34. fejezet
Születés

Fekete fellegek borították az eget, s már órák óta zuhogott az eső. Draco Malfoy mit sem törődve a viharral egy ódon kőépület mellé hoppanált. Fejét az ég felé fordította, s hagyta, hogy arcát áztassa a hűs víz. Fájdalom és keserűség mardosta a lelkét, és azt kívánta, az eső bár el tudná mosni a történteket is. Most egyedül Potterékben bízott – ha ők nem tudnak segíteni, akkor minden elveszett. Az összes erejét össze kellett szednie, hogy ne lássák rajta a gyengeséget... Gyomra ugyan görcsben állt, de ezt az érzést már megszokta az évek során. Hideg fej, logikus gondolkozás – egyedül erre a kettőre volt ma este szüksége. Legszívesebben dühöngött volna, összetörve mindent maga körül, de higgadtságot kellett erőltetnie magára.

Mély levegőt vett, és kopogtatott az ajtón. Kisvártatva egy vékony, beesett arcú, fekete hajú nő jelent meg a bejáratnál. Az álca ellenére is tudta, hogy GinnyWeasleyvel van dolga. Mióta találkoztak az Abszol úton, a nő sokkal jobban elfedte kilétét, ugyanis ezekben a vészterhes időkben egyáltalán nem kockáztathattak egy esetleges lebukást. Neki, Dracónak is meg kellett tennie mindent, hogy a titok titok maradjon, de már egyre vékonyabb jégen táncoltak. Ő azonban a szabadságnál sokkal értékesebbért harcolt.
- Gyere be, már várnak! – szólalt meg vékony hangon Ginny, és szélesre tárta az ajtót a férfi előtt.
- Köszönöm! – mondta Draco, majd belépett a helyiségbe. A Nyúzott Macska, mint mindig, most is tele volt emberekkel. A környék legjobb kocsmája lévén, és az állandó tömeg miatt kitűnő rejtekhelyül szolgált Harrynek, valamint a családjának. Senki nem gyanakodott rájuk, míg kitöltötték a vendégeknek, amit kértek. Draco többször is járt már itt, bár nem mondhatta el magáról, hogy nagyon nagy barátja volt Potternek. Egyedül a közös cél kötötte össze őket.
Átverekedte magát a tömegen és a fojtogató cigarettafüstön, melyet megbűvöltek, így még inkább eltorzítva látták a vendégek az alakját.
Nagyon rosszul érezte magát, bár ezúttal nem a környezet miatt. Most Hermione és a gyermeke voltak a legfontosabbak, képes lett volna bárkivel szembeszállni, hogy megvédhesse őket, ám ezúttal csődöt mondott... De Voldemort meg fog fizetni ezért a tettéért, erre megesküdött magában.
A fából készült lépcsősor minden egyes lépésüket fájdalmas reccsenéssel jelezte. Ginny egy eldugott folyosó felé vezette, melyet egy vastag drapéria mögé rejtettek. Leakasztotta a kis lámpást a falról és intett Dracónak, hogy kövesse; másképp a vak sötétség elnyelte volna őket. Malfoynak végig az volt az érzése, hogy csupán bolyonganak az útvesztőben, egyedül legalábbis biztosan eltévedt volna, de végül Ginny megállt, Draco pedig közben elimserően gondolt Potterékre, amiért tökélyre fejlesztették az álcázást. Itt akkor se találtak volna rájuk, ha csak ezeken a pontokon keresik őket.
- Szólok neki, hogy megérkeztél. Várj meg itt! – zökkentette ki a nő hangja a gondolkozásból. Draco bólintott, majd megállt a vastag tölgyfaajtó mellett.
Utálta eljátszani ezt a széptevéses formalitást minden egyes alkalommal, de nem tehetett mást. Minden egyes feszült várakozással töltött pillanat egyre dühösebbé tette. Aggódott, félt és el volt keseredve, a hideg álarcán azonban egyetlen érzelmet sem engedett átütni. Nem tudta kiverni a fejéből Hermionét. Vele akart maradni, amíg csak lehetett, de ő durván elutasította. A szörnyűségek ellenére megértette, de persze rosszul esett neki.

