11. fejezet
Nyughatatlan lelkek násza


Draco ébredt fel először. Óvatosan kihúzta kezét felesége feje alól és egy párnát tett a helyébe, amit a közelben lévő fonott székről csent el. Nézte a finom vonásait, amint a lágy lenge szél gyengéden simogatja, s olykor-olykor egy kósza tincset fésül az arcába. Különös érzések rohanták meg hirtelen, amiktől egy kicsit megijedt. Nem igazán táplált eddig egy nő iránt sem gyengéd érzelmeket az elmúlt években, inkább magába zárkózott és távol tartott mindenkit. Most pedig egészen a szíve mélyéig hatoltak az érzések, és elővarázsolták az elnyomott, gyengéd oldalát, amit már régen elfojtott.

Hermione nyugodt, angyalinak tetsző arcának minden részletét az emlékezetébe akarta vésni. Nem bírta megállni, hogy ne nézze. Nem akarta elhinni, hogy Hermione hozzá tartozik, csak is hozzá, pedig valójában ő, Draco, meg sem érdemelné. Ki hallott már olyat, hogy egy ízig-vérig mardekáros és egy griffendéles egymásba szeressenek? Álljunk meg egy pillanatra - rázta meg a fejét Draco. Ez nem lehet szerelem. Csupán két ember kényszerházassága, egymásra vannak utalva és csupán ez lehet mindennek az oka. Akkor viszont miért tartja a lányt ilyen különlegesnek?

Hermione is lassan ébredezni kezdett. Mosolyogva nyújtózott egyet, majd igéző csokoládébarna tekintetét férjére emelte. Draco szája szintén mosolyra húzódott.
- Jó reggelt! – köszöntötte vidáman.
- Neked is jó reggelt! - ásított Hermione. - Mennyi az idő?
- Fél öt körül lehet – válaszolta némi gondolkozás után.
- Olyan korán van?
- Még csak hajnalodik - nyújtózott egyet Draco.
- Aha.
- Hogy aludtál? - tudakolta a férfi, majd megcirógatta Hermione karját.
- Jól köszönöm, és te? - kérdezett vissza a lány.
- Én is.
- Ennek örülök – mosolyodott el Hermione és nyújtózott egyet.
- Fura ez a beszélgetés - állapította meg Draco.
- Mert még nem ugrottunk egymás torkának - kuncogott Hermione.
- Ja, bocs, elfelejtettem mondani: griffendéles liba.
- Mardekáros görény - ásított Hermione.
- Így már más - nevette el magát Draco.
- És mit csinálunk ma?
- Fogalmam sincs, sose voltam még nászúton.
- Én se mondanám ebben szakértőnek magam - vallotta be őszintén, majd felült az ágyban.
- Mihez lenne kedved? - kérdezte az ifjú férj.
- Mondjuk kitekerni a nyakad? Hmm, most ahhoz se. Hetek óta most érzem magam teljesen nyugodtnak.
- Nekem lennének ötleteim… - villant fel a huncut mosoly, s végigsimította Hermione arcát.
- El is árulod őket?
- Lássuk csak. Kellesz hozzá te meg én, és egy ágy...
- És még valaki, aki távol tartja az alkalmatlankodókat - sóhajtott a lány.
- Ez nem is rossz ötlet. Hogy-hogy nem jutott még ez eszembe?
- Ugye? Mázlista vagy, hogy ilyen jó eszű feleséget kaptál a Nagyuradtól.
- Majd küldök neki köszönőlevelet meg egy virágcsokrot. Bár lehet, hogy inkább egy üveg bort - gondolkozott el Draco.
- Értékelni fogja – bólogatott Hermione.
- Ebben nem is kételkedem.
- De magabiztos valaki…
- Te nem örülnél egy üveg bornak?
- Én már annak is örülök, ha békén hagynak. Nincsenek nagy igényeim - mondta nevetve Hermione.
- Most hagyjalak itt? - vonta össze a szemöldökét Draco.
- Nem, te maradhatsz - engedte meg nagy kegyesen a lány.
- Visszatérve, mit szólsz az ötlethez?
- Miről beszél?
- Szerintem te is tudod. Mondd ki!
- Nekem te ne parancsolgass! Amúgy belevághatnál végre. - Dracónak ez olyan volt, mint a mugliknál a várakozó autóknak a zöld jelzés. Felkelt a nyugágyról és egy halom varázslatot hajtott végre a lakosztályon, ami lehetetlenné tette, hogy bárki is megzavarja őket. Hermione elképedve nézte férje tüsténkedését. Izgatott volt attól, ami történni fog, talán egy cseppet félt is.

