8. fejezet
A faldöngetők


Hermione és Draco kéz a kézben sétáltak le a vízhez, a forró homok apránként hűvösebb, nedvesebb talajnak adta át a helyét, ahogy közeledtek a hullámokhoz. Draco először csak bokáig gázolt be, aztán amikor a víz elég meleg volt ahhoz, hogy ne rántsa vissza a partra, mélyebbre gázolt, Hermionét is magával húzva.

– Láttad Ron arcát, amikor Harry visszaadta neki a labdát az utolsó pontnál? – kérdezte Hermione, még mindig nevetve, ahogy derékig gázoltak a vízben. – Azt hittem, mindjárt sírva fakadt.

– És Lavender! – Draco felnyögött a nevetéstől. – Ahogy karba tett kézzel állt ott, mintha mi loptuk volna el tőle a saját esküvőjét egy strandröplabda-meccsel.

– Szerintem tényleg úgy érezte. Annyira idióta.

– Hát, legalább most már van valami, amiről panaszkodhat a barátnőinek a folyosón – világította rá Draco. – Vagy nincs igazam?

– De, de, Malfoy igazad van.

Hermione a szemét forgatta, de nem tudta elrejteni a mosolyát, ahogy hátradőlt a vízben, hagyva, hogy a hullámok könnyedén megemeljék. Draco közelebb úszott hozzá, és egy pillanatra elhallgatott, csak nézte, ahogy a napfény megcsillan a lány nedves haján, a szeme pedig ragyog a nevetéstől.

– Mi az? – kérdezte Hermione, amikor észrevette, hogy a férfi bámulja.

– Semmi – felelte Draco, de a hangja most halkabb volt, komolyabb, mint amit a könnyed csipkelődés indokolt volna.

– Ugye nem kötődött ki a felsőm?

– Szerinted, akkor nem szólnék? – forgatta meg a szemét a varázsló.

– Nálad, Malfoy, sosem tudhatja az ember.

– Most azt mondanám, önző vagyok, és csak magamnak akarnék ilyen látványt – sóhajtott elégedetten. – Túl sokan vannak ehhez a parton.

A tekintetük egymásba fonódott, és néhány másodpercig egyikük sem mozdult, csak lebegtek a vízben, olyan közel egymáshoz, hogy Hermione érezte a férfi leheletét az arcán. Túl közel került hozzá. A pillanat egyre feszültebbé vált, valami olyasmivé, amiről Hermione nem volt biztos benne, hogy készen áll rá, ezért mielőtt bármelyikük megszólalhatott volna, hirtelen mozdulattal vizet fröcskölt Draco arcába.

– Ez meg mi volt?! – prüszkölt fel Draco, és ledörzsölte a vizet a szeméről.

– Fogalmam sincs, magától történt – felelte Hermione ártatlan arckifejezéssel, majd újabb adag vizet küldött felé.

– Rendben, Granger, ezt nem hagyom annyiban.

Draco visszavágott, egy jóval nagyobb hullámot kavarva a tenyerével, ami telibe találta Hermionét, aki felsikoltott a hirtelen hideg zuhanytól, és azonnal ellentámadásba lendült. Úgy nevettek és játszottak egymással, mint két gyerek. Néhány percig csak fröcskölték egymást, nevetve, kiabálva, próbálva elkerülni a másik célzott csapásait, mígnem Draco egy ügyes mozdulattal átkarolta Hermione derekát, mielőtt az ismét lecsaphatott volna rá.

– Ne! Malfoy, ne merészeld! – visította Hermione, amint megérezte, hogy a lába elhagyja a tengerfeneket, és Draco könnyedén a magasba emeli.

– Túl késő – vigyorgott a férfi, és minden teketória nélkül belehajította a vízbe. – Elért a bosszúm.

Hermione sikítva merült el, majd prüszkölve bukkant fel a felszínre, a haja csapzottan tapadt az arcára, és egy pillanatig úgy nézett Dracóra, mintha meg akarná ölni.

