16. fejezet
Vihar

A reggeli találkozás után Hermione belevetette magát a munkába, és sikeresen túltette magát az eseményeken. Mivel Draco Malfoy ügye volt az egyetlen, amivel foglalkoznia kellett, úgy döntött minél több információt szerez Astoria ellen, annál hamarabb fognak végezni a tárgyalással. A következő napokat teljes egészében erre szánta, éjjel-nappal ezen dolgozott. Már lassan szerda lett, és Draco még mindig nem jelent meg nála.

Titkárnője azonban, folyamatosan tájékoztatta a baglyokról és az újabb felkérésekről, de ő nem volt hajlandó senkit sem fogadni. A közelgő szabadság gondolata erőt adatott ahhoz, hogy nemet mondjon minden felkérésre. Persze azt senki sem tudta, hogy Hermionénak milyen tervei voltak a pihenés után. Már nem hozta annyira lázba a mágiajog, mint korábban, így ideje volt más után nézni. Sokan lebeszélték volna, de már eldöntötte, hogy ez így lesz.

Kopogtattak az ajtón. Ki lehet az? Remélte, hogy nem Malfoy, mert akkor nem fogja megállítani senki sem az átkok szórásában.

– Tessék! – szólt ki kicsit dühösen.

– Ugye nem fogsz minket megenni? – dugta be a fejét Ron az ajtón, majd Harry is követte őt.

– Dehogy is – nevette el magát Hermione, talán először a héten. – Gyertek csak be nyugodtan!

– Gondoltuk bejövünk egy kicsit – mondta Harry és megölelte a lányt. – Amikor már a harmadik bagolyra is azt kaptam, hogy nincs szabad időpont, akkor elkezdtem aggódni miattad.

– Ne haragudjatok, hogy ennyire elhanyagollak titeket, de nagyon sok munkám van még – szabadkozott a boszorkány. – Ki sem látszom belőle. Bonyolult ügy.

– Mikor fogsz végre pihenni? – kérdezte Ron, majd helyet foglalt az egyik székben. – Úgy nézel ki, mint akire erősen ráfér egy kis pihenés.

– Ha minden jól megy, akkor pár hét múlva. Azon vagyok, hogy én nyerjek, és akkor két hét múlva már mehetek is – ült vissza a székébe Hermione. – És mindent be kell vetnem ehhez.

– Helyes, helyes. Bár úgy hallottam a legutóbb tárgyalással alig negyedóra alatt végeztél – szólalt meg Harry. – Ez valami rekord kísérlet?

– Nos, az más volt.

– Tudjuk. Egy házimanó per – nevetett Ron. – Mindenki tudja, hogy veled nem szabad ilyen témával vitatkozni.

– Meséljetek inkább, hogy vannak a gyerekek?

– Lázban gének, hogy mindjárt mehetnek Roxfortba – sóhajtott Harry. – Albus, kicsit tart tőle, James pedig már alig várja, hogy mehessen. Lily pedig folyton nyaggat.

– Ennek örülök. És mi a helyzet Rose-zal? – kérdezte Hermione és Ron felé fordult. – Múltkor küldött nekem egy baglyot, hogy nem akar Roxfortba menni, de mondta meg miért.

– Seprűt akar magával vinni – magyarázta vöröshajú barátja. – Már vagy ezerszer megmondtam neki, hogy nem lehet. De eldöntötte, hogy valahogy felcsempészi a vonatra, viszont, ha nem sikerült, akkor nem hajlandó elmenni Roxfortba.

– Még mindig kviddicsjátékos akar lenni?

– Igen, nagyon ügyes – mosolyodott el Ron. – Mikor jössz el egy családi vacsira?

– Most egyelőre nem tudok. A héten sok a dolgom, hétvégén randim lesz. Vasárnap viszont ki fogok menni veletek a pályaudvarra. Megígértem Albusnak és látni akarom még a többieket is, mielőtt elmennének Roxfortba – hadarta el Hermione a programját.

– Randi? – kérdezett vissza Ron. – Kivel?

– Egy férfival, akivel anyuék jótékonysági partiján találkoztam – vonta meg a vállát a lány. – Nem nagy ügy, de ti se csináljatok belőle nagy ügyet.

– Tehát mugli? – húzta el a száját Ron. – És ne csináljunk belőle ügyet? Hermione…

– Ron! – szólt rá Harry.

– Nem, nem. Most már bele kell szólnom.

– Ronald Weasley, soha nem gondoltam, hogy megszólal a benned élő aranyvérű! – korholta a boszorkány. – Szégyellhetnéd magad!

