3. fejezet
A ruhatár

Másnap Hermione lakása úgy nézett ki, mintha egy hurrikán csapott volna le rá, ami kizárólag ruhákból állt. A szekrénye tartalma szanaszét hevert az ágyon, a fotelen, sőt egy magányos harisnya valahogy a csillár egyik karjára is felkúszott. Mit vegyen fel? Mit vigyen magával? A kérdések kavarogtak a fejében.

A boszorkány a szoba közepén állt, két blúzt lóbálva a kezében, és megpróbálta eldönteni, hogy melyik tűnik kevésbé olyannak, mint amit egy megkeseredett vénkisasszony viselne egy trópusi esküvőn, noha közel sem állt még ahhoz a korhoz.

– Ez jó lesz – mormolta magának, majd elhajította az egyik blúzt, és felkapott helyette egy harmadikat. – Nem, ez szörnyű. Miért nincs nekem semmi normális ruhám?

A nappali kandallójában ekkor zöld fény lobbant, és mielőtt Hermione egyáltalán reagálhatott volna, Draco lépett ki belőle, hamut porolva le drága talárjáról, mintha csak a saját nappalijába érkezett volna.

– Merlin szentségére, Malfoy! – sikoltott fel a boszorkány, és a mellkasához szorította a blúzokat, mintha azok valami páncélt jelentenének. – Van olyan, hogy kopogás! És ott van kint az ajtóm.

– A Hop-por olyan személyesebb – vigyorgott az auror.

– Neked nincs hozzáférésed a kandallómhoz. Szóval hogyan jutottál be?

– Auror vagyok, mindenhez van hozzáférésem – emlékeztette még szélesebb vigyorral. – Elárulnád, hogy mi ez rajtad?

Hermione végignézett magán. Egy nagyon rövid farmersortot viselt, kinyúlt, kifakult, régi pólóval, ami lecsúszott a vállára. A haját egy kócos kontyba kötötte fel, és nem viselte a szokásos irodai, visszafogott sminket. Draco persze leplezetlenül végigmérte a hosszú lábakat, mintha csak elmerengene valami olyasmin, amiről Hermione nem szívesen tudott volna.

– Mugli ruha. Mi a francot keresel itt?

– Mondtam tegnap, hogy kell egy ruhatár, nem? – kérdezte Draco, körbenézve a szobán, ahol a ruhák úgy hevertek szanaszét, mintha egy varázsboltos robbanás történt volna. – Úristen, mi folyik itt? Kiraboltak vagy garázsvásárra készülsz?

– Csomagolok – vetette oda epésen Hermione. Megpróbálta összeszedni a szanaszét heverő ruhadarabjait, és vele együtt a méltóságát is. És kikapott Draco kezéből egy nagyon csak provokatív csipkefehérneműt, amit egyszer hirtelen felindulásból megvásárolt, de soha nem vette fel. – Egy hétre kell összepakolnom egy magánszigetre. Le kellene mondanom.

– Egy fenét.

– Én ezt nem bírom.

– Majd én segítek neked, Granger – bólogatott Draco elgondolkodva, majd felemelt az ágyról egy szürke, magas nyakú pulóvert, és undorral szemlélte. – Ez az, amiért itt vagyok.

– Nem hiszem, hogy pont rád lenne szükségem. Nem elég, hogy az irodában sértegetsz és idegesítesz? Ezt még az otthonomban is el kell viselnem tőled.

– Nem, drágám. – Draco eldobta a pulóvert, mintha az égetné az ujjait. – Én azért vagyok itt, hogy megmentselek ettől. – Széles mozdulattal a szobára, majd Hermionéra mutatott. – Ez itt egy tragédia.

– Az egész életemre mutattam rá.

– Ezek csak ruhák, Granger.

– Ezeket hordom. És az a pulóver a kedvencem – mutatott a piros darabra.

– És ezt hordod trópusi vakációkra?

– Természetesen nem – fújt egyet Hermione. – Inkább ezt.

Azzal felmutatott egy virágos, hosszú nyári ruhát, fodrokkal.

– Ha ebben a ruhatárban jelensz meg Weasley esküvőjén az én barátnőmként, akkor mindenki azt fogja hinni, hogy egy szánalmas, magányos boszorkányt szedtem fel, akinek csak szexre kellek.

– Milyen kedves vagy. Ez jól áll rajtam.

– Ez senkinek sem állna jól. Csak őszinte vagyok. – Draco leült az ágy szélére, majdnem egy halom bugyi tetejére, amit Hermione rémülten kapott fel, és a hátára fordítva próbálta elrejteni. – Szükségünk lesz egy olyan ruhatárra, amitől mindenkinek leesik az álla. Olyanra, hogy senki, de tényleg senki ne merje egy pillanatig sem azt gondolni, hogy egy szerencsétlen, magának férfit sem találó boszorkánnyal van dolga. – Na ez például egy egészen szép ruha.

– Ez egy selyem hálóing.

– Csábító. Ezt elpakolhatod.

– Nekem nincs szükségem arra, hogy bárkinek is bizonyítsak bármit is a ruháimmal – jelentette ki teljes meggyőződéssel Hermione, és észre sem vette, hogy már nyíltan a bugyikat szorongatta.

