2. fejezet
A megállapodás

– Te rohadék idióta – rontott rá Granger Malfoyra, miután beviharzott az irodába. A mosdóban egy kicsit felfrissítette magát, és legyűrte a második hányást. Viszont azt már tudta, hogy kin fogja kitölteni a haragját.

– Oh, drága Mandragórám, hát visszajöttél? – kezdett bele Malfoy auror. – Te vagy a fényem ebben az átkozottul sötét irodában. Nélküled elveszett lennék.

– Ne akard, hogy lehányjalak téged is.

– Jobban nézel is, Granger. Az előbb olyan zöld voltál. Aggódtam. Mi lesz a sztorink? Szerintem megemlíthetjük a Szent Mungo legutóbbi jótékonysági bálját, ahol Szent Potterrel és Weasley-kapitánnyal felavattatok valami ocsmány szobrot? Az nagyjából három hónapja volt. Akkor kezdődött a fellángolásunk.

– Mi volt ez a színjáték? – rontott rá Hermione.

Draco letette a tollat, felsóhajtott, majd felkelt az asztaltól, és boszorkány fölé magasodott, aki kénytelen volt felnézni rá.

– Mégis mi lenne? – kérdezett vissza nyugodtan. – Elintéztem magunknak egy hét luxusnyaralást. Szívesen, cicám. Most pedig nem érünk rá turbékolni, mert rengeteg aktát át kell nézni, hogy el tudjunk menni. Szívesen.

– Nem.

– De.

– Mi? Neeem, nem. Nem jöhetsz velem. Ez kizárt dolog. Inkább elmondom Ronnak, hogy az egész csak vicc volt.

– És összetöröd a szívem? Már annyira beleéltem magam, hogy a létezésed beragyogja az életem és a sivár napjaim, nem is beszélve az Emerald Isle napsütéses tengerpartjairól – sóhajtott Draco teátrálisan, mintha egy hősszerelmes játszana el. – Túlzás az, hogy azt mondom, hogy amikor megpillantottalak abban a ruhában, azon a bulin, eldöntöttem, hogy téged akarlak?

– Ha sok romlott töklevet ittál, akkor nem – morogta Hermione. – Hagyd már abba ezt a hülyeséget.

– Ígérd meg, hogy az enyém leszel – folytatta Malfoy auror a színjátékot. – Maradj az enyém örökre.

– Még csak az kellene. Hagyjál békén, és ne nézz rám ilyen ábrándos szemekkel, mert még azt hiszik, hogy Amortentia mérgezésed van. Változz vissza az igazi mardekárossá, aki eddig is voltál.

– Játsszuk azt, hogy még mindig roxfortos diákok vagyunk. Tudom, hogy már akkor is nagyon vonzónak találtál.

– Vonzónak?

– Minden lány oda van értem. Ne tagadd, Granger, hogy te nem.

– Tudom, hogy egy kicsit a fejedbe szállt a dicsőség, amikor a legszexibb agglegény varázslókat sorolták fel Szombati Boszorkányban. De azért ne gondold azt, hogy minden nőnek te vagy a válasz a kérdéseire.

– Neked ma úgy tűnik tényleg én vagyok – nevetett fel Draco. – És ne is említsd azt a cikket. Weasley megelőzött benne.

– Jövőre nem lesz benne – sóhajtott fel Hermione. – Merlinre, nem fogok elmenni arra az esküvőre.

– Egy frászt nem. Én vagyok a plusz egy főd, a barátod, akivel állítólag három hónapja nagyon komoly kapcsolatban élsz. Igazából ez valahol még igaz is. Most gondolj bele, Granger, mi van, ha ez, ami köztünk van az nem csak düh és gyűlölet, hanem vágy, forró, izgató vágy.

Hermione tovább fortyogott a dühtől.
– Hogy te milyen seggfej vagy…

– Cöcöcö. Ez a seggfej megmentette a csinos kis seggedet, miközben úgy aláztak le, hogy azt más esetben örömmel nézném, de Weasley-t sokkal jobban utálom, mint téged. És én nem hagyom, hogy az én cukormázas csokibékámat valaki ilyen módon megalázza.

– Nem viszlek el. És még egy ilyen hülye becenév, aztán megyek a HR-re.

– Szegény Louie. Hamarosan vagy terápia kell neki vagy felmond – jegyezte meg a varázsló egy fáradt sóhajjal. – Nézd ennek a jó oldalát.

– Mert van neki? Nézném, de nem látom. Egy hétig legyek veled összezárva?