– Ezért megfizetsz.

– Szeretném látni, ahogy megpróbálod.

Hermione nem hagyta annyiban. Egy váratlan mozdulattal a férfi vállára vetette magát, és teljes súlyával lenyomta a víz alá, ami – tekintve, hogy Draco jóval nehezebb és magasabb volt nála – inkább csak abban segített, hogy mindketten alámerüljenek egy pillanatra, aztán kavargó nevetéstől és sós víztől fuldokolva ismét felbukkanjanak.

– Ez csúnya taktika volt – köpködte ki a vizet Draco, amikor mindketten újra felbukkantak.

– Bármilyen eszközt bevetek, hogy győzzek.

– Ezt megjegyzem, Granger. Kelleni fognak azok az eszközök.

– Mire gondolsz?

– Az esti színlelésünkre.

Egymásra néztek, még mindig ziháltak a nevetéstől, a víz csöpögött mindkettejükről, és valahogy a korábbi feszültség, amit a vízbe fröcskölés próbált elűzni, most sokkal erősebben tért vissza, mint korábban. Draco tekintete Hermione ajkaira siklott, aztán vissza a tekintetére, mintha engedélyt keresne valamire, amit egyikük sem mert még kimondani. Figyelte, ahogy a nap szikrákat hány a vízcseppeken, amik a lányt borították.

– Hermione – szólalt meg halkan, a hangjában olyan bizonytalanság csengett, amit a boszorkány még sosem hallott tőle.

– Érdekes.

– Micsoda? – kérdezett vissza Draco.

– Nem csak szürke szín van a szemedben. Egy kis kék és egy kis zöld is.

– Ez azért van, mert varázserőm van – felelte nagyon komoran a férfi. – Mindenkinek, akiben ott van a mágia, különleges szemmel születik.

– Tényleg? – tudakolta Hermione szkeptikusan.

– Gyere közelebb – kérte a varázsló. A boszorka közelebb húzódott hozzá. Mélyen egymás szemébe néztek. Talán még ilyen hosszan sohasem. – Hmm, sejtettem.

– Mit?

– Tele van aranypöttyökkel.

– Csak hülyítesz, igaz? – nevetett Hermione. – De ez tetszik. Aranypöttyök. Csak sima barna.

– Szép, és tényleg tele van aranypöttyökkel. – A varázsló úgy érezte, hogy a szíve meglódul egy pillanatra.

Mielőtt bármelyikük meggondolhatta volna magát, Draco előrehajolt, és megcsókolta, óvatosan, szinte kérdőn, mintha bármelyik pillanatban visszahúzódna, ha Hermione elutasítaná. De a boszorkány nem húzódott el – éppen ellenkezőleg, a keze a férfi nyaka köré fonódott, és viszonozta a csókot, miközben a hullámok lágyan ringatták őket napfényében. Heves volt és forró, amit ellensúlyozott a hűs víz. Belefeledkeztek egymásba, ahogy a nyelvük egymáshoz ért. Színlelés volt vagy nem, teljesen lényegtelennek tűnt ebben a pillanatban.

Amikor végül szétváltak, egyikük sem szólalt meg azonnal. Mindketten szaporán vették a levegőt. Csak lebegtek egymás mellett a vízben, a hullámok halkan ringatták őket, és Hermione érezte, hogy a szíve olyan hangosan dobog, hogy szinte biztos volt benne, Draco is hallja. Ez csodásan furcsa érzés volt, amit nem tudott megmagyarázni.

– Ez… – kezdte Draco, de aztán elhallgatott, mintha nem találná a megfelelő szavakat, ami önmagában is szokatlan volt tőle.

– Igen – bólintott Hermione, bár fogalma sem volt, mire mond igent pontosan.

