23. fejezet
Váratlan fordulat

Elégedettség – ez volt az első érzése, miután egy mély, pihentető álom után kinyitotta a szemét. Percekig csak bámulta a plafont, majd megmozdult. Draco lustán elnyújtózott az ágyán, akár egy jóllakott kandúr, aki legalább tizenkét egeret evett meg vacsorára. A reggeli nap fénye bevilágított a szobába, és úgy érezte, hogy sokkal könnyebb még a levegővétel is. Hermione még mindig aludt mellette, haja lágyan szetterült a párnán. A férfi mosolyogva tekintette rá és nem állhatta meg, hogy fel ne ébressze. Megsimogatta a nő arcát, Hermione megmozdult, majd kinyitotta a szemét.
- Jó reggelt! – köszöntötte álmosan.
- Jó reggelt neked is! – vigyorgott Draco, s csókot lehelt az ajkaira.
- Meg tudnám szokni – mosolyodott el, aztán lustán összeborzolta a férfi haját.
- Pedig reggelit nem is hoztam az ágyba.
- Lehet módosítanom kellett volna, amit mondtam?
- Még megteheted – szólt Draco.
- Nem fogom – rázta meg a fejét. – Tudod, hogy sok dolgunk lesz ma?
- Te aztán tudod, hogyan vedd el az emberek kedvét az élettől – sóhajtott a férfi nehezen, s egy halom gondolat tódult a fejébe, amitől az imént érzett könnyebbség egyszeriben teljesen elszállt.
- Nézd, tudom, hogy nem könnyű ez neked, de szembe kell nézned a valósággal – mondta Hermione komolyan.
- Tudom, de akkor is legalább egy délelőttöt adhattál volna nekem, hogy magamhoz térjek – méltatlankodott a férfi.
- Ne haragudj! De mit ügyvéded…
- Nos, most gyakorlatilag a szeretőmnek tudnálak elképzelni és nem az ügyvédemnek. Tudod, Hermione, nehéz téged komolyan venni, ha nincs túl sok ruha rajtad – jegyezte meg huncutul Draco.
- Ezért fogunk ma az irodában lenni – rántotta le a leplet tervéről Hermione.
- Meg akarsz engem ölni? – csattant fel színpadiasan és felkelt az ágyból.
- Most meg hová mész? – kérdezte a nő összevont szemöldökkel.
- Egy tökéletesebb világba, ahol te ma reggel nem tárgyalni, hanem szeretkezni akarsz velem – morogta aztán elhagyta a szobát. Hermione nagyot sóhajtott, de tudta, hogy pár órán belül mindketten ott lesznek az irodájában és felkészülnek Draco kihallgatására.

***
( Egy hosszú és unalmas, egész napos tárgyalás után.)

Hermione álmos tekintettel bámult ki az ablakán, amit csak résnyire nyitott ki. Mélyen beszívta a tiszta, friss levegőt. Erre várt már egész nap; mezítláb állt a süppedős fehér szőnyegen, mint édesanyjától kapott akkor, amikor megkapta tőlük a lakását. De azt a kedves anyuka nem tudta, hogy Hermionénak legalább három órájába telt, azt kitisztítani Suvikus-féle mindent eltüntető folteltávolítóval, amikor egy rosszul sikerült bájital eláztatta a szőnyeget. Bár maga a történet ellentmondott Hermione tehetségének, viszont mindenki követhet el hibákat.

Esett az eső és kezdett egyre hűvösebb lenni, ezért úgy döntött inkább becsukja az ablakot és a hálószobája magányából figyeli az ablakra cseppenő, majd onnan lecsurgó esőcseppek táncát. Fáradt volt és elcsigázott, de ennek ellenére mégsem jött álom a szemére. Ennyire még soha egyetlen ügye sem merítette ki, pedig gyakorlott volt már az éjszakázásban. Lábujjai megroppantak és ő kicsit megkönnyebbülve nyújtotta ki a jobb lábát. Minden izmából a feszültség, merevség áradt, jobb lett volna, ha végre lepihen. Ellenben erre nem volt lehetősége, mivel minduntalan Dracóra gondolt.