Ginny kilépett az ajtón, majd intett Dracónak, hogy menjen beljebb. Kevés fény volt a szobában, de legalább idebent nem lehetett hallani a fogadó zaját. Harry a szobában sétált fel-alá, karjában egy kisbabával. Draco gyomra egyből újabb görcsbe rándult.
- Malfoy, már vártalak – biccentett. – De mi volt ennyire sürgős, hogy azonnal kelljen jönnöd?
- Elolvastam a szerződést. Ez a mocsok átvert minket, és a fiamat követeli! – közölte röviden Malfoy, ám annál dühösebben.
- Tudok róla – mondta színtelen hangon Harry. Halkan beszélt, és látszott rajta, hogy gondterhelt.
- Akkor miért nem szóltál előtte? – sziszegte fojtott hangon Draco, mert nem akarta megijeszteni a gyereket. Nem értett semmit sem, átvertnek érezte magát.
- Megmondtam, hogy nem kell mindenről tudnod. Még van néhány hetünk, hogy felkészüljünk a támadásra, te pedig mindenről időben értesülsz majd.
- Épp az a baj, hogy elfogyott az időnk.
- Elfogyott? Hermione még legalább…
- Ki kell, hogy ábrándítsalak, Potter! Megindult nála a szülés. A kelleténél kicsit gyorsabban kell végrehajtanod, amit tervezel – jelentette ki gúnyosan.
- Oh, szentséges Merlin! Mikor történt? – kérdezte a férfi idegesen. A kislányt szorosan magához ölelte és holtra vált tekintettel nézett Dracóra. A kicsi megérezte apja hirtelen támadt idegességét, és halkan nyöszörögni kezdett.
- Alig pár órája, amikor elolvasta szerződést és elmondott engem mindenféle mocskos gazembernek – morogta Draco kissé sértetten. – Elárulnád végre, mit tervezel?
Harry szabad kezével gyorsan megtörölte a homlokát. Malfoy hangjában akármennyire is igyekezte titkolni, pánikot vélt felfedezni, ami őt is csak még frusztráltabbá tette.
- Azonnal szólnom kell Ronnak. Megfognád a kicsit? – Harry nem is várta meg, míg Draco válaszol, már a kezébe is nyomta a gyereket, majd felvette a szokásos álcát, és kirohant a szobából. A baba újra nyöszörögni kezdett, ezért igyekezett kényelmesebb tartást találni. Draco megkövülten nézett a kislányra, aki csillogó zöld szemmel figyelte őt. A férfi szeme könnybe lábadt és olyan elkeseredettség lett úrrá rajta, amivel nem tudott mit kezdeni.

Életében először rettegett úgy istenigazából. Most érezte a legvalóságosabban, hogy egy óvatlan pillanatban mindent elveszíthet, és talán soha nem fogja a gyermekét így a karjában tartani... Tudta, ha Hermione nem bocsát meg neki, akkor az egész további életében a nyomorúság lesz a társa. A fiát pedig... nem is akart arra gondolni, hogy mi lesz, ha ez megtörténik.

A kislány rámosolygott, majd gügyögni kezdett. A férfi közben megsimogatta az aprócska kis ujjakat, mire a gyermek megfogta az ujját és gyengéden megszorította. Leírhatatlan érzések rohanták meg hirtelen. Ezidáig tartott az apaságtól, amikor pedig végre megtapasztalhatná, milyen érzés, meg akarják fosztani tőle... Olyan reménytelenség tört rá hirtelen, amit már nagyon rég nem érzett.

A bal karján váratlanul fölizzott a sötét jegy, erősen, a szokottnál fájdalmasabban, amitől halkan felszisszent. Voldemort hívatta. Egyszerűen felkavarodott a nyomra. Nem a dicsőség jele volt ez, hanem a szégyené. Egyelőre várnia kellett, még nem járulhatott elé.


