17. fejezet
Randi Heath-szel


Este hétóra felé járt az idő ezen a szombati napon. Draco egyedül kuksolt az erkélyen és mélán bámulta a mugli járműveket. Scorpius a nagyszüleinél töltötte az utolsó estét, mielőtt még elment volna a Roxfortba. Draco jobb szerette volna, ha nem így lett volna, de Narcissa annyira ragaszkodott hozzá, hogy nem volt szíve nemet mondani, főleg amiért szülei unokájuk miatt siettek vissza vidékről. Ugyan Dracót is meghívták, neki viszont nem volt kedve apját hallgatni, így inkább lakásának magányába burkolózott.

Egyre gyakrabban esett meg vele ez az erkélyjelent és egy idő után ez valahogy megnyugtatta. Látta elsuhanni maga előtt a világot, az örökös rohanást, neki viszont nem kellett ebben részt venni. Néha azt gondolta csak itt tudja elméjét lecsendesíteni. Most azonban nagyon kellett igyekeznie.

Felesleges energiái még mindig ott cikáztak, vibráltak körülötte, amiket némi kviddicsedzés megzabolázott volna. Egy kis csonttörés, agyrázkódás és némi érzelmi zűr már meg sem kottyant neki, nem is beszélve az eltiltásról. Nem érezte magát ettől jól, maga sem tudta igazán mi tenné boldoggá. Hamarosan Scorpius is elmegy, és akkor egyedül marad ismételten.

Reménykedett benne, hogy hamarosan Astrid visszakerül hozzá. Annyira vágyott erre, nem akarta megint elengedni. Az élete egyszerűen egy káosz örvényében kavarog megállás nélkül, minden a feje tetejére állt. Azt hitte a házassága nem lesz ennyire bonyolult, de mégis az lett. Persze nem kívánt magának tökéletes, meseszerű életet, csak egy normális családra vágyott. Astoria nem osztozott az elképzelésében. A legrosszabb pedig már csak a gyerekeinek helyzete volt.

Hermionéra gondolt – elmosolyodott, ahogy maga elé képzelte a lány arcát. Csak az ő segítségében bízott egyedül. Legalább nem viselkedett vele, úgy, mint egy mocskos halálfalóval. Őt nem kellett meggyőznie semmiről sem. Dracót minden egyes találkozásuk arra ösztökélte, hogy megmutassa mennyire megváltozott. Bizonyítási kényszere mégsem juttatta közelebb Hermione szívéhez. Mióta elment haza nem keresték egymást, pedig szerette volna.

Mégis mi tette tönkre a romantikus hangulatot? Csupán egy tánc volt, mivel elérte a célját. Hermione szeme csak miatta csillogott fényesebben, csak miatta simult a karjába, hajtotta a fejét a vállára. Aztán ő mit csinált? Miután vége lett a számnak kezet csókolt és dehoppanált, mint egy gyáva futóféreg. Meg akarta csókolni az istenért, mi ebben a nehéz? Mélyebb, sötétebb, izzóbb élményt akart búcsúzóul hagyni a lánynak, de nem tette. Elrontotta az egészet – gondolta magában és mérgében rávágott az erkély korlátjára.

Ma fog azzal a talpnyalóval randizni – jutott eszébe, amitől vörös köd ereszkedett az agyára. Mi a fenét képzelt? Persze, hogy Hermione elmegy vele, hiszen szabad, azt tehet, amit akar és ezt ő nem tudja megakadályozni. Túl sokat gyötrődött mostanában, ám ez nem csupán a hiábavaló vágyódás volt. Legalább Astrid rendben volt, tegnap látogatta meg, és a kislány remekül érezte magát nagynénje társaságában. Daphne mindent megtesz azért, hogy Astrid jól érezze magát. Ezért nem lehet eléggé hálás neki.