Dracóval egészen tizenegyig beszélgettek az irodájában és próbálták összeegyeztetni a további stratégiát. Nagyon meg kellett gondolnia, hogy mit fognak a bíró elé tárni még a későbbiekben. Egy rossz mondat, és akkor mindennek vége. Hermione aggódott Dracóért, ezért nem is mondta el neki Astoriával való beszélgetését. Így is nehezen érte el, hogy a férfi teljesen figyeljen rá. Persze Dracónak nem nagyon fűlött a foga az egészhez, így hamarabb befejezték, mint kellett volna. Néha nem lehet elég óra egy napban és már mindketten nagyon fáradtak voltak. Hermione legszívesebben megölelte volna Dracót, de a férfi bezárkózott előtte és ezzel nem tudott mit kezdeni. Inkább nem erőltette a továbbiak megbeszélését. Érezte, hogy Dracót jobban felzaklatta ez a tárgyalás, mint arra bármelyikük számított volna.

A férfi hideg tekintettel vált el tőle, és nem kérte meg őt, hogy jöjjön vele haza. Hermione nem bírt megszabadulni a gondolattól, hogy a varázsló még mindig nem bízik benne. Próbált belé lelket önteni, de nem járt sikerrel. Utálta a saját kétségeit Dracóval kapcsolatban és tehetetlennek érezte magát. Most fordult elő először vele, hogy nem bízott teljesen még maga sem az ügyfelében. Minden Draco kihallgatásával fog eldőlni. Nem tudta, Draco milyen módon fog reagálni a halálfalóságát célzó kérdésekre. Sóhajtott egyet, majd az ágyához sétált és bebújt a takaró alá. Elcsigázva nézett az órára, ami egyértelműen azt jelezte, hogy ideje lenne aludni.

Kinyújtóztatta a lábait a takaró alatt, és beburkolózott a puha, tiszta ágyneműbe, ettől egy kicsit ellazult. Becsukta a szemét és próbálta kiüríteni az elméjét. Nem akart Dracóra gondolni, de szüntelenül ő járt a fejében; a szőke haja, a kemény arcéle és az illata, ami teljesen levette a lábáról, s a tegnap éjszaka édes emléke kísértette. Olyan jó lenne, ha maga mellett tudhatná, még ha csak egy kis időre is.

Nem sokkal azután, hogy Hermione kényelmesen elhelyezkedett az ágyában egy bagoly kocogtatta meg az ablakot. A lány egyből kizökkent az álomvilágból, s mérgesen rázta le magáról a takarót.
- Nem hiszem el – morogta álmos, majd felkelt és beengedte a madarat. – Szegényem, teljesen eláztál.
A bagoly barátságosan huhogott és letette a levelet Hermione elé. Megrázta a tollait, s a vízcseppek leperegtek róla. Meg sem várta a lány utasítását, egyből kiröppent a nyitott ablakon. Hermione feltépte a pergamenborítékot.
- Hogy az a kígyómérges bájitalos üveg törne össze! – mérgelődött. Azonnal magára kapta a ruháját és rögvest a Minisztériumba hoppanált. Egyszerűen el sem tudta képzelni, hogy mi a fene történhetett. Az üzenet nem árult el semmi konkrétumot. A varázslattól egy kicsit szédelegve, de elszántan haladt végig a már jól ismert folyosókon. Egészen addig, amíg meg nem találta a Varázsbűnüldözési Főosztályon azt a személyt, ami az üzenetet küldte.
- Jó estét, Hermione! – köszöntötte Tom Flanagan auror, aki Harry egyik beosztottja volt. A magas, vékony, sötétbarna hajú férfi mindig szeretett volna Hermionétól egy randevút kérni, de sosem merte megtenni és ebben a helyzetben sem fogja megtenni.
