4. fejezet
Pansy az őrangyal

Mágus és Boszorkány Mágiajogi Képviselet - hirdette a cikornyás tábla az utcafronton. Bár ezt a mugli járókelők észre sem vették, sőt kényelmesen tovább is sétáltak mellette. Ellenben az utcán álló nő pontosan tudta, hogy mit és hol kell keresnie. Sötétszürke, tökéletes szabású kosztüm volt rajta, ami diszkréten jelezte áldott állapotát, hosszú fekete haja egyszerűen csak egy lófarokba volt kötve, viszont még így is ordított róla, hogy a felső tízezer egyik befolyásos tagja. Hanyagul körülnézett, aztán egy gyors mozdulattal suhintott egyet a pálcájával. Pansy Coran magabiztosan lépett be az épület romos bejáratán, ügyet sem vetve a figyelmeztetésre, miszerint az épületben tartózkodni veszélyes. Alakja hamarosan eltűnt a járókelők szeme elől.


Igazából nem volt oka félni, először boszorkány is volt varázserővel, másrészt mérges volt, s ilyenkor nem állíthatta meg semmi. Úgy indult el a folyosón, mintha csak haza menne. Megint egy ügyvédet kellett felkeresnie kedvenc munkaadójának és ez rémesen embert próbáló, időigényes feladat volt. Ezért is jött ma ide, a legjobb helyre, ahol mágiajogi képviseletet kérhetett, noha nem egyszer fordult már meg itt. Draco egyébiránt nem jelent meg a harmadik legjobb ügyvéddel szervezett találkozón, utólag kiderült, hogy a jelölt igazából megfelelő, viszont a kviddics sztár ezt előre megsejtette és nem ment el a találkozóra. Persze a mágiajog felfuvalkodott képviselője felkereste később Pansyt és néhány keresetlen szóval illette Dracót és az ő, Pansy, munkamorálját. Egyszerűen hihetetlen, hogy Malfoy mit képzel magáról… Nem halt volna bele egy rövid találkozóba – zsörtölődött Pansy. Bár Draco szólhatott volna, hogy nyomoztat az ügyvédjelöltek után…


Az út hirtelen jobbra kanyarodott és a biztonsági kapu után egy hatalmas előcsarnokban találta magát. Bent minden makulátlan volt és rendezett, kínos tisztaság, egyetlen egy porszemet sem tűrtek meg. Míves boltívek, óriási, impozáns kristálycsillár és vörös bársonyszőnyeg fedte a márványpadlót. A terem közepén egy mahagóni fából készült pult kígyózott, ahol hat ügyintéző várta, hogy segíthessen.

Pansy megnézte a közelben lévő táblákat, aztán elindult az információs pult felé. Pontosan tudta, hogy kit kell keresnie, de még adott a sorsnak egy utolsó lehetőséget, mielőtt még találkozna vele.
– Üdvözlöm, asszonyom! Miben lehetek a segítségére? – kérdezte a recepciós boszorkány permanens mosollyal.

– Jó napot! Megmondaná, hogy jutok el Mr Perel irodájába? – Pansy reménykedve mondta ki az utolsó nevet a listáján. A kékszemű szőke boszorkány rábökött az előtte lévő pergamenre, majd halkan felsóhajtott.

– Sajnos ő most nincs bent – közölte sajnálkozva, aztán eszébe jutott valami. – De a kolléganője bent van még. Szóljak Ms…

– Ismerem őt – fintorodott el Pansy. Ajka penge vékonyra szűkült össze és magában Merlinhez fohászkodott kegyelemért. Úgy gondolta ad még egy esélyt Perelnek, viszont most már nem volt mentsége, meg kellett keresnie a megfelelő személyt. Kétségkívül nagyon jól ismerte a hölgyet, de el akarta kerülni a találkozást, főleg Draco miatt. Viszont a kényszer nagy úr…

– Bejelenthetem önt? – hangzott az udvarias kérdés. A kék szemek nagyra tágultak és érdeklődve figyelték a keménykezű menedzser vívódását, végül a nő méltóságteljesen kihúzta magát, s megszólalt:

– Szólhat neki nyugodtan. Pansy Coran vagyok – közölte a boszorkány színtelen hangon.

– Rendben, egy pillanat türelmét kérem. Addig nyugodtan helyet foglalhat a váróban – kérte a nő, majd azonnal elindított egy papírrepülőt az emeletre.

