17. fejezet
Vallomás


Pattanásig feszült helyzet, egy izgatott pár, számtalanul sok lassan múló perc - ez jellemezte ezen a délutánon az ifjú Malfoy házaspár szobáját. Draco óvón átölelte Hermionét, és elgondolkozva játszott a hajtincsekkel, amik rakoncátlanul keretezték a nő távolba révedő arcát. Siettette volna az időt, de sajnos ez nem állt módjában.

Nagyon szerette volna tudni, hogy mi lesz a teszt eredménye. Bizsergető izgalom járta át a testét, erősen szorította meg a törékeny nőies kezet. Hermione Dracóra nézett. Tekintetük egy végtelennek tűnő röpke pillanatig összefonódott. Draco lelkét egy vallomás nyomta és úgy érezte, ki kell mondania, de nem tudta, hogyan kezdjen hozzá.

A percek egyre csak teltek. Hermione izgatott szívdobogással várta az eredményt, és nagyon meglepődött magán, amiért így viselkedik. Még mindig abszurdnak tűnt a házasságuk, no meg a gyerekvállalás is. Hihetetlen, és mégis igaz. Gondolkodott rajta, hogy keresnie kellene egy pszichológust, aki végre rendet tenne a fejében.
- Fekete - állapította meg Draco. Hangja tisztán és határozottan csengett, és Hermione úgy vélte, szavai visszhangot vernek a falakon is.
- Igen, én is látom - sóhajtott Hermione. Rettenetesen szomorú lett. De miért? Hiszen az egész házassága csak egy jól szervezett üzlet volt.
- Mit jelent? - kérdezte Draco.
- Azt, hogy nem lesz kisbabánk - közölte elfúló hangon, majd elkezdett sírni.
- Jaj, ugyan már, ez nem jelent semmit!
- Tudom, de...
- Én is azt szerettem volna, hogy ha pozitív lesz, de nem így alakult. Ne sírj már! - mondta kedvesen.
- Ne haragudj! Csak kicsit kiborultam. Nem tudtam, hogy ennyire meg fog viselni. - Azzal újra elsírta magát. Draco nagyot sóhajtott, majd szorosan magához ölelte.
- Ugyan már, nincs semmi baj.
- De van - potyogtak továbbra is a könnyei.
- Higgy nekem, nincsen semmi baj! - mondta Draco komolyan.
- Jól van - szipogta a boszorka, és Dracóhoz bújt, majd megint kitört belőle a zokogás.
Az ifjú férj az ölébe vette Hermionét és csendesen suttogott neki, ringatni kezdte a reszkető testet. Megszakadt a szíve érte, és egy keserű mosollyal magában elraktározta ezt a pillanatot. Hermione is éppen úgy akarta a babát, ahogy ő. Hihetetlen boldogsággal ajándékozta meg őt, még ha negatív is lett a teszt. Torokszorítóan jó érzés, ami egész testét végigjárta és átmelegítette a szíve tájékát is. Olyan erőt adott neki, mint semmilyen más erősítő bájitalfőzet nem tudott volna.

Teljesen biztossá vált az, hogy összetartoznak. Lehet, frigyük nem a szerelem jegyében köttetett, de mégis úgy látszott, egymásnak teremtette őket az ég, s Merlin segedelmével végre talán boldog család lehetnek. Most már biztosan megmondja neki, hogy mit érez iránta. Ahogy a karjaiban tartotta a pityergő szépséget, a boldogság mellé némi szomorúság is vegyült. Átérezte felesége lelkének kínzó fájdalmát és eldöntötte, sosem hagyja Hermionét szenvedni. Még mindig nem érzett magában elég erőt, hogy megvallja szívének legtitkosabb vágyát, immáron józanul, tiszta fejjel. Nem ez volt a megfelelő pillanat.