Nyílt az ajtó, majd Ron és Harry beléptek a helyiségbe.
- Malfoy! – szólalt meg Ron a háta mögött.
- Weasley! – üdvözölte Draco.
- Hallottam, mi történt. Sajnálom, hogy...
- Hagyjuk a formaságokat, kitalálhatnánk valamit? – türelmetlenkedett Draco, de még mindig nála volt a gyerek.
- Azon vagyunk – biztosította Ron. – Ezért jöttem minél hamarabb.
- Hermione és a gyerekünk élete a tét, nem akarok egyetlen percet sem vesztegetni!
- Mi sem, hidd el – mondta Harry. – Korán jött a baba, ezért még nem tudtuk teljes mértékben kidolgozni a tervet, de nincs minden veszve.
- Beszélj a magad nevében – jegyezte meg Ron, majd büszkén kihúzta magát. – Számítottam erre is. Már tájékoztattam a kriptaszökevényt, hogy elszámoltuk magunkat, és előbb lesz álmai beteljesülésének a napja. Ha tudnátok mennyire örült! Majdnem felkért táncolni. Meg amúgy is… legalább ez a kicsi kis baleset most több esélyt ad nekünk.
- Miféle baleset? – kérdezte egyszerre Draco és Harry.
- Kicsit több megrontófüvet tettem az erősítő főzetbe – vallotta be a férfi, aztán hirtelen nagyon nagy érdeklődést mutatott a falon lógó tájkép iránt. Harry mérgében majdnem elkáromkodta magát, de végül csak szemrehányást tett neki.
- Eszedbe juthatott volna, hogy szólj – fedte Ront fojtott hangon. – Mit gondoltál, mégis mennyire kell kiütnünk?
- Minek szóltam volna? Pitonnal már egyeztettem, azt mondta, nem lesz baj, csak kevesebb főzetet adjak be neki. Bár lehet, hogy ezt nem sikerült betartanom...
- Meg is ölhetted volna idő előtt! – emeltefel a hangját Harry.
- Mióta érdekel téged annyira az a pondró? Ha jól emlékszem, éppen ez a célunk. Nem mindegy, hogyan hal meg?
- De ha ezzel a módszerrel megölöd, te idióta, akkor a rangidős halálfaló fogja átvenni a helyét. Csak emlékeztetlek, hogy egyikünk sem esélyes a hatalmi pozícióra. Mit gondolsz, ezzel le lehet csillapítani ennyi halálfalót? Mindenki bennünket gyanúsítana. Még nem áll mindenki mellettünk.
- De még él, nem? – vonta meg a vállát Ron. – Elismerem, hogy gyengébb egy kicsit, de akkor is él. A többiek is nagyon jól tudják, milyen állapotban van. Már napok óta ezt híresztelem mindenkinek. Azok a barmok nem tartanak titokban semmit, mostanra már mindenki tudja...
- Nekem mindegy – mondta Draco. – Csak intézzük el minél hamarabb. Nagyon kevés időnk van.
- Rendben, Malfoy, ezt fogjuk tenni. Az első és legfontosabb, hogy mind épségben bejussunk...
- Ez sima ügy lesz – legyintett Ron.
- De hogyan fogjuk megmenteni a fimat? – türelmetlenkedett Malfoy. - Hermione hamarosan megszüli, és utána egyből jönnek érte. Bár lehet, hogy valaki már ott is van…
- Idefigyelj, Malfoy! Menj vissza kúriába, és ha van ott bárki is, egyszerűen átkozd meg. Találj ki valamit, hogy Voldemort üzent, és neked kell elé vinned a kicsit.
- Micsoda hatásos terv! Van esetleg valami hasznos tanácsod is? – jegyezte meg gúnyosan Draco. – Weasley, neked aztán tényleg...
- Jaj, Malfoy, a részletek nem fontosak! Mindegy, csak ne engedd, hogy más vigye el a gyereket, mert akkor nagy bajban leszünk.
- Rendben. Amúgy se engedném senkinek, hogy hozzányúljon...
- Aztán, ha a főhadiszállásra érkeztél, mi ketten csatlakozni fogunk hozzád. – Weasley közben elköszönt és elindult, hogy folytassa az előkészületeket. Draco már nem is próbálta elrejteni az aggodalmát.
- Remélem a többiek is készen állnak.
- Igen. Nemrég jelentettek nekem, hogy az a szemét már elkezdte az előkészületeket – morogta Harry dühösen.
- Egyet ígérj meg nekem, Potter!
- Micsodát?
- Ha bármi történik velem, akkor kimented a fiamat, és Hermionéval együtt elviszed valami biztonságos helyre.
- Számíthatsz rám – bólintott Harry.
- Köszönöm – szólalt meg halkan. – Ez igazán sokat jelent nekem. Most pedig indulok!
- De előtte még tegyél meg nekem valamit.
- Micsodát?
- Add vissza a lányomat, kérlek!
- Oh, persze – mondta, majd átadta az immár szendergő gyereket Harry kezébe.
- Merlin legyen velünk! – szólt halkan Draco, majd elhagyta a szobát.
***