A csend, ami közéjük telepedett, nem volt kellemetlen, de valahogy mégis nehezebb lett, mint bármelyik korábbi hallgatásuk. Hermione a férfi arcát fürkészte, próbálva kiolvasni belőle, mit gondol, de Draco tekintete most szokatlanul zárkózott volt, mintha ő maga is azon dolgozna, hogyan értelmezze azt, ami az imént történt. Őrültség volt vagy sem, akkor is egy színjáték kellős közepén voltak.

– A műsor kedvéért volt – szólalt meg végül Draco, bár a hangja nem hangzott túl meggyőzően. – Gondolom. Biztos van itt valaki, aki minket néz.

Hermione körbepillantott a parton, ahol a napozók java része már összepakolt, valószínűleg már készültek ebédelni, vagy csak behúzódtak a hőség elől. Senki sem figyelt rájuk.

– Nincs itt senki, Malfoy.

– A fenébe.

– Nem… nem volt hiába.

A férfi hallgatott, és Hermione látta, ahogy az álla megfeszül, mintha most először nem találna kész választ a helyzetre. Ez a bizonytalanság annyira nem illett hozzá, hogy Hermione szinte megsajnálta – majdnem.

– Akkor csak így alakult – mondta végül Draco, és megpróbált könnyed hangot megütni, bár nem igazán sikerült neki.

– Csak így alakult – ismételte Hermione lassan, és érezte, hogy valami furcsa csalódottság szorítja össze a mellkasát, amit nem igazán akart megvizsgálni közelebbről.

– Mindig visszacsókolsz.

– Ühüm… de csak…

– A látszat.

– A látszat.

Draco a vízben állva nézte őt még egy hosszú pillanatig, mintha mondani akarna még valamit, aztán meggondolta magát, és inkább a távolba a víz felszínét fürkészte, mint aki hirtelen nagyon érdekesnek találja a hullámok mintázatát. Hátrasimította a haját, és egy kicsit megrázta. Még a tenger is kevésnek tűnt, hogy lehűtse.

Hermione közben figyelte, ahogy az izmos karok megfeszülnek, aztán áttért a férfi mellkasára, markáns állára. És önkéntelenül is az ajkába harapott. Malfoy túl jól nézett ki. Még érezte a csókot az ajkain, még mindig beléborzongott, ahogy visszagondolt erre.

– Kezd hűvös lenni – jegyezte meg végül. – Talán vissza kéne mennünk.

– Igen, jó ötlet, cicamurmánc.

Kifelé gázoltak a vízből, egymás mellett, de már nem érintették meg egymást, és a köztük lévő távolság most sokkal hangsúlyosabbnak tűnt, mint bármikor korábban ezen a napon. Amikor felvették a törölközőiket, Draco Hermionéra pillantott, és egy pillanatra mintha újra mondani akart volna valamit, de aztán csak megrázta a fejét.

– Mi az? – kérdezte Hermione.

– Semmi. Éhes vagyok. Menjünk ebédelni.

– Kérjük a lakosztályba – javasolta a boszorka.

– Remek ötlet, akkor kitalálhatjuk, hogyan imitáljunk szexet – vigyorgott Draco.

– Te csak erre tudsz gondolni? – tudakolta a boszorkány.

– Biztos, hogy tudni akarod, mire gondolok, Granger?

– Valószínűleg nem.

– Milyen kár.

Hermione szórakozottan bólintott, bár tudta, hogy nem ez volt az, amit a férfi valójában mondani akart. Csendben indultak vissza a szálloda felé, a naplemente fényében hosszú árnyékokat vetve a homokra, és bár egyikük sem beszélt arról, ami a vízben történt, mindketten tudták, hogy valami megváltozott közöttük – valami, amit egyikük sem mert még szavakba önteni.


***

Egy gyors fürdés, ami megint a fürdőszoba-beosztással kezdődött, után egy finom ebéd következett. Draco megint kitett magáért, elmondta, hogy miket ajánl az étlapról, és Hermionénak olyan érzése volt, mintha legalább Malfoy séf ajánlatát kapta a tányérjára. Minden ízlett, és egy kicsit el is feledtette velük a strandon történteket. Kellemes beszélgetésbe kezdtek néhány könyvről.

