2. fejezet
Legendás Sárkány


– Milyen csodálatos manőver, hölgyeim és uraim! – lelkendezett Lee Jordan, a kviddics mérkőzések hivatalos kommentátora. Hangja izgatottan csendült fel, ahogy sasszemmel figyelte a lelátóról a játékosokat. Mindig is imádta ezt a sportot. – Malfoy ezzel a gyönyörű mozdulattal ismét kivédett egy gólt. Kedves nézőink, úgy tűnik, a mai nap a Repülő Sárkányok szerencsenapja, ugyanis a különösen csípős skóciai időjárás sem állíthatja meg őket! A kviddics szerelmesei nem hiába keltek fel ma reggel, a Sólymok és a Repülő Sárkányok összecsapása az idény egyik legizgalmasabb meccse.
– Valóban, Lee – helyeselt a társa, Valter, aki hatalmas szódásüveg szemüvege mögül figyelte a mérkőzést, s közben kócos, vörös haját igazgatta. – Malfoy egyre jobb és jobb, ami önmagában is hihetetlen. A rossz nyelvek szerint vége a pályafutásának, de ezt a bravúros cselt látva koránt sincs így. Micsoda védés, micsoda mozdulatok! Nem lenne véletlen, ha egy–egy figura bekerülne a Kviddics évszázadainak legújabb kiadásába. De lássunk egy kis háttértörténtet. Sok–sok pletyka kering mostanában a Malfoy házaspárról, viszont a magánéleti problémák szerencsére nem látszanak meg Draco teljesítményén. Te ugye emlékszel még Malfoyra a roxfortos éveidből?

– Hát hogyne, Valter. Akkoriban fogó poszton játszott a Mardekár csapatában, bár semmi esélye sem volt Harry Potter ellen, bár sajnos őt inkább az aurori pálya érdekelte, így már nem láthatunk többé olyan mérkőzést, amiben mindketten játszanak. Ám ha már Potteréknél és a kviddicsnél tartunk, nem mehetünk el Ginny mellett sem szó nélkül, aki szintén cikesz–kergetésre született, tehát végül is a családban maradt a sportág… Visszatérve Malfoyra, ki kell emelnünk, hogy az őrzői poszton elég keménynek bizonyul, a gól kivédések számát tekintve már rekorder, tehát nem is véletlen, hogy itt van velünk. A múlt szezon végén elszenvedett sérülése elég súlyos volt, de ez láthatóan nem állította meg, és talán jobb formában van, mint annak előtte – tájékoztatta a nézőket Lee. A férfi izgatottan nézett végig a stadionba zsúfolódott tömegen és elmosolyodott. Imádta ezt a fajta pezsgést. – Minden elismerésem Malfoynak.

–Egyébként a fia, Scorpius, a kispadról követi nyomon apja mérkőzését. Reméljük, hogy belőle is hasonlóan kiváló kviddics játékos lesz. Állítólag már most kitűnően repül, de a család egyelőre elzárkózik attól, hogy a fiút egy próbajáték erejéig elengedjék a Junior Ligába. Bár az igazat megvallva, még alig múlt tizenegy éves, tehát érthető, ha korainak tartják az efféle meghatározó lépéseket.

–Helyzet van, a Sólymok terelője megindult a Sárkányok karikái felé! – kiáltott hirtelen Lee, félbeszakítva Valtert. – Miller passzolt Bellnek és… Malfoy megint kivédte! Merlin szentséges nevére, hiszen csak egy hajszálon múlt, azonban az utolsó pillanatban egy erős, balos seprű mozdulattal kivédte. Beton kemény őrző! – lelkendezett Lee továbbra is.

– És a mai mérkőzésen… egyszerűen nem jutok szóhoz. Bell nem tudja kijátszani. Lehet, hogy Malfoy megint rekordot dönt? – nevetett Valter boldogan. – A Sólymok ismét megkaparintották a kvaffot, és már el is indultak a karikák felé.

– Oh, és ismételten egy nagyon szép védést láthattunk! A Sárkányok csapata a Sólymok karikái felé repül. A mérkőzés egyre izgalmasabb, a cikesz azonban még mindig sehol, a fogók tehát pihenhetnek… Draco Malfoyra visszatérve, valóban ő az idei szezon egyik legnagyobb meglepetése.

