26. fejezet
Malfoy nagyi


Mennydörgésszerű hang hallatszott a kúria bejárata felől, majd még egyszer, és ezzel egy időben néhány ijedt veréb röppent a magasba. Egy pillanatra csend lett, utána ismételten egy hatalmas nagy csattanás rázta meg az épületet, s az ajtó végre kinyílt. Sok varázslat védte ugyan a kúrát a betolakodóktól, de a dühös rokonoktól semmilyen...

Lucius Malfoy nyugodtan iszogatta tovább italát, amit nemrég szolgáltak fel neki. Sóhajtott egyet – mintha a nedű íze lenne az egyetlen zavaró momentuma a napjának…
- Bellatrix! – hangzott egy mély, érces hang a Malfoy kúria előcsarnokában. Aztán már csak a kristálycsillárok csilingelését lehetett hallani.
- Megjött a férjed – jegyezte meg szenvtelenül Lucius, és nagyot kortyolt a poharából, amiben – Narcissa külön kérésére – nem whiskey, hanem almalé volt.
Lucius nehezményezte felesége egészség mániáját. Jó, igazából utálta, de azt mégis csak túlzásnak tartotta, hogy sosem csinálhat azt, amit akart. Egyes barátai szerint a házasság pontosan erről szól. Oh, miért is nem hitt nekik? Mostanság túl sok időt töltött itthon, legalábbis ahhoz eleget, hogy Narcissa szemmel tarthassa.

Mivel már Voldemort győzelme után nyugállományba helyezték, nem volt más választása, a nap legnagyobb részében otthon tartózkodott. Végül is a maga módján szerette a feleségét és a családját, tehát annyira nem esett nehezére, hogy megfeleljen Narcissa elvárásainak - de tegyük hozzá: eléggé vágyott már egy kis szabadságra. Most épp leginkább idegesítő sógorától kívánt megszabadulni. Rodolphus megbánja még, hogy ekkora felfordulást csinál…
- Bella! – kiáltott még egyszer a dühös sógor az előcsarnokból.
- Lucius, csinálj már valamit! – kelt fel a fotelből Narcissa, és idegességében elkezdett fel-alá járkálni a szobában.
- A te ötleted volt, hogy idehívjuk. Nálad is van pálca. Ha valami gondod van, akkor intézd el Rodolphust! Nem fog senkinek sem hiányozni.
- Kérlek, Lucius! – nézett rá a nő, nagyon ügyelve arra, hogy még véletlen se nézzen nővérére, akinek szeme eközben szinte villámokat szórt a méregtől.
- Mégis mit gondolsz, mit tehetnék? – tárta szét a karjait, és gúnyosan nézett feleségére, akinek hófehér arcát most apró rózsaszín foltok keretezték. Lucius egyből tudta, hogy nem a megfelelő szavakat használta. Ugyan bájosnak találta Narcissát ilyenkor, de nem mert rámosolyogni, mert akkor különösen fagyos éjszakára számíthatott volna.
- Bellatrix Black Lestrange! – üvöltött türelmét vesztve a felpaprikázott férj.

Bellatrix összerezzent, és egészen kicsire húzta össze magát. Soha, egyetlen férfi sem rémítette meg ennyire, mint a saját férje. Pedig elég nagy varázserővel rendelkezett, szóval mindenféle félelem nélkül indulhatott harcba akárki ellen. Most pedig mintha fordult volna vele egyet a világ… Össze volt zavarodva, nem tudta mitévő legyen.

Még az azkabani évek sem rémítették meg ennyire. Annyira irreálisnak tűnt ez a helyzet és annyira felfoghatatlannak. Gyermeket várt, de sosem hitte, hogy ez lehetséges, sőt azt sem, hogy a saját férje a gyermek apja, ami normális családokban nem szokott meglepő lenni, de jelenleg…

Ők ketten olyanok voltak egymás számára, mint két ellenség. Kényszerházasság volt az övék, amibe némi rangért cserébe bele is mentek. Durvák voltak egymással, főleg miután nem sikerült egy örököst sem nemzeniük. Most meg egy átitalozott éjszaka után, ami nem kevés tűzzel volt tele, mondhatni pillanatok alatt sikerült…

Bella a lehetséges menekülési útvonalakat latolgatta, de egyikhez sem volt elég gyors, sőt igazából még föl se mérte a terepet, Rodolphus már rá is talált. Kivágódott az ajtó, és azonnal belépett rajta mélyen tisztelt férje egy levéllel a kezében. Bella tudta, hogy húga küldte neki… más nem lehetett.