Mire feleszmélt, már az ágyon feküdt, csipkefehérneműben. Draco szemében fékezhetetlen vágy tüze lángolt, és már nem is próbálta türtőztetni magát. Miért is tette volna? Hiszen egész eddig erre várt. Gyengéden csókolta meg selyemágyneműn fekvő hitvesét, aki finoman remegett az izgalomtól. Lágyan a fülébe suttogott pár kedves szót, s folytatta a dekoratív női test felfedezését. Ki akart minden egyes percet élvezni, ezért egy cseppet sem akart sietni.

Gyakorlottan csatolta ki a csipkemelltartót, ami megadóan megvált gazdájától. Az erős férfikezek lágyan simogatták a gömbölyded idomokat. Hermione becsukott szemmel élvezte, s közben halkan sóhajtott. Mikor újra kinyitotta szemlét, maga előtt látta a tüzes, szürke szempárt, amiben újra az a különös csillogás volt észrevehető, mint minden próbálkozásukkor. Követelőző, érzéki csókokat váltottak, amik még inkább feltüzelték bennük a vad, visszatarthatatlan vágyat.

Hermione érezte, ahogy Draco keze a térdétől egészen a combjáig csúszik, és egy gyors mozdulattal megszabadítja az utolsó ruhadarabjától is. Hermione kezei tétován simogatták a széles hátat. Viszonozni akart mindegy egyes érintést és csókot. Nem félt már attól, hogy mi fog következni. Tudta, hogy bízhat Dracóban és nem fog neki ártani egy kicsit sem. Maga sem hitte el, hogy ennyire vágyik férje közelségére, és ez fordítva is így volt.

Csókokkal hintették egymás testét, minden érintéssel igyekezték felfedezni a másikat és örömet okozni egymásnak. Ebben a pillanatban csak ők ketten léteztek ezen a világon, semmi hátráltató tényező, semmi ellentét. Érzéseik és vágyaik örvényébe veszve, kéjes sóhajokat hallatva feküdtek a hatalmas ágyon. A felkelő nap fénye bevilágított a szobába.

Draco fájdalmasan szépnek találta ebben a fényben a lányt, aki őt nézte, csakis őt, és az a csillogás, amit a csokoládébarna szempárban látott, egészen megigézte. Elveszett ebben a tekintetben, s a szíve nagyot dobbant. Hermione teljességgel megadta neki magát, nem küzdött ellene, akarta őt mindennél jobban. A vágy tüzében égtek mind a ketten, már nem volt visszaút, és nem is akarták, hogy legyen.

Hermione izzó csókokat érzett a testén, amitől halk sóhajok törtek fel belőle. A levegő szinte vibrált a helyiségben. A lánynak melege volt és rettenetesen szédült, a vágy olyannyira magával ragadta, hogy szinte nem eviláginak képzelte a vele történő dolgokat.
- Draco - nyögte férje nevét, és erősen szorította magához.

Draco forró csókokkal borította a kecsesen ívelt nyakat, majd izzó tekintetük egy évezrednek tűnő percben összekapcsolódott. Mindketten a másik lelkébe láttak hirtelen, nyitott könyvként hevertek egymás előtt. Draco gyengéden simította végig a selymes fehér arcot, amin pár halvány szeplő foglalt helyet. Hermione minden egyes érintésről reszketett, ami hamvas bőrét érintette. A tűz, ami mindkettőjük testét átjárta, cseppet sem akart elmúlni, sőt minden egyes együtt töltött perctől csak növekedett. Nem érdekelte egyiküket sem, ha elégnek ebben a forróságban, csak az számított, hogy egymás mellett vannak.

Hermione könyörgő tekintettel nézett a férfira, és hívogatóan engedett utat neki. Kéjes nyögés visszhangzott a fehér falak között. Az édes kábulatban egymás nevét suttogták a reggeli napfényben. Tekintetük sokszor találkozott. Hermione nem bírta visszatartani a kéjes sóhajokat, és ez Dracót cseppet sem zavarta, inkább még gyorsabb tempóra ösztönözte. A kecses női kezek erősen markolták a széles hátat, s körmei minden egyes lökésnél belevájtak férfi bőrébe.