– Azt hittem, olyan barátot akarsz, akinek van varázsereje. Semmi bajom a muglikkal, ezt ne értsd félre, de…

– Persze, olyat válasszak, akit te jóváhagysz nekem? – szólalt meg némi éllel a hangjában Hermione.

– Én csak jót akarok neked. Nem akarom, hogy bajod essen és eltávolodj tőlünk. De ezt persze nem akadályozhatom meg – mondta Ron szomorúan.

– Nem foglak titeket elhagyni. Csak most teljes káosz van az életemben.

– Egyébként mi volt az a cikk Malfoyjal? – kérdezte a férfi számonkérően, pedig már régóta nem volt Hermione udvarlója. Harry megforgatta a szemét, Ron nem ért továbbra sem a szóból. Ginnytől pedig fog éppen eleget kapni a fejére.

– Ne haragudj, de nem fogok egy ilyen hangnemű kérdésre válaszolni!

– Remélem, hogy nem igazat írtak abban a szennylapban – dünnyögött Ron.

– Nem fogok neked magyarázkodni – közölte Hermione hidegen.

– Hagyjátok abba! – szólt közbe Harry. – Nem azért jöttem, hogy összevesszünk.

– Rendben van, csak megkérdeztem – védekezett a vöröshajú varázsló. – Érdekel az életed, de ha baj, akkor inkább nem szólok többet.

– Nem akarlak megbántani, de vannak dolgok, amit nem kell az orrodra kötnöm. Ha köztem és Malfoy között lenne valami, akkor se lenne hozzá semmi közöd.

– Megértettük – mondta Harry és szeretetteljesen rámosolygott. – Csak aggódunk érted.

– Nem kell – zárta meg a fejét Hermione.

– Akkor ne adj okot az aggodalomra! – szólalt meg Ron és felállt a székből. – Mennünk kell vissza dolgozni.

– Rendben.

– Akkor várunk téged vasárnap.

– Mindenképpen ott leszek – ígérte Hermione és sóhajtva csukta be mögöttük az ajtót, talán a kelleténél egy kicsit erősebben.

***

A nap gyorsan eltelt. Harry és Ron kudarcba fulladt látogatása után Hermione még jobban belevetett magát munkába. Mikor végre nem látta értelmét tovább gyötörni magát gyalogszerrel indult haza. Bevásárolt néhány dolgot a vacsorájához, és végre megszabadult a Ron okozta mérgétől. Szörnyen meleg volt ezen a délutánon, fülledt meleg. Fáradt, elcsigázott elméje a sok információtól, amit Astoria Greengrassról tudott meg, sokáig zsibogott.

Az akták meglehetősen beszédesek voltak, és talált olyasmit, amivel előrukkolhatott a tárgyaláson. Minél előbb haza akart jutni, hogy betegyen egy kis zenét, aztán lazítson, esetleg vesz egy forró fürdőt és alszik egy kicsit. – Ennyi biztosan fog neki segíteni, gondolta reménytelien.

Mennydörgés zavarta meg az elmélkedésben. Felnézett az égre és belátta, hogy ha nem akar megázni, szednie kell a lábát, perceken belül esni fog. A levegő megtelt a készülődő vihar nehéz illatával, feltámadt a szél, ami belekapott a hajába. Hermione megszaporázta a lépteit, ami egy kicsit nehézkesen ment a sok csomag miatt. Éppen akkor ért be a lépcsőházba, amikor zuhogni kezdett. Megkönnyebbülve nevetett fel.

Imádta a levegő illatát ilyenkor. Így hát, amikor belépett a lakásába, varázslattal kinyitotta az összes ablakot, lepakolta a sok csomagot, átöltözött otthoni ruhájába, ami egy rövidnadrágból és egy lila pólóból állt. A rögzítőjére pillantott, egy üzenetet vélt felfedezni rajta. Megnyomta a gombot és Heath hangja csendült fel a nappaliban.

– Szia, Hermione! Nem vagy otthon, amit nagyon sajnálok. Remélem, hogy nem gondoltad meg magad a szombattal kapcsolatban. Gondoltam, így hét közepén nem árt megkérdezni – nevetett a férfi. – Igazából, azt reméltem, hogy beszélhetünk egymással. Szombaton hétkor érted jövök, és együtt megyünk az partira. Akkor találkozunk később.