– Ahogy mondod, Lee! Elképesztő! Egyszerűen hihetetlen, amit művel. Most pedig a Repülő Sárkányok törnek előre, Beril passzol Brannek, és a csapat gólt szerez. Ezt Winni két seprűn ülve sem lett volna képes kivédeni. Apropó, védés! Korábban azt olvashattuk Malfoyról, hogy visszavonul… De ilyen fiatalon? Nem furcsa ez?

– Nemrégiben tényleg azt hallhattuk, hogy már az idei szezonban sem fog játszani, de ez, mint láthatjuk, téves információ volt, így valószínűleg a visszavonulásról szóló pletykák sem igazak. Malfoy még közel sincs abban a korban, amiben az ajtó mellé kellene támasztania a seprűt – magyarázta Lee lelkesen. – Ha a csapat így dolgozik továbbra is, akkor minden tag pályázhat az angol válogatottba. Igen, hölgyeim és uraim, nemsokára Világkupadöntő, és már most nagyon erős a mezőny. Malfoynak nagy esélye van újra bekerülni a válogatottba, és reméljük, végre Anglia is győzelmet arat. A legutóbb is az írek játszottak a döntőben, ami már nem kissé egyhangú, ha értik, mire gondolok. Jó lenne már a vérfrissítés, de mintha átok ülne azon a kupán! – sopánkodott tovább Jordan.

– Úgy érzem, idén sokkal ütősebb csapatot fognak összehozni. A Dimbourne–i Darazsak fogója Ginny Weasley – illetve Potter –, visszatért az idei szezonba is, és mint ahogy láthattuk a meccseken, csodás formában van. Oliver Wood állítólag le is szerződtette fogónak a válogatottba, ráadásul soron kívül, mielőtt még elkezdődtek volna selejtezők. Bár hozzáteszem ez csak egy pletyka, de mint tudjuk…

– De ne szaladjunk ennyire előre, Valter! Még nincs vége a szezonnak sem… – pillantott rá kissé komolyan a másik. Eközben feltűnt a cikesz is a láthatáron! Coran és Arzus elindulnak a szárnyas labdácska felé – váltott egyre izgatottabb hangnemre Lee. – Coran megelőzi Arzust, és egy szabályos mozdulattal félre is löki. Bill Coran elkapja a cikeszt, és ezzel győz 760: 320–ra a Repülő Sárkányok csapata!

Közben a szurkolók hatalmas ovációja zendült a háttérben. Valaki egy sárkányt ábrázoló Weasley féle csillagszórót indított el a lelátón.

– Micsoda mérkőzés volt! – lelkendezett nevetve Valter.

– Ez volt a csapat ötödik győztes mérkőzése, és még tíz meccs hátra van. Lássuk, melyik csapat veszi fel a versenyt a Sárkányokkal legközelebb – itt némi papírzörgés hallatszott, de a közönség fele sem figyelt oda rájuk… – Hölgyeim és uraim, köszönjük, hogy velünk tartottak az elmúlt pár órában, hamarosan találkozunk a Chudley Csúzlik Porpicy SC elleni megmérettetésén.

***
Kamerák és fényképezők vakui villantak az arcába, de őt csak az érdekelte, hogy gyorsan túlessen a szokásos kérdéseken, és utána békén hagyják… Tülekedés, egymás nyakába mászó riporterek – mindössze ennyit észlelt a megszokott forgatagból. Éhező sakálokként csaptak le rá a firkászok, amikor lejött a pályáról; eleinte csak páran követték, de mire feleszmélt, addigra már több tízen lehettek… Még jó, hogy a rajongókat nem engedték be ide, na, akkor valóban elszabadult volna a pokol. Megszokta már, hogy egy üvöltő, vad falka, fényképezőgépekkel ugrásra készen várt a meccs után, hogy jusson nekik egy–egy csont. A kviddics vonzotta a kíváncsiskodókat és a csapatuk különösen nagy népszerűségnek örvendett a varázsvilágban. Erre valóban büszke lehetett, hiszen kemény munkával küzdött már az első naptól fogva, ám mostanában nem csak sportteljesítménye érdekelte a rajongókat…