Draco lelkének egy darabkáját megint ott hagyta, amikor hazajött Astridtól. Persze előtte nem volt rest meglátogatni Astoriát sem, hogy ne merje elfelejteni Scorpiust és a holnap Roxfortba induló vonatot. Elég meggyőző érveket sikerült volt felesége elé tárnia. Nem akart Scorpiusnak csalódást okozni, ezt nem tudta volna elviselni.

Ahogy merengve a forgalmat figyelte, meglátta Heath autóját. Egyből megtudta, hogy mi hiányzik a mai napjából. Valószínűleg Hermionéért jött és elmennek együtt. A varázspálcája vibrálni kezdett a zsebében. Nagyon nem csípte ezt a férfit és valami azt súgta, hogy soha nem fogja megkedvelni. Aztán meglátta Hermionét elegáns mugli ruhában, amint beszáll az autóba. Alig bírt ki, hogy ne menjen utána. Várjunk csak, miért is ne mehetne utána? – a gonosz vigyort nem tudta letörölni az arcáról.

***

- Örülök neki, hogy időben elkészültél – mosolygott rá a férfi és átadott neki egy vörös rózsát. Hermione elmosolyodott.
- Utálok késni – adott magyarázatot. Hermione alig kapott levegőt a fekete koktélruha fojtó ölelésében. Amikor utoljára felvette cseppet sem volt ilyen szoros.
- Gyönyörű vagy – mondta Heath és kinyitott az ajtót a nő előtt.
- Ugyan már. A hajam egy szénakazal – legyintett, majd beszállt az autóba. Valójában a háta közepére sem kívánta ezt a találkozást Heath-szel, de addig halogatta a lemondást és addig próbálta elnyomni a Draco iránt érzett hirtelen támadt erős rokonszenvét, hogy végül mégis másképpen döntött.
- Én nem szoktam mellébeszélni – vigyorgott a férfi, mit sem sejtve a lányban dúló súlyos érzelmi viharról.
- Remélem is, mert nem szeretem, ha mellébeszélnek. Hogy telt a heted?
- Mindennap rád gondoltam – vallotta be Heath egy cinkos mosoly kíséretében, bár ezt Hermione valahogy nem hitte el. – Volt néhány kemény tárgyalásom. De szerencsére minden rendben ment.
- Ennek örülök.
- És neked hogy telt a heted?
- Pocsékul. Nem is akartam ma eljönni, de sajnos kitöröltem a számoddal együtt az üzenetedet. Így nem tudtam lemondani a mai napot – sóhajtott Hermione, őszinte akart lenni a férfivel. Heath nem nézett a szemébe, de szorosabban markolta meg a kormányt.
- Ezt nagyon bántam volna – szólalt meg végül egy kis gondolkodási idő után.
- Nem vagyok most valami túl jó társaság.
- Eddig még nem volt gond. Mindjárt jobban leszel, garantálom – vigyorgott ravaszul és megcirógatta a lány arcát. A gyengéd érintés ellenére, mégsem az volt, amire Hermione számított, még enyhén taszítónak is érezte.
- Az jó lenne – válaszolt gépiesen Hermione és Dracóra gondolt.
- Valami nyomaszt?
- Semmi különös. A barátaimmal volt egy egészen komoly beszélgetésem és azon tűnődöm. Mindig a bátyáim szerepét akarják mind a ketten játszani, és már elegem van belőle. – Nem hazudott tulajdonképpen, csak Dracót, mint konkurenciát, nem említette.
- Mióta ismered őket?
- Mióta tizenegy évesen egy iskolába kerültünk. Nagyon jó barátaim, csak valamiért ők is azt hiszik, hogy egyengetniük kell az életemet.
- Pedig erre nincs szükséged – helyeselt Heath.
- Nincs, mert tudok magamra vigyázni. Érthető, ha aggódnak értem. Nagyon szeretem őket.
- Van családjuk?
- Igen, mind a ketten nősek és vannak gyerekeik – mondta Hermione és elmosolyodott.
- Szóval kilógsz közülük – jegyezte meg a férfi színtelen hangon.