– Természetesen, Granger, mindennek vannak jó oldalai. Most visszavághatsz ennek a két díszpintynek. Én már végiggondoltam, amíg te hánytál a mosdóban, hogy mivel is tudnánk őket megőrjíteni. Csak ehhez még ki kell húznod azt a bizonyos karót, amit lenyeltél.

– De csodás.

– Én vagyok tökéletes partner. Egyedülálló vagyok, és történetesen rám férne egy hét napfény egy magánszigeten – vigyorgott Draco elégedetten és mindenttudóan. – És hajlandó vagyok részt venni ebben a hazugságban.

– Auror vagy.

– De nem szent. Nem sértek törvényt ezzel, ha jól tudom. Nincs olyan, hogy nem lehetsz valakinek az álpasija. És most kit zavar, ha Weasley-nek és Lavendernek nem mondunk igazat? Úgyis magukkal vannak elfoglalva. Szóval?

– Ebből csak annyit értek, hogy unatkozol, senki sem szeret és csak idegesíteni akarsz – morogta a boszorkány. – Ráadásul tényleg rád férne már egy kis nap. Egy vámpír a Fekete-erőből is sokkal üdítőbb látvány nálad. De menj el valahova, Malfoy. A Hold ilyenkor nagyon szép és elég messze van tőlem.

– Neked kell valaki, akivel mehetsz a barátod esküvőjére – állapította meg a varázsló. – Így nem néznek patetikus vesztesnek, aki még tíz év után is epekedik a volt szerelme után, és nem képes egy pasit sem felszedni, és megtartani. Egyébként rád is férne egy kis napfény, Granger. Olyan vagy, mint azok az aszott pergamenek, amiket a régi irattárból hozol fel.

– Milyen kedves vagy – duzzogott a barna hajú lány.

– Tényeket mondok.

– Rossz ötlet.

– És hagyod, hogy így elbánjon veled? – tette fel a jogos kérdést a varázsló. – Weasley azt sem tudja, merre van arccal előre. Lavender pedig valahol a felhők között jár. Egy tíz éve elmúlt valamire utalnak köztetek, ami egy évig se tartott. Vess ennek véget! A média mindig előszedi, aztán hetekig csámcsog rajta. Szerintem az baromság.

– Az is. Baromság. Alig voltunk együtt. És számtalanszor mondtam már, hogy csak barátok vagyunk. – Soha nem sóhajtott még ilyen nehezet. És tényleg megtett mindent.

– Még mindig szereted, Granger?

– Jaj, dehogy is. A barátom, minden szempontból olyan nekem, mint egy testvér, de nem vagyok belé szerelmes. Nem viselt meg a szakítás, nem akarok újra összejönni vele. Csak ezt senki sem akarja meghallani – tette hozzá egy kicsit a halkabban a boszorkány.

– Akkor miért hiszik azt, hogy mégis?

– Ezt meg honnan tudjam? – emelte fel a hangját ismét Hermione. – A karrieremre koncentráltam, nem randiztam túl sokat, nem volt hosszú kapcsolatom. Miért kell ezt azzal magyarázni, hogy Ront sirattam?

– Nem tudom, Granger, mondd el, hogy mi az igazság. De most komolyan. Tudni akarom, hogy te mit mondasz erről. – A férfi arca komoly volt, pontosan azzal a hangsúllyal beszélt, mint amikor gyanúsítottakat hallgat ki.

A válasz először csak egy kétségbeesett nyögés volt, és a boszorkány igyekezett visszafogni magát, és nem megátkozni Malfoyt. Nem is tehette volna, mert az egyik HR megbeszélésen határozottan megtiltották, hogy megátkozzák egymást. Ez egy biztonságos hely – mondta Louie HR vezető, majd néhány bűbájt tett az irodájukra. Rögtön ment volna a jelzés, ha megpróbálja megfojtani Malfoyt a saját nyakkendőjével.

– Én szakítottam vele Merlin szerelmére – közölte Hermione kétségbeesetten, aztán elkezdett járkálni a helyiségben. Egyre ziláltabb lett. – De a rohadt sajtó úgy fújta fel az egészet, mintha egy nagy szerelem lett volna a miénk. Ez nem igaz. Mindketten mást akartunk. Szinte gyerekek voltunk. Ő kviddicssztár akart lenni. Én meg nem akartam otthon ülni az öt gyerekével.

– Öt gyerek? – füttyentett a varázsló. – Mit akar, Weasley? Saját kviddicscsapatot?