Évek telek el azóta, hogy fiatal férfiként belépett az arénába, és őrzőnek jelentkezett. A kviddics látszott az egyetlen megoldásnak, hogy független lehessen a családjától. Ez olyan próbatétel volt, amiért minden porcikája kiáltott. Bizonyítani akart, egyedül elérni valamit, kitartani valami mellett, még akkor is, ha nehéz – és kviddics pont ilyen volt. Hányszor kellett tartalékosként kisúrolnia varázslat nélkül az öltözőt, összeszedni az izzadságfoltos mezeket, frissítőt vinni a játékosoknak vagy a kispadról figyelnie a mérkőzéseket! Már maga sem tudta… De ezek az emlékek erőt adtak neki, az évek pedig megtanították az alázatra, tiszteletre és a kemény munkára.

Senki sem kímélte a származása vagy akár a múltja miatt, csak az érdekelte a menedzsereket és játékosokat, hogy ő mire képes, épp ezért nem bánta meg, hogy csatlakozott a Repülő Sárkányokhoz. A felesége soha nem értette, hogy miért választotta ezt a küzdelmes és megterhelő sportot valamiféle kényelmesebb, jól jövedelmező állás helyett – erre felhorkantott magában. Miért csak most látta, hogy mennyire különbözőek egymástól? Ugyanis túl sok mindent kölcsönösen nem értettek egymásban, és talán ezért is alakult minden rosszul. Draco Malfoy keze ökölbe szorult, miközben átverekedte magát a tömegen egészen az öltözőkig. Nem ez a legmegfelelőbb idő az álmodozásra.

Kifáradt, zuhanyoznia kellett volna és örülnie a győzelemnek, de annyira fásult volt, hogy a zsibbadtságon kívül semmit sem érzett.

A vakuk újra a szemébe világítottak, a riporterek hordája továbbra sem hagyta békén. Nem tudtak olyat a fejéhez vágni, amivel ne tudott volna megbirkózni – bíztatta magát. Hiszen az elmúlt pár évben volt alkalma gyakorolni hogyan legyen elbűvölő, boldog és sikerre éhes sportoló… De ma először nem akart tettetni, viszont tudta, hogy meg fogja tenni. Mióta a válás híre felröppent, azóta állandóan a feleségéről szóló pletykalapok cikkelyeit dugtak az orra alá. Már megtanulta, hogy a sportteljesítménye mellett a magánélete is túlságosan érdekelte rajongóit és a firkászokat – ha nem jobban. Jól eladható, szaftos sztori, amire mindenki kíváncsi. Hányni tudott volna a sok felszínes, kapzsi embertől, akik ugrásra készen követték és megörökítették életének egy-egy pillanatát és nem érdekelt senkit, hogy ő mit érez… De ő Malfoy volt, és ezzel együtt remekül belenevelték az érzékelten viselkedést is, amit szorult helyzetekben alkalmazott is.

– Kérem, Mr Malfoy! Nyilatkozzon a Repülő Seprűnek! – ostromolták Dracót egyre–másra a riporterek. Megpróbálta őket kizárni, de tudta, hogy nem ennyivel nem szerelheti le egyiket sem.

– Most nem, fiúk – mosolyodott el kényszeredetten a férfi, mivel mielőbb egy forró zuhanyra vágyott. – De később beszéljünk meg egy időpontot.

– Mit szól Coran bravúros teljesítményéhez? – erőszakoskodott az újságíró, aki egy másik gyomrába nyomta a könyökét, hogy előbbre juthasson. Dracót egyre jobban kezdte irritálni az eset.

– Bill még mindig kiváló fogó – adta meg a választ fáradtan. – Soha nem kételkedtem a csapattársamban és a képességeiben.

– Kommentálná Astoria Malfoyjal való válását? – Draco dühösen kapta fel a fejét, a vaku a szemébe villant, és egy pillanatra elvakította. Gyilkos tekintete végül örökre megmaradt az egyik pletykalap címlapját díszítve, amit majd újra és újra elő fognak venni.

– Erről nem nyilatkozom – morogta mérgesen. Nem akart beszélni róla, főleg nem egy öltöző felé vezető folyosón egy rakás idegennek. Valójában senkinek sem mondott semmit, és ez így is volt jó.