- Talán igen. De te sem panaszkodhatsz, az informátoraim szerint megrögzött agglegény vagy.
- Nem tudtam eddig elkötelezni magam, bár azt hiszem most itt az ideje – nézett a lány szemébe, akit ez a célzás egy kicsit sem villanyozta fel. Vajon mi lehet vele?
- Miért?
- A nagyapám vissza akar vonulni. Ideje felelősségteljesebbnek lennem, felnőnöm a feladathoz. Igaza van, amikor azt mondja, kell valami állandóság az életembe – vallotta be őszintén Heath.
- Örülhet neki, hogy ilyen unokája van. Nem sokan akarják továbbvinni a családi üzletet.
- Remélem, hogy igazad van. Kicsit nehéz, de az öreg lassan- lassan fokozatosan terhelt, így már majdnem teljesen átlátom a működést. Bár sok lemondással is jár mindez – lelkesen számolt be minderről, de valójában megterhelőnek találta.
- Nem úgy tűnik, mintha nem tudnál megbirkózni a feladattal – jegyezte meg Hermione és a fejét nekitámasztotta a fejtámlának.
- Gondolkodtál már az állásajánlaton?
- Nem.
- Miért nem?
- Nem volt rá időm. Egyelőre nemet kell mondanom neked, mert nem biztos, hogy gyakorolni akarom az ügyvédkedést. – Vigyázott, hogy el ne árulja magát. – Az a sok stressz, és ez a munka valahogy nem nekem való.
- Pedig keménynek látszol.
- Nem tudsz még mindent rólam.
- Szeretnélek megismerni, ha adsz rá lehetőséget.
- Majd meglátjuk – mosolyodott el a lány. Az autóút további része csendesen telt, Hermione elmélázva nézte, ahogy az út menti fák mellett suhannak el. Valahogy úgy érezte, hogy nem akar igazán a férfival lenni. Vajon miért érez így? Maga sem tudta pontosan mit jelent mindez. Az autó bekanyarodott, az egyik mellékúton. A táj teljesen megváltozott, makulátlan zöld gyep és rózsákkal szegélyezett út váltotta fel az egyhangú országutat. Hermionénak nem kellett sokáig várni a fák közül lassan kibontakozott a kastélyszerű szálloda, mely inkább hasonlított egy mesebeli elvarázsolt kastélyra, mint szállodára. Heath magabiztosan kanyarodott le egy félre eső útra, majd megállt parkolóban. Hermione álmélkodva nézett ki az ablakon, a tökéletességet megközelítő hotelre, ami exkluzívabb volt, mint amilyennek először gondolta.
- Megjöttünk – jelentette ki Heath elégedetten.
- Nagyon szép. Nem is gondoltam volna.
- Valóban. De mire is várunk? Menjünk be! – Azzal kiszállt a kocsiból és kinyitotta a lánynak az ajtót, karon fogta és együtt mentek be. Volt kérdés, hogy az épület belül is olyan csodálatos volt, mint kívül. Egy impozáns terembe léptek be, ahol nyüzsgő tömeg gyűlt össze, ugyan nem késtek el, ettől független Hermione már most feszélyezve érezte magát. Egyedül akkor könnyebbült meg, amikor megpillantotta a szüleit.
- Ha nem mondtam volna – súgta oda neki Heath. – Meghívtam a szüleidet is. Gondoltam így egy kicsit könnyebben el tudsz majd lazulni.
- Köszönöm! – mondta hálásan Hermione és akaratán kívül elpirult. Igazából nem akarta elemezni Heath gondolatmenetét, de ekkor még semmi rosszat nem sejtett. – Nem baj, ha most odamegyünk hozzájuk?
- Egyáltalán nem – mosolygott rá bátorítóan a férfi. Átvágtak a termen egészen a Granger házaspár asztaláig. Heath negédesen mosolygott a szülőkre. – Üdvözlöm Önöket, Mr és Mrs Granger! Nagyon örülök, hogy el tudtak jönni.
- Ugyan, ez semmiség – vonta meg a vállát George Granger. – Szívesen jöttünk. Szervusz, drágaságom!
