4. fejezet
A csókok

Az indulás napján Hermione épp a Reggeli Prófétát olvasta és a kávéját kortyolgatta a konyhaszigeten, amikor a kandallóban váratlanul fellobbant a zöld tűz, és ezen a héten másodszor is egy hívatlan vendég érkezett a lakásába. Draco Malfoy úgy lépett ki a zöld lángokból, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga. Napszemüvegben fehér vászoningben, sötét vászonnadrágban, trópusi utazásra készen egy bőrtáskával érkezett, amit le is dobott, aztán elindult a boszorkány felé.

– Már itthon se lehet nyugtom? Üdv, Malfoy!

– Üdv, Granger! Álpasi rendelésre előállt.

– Nem emlékeztem, hogy ilyet rendeltem volna. Egy álszent seggfejet? Nem hinném.

– Csere nincs – fintorodott el Draco. – Nem tudok másikat szerezni. Zabini és Nott nem érnek rá ilyen gyorsan.

– Nem kellenek a barátaid.

– Talán esetleg Monstro…

– Tudod, hogy létezik olyan is, hogy ajtó – jegyezte meg szárazon a boszorkány, még csak fel sem nézve a Reggeli Prófétából. – A legtöbb ember azt szokta használni, amikor meglátogat valakit. Neked is ajánlanám. Most legszívesebben orron vágnálak vele.

– Az ajtók unalmasak. – Draco lesöpörte a hamut a válláról, majd körbenézett a konyhában, mintha valami finomabb reggelit remélne, mint amit talált. – Ráadásul a tiéden kopogtatnom is kellene, az meg időt vesz igénybe, amiből nekem kevesebb van, mint azt hinnéd.

– Talán gyötör valamilyen szörnyű kór?

– Örülnél neki?

– Nem – forgatta meg a szemét Hermione. – Ne beszélj baromságokat, és tiszteld a magánéletemet.

– Neked nincs magánéleted, Granger, hivatalosan az enyém vagy egy hétig. – Draco leült vele szemben az asztalhoz, és végre alaposabban is szemügyre vette a boszorkányt, aki egy fehér, nyári ruhát viselt, vékony bőrövvel a derekán kihangsúlyozva, és egy pár pántos szandált. – El kell ismernem, remekül nézel ki ebben a ruhában.

Hermione erre felkapta a fejét, kissé bizalmatlanul.
– Ez most bók volt?

Draco elvigyorodott, majd elvett egy szem szőlőt Hermione tányérjáról, amiért egy szúrós pillantást kapott cserébe.

– Pansy jó munkát végzett. Bár azt hiszem, ebben az esetben inkább a természet érdeme, mint az övé.

– Nem tudom eldönteni, hogy ez most sértés vagy dicséret volt.

– Válaszd azt, amelyik jobban tetszik. – Draco hátradőlt a székében, és az órájára pillantott. – Amúgy készülj, mert egy óra múlva indulunk a Nemzetközi Zsupszkulcs-ellátóból.

Hermione gyomra ekkor összeszorult, és a korábbi könnyed hangulata egy csapásra elillant. Annyi minden jutott eszébe. Annyi mindent mondott volna. Legszívesebben lekéste volna az időpontot.

– A Zsupszkulcs-ellátóból – ismételte meg, és a hangja kissé megbicsaklott. – Ahol biztosan lesz ott fél tucat ismerősünk, akik mind látni fogják, hogy… hogy mi együtt utazunk.

– Ez volt a terv, Granger. Emlékszel? Az álkapcsolat, amiben most benne vagyunk. Ki kell akasztanunk Weasley-t és a leendő Mrs. Weasley-t. Helyreállítjuk a hírnevedet. Én lazítok. És mindenki boldog.

– Tudom, hogy mi a terv – csattant fel Hermione, és idegesen az asztal szélét kezdte kopogtatni az ujjaival.

– Akkor mi baj? Az utolsó napon kirúghatsz. Nem fogok sokat könyörögni.

– Sírni?

– Belül fogok zokogni – biztosította Draco.

– Áhh, akkor nem érdekel. Inkább a csendes szakítást választanám – fújta ki a levegőt a boszorkány.