Hermione oltalmat keresve kapaszkodott Dracóba, és úgy ölelte, mintha sosem akarná elengedni. Őrült módjára kavarogtak benne az érzelmek. Vágyott egy gyermekre és most, hogy kiderült, mégsem növekszik benne egy újabb élet, teljesen összetört. Miért akarta ezt a gyereket? Mintha menekült volna a régi élete elől és kihasználná Dracót, a képtelen házasságukkal együtt. Önzőnek érezte magát, amiért élvezte a törődést. Hagyta Dracónak a kényeztetést és ettől lassan-lassan megnyugodott. A férfi óvatosan a közös ágy felé vitte a nőt, majd gyengéden lefektette.
- Nem akarom ezt többet megcsinálni- suttogta halkan.
- Nem is kell - mondta Draco és homlokon csókolta Hermionét. - Nem hagyom, hogy szenvedj!
Egyikük sem vette észre, hogy a főzet színt vált, majd szép lassan köddé válik és semmi sem marad az üvegcsében. Talán jobb is volt így, mivel nem emlékeztette őket a valóságra.

***

Draco reggel egy bagoly panaszos huhogására ébredt. Reménykedett, hogy Hermione nem hallotta meg és nem ébredt fel a zajra. Hajnalig beszélgettek, mire el tudtak aludni… Nem is gondolta volna, hogy Hermionénak ekkora fájdalmat és szomorúságot okoz egy egyszerű teszt. Egy ostoba családi hagyomány – gondolta mérgesen. Őt annyira nem rázta meg, de szerette volna, ha már most sikerül. Még bele sem gondolt igazából milyen apának lenni - jutott eszébe hirtelen.

Eddig csupán egy teljesítendő feladat volt mindez, most azonban kezdett igazán valósággá válni ez a csodálatos, de egyben rémisztő kihívás. Maga sem értette, miért ijed meg a felelősségtől. Ő is akarta, hogy gyerekük legyen, és kezdte azt gondolni, hogy nem csak az utódlás miatt. És miért nem rémül meg? Fáradt és nyúzott volt ennek a kérdésnek a boncolgatásához, inkább úgy döntött, felkel és átveszi a bagolytól a levelet.

Fájdalmas sóhajt hallatott. Édesanyja írt neki és kérte, hogy azonnal fáradjon a lakosztályába, mert beszélni szeretne vele. Eddig sikeresen elkerülte, de most már nem úszhatta meg. Draco tudta miről van szó, viszont semmi kedve nem volt, hogy ezt megvitassa az anyjával. De mit tehetett? Felöltözött és elindult.

Sosem látta még ennyire nyomasztónak a kastély ezen részét. Talán a ködös, nyirkos kinti idő teszi, hogy még idebent sem lát semmi szépet. Fáradtan kopogott be az ajtón, ami azonnal utat engedett neki. Mintha ebben a szobában megállt volna az idő. Már kiskorától fogva így nézett ki, anyját még most is annak a tündéri tüneménynek látta, mint régen.

Kecses, törékeny szépség, aki mindig óvta és védte őt. Nagyon szerette az anyját. Fogalma sem volt, hogy miért nem állt a fehér mágusok oldalára, ahogy a nagynénje, Andromeda. Sosem harcolt a háborúkban, inkább megbújt a Malfoy kúria rejtekében, körülvéve a sok növénnyel, és ez kitöltötte az életét.
- Jó reggelt, fiam! - köszöntötte Narcissa, amint a virágokat rendezgette a polcokon.
- Jó reggelt anyám! Hogy aludtál? - köszönt vissza Draco, és egy puszit nyomott anyja arcára.
- Igazán kellemesen. És te?
- Fogjuk rá, hogy jól.
- Történt valami? - fordult hozzá, miközben valamiféle oldatot spriccelt a sarokban álló hatalmas növényre, ami ettől bimbókat növesztett, majd a virágai lassan nyílni kezdtek.
- Igazából semmi lényeges, csak megcsináltuk a terhességi tesztet.
- Ez neked nem lényeges? - háborodott fel hirtelen az asszony. - Hermionét is megkértem, hogy értesítsen, ha megvan az eredmény, de ezek szerint hiába.
- Nem volt abban az állapotban, hogy megtegye - sóhajtott Draco.
- Mi történt? - kérdezte aggódó tekintettel.
- A teszt negatív lett.
- Ez igazán nagy baj - mondta, majd újra a növényeihez fordult. - Tudod Draco, hogy sürget az idő.
- Annyira nem sürget.
- De igen. A Nagyúr két hét múlva audienciára fog hívni.
- Elárulnád, hogy ezt mégis honnan szeded?
- Apád mondta a minap.
- Azt hittem, időt nyertem a verssel – forgatta meg a szemét Draco.
- Igen, akkor nyerted ezt a két hetet.
- Olyan jutalom ez, mint a leprikónok aranya – morogta Draco.
- A semminél azért több – jegyezte meg Narcissa.
- Nem csinálunk több tesztet.
- Ugyan miért nem?
- Mert Hermione kiborult tőle.
- Nagyanyád szóvá fogja tenni - sóhajtott egy hatalmasat Narcissa.
- A nagyi nem fog szólni semmit sem.
- Rosszul ismered őt, Draco. Amibe bele tud, abba beleszól.
- Túlzásokba esel - mondta Draco. – A nagyi nem egy vén sárkány.
- Nem kívánok a nagyanyádról vitatkozni. Maradjunk abban, hogy egy áldott jó asszony. – Bár Narcissa magában álnok kígyónak nevezte.
- Ahogy kívánod, anyám - bólintott Draco.
- Most pedig jobb lesz, ha a szalonba mész.
- Miért?
- Dominique Gilles megérkezett.
- Már csak ez hiányzott a napomból - sóhajtott Draco, majd elköszönt anyjától és megszaporázott léptekkel a szalonba sietett.

