20. fejezet
Összekuszálódott érzések

Őt akarta és ez már teljesen világos volt a számára. Olyan volt ez, mintha kijózanító varázslat hatása alá került volna. Egyszeriben minden világos lett és értelmet nyert. Megtalálta azt, akiért éveken át vágyakozott. Persze sejtelme sem volt, hogy Hermione lesz az, ez csak így alakult. A szíve majd’ kiugrott a helyéről. Egy csók – néha csak ennyi kell, hogy fellángoljon a parázsló vágy és a férfi ezt akarta.

A nő beszédes tekintete mindent elárult neki, most először volt Hermione nyitott könyv számára és ő mindent tudni akart. Félt, hogy mindez csupán egy álom, egy kósza illúzió, de tudta, ez nem így van, érezte Hermione testének melegét, minden egyes lélegzetvételét és ez nem lehetett csak egy káprázat.

Minden elve az ellen szólt, hogy Hermionéval legyen. De kitől tanulta ezeket? A Malfoyoktól és a halálfalóktól –, s már évek óta nem jelentettek számára semmit sem. Még a származása sem. Amikor kilépett apja házából megfogadta, hogy nem fog soha sem az ő szabályai szerint élni. Szerelmes akart lenni, boldog akart lenni, és egy olyan nővel akarta leélni az életét, aki tényleg megbecsüli. Ugyan nem tudhatta biztosan, hogy tényleg Hermionét szánta-e neki a sors, de mélyen a szívében így érzett.

Ujjaival végigsimította a puha ajkakat, mintha a legfinomabb selymet érintette volna. Nem szóltak egymáshoz, csupán egymás reakcióját figyelték. Vajon ki lesz a bátor, aki képes megtörni a mély hallgatást? A férfi finoman hozzáérintette arcát a lányéhoz. Aztán a fülébe suttogta:
- Küzdöttem ez ellen, egy ideig, de már nem tudok. Meg akarlak csókolni. – Nem várt a lánytól semmilyen megerősítést vagy engedélyt. Bár nem tagadhatta, hogy a lágyan szétnyíló ajkak egyértelmű beleegyezést jelentettek, nem is beszélve a vágyakozó tekintetről. Hermione megadta magát, hagyta Dracónak az irányítást. Ezer és ezer átkot, ártást elviselt volna ezért a pillanatért cserébe. Ha most ajkuk egymáshoz ért, minden elkendőzött érzésük napvilágra került. Nincs többé titok, nincs többé elhallgatás.

A két ajak vészesen közeledett egymáshoz. S mikor összeért olyan volt, mint egy zápor a nyári forrósában, egyszerre üdítő, frissítő és felkavaró. Draco szája finoman, alig érintve simult Hermione kívánatos ajkaira. Óvatos volt, tapogatózó, várva a válaszra, hogy a nő, akinél gyönyörűbbet nem ismert, vajon akarja-e őt. Hermione megremegett a leheletfinom ajkak érintésétől, s halkan felsóhajtott.

Szorosabban simult Dracóhoz, beletúrt a szőke hajfürtökbe. Úgy kapaszkodott bele, mintha az élete múlna ezen a csókon. Édes bűnökbe csábító, fájóan mély csók volt ez. Hirtelen szívük egyszerre dobbant, s a külvilág megszűnt létezni, úgy érezték tökéletesebb pillanat nem is létezhet, s szívük csordultig telt örömmel. Lángra gyúlt a pislákoló szenvedélyt és mindent feldúlt. Draco nyelvének finom becézgetésére Hermione azonnal válaszolt, még többet akart belőle. Elszabadult érzéseiknek nem tudtak többé gátat szabni.

Mindketten vágytak a másikra, kár lett volna ezt tagadni. A vad tánc, őrült forgatag ragadta el mindkettőjüket. Draco erősen szorította magához, s másik kezével finoman végigsimította Hermione hátát. Talán valami furcsa erő űzte őket folyton egymás útjába, de mit számít ez már. Egyszerűen csak ez volt számukra megírva és felesleges keresni a válaszokat a miértekre. Az számított, ami most történik, a holnap még olyan távolinak tűnt.

Dracót megbabonázta ízlelte a cseresznyepiros ajakat, aminél kívánatosabb el sem tudott volna képzelni. Úgy érezte magát, mint egy bohém kamasz, aki először esik szerelembe és nem tud betelni az először megtapasztalt gyönyör érzésével. Hermione óráknak tűnő pillanatokig időzött Draco karjai között. Nem akarta elengedni. Miért is tette volna? Hiszen olyan régen érzett már ilyen. A bizsergés és az izgatottság átjárta az egész lényét. Meg akarta találni a boldogságot, fel akarta fedezni mindazt, amit éveken át megtagadott magától. Ajka valósággal égett a csóktól, szeme pedig ragyogott a szenvedélytől, ahogy a szürke szemekbe nézet, ugyanazt látta bennük, amit ő is érez.

