a pálfordulást – vonta meg a vállát a lány. – Dracóval jó pár napig bosszantottuk őket az igaz.

– Jaj, igen! A faldöngetés – jutott eszébe Ginnynek.

– Egy része csak megjátszás volt, de tegnap este… – felsóhajtott, aztán képtelen volna az érzéseit eltűntetni az arcáról. – Onnantól semmit sem színleltünk.

– Nagyon örülök nektek. Bár még Malfoynak nem mondtam el, amit akartam, de sort kerítek rá.

– Mire gondolsz?

– Ha bántani mer, akkor ráuszítom a gurkóimat – vigyorgott Ginny gonoszul.

Hermione csak felnevetett. De nagyon is bízott benne, hogy nem lesz semmilyen baj, amiért Draco gurkókat érdemelne. Még egyszer sem volt ennyire biztos a jövőben. Alig várta, hogy folytassák azt, amit elkezdtek.

– Már csak egy dolgot mondj el, Hermione.

– Micsodát?

– Olyan jó volt Malfoyjal a szex, mint ahogy hallottuk? – kérdezte a barátnője cinkos szórakozottsággal.

A barna hajú boszorkány elmosolyodott.
– Még annál is jobb.

– Mindent mesélj el!

– Javíthatatlan vagy, Ginny Potter.

– Hé! Én szeretnék lenni az első, aki az auror testület második legjobb pasijáról hall. Szóval most el kell mesélned mindent.

hozzászólások: 0