– Ezt szűrted csak le ebből?

– Azt szűrtem le, hogy Weasley egy idióta. Lavender… hát neki nagyobb a melle, mint amennyi esze van. Nevetségesen viselkednek – válaszolta Draco egy apró mosollyal. – Már csak az elégtétel miatt is veled akarok menni.

– Mi a fenéért tennéd meg ezt értem?

– A társad vagyok, Granger. Talán csak segíteni akarok. Látni az arcodat, ahogy sápadtra vált, aztán zöldre… Annyira megesett a szívem rajtad, murmánccica.

– Ha nem ismernélek, akkor azt mondanám, hogy valamit forgatsz a fejedben, Malfoy. – Ami talán így is volt, de ki tudta volna ezt megmondani egy mardekárosnál?

– Csak rosszat gondolsz rólam – mondta a férfi, aztán megkerülte az asztalát, és nekidőlt. – Mindig csak a rosszat.

– Mindig csak veszekszünk.

– Fenntartjuk a szenvedélyt.

– Szenvedély…

– Talán csak élvezném, hogy nézhetem az egész műsort. Ráadásul a legjobb helyről. Weasley-t bosszantani mindig jó. Olyan hiszékeny és mindennek bedől. Aztán ott a magánsziget, kviddicssztárok, talán még egy meccs is kinéz nekem, korlátlan fogyasztás, strandolás, az pedig csak egy bónusz, hogy Weasley kontójára történik mindez. És hidd el, Granger, veled lenni, és eljátszani ezt a kis szerepet nem fog nehezemre esni. Jól nézel ki, csak fel kell javítanunk a ruhatáradat.

Hermione egyenesen a férfi szürke szemébe nézett.

Ez szörnyű terv volt. De egyszerre hangzott túl jónak és túl borzalmasnak. Gyorsan kellett döntenie. Nem akarta, hogy szerencsétlen aggszűznek nézzék, akivel senki sem akar lenni. Végül is Malfoy nem nézett ki rosszul, sőt vonzónak is nevezhette.

– Mit akarsz ezért cserébe? – kérdezte a boszorkány hosszas tanakodás után.

– Drágám, nekem már az is elég, ha elmehetek erre csodálatos rendezvényre. Legyen ez most csak ennyi.

– Mit akarsz cserébe, Malfoy?

A férfi a lehető leggúnyosabban elmosolyodott.
– Engem csak a jószándék vezérelne, és ingyen vállalnám a szerepet. Ez különösen szórakoztatónak ígérkezik. Úgyhogy ne ragaszkodj semmi fizetséghez.

– Ragaszkodom hozzá, hogy nevezz meg valamit. Azt akarom, hogy kvittek legyünk.

Draco közelebb lépett a boszorkányhoz, majd lehajolt hozzá, mintha meg akarná csókolni, végül a füléhez hajolt.

– Ha már így ragaszkodsz hozzá, drágám, akkor csináld meg a mai jelentéseimet.

– Ennyi? – kérdezte kifulladva és kiszáradt szájjal a boszorkány.

– Ennyi.

– Rendben. Megállapodtunk.

Mielőtt Draco rátért volna valami kellemesebb dologra is, és javasolta volna, hogy gyakorolják a csókolózást vagy az ölelkezést, Harry Potter főauror jelent meg a helyiségben.

– Szóval igaz. A két legjobb emberem kufircol egymással – rontott rájuk végül. – Szóval ezért kellett szegény HR-sel órákat beszélgetnem? Miattatok utálja a munkáját.

Mindketten úgy ugrottak el egymástól, mintha valami nagyon titkos akciót csináltak volna, amiről Harrynek nem kellett tudnia.

– Esetleg valami magyarázat? – kérdezte a fekete hajú varázsló. – Mi ez az egész?

– Nézz rá, Potter, hát nem imádnivaló? – szólalt meg Draco, és megint magához ölelte a boszorkányt. – Legszívesebben felfalnám mindennap. Reggel is és este is.

Potter szúró szemmel figyelte a mardekárost és a vonakodó barátját. Rögtön átlátott a színjátékon.

– Mi ez a cirkusz, Hermione? – tette fel a kérdést.

Erre a lány már csak felnyögött, kirántotta magát Malfoy karmaiból, aztán a saját asztalának dőlve a kezébe temette az arcát.

– Mi a baj? Mi történt?

– Hagyd egy kicsit. Most hányta ki az ebédjét – szólalt meg Draco elnézően. – Borzalmas élményen van túl.