Homlokuk egymáshoz ért, s hallgatták egymás kapkodó lélegzetvételét. Hermione reszketett, szeme lecsukódott és hagyta, hogy a gondolatai magával sodorják. Elképzelte milyen lenne, ha engedne az érzéseinek, s szárnyalna. Beleborzongott az érzésbe.
- Ezt nem kellene – mondta Hermione, de nehezére esett ezeket kimondani.
- De miért? – kérdezte csalódottan Draco és egy kicsit növelte a távolságot maguk között.
- Mert túl bonyolult lenne. Most pedig semmiképpen nem bonyolódhatunk bele ebbe.
- Engem nem érdekelnek ezek. Csak rád vágyom. – Kijelentésétől Hermione lelke is beleremegett. Egyszerűen nem tudott racionálisan gondolkodni, de muszáj volt, még nem bonyolódhat bele egy közös kapcsolatba.
- Az ügyfelem vagy, és már így is átléptél egy határt. Kérlek, ezt most fejezzük be! – Bármilyen nehéz is volt ez, de Hermione eltolta őt magától. Mintha a lelkét szakította volna ketté a fájdalom. Hosszú idő után csupán pár perc alatt annyi érzését tapasztalt és elevenített fel, hogy egyszerűen nem tudta mit kezdjen ezekkel.
- Nem akarom befejezni – döntötte el Draco.
- Nézd, én is azt szeretném, amit te – vallotta be érzéseit, bármilyen nehéz is volt neki. Dracónak meg kell őt értenie, hiszen mindketten kockázatot vállalnak. Ha csupán csak két átlagos emberként, egy átlagos életben találkoztak volna, akkor más lenne – legalábbis a lány ezzel álltatta magát. Hermione most először félt kockáztatni. Soha nem bocsátotta volna meg magának, ha miatta nem kerül Astrid Dracóhoz. Uralni akarta ismét az érzéseit, de egyszerűen nem bírta velük.
- Ne utasíts el! – kérte a férfi és ismét átkarolta. – Ne küldj el engem, Hermione!
- Nem lehetünk együtt, Draco. Nem szeghetem meg, amire felesküdtem. Elvesztheted a lányodat, aki nálam sokkal többet számít neked. Egy sárvérű sem ér ennyit.
- De te nem vagy sárvérű. Ne higgy a régi önmagamnak! Az egy elkényeztetett fiú volt, tele keserűséggel, gőggel és megvetéssel. Nézz rám, lásd meg milyen emberré váltam. Nem akarok már olyan lenni, mint amilyen voltam. Merlinre, hiszen mindennap, ha csak ránézek a karomra, akkor látom az ostoba tetteim bélyegét. Többre becsüllek most, mint régebben bármikor. Ne hidd, hogy lemondok rólad!
- Pedig kénytelen leszel. Nem érted meg, hogy mit kockáztatunk?
- Nem leszek örökké az ügyfeled. Nem kell örökké pereskednem Astridért. Természetesen gondolok a gyerekeimre. Ők most a legfontosabbak, de nem tehetem meg, hogy ne legyek veled is őszinte – mondta határozottan Draco, aki képes lett volna ezernyi veszéllyel megvívni azokért, akiket szeretett.
- Jobb lenne, ha most elmennél. Amíg a tárgyalás le nem zajlik, semmiképpen nem találkozhatunk így, ahogy most.
- Ezt nem tudom neked megígérni. Kellesz nekem és nem fogok lemondani rólad.
- Nem egy trófea vagyok, akit megnyerhetsz magadnak – jelentette ki határozottan Hermione.
- Ugyan, már. Cseppet sem erről van szó. Tudni akarom, hogyan alakulna ez közöttünk – simított ki egy tincset Hermione arcából Draco. – Csak próbáljuk meg.
- Ígérteket akarsz tőlem? Mert, ha igen, akkor jobb, ha tudod, nem fogok neked semmit sem megígérni. Nem tehetem és nem is akarom.
- Túlságosan is határozott vagy Hermione, de nem eléggé. Egy csókkal le tudnám rombolni azokat a falakat, amiket magad köré építettél.
- Magabiztos és öntelt vagy, Draco.
- Ilyen egy mardekáros – kuncogott a férfi és ellenállhatatlan tekintetével tovább kémlelte a számára oly gyönyörűséges arc minden egyes rezdülését. Hermione viszont nem reagált Draco megjegyzésére. Mélyen a szemébe nézett és úgy döntött megosztja a kételyeit.
- Kérlek, nem akarok bajt okozni!
- Nem tudnál te nekem bajt okozni.
- Mivel győzhetnélek meg az igazamról? – tette fel a kérdést a lány türelmét vesztve, de még mindig nem bontakozott ki Draco öleléséből.
- Megmutatom. – Draco teljesen magához húzta a lányt, s újra megcsókolta. Hermione úgy érezte nem ura többé a testének, gondolatainak. A jóleső bizsergés és a forrongó szenvedély kikapcsolta az agyát és már nem tudott semmit sem kitalálni, amivel leállíthatta volna a férfi, aki mohón ízlelte meg ajkait. Elmélyítették a csókot, s hagyták, hogy érzelmeik kusza folyama elragadja őket a szilárd talajról. Felemelő, csodálatos érzés és kiolthatatlan szomjúság egyre hevesebb reakciókat váltott ki belőlük. Érintések, simogatás, buja vad érzelmek elvarázsolták őket és egy olyan helyre repítették, ahol csak ők ketten számítottak.

