Fejezetek

3. fejezet
3. fejezet
Éjféli elmélkedés


Borongós augusztusi este volt, a levegő a közelgő vihar illatától volt terhes, a távolban néha villámok fehér villanásait lehetett látni. Draco londoni lakásának erkélyén időzött egyedül, és kifejezéstelen arccal bámulta az éjszaka fényeit. Nem kapcsolt villanyt és csupán a cigaretta vörös fénypontja látszott, ahogy beszívta a nyugtató füstöt. Utálatos szokás volt ez, aminek néhanapján hódolt. Scorpius mindig megdorgálta érte, de kisfia már valószínűleg aludt, így büntetlenül járhatott tilosban. Bizonyára az edzője is kitekerte volna a nyakát, ha tudomást szerez a dologról, nem beszélve a csapattársairól… Viszont feszült volt, annyira, hogy szavakba sem tudta volna érzéseit önteni, ezért nem maradt más, mint a dohányzás.


Merengve bámulta a szomszéd tömbházak egyikére erősített mugli neonreklám változó fényeit. Maga sem tudta, miért választotta ezt a környéket, hiszen mindentől távol esett, amit eddig ismert, és talán épp ez vonzotta annyira. A háttérben halkan rádió szólt, valamiféle boszorkányoknak szóló későesti műsor ment éppen, de lusta volt elkapcsolni. Csak foszlányokat hallott, de ezek is felhergelték…

– Valóban, Penny, igazad van – hallotta a boszorkány émelyítően negédes hangját. – Draco Malfoy talán az egyik legszexisebb sportoló a kviddicsjátékosok közül.

Helyben vagyunk… Megint ő a téma mindenhol. Mikor fogják végre békén hagyni? Már nem tudott úgy kinyitni egy újságot, hogy ne találkozzon a saját képével és egy róla írt cikkel.

– Csúnya válása volt – folytatta Pennynek nevezett nő. – Egyszerűen nem értem Astoria Greengrasst! Mégis mit gondolt? Elhagyni az év sportolójának választott Adoniszt?

A két műsorvezető élénk szócsatába kezdett a Malfoy házaspárról. Draco megint mélyen beszívta a füstöt, aztán lassan kifújta. Igyekezett kizárni őket, de nem ment. Ő pontosan tudta a választ ezekre a kérdésékre… Valóban nem minden arany, ami fénylik. Az ő házassága nem volt csodálatos, sőt maga volt a pokol.

– Egy álompár voltak. Emlékszel, mennyire jól néztek ki egymás mellett, amikor Draco átvette az év legjobb őrzőjének járó díjat négy évvel ezelőtt? Az a ruha, amit akkor Astoria viselt… Egyszerűen csodálatos volt! Astoria stílusa mindig is kifogástalan, makulátlan volt. Draco pedig maga a megtestesült szőke herceg, minden boszorkány álma.

– Oh, igen, Rosie! – sóhajtozott Penny és elnevette magát. – Igazaknak bizonyultak a pletykák, miszerint problémáik voltak. Néhányan azt rebesgetik, hogy Draco elköltözött Londonból. Egyetlen egy fotó sem készült róla mostanában, ami nem a kviddicshez kapcsolható, a kedvenc helyeire sem jár, nem láthattuk egyetlen rendezvényen sem… Teljesen elszigetelte magát.

A férfi mélyen sóhajtott. Valójában nem tűnt el Londonból, csak eltűnt a varázsvilág szeme elől. A Malfoy kúriát alig egy hónapja hagyta el, de már az első nap érezte, hogy mennyire megkönnyebbült. A hagyományok szerint a családdal egy fedél alatt kellett volna élnie, így neki is, viszont ez nem tett senkinek sem jót. Korábban el kellett volna költöznie, mondjuk miután megnősült. Késő bánat – gondolta keserűen. Bár botorság lenne azt állítani, hogy csak emiatt alakultak rosszul a dolgok. De hosszú ideje a költözés tűnt a legjobb ötletnek.

– A menedzsere minden egyes interjút elutasít – morogta Rosie mérgesen, mintha személyesen lett volna érintett az ügyben, de inkább pletykára éhes dögkeselyű volt ő is. – Hónapok óta egyetlen egy lapnak sem sikerült exkluzív interjút kicsikarni belőle.