– Mi lesz a gyerekekkel? – jöttek a további kérdések, amikre egyáltalán nem akart válaszolni. Ízekre próbálták szedni őt is, minden keselyű akart belőle egy–egy darabot. Draco nem sokáig bírta cérnával, és legszívesebben megátkozta volna őket. Volt idő, amikor élvezte a figyelmet, de azok az idők lassan elmúltak.

– Erre a kérdésre sem óhajtok válaszolni – zárta le a témát élesen. Megőrjítette a pulitzer pennák szorgos sercegése, ha tehette volna, mindet összetörte volna.

–Adna a lapunknak egy exkluzív interjút? – próbálkozott tovább az erőszakos kis firkász. Draco megállt egy pillanatra, és ravaszul elmosolyodott.

– Beszélje meg a menedzseremmel – vetette oda, és elment az öltözők felé. A menedzsere nem fog habozni és jól helyre fogja tenni a kis mitugrászt. Útközben az egyik csapatársa szegődött mellé.

– Jól vagy? – kérdezte a fekete hajú, barna szemű férfi. Pontosan olyan magas és csapzott volt, mint Draco, és fogó létére túlságosan is nagydarab, de ez nem akadályozta meg abban, hogy ő legyen a legjobb a csapatban. Arcán bizalomgerjesztő mosollyal haladt Draco mellett.

– Persze, Bill – szólalt meg végül Malfoy, és hátrasimította a haját. – Csak nem tudom ezeket a piócákat lerázni. Mindenkit az az átkozott válás érdekel…

– Ostoba népség… Jó ideig nem fognak békén hagyni téged. Hacsak Darnell nem csinál megint valami ostobaságot, ha megkéred, talán megteszi – mosolyodott el Bill Coran. – Még nem is mondtam! Sajnálom, ami a házasságoddal történt… És ha véletlen beszélni szeretnél róla, tudod, hol találsz.

– Nem kell olyannak lenned, mint Pansy! Éppen eleget piszkál már azzal, hogy adjam ki magamból a feszültséget, és „lelkizzek” vele, bármit is jelentsen – fintorodott el Draco. – Elegem van!

– Ha akarod, vigyázunk Scorpiusra. Így egyedül lehetsz egy kicsit.

– Nagyon kedves vagy, de nem. Scorpius hamarosan Roxfortba megy, és minden percet vele akarok tölteni, amit csak lehet. Különösen most. – Bill együttérzően megveregette Draco vállát.

– Tudom, hogy aggódsz Astrid miatt.

– Bill, kérlek! – állt meg Draco egy pillanatra. – Nem akarok erről beszélni. Elváltam Astoriától, legyen elég ennyi.

– De Pansy már keresi a megfelelő…

– Egyelőre nem akarok erről beszélni. Köszönöm, hogy aggódtok értem, de megoldom.

– Nagyon remélem! Ne félj segítséget kérni, ezt komolyan mondom! Túlhajtod magad a pályán, és ez egyáltalán nem tesz neked jót. A csapatnak igen, de neked… A tavalyi sérülésed…

– Ne aggódj! Mindent kézben tartok – zárta le a vitát Draco, majd lerázta Billt. Gyűlölte, ha úgy beszélnek róla, mintha fél lábbal a sírban lenne.

Percekkel később Draco a zuhany alatt állva próbálta kiüríteni az elméjét. Vállig érő szőke haja már teljesen vizes volt. A vállát ért korábbi sérülés nyoma még mindig ott virított, és néha még fájt is, a horzsolásokból pedig most sem volt hiány. Próbált megszabadulni a sárfoltoktól, amit egy föld közeli élménye során szerzett, és végül sikerült is neki. Nehéz sóhaja visszhangot vert a csupasz falakon, de nem pusztán az addig benntartott levegő szakadt fel belőle ezzel, hanem sokkal több is. Az utóbbi hónapok érzései, fásultság és kimerültség.