Pansy türelmetlenül várt, de igyekezett kívülről hűvösnek mutatkozni és figyelmen kívül hagyni a születendő gyermekét, aki valószínűleg most ébredt fel odabent és ezt finoman anyukája tudtára adta. Alig volt képes elnyomni azt a mosolyt, ami ott lapult a szája szegletében, de kemény volt, céltudatos és könyörtelen. Soha nem eshetett ki az aranyvérű boszorkány szerepéből. Mégis megmelengette a szívét az emlék, amikor férjével együtt apró csacskaságokat suttogtak a születendő gyermeküknek. Most azonban meg kellett keményíteni a vonásait és összpontosítania kellett. Korholta magát, amiért nem tette meg ezt a lépést már korábbal. Persze, hogy először is őt kellett volna felkeresnie, de el akart kerülni egy kínos beszélgetést. Egy pillanatra becsukta a szemét és erőt vett magán, most nem szabad gyerekesen viselkednie.


Dracónak a legjobb jogi képviseletre lesz szüksége – döntette el végül a vitát egykori mardekáros énje és jelenlegi menedzser énje között. Ez a nő volt a legjobb, fiatal kora ellenére nagyon gyorsan aratott zajos sikert a varázsvilágban. Kiváló, maximalista, szenvedélyes és kegyetlen – elevenítette fel a jelzőket, amivel a boszorkányt jellemezték. Jól ismerte a stréber diákot még roxfortból, mindig is eminens és bosszantó volt. Pansy érezte, ahogy a düh egyre elönti az agyát. Segítséget kérni pont tőle? Egyszerűen lehetetlennek tűnt… Dracónak nagyon sokba fog ez kerülni, az már teljesen biztos.


Nem szabad idegeskednem – emlékeztette magát Pansy. A gyógyító is megmondta, ez nem tesz jót a picinek és most ő volt a legfontosabb. Megértette Dracót, amiért minden követ megmozgatott a kislánya érdekében. Nem volt kérdés, hogy segít neki, hiszen már évek óta barátok voltak Dracóval, csak barátok, és becsülte ezt. Sokkal tartoztak egymásnak, megértették egymás problémáit, mindketten menekültek a régi életükből. Ugyan Pansy Astoriát soha nem kedvelte igazán, de a férfi kedvéért elviselte.


Most pedig mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a varázsvilág legjobb ügyvédboszorkánya elvállalja Draco ügyét – döntötte el magában. Megigazította blézert, majd felszegte a fejét.

– Ms Coran, már várják önt! – szakította félbe az elmélkedését a recepciós boszorkány.

– Köszönöm – mosolygott rá elégedetten, aztán elindult a liftek felé. Nem vágyott erre a találkozásra. Astrid lebegett a szeme előtt és minden düh egy pillanat alatt kiszállt a fejéből. Mindig is szerette ezt a kislányt, mintha csak az unokahúga lett volna.

Elviselhetetlen volt a tudat, hogy a mentálisan labilis nő felügyeletére bízta a Wizengamot. Beszállt a liftbe, és nem is kellett sokáig várnia, már fent is volt a hetedik emeleten. Egy réztábla mutatta az irányt egészen a folyosó végéig. Díjak és fotók, mind ugyannak a boszorkánynak az érdemeit hirdették. Nagyképű – morogta magában, de Pansy nem hátrált meg, újra feltámadó rosszallását próbálta elfojtani.

– Üdvözlöm, Ms Coran! – szólította meg egy vékony, vörös hajú nő és széles mosollyal üdvözölte a boszorkányt.

– Jó napot!

– Már várják bent – folytatta az asszisztens, aztán megmutatta az utat. – Erre parancsoljon!

– Köszönöm – bólintott Pansy, majd belépett az irodába. Kínos, pedáns rend fogadta itt is, mást el sem tudott volna képzelni. Olyan volt az egész hely, mint egy lakberendezési magazin egyik oldala. Sehol egy porszem, sehol egy otthonra emlékeztető tárgy. A színek és bútordarabok elegáns kombinációja ellenére az iroda mégis rideg volt, sőt személytelen. A rengeteg könyvet már észre sem vette.

– Parkinson? – hangzott fel igencsak meglepett női hang. Pansy egyből megállapította, hogy iskolatársa nem változott semmit sem. Bár most a haja elviselhető kontyba csavarva, legalább jól állt neki.

– Örülök, hogy látlak – mosolyodott el negédesen Pansy, bár maga sem értette miért vigyorog. Semmi szükség rá, hogy kedves legyen.