A szenvedélytől megrészegülve adták át magukat a felemelő érzésnek. Nem csak testük, de lelkük is eggyé vált. Mintha ebben a pillanatban lelte volna meg egymást a két nyughatatlan lélek, akik éveken át szüntelen a másikat kutatva bolyongtak a világban. Összetartoztak, és ezen semmi sem változtatott. Ez volt a sorsuk.

A férfi remegve szorította magához a boszorkát, nem akarta egy percre sem elengedni. Az önkívület határát súrolták mind a ketten. Olyan más volt, olyan érzéki, amit eddig még egyikük sem tapasztalt. A lány szemei lecsukódtak, s fejét hátrahajtotta, teljesen átadta magát az édes érzésnek. Draco bódultan ízlelgette a piros ajkakat, amik nem tiltakoztak, hanem szenvedélyes, érzéki táncba kezdtek az övéivel. Mindkettőjük szemében elpusztíthatatlan tűz lobogott, amit semmi sem tudott volna csillapítani. Együtt voltak, és csak ez számított.
Együtt érték el a régóta vágyott beteljesülést. Kimerülten feküdtek egymás karjaiban és úgy aludtak el újra.

***

Jócskán dél felé járt az idő, amikor Hermione felébredt. Révedezve nézte a fehér plafont, amire apró kék csillagokat festettek. Csak egy lepedő volt rajta, semmi más, ami egy kicsit zavarta. Mellette Draco feküdt, aki még mindig mélyen aludt. A lány felhúzott térdekkel ült az ágyon, és megrengett az emlékek hatására. Valahogy nem tudta hova tenni ezt az egészet.

Egy kicsi bűntudatot érzett, hogy odaadta magát, ugyanakkor hihetetlenül élvezte a szeretkezést Dracóval. De tudta, hogy ez elkerülhetetlen volt és nincs ebben semmi rossz, hiszen házasok, még akkor is, ha nem önszántukból. Már nem is kellene ezzel foglalkoznia, egyáltalán nem rossz Draco feleségeként élni. Ezt természetesen soha nem ismerte volna be férjének, viszont tényleg így volt.

Nem értette, miért nyugtalan ettől az érzéstől. Kicsit talán félt is attól, mi fog következni. Visszagondolva az elmúlt varázslatos pillanatokra, teljesen elöntötte a forróság, és amikor lehunyta a szemét, Draco tekintete rémlett fel benne, amelyben a tomboló szenvedély kiolthatatlan tüzét vélte felfedezni. Mi lesz ebből, ha a szenvedély eltűnik? Ő is csak egy kitartott Malfoy-feleség lesz? Egyáltalán miért érzi azt, hogy kötődik Dracóhoz? Hiszen nem akarta elhagyni, amikor lehetősége lett volna rá.