Rodolphus dühös volt - Bella végigmérte őt. Fekete haját, amin mintha nem is fogott volna az idő, hátul rövidebbre vágták, elől pedig meghagyta egy kicsit hosszabbnak, hogy eltakarjon néhány átok ejtette sebet. Bella emlékezett ezekre a hegekre, lesütötte a szemét, mert nem bírt többet a férfira nézni, akinek barna szemei izzottak, akár a parázs. Bellatrix olyan kicsinek és védtelennek érezte magát mellette, mint még soha…

Most, annyi harc, kegyetlenség után, úgy állt saját férje előtt, mint egy áldozat. Ennél szánalmasabbat el sem tudott volna képzelni.
- Miért nem válaszolsz, ha szólok hozzád? – kérdezet a férfi dühösen.
- Mert nem akartam kiabálni. Megsértettem volna a húgomat és a családját – válaszolt kimérten, de le kellett tennie a csészét, mert kicsit remegett a keze.
- Nem tanultál még eleget a hibáidból? Nem szeretem, ha felbosszantanak. Még a férjed vagyok, szóval bánj velem tisztelettel!
- Tudom, de ez nem ok arra, hogy meghajoljak előtted.
- Magyarázatot követelek! – üvöltötte a férfi.
- Most, mindenki előtt, vagy megvárod, amíg hazamegyünk? Ha még van egyáltalán közös otthonunk – tette hozzá halkabban a nő.
- Most azonnal! – sziszegte dühösen.
- Jó, teregessük csak ki az intim, privát szennyest… – kérette magát tovább, majd vett egy nagy levegőt. Kicsit szédült ugyan, de tartotta magát amennyire lehetett.
- Örökké kell várnom, vagy elkezded? – sürgette a férfi.
- Mit akarsz még tudni? Minden ott áll a levélben, nem mondhatok újat… Felcsináltál, te rohadék! Tessék, most boldog vagy? Remélem, örülsz, hogy ez történt. Végre lesz valami értelme ennek az egész házasságnak – felelt magából kikelve a boszorka.
- Tessék?
- Jól hallottad! Vagy netalán megsüketültél a saját ordibálásodtól?
- Narcissa azt írta, hogy el akarsz válni. Ne akarj engem átvágni Bella, mert esküszöm, megbánod! – mondta egy kicsit kisebb hangerővel. Bella körülnézett, hogy rokonait kellőképpen helyre tegye, de Narcissa és Lucius valamikor a vita elején kimehettek a szobából, mert rajtuk kívül nem volt senki a helyiségben.
- Azt hiszed, a Nagyúr megengedné a válást? – vetette oda gorombán Bella, de remegett a dühtől és a közeledő ájulástól.
- Azt hittem, meggyőzted – morogta egyértelműen célzó hangsúllyal.
- Mióta nyugdíjazottá tett, nem is beszéltem vele négyszemközt. Mostanában pedig kisebb gondom is nagyobb, mint a Nagyúr után futkosni.
- Oh – fújta ki magát Rodolphus, és lehuppant az egyik fotelbe. – Szóval azt mondod, terhes vagy?
- Igen – válaszolt tömören.
- Tőlem van?
- Malazárra mondom, igen! Csináltattam az egyik gyógyítóval több tesztet is.
- De mégis… hogy lehet ez? Hiszen azt mondták… – tette a fejére a kezét, és lerogyott a kanapéra. Minden olyan kusza volt és abszurd. – Hamarosan ötven évesek leszünk mind a ketten, és egy gyerek… csak most? Hihetetlen. Egyáltalán megtartjuk?
- Igen – vágta rá Bella.
- Azt hiszem, nagy változások lesznek itt.
- Mire gondolsz? – kérdezte kissé higgadtabban Bella.
- Nincs többé nyitott házasság – jelentette ki határozottam.
- Oh, de bánhatják majd ezt a szeretőid… – mondta gúnyosan Bella.
- Nem érdekel. Most más dolgok fontosak.
- Szóval ne csak játsszuk a képmutató családot, hanem éljünk is a szerint? – hördült fel a nő. – Normális vagy te?
- Mi bajod van, Bella?
- Ne mondd nekem, hogy téged érdekel ez a gyerek! – nevetett Bellatrix. – Nem is szorult beléd apai ösztön, sőt, semmilyen!
- Az én vérem, és gondoskodni fogok róla – jegyezte meg határozottan.
- Mióta lettél ilyen szentimentális?
- Áruld már el, mi bántja a csőröd!
- Csak az, hogy eddig egyetlen egyszer sem akartál velem lenni. Mióta megtudtad, hogy nem lehet közös gyerekünk, még inkább eltávolodtál, másokhoz menekültél… Most meg azt akarod, hogy játsszuk meg a boldog családot?
- Miért ne?
- Te nem vagy eszednél! Nem játszom el a boldog családanyát. Sőt, el tudsz engem képzelni annak?
- Akkor mit akarsz tenni?
- Még nem tudom. De legelőször haza megyek.
- Jól van – egyezett bele Rodolphus.
Bellatrix nem tudta mit mondjon még. Elég volt ez egy, sőt több hétre is. Narcissa ekkor belépett a szalonba, de ezzel egy időben egy bagoly kocogtatta meg az ablaküveget. A nő gyomra azonnal görcsbe is rándult - ismerte a baglyot, mindennél jobban, és azt remélte, hogy soha nem fogja újra látni..
- Majd én átveszem – mondta Bellatrix, és kinyitotta az ablakot.
A madár lepottyantotta a levelet, majd a következő pillanatban már ott sem volt.