– Azt mondták… Áh, szóval Coran az asszonyneved. Persze, most már emlékszem. Bill Coran a kviddcsjátékos felesége vagy. A keresztfiam oda van érte – magyarázta, bár ez teljesen felesleges volt.

– Igen, pontosan így van – nyugtázta Pansy egy mosoly kíséretében.

– Mit tehetek érted? Ülj csak le nyugodtan! – kínálta hellyel Hermione Granger, aki bosszantóan kifinomultnak nézett ki a remek frizurájával, minőségi kosztümével, kimért tekintetével és egyenes testtartásával.

– Nézd, először is hadd mondjak neked valamit – kezdte Pansy nyugodtan. – Szeretném tisztázni hányadán állunk egymással, aztán elmondom, miért jöttem.

– Rendben van, hallgatlak – dőlt hátra Hermione a székben és egy kicsit szúrós szemmel nézett a nőre. Feltámadtak benne a régi emlékek, de becsületére legyen mondva igyekezett őket elfelejteni.

– Nem veszekedni jöttem veled. Tudom, hogy nem voltunk jóban régebben, és nem is kedveltük egymást. Most sem állítom, hogy ez meg fog változni. Viszont úgy gondolom felnőttek módjára is tudunk egymással beszélni. – A boszorkány nem mutatott semmilyen érzelmet.

– Kérlek, ne bolygassuk a múltat – válaszolta végül nyugodtan a nő és szenvtelenül nézett Pansyre. – A munkám megkövetel bizonyos… egyfajta morált, diszkréciót és egy sor olyan apróságot, amik teljesen lényegtelenné teszik a múltbéli összetűzéseink említését. Különben is régen voltunk Roxfortos diákok és én magam mögött hagytam a múltat. – Persze biztosan, így érzett, noha fogalma sem volt még arról, hogy kit fog képviselni.

– Reméltem, hogy így látod – mondta végül, már sokkal árnyaltabb hangsúllyal. – Ebben az egyben biztos egyetértünk.

– Most pedig áruld el, miben segíthetek? – tette fel az igencsak nehéz kérdést Hermione.

– Igazából egy ügyfelem számára kérném a közreműködésedet. Tudom, hogy te vagy a legjobb és a többieknél már jártam.

– Milyen természetű az ügy?

– Elég kényes – vallotta be Pansy. – Egyelőre a részleteket nem árulnám el, ő majd mindent elmond. Mindenesetre egy válással kapcsolatos a dolog.

– Nos, ez nem az én szakterületem – sóhajtott a nő. – Vagyis jártas vagyok benne, de még soha nem volt ilyen ügyem.

– Akinek ennyi díja és kitüntetése van, annak ez sem okozhat gondot. – Pansy enyhe gúnyolódására az ügyvédboszorkány penge vékonyra húzta az ajkait.

– Pontosan kell ismernem az ügy minden részletét – folytatta, majd arrébb tolta az egyik mappát az asztalon. – Soha nem végzek félmunkát.

– Igazából azt szeretném, ha egy időpontot tudnánk neki keríteni – kérte Pansy. – Lehetőleg a közeljövőben.

– Igazán felesleges volt ezért ez a találkozó. A titkárnőmtől is kérhetted volna, hogy írja be. De ettől függetlenül találkozom vele.

– Ígéred?

– Igen, teljes mértékben boszorkány becsszavamat adom rá, hogy beszélek vele – ajka apró mosolyra húzódott. – Nálam nincs protekció, nincs késés. Holnap délután kettőkor várom itt. Lesz egy tárgyalásom előtte, de be tudom szorítani aznapra. Így megfelel?

– Köszönöm – mondta Pansy hálásan.

– Miért pont engem kerestél meg? – tűnődött hangosan. – Ezt nem értem. A díjak és elismerések nem győzhettek meg.

– Mert te vagy a legjobb – vonta meg a vállát. – A többiek pedig mind pancserek.

– Nem hiszem, hogy csak ez lehetett a valódi oka – gyanakodott a boszorkány.

– Nos, a második, harmadik és negyedik legjobb kiesett a sorból. Az ötödikről meg tudom, hogy csak egy pojáca.

– Ezt mondhatnám megtisztelőnek is – kuncogott a nő és megcsóválta a fejét.

– Köszönöm, még egyszer.