Újfent egy nyertes mértkőzést tudhatott maga mögött, ő mégis pusztán fáradtságot érzett az öröm helyett. Már nem tudott annyira örülni egyetlen győzelemnek sem, ahogyan eleinte. Jó ideje arról sem volt már fogalma, mit is keres még a pályán… Már lassan harminc éves lesz –persze még nem kellett eltemetnie magát, de akkor is vágyott a változásra. Nem volt egyszerű az élete… Rögös út vezetett a Legendás Sárkány címig, amit a társaitól kapott, bár ezt inkább viccnek vette és nem elismerésnek. Mégsem cserélte volna el az elmúlt kilenc évet egy halom galleonért sem. Szeretett a csapattársaival lenni, jól ismerték egymást, hisz évek óta együtt játszottak, lélegeztek. Mindegyikük egy apró sárkányt mintázó tetoválást viselt a karján, ami az összetartozásukat jelképezte. Inkább tőlük vált meg nehezen – vallotta be saját magának is Soha nem volt még ennyi jó barátja. Persze először elutasítóak voltak vele szemben, de ez lassan– lassan megváltozott. Már nem volt az a megvetésre méltó halálfaló – ezért dolgozott annyira keményen. Saját erejéből küzdött meg minden elismerésért, tisztes polgárja lett a varázslótársadalomnak és megkapta azt, amire vágyott tőlük. Tisztelték, felnéztek rá, példaképként tekintettek rá, de mégsem volt teljesen boldog.

Hamarosan vissza kell vonulnia – gondolta keserűen –, és akkor maga mögött hagyhatja az egész színes forgatagot. Miért is kellett ezt tennie? Talán a kényszer és a félelem, hogy újra megsérül és akkor… Nem akart erre gondolni, így is rettenetesen kusza volt a magánélete. Astoria felforgatta a nyugodt családi életről szőtt álmait, és arra a következésre jutott, hogy az élete minden területén változtatnia kell. A fia és a lánya voltak számára a legfontosabbak, és értük mindent meg kellett tennie.

A tavalyi szezon végén elszenvedett sérülése sokkal súlyosabb volt, mint amiről a csapaton kívül bárki is tudhatott. Gondosan titkolt minden egyes részletet és eddig sikerült is megőriznie a titkot. A gyógyítók egyértelműen megmondták, hogy csak egy hajszálon múlt az élete és karja épsége. A gyerekei miatt pedig nem vállalhatott több kockázatot. Ám előbb még egy fontos feladata itt hátra van, aztán tényleg szögre akasztja a kviddicstalárt.

A langyos víz nyugtatóan folyt végig kidolgozott izmain. Ugyan néhol volt néhány sebhelye, és szinte minden csontja eltörött már, viszont nem törődött a múló fájdalmakkal. A mostani meccset megúszta pár zúzódással, de nem gyógyult úgy, ahogy régebben, most is elkelt volna néhány bájital és gyógykenőcs a vállára. Francba a sebekkel, a fizikai fájdalmakkal! Hiszen a szíve és a lelke sokkal jobban sajgott, és ezek csak apróságoknak tűntek. Az érzelmek kavarogtak benne, kereste a helyes utat.

Egy válás – harsogott a fejében apja megvető hangja, amikor elmondta nekik a terveit. Lucius Malfoy felhúzta az orrát, Narcissa igyekezz elrejteni könnyeit. Mindketten csalódtak, mindketten szégyennek tartották ezt, pedig változtak az idők… Astoriával való házasságuk tíz év után végleg megromlott, és három hónapja külön váltak, de a szétköltözés már korábban megtörtént… Talán soha nem is szerették egymást igazán, de fiatalok voltak, meggondolatlanok, és azonnal bele is ugrottak a házasságba. Micsoda felelőtlen lépés volt! Várniuk kellett volna, de az idő – vagyis inkább Scorpius – sürgette őket.

A kisfia már úton volt, ők pedig rémülten, talán kényszerből, elvből döntöttek, nem pedig akaratból, ami rá is nyomta a bélyeget a kapcsolatra. A családjaik csak az előnyös házasságot látták és örültek a rangban egymáshoz illő párnak. Azonban a két fiatal sokkal bizonytalanabb volt, mint azt bárki is gondolta volna. Hiába az aranyvérű arisztokrácia nevelési módszerei legendásak voltak. Scorpius születése azonban változást hozott mindkettőjük életébe. Mikor Draco először tartotta karjaiban kisfiát, az élete egyből határozott célt kapott: jó apja akart lenni a gyerekének. Az kellett, hogy legyen, s komolyan is vette a szerepét, Astoria viszont megijedt a felelősségtől, és nem is igazán vette ki a részét a gyerek neveléséből, csakis amennyire feltétlen szükséges volt. Ez csak még jobban megnehezítette Draco dolgát, pláne mivel megígérte magának, hogy a fia semmiben sem szenvedhet hiányt, és semmilyen módon sem érintkezhet a sötét eszmékkel…