Draco ravaszul elmosolyodott. Valóban, a menedzsere olyan volt, akár egy mérges kígyó és minden kívánságát teljesítette – na persze, ezért is fizette, de barátként állt mellette. Az új lakást is az ő segítségével találta meg. Pansy Coran – régebben Parkinson – mutatta meg neki ezt a helyet végső elkeseredettségében, mivel Dracónak egyetlen varázsló lakta környéken lévő ingatlan sem tetszett. Pansy már a kezdetek óta Dracónak dolgozott, mint elsőszámú menedzser, mindenben segített, amiben kellett. Néha egy tyúkanyót meghazudtoló kárálással óvta őt, és most sem volt ez másképpen. Kereken megmondta a véleményét, emlékeztette mennyire kockázatos ide költöznie, de aztán mégis ő volt, aki biztonsági bűbájokkal védette le az ingatlant és előkészítette a két Malfoy számára az új otthont. A férfi szeretettel gondolt Pansyre, mintha legalábbis a nővére lett volna.

– A csodálatos Pansy Coran megszállottan küzd azért, hogy egyik ügyfelének magánéletébe se pillanthassuk bele. Oh, igen! És ne feledkezzünk meg arról se, hogy a sajátját is óvja. Elképesztő, hogy szinte az utolsó pillanatig titkolta a terhességét.

– Nos, igen… Ő az egyetlen, aki mindent tud a játékosokról, de nem szól egy szót sem. Remekül titkolja Draco új lakhelyét is.

– Ne menjenek el kedves hallgatóink! Most pedig reklám következik, aztán folytatjuk.

Draco felhorkantott. Minden egyes galleon megérte, amit a menedzserének fizetett…Persze Pansy nem akart tőle elfogadni semmit sem, de Draco ragaszkodott hozzá.

A férfi közben hátrasimította vállig érő, csapzott haját és megpróbálta élvezni az este nyugalmát. Pansy tanácsára az egész emeletet kibérelte, így közvetlen szomszédjuk nem volt. A mugliknak is csak annyi tűnt fel, hogy egy felsőbb osztálybeli férfi és a fia jelent meg a tömbházban, de valójában nem törődtek vele. Így a két Malfoynak megmaradt a személyes tere.

Viszont más változások is történetek a kis család életében. Draco őrültségnek tartotta, de élvezte a mugli eszközök, berendezések kipróbálását és végre volt valami, ami mindkettőjük figyelmét elterelte. Sokkal nyitottabb volt mostanában, s ez a változás boldoggá tette.


Voltak napok, mikor azt játszotta Scorpiusszal, hogy meddig bírják pálcahasználat nélkül, és sokat nevettek a bénázásokon. Az élete kezdett hasonlítani egy mugliismeret órához, ám ezt egyáltalán nem bánta. Semmitől nem zárkózott el, és egyre jobban kiismerte magát is. A fiával többet derültek ez alatt a pár hónap alatt, mint az elmúlt tíz év alatt bármikor. Scorpius mosolya és lelkesedése igazolta a jó döntését, és elégedettséggel töltötte el.

A rádió tovább ontotta a hirdetéseket, majd amikor lejátszottak egy fülbemászó, idegesítő varázsfogkrém reklámot, újra folytatták a műsort. Draco közben kibontott egy üveg hideg üdítőt.

– Azt rebesgetik, hogy Lucius Malfoy nem örült fia válásának. Végül is, a dinasztia történetében ez az első válás. – Ütötte meg fülét a szintén bántó mondat. – Akár ki is tagadhatják a családból emiatt.

A férfi mérgesen gyújtott meg egy újabb cigarettát. Lucius és Narcissa valóban nem voltak képesek elfogadni Draco döntését, hiszen a válás nem volt „divat” a családjukban. Néha meglepődött azon, hogy a kívülállók mennyire tisztán látják azt, amit el akart rejteni…

– Botrány, botrány hátán… – sóhajtott lemondóan a bemondónő. – Mindannyian tudjuk, hogy a Malfoy család nem mentes ezektől, főleg Astoria miatt. Mindig is stílusos volt, de a mostani viselkedésével nemcsak a Szombati Boszorkány stílusikonjai közé került be, hanem a Reggeli Próféta hasábjaira is züllött viselkedése miatt.