– Ez a munkám. Benne van a törvényekben is, hogy nem utasíthatok el senkit sem, hacsak nincs alapos indokom rá. – Pansy mosolygott, majd elköszönt és elhagyta az irodát. Alapos indok? Vajon Hermione Grangernek mennyi és milyen indok kell ahhoz, hogy Draco Malfoyt elutasítsa? – nevetnie kellett.

***

Draco az ajtócsengő hátborzongató csengésére ébredt fel. Ki kellene cserélnie azt a vackot valami kevésbé idegesítőre – tűnődött magában. Ránézett az éjjeliszekrényen lévő órára és megállapította, hogy már elmúlt tíz óra. Nyögve hanyatlott vissza a párnára. Minden tagjába szúró fájdalom nyilallt bele és eszében sem volt felkelni. Az utóbbi időben nagyon ritkán aludt eddig, de most jól jött a lazítás. Főleg a fia miatt szokott korábban kelni, ma azonban szabadnapja volt. Valószínűleg Scorpius még alszik – gondolta fáradtan. A fia általában mindig legalább délig aludt.

Újra megszólalt a csengő, most már sokkal erősebben és türelmetlenebbül. A férfinak végül nem maradt más választása, morogván kiugrott az ágyból és egy szál alsógatyában elindult az ajtó felé.

– Ki az? – kérdezte álmos hangon.

– Én vagyok az, Pansy – mondta türelmetlenül a küszöbön toporgó nő. – Kinyithatnád végre?

– Nyitom már – felelte Draco és elfordította a kulcsot a zárban.

– Végre, hogy felkeltél. Már nagyon aggódtam éred. Scorpius hol vagy? Felkelt már? Ettetek valamit? – Pansy úgy viselkedett, mintha nem lenne képes egyedül és házimanó nélkül gondját viselni senkinek sem. Bár ahogy körülnézett a lakásukban elkélt már végre némi takarítás.

– Áh, Mrs Coran, micsoda meglepetés ilyen korán reggel – köszönt kedélyesen és megvakarta a borostás állát. Pansy úgy viharzott be a lakásba, mintha legalább itt lakna, aztán az idegesítő állandó pakolási mániáját is azonnal kiélte Malfoyék rendetlen nappalijában. Draco fájdalmasan felnyögött és követte a nőt. – Minek köszönhetjük a látogatást?

– Már elmúlt tíz óra, Draco. Hol voltál? Emlékszel, hogy volt egy megbeszélésünk, amire nem jöttél el? – Draco a homlokát ráncolta, majd egyből beugrott az emlék. Elfelejtett Pansynek szólni. Előfordult az ilyesmi, persze ettől még nem fog megbocsátani. A boszorkány hangja olyan volt, mint egy jeges fuvallat: – Kénytelen voltam átszervezni a napomat.

– Nyugalom, Pansy, ezzel ártasz a babának – mondta Draco jelentőségteljesen rámutatva a nő egyre nagyobb pocakjára. Pansy megforgatta a szemét és csípőre tette a kezét, miközben pár piszkos inget varázsolt bele a szennyes tartóba.

– Már megbeszéltem vele, hogy rohanó életünk lesz és neki ezt el kell viselni. Eddig egészen jól megértjük egymást – mosolyodott el a nő. – Nem emiatt kell aggódnod! Egyébként se tereld el a szót, Draco! Az nem kifejezés, hogy mérges vagyok rád.

– Most keltem fel – vallotta be a férfi. – Szabadnapom van, és nekem jogom van a pihenéshez.

– Értem, és akkor ezek szerint elfelejtetted azt is, hogy találkozód lett volna a Tündértó étteremben egy igen fontos emberrel.

– Kivel?

– A jogi képviselőddel.

– Oh, Merlin szent üstje! – csapott a homlokára Draco színpadiasan. – Sajnálom, hogy nem találkoztam egy botcsinálta ügyvéddel, aki…

– Sajnálhatod is, mert ki kell fizetned neki egy teljes óradíját. Komolyabban is vehetnéd ezt az ügyet. Hogy keressek neked megfelelő képviseletet, ha még meg sem hallgatod őket? Az a szemét még pofátlanul rám is tört az irodámban. Mit gondolsz milyen fényt vet rám ez?

– Komolyan veszem, hidd el, de eddig még egyik ügyvéd sem volt eléggé rátermett, akiket találtál. Egyébként meg nem fizetek neki egy knútot sem, amit megtudtam hogyan nyerte meg az előző ügyeit… Botrányos! Nem vagyok hajlandó lefizetni senkit sem azért, hogy… Egyáltalán hogyan tudnak ilyen embereket beengedni a kamrába?