– Dehogy nincs. Mit gondolsz, hogyan működik a varázsvilág? Ugyanúgy, ahogy a mugliknál is. Nem azt mondom, hogy mindent égess el vagy dobj ki. Keressünk neked valami szépet – vágott vissza Draco olyan magabiztossággal, ami Hermionét mindig az őrületbe kergette. –Éppen ezért fogunk most elmenni az Abszol útra, és költünk egy vagyont a te átalakításodra.

– Az én pénzemből biztosan nem.

– Az enyémből, Granger – vigyorodott el Draco. – Mivel én teszek neked szívességet. Szeretnélek úgy látni, ahogy nekem tetszel.

– Nem fogok felfuvalkodott aranyvérű ribancnak öltözni, mint azok, akikkel járni szoktál.

– Nem járok velük – fintorodott el a varázsló. – Csak megdugom őket.

– Elnézést. Kicsit többet feltételeztem – vágott egy hasonló fintort Hermione. – De csak egyszerűen sekélyes vagy…

– Mindegyik tudja, hogy mit akarok – sóhajtott fel Draco. – Nem vezetem őket félre. Néhány éjszaka… Ennyi. De egy barátnő teljesen más. És azt akarom, hogy mindenki irigykedjen.

– Személyes megtiszteltetésnek érzem, hogy egy egész hetet fogsz rámszánni – pukedlizett színpadiasan a boszorkány, aztán letette a komódra a bugyikat.

– Granger?

– Mi van?

– Mostanában szokásod, hogy a melleidet mutogatod nekem? De most nem volt rajtad melltartó – nevetett fel a varázsló.

– Húzz el! – mutatta az irányt az ajtó felé a lány. – Inkább egyedül megoldom ezt. Ezekből.

– Ezekből?

– Nem minden ruhám rossz.

– Nem, valóban nem – sóhajtott Draco. – Irodában mindig nagyon csinos vagy.

– Ne mondj olyan bókot, amit nem gondolsz komoly – fújta ki a levegőt Hermione, aztán arrébb rakott egy csomó ruhát, amik aztán ledőltek.

– Komolyan mondom.

– Aha.

– Segítek. Weasley meg elmehet a kis levendula mezejével oda, ahova akar.

Hermione a szemét forgatta, de valahol legbelül tudta, hogy a férfinak igaza van. A szekrénye tele volt kényelmes, praktikus, unalmas darabokkal, amikben az elmúlt tíz évben az irodai munkája és a magánélet teljes hiánya között élte az életét. Egy hét egy trópusi szigeten, na meg Ron esküvője, valószínűleg nem az az alkalom, amikor a kényelem elsőbbséget élvezhetett a túlélés felett.

– Rendben – sóhajtott fel végül a boszorkány. – De ha azt hiszed, hogy hagyom, hogy valami átlátszó vagy illetlen dologba erőltess, akkor csalódni fogsz.

– Sosem tennék ilyet. – Draco ártatlan arcot vágott, ami a legkevésbé sem volt meggyőző. – Na jó, talán egyszer-kétszer megpróbálnám. De most menjünk, mert nincs egész nap időnk, és utálom, ha a boltok bezárnak, mielőtt végeznénk.

Mire a boszorkány megszólalhatott volna, a varázsló megragadta őt, és egy rázós hoppanálás után az Abszol út zsibongó a késő délutáni forgatagába találták magukat. Hermione még mindig szédülten pislogott, amikor Draco már a csuklójánál fogva húzta maga után.

– Normális vagy? Meg sem várod, hogy felöltözzek?

– Mi a fenének, ha úgy is le kell vetkőznöd, fel kell öltöznöd és vetkőzni-öltözni kell ma? – forgatta a szemét Draco.

– Ez egy otthoni viselet. Merlinre, mindenki minket néz. Elsüllyedek.

– Nyugalom. És senki sem néz. Maximum azért, mert itt hisztizel nekem – forgatta a szemét a varázsló. – Gyere már!

– Az egész fenekem látszik, Malfoy. Legalább hadd hosszabbítsam meg ezt a sortot – fogta könyörgőre a boszorkány.

– Imádom, amikor minden varázsló engem irigyel – nevetett fel Draco. – Gyere szépen, kicsi mennydörgőm! Ne kelljen a vállamra venni téged. Na akkor mindenki látná a csinos fenekedet.

– Te beteg vagy, Malfoy. Azt hiszik, hogy valami prosti vagyok – morogta Hermione, majd próbálta magát kiszabadítani a férfi szorításából. – Komolyan ezt akarod?

– Itt van az üzlet. Úgyhogy ne rendezz jelenetet.

Majd egyenesen egy üzlet felé vezette magukat, aminek a kirakatában olyan ruhák lógtak, amiknek az árcéduláját Hermione a távolból sem merte volna megnézni. Az üzlet neve aranybetűkkel cirádásan díszelgett a bejárat fölött: Seraphina Varázstű Szalonja

– Malfoy, ez túl drága hely – suttogta Hermione, miközben megpróbált lelassítani, de a férfi könyörtelenül vonszolta tovább. – Ide be sem engednének ilyen ruhában.