– Ezek csak pletykák, Rosie – méltatlankodott a másik. – Az, hogy ott volt néhány olyan eseményen, ahol probléma adódott, még nem jelenti azt, hogy rossz útra lépett.

– Én nem hiszem. Régebben is előfordult, hogy részegen botrányt csinált pár rendezvényen, amire a férjét nem vitte el.

Draco mélyet sóhajtott. Mennyire igaz volt ez is… Astoria az ígéretével ellentétben nem tartotta be a játékszabályokat. A férfi biztos volt benne, hogy exneje nem makulátlan most sem, viszont ez utóbbit nem tudta bizonyítani, hiába kérte erre nyomatékosan az ügyvédjét. A varázsló belekapaszkodott a korlátba, és erősen megszorította a gondolatra. A volt feleségét képzelte a helyébe. Legszívesebben megfojtotta volna, de tudta, hogy ezzel nem érne el semmit sem.


Mostanra már egyszerűen hihetetlennek tűnt, hogy feleségül vette. De akkor, ott a tavaszi virágesőben Astoria úgy ragyogott, mint a legszebb angyali teremtés a világon, és a közös gyermeküket várta. Mondhatni nem volt más választása, ráadásul akkor még a szerelem illúziójába ringatta magát. Mostanra pedig minden szétesett. A vágya egy szebb, boldogabb jövőért és egy kiegyensúlyozott a családért – ezek lehetetlennek tűntek Astoria mellett. Csak az bosszantotta rettenetesen, hogy ennyire belelátnak az életébe.

– Ezek tények – hallotta a Rosie nevű nőt, amint megerősítette az állításait volt feleségéről. Jól esett volna egy kis Lángnyelv Whisky. – De vannak még furcsaságok ebben a kapcsolatban. Miért döntött úgy a bíróság, hogy Scorpius Malfoy nem kerül az anyjához?

– Felfoghatatlan, miért választanak el két testvért egymástól – méltatlankodott Penny. – Ezzel jelentős törést okoznak mindkét gyerek életében.


Draco erre már kikapcsolta a rádiót. Nem kellett több vélemény, kérdés, sajnálkozás. Mindenki ítélkezett a családja felett, de csak részinformációkból próbáltak összerakni egy képet róluk. Már csak egyetlen célra bírt koncentrálni: vissza kell szereznie a lányát. Tisztában volt gyermekei érzéseivel. Mindketten mohón vágytak az anyai szeretetre, de nem kapták meg. Bár tudná, hogy mi van most a lányával! Vajon a kicsi hercegnője még mindig fél egyedül a sötétben? Megvédi valaki a mumusoktól, az éjjeli lidércektől? Összeszorult a szíve, amikor erre gondolt. Az utolsó csepp véréig harcolni fog érte, és visszaszerzi. Az ügyvédje azt tanácsolta neki, hogy ne tegyen semmi őrültséget, mert akkor a fiát is elveszíti, és a vagyonát is. Ez volt az utolsó mondat, miután Draco páros lábbal rúgta ki a szerencsétlent. Tudta, hogy egy vérengző fenevadra van szüksége, aki az utolsó vérig harcol értük.


Éppen elnyomta a cigaretta csikket, amikor csoszogó léptek hangja zavarta meg az elmélkedésben. Először összerezzent, amikor meghallotta a különös neszt, s a zsebében lapuló pálcája után nyúlt, bár tudta, hogy nem fenyegeti veszély. Ez a védekezési ösztön valahogy beleivódott a csontjaiba, az érzékeibe, s már nem tudott tőle szabadulni.


Gyorsan eltűntette a cigaretta maradványait, aztán a teraszajtóban megpillantotta kócos hajú, álomittas fiát, egy cikeszmintás pizsamában.

– Nem tudsz aludni? – kérdezte a férfi, és leült az egyik székre, majd Scorp is hasonlóan tett.