Persze, Astoriát cseppet sem érdekelte a gyermekük fejlődése. Az első pár évben nem volt gond, viszont később, amikor csak lehetett, a dajkára bízta Scorpiust, később Astridot is, és sütkérezett Draco sikereiben, mint egy népszerű kviddicsjátékos felesége, valamint herdálta a Malfoy vagyont. Soha nem szerette a kviddicset, sőt egyenesen utálta, egyetlen meccsre sem volt hajlandó kimenni, de azért a hozományt és az azzal járó jóllétet „megtűrte”.

Soha nem érezte magáénak az anya szerepet. Draco ebből eleinte semmit sem vett észre, mivel a fia és a karrierje eléggé lekötötte ahhoz, hogy Astoria viselkedését tanulmányozza. Aztán a lányuk, Astrid születése után egyszerre világosabbá vált minden. Astoria, a lányukat, Astriodot csak egy kétségbeesett lépésnek tartotta azért, hogy megmentsék a házasságukat Dracóval, és gyűlölte attól a pillanattól fogva, ahogy megfogant benne. Már az első perctől fogva hibának érezte.

A boszorkány napokig kimaradozott, sötét varázslatokat gyakorolt és testvérét, Daphne–t is megrémítette a viselkedésével. Az engedelmes, szép Malfoy feleség egyszeriben gonosz boszorkánnyá vált, és nyíltan eltávolodott a családjától. Dracóval való veszekedéseik állandóvá váltak. A férfi nem tudott másra gondolni, mint a két szomorú szemű lurkóra, akik nem értették, mi történt.

Draco keze ökölbe szorult, és mérgében ráütött a csempére. A hosszadalmas huzavona után végleg feladta. Csendes, gyors válásnak ígérkezett az ügy, persze nem így történt. Astoria rögtön eladta a történetüket a lapoknak, bár eleget zsebelt be a procedúra végén, de neki semmi volt elég – és ami a legszörnyűbb volt az egészben, Astrid lányuk felügyeleti jogát is kiharcolta. Ha Draco belegondolt, hogy most milyen körülmények között élt a kislánya, azonnal elhozta volna az anyjától, de nem cselekedhetett meggondolatlanul. Már csak Scorpius miatt sem művelhetett ostobaságokat, mert félő volt, hogy őt is elveszik tőle, azt pedig már tudta volna ép ésszel elviselni. Állandóan azt kérdezgette magától, miért a gyerekinek kell elszenvednie ennek az elátkozott tortúrának a következményeit?

Első dolga volt, hogy kirúgja a család ügyvédjét, aki a Malfoy vagyon megvédését helyezte előbbre, és fontosabbnak találta Astridnál. Draco erre az emlékre még erősebbre állította a zuhanyt, és összeszorított fogakkal próbálta tehetetlen dühét féken tartani. Megfogadta, hogy mindentől és mindenkitől megvédi a gyerekeit, és ezt be is fogja tartani!

Elmélkedéséből egy ajtó nyikorgása zökkentette ki. Elzárta a csapot, és maga köré tekerte a törölközőt.
– Apa, itt vagy? – szólalt meg Scorpius. A fiú megállt az ajtóban, és nem moccant. Rövidre nyírt szőke haja pontosan olyan tejfölszőke volt, mint Dracóé, és a szürke szemek is teljesen megegyeztek, az egyetlen, ami merőben eltért az apjáétól, az a természete volt…

– Igen, mindjárt megyek. Várj meg kint, kérlek! – sóhajtott fel némiképp könnyedebben Draco. Először azt hitte, hogy ide is betolakodtak a riporterek, megkönnyebbülten törölte meg magát. Nem véletlen választotta ezt az öltözőt. Általában együtt szokott lenni a csapattal, de mai nap kivétel volt.

– Rendben, akkor megvárlak kint. – Draco elmosolyodott, aztán gyorsított a tempón. Felvette a ruháját, majd kilépett az öltőzőből. Szerencsére most már csak ők ketten voltak itt, ugyanis a riportereket már kiűzték a stadionból.

– Itt is vagyok. Mehetünk? – A fia arca egyből felderült, és mosolyogva szegődött apja mellé. Draco szeretetteljesen megsimogatta a tejfölszőke üstököt.

