author image

Csak

egy színjáték

Amikor Hermione Granger meghívást kap volt szerelme és gyerekkori szobatársa, Ron Weasley és Lavender Brown esküvőjére, egy kétségbeesett pillanatban azt hazudja, hogy már ő is boldog párkapcsolatban él. Mielőtt azonban elárulhatná, kivel, Draco Malfoy a jegyespár előtt magára vállalja a szerepet. Egy esküvő. Egy hét egy varázslatos magánszigeten. Egy kapcsolat, ami csak színjáték… egészen addig, amíg már senki sem tudja, hol végződik a hazugság, és hol kezdődik a szerelem.

korhatár: 18 év

Fejezetek

 
20. fejezet
20. fejezet
Epilógus

1 héttel később

Az irodája csendes volt aznap délután, csak a pennák sercegése és a mágikus dossziék halk susogása töltötte be a teret, ahogy önmaguktól lapozgatták magukat a megfelelő aktáknál. Hermione az asztalánál ült, tekintetét egy jelentésen tartotta, amit már vagy tizedszerre olvasott át, anélkül, hogy valójában egy szó is megragadt volna belőle.

Draco az irodája túlsó végében dolgozott, a tolla gyors, magabiztos mozdulatokkal siklott a pergamenen, de időnként – amikor azt hitte, senki sem figyel – felpillantott, és a tekintete megkereste Hermionéét a helyiség másik végében. Láthatóan kettejük közül Dracónak ment könnyebben a munka.

Egy kis papírrepülő szállt át a levegőben, ügyesen kikerülve két kolléga fejét, mielőtt pontosan Hermione asztalára landolt volna. A boszorkány elrejtett mosollyal hajtogatta ki.

D: „Az a jelentés nem fogja magát megírni, Granger.
Bár be kell vallanom, imádom nézni,
ahogy úgy teszel, mintha olvasnád."

Hermione felnézett, és megtalálta Draco tekintetét a szoba túlsó végéből, aki ártatlan arckifejezéssel folytatta a saját munkáját, mintha az előbb nem is ő küldött volna üzenetet. Előhúzott egy pergamendarabot, és gyorsan odafirkantott néhány szót, mielőtt visszaküldte volna a papírrepülőt.

H: „Legalább én úgy teszek,
mintha dolgoznék. Neked meg sikerült három
egyforma szót leírnod fél óra alatt.”

A válasz nem sokáig váratott magára.

D: „Az a három szó rendkívül fontos volt.
Talán, ha kevésbé lennél elfoglalva azzal,
hogy engem bámulsz, észrevetted volna.”

H: „Nem bámultalak.”

D: „Ötször néztél ide az
elmúlt tíz percben. Számoltam.”

H: „Ez most munkaidő, Malfoy.
Illetlen üzeneteket küldeni kollégának."

D: „Nem küldtem semmi illetlent. Még."

H: „Az a „még” szó eléggé sokat sejtet.”

D: „Tessék, itt van egy illetlenség, csak neked.”

H: „Mi ez a kis rajz a pergamenen?”

D: „Fordítva nézed, cicamurmánc.”

Hermione megfordította a pergament, majd kuncogva megírta a választ.

H: „Szerintem sokat gondolsz magadról. Nem vagy ennyire hajlékony.”

D: „Improvizálunk. Van néhány ötletem.”

H: „Nagyon kreatív vagy.”
Hermione érezte, ahogy elpirul, és jól láthatóan megpróbálta elrejteni a vigyorát a saját aktája mögé, ami arra utalt, hogy már jó ideje szórakozik a kettejük levelezésén.

A következő papírrepülő már gyorsabban érkezett, mintha Draco alig várta volna, hogy elküldhesse.

D: „Ma este mit szólnál egy vacsorához?
Csak te és én. Esetleg utána valami
más is szóba jöhetne.”

Hermione a szája elé kapta a kezét, hogy elrejtse a mosolyát, ami önkéntelenül is szélesre húzódott.