– Akkor mi a gond? Együtt vagyunk egy éve, mármint együtt dolgozunk. Ismersz. Én is ismerlek. Veszekszünk, de most nem fogunk annyit. Jó buli lesz. Elmélyítjük a kapcsolatunkat. HR még örülni is fog neki – mondta a varázsló mosolyogva. – Szóval mi a gond?

– De az más, amikor az irodában vagyunk, azt meg megint más, amikor a fél varázsvilág szeme láttára kell úgy tennünk, mintha… mintha tényleg együtt lennénk. Mi van, ha valaki meglát minket, és elmondja a barátaidnak, vagy rosszabb, ha megjelenik a Reggeli Prófétában?

– Nem ez az, amin most aggódnod kellene.

– Ó, tényleg? – Hermione felállt az asztaltól, és idegesen járkálni kezdett a konyhában. – Akkor mégis mi legyen az?

– Az, hogy mennyire leszünk hitelesek. – Draco is felállt, és a boszorkány felé fordult, a hangja most szokatlanul komolyan csengett. – Főleg annak fényében, hogy még soha nem csókolóztunk.

Hermione megtorpant, mintha falba ütközött volna.
– Micsoda?

– Csókolózás, Granger. Az a dolog, amit párok szoktak csinálni egymással. – Draco karba tette a kezét, és úgy nézett a boszorkányra, mintha valami magától értetődő dolgot magyarázna egy különösen lassú felfogású gyereknek. – Ha bárki meglát minket ma, és úgy viselkedünk egymással, mintha még sosem értünk volna egymáshoz, az gyanús lesz. Ha soha nem ért volna hozzám a szád, akkor az egész színjátékunk alig pár perc alatt összeomlik.

– Ki van zárva. – Hermione hevesen megrázta a fejét, és önkéntelenül hátrébb lépett egy lépést. – Nem fogok veled csókolózni, Malfoy. Ez nem szerepelt a megállapodásban.

– Akkor most belekerül. Nem akarod ezt jól csinálni?

– Nem. Elég lesz az ölelkezés, meg a kézfogás. Azt bárki elhiszi. Nem bánom egy kis simogatás belefér. De a csók…

– Bárki, aki eddig még sosem látott igazi párokat, az be fogja venni. – Draco a szemét forgatta, és közelebb lépett hozzá, mire Hermione ösztönösen egy lépéssel hátrébb húzódott, egészen a konyhapultig, ahonnan már nem volt hova mennie. – A kézfogás nagymamáknak való, Granger. Nekünk valami hitelesebbre lesz szükségünk, ha azt akarjuk, hogy Weasley és a barátai el is higgyék ezt az egészet.

– Anyád se hitte el, hogy együtt vagyunk.

– Látod? Ha megcsókoltalak volna, akkor elhitte volna. Ez kell a hitelességhez.

– Nem érdekel, mi kell a hitelességhez.

– Pedig kellene, hogy érdekeljen, mert ha lebukunk, akkor az egész tervünk értelmét veszti, és akkor mind a ketten hoppon maradunk. – Draco hangja most már türelmetlenséget is hordozott. – Szedd össze magad, és csókolj meg.

– Micsoda?! Most?

– Hallottad. És igen, most! Azt akarod, hogy ott mindenki előtt legyen az első? Kínosabb legyen, mint ahogy most lenne?

Hermione némán bámult rá néhány másodpercig, a szíve olyan hevesen vert, hogy biztos volt benne, hogy Draco is hallja. Ezer érv és ellenérv kavargott a fejében, de valahol legmélyén tudta, a férfinak igaza van, bármennyire is utálta ezt beismerni.

– Rendben – suttogta végül, és a hangja remegett egy kicsit. – De csak azért, mert szükséges. Semmi másért.

– Természetesen. – Draco hangja most szelídebb volt, bár a szeme csillogása elárulta, hogy némiképp élvezi a boszorkány zavarát.

Hermione mély levegőt vett, becsukta a szemét, majd előrehajolt, és gyorsan, szinte félve a varázsló ajkához érintette a magáét. Egy pillanatig tartott az egész, majd ugyanolyan gyorsan hátra is húzódott, mintha megégette volna magát.

Draco elgondolkodva nézett rá.
– Semmi.

– Micsoda?

– Semmilyen volt – mondta Draco a fejét csóválva. – Mintha a nagynénémet puszilnám meg karácsonykor.