***

Hermione miután Dracót nem találta a szobában, a Malfoy kastély szalonjában ücsörgött egyedül, és a Reggeli Prófétát olvasgatta. Nem írtak semmi érdekeset, csupán szokványos eseteket közöltek le. No meg persze a mindennapi dicsőítés Voldemort irányába, aki bábokként mozgatta a minisztériumi dolgozókat. Hermione kicsit elhúzta a száját, és inkább továbblapozott. Talált egy képet Dracóról, amint Nagini születésnapi zsúrján szaval és egy rövid cikket, ami az ifjú Malfoy költői képességeit magasztalja. A lány nem állhatta meg, hogy hangosan fel ne nevessen. Pálcájával gyorsan kivágta a cikket, és talárja egyik zsebébe süllyesztette. Elhatározta, hogy rászedi a kedves férjét egy kis vásárlásra. Nagyon szeretett volna megszerezni egy albumot, amibe ezeket a cikkeket beleragaszthatja.

Amint így mosolygott magában, egy férfi lépett be a szalonba. Hermione mosolya kicsit elhalványult és megpróbált hideg arckifejezéssel nézni a férfira. A Nagin -féle bálon találkozott Dominique-kal, akit már akkor sem kedvelt, csupán eljátszotta az érdeklődő nő szerepét, hogy bosszanthassa Dracót. Ellenszenves volt neki a férfi, de a cél érdekében egy kis jó modort bevetni végül is nem baj, és senki sem róhatta meg azért, ha valakivel emberien beszélt. De mekkorát tévedett, amikor túlbecsülte az illető intelligenciáját!
- Jó reggelt, Mrs Malfoy!
- Jó reggelt!
- Örülök, hogy újra láthatom - mondta a férfi, majd kezet csókolt Hermionénak, akinek ettől felfordult a gyomra.
- Én is - szólalt meg színtelen hangon.
- Meg se kérdezi, miért vagyok itt? - mosolygott negédesen.
- Úgy is elárulja, ha nem tévedek.
- Magát akartam látni.
- Sajnos ezt nem tudom értékelni - sóhajtott a lány.
- Ugyan miért?
- Mert férjezett asszony vagyok.
- Nekem nem jelent gondot.
- Márpedig jobb, ha felhagy ezzel a játékkal, és keres magának egy nőt, akivel egy véleményen vannak szimpátiaügyileg.
- Szabad szellem vagyok, engem nem lehet csak úgy lekötni - nevetett.
- Azt ajánlom, hagyjon engem békén, mert megismerkedhet a pálcámmal! - morogta Hermione, és nem vette észre, hogy az ajtó mögül Draco árgus szemekkel figyeli a jelenetet, no meg majdnem szétrobban a méregtől.
- Jól van kedvesem, nem kellene ilyen hevesnek lennie. Talán az elfojtott vágy van önre ilyen hatással.
- Már megbocsásson, azért jött ide, hogy sértegessen?
- Nem, inkább meghódítanám a szívét.
- Kár a gőzért - legyintett Hermione, amikor is a férfi elkapta a kezét és magához rántotta.
- Igazán?
- Ha nem akar a férfiassága nélkül távozni, azt ajánlom, engedjen el! - kiabált Hermione.
- Csak egyetlen csókot - szorította magához a nőt, aki undorodva fordította el a fejét.
- Mi maga, valami hős szerelmes, vagy mi? - mérgelődött Hermione, és észrevette Dracót. – Édesem, te viszont most már tényleg közbeléphetnél és leszedhetnéd rólam ezt az idiótát!