- Jó estét, Tom! Hogy vagy? Már régen találkoztunk – mosolyodott el Hermione.
- Igen, de remélem, hogy nem hasonló körülmények között találkozunk megint.
- Mi történt? Csak az állt a levélben, hogy az egyik ügyfelemről van szó és nagyon kényes az ügy. Miféle gyilkosság történt?
- Elég ronda az ügy, de úgy gondoltam, hogy erről mindenképpen tudnod kell. Főleg, mivel Draco Malfoy érintett az ügyben – mondta a férfi gondterhelten. – Ma hajnalban történt és riasztották az egész főosztályt. El sem tudod képzelni mekkora káosz van. Négy halott és két sebesült. Ráadásul befolyásos emberekről van szó.
- Merlin szakállára, mi a fene történt? - kérdezte Hermione és érezte, hogy nagyon nem fog tetszeni neki, amit hallani fog.
- Többek közt Astoria Malfoyt is megölték ma hajnalban. Emiatt kérettünk ide és mivel Malfoy ügyvéd jelenlétében hajlandó csak beszélni. Tudom, te képviseled Draco Malfoyt a gyermek elhelyezési ügyben és most ő az első számú gyanúsított.
- Dracót gyanúsítják az ügyben? – Hermione szeme elkerekedett. – Hiszen egészen tizenegyig velem volt az irodába. El volt keseredve, de nem hinném, hogy ő tette.
- Bizonyítékokat találtunk a helyszínen – folytatta Tom gondterhelten. – Tudom, Hermione, hogy te mindenkiben a jót látod, de nekünk mindenképpen ki kell vizsgálnunk a teljes esetet.
- Persze, ismerem az eljárást – bólintott Hermione. – Egészen tizenegyig igazolni tudom Draco alibijét.
- Köszönöm, ezzel egy halom munkától kíméltél meg – mondta hálásan az auror.
- És miféle bizonyítékokat találtatok? – Tudta, hogy ezt nem szabadna megkérdeznie, de tudni kellett mindnet. Tom éppen válaszolni akart, de elhallgatott, amikor egy fiatal, kezdő és meglehetősen esetlen auror közeledett feléjük.
- Mr Flanagan! – szólt közbe az egyik auror tanonc és Hermione nem kapta meg a választ.
- Mit keres itt, Watson? A lányt kellene figyelnie. Remélem, hogy nem hagyta egyedül!
- Alszik.
- De akkor se hagyd egyedül! – ripakodott rá a férfi. – Miért kell ellentmondanod mindenkinek?
- Elnézést kérek! De, Mr Wynne már várja. és azt üzeni nagyon sürgős.
- Rendben van, Robert. Addig kísérd el Ms Grangert egy nyugodtabb helyre! Mindjárt visszajövök – ígérte Hermionénak, bár tudta, hogy a főparancsnokhoz kell mennie és az órákig eltarthat.
- Rendben, várok – mondta Hermione. Bár nem akarta, hogy ilyen könnyen elrázzák, de nem volt ereje tiltakozni, inkább követte a váróterembe a fiatal férfit, ahol egy szőke hajú kislány aludt az egyik kanapén. Hermionénak különös érzése támadt a kislánnyal kapcsolatban.
- Hozzak önnek egy teát? – kérdezte a fiú.
- Köszönöm nem.
- Később még visszajövök. Addig itt hagyhatom magával a kislány?
- Igen, persze – bólintott Hermione. Mi a fene történt? Aggodalma egyre inkább erősödött. Nagyon remélte, hogy nem kell Dracót kirángania semmilyen ügyből sem.
- Te ki vagy? – szólalt meg egy álmos hang és érdeklődő szürke szempár alaposan végigmérte Hermionét.
- Hermione vagyok – mondta és már biztosan tudta, hogy kivel áll szemben.