Hermione kicsit elhúzta a száját. Már nem volt kedve sehova sem elmenni. Miért kellene elmenni? Utálta a tömeget, a sok ismeretlen embert és a sok ismerős, számító embert, akik megkeserítették az életét. Másrészről szülei örülnének neki, ha egy, a baráti körükbe, tartozó férfival hozná össze a sors. Akaratlanul is eszébe jutott Ron mondanivalója. Mérges lett, aztán megnyomta a gombot.

– Az üzenet törölve – hallatszott a gépi hang és Hermione megkönnyebbülten felsóhajtott. Az üzenet végleg eltűnt, de ahogy leült a kanapéra rögtön megbánta ezt, mert ezzel együtt Heath számát is törölte.

Úgy döntött, hogy nem mérgelődik ezen, majd később beszél a férfival valahogy és lemondja. Remekül értett az újabbnál újabb problémák gyártásához. Bekapcsolt egy kis zenét, végül kiment az erkélyre és mélyen beszívta az esőillatot. A korláthoz sétált és kinyújtotta a kezét. Élvezte, ahogy a langyos esőcseppek a végigfolynak a kezén.

– Végre hazaértél – szólalt meg Draco, közvetlenül mögötte.

– Merlin! – kiáltotta a lány és majdnem átbukott ijedtében a korláton. Még idejében fordult vissza. – Mit… mit keresel itt?

– Csak beugrottam.
– Magánlaksértésért foglak beperelni, Malfoy! – közölte hidegen Hermione. – Ez már éppen elegendő ok arra, hogy megtegyem ezt. A frászt hoztad rám.

– Ne haragudj! Beszélnem kellene veled – mondta határozottan Draco, de Hermione cseppet sem akarta meghallgatni.

– Miről tudnánk mi beszélni? Nincs semmi mondanivalóm neked semmivel kapcsolatban, amit itt a lakásomon kell közölnöm veled. Ellenben az irodában meg kéne beszélnünk néhány dolgot.

– Van éppen elég beszédtémánk itt is és ott is.

– Igen? Mondj legalább egyet, mert én nem tudok egyet sem, amit itt kellene megbeszélnünk. Kivéve, hogy feljelenthetnélek, megint megtörted a varázslataimat.

– Témát akarsz? Például ahhoz mit szólsz, hogy egy görény vagyok és megbántottalak – hajtotta le a fejét Draco.

– Ugyan, Malfoy! Nem kellett volna elmennem oda. Hiba volt elismerem, nincs miről beszélnünk, viszlát, élj boldogan! – hangja még mindig hideg volt, kimért és távolságtartó.

– Ne csináld ezt, Granger!

– Túl nagy feneket kerítesz egy ilyen ügynek. Kicsit a szívemre vettem, mert megijedtem, amikor láttam a balesetet, ennyi az egész semmi több.

– Nem kellett volna úgy beszélnem veled. Nem tettél semmi rosszat.

– Jó rendben. Felejtsük el és lépjünk tovább! – nézett villámokat szóró szemmel a férfira, aki igazából maga sem tudta hogyan hozza rendben azt a pár mondatot, amivel újra bezárta saját maga előtt a kapukat.

– Feszült voltam aznap és a baleset sem tett jót. Most egész hétre szabadságoltak és azon rágódtam már egy ideje, hogyan kérjek bocsánatot. – Őszinte akart lenni vele és nem akarta, hogy félreértés legyen kettőjük között. Persze Hermione mindentől elzárkózott, figyelemre se méltatta.

– És erre a legjobb megoldás, ha betörsz hozzám és halálra rémítesz? Van fogalmad arról, hogy bűncselekményt követsz el?

– Hoztam virágot, ha ez segít – mondta a férfi és a rózsaszín orchideára mutatott, amit az ebédlőasztal közepén helyezett el. Hermione a virág felé nézett, ami annyira gyönyörű volt.
Akármennyire is küzdött ellene, a jégpáncél egy kicsit olvadni kezdett. Reménytelenül romantikus alkat volt, mintha ezt Draco tudta volna. A férfi megbánó arckifejezése még inkább befolyásolta. Pár pillanaton belül elpárolgott a mérge és úgy utálta magát ezért. Haragudni akart Dracóra, utálni akarta őt, de ez nem ment neki. Tehetetlenül megszorította az erkély korlátját.

– Köszönöm – szólalt meg végül, bár Draco, a lány, hanglejtését hallva cseppet sem lett megkönnyebbült.

– Remélem, hogy ettől függetlenül nem akarsz kirúgni.

– A lakásomból még mindig igen, de az ügyvéded még mindig én vagyok – közölte színtelen hangon a nő. – Megígértem, hogy segítek, szóval állom a szavam. Nem vagyok gerinctelen ember, és amit a volt feleségedről megtudtam… nálad jobb helye lesz a lányotoknak.