– Te szájon csókoltad Bellatrixot? Undorító.

Erre a férfi csak forgatta a szemét.
– Dehogy, csak mondtam valamit. Semmi tűz, semmi szenvedély. Ha ezt látja valaki, azonnal tudni fogja, hogy hazudunk.

– Ez… ez nevetséges – vágta rá Hermione, az arca lángolt, félig a szégyentől, félig a méregtől. – Nem is olyan könnyű csak úgy hitelesen csókolózni parancsra, Malfoy.

– Próbáld meg még egyszer. Talán most jobban belejössz.

– Miért én próbálkozzak megint? Talán te sem vagy olyan tehetséges csókolózó, mint amilyennek gondolod magad.

– Ezt kétlem – felelte Draco, és elmosolyodott, majd közelebb hajolt. – De rendben, adok még egy esélyt neked, hogy bebizonyítsd az ellenkezőjét.

Hermione ezúttal elszántabban lépett felé, és ismét megcsókolta, egy kicsit hosszabban, mint először, de ugyanolyan óvatosan, mintha attól félne, hogy valami eltörik, ha túlságosan is belefeledkezik.

Amikor elhúzódott, Draco arcán most már némi bosszúság is látszott.

– Ez is semmilyen volt. Mozgass már meg bennem valamit.

– Ez lehetetlen. Mégis mit mozgassak meg benne? Egy tőrt? – rontott rá Hermione, majd csípőre tette a kezét, és dühösen nézett a férfira. – Talán te csinálsz valami rosszul.

– Én? – hőkölt hátra Draco, és felháborodva húzta fel a szemöldökét. – Granger, én vagyok itt az, aki tud csókolózni. Te vagy az, aki úgy csókol, mintha most tanulná az egészet egy könyvből. Régi könyvekkel smároltál a zárolt részlegben?

– Milyen kedves vagy megint.

– Csak őszinte – pontosított Draco, aztán egy lépést tett felé, a hangja most mélyebben csengett. – Ha ennyire nem megy neked, akkor talán át kellene engedned nekem az irányítást.

– Nem hiszem, hogy…

Mielőtt Hermione befejezhette volna a mondatot, Draco a kezébe fogta az állát, és egyetlen határozott mozdulattal magához húzta, a szája pedig ezúttal nem óvatosan, hanem mélyen, követelőzően talált rá a boszorkányéra, elnémítva minden további tiltakozást, ami esetleg még megfogalmazódott volna benne.

Hermionénak elakadt a lélegzete, és egy röpke pillanatig az agya teljesen leállt, mintha minden gondolat, minden érv, amivel eddig védekezett, egyszerre elpárolgott volna. A keze önkéntelenül Draco ingének elejébe markolt, mintha ezzel akarná megtartani magát valami stabil pontban egy hirtelen forgó világban. A nyelvük összeért, finoman dörzsölve egymást, és mintha felébresztett volna bennük valamiféle vágyat, ami eddig nem volt előtérben. Percekig tartott ez a lebegés.

Amikor Draco végül elhúzódott, mindkettejük lélegzete kapkodó volt. A konyhában néhány másodpercig csak a csend honolt.

– Nos – szólalt meg Draco rekedt hangon, bár igyekezett ráerőltetni magára a szokásos, önelégült vigyort. Ez nem ment olyan könnyen, mint mindig. A szíve hevesen dobogott, és folytatást kért. – Ez már valamivel hitelesebb volt.

Hermione nem tudott mit válaszolni. Csak állt ott, az ajkához érintve az ujjait, és megpróbálta feldolgozni, hogy mi is történt éppen az imént.

– Ez…

– Bár – szólalt meg Draco, majd elgondolkodva biccentett, és a tekintete végigsiklott a boszorkányon, mintha valami szakmai problémán töprengene –, azt hiszem, most már ideje volna, hogy egy szinttel feljebb lépjünk.

– Milyen szinttel feljebb? – kérdezte a boszorkány, a hangja gyanakvó volt, bár a szíve még mindig kalapált az előbbi csóktól. – Azt hittem, ez a rész már megvolt. Legyen ennyi elég, Malfoy. Hidd el, hogy ilyen… csókot nem fogok neked adni mindenki előtt.