– Éppen ezért megyünk ide.

Ahogy beléptek, egy magas, hegyes orrú boltvezetőnő gyanakodva szegezte rájuk a tekintetét, és egyetlen pillantással végigmérte Hermionét – a kócos haját, a praktikus otthoni mugli viseletét, de finoman szólva sem divatos flipp-flopp papucsát –, majd olyan arckifejezéssel fordult felé, mintha valami kellemetlen szagot érzett volna. Először észre sem vette Dracót.

– Attól tartok, ez egy exkluzív üzlet, kisasszony – szólalt meg fagyosan, és már éppen az ajtó felé terelte volna Hermionét, amikor Draco a boszorkány válla mögé lépett.

– Madam, nagy szükségünk van szakértelmére – jelentette be a férfi egyszerűen, olyan hangnemben, ami nem tűrt ellentmondást. – Megfelelő ruhatárra lenne szükségünk. Fentről lefelé. A hölgy mindent felpróbál. A galleon nem számít. Egy hétre megyünk egy trópusi nyaralásra és egy esküvőre.

A boltvezetőnő arca abban a pillanatban átalakult, mintha valaki egy varázspálcával suhintott volna rajta.

– Mr. Malfoy! – csicseregte hirtelen mézesmázos hangon. – Micsoda megtiszteltetés! Persze, azonnal! Hozok pezsgőt is, és…

– Csak a legjobbat – vágott közbe Draco unottan, miközben leült egy bársonyszékbe, ami mintha csak az ő érkezésére várt volna. – És bánjanak vele úgy, mint egy kivételes boszorkányra, mert pontosan az. Megmentette a varázsvilágot, csak sajnos a divat terén hiányos a tudása.

Hermione érezte, hogy elpirul, miközben a boltvezetőnő és két segédje már körbe is vették, méregetve, jegyzetelve, ruhákat rángatva le a polcokról, mintha az élete múlna rajta.

– Ezt most tényleg élvezed – súgta oda Hermione fogcsikorgatva, miközben az egyik segéd egy hatalmas, csillogó ruhakölteménnyel közeledett felé.

– Minden egyes percét – vigyorgott vissza Draco, hátradőlve a székben. Imádta utasítani az embereket. – Madam Seraphina, a családi kedvezményt is kérhetem?

– Hogyne, Mr. Malfoy.

– És küldjenek egy olyan szép sálat anyámnak, ami a kirakatban van. Biztosan örülne neki.

– Természetesen, Mr. Malfoy.

Hermione közben közelebb araszolt hozzá.
– Egy felfújt hólyag vagy.

– Látnád milyen vagyok, amikor magamnak veszek ruhát – nevetett fel Draco.

– A héten már elhánytam magam egy pasi miatt. Ne te legyél a következő – morogta Hermione, miközben megpróbált kitérni az egyik próbababa elől, ami rá akart aggatni egy rusnya sárga tollboát. – Hagyj már békén! A sárga nem az én színem.

A próbababa lehajtott fejjel elkullogott, és a boszorkány csak megforgatta a szemét, aztán valamit mondott, amit Draco gyanúsan káromkodásnak hallott.

Ekkor csengett meg az ajtó fölötti kis csengő, és belibbent rajta valaki, akinek a jelenléte azonnal betöltötte a teret parfümillattal és határozott önbizalommal.

– Draco, drágám! – kiáltott fel Pansy Parkinson, egyenesen a bársonyszékhez sétálva, ahol Draco ült, és két puszit nyomott a levegőbe a férfi arca mellett. Kifinomult volt és stílusos a zöld nyári ruhájában, amit egy pár pántos szandállal egészített ki, a nyakában egy gyöngysorral. – Hallottam, hogy segítségre van szükséged egy bizonyos hölggyel kapcsolatban…Oh, az a szentséges Merlin rend. Bassza meg!

– Pansy – Draco arca egy csepp megkönnyebbülést sem próbált leplezni. – Épp időben érkeztél.

– Időben? Azt nem mondtad, Draco, hogy katasztrófát kell elhárítanom. – Pansy végigmérte Hermionét tetőtől talpig, majd bólintott, mintha egy komoly szakmai diagnózist állapított volna meg. – Erre nincsenek szavak.

– Üdv, Pansy – szólalt meg Hermione. – Nagyon örülök, hogy látlak. Ennyi év után, és ilyen ítélkezően.

– Mit történt veled, Granger? Olyan vagy, mint egy divatbaleset. Mi a fene van rajtad?

A barnahajú boszorkány csak megforgatta a szemét.
– A barátod nem hagyta, hogy legalább illően felöltözzek. Szóval csak elhoppanált velem ide.

– Azt látom. Draco mindig is modortalan voltál.

– Vannak hiányosságaim – vonta meg a vállát Draco. – Tudsz segíteni?

– Nyilvánvaló – szólalt meg Pansy. – Rendben, van itt bőven tennivaló, de nem lehetetlen a feladat. Granger, drágám, most az én kezembe kerülsz.

– Micsoda? – pislogott Hermione. – Nem hiszem, hogy…

– Ne aggódj, mire végzek veled a Szombati Boszorkány pletykarovata is rólad fog cikkezni.