H: „Lehet róla szó.”

D: „De ki is hagyhatjuk a vacsorát. És egyből ugorhatunk a desszertre.”

H: „Mondták már neked, hogy nem tudsz rajzolni?”

D: „Tök egyértelmű, hogy mire gondoltam. Te leszel a desszertem.”

Hermione elmosolyodott, miközben megforgatta a rajzocskát. Draco a szoba túlsó végében elégedetten hátradőlt a székében, karba tett kézzel figyelve, ahogy a boszorkány próbál újra komoly arcot ölteni.

Végül Hermione letette a tollát, felállt az asztalától, és átsétált az irodán, egyenesen Draco asztalához indult el.

– Nos, Malfoy auror – szólalt meg, a karját összefonva a mellkasa előtt –, még nem beszéltünk meg mindent.

Draco felnézett rá, a szeme csillogott, ahogy hátradőlt a székében, teljesen nyugodtan. Egyáltalán nem zavarta a lány jelenléte.

– Azt hittem, sosem hozod szóba. Az én lakásom nagyobb, mint a tiéd, és hozhatod a macskádat is. Szerintem ezzel le is zártuk az ügyet, Miss Granger.

– Draco.

– Igen, drágám?

– Nem egészen erre gondoltam, de rendben, ebben a kérdésben is megegyeztünk – szólalt meg bujkáló mosollyal. – Én viszont nem erre gondoltam.

– És mire gondoltál?

Hermione nekidőlt Draco íróasztalának, miközben a férfi még mindig a székben ült. és figyelmesen nézett a boszorkányra.

– Korábban emlegettél reggel és esti elfoglaltságokat. Aztán említettél valamit a jó viselkedésről. De egy dolgot kihagytál.

Draco elgondolkodva karba tette a kezét, és vékonyra húzta össze az ajkát.
– Azzal vádolsz, hogy nem vagyok alapos?

A boszorkány felsóhajtott.
– És mi lesz ezzel a hosszú-hosszú ebédszünettel?

Az auror elvigyorodott.
– Azt mondod, hogy töltsük el hasznosan?

– Határozottan. És olyan jól áll neked az egyenruha, meg ez a bőr pálcatartó – fújta ki a levegőt Hermione, aztán elhelyezkedett a varázsló ölében, aki finoman megérintette a combjait, és előre dőlt a székkel. Draco elragadtatottan nézett rá.

– Talán most megbeszélhetnénk, hogyan is lehetnénk hatékonyak.

A boszorkány előrehajolt, hogy belesuttoghasson a varázsló fülébe.
– Legjobb az lenne, ha az auror-fantáziámat váltanád valóra.

– És erre elég az ebédszünet?

– Az egyikre elég.

Szenvedélyesen csaptak le egymás ajkaira, miközben Hermione beletúrt Draco hajába, aki felnyögött, miközben felcsúsztatta a kezét a boszorkány szoknyája alá, és elmerült a forróságában.

– Merlin szentségére, Hermione, megint nincs rajtad bugyi.

– Mostanában hajlamos vagyok elfelejteni.

Draco belenevetett a csókba.
– Kis boszorka, és nekem el se mondtad.

– Kíváncsi voltam, hogy magadtól mikor jössz rá – incselkedett vele a lány.

– Meg akarsz ölni, igaz?

– Nem, most még biztosan nem. Hmm, mit fogsz tenni, Mr. Malfoy?

– Hmm, Miss Granger, lássuk csak. Lesöpröm az íróasztalt, feldoblak rá, és mélyen…

– És körülnézel mielőtt bármit is tennél – hallatszott Harry fáradt hangja az iroda ajtajából. A két rajtakapott szerelmes, egyszerre néztek rá. – Csak nem zavarok?

– Harry!

– Ebédszünetünk van, főnök – mondta Draco méltatlankodva. – Remélem, hogy jó okkal zavarsz.