A varázsló felsóhajtott.
– A hitelesség nem áll meg egyetlen csóknál, Granger. – Draco közelebb lépett hozzá, olyan magabiztossággal, ami a boszorkányt önkéntelenül is hátrahőkölt, egészen addig, amíg a háta neki nem ütközött a konyhapultnak.

– Mióta lettél ennyire szakértője az álkapcsolatoknak?

– Most mondjuk, hogy én vagyok a szakértő – felelte a varázsló fölényesen.

– Rendben, Malfoy. Legyél te a szakértő.

– Köszönöm a lehetőséget. Szóval, ha valaki csak egyetlen bizonytalan csókot lát tőlünk, az még mindig nem elég. Igazi pároknak megvan a maguk… rutinja.

– Milyen rutinja? – Hermione hangja most már inkább suttogásnak hatott, ahogy Draco keze a dereka köré fonódott.

– Ilyesmi. – Draco válasz helyett egyszerűen megragadta a csípőjét, és egyetlen könnyed mozdulattal felemelte, majd a konyhapultra ültette, olyan magabiztos határozottsággal, mintha ezt már ezerszer csinálta volna. Hermione meglepetten kapott a válla után, hogy megtartsa az egyensúlyát, de mielőtt bármit is mondhatott volna, Draco már oda is lépett közé, a keze a pult szélén pihenve, kettejük teste most sokkal közelebb egymáshoz, mint amennyire Hermione felkészült volna rá.

– Ez neked a rutin.

– Ez a gyorstalpaló – közölte a férfi. – Hozzá kell szoknod, hogy megérintelek.

– Jó, de ne gyűrd fel a szoknyámat – siránkozott a boszorkány. – Malfoy!

– Ha ezt elviseled, akkor a kisebb dolgokat is.

– Merlinre mondom, ha nem veszed le a kezedet rólam, akkor megátkozlak, és elmehetsz az elméleteiddel a francba – sziszegte a boszorkány.

– Így kell beszélni velem?

– Malfoy, mit gondolsz, mit…

A mondat ismét félbeszakadt, mert Draco szája most már nem óvatosan, hanem egyenesen, mély és követelőző csókkal talált rá az övére, olyan intenzitással, ami az előző halvánnyá fakult mellette. Az egyik keze Hermione tarkójára vándorolt, ujjai belefonódtak a puha hajába. Draco keze a derekán pihent, magához húzva a boszorkányt, amíg köztük szinte semmi hely nem maradt.

Hermione elveszítette a fonalat, hogy meddig is akart ellenkezni. A keze magától kúszott fel Draco mellkasára, majd onnan a nyakába, míg maga is beledőlt a csókba, elfeledve minden korábbi tiltakozását, minden érvét, ami eddig a józan ész oldalán tartotta. A konyha, a reggeli fény, a hideg kávé az asztalon – minden elhomályosult körülöttük, mintha a világ egyetlen pontra zsugorodott volna össze: oda, ahol a testük összeért.

A nyelvük most tagadhatatlanul összeért. Vágyat ébresztve érintették egymást, mintha egy elfojtott érzést engedtek volna szabadjára. Túl jó volt, túl fullasztó, túl bűnös, aminek nem szabadott volna engedniük, mégis megtették. Úgy simultak egymáshoz, mintha végre megértették volna egymást, mintha a rengeteg akadály többé már nem számítana.

Amikor Draco végül elhúzódott, mindketten levegő után kapkodtak, és egy hosszú pillanatig egyikük sem szólalt meg. Hermione érezte, hogy a szíve olyan hevesen ver, mintha ki akarna ugrani a mellkasából, és a teste furcsán bizsergett ott, ahol Draco ujjai az imént még a bőréhez értek. Tagadhatatlanul vágyott a férfira, és csak a józan eszének utolsó darabkái tartották vissza attól, hogy ne kérjen folytatást.

– Ez… – szólalt meg Draco hangja most szokatlanul rekedten csengett, és a homlokát egy pillanatra Hermionéhoz érintette, mintha ő maga is próbálná összeszedni magát. – Ez már egészen biztosan hiteles volt. Éreztem, hogy vágysz rám.

Hermione nem tudott válaszolni. Csak bámult rá, az ajka még mindig bizsergett, és valahol a gondolatai legmélyén tudta a választ, amit most igyekezett nem túl alaposan megvizsgálni, kényelmetlenül tudatosult benne, hogy ez korántsem volt olyan szörnyű élmény, mint amilyennek lennie kellett volna.