– Nem akarom…

– Ne butáskodj! Én mindent elrendezek – méregette tovább Pansy. – Olyanok leszünk a végére, mint a legjobb barátnők. Kezdjünk a ruhával, aztán szemöldökszedés, a fodrász, szőrtelenítés…

– Mi? Nem, nem megyek én sehova.

– Kell egy frissítő arckezelés is, manikűr és pedikűr – sorolta tovább a mardekáros boszorkány. – Látnod kellene, hogy mit csináltam Milicenttel. Néhány óra, és nem fogsz magadra sem ismerni.

– Malfoy!

– Mi az, drágám?

– Nem erről volt szó.

– Én nem értek a női dolgokhoz – sóhajtott fel Draco. – Pansy egy szakértő.

Az említett szélesen elmosolyodott, mintha karácsonyra kapott volna egy babát, akit felöltöztethet és mindenféle szépészeti programot kipróbálhat. Hermione nagyon rosszat sejtett.

– Utállak.

– Jajj ugyan már! – szólalt meg Pansy. – Draco elmondott mindent. Mindig is utáltam Weasley-t és a kis Levendulavirág egy szög a cipőmben. Olyan átváltoztatáson fogsz keresztülmenni, hogy Weasley a gatyájába fog élvezni.

Draco ennek hallatára kiköpte a pezsgőt.

– Reménytelen vagy, drágám – szólt rá a fekete hajú boszorkány. – Most mit mondjak?

– Nekem elég, ha Granger jól érzi magát és csinos – mondta rekedten a varázsló, és többször is megköszörülte a torkát. – Ez a gatyába élvezés dolog nem kell.

Pansy csak megcsóválta a fejét.

– Nem prostit akarok belőle csinálni. Édes Merlin! Ahhoz nem kellenék.

– Akkor mondd azt.

– Draco. – Pansy egy türelmetlen mozdulattal a férfi felé fordult, mintha ott sem lenne szükség Hermione véleményére. – Menj el valahova kávézni. Vagy olvass valamit. Bármit, csak ne legyél a közelben, amíg dolgozom. A jelenléted zavarja a folyamatot.

– Nem is olyan rossz nézni – vetette oda Draco, de már fel is állt a székből, elégedett vigyorral az arcán. – Várom a szetteket.

– Fürdőruhát is próbálunk. Alsóneműket és hálóruhákat.

– Nagyszerű, még jobb. Kell egy férfi véleménye is.

– Pont a tiédre nincs szükség.

– Én vagyok az álpasija.

– Mintha szegénynek nem lenne elég baja is így – szurkálódott a mardekáros boszorkány. – Tünés innen.

– És még én vagyok modortalan.

– Kifelé, Malfoy! – Pansy szemforgatva Hermione karjához lépett, és gyakorlott mozdulattal belékarolt. – Most pedig irány a fülke, drágám, mert egész napnyi munka vár ránk, és van egy találkozóm késő délután.

– Várj, Malfoy! – Hermione hirtelen megmarkolta Draco talárjának ujját, ő maga is meglepődve a saját mozdulatán. Nem is tudta pontosan, miért nem akarta elengedni a férfit, csak az idegen, csillogó bolt és Pansy magabiztos eltökéltsége hirtelen túlságosan is soknak tűnt. – Nem hagyhatsz csak úgy itt.

– Dehogynem – mondta Draco gyengéden, de határozottan lefejtette a boszorkány ujjait a karjáról, majd egy pillanatra a szemébe nézett, amiben most nem volt semmi gúny. – Bízz Pansyben. Ha valaki, akkor ő tudja, hogyan kell egy nőt lenyűgözővé varázsolni. Én meg úgyis csak zavarnék.

– De…

– Két vagy három óra, Granger. Utána iszunk valamit, és megnézem, mit sikerült kihoznod ebből az egészből. – Draco még egyszer, önkéntelenül végigmérte a boszorkányt, valami furcsa, ki nem mondott gondolattal a tekintetében, majd sarkon fordult, és kisétált az üzletből.

Hermione még mindig az ajtót bámulta, amikor Pansy határozottan megrángatta a karját.
– Na, gyere, Granger. Nincs egész napunk.

– Inkább ölj meg!

– De csak szép ruhában.


***

A következő két óra egy elmosódott kavalkádja volt a szöveteknek, tűknek, kölniknek és Pansy megállíthatatlan kommentárjainak.

– Ez a szín borzalmas rajtad, vedd le azonnal – jelentette ki, amint Hermione kilépett egy mustársárga ruhából. – A te bőrszínedhez smaragd és mélykék kell, esetleg bordó. Semmi pasztell, attól úgy nézel ki, mint egy beteg házimanó.

– Köszönöm a bátorítást. Erre már régen szükségem volt.

– Ne hálálkodj, csak figyelj. – Pansy már fordult is, és egy másik ruhával tért vissza, amit szinte rádobott Hermionéra. – Ezt próbáld fel. És Merlin szerelmére, húzd ki magad, ne görnyedj úgy, mintha szégyellnéd a melled. Van, aminek örülnie kellene.