Miután a pincér elvitte az üres tányérokat, és Hermione éppen becsukta volna az ajtót, a folyosóról két dühös hang hangzott fel. A boszorkány intett Dracónak, hogy csatlakozzon hozzá a hallgatózásban. Mindketten az ajtóhoz lapulva hallgatták a kinti jelenetet. Ron és Lavender hangos kiáltozása visszhangzott mindenfelé.

– Melyik Hermione szobája? – sziszegte mérgesen Ron.

– Nem mindegy neked, Ronnie? – hangzott Lavender sipákolása. – Emészd meg, hogy megvert téged Malfoy. Senkit sem érdekel a vacak játék. Kviddicsben nincs nálad jobb.

– Mindent összekevertek a kurva recepción. A szobákat is. – Hermione ezen a ponton a cinkostársára nézett, aki csak széttárta a kezét, aztán gonoszul elvigyorodott. – Összeborult a nyilvántartásuk…

– Mi bajod van?

– Ennek a baromságnak véget kell vetni. Nem akarom Malfoyt itt látni – morogta Ron hangosan. – Leginkább nem az esküvőmön.

– Haza akarod küldeni?

– Igen. Most azonnal, ha megtalálom a szobájukat.

– Nagyszerű. Fogalmam sincs melyik az övék – felelte Lavender. – Tegnap és ma sem jöttek le a közös étkezésekre.

– Mi? Miért? Mi a fenét csinálnak? – kérdezte tudatlanul Ron.

– Dugnak vagy mittudomén – válaszolta a menyasszony.

Draco jelentőségteljesen csók és szemöldökjelzéseket küldött Hermione felé, aki csak megforgatta a szemét.

– De kit érdekel – folytatta Lavender. – Menjünk be a szobánkba, és mutasd meg a…

– Kicsit vegyél vissza. Anyám is teljesen kiakadt a monokinitől. Mi van, ha a Reggeli Prófétában is megjelenik?

– Ahh, rendben – sóhajtott Lavender. – Igazad van, majd a privát nászutunkon mutogatom neked. Ugye milyen helyesek lettek?

Hermione időközben a szájára tette a kezét, hogy ne röhögjön fel hangosan. Draco is alig tudta magát visszafogni, de csak a homlokát az ajtónak támasztotta.

– Ja, azok – mondta Ron. – Megkeresem Hermionét, és beszélek vele.

– De Ronnie. Mi lesz a délutáni terveinkkel?

– Ez most fontosabb – vetette oda Ron. – Én nem akarok egy botrányt. Főleg, hogy a szüleid holnap megérkeznek.

– Persze. Szerintem lent vannak a parton, és még mindig a vízben smárolnak. Láttam őket.

Aztán már csak Ron morgását lehetett hallani, ahogy elindult a strand felé, Lavender pedig követte. A két hallgatózó egymásra nézett, aztán elnevették magukat, most már hangosan.

– Akkor a csók sikeres volt.

– Nagyon is. De aggódom, hogy Ron ki akar dobatni.

A varázsló erre csak nevetett.
– Wealsey-nek ahhoz korábban kell kelnie. Ne aggódj, murmáncom, itt maradok veled. Engem nem lehet csak úgy lerázni.

– Pedig megnéztem volna élőben egy aurori intézkedést – mosolyodott el Hermione.

– Ha akarod, akkor szívesen megbilincsellek – vigyorgott a varázsló. – Annak is megvan a maga szépsége.

Draco az ágy szélére telepedett, és elővette a pálcáját, olyan komoly arckifejezéssel, mintha egy különösen bonyolult varázslaton törné a fejét.

– Rendben, gyakorlati kérdés – jelentette ki, és felállt, hogy körbejárja az ágyat, mint aki egy csatatervet vizsgál. – Ha azt akarjuk, hogy a szomszéd kis párocskánkat meggyőzzük arról, hogy itt valami történik, akkor kell egy kis… hangeffekt. Ugye?