„Éreztem, hogy vágysz rám” – ismételte a mondatot. Ez kijózanítóan sértő volt, ha mélyen boncolgatni kezdte. A vágya igazi volt, még ha ezt nem ismerte volna be. A szíve most fájdalmas ütemben dobbant meg.

– Tudod, hogy egy rohadt szemétláda vagy?

– Granger…

– Megalázó…

– Dehogy az, én…

– Nem elég, hogy Ron és Lavender is gúnyt űz belőlem, még neked is azt kell? – rontott rá a boszorkány. – Ez nem fair. Tudod?

– Gyere leveszlek onnan, és behúzhatsz egyet nekem – mormolta a varázsló, aztán segített a lánynak leszállni a konyhapultról. – Túl messzire mentem. Sajnálom.

– Nem is tudod mennyire messzire – sóhajtott Hermione, miközben igyekezett nem kiborulni.

Draco nem szólt először semmit, csak egyszerűen magához húzta, és megölelte. Szorosan és gyengéden, mintha ez nem okozna neki problémát.

– Weasley meg fogja bánni ezt a hetet. Ezt megígérem neked.

– Malfoy…

– Csak én lehetek veled gúnyos és gonosz. Már mondtam. És ennek a kettőnek semmi joga nincs ehhez, amit csinálnak.

– Nem tudom, mi ez nálad… Ez a mánia.

– Weasley mindig a legrosszabbat hozza ki belőlem – mondta Draco, aztán felsóhajtott.

– Elengednél végre? El fogunk késni – szólalt meg a boszorkány.

– Persze – felelte a varázsló, majd elengedte a lányt, de mielőtt eltávolodtak volna egymástól, most gyengéden csókolta meg. Ráérősen. Lassan. Szinte már kedvesen. Hermionénak megugrott ettől a szívverése, és visszacsókolta, akármennyire is őrültségnek tűnt. Amikor elváltak egymástól, akkor a homlokukat összeérintették. – Legközelebb is így foglak megcsókolni. Sokszor.

– Na most foglak megütni – morogta Hermione elfúló lélegzettel.

– Igen? – nevetett fel Draco. – Mint auror mondom neked, hogy nem szerencsés az ilyeneket előre bejelenteni, mert akkor az ellenfeled fel tud készülni. Áááúú! Gyomrost? Komolyan?

Hermione negédesen elmosolyodott, miközben megrázta az öklét. Fájt, de megérte összegörnyedve látni ezt a nagy majmot.

– Szedd össze magad, cicabogár! Indulnunk kell.

– Rendben, cicamurmánc. A rohadt életbe – fújta ki magát a férfi. – Nem fáj a kezed?

– Fáj? Dehogy. Jólesett. Egy éve be akarok húzni egyet.

– Tudod…

– Semmit sem tudok. Szedd a cuccod, és menjünk a Minisztériumba, a többiek már várnak minket, és már így is késünk.

– Oké, picinyem…

– Gázabb nem jutott az eszedbe?

– Keresem a megfelelőt, arany röppenty.

– Keress tovább, Malfoy.

– Dracónak kellene hívnod – jegyezte meg a varázsló. – Stratégiai szempontból.

– Egyelőre seggfejnek foglak hívni – sóhajtott Hermione.

– Akkor nem hiszik el, hogy együtt kufircolunk – tárta szét a karját vigyorogva Malfoy. – Azért mégsem hívhatsz szexistennek.

– Majd csak találok neked valamilyen nevet.

– A Görényt nem szeretem.

Hermione megvetően nézett a férfira. Aztán mind a ketten magukhoz vették a holmijukat, és Minisztériumba hoppanáltak.

***

A Nemzetközi Zsupszkulcs-ellátó a Mágiaügyi Minisztérium hetedik szintjén működött, ami azt jelentette, hogy a látogatóknak előbb át kellett vergődniük az egész épületen. Aztán pálcahasználati engedélyeket, csomagokat ellenőriztek, majdnem olyan volt, mint egy mugli reptéri ellenőrzés. Az álpárosnak már csak egy ilyen ponton volt hátra, ahova igyekezniük kellett.