- Szia, apa és anya! – szólalt meg Hermione is. Halványan átfutott a gondolatai között, hogy ennek mégsem így kellene lennie. Elvégre ez egyben egy randi is Heath-szel.
- Hozok valami italt – ígérte a férfi.
- Rendben – rebegte Hermione. – Sajnálom, hogy Heath belerángatott bennetek ebbe. De nem tudtam róla.
- Ugyan, kicsim! Apád ki fogja bírni ezt a pár órát, és megismerkedünk addig a jövendőbeli…
- Jane, kedvesem! – szólt rá finoman George. – Ebbe most ne menjünk bele.
- Szerintem sem – sóhajtott Hermione. Aztán körülnézett a teremben, tele volt emberekkel, akiket ismernie kellett volna. A szülei barátai is egytől egyig itt voltak, de ők is csupán ismeretlen arcot jelentettek neki. Elmélázva nézte a tömeget, amikor is meglátott valakit. A férfi magas volt, szőke, elegáns és ellenállhatatlan. A mugli szmoking úgy állt rajta, mintha ebben született volna, úgy mozgott a teremben, mintha vagy ezerszer járt volna itt. Hanyag elegancia minden mozdulatában ott volt. Egyszerre beleolvadt és kiemelkedett a vendégek forgatagából. Szürke szemével a termet pásztázta, és amikor meglátta Hermionét a legszebb mosollyal jutalmazta. De mi a francot kereshet itt? – gondolta Hermione.
- Valami baj van, Hermione? – kérdezte Heath, de a lány mintha meg sem hallotta volna.
- Bocsássatok meg egy pillanatra – mondta, figyelemre sem méltatva a férfit. Átvágott a tömegen, majd egyenesen a szőke férfi felé vette az irányt.
- Te meg mit keresel itt? – szegezte neki a kérdést a férfinak, aki erre csak mosolygott.
- Unatkoztam – mondta lazán. – Egyedül voltam otthon és vágytam a társaságra. Kóstoltad, már azokat a falatkákat? Egyszerűen isteni.
- Oh, hogy meg ne sajnáljalak – morgolódott Hermione.
- Lazíts egy kicsit! Olyan feszült vagy, inkább élvezd a zenét.
- Tönkre akarod tenni az estémet?
- Ugyan dehogy, Hermione, csak szórakozni akarok.
- Draco, kérlek, ne csinálj semmi hülyeséget! Minden tele van muglival.
- Csigavér, nem lesz semmi baj! Nem vagyok muglimészáros legjobb tudomásom szerint.
- Még szerencse! Nincs az a bíróság, ami el ne ítélne ilyesmiért. Ha megkérhetlek, akkor elmennél? Nem akarom, hogy Heath meglásson minket.
- De úgy látom, hogy a barátod kiszúrt minket. – Draco elbűvölő mosollyal jutalmazta Hermionét, aki egyből céklavörös lett a dühtől, ezer egy szerencse, hogy ezt csak Draco látta.
- Jó estét! – szólalt meg Hermione mögött Heath. – Hermione barátja netán?
- Mondhatjuk így is – mosolygott Draco. Hermione néhány dühös gondolat között megállapította, hogy őrjítően jól állt neki a szmoking, jobban, mint az Heath-en valaha is fog.
- Heath Patmen – nyújtotta kezét a férfi.
- Draco Malfoy.
- Draco? Érdekes neve van – jegyezte meg Heath.
- A nők imádják a nevemet – vágyott vissza Draco lazán, majd Hermionéra kacsintott. Heath szeme villámokat szórt.
- El tudom képzelni.
- Draco a volt iskolatársam – szólalt meg Hermione. – Rég nem láttuk egymást, ezért jöttem ide köszönni.
- Régen nem láttál? Ez nagyon érdekes. – Hermione szúrós szemmel nézett rá, Draco viszont nagyon jól szórakozott. A levegőben szinte érezni lehetett az elektromosságot.
- Mivel foglalkozik, Draco?
- Sportoló vagyok.
- Igen? Még soha sem hallottam magáról. Ilyen egyedi nevet soha nem felejtenék el.
- Kedvtelésből csinálom – mondta Draco. – A családom igencsak befolyásos.