Hermione a szemöldökét ráncolva nézett fel a könyvéből, aztán végül félretette.
– És mire gondolsz?

– A lehető legszégyenteljesebb nyögéseidre, amit ki tudsz adni – felelte Draco. – Ami a legközelebb áll ahhoz, amit szexközben ki szoktál adni.

A boszorkány érezte, hogy kezd ez a szoba sokkal melegebb lenni, mint amilyen korábban volt. Miután jobban belegondolt, hogy ez a feladat mit is követel tőle, akkor már nem tűnt olyan könnyen teljesíthetőnek.

– Nem elég, csak pár nyögés? – tudakolta kényszeredetten. – Aztán ennyi?

– Azt akarod, hogy hiteles legyen? – kérdezett vissza a varázsló. – Két perc alatt nem érheted el az orgazmust.

– Komolyan? Ahh, Merlinre, hogy mibe mentem bele.

– Halálosan komolyan beszéltem, Granger. A fal elég vékony, hallottam, ahogy tegnap éjjel a szomszédok horkoltak. Nem túl jó a hangszigetelőbűbáj – magyarázta az auror. – Ha nem hallanak semmit innen, akkor miért jöttünk egyáltalán ide?

– És mégis mit javasolsz, hogyan oldjuk meg ezt?

Draco felpattant, a pálcájával az ágy felé bökött, és félig hunyorogva koncentrált, mire az ágy keret halkan megreccsent, aztán egy határozott döngés kíséretében nekiütődött a falnak.

– Ez az – jelentette ki elégedetten, miközben az ágy folytatta a ritmikus döngést. – Tökéletes.

– Malfoy, ez úgy hangzik, mintha át akarnál törni a falon – kuncogott a boszorkány. – Ezt nem gondolod komolyan. Remélem, hogy van nálad galleon, ha esetleg ez kárt tenne a falban.

– Ez a lényeg, nem? Ezt biztosan hallják. És ügyes vagyok a pálcámmal.

– Tényleg?

– Nem is tudod mennyire.

– Nem, nem. – Hermione felsóhajtott, hogy megállítsa a bútordarabot, ami már vészesen közel járt ahhoz, hogy ledöntsön egy képet a falról. – Ez nem élethű, ez egyszerűen nevetséges. Senki sem fog elhinni, hogy itt bármi más zajlik, mint egy földrengés.

– Olykor olyan, mint egy földrengés. Izzadsz és csak mozogsz, mozogsz, amíg el nem veszted az eszed – magyarázta Draco elégedetten. – Az izzadt testek összeérnek, és egységes ritmusra mozognak.

Hermione érezte, hogy vért tódul az arcába. Hirtelen túl meleg lett a szobában.
– Szóval te így szexelsz, hogy áttöröd mások falát?

– Talán csak féltékeny vagy, mert nem tudod, milyen ritmusban kellene csinálni – vigyorgott Draco, és leállította a bűbájt, mielőtt Hermione teljesen kikelt volna magából. – De kipirultál, Granger. Elmondod, hogy az idevágó szakirodalom mit mond a faldöngetésről? Ha már ennyire szakértő vagy ebben.

– Kizárt, hogy én lennék itt a szakértő kérdésben, Malfoy. De szerintem ezt eltúloztad.

– Akkor cseréljünk tapasztalatokat? Te hogyan szoktad ezt csinálni? Először lassan, aztán…

– Nem erről van szó! – Hermione arca kissé kipirult, de igyekezett megőrizni a méltóságát, ha már a zavarát képtelen volt elrejteni. – Csak annyit mondok, hogy ha valaki meghallja ezt a hangzavart, inkább azt fogja hinni, hogy bútorokat pakolunk át, és új bejáratot akarunk csinálni a szobának, nem pedig azt, amit el akarunk hitetni velük.

– Rendben, akkor te vagy a szakértő, mutasd meg, hogyan kellene csinálni.

