16. fejezet
Vihar

Hermione belevetette magát a munkába. Mivel Draco Malfoy ügy volt az egyetlen, amivel foglalkoznia kellett, úgy döntött minél több információt szerez Astoria ellen, annál hamarabb fognak végezni a tárgyalással. Éjjel- nappal ezen dolgozott. Már szerda volt és Draco még mindig nem jelent meg nála.

Titkárnője azonban, folyamatosan tájékoztatta a baglyokról és az újabb felkérésekről, de ő nem volt hajlandó senkit sem fogadni. Hamarosan elmegy szabadságra, utána pedig keres valami más állást magának, persze ezt nem kellett még senkinek sem tudnia. De már eldöntötte, hogy ez így lesz.

Kopogtattak az ajtón. Ki lehet az? Remélte, hogy nem Malfoy, mert akkor nem fogja megállítani senki sem az átkok szórásában.
- Tessék! – szólt ki kicsit dühösen.
- Ugye nem fogsz minket megenni? – dugta be a fejét Ron az ajtón, majd Harry is követte őt.
- Dehogy is – nevette el magát Hermione, talán először a héten.
- Gondoltuk bejövünk egy kicsit – mondta Harry és megölelte a lányt.
- Ne haragudjatok, hogy ennyire elhanyagollak titeket, de nagyon sok munkám van még.
- Mikor fogsz végre pihenni? – kérdezte Ron, majd helyet foglalt az egyik székben.
- Ha minden jól megy, akkor pár hét múlva. Azon vagyok, hogy én nyerjek és akkor két hét múlva már mehetek is – ült vissza a székébe Hermione.
- Helyes, helyes. Bár úgy hallottam a legutóbb alig negyed óra alatt végeztél.
- Nos, az más volt.
- Tudjuk. Egy házimanó per – nevetett Ron.
- Meséljetek inkább, hogy vannak a gyerekek?
- Lázban gének, hogy mindjárt mehetnek Roxfortba – sóhajtott Harry. – Albus, kicsit tart tőle, James pedig már alig várja, hogy mehessen. Lily pedig folyton nyaggat.
- Ennek örülök. És mi a helyzet Rose-al? – kérdezte Hermione és Ron felé fordult.
- Seprűt akar magával vinni. Már vagy ezerszer megmondtam neki, hogy nem lehet. De eldöntötte, hogy valahogy felcsempészi a vonatra.
- Még mindig kviddicsjátékos akar lenni?
- Igen – mosolyodott el Ron. – Mikor jössz el egy családi vacsira?
- Most egyelőre nem tudok. A héten sok a dolgom, hétvégén randim lesz. Vasárnap viszont ki fogok menni veletek a pályaudvarra. Megígértem Albusnak és látni akarom még a többieket is mielőtt visszamennek Roxfortba – hadarta el Hermione a programját.
- Randi? – kérdezett vissza Ron. – Kivel?
- Egy férfival, akivel anyuék jótékonysági partiján találkoztam – vonta meg a vállát a lány. – Nem nagy ügy, de ti se csináljatok belőle nagy ügyet.
- Tehát mugli? –húzta el a száját Ron.
- Ron! – szólt rá Harry.
- Ronald Weasley, soha nem gondoltam, hogy megszólal a benned élő aranyvérű!
- Azt hittem olyan barátot akarsz, akinek van varázsereje.
- Persze, a te választottad például? – szólalt meg némi éllel a hangjában Hermione.
- Én csak jót akarok neked. Nem akarom, hogy bajod essen és eltávolodj tőlünk. De ezt nem akadályozhatom meg – mondta Ron szomorúan.
- Nem foglak titeket elhagyni. Csak most teljes káosz van az életemben.
- Egyébként mi volt az a cikk Malfoy-jal? – kérdezte a férfi számon kérőn, pedig már régóta nem volt Hermione udvarlója. Harry megforgatta a szemét, Ron nem ért továbbra sem a szóból. Ginnytől pedig fog éppen eleget kapni a fejére.
- Ne haragudj, de nem fogok egy ilyen hangnemű kérdésre válaszolni!
- Remélem, hogy nem igazat írtak abban a szennylapban – dünnyögött Ron.
- Nem fogok neked magyarázkodni – közölte Hermione hidegen.
- Rendben van, csak megkérdeztem – védekezett Ron. – Érdekel az életed, de ha baj, akkor inkább nem szólok többet.
- Nem akarlak megbántani, de vannak dolgok, amit nem kell az orrodra kötnöm. Ha köztem és Malfoy között lenne valami, akkor se lenne hozzá semmi közöd.
- Megértettük – mondta Harry és szeretetteljesen rámosolygott. – Csak aggódunk érted.
- Nem kell – zárta meg a fejét Hermione.
- Akkor ne adj okot az aggodalomra! – szólalt meg Ron és felállt a székből. – Mennünk kell vissza dolgozni.
- Nem lesz semmi bajom – bizonygatta.
- Rendben. Akkor várunk téged vasárnap.
- Mindenképpen ott leszek – ígérte Hermione és sóhajtva csukta be mögöttük az ajtót, talán a kelleténél egy kicsit erősebben.