- Ennek ellenére sosem láttam még a köreinkben – fejtette ki gyanakvását a férfi.
- Talán nem egy körben mozgunk, Heath – mosolyodott el Draco.
- Mi lenne, ha inkább innánk valamit? – kérdezte Hermione, s próbálta inkább oldani az érzékelhető feszültséget a két férfi között. Heath pedig éppen kérdezni akart Dracótól valamit, de félbeszakították
- Jó estét! – köszönt egy dekoratív szőke hölgy. – Elnézést, hogy zavarok, de el kell kérnem egy kicsit Mr Patment.
- Később visszajövök – ígérte a férfi, bár inkább fenyegetésnek hangzott és ennek címzettje Draco volt.
- Úgy látom féltékeny.
- Randin vagyunk. Mégis mit vártál? – magyarázta Hermione. – Mindegy, gyere és bemutatlak a szüleimnek.
- Ilyen gyorsan? – nevette el magát a férfi. – Biztos, hogy tart már itt a kapcsolatunk?
- Mást nem nagyon ismerek, és ha nem teszem kérdezősködni fognak. Ez egy praktikus megoldás.
- Hogyne – nyugtázta vidáman Draco.
- Remélem, nem akarsz nagy feltűnést kelteni. – Persze Hermione tudta, attól a pillanattól kezdve, hogy Draco belépett a helyiségbe egyből szemet szúrt mindenkinek.
- Eszemben sincs. – Draco nem akart hazudni neki, de meg akarta akadályozni, hogy bármi is történjen Hermione és Heath között.
- Anya, apa, bemutatom Draco Malfoyt, az iskolatársamat.
- Nagyon örvendek Mr és Mrs Granger – mosolygott Draco.
- Mi is – nyugtázta George. – Nem túl sok iskolatárssal van szerencsénk megismerkedni.
- Már hallottam önről – jegyezte meg Jane mosolyogva. – Hermione már mesélt a közös ügyükről.
- Valóban? Ezt nem is gondoltam volna – nevette el magát Draco.
- Ön is varázsló? – kérdezte Mr Granger érdeklődve.
- Igen, de én sportoló vagyok elsősorban. Kviddics játékos pontosabban.
- Erről már hallottam – mondta a férfi. – Kupadöntőn voltál, Hermione, ha jól emlékszem?
- Igen, apa, jól emlékszel – nyugtázta Hermione. Draco tudta, hogy ez az emlékezés mennyire fontos Hermionénak.
- Egyszer szívesen megnézném.
- Szaván fogom – mosolyodott el Draco.
- Helyes fiúnak látszik – súgta oda Hermionénak Jane.
- Anya, kérlek! – méltatlankodott a lány, de sajnos késő volt, mert a füle tövéig elpirult. Ha tudná az anyja, hogy tegnap élete legromantikusabb élményét élt át Draco Malfoy-jal és jobban vágyott a férfi ölelésére, csókjaira, mint bármi másra.
- Lemaradtam valamiről? – jelent meg Heath.
- Nem – válaszolta a lány.
- Menjünk táncolni! – Hermionénak nem volt ideje még csak válaszolni sem. Már a táncparketten voltak. Minden egyes fordulat után Dracót kereste a szemével. Eközben Draco élénk beszélgetésbe kezdett a Granger házaspárral, valamint az időközben megérkezett barátaikkal is. Láthatóan jól szórakoztak és Draco bűvészmutatványokkal szórakoztatta a közönségét. Mindenki nevetett a társaságában, Hermione legszívesebben visszament volna hozzá.
- Valami baj van, Hermione? – kérdezte Heath aggódva.
- Nincs – rázta meg a fejét.
- Olyan feszültnek látszol. Csak nem Malfoy az oka?
- Nem – rázta meg a fejét Hermione.
- Elmehetünk, ha akarod – mondta a férfi.
- Rendben, az jó lenne. Egy kicsit megfájdult a fejem. – Azzal Heath megfogta a kezét, majd gyengéden kivezette a teremből. Draco persze észrevette azonnal a távozásukat. Úgy érezte nincs miért tovább itt maradnia. Így hát elnézést kért a Granger szülőktől és haza hoppanált.