- És mit csinálsz itt? Én Astrid vagyok és már öt és fél éves. – Semmi kétsége sem volt innentől kezdve, hogy Astrid kicsoda is valójában.
- Várom, hogy Flanagan auror visszajöjjön és beszélhessünk.
- Őt én is ismerem. Ő mentett ki a házunkból – mondta diadalmasan. – De én nem féltem ám. Nagy robbanásra emlékszem. Azt mondta, hogy a varázserőmet is használtam, ha nem így lett volna, akkor biztosan nagy bajba kerültem volna.
- Igen? Ez igazán bátor dolog volt. – Nem akart kérdezősködni, de nagyon nehéz volt ezt megállítani.
- Én is majd boszorkány leszek, ahogy a családomban mindenki – csicseregte vidáman. – Hamarosan mehetek is Roxfortba. Apu mindig azt szokta mondani, hogy az a legjobb iskola szerte a világon.
- Igaza volt – mosolyodott el Hermione. – Oda jártam én is.
- Igen? És tényleg olyan nagy, mint ahogy a bátyám írta? Mindig viccelődik velem és soha nem tudom, hogy mikor mondd igazat és mikor füllent – mondta komolyan a kislány. – De nagyon hiányzik nekem, tudod? Már egy ideje nem láttuk egymást. Szóval, tényleg olyan nagy?
- Hatalmas épület valóban. Rengeteg tornya van és már nagyon öreg épület. Érdekes története van, majd egyszer elolvashatod a Roxfort történetét, abból mindent meg tudsz majd róla.
- Majd megpróbálom. Miről fogsz beszélni az auror bácsival?
- Ő akar nekem mondani valamit, de sajnos nem ér rá.
- Igen, ezt ismerem – bólogatott a kislány. – Apu sem ért rá mostanában. Legalábbis Daphne néni ezt mondta, amikor megkérdeztem, hogy mikor fog eljönni értem. Sok mérkőzése volt és nagyon elfáradt. Kviddicsezik, tudod, az nagyon fiús és veszélyes dolog, de nem féltem apát, mert nagyon ügyesen lovagol a seprűn. Azt mondta, ha nagy leszek én is kipróbálhatom a seprűjét.
- Az valóban nagyon kemény sport – erősítette meg Hermione. Elbűvölte a kislány lelkessége. Valószínűleg még ő sem volt tisztában azzal, hogy árva lett. Nem is tudta, hogy mi történt, bár ezzel Hermione is így volt.
- Igen, bár a nagypapám szerint ez nem tisztességes foglalkozást. Azt is mondta, hogy én tanuljak sokat, hogy ne legyen olyan pocsék RAVASZ eredményem, mint apunak. De tudod, apu nagy varázsló is, nemcsak a kviddicshez ért. Láttam egyszer, amikor egy pirítóst akart megcsinálni. Te mit dolgozol?
- Mágiajoggal foglalkozom. Ügyvéd vagyok.
- Te juttatod a rossz varázslókat börtönbe? – érdeklődött Astrid.
- Igen, és segítek abban, hogy kiderüljön az igazság.
- Ez nagyon kedves tőled. De én inkább gyógyító szeretnék lenni – vallotta be a kislány. – Én abban szeretnék segíteni, hogy meggyógyuljanak a beteg emberek.
- Akkor jobban kell tanulnod, mint az apukádnak.
- Ismered az apukámat? – kérdezte izgatottan Astrid.
- Igen – bólogatott Hermione. – Együtt jártunk gyógyító előkészítő különórára Bimba professzorhoz, aki a gyógynövényeket mutatta be nekünk részletesebben. Nagyon nagy képtelenségeket írt a dolgozataiba.
- Neked sem sikerülhetett annyira a RAVASZ vizsga, hogy mégsem lettél gyógyító – nézett rá komoran. Hermione csak nevetett egyet.
- Mindenből Kiválót kaptam. Csak nem volt kedvem gyógyítónak menni.