– Nem – hangzott a rövid válasz. Scorpius mélyet sóhajtott, mintha szégyellné magát a gyengeségéért.

– Rosszat álmodtál? – Scorpius Dracóra nézett, mintha valamiféle égbekiáltó szörnyűséget mondott volna.

– Ugyan, apu – legyintett a fiú, mintha csak egy semmiség lenne. Nyomasztotta az új helyzet, és még koránt sem nyugodott meg. – Nem vagyok már óvodás. Nem ijedek meg semmitől.

– Mit szólnál, ha bemutatnálak pár gorombagurkónak? – ugratta Draco. Scorpius halványan elmosolyodott. Az apja mindig tudta, hogyan derítheti jobb kedvre, ahogy most is.

– Nem akarom, hogy eltörjön az összes csontom. Inkább nézni szeretem a kviddicset – vallotta be végül a fiú, ami Draco foglalkozását tekintve kissé fura volt…

– Úgy látom, nem fogod továbbvinni a családi hagyományt – húzta el a száját színpadiasan Draco.

– Eddig csak te lettél profi kviddicsjátékos a Malfoy család történetében – világított rá a tényekre a fiatal varázsló. – Nem lehet hagyománynak nevezni a munkádat, hiszen te vagy az első kviddicsjátékos köztünk. Nagyapa jobban szerette volna, ha bankár leszel.

– Ha nem veszed át tőlem a stafétabotot, akkor nem is lehet belőle hagyomány – mondta Draco, majd rámosolygott a fiára. – Pedig milyen jól mutatna évek múlva a mágiatörténet könyvekben: Malfoy család – a nagy kviddicsdinasztia.

– Szerintem örülhetsz, ha a Repülő Sárkányok évkönyvébe bekerülsz, apa – nevette el magát a fiú.

– Nagyon vicces vagy. Nem tudom, honnan vetted a bátorságot ehhez a szemtelen viselkedéshez, de csak megállj! Nincs pálcád, szóval nem tudod megvédeni magad a szülői fenyítővarázslataimtól – figyelmeztette finoman a fiát Draco, akin persze nem mutatkoztak a félelem jelei.

– A gumilábrontás nem fenyítés – csóválta meg a fejét Scorpius. – Nem is fáj, és pár órán belül teljesen elmúlik.

– Felkészítés az életre, fiam – váltott komoly hangszínt Draco. – Nem venném a lelkemre, ha a gyerekem egyetlen hasznos átkot sem tudna, mire a Roxfort falai közé lép.

– De még nem is biztos, hogy felvettek – vetette ellen a fiú, és karba tette a kezeit. – Nem szabad előre inni a medve bőrére.

– Ezt már pár órája megbeszéltük – mondta Draco fáradtan.

– Tudom, apu. Csak még mindig nem jött meg a levelem – felelte durcásan, és feszülten sóhajtott egyet.

– Még senkinek sem kézbesítették – sóhajtott Draco is, de fogalma sem volt hogyan nyugtassa meg a fiát. Egyáltalán mégis hogyan gondolhat arra, hogy egy Malfoyt nem vesznek fel a Roxfortba? Égbekiáltó botrányt csinálna belőle, ha így lenne.

– Akkor is aggódom – erősködött Scorpius. – Mit csinálunk akkor, ha mégsem vesznek fel?

– Ne aggódj! Számtalan lehetőséged van még. Ha nem vesznek fel, akkor megkérem az egyik jó barátomat, hogy segítsen neked munkát találni. Elvégre nem élhetsz a nyakamon teljesen ingyen. Majd találunk neked egy tisztességes sárkánytrágya lapátolós munkát – vázolta a B tervet Draco mérhetetlen komolysággal. – Egyszerűen nem értem, miért kételkedsz magadban. Én a te korodban nem kételkedtem. Tudtam, hogy felvesznek, és Mardekár házba fogok járni, ahogy az őseim tették.

– Oh, erre még nem is gondoltam. Mi van, ha felvesznek és nem a Mardekár házba kerülök? – kérdezte aggodalmasan Scorpius.