– Ha összehasonlítod a tiéddel, esküszöm felkötöm magam azzal a tollboával.

Miközben Hermione újabb és újabb ruhákba bújt bele, egy fodrász is megjelent, aki hosszasan tanulmányozta a hajszálait, mielőtt bejelentette, hogy „dolgozni fog vele”, egy másik boszorkány pedig a körmeit és a kezét vette gondjaiba, míg egy harmadik valamiféle bőrápoló bűbájokat mormolt Hermione arca fölött, amitől a boszorkány bőre szinte belülről kezdett el ragyogni.

– Ez a cipő – morogta Pansy, miközben egy pár elegáns, de kényelmes szandált nyomott Hermione kezébe. – Elég volt már azokból a lapos, szürke szörnyetegekből, amiket az irodában hordasz. Ez kényelmes, és mégis úgy néz ki, mintha tudnád, mit csinálsz az életeddel.

– Honnan tudod, hogy milyen cipőket hordok az irodában?

– Draco panaszkodott rájuk. – Pansy fel sem nézett, miközben egy másik boszorkánnyal együtt egy smaragdzöld ruha szegélyét igazgatta Hermionén. – Sokat panaszkodik rád, tudod. Szinte mindig rólad beszél.

– Rólam?

– Rólad. Mindig vitáztok.

– Igen, ez igaz.

– Szerintem bejössz neki.

– Dehogy is – nevette le magát Hermione. – Malfoyjal csak kollégák vagyunk.

– Aha, milyen érdekes. És gondolsz rá? Gyakran? – kérdezte Pansy, miközben válogatott.

– Aha… Nem, dehogy. Soha.

– Érdekes, érdekes.

Hermione ezen elgondolkodott, de mielőtt bármit is mondhatott volna, Pansy már tovább is lendült a következő feladatra.
– Áááúú… Mi a fene?

– Ez egy állandó szőrtelenítő varázsige.

– És ezt pont most kellett kipróbálnod rajtam? – morogta Hermione, miközben dörzsölgetni kezdte a fájó testrészeit. – Két gyantázás között vagyok. Holnapra volt időpontom. Mégis mit gondoltál?

– Jaj, drágám, neked sosem volt még boszorkány barátnőd? – korholta Pansy, mintha ezzel nem lenne az ég világon semmi gond sem. – Mire jó a varázserő? Három hónap múlva kell csak megismételni.

– Nem ilyesmire való a varázserő, hanem sokkal nagyobb dolgokra.

– Badarság. Persze vannak olyanok, akik építenek, csodálatos dolgokat hoznak létre, vannak olyanok, akik magukhoz varázsolják a Reggeli Prófétát a reggelinél. Vannak, akik takarítanak vele. Arra is lehet használni, hogy a magunk tökéletesebb formájában segítsen. Természetesen elmondom neked az alapbűbájokat – nyugtatta meg a boszorkány. – Nincs szükséged túlzásokra, Granger. Csak a természetes bájra, ami ott van benned.

– Kicseszettül idegesítő vagy.

– Egyszer majd még megköszönöd – jegyezte meg a boszorkány.

– Mindenhol ég. Szerinted?

– Hamarosan elmúlik, drágám.

– Te pontosan olyan szociopata vagy, mint Malfoy – sziszegte Hermione. – Csak neked jobban áll a zöld.

Pansy felnevetett.
– Ugorj be a fülkébe, és megcsinálom a bikinivonaladat is.

– Mi? Nem.

– Időt spórolok. Nincs már idő elmenni a szalonba, és a szakértőnk sajnos nem ért ide. És mivel én vagyok most a legjobb barátnőd…

– Valaki öljön meg! Avadázhatom saját magam? – kérdezte Hermione.

– Ne fárassz ilyen filozófiai kérdésekkel, ezektől megfájdul a fejem – sóhajtott Pansy. – Befelé a próbafülkébe. Bikinit próbálunk, és ahhoz…

– Értem, értem. – Azzal bement a próbafülkébe, de nem várt vendég csatlakozott hozzá. – Mit képzelsz, Parkinson, hogy utánam jössz?

– Szerinted hogyan fogom elmondani a varázslatot?

– De…

– Le a bugyit, Granger.

– Bikinivonalról volt szó – sziszegte a boszorkány.

– Hát, ha dolgok elmélyülnek Dracóval, akkor lehet, hogy stratégiailag fontos lenne…

– De nem mélyülnek el – nyögte Hermione. – Nem akarok lefeküdni vele.

– Egy hét sok idő. És vonzó férfi – folytatta Pansy. – Nekem egy kicsit arrogáns, de szerintem te meg tudnád szelídíteni. Na, nem érünk rá! Vedd le a bugyidat. Nincs ott semmi olyan, amit még ne láttam magamnál.

– Kifelé, Parkinson!

– Viselkedj felnőtt módjára!

– Kimondottan hiányzik, Malfoy.

– Akarod, hogy ő csinálja? – nevetett fel Pansy jóízűen. – Visszahívhatom.

– Ne, ne, és ne! – morogta Hermione. – Csináld gyorsan.

Egy elnyújtott felkiáltás hangzott fel az üzletben.