***

Hermione és Heath fél órája csak a haladtak előre a sötétben. A lányt nem érdekelte hova mennek, egyáltalán miért is van vele? A férfit figyelte, aki magabiztosan és jól vezetett, mégsem érezte teljes biztonságban magát. Nem nagyon beszélgettek egymással és ez Heath-t feszélyezte egy kicsit. Végül erőt vett magán, majd megszólalt:
- Kedvellek.
- Én is kedvellek. De nem akarok semmi komolyat.
- Nem kell annak lennie – vonta meg a vállát a férfi. – Nyitott vagyok elég sok mindenre.
- Igen? Van egy másik baj is.
- Mi lenne az?
- Nem bírom a komolytalan kapcsolatokat sem – nevette el magát Hermione.
- Nem vagy egyszerű eset. De talán segíthetünk ezen – vigyorodott el aztán végigsimította a nő lábát egészen a rövid szoknyarész szegélyéig.
- Ezt nem kellett volna – figyelmeztette Hermione.
- Ugyan. Mind a ketten szórakozásra vágyunk. Felejtsd el az elveidet egy pillanatra! Miért ne könnyíthetnénk meg egymás dolgát? – hangzott el a tisztességtelen ajánlat.
- Csak ezért kellek? Egy kis szórakozás miatt?
- Nézd, ha nem akarsz az ügyvédem lenni, jó. Ha nem akarsz a barátnőm lenni, jó. De azért ez nem azt jelenti, hogy egy órácskára nem szerethetnénk egymást.
- Mit képzelsz te rólam?
- Figyelj, láttam, hogyan nézett rád Malfoy. Úgy mintha lett volna köztetek valami, sőt a pasas egyértelmű utalásokat tett.
- Te meg vagy húzatva! – csóválta meg a fejét dühösen Hermione.
- Ugyan dehogy, csak azt akarom, amit neki nyilvánvalóan már megadtál – mondta a férfi és lassított, majd egy félreeső helyen megállt a kocsijával.
- Ha egy ujjal is hozzám érsz, azt nagyon meg fogod bánni! – figyelmeztette a lány.
- Hermione, ne kezdjük ezt! – szólalt meg Heath, majd magához húzta Hermionét és durván megcsókolta. Ebben nem volt semmi érzelem, semmi romantika. Merlinre, több romantika volt Draco egyetlen pillantásában. Teljesen elborította az agyát a düh, szinte felforrt körülötte a levegőt.
- Megharaptad a számat, te ribanc! – őrjöngött a férfi. Hermione ekkor örült a legjobban annak, hogy nem hagyta otthon a pálcáját.
- Mondtam, hogy maradt távolt – figyelmeztette Hermione és elővett a pálcáját. – Örülj neki te mugli, hogy nem szedem szét darabokra tested!
- Mi a franc ez? – kérdezte Heath.
- Boszorkány vagyok, Heath. Varázserőm van, és most elegem lett belőled.
- Mit akarsz csinálni?
- Csak kitörlöm magam a memóriádból. Exmemoriam! – közölte hidegen a nő, majd eltette a varázspálcáját. – Merlinre, hogy én mekkora balek vagyok!