– Hagyd már ezt! Senki nem csinál ekkora zajt csak úgy magától, ehhez… ilyen ritmus kell, meg fokozatosság, nem pedig egy ágy, ami úgy dörömböl a falnak, mintha aurorrajtaütés lenne.

Draco karba tett kézzel hallgatta, a szája sarkában bujkáló mosollyal. Nagyon is mulattatta a boszorkány zavara, ahogy a kósza tincseit próbálta füle mögé tűrni. És nem sajnálta az időt arra, hogy ugrassa őt.

– Szóval azt mondod, hogy velem nem lenne ilyen kaotikus a helyzet, amikor elvesztenéd az eszed és úgy szexelnénk, mintha nem lenne holnap.

– Merlinre… még a végén megsértődik – sóhajtott fel Hermione.

– Éppen a tehetségemet becsmérled. Ráadásul anélkül, hogy felszállnál a versenyseprűre – mondta neki Draco. – Szerinted?

– Kviddicspoénok. Még jobb.

– Tudok még.

– Kímélj meg, Malfoy.

– Lehet, hogy Weasley-t kiakasztaná, hogyha ilyesmiket mondanék, hogy bekapom az aranycikeszedet, baby – találgatott Malfoy auror.

– Én akadnék ki, ha ilyeneket mondanál nekem az ágyban. Van nő, akinek ez bejön?

– Miért is ne? Neked mi tetszik, cicamurmánc? Miket mondjak? – kérdezte a férfi. – Mire gerjedsz? De most komolyan, Granger.

– Kérlek… Azt mondom, hogy vele valószínűleg pontosan ilyen kaotikus lenne, mert egyszerűen képtelen vagy bármit is finoman csinálni.

– Ez sértő volt, Granger. Igen is tudok gyengéd lenni, nagyon-nagyon gyengéd. Kiélvezni a dolgokat. Annyira alaposan megnyalnám az aranycikeszedet, hogy galleonok percegnének a szemed előtt.

Hermione nem tudta hirtelen, hogy megüsse vagy megrúgja a varázslót.
– Az igazság az, hogy az agyamra mész, Malfoy. Milyen idióta szöveg ez?

– Egyébként kizárt, hogy velem így nézne ki. – Draco közelebb lépett, a hangja hirtelen mélyebb és lassabb lett, bár a szeme még mindig csillogott az évődéstől. – Én kifejezetten… alapos vagyok.

Hermione érezte, hogy a pulzusa hirtelen felgyorsul, de igyekezett nem hagyni, hogy ez meglátszódjon rajta.

– Ezt sosem fogjuk bebizonyítani, szóval maradjunk annyiban, hogy ez a bűbáj nem működik, így ahogy te használtad.

– Van jobb ötleted?

– Van. – Hermione elővette a saját pálcáját, és pontos, kimért mozdulattal egy sokkal finomabb, szabályosabb nyikorgást varázsolt az ágykeretbe, ami időnként halkan a falhoz koccant, de sokkal hihetőbb ritmusban, mint Draco korábbi próbálkozása. – Így csináljuk.

Draco elismerően nézett rá, a fejét oldalra billentve.
– Hmm.

– Mi az?

– Ez… félelmetesen pontos volt, Granger. Kezdek aggódni, honnan tudod ilyen pontosan, milyen ritmusban kell ehhez varázsolni.

– Csak logikus gondolkodás kérdése – vágta rá Hermione gyorsan, bár az arca még mindig árulkodóan piros volt. – És egyáltalán nem arról van szó, amire te gondolsz.

– Sosem mondtam semmit.

– Az arckifejezésed elárul mindent. Az nagyon aggasztó.

Draco felnevetett, és leült az ágyra, hogy közelebbről megvizsgálja Hermione munkáját, miközben a bűbáj tovább folytatta a halk, ritmikus nyikorgást a háttérben.