– Megkapta a meghívót? – kérdezte Harry. – Az én gyomromnak sem tett jót.

– Rosszabb is történt. Weasley és a kis menyasszonya nemrég itt voltak – sóhajtott Malfoy. – Mindig ilyen gázul viselkednek? Hogy bírjátok ezt?

– Szerelmesek – forgatta meg a szemét a varázsló. – Émelyítő.

– Idióták.

– Az ugyanaz – sóhajtott fel a fekete hajú auror. – De mi ez az egész ezzel a kis dologgal kettőtök között?

– Három hónapja eleped értem – magyarázta Malfoy. – Nem bírt ellenállni ennek a külsőnek. Sokáig akarta titkolni, de nem ment neki.

– El tudom képzelni…

– A szarkazmusod nem segít, Potter.

– Az igazat akarom. Most.

– Főnök, egy kicsit lehetnél kevésbé türelmetlen – mondta a tejfölszőke férfi, aztán vállon veregette Harryt.

– Ne szórakozz velem, Malfoy!

Aztán az említett felsóhajtott, miközben fél szemmel még mindig a csendben mentálisan összeomló társát figyelte, majd elmosolyodott.

– A kis barátnőd szorult helyzetbe került. Az idióta Weasley-kapitány azt hiszi, hogy még mindig szerelmes belé. Lavender pedig koszorúslánynak akarta.

Ahogy ezt Hermione meghallotta, kifutott a mosdóba hányni.

A két auror csak szánakozva nézett utána.

– Valamiért hányni kell, ha meghallja a koszorúslány szót – vonta meg a vállát Draco. – Nem értem, hogy miért.

– És vele mész az esküvőre?

– Igen, én leszek a plusz egy fője. Az álpasija. Hallanod kellett volna, amit itt előadtak. Hányinger az egész. Segítenem kellett neki, és így tudtam segíteni. Azért egy hét potya nyaralás nem rossz.

– Az álpasija – ismételte Harry, és úgy nézett Dracóra, mintha a lelke mélyébe akarna látni és megsejteni valami kevésbé önzetlen megoldást. – Te önként jelentkeztél erre?

– Önként? Inkább úgy mondanám, hogy felismertem egy lehetőséget, és éltem vele. Nem akarok rosszat neki. Tudom, hogy sokat veszekszünk, de soha nem bánnék így Grangerrel, mint ahogy ezek ketten. Megalázták.

– Malfoy.

– Potter.

– Mi ebben az egészben a csapda?

– Semmi. Épp ezért ilyen szórakoztató az egész. De köszönöm, hogy ennyire bízol bennem. Ezzel törlesztek neki a múltért. Ő meg megcsinálja a jelentéseimet ma. Nekem ez elég.

Harry hosszan kifújta a levegőt, és az orrnyergét masszírozta, mint aki már előre érzi a következő heteket, és tudja, hogy azok tele lesznek papírmunkával, amit nem ő fog megírni.

– Tudod, mi lesz ebből, ugye? Két hét múlva az egész varázsvilág erről fog pletykálni. A Reggeli Próféta után káosz lesz a Minisztériumba, lehet vizsgálatot indítanak a partnerségetek miatt. Utána anyád fog írni neked levelet, hogy mikor mutatod be neki a menyasszonyodat.

– Anyám minden héten ír ilyen leveleket nekem, Potter, hogy mutassak be neki egy lányt. Ez nem új fejlemény. Addigra Grangerrel szakítunk. Engem nem érdekel, hogy mit mond a Mágiaügyi Minisztérium.

– És ha kiderül, hogy hazugság?

– Nem fog kiderülni. Ronci és Lavender ne jöjjön rá, ez a lényeg. – Draco leült az asztal szélére, és összefonta a karját, olyan magabiztossággal, ami Harryt mindig az őrületbe kergette. – Én egész életemben megjátszottam valakit, aki nem vagyok. Ez a szakterületem. Csak most legalább élvezni is fogom. Granger meg, ha ügyes, akkor kihasználja ezt.

– Ez az, ami miatt aggódom.

– Aggódj inkább amiatt, hogy a jelentéseim fél óra múlva esedékesek, és most már Grangernek kell megírnia őket, szóval igazából semmi dolgom nincs is ma.

Harry a mosdó ajtaja felé pillantott, ahonnan tompán, de félreérthetetlenül újabb öklendezés hangja szűrődött ki.
– Talán utána kellene menned – jegyezte meg félig komolyan.