***

Hermione munka után gyalogszerrel indult haza. Bevásárolt néhány dolgot a vacsorájához, és végre megszabadult a Ron okozta mérgétől. Szörnyen meleg volt ezen a délutánon, fülledt meleg, ami ellen nem akart semmit sem tenni. Nem akart varázslatot használni, bár maga sem tudta, hogy miért. Fáradt és elcsigázott volt a sok információtól, amit Astoria Greengrassról tudott meg.

Voltak benne terhelő bizonyítékok is, amire alapozhatott a tárgyaláson, de nem akart már egyetlen percet sem a munkának szentelni. Minél előbb haza akart jutni, hogy betegyen egy kis zenét aztán lazítson egy kicsit. Aztán esetleg vesz egy forró fürdőt és alszik egy kicsit. – Ennyi biztosan fog neki segíteni.

Felnézett az égre és belátta, hogy ha nem akar megázni, szednie kell a lábát, perceken belül elered az eső. A levegő megtelt a készülődő vihar nehéz illatával, megszaporázta a lépteit, ami egy kicsit nehézkesen ment a sok csomag miatt. Éppen akkor ért be a lépcsőházba, amikor zuhogni kezdett.

Imádta a levegő illatát ilyenkor. Így hát, amikor belépett a lakásába, varázslattal kinyitotta az összes ablakot, lepakolta a sok csomagot, átöltözött otthoni ruhájába, ami egy rövidnadrágból és egy lila pólóból állt. A rögzítőjére pillantott és egy üzenetet vélt felfedezni rajta. Megnyomta a gombot és Heath hangja csendült fel a nappaliban.
- Szia, Hermione! Nem vagy otthon, amit nagyon sajnálok. Remélem, hogy nem gondoltad meg magad a szombattal kapcsolatban. Gondoltam, így hét közepén nem árt megkérdezni – nevetett a férfi. – Igazából, azt reméltem, hogy beszélhetünk egymással. Szombaton hétkor érted jövök, és együtt megyünk az partira. Akkor találkozunk később.

Hermione kicsit elhúzta a száját. Már nem volt kedve sehova sem elmenni. Miért kellene elmenni? Utálta a tömeget, a sok ismeretlen embert és a sok ismerős, számító embert, akik megkeserítették az életét. Másrészről szülei örülnének neki, ha egy, a baráti körükbe, tartozó férfival hozná össze a sors.
- Az üzenet törölve – hallatszott a gépi hang és Hermione megkönnyebbülten felsóhajtott. Az üzenet végleg eltűnt, de ahogy leült a gép mellé rögtön megbánta, mert ezzel együtt Heath számát is törölte.