Mire mindennek vége lett, Hermione alig ismert magára a nagy, aranykeretes tükörben. A haja, ami eddig mindig fegyelmezetlen fürtökben állt minden irányba, most puha hullámokban omlott a vállára, néhány tincset fonatokba rendeztek. A bőre ragyogott, az arca kipirult, de a jó értelemben, nem az idegességtől. A smaragdzöld ruha, amit végül kiválasztottak az esküvői szertartáshoz, tökéletesen simult a testére, kiemelve mindazt, amit Hermione évek óta igyekezett elrejteni irodai viselet mögé.

– Nos? – kérdezte Pansy, karba tett kézzel állva mögötte, elégedett mosollyal az arcán. – Mit szólsz? Szerintem ez lesz a tökéletes az esküvőre. Elegáns. Gyönyörű vagy benne.

– Én… – Hermione a saját tükörképét bámulta, alig ismerve fel önmagát. – Nem is tudom, mit mondjak.

– Mondd azt, hogy köszönöm, Pansy, zseni vagy – javasolta a boszorkány, miközben egy utolsó bűbájjal megigazította Hermione ruhájának a vállát.

– Még mindig ég mindenhol. Úgyhogy nem mondom.

– Majd elmúlik.

– Ha bárkinek elmondod, hogy mit csináltunk itt.

Pansy felnevetett.
– Hidd el nekem is örök emlék marad, amit legszívesebben kitörölnék az emlékeimből. És most menjünk, mielőtt Draco halálra unja magát. Nekem meg rohannom kell a találkozómra.

– Választanál nekem egy másik ruhát? Amiben kimehetek innen.

– A legnagyobb örömmel.

– És egy szandált is – sóhajtott fel Hermione, aztán megdörzsölte a halántékát.

***

Egy kávézó teraszán éppen Draco felnézett a könyvéből, amit nem régen vásárolt a Czikornyai és Patzában. Remek idő volt, kellemes nyári nap. Tökéletes volt egy kis üldögélésre, de most már szeretett volna távozni. Egy nőt vett észre az Abszol úton. Légies megjelenésű, karcsú, kellemes domborulattal, sötétkék vászonruhában. Mosolygott, a haja laza hullámokban hullott a vállára, éppen nevetett valamin, amit a mellette lévő Pansy mondott. A pillantása végigsiklott a boszorkányon, aki felé közeledett, majd megállt egy pillanatra, mintha az agya nem akarná feldolgozni, amit a szeme lát.

A könyv kicsúszott az ujjai közül, és tompa puffanással a földre esett, miközben felállt a helyéről. És teljesen megfeledkezett róla, amikor a két nő megállt az asztala mellett. Granger csodálatos volt, nem mintha eddig nem tudta volna, de most volt benne valami egészen lélegzetelállító és csábító.

– Nos? – Pansy leült az asztalhoz, és önelégülten nyúlt Draco kávéja után, belekortyolva. – Mit szólsz a munkámhoz?

Draco nem válaszolt azonnal. A szeme szinte kocsányon lógott, ahogy Hermionét nézte, aki zavartan megállt előttük, és próbálta nem észrevenni, hogy a férfi tekintete lassan végigsiklik rajta, tetőtől talpig, majd vissza.

– Malfoy? – Hermione megköszörülte a torkát, kissé bizonytalanul. – Van valami az arcomon?

– Nem – Draco végre visszatalált a hangjához, bár az szokatlanul rekedten csengett. – Nincs semmi az arcodon. Csak… – Felállt a székéből, és lassan felé lépett, mintha valamiféle varázslat alatt lenne. – Csak remek ez a ruha.

– Köszönöm.

Draco a fejét rázta, mintha próbálná összeszedni a gondolatait.
– Üljetek le lányok. Meghívlak titeket.

Pansy elégedetten felnevetett, ahogy figyelte a két embert, akik egymást bámulták, mintha a világon senki más nem is létezne.
– Sajnos mennem kell.

– Köszönöm, Pansy.

– Nos – szólalt meg végül, amikor már túl sokáig tartott a csend. – Ez egy sikeres nap volt. Granger, a ruháidat elküldtem a címedre egy előre becsomagolt bőröndben.

– De…

– Elég! A házimanóm mindent bepakol, amire szükséged lehet. És az istenért, ne keverd össze a ruhákat. Újra remekművet hoztam létre. Jó mulatást, drágáim. – Azzal már ott sem volt.

Hermione elcsigázottan, és fáradtan ült le a Dracóval szembeni székre, vagyis inkább lerogyott.

– Ilyen rossz volt? – kérdezte Draco.

– A rosszabbnál is rosszabb. Ha tudnád, mit művelt velem ez az átkozott boszorka… Állj! Miért van lent a földön Alaric Ravenscroft: A rúnamágia magasiskolája?

Draco úgy húzta ki magát, mintha egy álomból ébredt volna fel.
– Basszus, biztos levertem véletlenül.

A lány közben csak a szemét forgatta, majd felkapta a könyvet, aztán magához szorította.

– Akarod? – kérdezte a varázsló mosolyogva.