– Remélem, nem az idegeimen akarsz táncolni, fiam – fintorodott el Draco, és megint összekócolta Scorpius haját. – Nem érdekel, hogy melyik házba kerülsz. Nem érdekel, ha nem a Roxfortba nyersz felvétel, hanem valamelyik másik varázslóiskolába. Nekem az a fontos, hogy boldog legyél.

– Jaj, apa…

–Tudom, a nagyapád mi mindennel próbálta teletömni a fejed, de én nem fogom. Nagy árat fizettem azért, mert az ő elveit követtem. Tanuld meg, a Malfoy név nem tesz különlegessé vagy felsőbbrendűvé. Egy galleont sem ér, ha te nem tartod magad értékesnek. Mindig is azt akartam, hogy normális gyerekkorod legyen, neked és a húgodnak is. Értesz engem?

– Azt hiszem igen – bólogatott Scorpius.

– Ha ti ketten boldogok vagyok, akkor én is az leszek.

– Nem akartalak ám bosszantani – mondta bűnbánóan Scorp, és lehorgasztotta a fejét. Draco mély levegőt vett, aztán lassan kifújta.

– Ugyan már. Csak beszélgettünk. Ez is egy olyan dolog, amit a nagyapád és én nem fejlesztettünk tökélyre. Újabban minden beszélgetés alkalmával legalább kétszer kiátkoz a családból. – Scorpius halványan elmosolyodott. Felrémlett benne, hogy apja pontosan azzal a pimaszsággal beszél a nagyapjával, ahogyan ő.

– Mondhatok valamit, apa? – kérdezte udvariasan.

– Mondhatsz.

– Szerintem egészen jól csinálod – dicsérte egy fél mosollyal apját Scorpius, majd biztatóan hátba veregette.

– Ezzel megnyugtattál. – Draco elmosolyodott, és torokszorító érzés lett úrrá rajta.

– Tudod, hiányzik Astrid – mondta szégyenlősen. – Lehet, néha idegesít, de nem akartam, hogy nélküle éljünk.

– Nekem is hiányzik, de hamarosan velünk lesz – ígérte az apja, és eltökélt szándéka volt, hogy ez ne maradjon csak egy puszta ígéret.

– Én mikor találkozhatok vele? – Még egy olyan kérdés, amire nem tudott pontosan válaszolni. Elmondja a fiának, hogy mennyire zűrös az életük most? Nem volt elég az, amit már eddig elszenvedtek?

– Ezt egyelőre nem tudom biztosan – sóhajtott Draco. – Én hamarosan meglátogatom. Ugyan anyád még nem válaszolt a levelemre, de ettől függetlenül mindenképpen meg akarom őt nézni.

– Elviszel magaddal? – kérte izgatottan. Scorpius csillogó szeme bűntudatot csalt Draco szívébe. Ő tehetett az egészről, még akkor is, ha Astoriának is tevékeny része volt ebben.

– Most nem lehet, de legközelebb ígérem, hogy elviszlek. – Ez igazán könnyelmű ígéret volt. A varázsló nem akarta, hogy a fia lássa a Greengrass birtokot és Astoriát.

– Mindenképpen találkozni akarok vele, mielőtt elmennék az iskolába. – Scorpius rettentően eltökéltnek látszott.

– Megígérem neked, hogy így is lesz – nyugtatta határozottan Draco, de a szíve közben majd’ megszakadt.

– Kicsit anya is hiányzik nekem. Lehet, hogy nem a legjobb anya a világon, de én azért szeretem. Ez baj szerinted?

– Miért lenne baj? Az édesanyádról van szó. Kicsit ugyan eltévelyedett, viszont szeret téged, a maga módján. – Draco nem volt ebben biztos, de azt tudta, hogy Scorpius lelkét megmérgezné a gyűlölet, amit az anyja iránt táplálna. Nem hagytatta, hogy így legyen.

– Én ebben nem vagyok biztos. Akkor miért nem látogat meg soha sem? Még egy baglyot sem küldött – rázta meg a fejét csalódottan. – Megígérte nekem, hogy küldeni fog.

– Biztosan elfoglalt mostanság. – Egy fenét volt az! Draco ezért is legszívesebben megrázta volna Astoriát, hogy legalább egyetlen egyszer kattanjon be nála, hogy van két gyereke, akikkel foglalkozni kell. – Legyél még egy kicsit türelmes vele.