– Vicces. Felfaljátok egymást. De ugye még nem…

– Nem, még nem…

Hermione közben pirulva villámgyorsasággal szállt ki Draco öléből. Gyorsan megigazította a szoknyáját, és egy aktát nyomott a férfi ölébe, hogy elrejtse a bizonyítékokat.

– És miért jöttél, Harry? – kérdezte még mindig magát legyezgetve Hermione.

– Megkaptam a jelentéseteket.

– És volt valami érdekes benne, főnök?

– Ahogy vesszük – vonta meg a vállát Harry, majd jelentőségteljesen előhúzott egy fekete csipkebugyit a kezében tartott mappákból.

Hermione rákvörösen nyögött fel, és a fejéhez emelte a kezét.

– Szóval, ez mióta egy seprűgyorsulási verseny elengedhetetlen bizonyítéka?

– Meg tudnám magyarázni – szólalt meg Draco vigyorogva –, de szerintem ezt Miss Granger jobban meg tudná.

A boszorkány sötét pillantást váltott a varázslóval.
– Bocs, Harry! Nem fog többé előfordulni – préselte ki magából a szavakat.

– Gyerekek, moderáljátok már magatokat.

– Mi mindent megteszünk, főnök! Hidd el! – köszörülte meg a torkát Draco. – Még van szexütemtervünk is. De nem tudok mit csinálni vele, ha ennyire jól áll nekem az auror egyenruha. Áú! – Érkezett a csípős átok jobbról, majd találkozott a tekintete egy villámokat szúró szemű boszorkával. – Szeretlek, murmánccica.

Harry megköszörülte a torkát.
– Új szabályok vannak. Nincs szex munkaidőben.

– Eddig lehetett? – nevetett Draco. – Francba, egy évig nem használtuk ki ezt a lehetőséget.

– Úgy értem, hogy ebédidőben sem.

– És ha otthon eszünk? – kérdezte a varázsló. – Akkor sem szabad?

– Ah, reménytelenek vagytok. Mit bánom én, hogy mit csináltok. Mindkettőtöknek megrovást adok, és többet ne találjak semmit sem egyik aktában sem, mert akkor megkeresem nektek a legrosszabb irodai munkát a minisztériumba. Világos?

– Mint a nap, főnök.

– Sajnálom, Harry.

Azzal a varázsló morogva távozott.

Hermione a kezét a szája elé tette, és úgy rázkódott a nevetéstől. Draco közben felkelt a székből, elé lépett, a derekára fonta a kezét, és megcsókolta. Aztán a lakásába hoppanálta magukat.

– Tudod, Malfoy auror, nem élhetsz vissza a kiváltságaiddal – simította végig a férfi egyenruháját Hermione.

– Itt most nem én vagyok a gonosz – mormolta Draco, miközben a homlokát a lányénak nyomta. – Nem engem kaptak el hiányos öltözékben.

– Csak egy hiányzik.

– Egy fontos.

– Most annyira nem.

– Meg fogom bilincselni, Miss Granger.

– Már alig várom – csókolta meg teljes odaadással a boszorkány.
Azzal mindketten kapkodva vetkőztetni kezdték egymást, majd eltűntek Draco hálószobájában.

A legjobb ebédszünetüket töltötték el együtt azon a héten.
hozzászólások: 7
feltöltötte: Nyx | 2026. Aug. 25.

by Hm @ 2026. Sep. 10.
vagyis az írást nagyon köszi :D nem a fordítást :D
by Nyx @ 2026. Sep. 15.
De örülök neki!!!! Köszönöm szépen! Nekem is nagyon jól esett egy ilyet írni, csak úgy hirtelen jött az ötlet :D Nagyon szívesen :)

<< Older (2) Newest >>

Powered by CuteNews

Dramione Drabble

Hermione: - Tudod milyen hangot ad ki a görény?
Draco: - Nem.
Hermione: - Ha apám megtudja.
Draco: - ...

quotes svg