– Nem, nem. Ez a tiéd, csak még ezt a részt nem olvastam – felelte Hermione, majd letette a könyvet az asztalra, de jól látható helyre. – Megvan az egész sorozat. Ez pedig az új kötet.

– Nekem is megvan az egész. Imádom, ahogy ír.

– Ugye? Nekem is nagyon tetszik a stílusa – mosolyodott el a boszorkány.

– A felét elolvastam, amíg rád vártam.

– Most az egyszer irigyellek, Malfoy. Ha tudnád milyen tortúrákon mentem keresztül… Ezekre nincsenek szavak.

– Dehogynem. Ezeket átkoknak hívják – nevetett fel Draco. – De Pansyvel vigyázz. Sokkal nagyobb szakértője az átkoknak, mint ahogy gondolná bárki is.

– Szociopata.

– Valószínű.

– Jobban utálom, mint téged.

– Na, azért olyan messzire ne menjünk – vigyorgott a varázsló. – Hadd legyek én a toplistás.

– A mai nap után… lekerültél a dobogóról, Malfoy – sóhajtott fel Hermione, és visszagondolt a szörnyűséges eseményekre.

Draco csak mosolygott, aztán felsóhajtott.
– Rendelek neked valami innivalót, aztán elmesélheted.

– Ezt soha nem fogom senkinek sem elmesélni.

A varázsló felnyögött.
– Legilimentor vagyok.

Hermione hátravetette a fejét, aztán felnevetett. Talán hosszú idő óta először. És pont Malfoy volt az, akinek a viccén nevetett. Aztán majdnem elsírta magát, amiért ilyen szörnyű helyzetben volt, de igyekezett ezt nem tragédiaként kezelni, és gyorsan kitörölni az idegesség könnycseppjeit.

– Kérsz valamit inni?

– Egy teát elfogadnék. – Hermione leengedte a vállát, és igyekezett kényelmesen elhelyezkedni a ruhájában, ami még mindig szokatlan volt egy kicsit. – Ez túl sok volt egyetlen napra.

– Még nincs vége. – Draco intett a pincérnek, majd hátradőlt a székében, és végre levette a tekintetét Hermionéról, bár úgy tűnt, ez némi erőfeszítésébe került. – De ígérem, a hátralévő rész kellemesebb lesz, mint Pansy kínzása.

– Maga a pokol.

– Elviszlek egy könyvesboltba is… Oh, a francba.

– Mi… mi van?

– Bocsáss meg azért, ami most fog történni…

A mondat félbeszakadt, mert ebben a pillanatban egy ismerős, méltóságteljes alak lépett ki a kávézó ajtaján, egyenesen feléjük tartva. Narcissa Malfoy magas, egyenes tartással közeledett, halványkék talárjában, amiben úgy festett, mintha egy festményről lépett volna elő, nem pedig egy hétköznapi délutáni sétáról az Abszol úton.

– Draco – szólalt meg az asszony, mielőtt még odaért volna az asztalukhoz, a hangja meleg volt, bár a szemében ott bujkált a szokásos éber figyelem. – Micsoda meglepetés, hogy itt talállak. Annyi találkozónkat lemondtad mostanában.

Draco szinte azonnal felpattant a székéből.
– Anyám. Nem számítottam rá, hogy ma erre jársz.

– Vásárolni voltam. – Narcissa a fiára pillantott, majd a tekintete lassan Hermionéra vándorolt, aki ösztönösen kihúzta magát a székben, és ő is felállt. Az asszony szemében egy pillanatra meglepetés villant, ahogy felismerte, ki van a fiával szemben, majd az arckifejezése valami olyasmivé szelídült, amit Hermione még sosem látott rajta korábban – valódi, őszinte örömmé. – És ki ez az elragadó ifjú hölgy?

– Jó napot, Mrs. Malfoy! – köszöntötte Hermione, miközben felállt a székből.

– Nahát, Miss Granger! – mondta Narcissa, és a hangjában most nyoma sem volt annak a fagyos távolságtartásnak, amit Hermione a háború utáni néhány futó találkozásukból ismert. – Milyen kellemes meglepetés. Nem is tudtam, hogy Dracóval… – Egy pillanatra elhallgatott, mintha maga is keresné a megfelelő szavakat. – Hogy ilyen jóban vannak.

– Mi… – Hermione érezte, hogy elpirul, és önkéntelenül Dracóra pillantott, aki furcsán mereven állt az anyja mellett, mintha most először nem tudná pontosan, mit is kellene mondania.

– Nemrég kezdődött – szólalt meg végül Draco, a hangja szokatlanul óvatos volt. – Nem akartuk elsietni a dolgot azzal, hogy… mindenkinek elmondjuk.

– Áh… Akkor az a sok veszekedés, amiről panaszkodtál?

– Kapcsolatépítés.

– Igen, valami olyasmi – mondta Hermione. – Igyekszünk kreatívan megoldani a problémákat.

– És egymás megátkozása ilyen?

– Azt nem csinálhatjuk – legyintett Draco. – Az irodában tilos az átkozódás.

– Idekint is – szűrte a fogai között a barna hajú boszorkány, de ez inkább egy emlékeztető volt. – Aztán rájöttünk, hogy… több időt kell a munkán kívül együtt töltenünk.