***

Hermione mérgesen hoppanált Draco erkélyére, még mindig dühös volt Heath miatt. Persze már órák óta bolyongott a városban, de valahogy itt kötött ki. Maga sem érette miért került ide. Sötét volt bent, bár egy próbát megért a dolog, még ha fel is ébreszti Dracót, akkor is megéri az, amit akar csinálni.

Hatástalanította a bűbájokat, amit a férfi is megtett, amikor betört hozzá. Így legalább kvittek lesznek – gondolta keserűen. Csendesen elhúzta az üvegajtót, majd belopakodott a nappaliba. Teljesen sötét volt. Egy kicsit aggódni kezdett, de amikor megérezte a hátának nyomódó varázspálcát, rájött, hogy a betörés cseppet sem volt jó ötlet.
- Kérlek, ne átkozz meg! – rebegte elhaló hangon.
- Hermione? – kérdezte hitetlenkedve a férfi, aki még igazából félig még aludt. Rendezetlen haja volt és csupán egy fekete alsónadrág fedte a testét. – Mi a fenét keresel itt?
- Mi lenne, ha eltennéd a pálcát és beszélnénk?
- Rendben – egyezett bele Draco. – Lumos! – Fényárba borult a helyiség. Draco ekkor szembesült Hermione zavart tekintetével. Látszott, hogy sírt, de a smink még mindig tökéletesen ép volt. A fekete ruha még mindig kiemelte az alakját, amiről a férfi nem tudta levenni a szemét, és ami miatt nem bírta megállni, hogy ne kövesse.
- Köszönöm, hogy eltetted a pálcát – rebegte Hermione. – Elég nekem egy erőszakos férfi egy napra.
- Mi történt? – kérdezte, majd megfogta a lány kezét és kanapé felé húzta. Hermione leült mellé és lerúgta a cipőjét, aztán felhúzta a lábát, végül fél kézzel magához ölelte az egyik díszpárnát, de nem engedte el a férfi kezét. Draco nem tudta, hogy mit kezdjen vele, így megvárta, míg ő szólal meg először.
- Meg akart erőszakolni – mondta ki egy szuszra.
- Micsoda? Hol van az a szemét? Tudtam, hogy utánatok kellett volna mennem. Egyszerűen éreztem, hogy valami baj fog történni.
- Már megoldottam – legyintett a lány és megpörgette a pálcát az ujjai között. – Hiszen boszorkány vagyok az istenért. Varázsolni még csak-csak tudok. Nincs egy kis alkoholod?
- Nincs. Scorpius mindet megitta. – Hermione elmosolyodott a megjegyzés hallatára.
- Nem baj nem is kell, csak most felejteni akarok.
- Ha szeretnéd, akkor segíthetek – ajánlotta fel Draco. – Az átkom maga a tökély.
- Nem, nem, semmiképpen nem így akarok felejteni. Először neked kell elmondanom valamit.
- Micsodát?
- Azt, hogy igazságtalan voltam veled. Előítéleteim voltak, olyan voltam, mint te, amikor még iskolába jártunk. Nem hittem el, hogy megváltoztál. El kellett volna… – kezdett bele a szóáradatba. – Nem bíztam benned, mert Malfoy vagy. A vak is látta, hogy mit akar Heath. Én nem vagyok se jó emberismerő, se jó legilimentor.
- Nyugodj meg! – mondta Draco. – Nincs semmi baj. Legalább jó, hogy ezt megbeszéltük.
- Ennyi? – kérdezett vissza Hermione.
- Miért mit csináljak? Főzzelek meg egy hatalmas üstben? Lógassalak fel fejjel lefelé? Ez egyik sem az én stílusom. Én egy egyszerű varázsló vagyok, akinek per pillanat nem megy úgy az élete, ahogy szeretné.
- Nem vagy dühös?
- Tudod kire vagyok dühös? Arra a szemét patkányra és az exnejemre. Rájuk valóban dühös vagyok – mondta Draco.
- Érdekes ember vagy te.
- Nem, egyáltalán nem így van – rázta meg a fejét a férfi. – De te jól vagy?
- Igen, azt hiszem – bólogatott Hermione.
- Szeretnél valamit? Enni vagy inni?
- Semmit.
- Megöleljelek? – ajánlotta fel neki.
- Nem, mert ha megteszed, el fogom magam bőgni – figyelmeztette Hermione.
- Rendben. Ugye nem félsz már?
- Ugyan dehogy. Van előnye annak, ha boszorkány az ember. Hidd el éppen eléggé megbosszultam, pedig semmit se tett velem.
- Emiatt nem kell, hogy bűntudatod legyen – mondta Draco.
- Csak elvettem és módosítottam az emlékeit. Ezt már egyszer megtettem, bár ez nem volt cseppet sem ahhoz hasonlítható.
- Ne gondolj erre! – mondta Draco komolyan. – Ha akarsz, itt maradhatsz ma éjszakára.
- Rendben van. Most nem akarok haza menni és egyedül lenni.
- Nem vagy egyedül, itt vagyok veled. – Tekintetük találkozott és Hermione biztos volt benne, hogy a férfi igazat mondott és ő valóban nem bántaná semmilyen körülmények között.
- Tudod, nem akartam annyira elmenni ma este – vallotta be végül.
- Nem érdekel. Felejtsük el. Lényeg, hogy tudsz magadra vigyázni és nem történt baj.
- Nos, a pálcám valóban jó szolgálatot tett – ismerte be a lány.
- Lehet egy kérdésem?
- Igen, persze.
- Miért jöttél pont hozzám?
- Lehetne ez is olyan kérdés, amit a szőnyeg alá söprünk? – Draco bólintott és elmosolyodott, Hermione pedig követte a példáját, aztán megfogta a férfi kezét.