– Ez kicsit megnyugtat – sóhajtott egyet Draco.

– Jövő héten, hétfőn, reggel nyolckor fognak titeket fogadni – közölte ridegen, nem is nézett a férfi felé.

– Ilyen hamar? – kérdezte hitetlenkedve.

– Igen. Elintéztem, hogy minél előbb beidézzenek. El akarok menni nyaralni, és nem akarok még több időt veszteni ezzel a tárgyalással.

– Értem. Köszönöm!

– Majd, ha végeztünk a tárgyalással, utána köszönd meg és fizess – mondta Hermione még mindig ugyanazzal a hangnemmel.

– Mit tehetnék, hogy ne legyél olyan, mint a jégcsap? – kérdezte a férfi.

– Nézd, nem vagyunk barátok, se ellenségek. Elégedj meg ennyivel. Én is ezt teszem. – Egymás szemébe néztek és valahogy nem tudtak zöld ágra vergődni az érzéseik felett. Makacsok voltak, nem vették észre a nyilvánvaló vonzódást.

Együtt lenni számukra éppen olyan veszélyesnek hangzott, mintha csatába mentek volna. A lány kimondani is félt, hogy tetszik neki a férfi. Draco vágyakozó tekintettel meredt rá. Hermione ellenben minél távolabb akarta magától tartani.

– Rendben van, Granger – szólalt meg kicsit csalódottan a varázsló.

– Úgy csinálsz, mintha akarnál tőlem valamit. Mintha nem is tudom… Miért vagy ilyen? Miért kedvelsz egyáltalán? Miért?

– Nem tudom. Tényleg nem. Biztosan őrült vagyok. Csak a saját érzéseimre, elveimre akarok hallgatni. Kedvellek, Merlin tudta miért, fontos nekem, hogy ne haragudj rám – lépett hozzá közelebb a férfi.

– Nem értelek, Malfoy – suttogta Hermione.

– Én sem téged, Granger. Miért jöttél utánam? Miért nem küldtél baglyot? Miért voltunk együtt egész vasárnap délelőtt? Miért nem pateroltál ki egy ügyes varázslattal a lakásodból? Tudom, hogy mennyire értesz a varázslatokhoz, nem hinném, hogy egy sem jutott az eszedbe.

– Jó, egyezzünk meg abban, hogy te sem válaszolsz az én kérdéseimre, és én sem fogok a tiédre. Talán így rendezni tudjuk ezt a helyzetet – ajánlotta fel és érezte, hogy elpirul. Belehal, ha ezekre a kérdésekre megadja Malfoynak a válaszokat.

– Söpörjünk mindent a szőnyeg alá? – húzta fel a szemöldökét Draco és halványan elmosolyodott. Közelebb húzódott a lányhoz. Nem akart válaszokat, csak valamit, ami egy kicsi remény adott neki.

– Igen, pontosan.

– Lehet róla szó. – De már csak pár centi távolság volt köztük.

– Mit akarsz tőlem? – kérdezte Hermione. Draco csak elmosolyodott, majd gyengéden átkarolta és magához húzta.

– Azt, amit már a karácsonyi bálon is akartam tőled, de soha nem kaptam meg – suttogta a férfi és a lány nem bírt megmozdulni sem. Érezte az erőt, amit Draco sugárzott.

– Mi lenne az? – kérdezte kiszáradt szájjal.

– Táncolj velem – búgta lágyan a fülébe a férfi. Hermione ebben a pillanatban, mindent megtett volna Dracónak, bármire kéri. Egy csókkal mindent elrontottak volna, de egy tánccal még semmi sem veszett el. Egész testében bizsergett a férfi érintésétől, egyszerűen a vastag jégpáncél, amivel eddig a szívét védte a csalódásoktól, semmivé foszlott vagy legalábbis megrepedt.

Újra érzett, újra hevesen dobogott a szíve és tekintete nyitott könyvvé vált, amiből Draco könnyedén olvashatott. Most látta meg először azt a nőt, amilyen Hermione valójában volt. A háttérben hallatszó dal és a nyári esővé szelídült zápor dallamára mozogtak az erkélyen.

– Bolondok vagyunk – szólalt meg Hermione.

– Valakinek annak is kell lenni – vigyorgott Draco, aztán megpörgette a boszorkányt. Mindketten felnevettek. A táncot követően még sokáig beszélgettek, mielőtt a varázsló hazament.

hozzászólások: 0