– És rájöttem, milyen kedves.

– Egyforma könyveket olvasunk – nevetett fel Hermione, majd felkapta a könyvet.

– Aztán elhívtam randizni – folytatta Draco. – Igent mondott.

– Tizedszerre.

– Tizenegyedszerre – nevetett a férfi. – Makacs boszorkány. Azóta együtt vagyunk.

– Tényleg?

– Tényleg.

– Micsoda… szerencse. – Narcissa bólintott, majd leült melléjük az üresen álló székre, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon, hogy csatlakozzon hozzájuk. Mindannyian leültek az asztalhoz. – Nos, ha már így összefutottunk, remélem, nem bánjátok, ha maradok egy kicsit.

– Persze, hogy nem – nyögte ki Hermione, és igyekezett nem Dracóra nézni, aki most valószínűleg ugyanolyan pánikba esettnek tűnt belülről, mint ő maga. – Nagyon szívesen. Látjuk, Mrs. Malfoy.

– Hívj Narcisszának, drágám!

– Igen, Narcissa. – A boszorkány görcsösen magához fogta a könyvet, amiről Draco feltételezte, hogy nem fogja visszaadni.

– Elragadó ez a ruha rajtad, drágám – jegyezte meg Narcissa, végigmérve Hermione sötétkék ruháját elismerő pillantással. – Ez a szín gyönyörűen áll neked. Látszik, hogy jó kezekben voltál.

– Pansy Parkinson segített. – Hermione hangja kissé megbicsaklott. – Ő… nagyon meggyőző tud lenni.

– Ó, azt el tudom képzelni, pontosan olyan, mint az anyja, Evangelin. – Narcissa halványan elmosolyodott, majd a fiára pillantott, akinek az arcán még mindig ott ült valami furcsa, feszült várakozás. Aztán végül kimondta. – Mi ez az egész? Eláruljátok vagy találgassak?

– Anya…

– Két napja majdnem két órán át nyavalyogtál a munkatársadról – szembesítette az anyja. – Ma meg már édes kettesben teázgattok az Abszol úton?

– Megmagyarázom.

– Uram, Merlin, teherbe ejtetted?

Hermione közben igyekezett csendben maradni, meglapulni és menekülő útvonalat keresni.

– Dehogy is – szólalt meg idegesítően magas hangon Draco, amire Hermione majdnem felkuncogott, de igyekezett visszafogni magát.

– Moderáld magad, fiam. Nem kell, hogy mindenki minket nézzen – intette le Narcissa. – Szóval mi ez itt kettőtökkel?

– A fia nekem segít – szólalt meg a boszorkány. – Ő lesz a plusz egy főm a barátom esküvőjén.

– A Weasley és Brown esküvő? – kérdezett vissza tömény undorral Draco anyja. – Rémesen ízléstelenek. És miért pont az én fiammal akarsz menni, drágám? Találhattál volna sokkal hajlandóbb partnert is. Főleg, olyat, aki a saját bevallása szerint nem gyűlöl.

Draco csak a szemét forgatta, és mormogott valamit, amit senki sem értett, ami talán a helyzet kellemetlenségéből adódóan kaphatott volna nagyobb figyelmet is.

– Jelenleg szorít az idő – mondta Hermione. – Ez az eljegyzés és az egyhetes, esküvő előtti nyaralás hirtelen jött. És Mal… vagyis Draco, csak kedves akart lenni. A barátaimmal feszült a viszonyunk.

– Weasley egy bunkó kretén.

– Nem… de mindegy hagyjuk.

– Ez nem csak kedvesség. Együtt vagyunk, anya.

Narcissa csak megforgatta a szemét, majd úgy döntött inkább felkészül a távozásra.
– Bármi is folyik kettőtök között, én nem fogok beleszólni. De törvényes unokákat akarok. Egy rendes esküvő után. Világos, Draco Malfoy?

– Anya… kérlek!

– Voltam én is fiatal.

– Ha elkezded sorolni, hogy kik voltak apa előtt, én esküszöm belefojtom magam a kávémba.

– Ne legyél nevetséges, Draco – sóhajtott Narcissa egy elegáns nem törődöm mozdulattal. – Hermione, ha ennek vége, akkor várlak egy teára.

– Köszönöm a meghívást!

Azzal a boszorkány már ott sem volt.

– Törvényes unokák? – kérdezte a barna hajú lány. – Milyen történet van e mögött?

Draco csak elkeseredetten felnyögött, aztán felkönyökölt az asztalra.
– Van egy időnyerőd?

– Nincsen – sóhajtott Hermione. – Mindet összetörtem, ami létezett.

– Francba. Visszakapom a könyvet?

– Ne is álmodj róla!

– Csak, hogy tudd, senkit sem ejtettem teherbe.

– Ez egészen megnyugtató – jegyezte meg a boszorkány, aztán a könyv elejére lapozott.

hozzászólások: 2

by palmainé ildi @ 2026. Aug. 31.

Szuper jó. Humoros. Jó az alap ötlet. Köszönöm

by Nyx @ 2026. Aug. 31.

Köszönöm szépen! Nagyon örülök, hogy tetszett!