Egyre többet és többet akartak egymásból. Elvesztek a mámor sűrű ködjében, ahol csak ők ketten voltak egymás számára a biztos pont. Kételynek már nem volt helye, csupán az édes szenvedélynek, aminek alig tudtak ellenállni. Amikor egy pillanatra megszakadt köztük a csók Hermione zavart tekintettel nézett Dracóra. A lány meglepődve vette tudomásul, hogy a hálószobában vannak az ágyon.

Draco szeme szenvedélyről, elszántságról és mérhetetlen magabiztosságról árulkodott. Mindkettőjük szíve hevesen kalapált, mindketten alig kaptak levegőt. Hermione fejébe pedig olyan kuszán száguldoztak a gondolatok, hogy képtelen volt bármit is tenni. Készlet volna mindent Dracónak adni és megtenni mindent érte, amit csak kér. Draco ezzel teljesen tisztában volt, de nem kényszeríthette olyasmire, amire még nem állt készen.

Lágyan végigsimította a lány arcát, majd egy csókkal pecsételte le az ajkakat, amik még mindig forróak voltak a vágy tüzétől. Draco a józansága utolsó hajszálába kapaszkodva megszakította finoman eltolta magától a lányt. Hermione nem egészen értette, hogy mi történik.
- Még nem állsz készen erre – suttogta lágyan, s apró csókot lehet homlokára. – El kéne mennem.
- Ne menj el! – kérte Hermione rögtön. – Maradj itt velem.
- Nem lehet. Maradnék, de akkor nem tudnék parancsolni magamnak.
- Nem érdekel – rázta meg a fejét a boszorkány, majd magához húzta a férfit és megcsókolta.
- Még nem. Elrontanék mindent. Látod, most is csak egy csókot akartam, aztán majdnem mindent megkaptam – mosolyodott el Draco.
- Azt hiszem sosem foglak igazán megérteni – sóhajtott Hermione, majd próbált úrrá lenni saját magán.
- Meg fogsz érteni, ígérem. De most mennem kell.
- Rendben – egyezetett bele Hermione. Draco elmosolyodott, végül alakja köddé vált, akár egy kósza illúzió. Mi a fene történt itt? Kereste a válaszokat Hermione. Ajkai forrók voltak és még mindig égtek a csóktól. Ez egyszerűen hihetetlen. Mégis mit csináljon most? Egyszerűen nem tudott gondolkodni. Magához ölelte a párnát és csalódottan merengett az imént történteken.

***

Másnap reggel Hermione kótyagosan, cseppet sem munkára készen állt a fürdőszobában. Olyan volt mintha egy percet sem aludt volna az éjjel. Fájt a feje és nem akart bemenni dolgozni. Pedig ma nem hagyhatta cserben Dracót. Egy elég ronda és fájdalmas sóhaj keretében előkeresett egy bájitalt a fürdőszobai gyógyszeres szekrényből és felhajtotta.

Önkéntelenül megérintette az ajkait és felidézte magában azt a csókot. Talán egész életében nem érzett ilyen erős szenvedélyt, mint akkor. Vajon a tiltott gyümölcs édes íze bódította el így? Oh persze, hogy ez lehetett. Hiszen mi más lehetne? Bármennyire is sokat remél ettől a kapcsolattól, akkor sem fog Draco vele maradni. Teljesen más környezetből származnak, más az értékrendjük. Ráadásul még gyerekei is vannak. Gyakorlatilag készen kapna egy családot, ha ebben az egészbe belebonyolódnak. Hermione sóhajtva vette tudomásul, hogy még több fejfájás csillapító bájitalra lesz szüksége, ha túl akarja ezt mind élni.