Meleg férfikezeket érzett a derekán, amik visszahúzták a kényelmes ágyba. Férje egy csókkal minden kételyét elsöpörte. A karjai között megnyugvást talált, és mély békét. Nem akart megszabadulni ettől az érzéstől. Szüksége volt Dracóra, és biztos volt benne, hogy a szíve mélyén szereti a férfit. Nem szerelemmel, de szereti. Bár jelen helyzetben nem tudta volna pontosan megnevezni, miféle kapcsolat lehet köztük.
- Csodálatos vagy - suttogta a fülébe a férfi, majd egy lágy kézcsókot lehet a lány apró kézfejére.
- Ugyan már - pirult el Hermione teljesen, és zavartan húzta össze a lepedőt maga körül.
- Ne vitatkozz velem folyton! - cirógatta meg a lány arcát.
- Én? Nem is vitatkozom veled.
- De.
- De nem.
- Ne csináljunk ebből ördögi kört! – csókolta meg gyengéden.
- Felőlem...
- És mit érzel? - kérdezte Draco.
- Éhes vagyok – mondta Hermione ügyesen hárítva a kérdést.
- Úgy értem az előbbiek után.
- Őszintén?
- Igen.
- Fogalmam sincs.
- Az meg hogy lehet? - kérdezte a férfi, és ráérősen kezdett el Hermione hajával játszani.
- Nem tudom. Kicsit furán érzem magam.
- Én is. De jó értelemben furán. Nem akarok elszakadni tőled. – Fúrta bele magát a mogyoróbarna hajzuhatagba, imádta az illatát.
- Csak azt ne mondd, hogy szerelmes lettél belém – fordult meg Hermione és nézett a szürke szempárba.
- Nagy baj lenne, ha megtörténne?
- Nem tudom, de szerintem nem igazán.
- Ugye nem kell elkezdenem udvarolni? – kérdezte fintorogva.
- Ha ez azt jelenti, hogy szerenádot adsz nekem és szerelmes verseket írsz, akkor inkább hagyd ki.
- Pedig csodás hangom van – bizonygatta bőszen a férfi.
- Nyilván neked olyan van. Leginkább a sellők csodálatos hangjához tudnám hasonlítani.
- Hehe, nagyon vicces. Ne mondd, hogy te szebben énekelsz.
- Nem mondom, de nem is énekelek.
- Miért?
- Mert nem akarom elhomályosítani a nemlétező művészeted – nevetett a lány.
- Milyen rendes, melegszívű és tüzes feleségem van nekem.
- Csak nem elkezdtél megőrülni?
- Ugyan már. Sosem adnám meg neked azt az örömöt, hogy a Szent Mungó elmeosztályán láss.
- Pedig amilyen őrült vagy, ott lenne a helyed.
- Miért lennék én őrült?
- Tisztára úgy nézel ki, mint egy őrült.
- Én? - ráncolta össze a homlokát Draco.
- Aha.
- Szerintem tévedsz.
- Ha te mondod...
- Hagyd abba, és inkább teljesítsd asszonyi kötelességeidet!
- Menjek el vásárolni?
- Nem pont erre gondoltam.
- Mossam ki a ruháidat?
- Nem egészen.
- Szidjam le a férjecskémet?
- Nem.
- Hát akkor mire gondolsz? - Erre a kérdésre csupán egy sokatmondó, ravasz mosoly volt a válasz. - Gondolhattam volna.
- Hiszen kell az örökös, nem?
- Ha teljesíteni akarjuk a szerződést, akkor igen.
- Akarsz egyáltalán gyereket tőlem?
- Ezt talán pár órával ezelőtt kellett volna megkérdezned.
- Miért, máris terhes vagy?
- Ne bízd el úgy magad. Honnan veszed, hogy egyszeriben sikerült is összehoznod egy kis Malfoyt?
- Bízom a képességeimben.
- Áh, szóval már van legalább tíz gyereked.
- Dehogy van.
- Akkor miféle képességekről beszélünk? - csipkelődött a lány.
- Mondd csak, másokat is szoktál idegesíteni?
- Nem mondhatnám.
- Akkor az őstehetség keresi a kiutat - mondta gúnyosan a férfi.
- Jól van, nem akartam gúnyt űzni belőled.
- Hagyom, hogy kiengesztelj.
Hermione elmosolyodott, majd lágy csókot nyomott a férfi ajkaira.
- Nem rossz, de én nem erre gondoltam.
- Ne légy telhetetlen!
- Én? Soha. - Draco egy hírtelen ötlettől vezérelve még közelebb húzta magához a lány, majd újra Hermione törékeny testének felfedezésébe kezdett. Maga sem tudta, mit is érez valójában a lány iránt, de egyáltalán nem kötelességből tette, amit tett. Vágyott a lány közelségére, érintésére és édes csókjaira.
Nem érezte kényszernek, hogy vele legyen. Talán mégis megérintette szívét a szerelem? Vagy ez csupán erős vágyódás? Ez most egyáltalán nem érdekelte és a legkevésbé sem zavarta. A lány köré csavart lepedőt egy mozdulattal félrehajította. A fehér lepel lágyan, erőtlenül hullott a padlóra.

A szobába belibbenő szél meglobogtatta a függöny csipkeredőit. Kint, a déli napsütésben a hullámokon lágyan ringatóztak az azúrkék égbolt alatt az apró vitorlások. Végtelennek tűnt az óceán, s a horizonton úgy tűnt, az ég és a víz egybe olvad. Távolról sirályok hangja hallatszott, és vidám fürdőzők nevetését vitte tova a lenge szellő.

hozzászólások: 0