Dracónak sem kellett több, előkapta a pálcáját és a megfelelő átokkal a falhoz kente a bájgúnárt. Megrészegedve tekintett a földön elterülő férfira, akivel mindig is ezt szerette volna tenni, de sosem volt rá alkalma. Elővette legarisztokratikusabb arckifejezését és lángoló, dühös tekintettel közelítette meg a földön mászó ijedt betolakodót.
- Mit keresel itt?
- Apádhoz jöttem.
- És a feleségemet inzultálod?
- Nem csináltam semmit.
- Nyilván csak ok nélkül szorongattad és követeltél csókot tőle - mennydörögte Draco.
- De én nem...
- Nem akarlak többé a feleségem közelében látni! És ha jobban meggondolom, erről a Nagyúrnak is tudnia kell.
- Kérlek, csak ezt ne!
- Akkor gondolkodtál volna, amikor belekötöttél a feleségembe.
- De hiszen csak egy koszos sárvérű - nevetett.
- Azt ajánlom, hordd el magad, mielőtt még nagyobb bajod esik! – sziszegte, és közelebb nyomta pálcáját a férfi nyakához, egyik lábával rálépett a vállára.
- Mi ez a lárma? - jött be a szalonba Lucius.
- Áh, apám, a vendégünk megsértette a feleségemet, engem és a családunkat.
- Mi történt? - sóhajtott gondterhelten a családfő, mintha az egész világ összes gondja az ő nyakába szakadt volna.
- Ki akart kezdeni a feleségemmel - morogta Draco, majd Hermionéhoz ment.
- Ez igaz? - nézett a zilált hajú, dühös Hermionéra, aki egész testében remegett.
- Igen - mondta határozottan.
- Hazudik! - találta meg a hangját Dominique.
- Sosem hazudnék.
- Valld be, hogy csak színjáték volt az egész.
- Ez nem igaz! - dühödött fel a nő, és Dracónak kellett visszatartania, nehogy kikaparja a férfi szemét.
- Mr Gilles, kérem, azonnal távozzon önként, vagy ha nem, magam dobatom ki! - adta meg a végszót Lucius. - Ne aggódjon, a Nagyúr is értesülni fog róla, hogy milyen arcátlan vétséget követett el a családunk és menyem ellen.
- Hogy nevezhet a menyének egy sárvérűt, maga véráruló?
- Hogy merészeli? Ennek a lánynak tisztább a vére, mint a magának.
- Micsoda? - kérdezte Draco és Hermione egyszerre.
- Aranyvérű - mondta egyszerűen Lucius.
- Ez lehetetlen - vágta rá Hermione.
- Voldemort vére.
- Mi? - kérdezett vissza, aztán elsápadt, majd Draco karjaiba ájult. Lucius megforgatta a szemét, aztán riadoztatta az őrséget.
Pár perc múlva Dominique már a kapukon kívül találhatta magát egy hatalmas pocsolya kellős közepén. Lucius őt is felírta a meggyilkolandók népes listájára és a következő ballépésnél, amit a Malfoyok ellen követ el, az lesz a sorsa, hogy csendesen el fog tűnni a névtelen sírban.

***

Draco úgy döntött az lesz a legjobb, ha egy gyógyítót hív az ájultan heverő Hermionéhoz, aki persze tiltakozott ez ellen, miután felébredt. Draco mindennek ellenére hajthatatlan volt és egyórás veszekedés után végre rábírta nejét, hogy vizsgáltassa ki magát. A Malfoy család gyógyítója mindig rendelkezésre állt, ha kellett valami, szóval ez egyáltalán nem okozott problémát. Így alig pár perccel később már meg is érkezett, hogy kivizsgálja Hermionét.