- Értem, így már minden világos – bólogatott Astrid. – Mit gondolsz, mikor jönnek már értem?
- Nem tudom, sajnos.
- Unatkozom egy kicsit.
- Én is unatkozom kicsit. De remélem, hamarosan megjönnek. – Alighogy ezt kimondta Lucius Malfoy jelent meg a helyiségben. Dühös volt, rettentően dühös, s ezt nem is tudta volna semmivel sem palástolni. Hermione önkénytelenül feláll a helyéről, bízott benne, hogy ő sokkal többet tud Dracóról és ezt talán közli is vele.
- Maga meg mit keres itt? – kérdezte Lucius mindenféle köszönés nélkül.
- Nagyapa! – kiáltotta a kislány és egyből a férfi karjaiba szaladt. – Annyira hiányoztál nekem. A nagyi hogy van? Ő miért nem jött veled? Annyira féltem, de már nem félek többet, mert itt vagy. Nagyon bátor voltam ám, és képzeld, használtam a varázserőmet is.
- Te is hiányoztál nekem, drágaságom! – Ölelte át szorosan a kislányt a férfi és teljesen elfeledkezett Hermionéról. Annyira aggódott érte és most vége itt van megint. Dühe teljesen elpárolgott, ahogy a kis cserfes unoka bizalommal telve átölelte a nyakát. – Jól vagy? Nem esett bajod?
- Persze, hogy nem. Megvédtem magam, hiszen már nagylány vagyok. Anyu megjelent az előcsarnokban, nagyon csúnya dolgokat mondott a nénikémnek és nagyon furcsa volt. Egyik percben kedves volt, a másikban gonosz. Nagy robbanásra emlékszem és szörnyű volt, Daphne nénivel együtt megpróbáltunk elbújni, nehogy megsérüljünk. Nekem nincsen semmi bajom, Daphne néninek a bibis lett a feje. De aztán jött az auror bácsi és sikerült kiszabadulnunk egy óriási kő alól. – Lucius és Hermione megkövülve hallgatták a beszámolót. A kislány elmosolyodott és belefúrta arcát nagyapja hosszú, fehér hajába.
- Hála Merlinnek, hogy nincsen semmi bajod!
- Tudod a mama, nagyon súlyosan megsérült. Az auror bácsi azt mondta, hogy most már fent van a mennyországban a többi varázslóval és boszorkánnyal együtt. Meglátogathatja végre Greengrass nagymamát és nagypapát, de többet nem lesz itthon. Kicsit hiányozni fog, de nem fogok sírni, mert már nagylány vagyok.
- Jól van, kincsem. Apád hol van?
- Nem láttam őt, de az auror bácsik azt mondták, hogy hamarosan találkozhatok vele. Annyira várom már – mondta a kislány. – Hazamegyünk?
- Mindjárt, drágám. De még beszélnem kell pár emberrel és Ms Grangerrel. Nézd csak, láttam ott egy nagyon szép tündéres tájképet a folyosón. Megnéznéd, mennyi tündérke van a képen, addig, míg beszélgetünk?
- Igen – bólogatott a kislány, majd indiánszökdelésben elindult a kép felé.
- Mit tud Astoria haláláról? – kérdezte Lucius.
- Semmit sem – mondta Hermione. – Amikor az auror el akarta mondani közbejött valami. Csak azért vagyok itt, mert idehívtak az éjszaka közepén. Aggódom én is, mint maga, Dracót gyanúsítják, mivel bizonyítékokat találtak a helyszínen.
- Mit tud maga erről? A fiamról van szó, szóval ajánlom, hogy ne titkoljon el semmit előlem – fedte fojtott hangon a férfi.
- Én a fia ügyvédje vagyok. Ha valamibe belekeveredett elhiheti, éppen annyira érdekelt vagyok az ügyben, mint maga – válaszolt mérgesen Hermione.
- Akkor húzza ki a csávából!