Pedig mindig is erre várt, egy ilyen érzésre, ami elragadja magával és még többre sarkallja. Az, hogy nem kapta meg, amire valóban vágyott frusztrálttá tette. Igazságtalan az élet, hogy pont Dracóval hozta össze a sors. Gyakorlatilag teljes kudarcra számított, mégis vele akart lenni. Ki tudja miért, de így gondolta helyesnek. Végül is ura a cselekedeteinek.

Ron mellett soha nem tapasztalt hasonlót. A többi udvarlójával sem jutott sokra. Megmosta az arcát a jéghideg vízben. Mit is várt ettől? Hiszen nem tudja ennyivel helyrehozni azt, aminek nem szabadott volna megtörténnie. Túl bonyolult volt ez a helyzet, túlságosan zavaros, de csodálatosan érzéki. Olyan hiba, amit el akart követni. Magában elmosolyodott ezen a gondolaton.

Csatja a tenyerébe ugrott, majd felkúszott a karján és rávetette magát Hermione bozontos göndör hajára, végül egy elegáns kontyba csavarta a zabolázatlan tincseket. A lány megnézte magát a tükörben. A könyörtelen ügyvéd énjét látta viszont, ami egy kicsit megnyugtatta. Még nem vesztett el semmit sem. Olyan könyörtelen lesz, mint még soha, nem fog megalkudni – ez volt az egyetlen, amit mindig betartott.

Elmélkedéséből az ajtócsengő zökkentette ki. Nem várt vendéget ezen a reggelen. Sőt szinte soha sem jöttek hozzá ilyenkor. Ki lehet az? – tűnődött magában. Megigazította a köntösét, majd elindult az ajtó felé. De a látogató nem igen törődött vele, hogy Hermione be akarja-e engedni. Megjelent teljes valójában a nappali közepén. Meg sem várta a lány reakcióját, egyből karjaiba vette és megcsókolta.

Hermione kétségei mintha egyszeriben eltűntek volna a szilárd talajjal együtt. Nem is ellenkezett, hagyta, hogy Draco teljesen átvegye az irányítást. Teljesen elborította a rózsaszín köd és se nem látott, se nem hallott. Talán mégis át kellene gondolnia ezt-azt Dracóval kapcsolatban. A férfi végül elengedte és egy mindentudó vigyorral tanulmányozta Hermionét, aki vágyott a csókjára, vágyott az ölelésére és mindent megadott volna neki, ha ezt kéri.
- Hiányoztál – suttogta Draco Hermione fülébe.
- Azt akarod, hogy szívrohamot kapjak? – szólalt meg néhány perc múlva, amikor végre levegőt bírt venni.
- Egyáltalán nem, de gondoltam jobb lenne, ha együtt mennénk a tárgyalásra.
- De minek kellett így letámadni? Normális vagy?
- Jó, akkor törlöm ezt az emléket a fejedből és akkor nem fogsz rá többet emlékezni. Így legalább nem leszel ilyen zabos – vonta meg a vállát Draco.
- Meg ne merd tenni, mert azt nagyon megbánod – sziszegte Hermione és mérgesen oldalba lökte a férfit.
- Rendben van.
- Remélem felkészültél a mai meghallgatásra. Nem hibázhatunk. Utálok hibázni, ezt nyilván megértheted.
- Nem kell így nekem esned
- Arról beszélhetnénk, hogy ki és kinek esett neki – morgott Hermione, majd elment átöltözni. Amikor becsukta az szobaajtót, és nyögve lerogyott az ágyára. Hogy legyen így önmaga, ha Draco folyton összezavarja?
- Nyugodj meg, Hermione! – lépett be Draco a szobába.
- Sehol sem lehetek már egyedül? – nyögte elgyötörten.
- Miért menekülsz megint előlem?
- Nem tudom – mondta és belefúrta a fejét a párnájába.
- Egyébként lassan mennünk kell.
- Tudom – szólalt meg Hermione, majd egyből magára varázsolta a ruháját.
- Stílusos – vigyorodott el Draco.
- Fogd be, Malfoy! Viselkedj tisztességesen vagy megismerkedhetsz a pálcám végével.
- Rendben. Akkor menjünk.
- Tudod, hogy nem helyes az, amit csinálunk – jegyezte meg bosszúsan.
- Ennél helyesebb dolgot még soha nem tettem életemben.
- Remélem, hogy van elég pénzed – mosolyodott el Hermione.
- Miért?
- Mert apád vagy kitagad téged vagy szívrohamot kap, ha ezt megtudja – válaszolt kimérten a boszorkány. Draco csak nevetett Hermione megjegyzésén.

hozzászólások: 0