Úgy döntött, hogy nem mérgelődik ezen, majd később beszél a férfival valahogy és lemondja. Bekapcsolt egy kis zenét, végül kiment az erkélyre és mélyen beszívta az esőillatot. A korláthoz sétált és kinyújtotta a kezét. Élvezte, ahogy a langyos esőcseppek a végigfolynak a kezén.
- Végre hazaértél – szólalt meg Draco, közvetlenül mögötte.
- Merlin! – kiáltotta a lány és majdnem átbukott ijedtében a korláton. Még idejében fordult vissza. – Mi a francot keresel itt?
- Csak beugrottam.
- Magánlaksértésért foglak beperelni, Malfoy! – közölte hidegen Hermione. – Ez már éppen elegendő ok arra, hogy megtegyem ezt.
- Ne haragudj! Beszélnem kellene veled – mondta határozottan Draco, de Hermione cseppet sem akarta meghallgatni.
- Miről tudnánk mi beszélni? Nincs semmi mondanivalóm neked semmivel kapcsolatban, amit itt a lakásomon kell közölnöm veled. Ellenben az irodában meg kéne beszélnünk néhány dolgot.
- Van éppen elég beszédtémánk itt is és ott is.
- Igen? Mondj legalább egyet, mert én nem tudok egyet sem, amit itt kellene megbeszélnünk. Kivéve, hogy feljelenthetnélek, megint megtörted a varázslataimat.
- Témát akarsz? Például ahhoz mit szólsz, hogy egy görény vagyok és megbántottalak – hajtotta le a fejét Draco.
- Ugyan, Malfoy! Nem kellett volna elmennem oda. Hiba volt elismerem, nincs miről beszélnünk, viszlát, élj boldogan! – hangja még mindig hideg volt, kimért és távolságtartó.
- Ne csináld ezt, Granger!
- Túl nagy feneket kerítesz egy ilyen ügynek. Kicsit a szívemre vettem, mert megijedtem, amikor láttam a balesetet, ennyi az egész semmi több.
- Nem kellett volna úgy beszélnem veled. Nem tettél semmi rosszat.
- Jó rendben. Felejtsük el és lépjünk tovább! – nézett villámokat szóró szemmel a férfira, aki igazából maga sem tudta hogyan hozza rendben azt a pár mondatot, amivel újra bezárta saját maga előtt a kapukat.
- Feszült voltam aznap és a baleset sem tett jót. Most egész hétre szabadságoltak és azon rágódtam már egy ideje, hogyan kérjek bocsánatot. – Őszinte akart lenni vele és nem akarta, hogy félreértés legyen kettőjük között. Persze Hermione mindentől elzárkózott, figyelemre se méltatta.
- És erre a legjobb megoldás, ha betörsz hozzám és halálra rémítesz? Van fogalmad arról, hogy bűncselekményt követsz el?
- Hoztam virágot, ha ez segít – mondta a férfi és a rózsaszín orchideára mutatott, amit az ebédlőasztal közepén helyezett el. Hermione a virág felé nézett, ami annyira gyönyörű volt.
Akármennyire is küzdött ellene, a jégpáncél egy kicsit olvadni kezdett. Reménytelenül romantikus alkat volt, mintha ezt Draco tudta volna. A férfi megbánó arckifejezése még inkább befolyásolta. Pár pillanaton belül elpárolgott a mérge és úgy utálta magát ezért. Haragudni akart Dracóra, utálni akarta őt, de ez nem ment neki. Tehetetlenül megszorította az erkély korlátját.
- Köszönöm – szólalt meg végül, bár Draco, a lány, hanglejtését hallva cseppet sem lett megkönnyebbült.
- Remélem, hogy ettől függetlenül nem akarsz kirúgni.
- A lakásomból még mindig igen, de az ügyvéded még mindig én vagyok – közölte színtelen hangon a nő. – Megígértem, hogy segítek, szóval állom a szavam. Nem vagyok gerinctelen ember, és amit a volt feleségedről megtudtam… nálad jobb helye lesz a lányotoknak.
- Ez kicsit megnyugtat – sóhajtott egyet Draco. – Köszönöm.
- Jövő héten, hétfőn, reggel nyolckor fognak titeket fogadni – közölte ridegen, nem is nézett a férfi felé.
- Ilyen hamar? – kérdezte hitetlenkedve.
- Igen. Elintéztem, hogy minél előbb beidézzenek. El akarok menni nyaralni, és nem akarok még több időt veszteni ezzel a tárgyalással.
- Értem. Köszönöm.
- Majd ha végeztünk a tárgyalással, utána köszönd meg és fizess – mondta Hermione még mindig ugyanazzal a hangnemmel.
- Mit tehetnék, hogy ne legyél olyan, mint a jégcsap? – kérdezte a férfi.
- Nézd, nem vagyunk barátok, se ellenségek. Elégedj meg ennyivel. Én is ezt teszem. – Egymás szemébe néztek és valahogy nem tudtak zöld ágra vergődni az érzéseik felett. Makacsok voltak, nem vették észre a nyilvánvaló vonzódást.