- Ha ártatlan, akkor mindenképpen meg fogom tenni – jelentette ki magabiztosan.
- Nem tudom megköszönni. Egyszerűen nem megy – rázta meg a fejét Lucius.
- Ne erőlködjön! Majd elviszem magának a számlát – vonta meg a vállát Hermione.
- Jó estét, Mr Malfoy! – hallották meg Harry hangját. – Hermione, te mit csinálsz itt vele?
- Az idén szervezzük a sárvérű és aranyvérű találkozót Mr Malfoyjal, hol máshol is találkozhatnánk, mint az aurorok főhadiszállásán késő éjjel. Szerinted, Harry, miért vagyunk itt mi ketten? Elárulom, hogy a tékozló Malfoy család méltán híres örökse miatt.
- Hermione, nem vagyok vevő a szarkazmusodra. Egyébként tudom, Malfoy miatt vagy itt. Bár nem számítottam rá, hogy bejössz ma – mondta Harry.
- Mit is mondhatnék? Azt mondták azonnal jöjjek és engedtem a kísértésnek – válaszolt mérgesen Hermione. – Viszont most már szeretném tudni, hogy miért rángattak ide.
- Astoria Malfoyt megölték ma hajnalban – kezdett bele Harry, de őt is félbeszakították. Elnézését kért és biztosította Luciust, hogy amint ennek a zűrzavarnak vége személyesen beszélni fog vele. Eközben Astrid visszatért a helyiségbe és lelkesen ecsetelte, hogy milyen szép az a festmény és ő is szeretne egy olyat.
- Azt hiszem ettől sem lettünk okosabbak – morogta a nő, majd leült Lucius mellé.
- A feleségemnek meg sem mertem mondani, hogy miért jöttem el ma este – vallotta be a férfi, miközben hagyta, hogy Astrid az ölébe fészkelődjön és álomba merüljön.
- Ez volt hosszú évek alatt az első őszinte mondata? – kérdezte Hermione fáradtan.
- Nem szoktam érzelgős lenni, Ms Granger.
- Nézze, ezt nálam jobban senki sem tudja, hogy milyen a családja. Ismerem szegről-végről őket, főleg a kedves megboldogult sógornőjét.
- Nézze, Molly Weasley örökre az adósom, amiért eltette azt a némbert láb alól – nézett rá Lucius komolyan.
- Áh, szóval maga volt a névtelen adományozó – jött rá hirtelen Hermione. – Nagyon nemes lélekre vall. A háború árván marad gyermekei valóban megérdemelték az adományt.
- Bellatrix miatt lett a fiam olyan amilyen – ismerte be Lucius. – Ez a legkevesebb. Nem nemesség kérdése ez, hanem csupán egy tranzakció és aztán tiszta lelkiismeretem.
- Milyen kényelmes megoldást. Nem gondoltam volna magáról.
- Nehéz nem úgy viselkedni az emberekkel, mint ahogy megszoktam – mondta Lucius színtelen hangon. – Egyedül a fiam és az unokáim miatt nem vagyok olyan, amilyen régen.
- Nem hinném, hogy fellógat és megkínoz. Inkább az őszinte szavaival zavarba hoz.
- Nem erre gondoltam.
- Tudom, hogy magának én nem leszek több mint egy sárvérű. Emiatt nem lesznek nekem sem rossz álmaim és szerintem magának se. A fiával kéne egyébként is másképpen viselkednie.
- Ehhez nincs semmi köze – vágta rá Lucius.
- Ez valóban így van – adott neki igazat Hermione.
- Mr Malfoy? – jött be ismét a terembe Harry. – Kérem, jöjjön velem! Szeretnék pár dolgot megbeszélni magával.
- Rendben, Potter – bólintott, majd felnyalábolta az alvó kislányt és elindult Harry után. Hermione pedig egyedül maradt a kétségeivel és az aggodalmával. Mi fog még történni? El sem tudta képzelni.

hozzászólások: 0