– Rendben, elismerem, ez sokkal meggyőzőbb, mint az én verzióm. De ha már ilyen ügyesen csinálod, talán hozzá kellene tenni valami… hangot is.

– Miféle hangot?

Draco csak felvonta a szemöldökét, és jelentőségteljesen nézett rá, mire Hermione arca újabb árnyalattal pirosabb lett.

– Azt álmodban sem Malfoy. Legyen elég a diszkrét faldöngetés.

– Nekem kellenek a sikolyaid és a nyögéseid – felelte a varázsló.

– Ez a nap nélkülöz minden józanészt, ami létezik. Hidd el, hogy ez bőven elég – bizonygatta a boszorkány összefont kezekkel. – Nem kell mindent hallaniuk.

A varázsló hosszú percekig figyelte őt, mintha meg akarna rajta fejteni valamit, ami aztán minden kérdésére választ ad.

– Miért borít ki ennyire ez, cicamurmánc? – kérdezte Draco elgondolkodva. – Van valami, amiről nem tudok?

– Nincs.

A varázsló átható tekintettel figyelte a boszorkányt, akinek az arca még mindig égett. Most már ő sem tudta megmondani, hogy mitől. Szégyen vagy valami egészen más, ami hasonlított valami olyasmire, amit Hermione nem akart kimondani. Soha.

– Túl sokszor pirulsz el, drágám – folytatta Draco. – Jobb lenne, ha megszoknád az érintésemet, akkor nem rezzennél össze mindenki előtt. És ezt a pirulást is meg kellene oldanunk. Talán akkor könnyebben tudsz majd színlelni.

– És mire gondolsz? – kérdezte kiszáradt szájjal Hermione. – Remélem, hogy nem valami baromságra.

– Feküdjünk le az ágyra, és elmondom neked.

– Elmondod?

– Mocskos beszéd.

– Malfoy…

– Feküdj mellém az ágyba, Granger. Mesélek neked egy történetet…

Hermione felsóhajtott, majd engedett a helyzetnek, aztán lefeküdt Draco mellé az ágyba. Közben leállította az ágy mozgását. És minden akaraterejére szükség volt ahhoz, hogy ne üsse meg egy párnával a férfit.

– Tessék, Malfoy.

– Először azzal kezdeném, hogy szépen lassan mindent leveszek rólad. Aztán végigsimítom a derekadat, az oldaladat, majd számba veszem a mellbimbódat, és lassan, nagyon lassan finom izgatni kezdeném. Egészen addig, míg nem könyörögsz a folytatásért. Aztán szépen elindulok lefelé. Alig várom, hogy belédkóstoljak, és megtudjam, milyen ízed van. Mit szólnál hozzá?

– Fogalmam sem volt, hogy szedsz valamit – fújta ki a levegőt Hermione, majd felkönyökölt az ágyban.

– Sok volt már az orális rész? – kérdezett vissza Draco, majd kapott egy párnát a képébe. – Hé, hiába dobálod ezt a képembe, attól még nem leszel bujább, mint egy apáca.

– Borzalmas vagy…

– Engedd már el magad.

– Malfoy…

– De most komolyan. Mi a baj? Az előző fiúd nem csókolta végig a testedet? Alaposan és lassan? És soha nem időzött el a lábad között? – tudakolta a varázsló, majd a könyökére támaszkodott. – Várj, ne mondd, hogy az előjátékot is kihagyta.

– Nos, ha a vetkőzést nem számítjuk… – tűnődött a boszorkány. – De hagyjuk ezt. Inkább ne folytasd ezt az elmebeteg hülyeséget. Addig úgysem hagysz békén.

– Oh, Granger, nem is tudod mennyire imádok mindent beleadni. És azt hiszem, hogy tetszeni fog a folytatás. Említettem már, hogy mire vagyok képes a nyelvemmel?

– Merlinre… Valaki kábítson el.