Együtt lenni számukra éppen olyan veszélyesnek hangzott, mintha csatába mentek volna. A lány kimondani is félt, hogy tetszik neki a férfi. Draco pedig csupán vágyakozó tekintettel meredt rá. Amikor sok-sok év után először meglátta őt, egyből szíven ütötte a látvány. Még mindig olyan szépnek látta, mint amikor a karácsonyi bálon először rácsodálkozott. Hermione minél távolabb akarta magától tartani Dracót.
- Rendben van, Granger – szólalt meg kicsit csalódottan Draco.
- Úgy csinálsz, mintha akarnál tőlem valamit. Mintha fel akarnál szedni. Miért vagy ilyen? Miért kedvelsz egyáltalán? Miért?
- Nem tudom. Tényleg nem. Biztosan őrült vagyok. Csak a saját érzéseimre, elveimre akarok hallgatni. Kedvellek, Merlin tudta miért, fontos nekem, hogy ne haragudj rám – lépett hozzá közelebb a férfi.
- Nem értelek, Malfoy – suttogta Hermione.
- Én sem téged, Granger. Miért jöttél utánam? Miért nem küldtél baglyot? Miért voltunk együtt egész vasárnap délelőtt? Miért nem pateroltál ki egy ügyes varázslattal a lakásodból? Tudom, hogy mennyire értesz a varázslatokhoz, nem hinném, hogy egy sem jutott az eszedbe.
- Jó, egyezzünk meg abban, hogy te sem válaszolsz az én kérdéseimre, és én sem fogok a tiédre. Talán így rendezni tudjuk ezt a helyzetet – ajánlotta fel és érezte, hogy elpirul. Belehal, ha ezekre a kérdésekre megadja Malfoy-nak a válaszokat.
- Söpörjünk mindent a szőnyeg alá? – húzta fel a szemöldökét Draco és halványan elmosolyodott. Közelebb húzódott a lányhoz. Nem akart válaszokat, csak valamit, ami egy kicsi remény adott neki.
- Igen, pontosan.
- Lehet róla szó. – De már csak pár centi távolság volt köztük.
- Mit akarsz tőlem? – kérdezte Hermione. Draco csak elmosolyodott, majd gyengéden átkarolta és magához húzta.
- Azt, amit már a karácsonyi bálon is akartam tőled, de soha nem kaptam meg – suttogta a férfi és a lány nem bírt megmozdulni sem. Érezte az erőt, amit Draco sugárzott.
- Mi lenne az? – kérdezte kiszáradt szájjal.
- Táncolj velem – búgta lágyan a fülébe a férfi. Hermione ebben a pillanatban, mindent megtett volna Dracónak, bármire kéri. Egy csókkal mindent elrontottak volna, de egy tánccal még semmi sem veszett el. Egész testében bizsergett a férfi érintésétől, egyszerűen a vastag jégpáncél, amivel eddig a szívét védte a csalódásoktól, semmivé foszlott.

Újra érzett, újra hevesen dobogott a szíve és tekintete nyitott könyvvé vált, amiből Draco könnyedén olvashatott. Most látta meg először azt a nőt, amilyen Hermione valójában volt. A háttérben hallatszó dal és a nyári esővé szelídült zápor dallamára mozogtak az erkélyen.

hozzászólások: 0