– Minek? Hogy tartsam a haját? – Malfoy felnevetett. – Nem fogok.

– Te vagy a legrosszabb álpasi, akit valaha ismertem.

– Csak most kezdtem. Adj időt, Potter, még fejlődni fogok.

Ekkor nyílt a mosdó ajtaja, és Hermione lépett ki rajta, sápadtan, de már valamivel eltökéltebb tartással, mint amikor bement. Megigazította a talárját, és úgy nézett a két férfira, mintha külön-külön el kellene döntenie, melyiküket átkozza meg előbb.

– Miről beszélgettetek?

– Arról, hogy mi ketten milyen csodálatos pár leszünk – vigyorgott Draco. – Potter már a násznagyi beszédet fogalmazza a fejében. De nem Weasley, hanem a mi esküvőnkre.

– Nem így volt – tiltakozott Harry. – Én nem megyek álesküvőre, csak mondom.

– Dehogynem. Lehet, ez a színjáték kinövi magát valami nagyobbá.

Hermione a halántékát dörzsölte.
– Ha ez az elkövetkező egy hétben történne meg, akkor most azonnal vissza kellene vonnom mindent. Talán még nem késő azt mondani, hogy vicceltünk. Eszemben sincs álesküvőt tartani veled. Igen, mindjárt írok Ronnak, hogy csak vicc volt.

Draco azonban gyorsan megállította őt.
– Késő, Granger – rázta meg a fejét. – Megállapodtunk. Kezet fogtunk.

– Nem is fogtunk kezet.

– Metaforikusan. De lehet más is.

Hermione felnyögött, és úgy nézett Harryre, mint aki segítségért könyörög, de a fekete hajú auror csak megvonta a vállát, és lassan kihátrált az ajtó felé.

– Jó, én erről nem tudok semmit sem.

– Nem akarod meghallani, hogyan találkoztunk és estünk szerelembe? – kérdezte Draco. – Nagyon szép történet.

– Nekem most… – Harry halkan mormolva valamit arról, hogy neki most sürgősen meetingje van, ami vagy létezik, vagy csak egy praktikus kifogás volt, hogy minél messzebb kerüljön ettől az egésztől, gyorsan távozott.

Amint kettesben maradtak, Draco ismét Hermione felé fordult, ezúttal minden irónia nélkül.
– Komolyan kérdezem, jól vagy?

A kérdés váratlanul őszintén csengett, és a boszorkány egy pillanatra nem is tudta, mit kezdjen vele.

– Ha vége lesz ennek, akkor igen. Akkor jól leszek.

– Segítek neked, drágám. Nem kell aggódnod – ígérte a varázsló. – Én vagyok az egyetlen varázsló, aki rosszat mondhat rólad és táncolhat az idegeiden. Weasley és Lavlav nekünk nem ellenfél.

– Attól tartok, Malfoy, hogy ettől ez csak rosszabb lesz. – És ezt komolyan is gondolta. – És neked nem lesz olyan jó, ha megint rádszállnak.

– Nem látom be, Granger, hogyan is lehetne ennél rosszabb a helyzeted. Áú! Megböktél.

– Igen.

Draco egy fintorral nézett rá, miközben az oldalát dörzsölgette.
– És mi lett azzal az ígérettel, hogy az iroda egy biztonságos terület?

– Miért áltassam magam azzal, Malfoy, hogy melletted biztonságos bármi is?

– Mert az.

– Melletted olyan ez, mintha a tűz körül táncolnék egy benzineskannával – morogta Hermione, majd leült az íróasztalához.

– Majd úgy teszek, mintha érteném ezt – mondta Draco, aztán fogta a táskáját, és távozni készült. – Akkor holnap találkozunk.

– Mi? Miért? Hova mész?

– Hazamegyek. Holnap pedig elmegyünk ruhát vásárolni – válaszolt az auror elégedetten.

– Mi a fenének? Vannak ruháim.

– Ne kérdezősködj. Csak bízd rám magad, Granger. – Majd kacsintott egyet, és kisétált az irodából. – Jó mulatást az aktákhoz!

– Cseszd meg, Malfoy!

– Vajon ma milyen kávét is igyak? – tűnődött a mardekáros.

– Olyat, amiben méreg van – morogta a boszorkány.

– Tudtam, hogy nagyon belém vagy esve.

– Ja, nagyon – felelte a lány a lehető legközönbösebben, aztán nekilátott a jelentésnek.

hozzászólások: 0