Hamarosan megérkezem.
E. M.
Csupán ennyi állt a pergamenen, de éppen elég ahhoz, hogy Narcissa összerezzenjen, és azonnal nekiálljon intézkedni.


***

Lucius Malfoy mindig büszke ember volt, már gyerekkorában is. A Malfoy név volt számára a legfontosabb, és a végletekig követte szülei parancsát, kivéve egy kérdésben, ami nem volt más, mint a házasság: ugyanis nem Narcissát szánta neki édesanyja. Lucius nagyon jól tudta, hogy Eleonora Malfoy, egy erős, keménykezű asszony, akinek nem volt fenékig tejfel az élete.

Neki is kényszerházasságban kellett élnie Lucius apjával, de megszerették egymást, és első fiuk születése után teljes volt a családi boldogság. Viszont a társadalom és a kezdődő halálfaló mozgalom meggátolta a normális és nyugodt életet. Abraxas Malfoy azonban a kelleténél korábban távozott az élők sorából, ám a Black családdal kötött titkos paktummal Lucius és a család tudta nélkül megváltoztatta elsőszülött fia életét.

Eleonora kemény kézzel tartotta össze a családot - ezért sem akarta engedni, hogy Lucius magának válasszon feleséget. A szerelem mit sem változtatott a döntésében. Hosszas szervezés után megegyezett a Rosier családdal, azonban azzal nem számolt, hogy Lucius roxfortos éveinek végén megismerkedett egy mardekáros szépséggel, aki a Black család üde és különleges virágszála volt.

Minden megvolt benne, amit Lucius elvárt egy nemesi famíliából származó nőtől. Persze a Blackeksosem a jó modorukról voltak híresek, sőt, botrányoktól sem volt mentes a repertoárjuk. A Black lányok híre volt akkoriban terítéken minden társasági rendezvényen. Andromeda - a legidősebb nővér - egy mugli származású férfihoz ment hozzá; Bellatrix beállt a halálfalók közé, ami ugyan dicséretes cselekedet volt, de egy arisztokrata nő számára ez egy súlyos visszalépésnek számított. Kényszerházassága ugyan javított a hírén, viszont későbbi botrányos viselkedése is visszhangot vert. Unokatestvérük, Sirius Balck pedig a Griffendélbe került, ami szintén szégyenletes volt, ugyanis ő volt a második, aki megszakította a hagyományt…

Egyedül Narcissa Blackről nem pletykált senki, az aranyvérű társaságban ő volt az egyetlen, akiről elismerően nyilatkoztak. Édesapja és édesanyja kínosan ügyelt a mézszőke lány neveltetésére; születése körülményeiről pedig valamiféle titkos varázslatról szóló pletykák keringtek. Azóta a Black család kertjében ritka és értékes fekete nárciszok nyíltak, amik a legtöbb betegségre gyógyírt jelentettek. Hajszíne is különlegesnek számított, mivel a Blackek minden generációjának fekete haja volt, neki pedig teljesen szőke.