– Apa, te még szereted őt? – Megint egy nehéz kérdés, ami némileg még meg is lepte. Ő soha sem lett volna olyan bátor, hogy ilyesmiket kérdezzen Luciustól. Az ő fia teljesen más volt, s néha nem tudott nem megdöbbenni a viselkedésén.

– Az igazat akarod hallani vagy a köntörfalazást? – tett fel egy kitérő kérdést Draco.

– Az igazat. Sosem ködösítesz. – Ez valóban így volt. Draco soha nem hazudott neki. Miért is tette volna? Hiszen mindig megvédte mindentől, egyengette a sorsát. Soha nem hagyta Luciusnak, hogy Scorpiust a saját képére formálja, ahogy vele tette egyszer.

– Már régóta nem úgy szeretem, mint ahogy kellene, és ezzel ő is igy van Nem működött a dolog velünk úgy, ahogy valójában kellett volna.

– Ez jelenti azt, hogy nem voltatok egy hullámhosszon? – kérdezte Scorpius. Draco egy pillanatig nem tudta, mit válaszoljon. – Nem igazán értem.

– Mivel még csak tíz éves vagy. Egyelőre hagyjuk ezt a témát – javasolta Draco, aztán gondolatban megjegyezte magának, hogy beszélnie kell Pansyvel. Nem traktálhatta fiát ilyesmikkel. Ahhoz Scorpius túl kicsi volt, hogy mindent elmondjon neki. – Elég komoly dolgok ezen egy ilyen kései órában.

– Akkor mit szólnál, ha innánk egy forró csokit? – hozakodott elő a kedvenc italával Scorpius. – Annyira finomat tudsz csinálni! – lelkesedett tovább.

– Tehát, ha jól értem, akkor lusta vagy megcsinálni és inkább kiszolgáltatod magad – fordította le a bókot Draco.

– Igen – vallotta be kertelés nélkül az ifjú varázsló, és elmosolyodott.

– Igazi Malfoy lennél a nagyapád szemében. Kis arisztokrata – ugratta mosolyogva.

– Ha látná, hogy én magam takarítom a szobám varázslat nélkül… – fintorodott el Scorpius. – Küldene nekem egy házimanót.

– Eszedbe ne jusson ezt kérni tőle! A kétkezi munka formálja jellemet – jelentette ki Draco vigyorogva. Ugyan viccesre vette a figurát, de valójában is így gondolta. Így a fia hamar megtanulta értékelni a rangjukkal járó kiváltságokat.

– De hát miért nem lehet házimanónk? – nyafogta a fia. Habár nem tűnt konkrétan elkényeztetettnek az ifjú Malfoy úrfi, azonban a család tett róla, hogy a lehető legnagyobb kényelemben éljenek.

– Mert ez egy mugli környék, és ő sem érezné jól magát itt. Másrészt a legjobb, ha mindent ketten oldunk meg – magyarázta Draco. – Nincs szükségünk a segítségre, teljesen elboldogulunk ketten is.

– Remélem, a főzésről letettél. Borzalmas volt az a puding, amit tegnap hoztál össze – húzta egy fintorra a száját.

– Pedig jó voltam bájitaltanból. Nem is értem – csóválta meg a fejét lemondóan.

– Még jó, hogy Pansy néni megmutatta, hogyan kell kaját rendelni – mosolyodott el a fiú. – Azért egy kicsit jó muglinak lenni.

– Sosem leszünk muglik. Csak kellett egy kis változatosság. Főleg, amíg el nem csitulnak itt dolgok. Így van egy kis szabad mozgásterünk. – Scorpius eközben hatalmast ásított. – Látom, már nagyon álmos vagy.

– Igen, egy kicsit.

– Gyere, menjünk aludni!

– Rendben van, apa.

Draco magában jót mosolygott azon, hogy fia ennyire rövid idő alatt elfelejtette a forró csokoládét. Hiába, őt sem kellett a szomszédba küldeni némi ravaszságért.
hozzászólások: 0
feltöltötte: Nyx | 2020 Jul 01

Powered by CuteNews