– Bocsánat a gyér felhozatalért – húzta fel az orrát a nő mérgesen. – Nekem kell őket felkutatnom, de neked egyik sem felel meg.

– Mi van azzal a másik pasassal, akit már korábban is akarunk?

– Nem volt bent, amikor kerestem.

– És?

– Sajnos kerítenem kellett egy másik ügyvédet, mivel nem tudtam meggyőzni, hogy képviseljen… Próbáltam, de hajthatatlan volt. – Draco káromkodott egy sort.

– Mi lesz most?

– Majd később beszélünk róla, de még először van még egy kis dolgom – mondta Pansy határozottan és félrelökte Dracót.

– De mikor? Ez nagyon sürgős – morogta a férfit és követette Pansyt.

– Scorpius? – szólalt meg újra a nő és nem is figyelt már Dracóra – Merre vagy drágaságom? Hoztam neked néhány szelet tortát a tegnapi buliról. – Az egyik ajtó ennek hallatára kinyílt és Scorpius szalad ki rajta.

– Szia! Te vagy a legjobb, Pansy néni! – mondta vigyorogva, és megölelte Pansyt, aztán az értékes kinccsel elviharzott a konyhába.

– És még mindig életben van – jegyezte meg a nő, majd bement a nappaliba és leült egy fotelbe, bár félt attól, hogy nem tud felállni belőle. Mostanság néhányszor ez előfordult vele. – Egészen jól csinálod, Malfoy!

– Szerinted nem tudok róla gondoskodni egyedül? – csattant fel Draco és járkálni kezdett nappaliban.

– Nem így értettem. Jobban boldogulsz, mint ahogyan vártam. Minden a legnagyobb rendben. Már csak Astrid hiányzik… De egy házimanó is elférne itt.

– Ezt meg sem hallottam. De egyébként igen, nekem is nagyon hiányzik Astrid – mondta Draco szomorúan. – Egyszerűen fel nem foghatom, hogy miért nem…

– Tudod, hogy egy gyereket csak úgy nem vesznek el az anyjától. Kicsit pontosabban kellett volna azt a házassági szerződést megfogalmazni.

– Fogalmam sem volt róla, hogy ilyen kitételek vannak benne. Apám a kezembe nyomta, mielőtt feleségül vettem volna Astoriát. De Scorpius így velem maradhatott, szóval mégsem volt olyan felesleges.

– Visszaértve a jogi képviseletedre, már intézkedtem egyébként – jegyezte meg határozottan a nő. – Minél előbb és minél gyorsabban lezajlik ez a procedúra mindenkinek annál jobb lesz. Találtam egy ügyvédboszorkányt, aki hajlandó neked segíteni.

– Igen? Megszervezed a fél életemet, Pansy. Ez néha áldás és néha átok is – sóhajtott Draco, majd leült a nappaliban egy fotelbe.

– Ígérd meg, hogy kedves leszel vele és nem idegesíted fel. – A férfi nem gyanított semmit sem, így beleegyezően bólintott egyet.

– Bűbájos modorom van – vigyorodott el Draco.

– Pontosan ettől félek – szurkálódott Pansy.

– Nem kell fognod a kezem mindig. Egyedül is képes vagyok megtenni ezeket a lépéseket. Lehet, nem úgy tűnik, de valóban így van.

– Már nem sokáig fogok beleavatkozni az életedbe, ne aggódj – mondta és jelentőségteljesen megsimogatta a pocakját. – Hamarosan tényleg kevesebb idő jut majd rád.

– A Kviddics Világkupadöntő után úgy is visszavonulok. Szóval tényleg nem kell sokáig elviselned, mint ügyfelet.

– Erről már ideje lenne beszélnünk, Draco – váltott még komolyabb hangnemre Pansy. – Tudom, hogy a tavalyi szezonban elszenvedett sérülésed elgondolkodtatott, de nem gondolod, hogy kellene valami tervet készítenünk a jövőre nézve? Elvégre nem ülhetsz tétlenül, habár megtehetnél – itt egy kis szünetet tartott. – Még nem lenne jó, ha ez a visszavonulást még jobban megneszelné a sajtó. Kizsigerelnek mielőtt még döntenél a jövődről. Remélem, hogy nem mondtál semmit sem.