Narcissa a kedvességével és végtelen szerénységével megnyerte magának Lucius Malfoy szívét, aki majdnem minden este a lány ablaka alatt surrant el, amikor barátaival a nagy mulatozások után hazafelé tartott, vagy megleste a lányt, amikor a virágokat gondozta a kertben. Narcissa megbabonázta, teljesen a hatása alá került.

Amikor megkérte a lány kezét, nagy felháborodást váltott ki mindenkiből. Főleg Eleonora dühöngött a legjobban, de nem tehetett semmit sem: mire megtudta, hogy fia mire készül, már menyasszonyaként mutatta be Narcissát a társaságban. Blackék Abraxaszal való egyezségre és néhány hivatalos papírra hivatkozva a fiatalok mellé álltak, így Eleonora terve végleg kútba fulladt.

Narcissa, immáron Malfoyként, elég keserves élet elé nézett, és ezt ő maga is így gondolta, annak ellenére, hogy Lucius szerette őt. Eleonora mindig fokhegyről beszélt vele, és soha nem volt jó neki semmi, amit a lány tett vagy mondott. Aztán ott volt a halálfalóság, ami nővérének köszönhetően nem volt teljesen ismeretlen számára… Ugyanakkor nem sokáig tartott ez a helyzet, mert amint a Malfoy család több gyermeke is kirepült a fészekből, a legidősebb Mrs Malfoy elköltözött egy távoli birtokra, ahol nem zavarta senki sem.

És most, ahogy a hallban állva várták a nagymama érkezését, Narcissa gyomra összeszűkült. Már hónapok óta nem látta anyósát, de még mindig benne volt ugyanaz a félelem, ami régen is. Lucius ott állt mellette, ez volt az egyetlen igazi kapaszkodója. Idegesen kopogott a cipője sarkával, aztán meglátta fiát, aki éppen akkor ért be Hermionéval a kertből. Kicsit megnyugodott, hogy Dracót is a közelében tudhatta.
- Lemaradtunk valamiről? – kérdezte Draco meglepetten, látva a feszülten várakozó családtagokat.
- Nagyanyád mindjárt megérkezik – sóhajtott Narcissa.
- Végre! Már azt hittem sosem ér ide – nevetett kicsit kárörvendően, mégis feszengve.
- Én azért reménykedtem benne – jegyezte meg halkan Narcissa.
- Narcissa, az anyósodról beszélsz – nézett rá Lucius sokatmondóan.
- Ne is haragudj Lucius, de tudod…
- Tudom, tudom. Nem kedvelitek egymást, de ez még nem ok arra, hogy reménykedj abban, mégsem tudja az elkövetkezendő napokat velünk tölteni.
- Nem erről van szó, csak…
- Ki nem állhatjátok egymást – sóhajtott Lucius -, de semmi baj, már hozzászoktam. Legalább ünnepekkor és egyéb alkalmakkor elviselitek egymás társaságát. Ez is nagy eredmény negyed évtized alatt.
- Tudod, hogy nem én akartam, hogy így alakuljon.
- Tudom, én vagyok a hibás – vágott mártírarcot Lucius -, viszont nem akartam magamnak frigid feleséget.
- Nem azért mondtam, mert elégedetlen vagyok - mondta Narcissa.
- Tisztában vagyok vele.

Narcissa elmosolyodott, de alig hogy ez megtörtént, kivágódott az ajtó. A hideg szél végigsöpört a helyiségen, ami meglebegtette a jelenlévők ruháját és a falikárpitot. Aztán egy alacsony, vékony asszonyság lépte át a küszöböt. Felszegett fején remekül állt a tollas kalap, palackzöld utazótalárján egy apró gyűrődést sem lehetett észrevenni.

Arcán elenyésző mennyiségű ránc volt, de szigorú tekintete mindenkit tiszteletadásra kényszerített. Eleonora Malfoy elismerően nézett körbe a kúriában, ahol egykoron ő is lakott.
- Anyám, örülök, hogy látom. – Lucius kimérten biccentett, mindenféle látható érzelemtől mentesen, ahogy azt szülei mindig is elvárták tőle.

hozzászólások: 0