– El fogunk késni – morogta Hermione, miközben a liftek előtt toporgó tömegen próbált utat találni.

– Nem fogunk. Nyugalom. Már átjöttünk az ellenőrzésen. Láttad azt a fickót? Ennyi futkárt még az életben nem láttam kimászni egy táskából.

– Malfoy, három perc múlva indul a zsupszkulcs.

– Dehogy fog. Még van félóránk – javította ki Draco az órájára pillantva. – Még bőven ráérünk. Potter éppen küzd a meghívottakkal. Halasztást kért, mert akkora nagy a káosz.

– Ezt honnan tudod?

– Tudom – mondta elégedetten mosolyodva a férfi. Valószínűleg az aurorok közötti kommunikációs csatornákat használták, ami a lánynak először eszébe sem jutott.

Hermione csak egy mély sóhajjal reagált. Még mindig képtelen volt kiverni a fejéből az előző fél órát. A csókot. Az első ügyetlen próbálkozást. A másodikat. Aztán azt, amikor Draco egyszerűen átvette az irányítást… Beszálltak a liftbe, ami elindult velük a megfelelő helyre. Egész úton a lány feszengett, a varázsló láthatóan tényleg úgy nézett ki, mint aki egy igazán pihentető nyaralásra készülne. Amikor kiszálltak, Hermione öles léptekkel indult el a folyosón a gondolataiba merülve.

– Granger.

– Tessék? – mondta a boszorkány, miközben észrevette, hogy a férfi a karját fogja.

– Neki fogsz menni annak az oszlopnak. Mi van veled? Szedd össze magad!

Hermione visszarántotta a kezét a szorításból, és irányt váltott, mielőtt nekisétált volna az egyik márványpillérnek. Idegesen tette karba a kezét.

– Nem fogok – motyogta. – Mi a fene baj van velem ma?

– Gyanúsan úgy nézel ki, mint aki még mindig rám gondol – vigyorodott el a varázsló.

– Álmodban.

– Ó, azt majd csak ma este. És most ott fogsz mellettem feküdni.

Hermione olyan pillantást vetett rá, amitől egy átlagember valószínűleg hamuvá égett volna. De Malfoy már nagyon sok mindenre immunis volt. Granger pillantására biztosan, a nő vonzerejére kevésbé, amire szerencsére még nem jött rá, mert akkor komoly bajban lett volna. Egyelőre valószínűleg lekötötte az előttük álló utazás és a kényszerű nyaralás.

– Ha egyszer is legilimenciát alkalmazol rajtam, akkor esküszöm megfojtalak.

– Tudom. Szerinted megpróbálnám? De ma még ne, mert akkor egyedül kellene elmenned Weasley esküvőjére, és egy hullával is bajlódnod kell. Nem hiszem, hogy egy olyan helyen kellene csinálnod, ahol sok auror lesz.

– Sok auror?

– Lavender félt, hogy megzavarják a pihenését. Egy biztonsági csapat megy a helyszínre – magyarázta Draco.

– Szóval, csak nem akartál dolgozni – morogta Hermione.

– Szerinted? – nevetett fel a varázsló. – De engem nem kértek fel. Külön üdítő, hogy mégis ott leszek.

– Álljunk meg! Te már tudtad, hogy ezek ketten…

– Hallottam híreket.

– És nem mondtad? – rontott rá a boszorkány.

– Éppen nem voltunk beszélő viszonyban – sóhajtott a férfi. – És gondolod, hogy akkor mondtam volna? Az a pénteki nap eléggé vicces volt. Őszinte meglepetés volt az arcodon, és nem is kellett színlelned, mintha nem tudtál volna róla.

– És Harry is tudta.

– Technikailag igen.

– Ezt nem hiszem el…

Nemzetközi Zsupszkulcs-ellátó már csak egy sarokra volt. Átvágtak egy előtéren, ahol kíváncsi utazók figyelték a kiírásokat és zsupszkulcsakciókat. Egy ideges varázsló éppen derékig benne volt egy bőröndben. Két gyerek csokibékáért bömbölt a szüleinek. Egy boszorkány egy vonakodó murmáncot próbált belegyömöszölni a ketrecébe.
– Mirci, mássz már be! – A macskaszerű lény dühösen fújt. – Te ördögi dög!