– Senkinek sem mondtam semmit sem – védekezett Draco. – Nem tudom, hogy honnan vették, de valóban el kellett gondolkoznom rajta. A gyerekeimmel akarok lenni és ehhez muszáj valami kevésbé veszélyes munkát találnom. Szóval nem kell tovább egyengetned a karrieremet sem – közölte a férfi fáradtan. – Elfogadtam az állásajánlatot.

– Biztos vagy benne?

– Igen, persze. Nem fogok visszakozni. Az ajánlat több, mint nagylelkű.

– Addig még nagyon sok dolgunk van, hiszen még koránt sincs vége karrierednek és a Világkupadöntő sem ért véget. Még van pár reklámfelkérésed…

– Megmondtam neked, hogy többet nem fogok limitált szériás seprűkarbantartó készletet reklámozni. Ez nem méltó egy Malfoyhoz és nem akarok megint az apámmal emiatt veszekedni.

– De miért? Megint ezzel a szöveggel jössz, mintha érdekelne, mit mondanak a Malfoyokról… Az apád már így is befagyasztotta az örökségedet legalább tíz éve, tehát jobb lenne, ha nem erre gondolnál. Hiszen egészen jól sikerült az a reklám. Még a fizetéssel sem volt gond. Még most, a visszavonulásod előtt kellene némi tőkét összegyűjtened – javasolta a ravasz nőszemély, bár mind a ketten tudták, hogy Pansynek nagyobb szüksége van a százalékaira, mint neki, hiszen a Parkinson vagyon elúszott a háború után.

Mrs Coren pedig becsvágyó boszorkány volt, így mindenáron vissza akarta szerezni a családi kúriát, amire nem csak ő, hanem az unokatestvérei is pályáztak. Bill, a férje, pénzét pedig büszkeségből nem akarta igénybe venni, pedig a férfi többször felajánlotta. Vérrel és verejtékkel akart megküzdeni a régi épületért, mielőtt még az enyészeté lenne.

– Küldd át valamikor, hogy milyen felkérések ezek, aztán meglátom, hogy mit tehetek – egyezett bele Draco. Pansy ügyesen rávilágított saját helyzetére.

– Rendben van.

– Térjünk át az ügyvéd kérdésére – váltott témát Draco. – Ez most fontosabb.

– Holnap kettőkor, utolsó esély és ne késs!

– Holnap vasárnap lesz, Pansy.

– Nem tudom láttál–e mostanában naptárt, de határozottan péntek lesz holnap. Ma pedig csütörtök van, tegnap pedig szerda volt és akkor volt a meccs.
– Nos, azt hiszem némi időzavarba keveredtem – ismerte be Draco. – Hiába néha megesik az ilyesmi.

– Az évek során egyre jobb és jobb leszel – nevetett a nő.

– Ezt most miért mondod?

– Miért? Hiszen soha nem voltál képes beismerni, ha tévedsz. Talán a kor teszi.

– Nagyon vicces vagy, inkább mondd el, hogy hova kell mennem.

– Holnap kettőkor, a Mágus és Boszorkány Mágiajogi Képviselet székházba kell menned, a hetedik emeleten van az ügyvéd irodája.

– Van száma is annak az irodának?

– Nincs.

– Egy egész emelet az övé? – kérdezte kíváncsian a férfi.

– Máshova nem férne el a díjaival együtt – húzta el a száját Pansy. – Ajánlom, hogy pontos legyél.

– És kiről van szó?

– A legjobb ügyvédről a varázsvilágban – nézett rá gonoszan. Draco továbbra sem gyanított semmit sem.

– Nofene, és ki az?

– Ha elmondanám, akkor nem kérnéd a segítségét – nevette el magát a nő.

– Remélem, ő a legjobb. Akkor nem számít semmilyen áldozat.

– Nos, évek óta bízol bennem. Remélem, hogy most is bízol. – Bár ezek után nem biztos, hogy fogsz, tette hozzá csak úgy magában Pansy.

– Fenntartásokkal, bízom benned – helyesbített Draco. – Emlékszem én pár fiaskóra.

– Most nem lesz ilyen.

– Remélem is, mert nem akarlak csapnivaló őrangyalnak gondolni – csóválta meg a fejét Draco.

– Őrangyalnak? Na, ne nevettess már! Maga vagyok az ördög.

– Akkor Bill imád a pokolban élni.

– Na, menj a futóférgek közé, Malfoy! – nevetett Pansy felszabadultan.

hozzászólások: 0