Közel másfél órával később Hermione úgy érezte, mintha a füle valóban leégett volna, és addigra valamilyen szenes valamit találna a fülkagylók helyett, ha hozzá akart volna érni. Draco viszont egyre jobb hangulatba került, ahogy egyre inkább ontotta magából a tényeket, hogy legszívesebben mit tenne vele. Miért is lett volna ez másképpen? Hiszen éppen most vázolt fel egy nagyon is részletes szextervet, ami sem Hermionét, sem a testét nem hagyta hidegen. Vészesen közel került ahhoz a határhoz, ami valami egészen máshoz vezetett, de igyekezett minden érzését palástolni.

Amikor Draco befejezte, elégedetten kortyolt bele a vizébe. Olyan vigyor jelent meg az arcán, amilyet Hermione még eddig nem látott. A szeme szürkeségében sötétlett valami, amit vágynak is lehetett nevezni, de a boszorka inkább nem akart ebbe belegondolni, mert ha csak egy kicsit is szentel neki egy percet, hogy Malfoy valójában mit akar vele csinálni, akkor biztosan beleőrülne.

– Nem akarsz esetleg ezek után elszívni egy cigit? – kérdezte gúnyosan a boszorkány. – Ennyi mindent összehordani…

– Nem, nem – nevetett Draco. – Remélem, hogy most már könnyebb lesz neked.

– Biztosan nem – morogta Hermione, majd a fülére tapasztotta a kezét. Egyszerűen nem bírta összeszedni magát.

A férfi szavai még mindig ott visszhangoztak a fülében. „…érzem, ahogy körbeölelsz a forróságoddal.” Gyűlölte, hogy ez ennyire hatással van rá. Nem olyan hatással, mint amilyenre számított.

– Ez nekem sok volt – szólalt meg végül. – Ma nem hiszem, hogy tudnám ezt színlelni.

– Nem is kell színlelned – felelte a varázsló. – Eszembe jutott valami. Szerintem még én sem kellek neked ehhez.

– Hogyan?

– Hidd el, hogy megtisztelő lenne, ha segíthetnék neked ebben – szólalt meg Draco a lehető legkomolyabban. – De talán nem vennéd annyira jól néven, ha lerántanám rólad a bugyidat.

– Mondasz is valamit, vagy csak felbosszantasz?

– Mindketten tudjuk, hogy nagyon izgatott vagy.

– Nagyon…

Hermione ebben már közel sem volt annyira biztos, hogy képes lenne hazudni, azonban soha az életben nem lett volna képes bevallani ezt Malfoynak.

– Átadom neked az első éjszakát.

– Megint mire gondolsz?

– Tudod, Granger, mégse mondhatom azt, hogy nyugodtan játssz magaddal és sikolts olyan hangosan, amilyen hangosan tudsz. De mégis mondhatom. Csak legyél hangos – vigyorgott Draco. – Én addig elmegyek.

– Hová? – kérdezte egy kicsit mérgesen.

– Csak sétálni egyet, de nem fognak meglátni. Jó mulatást. Fél óra elég lesz? Nem ismerem a szokásaidat.

– De…

Draco felpattant az ágyról, bár különösen összeszedettnek tűnt, mégsem tudta elrejteni, hogy ő maga is kimelegedett egy kicsit.

– Jó mulatást!

– Utállak! Menj a francba! – sziszegte Hermione.

– Gondolj arra, hogy ez az orgazmus tőlem van, és csakis neked – közölte vigyorogva Draco, aztán el is hagyta a lakosztályt, mielőtt egy párna eltalálta volna.

Hermione borzasztóan zavartnak tűnt, a szíve hevesen vert, kissé szaporán vette a levegőt. Nem bírta egyszerűen megemészteni azt, ami történt. Egyedül kényeztesse magát, ráadásul hangosan, miközben Malfoy hangja szólalt meg az elméjében? Ott duruzsolt és csábította, beférkőzött a bőre alá is, amitől libabőrős lett.

– Ó, francba, ez a rohadék… Nem, nem, nem. – Aztán idegesen egy párnába nyomta a fejét.

hozzászólások: 0