Az igazat megvallva, Draco nagyon meg volt ijedve. Attól tartott, hogy a nőnek komoly baja is lehet. A várakozást soha nem viselte könnyedén, ezért alig tudott nyugodtan ülni a fotelban. Ráadásul még mindig nagyon dühös arra a szemét bájgúnárra, aki nem hagyott békét az ő feleségének. Nem lett volna rest megfojtani, de tudta, hogy azzal nem oldana meg semmit.

Fél óra múlva a gyógyító fáradtan lépett ki a lakosztályból. Az ifjú férj rögtön felugrott a helyéről, és kérdőn nézett a férfira.
- Mrs Malfoy teljesen ép és egészséges. Csupán egy kicsit felizgatta magát, ezért ájult el.
- Szükséges valamiféle óvintézkedés esetleg?
- Vitaminokat írtam fel neki. De más egyébre nincs szüksége. Sétáljon többet a szabadban, de ez mindenkire érvényes.
- Rendben…- habozott. – Tudja, nagyon szeretnénk kisbabát a feleségemmel, és…
- Ne aggódjon, egyelőre nincs miért! Mindketten rendben vannak, úgyhogy igazán nincs ok az idegeskedésre.
- Akkor nagyon szépen köszönöm, hogy idefáradt!
- Igazán nincs mit, Mr Malfoy! Viszontlátásra.
- Viszontlátásra - mondta Draco, és azonnal Hermionéhoz sietett.
A boszorka addigra már a fotelban ült, és mérgesen meredt Dracóra.
- Most haragszol rám?
- Komolyan kérded?
- De ugye nem csak rám? – nézett rá reménykedve Draco.
- Nem csak rád.
- Rám miért haragszol?
- Mert egy halom felesleges vizsgálatnak tettél ki!
- A saját érdekedben.
- Tudtam, hogy semmi bajon nincs, csak fölcukkoltam magam, erre te rögtön gyógyítót hívatsz ide!
- Csak biztosra akartam menni. Annyira megijesztettél… A gyógyító megerősítette, hogy semmi bajod, úgyhogy megnyugodtam.
- Miért nem hallgatsz rám sose? – kérdezte a boszorka lemondóan.
- Miért baj, ha óvatos vagyok?
- Nem baj.
- Akkor?
- Áhh... nem tudom.
- Csak szeretném, ha minden rendben lenne veled.
- De nincs is semmi bajom.
- Hála Merlinnek! Nem tudnám elviselni, ha történne veled valami… - mondta Draco, és átölelte kedvesét.
- Fontos vagyok neked? - kérdezte Hermione, és belesimult az ölelő karokba.
- Igen, nagyon - csókolta meg lágyan.
- Miért?
- Mert szeretlek. Nem tudom, hogyan és mikor, vagy miért, de megtörtént. Fontos vagy nekem minden tekintetben, és nem akarlak elveszíteni, mert abba belepusztulnék. Fogalmam sincs, hogy érzel irántam, de azt hiszem, én sem vagyok számodra közömbös.
Lehet, ez egy cseppet sem összeszedett vallomás… és nem is olyan, amilyet a nők elvárnak, de… Egyet tudok, hogy szeretlek, veled akarok lenni és nem érdekel senki más, csak te. Lehet, hogy a Nagyúr kényszerből adott össze minket, és talán szerelemnek is túl korai ezt nevezni, de akkor is ezt érzem. A szívem majd kiugrik a helyéből, csak te jársz a fejemben, még az álmaimba is ott vagy. Egy napon talán te is így fogsz érezni…
- Én is szerelek téged - mondta Hermione, és hevesen megcsókolta Dracót. Csak ennyit tudott mondani.
- Tényleg? Igazán, őszintén?
- Igen - nevetett a nő.
- Ez csodálatos - nevetett Draco is.
Béke és mély boldogság telepedett a lelkére. Legszívesebben világgá kürtölte volna, hogy Hermione szereti. Azt hitte a szíve már rég halott, és nem tud senkit sem szeretni, de ez egyáltalán nem így volt. Ahogy a törékeny testet karjaiban tartotta, végleg megnyugodott.

"Az igazi szerelem felemel, és mindig többre sarkal. Lángra lobbantja szívünket és békét teremt az elménkben... te ezt tetted velem..."
(Nicholas Sparks: Szerelmünk lapjai)

hozzászólások: 0