– Igen, mehetünk – bólogatott Scorpius, egy „Repülő Sárkányok” feliratú pólót szorongatva.

– Hogy érezted magad?

– Nagyon jól– mondta a fiú, és elmosolyodott. – Bill túl hamar elkapta a cikeszt, azt hittem, hogy sokkal tovább fog tartani a meccs.

– Mostanság nem tartanak hetekig a mérkőzések – nevetett fel Draco Scorpius elkámpicsorodott ábrázatára. – Egyébként se hiszem, hogy szívesebben maradnál le a Roxfort Expresszről egy meccs miatt.

– Jó, de akkor is jó lenne. Tényleg remek volt – mondta végül és elmosolyodott. – Te is nagyon jó voltál.

– Ennek örülök – viszonozta a mosolyt a férfi, majd összeborzolta a fia haját.

– Apa! – szólt rá méltatlankodva Scorpius. Draco elnevette magát. Önmagára emlékeztette, bár az egyetlen különbség a szürke szemekben rejlő ártatlanság és sebezhetőség volt. Hiába kényeztette el a fiút, az anyai szeretet hiánya megtörte a fiatal lelkét.

– Mit szólnál, ha elmennénk fagyizni? – ajánlotta fel hirtelen. Scorpius szeme felcsillant, de rögtön megváltozott a tekintete. Draco folytatta az értvelést: – Meleg van, és nem kell sietnünk haza.

– Most nem szeretnék – vonta meg a vállát a fiú és lesütötte a szemét. – Astrid nélkül nem akarok menni.

– Ezt már megbeszéltük. Attól még nem leszel rossz, ha nevetsz egy kicsit, vagy eszel egy fagyit. Astrid jól van, ne aggódj érte! – nyugtatta kedvesen, bár Draco még magát sem tudta meggyőzni erről. Astoria egyetlen levelére sem válaszolt.

– Szeretném, ha velünk lenne, és anya is…Na jó, inkább csak Astrid – tette hozzá végül Scorpius. Draco áldotta Merlin nevét, amiért fia nem fojtotta magába érzéseit, hanem

– Elég nagy vagy már ahhoz, hogy megmondjam neked az igazat. Édesanyád már sohasem lesz velünk, és sohasem lehetünk egy család. – Kíméletlennek érezte ezt a vallomást, de reménykedett benne, hogy így talán fiam nem táplál hiú reményeket.

– Tudom, apu, csak elgondolkodtam – vonta meg a vállát Scorpius, mintha nem is érdekelné ez az egész. Draco tudta, hogy nagyon bántja és felkavarja a válás és az ezzel járó huzavona. – Nem vagyok olyan kicsi, hogy ne jöttem volna rá. Nem vagytok egy hullámhosszon.

– Honnan veszel ilyesmiket? – szörnyülködött Draco, mintha legalább a Szombati Boszorkányból idézett volna.

– Pansy néni…

–Oh, Merlin, szerintem ránk fér az a fagyi! – sóhajtott a férfi. Pansy és az ő elméletei, bár a saját életével foglalkozna… Ennek az eredményei voltak ezek az idétlen kifejezések, amiket Scorp rendre eltanult. – Aztán megnézhetnénk a Kviddics a Javából boltot, kíváncsi vagyok az új seprűkre. Azt mondják, megjelent az új Üstökös 2003–as.

– Tudod, hogy idén még nem vihetek seprűt Roxfortba – figyelmeztette a fiú olyan hangsúllyal, mintha egy akcióban lévő prefektus lenne. – Elsősöknek nem szabad.

– Ha Potternek sikerült elkapnia röptében egy Nefeleddgömböt és seprűt szereznie, akkor neked is lehet egy, ha ügyes leszel a repülésórán – legyintett Draco, majd magához húzta Scorpiust.

– Miért beszélsz így róla? – tette fel a fogós kérdést. Vajon miért is? Hiszen annyi év eltelt már azóta.

– Soha nem voltunk jóban – vallotta be Draco. – Ő olyan… másmilyen volt, mint én. Nem értettünk egyet soha.

– Mit gondolsz, engem is utálni fognak a gyerekei? – kérdezte bizonytalanul Scorpius. A férfi mélyen sóhajtott. Vajon honnan veszi fia ezeket a kérdéseket?