Mielőtt tovább bámészkodhattak volna, már el is érték a bejáratot.
– Hermione Granger!

Hermione összerezzent a neve hallatára.

Susan Bones széles mosollyal fogadta őket.
– Jó reggelt! Micsoda káosz.

– Szia, Susan!

– Weasley és Brown esküvő a nagyobb felbolydulást okoz, mint a Kviddicsvilágkupa.

Draco ebben erősen kételkedett, majd átnyújtotta az engedélyeiket és az utazással kapcsolatos papírjaikat.

– Hello, Bones! Hogy vagy?

– Ha téged látlak, Malfoy, akkor mindig jobban – mosolygott a boszorkány, majd rákacsintott és végigmérte a varázslót, aki csak egyszerűen vigyorgott. – Igaz a hír?

– Melyik? – kérdezett vissza Draco.

– Hogy ti ketten nem csak együtt dolgoztok, hanem össze is melegedtetek. – A nő kettejükre mutogatott. – Ellenségekből szerelmesek? Micsoda történet.

Hermione érezte, ahogy a gyomra ismét görcsbe rándul.
– Igen… mi…

Mire megszólalhatott volna, Draco már mellette termett.
– Még nagyon friss. De Weasley és Brown esküvő miatt el kellett mondania. Most nyaralni visszük egymást – felelte könnyed mosollyal. – Ránk fér.

Susan meglepett mosollyal nézett rájuk.
– Nahát… erre nem számítottam.

– Senki sem – vont vállat Draco, majd átkarolta Hermionét, és egy apró csókot nyomott a boszorkány feje búbjára. – Nekünk is egy nagy meglepetés volt. De hát a szívnek nem lehet parancsolni.

– Sok szerencsét! Jó pihenést!

– Köszönjük.

Amint továbbindultak, Hermione könyökkel oldalba bökte.
– Muszáj mindenkit sokkolnod?

– Miért? Egész hiteles volt.

– Túl hiteles. És ne ölelgess folyton. Utálom, amikor megcsókolják a fejemet – morogta a boszorkány idegesen.

– Már értem, hogy miért ilyen nehéz pasit találnod – vigyorgott gúnyosan Draco.

– Nem tehetek róla, hogy csak kreténekkel hoz össze a sors. És lássuk be, te is egy vagy közülük – felelte félhangosan Hermione.

Draco ránézett.
– Most éppen igen.

Hermione értetlenül pislogott.
– Tessék? Merlinre, egyszerűen képtelenség veled beszélni.

Malfoy finoman Hermione derekára tette a kezét.

– Gyerünk.

– Akkor vedd le a kezed rólam – sziszegte Hermione.

– Nem – vágta rá Draco. – Most mindjárt mindenki látni fog minket. És nyugodj már meg.

– Ha akarok, akkor hisztizek.

– Felőlem. Nem az én barátaim. Legalább húsz ember figyel minket.

Hermione körbenézett.

Igaza volt.

Többen is feléjük sandítottak. Két fiatal boszorkány még össze is súgott, miközben Draco karja továbbra is természetes könnyedséggel pihent a derekán.

– Utállak – motyogta Hermione.

– Tudom – sóhajtott Draco.

– Nagyon.

– Azt is tudom.

– Különösen most.

– Ez már majdnem szerelmi vallomás – nevetett fel Draco.

A folyosó végén egy aranybetűs tábla függött az ajtó fölött. Előtte már kisebb tömeg várakozott bőröndökkel, napernyőkkel és utazótáskákkal. Hermione rögtön kiszúrta Harryt és Ginnyt.

– Mindenki minket néz.

– Pontosan ezért mosolyogj.

– Nem akarok.

– Akkor legalább úgy nézz rám, mintha nem gyűlölnél.

Hermione lassan felé fordította a fejét.
– Ennél jobban nem megy.

– Dolgoznunk kell ezen, drágám.

– Ne hívj így.

– Túl késő – közölte mély rekedtes hangon a férfi.

És mielőtt Hermione tiltakozhatott volna, Draco ott mindenki előtt szerelmesen megcsókolta, miközben ő bambán bámulva állt, a férfi lazán összekulcsolta az ujjaikat, majd magabiztos léptekkel a társaság felé indultak el.

hozzászólások: 0