***

Reggel hat óra volt, amikor Hermione visszament a lakásába. Nehezen mozgott egy kicsit, mivel elég kényelmetlen helyen aludt. Draco kanapéján töltötte az éjszakát, mert nem volt hajlandó a vendégszobába bemenni. Végül mielőtt Draco felébredt volna hazajött, így elkerülte a kínos reggeli beszélgetést. Megcsörrent a telefon. Vajon ki lehet? Megnézte a kijelzőt és az otthoni számot írta ki.
- Szia, anya!
- Oh, hála az égnek, hogy minden rendben! – hallatszott a vonal másik végéről Jane Granger megkönnyebbült hangja. – Már ott tartottam, átmegyek hozzád.
- Semmi bajon nincs, anya. Nem kell idejönnöd.
- Elárulnád, hogy mi történt tegnap este? Heath elég zavartan jött vissza és fogalma sem volt róla, ki vagy. Valami balesetről és egy halom zagyvasáról beszélt – újságolta Jane. – Azt hittem történt valami veled is, persze nem mertem faggatni. Arra gondoltam talán varázslat van a dologban
- Semmi sem történt. Csak egy kicsit megleckéztettem Heath-t
- Annyira aggódtam érted! Máskor azért értesíts minket, kislányom! – fedte meg az édesanyja. – Hol voltál? Próbáltam Draco Malfoy barátodat is előkeríteni, de nem találtam sehol.
- Ő nem a barátom, hanem az ügyfelem, anyu – bár most még inkább a barátjának tartotta. – Nyugodj meg!
- Mégis elárulnád, hogy hol voltál egész este? – ismételte meg egy kicsit ingerültebben Jane.
- Az egyik barátomnál aludtam és csak most értem haza. – Persze Hermione azt már nem akarta anyjának elmondani, hogy ez a barát nem más, mint Draco személyesen.
- Értem. Mi történt?
- Heath nem az a férfi, akinek mutatta magát. De többet nem akarok erről beszélni.
- Jól van – sóhajtott megkönnyebbülten Jane. – Ha beszélni akarsz róla, akkor csak hívj vagy gyere át hozzánk.
- Jól van. Később még hívlak!
- Rendben van. Szeretlek, kislányom!
- Én is szeretlek, anyu!

hozzászólások: 0