– Ugyan, miket beszélsz? Senki sem fog utálni. Annyi barátod lesz, hogy nem is fogod tudni őket megszámolni. Jövő nyáron ki kell majd bővítenem a lakásunkat, hogy beférjenek.

– Gondolod? – csillant fel a szeme végül. Draco szíve összeszorult, de elmosolyodott. Mikor csinált a fiából egy önbizalom hiányos varázslótanoncot? Annyira óvta a magánéletét, hogy elfelejtette mennyire fontos lehetne Scorpiusnak a kortársaival barátkozni.

– Hát persze. Tudom, hogy nem sok lehetőséged volt barátkozni, de jól fogod érezni magad. Garantálom, így lesz – biztatta tovább Draco. Bár több önbizalma lenne, és nem gyötörnék kétségek… Scoprius egyáltalán nem volt olyan, amilyen ő volt ennyi idősen.

– Még meg sem kaptam a levelet – aggodalmaskodott a fiú. – Lehet, hogy nincs bennem elég mágia ahhoz, hogy ott tanulhassak.

– Nos, emlékszem, amikor nagyapád haját zöldre változtattad, és amikor kireptetted a kedvenc seprűmet az ablakon. Aztán elég sok minden repült még. Anyád parfümös üvegit egyszerre törted össze dühödben, mert nem akart elvinni az Abszol útra… És persze a kedvencem: az egyik magántanárod megfélemlítése azzal a hatalmas pókkal. Ha ez nem mágia, akkor semmi sem az! – mosolyodott el büszkén Draco.

– Jaj, apa, az véletlen volt! Ha jobban meggondolom, mindegyik eset véletlen volt, nem akartam a nagyapa haját sem zöldre változtatni…

– Azért az időzítés remek volt. Pontosan akkor, amikor meg akarta venni azt a méregdrága ezüst serleget, amiből állítólag a Roxfort első igazgatója ivott halálos mérget. Mindig is remek ízlése volt a régiségek terén, de az…

– Spóroltam neki egy kis galleont, és többet egyetlen aukcióra sem vitt el magával – somolygott Scorpius, majd a végén apjával együtt elnevették magukat.

– Remélem, hogy kiheverted ezt a traumát – sóhajtott Draco színpadiasan.

– Azt hiszem – bólogatott vigyorogva a fiú.

– Oh, és arra emlékszel, amikor szappanbuborékkal áraszottad el a húgod szobáját? – elevenítette fel a kedves emléket Draco.

– Jó, jó értem. Talán mégsem vagyok kvibli.

– Ezt a szót meg ne halljam még egyszer! Tiszteletlenség valakit így hívni – figyelmeztette szigorúan Draco. – A családunkban nemzedékeken át nem volt egyetlen varázstalan ember sem. Szóval elég legyen ebből a kishitűségből! Malfoy vagy, ez egyet jelent azzal, hogy értesz a mágiához.

– Azért neked sem lett valami fényes a RAVASZ vizsgád – pimaszkodott Scorpius, de nem hiányzott az arcáról a félmosoly. Draco megrázta a fejét, ezt már ő sem állhatta meg nevetés nélkül. Régi szokásuk volt egymás szekálása.

– Nos, fiam, nem minden az eredményekről szól. Elég tehetséges varázsló vagyok így is – húzta ki magát Draco, de aztán elnevette magát. – Mutasd meg, hogy van egy Malfoy a családban, akire a nagyapád büszke lehet. Ezzel a tanáccsal sokkal többre mész, mintha családunk eredményeit sorolom fel.

– Igyekezni fogok – bólogatott Scorpius.

– Helyesen teszed. Nem fogsz elkallódni, ezt garantálom neked.

– Csak azt sajnálom, hogy nem lakhatok itthon – vallott szint a fiú, és félősen nézett az apjára.

– Az első nap után ez meg fog változni. És ne hagyd, hogy gyávának gondoljalak! Minden rendben lesz.

– Gondold?

– Igen – bólogatott hevesen Draco.

– Rendben, hiszek neked.

– Készen vagy?

– Igen.

– Akkor irány az Abszol út! Add a kezed! – kérte Draco, s amikor ez megtörtént, már hoppanáltak is.

hozzászólások: 0