Istentelen meleg volt a helyiségben. A kandallóban lobogott a tűz, kint pedig tombolt a vihar, megtépázva a fák épphogy rügyező ágait. Narcissa könnyes szemmel rakosgatta az előkészitett törülközőket egyik helyről a másikra, de ezzel nemhogy nem terelte el a gondolatait, hanem még inkább belemerült a fájdalmas igazságba. Nem tudta elképzelni, hogyan kerültek ilyen szörnyű helyzetbe. Lucius már órák óta tanulmányozta a szerződést, de nem jutott semmire sem. Magyarázat nélkül maradtak a kérdéseik. Narcissa minden egyes ezüstös könnycseppje a még meg nem született unokájért folyt végig az arcán. Dühös volt, csalódott és tehetetlen... Ez a kis jövevény lett volna a fény az életükben, az unokájuk, akire olyan szép pillanatok vártak volna, most azonban sötétségbe taszítják szegény ártatlant, és közben szertefoszlik minden.

Hermione már órák óta vajúdott. A vérzést sikerült elállítani, de a gyógyító nem biztatta őket. A baba korábban jött, s már nem tudták leállítani a folyamatot. Narcissának a szíve szakadt meg értük, azért, mert nem tehetett semmit. A fia és Hermione valóban szerették egymást, de azt nem tudta, hogyan lesznek képesek egy ekkora katasztrófát átvészelni. Nem maradt más hátra, mint a reménykedés, de Lucius gondterhelt arcát látva már ez is kétségessé vált.

Draco teljesen kikészült, és Narcissának fogalma sem volt arról, hova ment. Most Eleonorával együtt Hermione mellett voltak, de nem tudtak tenni érte semmit sem. Csendesen csitítgatták, enyhén csillapították a szülés okozta fájdalmakat. A fiatalasszony teljesen kimerülve feküdt az ágyon, és csak sírt. A bába nem sok jóval tudta biztatni a családtagokat, de igyekezett megtenni mindent, amit tudott.
- Nyugodjon meg, kedvesem! – simogatta meg a kezét Eleonora. – Hamarosan vége lesz.
- Hogyan nyugodjak meg? – kérdezte Hermione kínok között.
- Ezzel csak árt magának!
- És számit az bármit is? – zokogta keservesen. A fájások egyre sűrűbbé váltak, ő is tudta, hogy nem lehet sok hátra.
- Nagyon nehéz, tudom. De azzal nem segít senkin, ha nem marad életben.
- Fáj, szörnyen fáj! – nyögte elcsigázottan.
- Tudom, kedvesem. Már nem tudunk semmilyen bűbájt bevetni, mert ha megtennénk, biztosan belehalna. Majd, ha megszületik a baba...
- Nem érdekel, ha belehalok! – üvöltötte keserűen. – Akkor végre vége lesz ennek az egésznek.
- Ugyan, kedvesem, nem fogsz belehalni. – Narcissa nem bírta tovább nézni a nő szenvedését. Végül letérdelt az ágy mellé, és végső elkeseredésében megfogta Hermione kezét.
- Tarts ki! – mondta neki halkan. – Meg tudod csinálni! Ne félj, nem engedem, hogy elvegyék tőled a gyereket, ha az életem árán is, de megakadályozom!
- Dracónak szüksége van rád – szólalt meg Hermione elhaló hangon.
- Nincs rám szüksége már régóta. Rád van szüksége, az egyetlen nőre, akit igazán tud szeretni. Tudod, éveken át figyeltem az üres tekintetét, ahogy Pansy Parkinson után vágyakozott. Most pedig újra tele van élettel, tervei vannak, és nagyon-nagyon szeret téged...
- Akkor miért adta el a gyerekünket?
- Soha nem írta volna alá azt az átkozott szerződést, ha tud róla! Ugyanúgy becsapták, ahogyan téged. Szinte átitatja a feketemágia, és mivel vérrel lett aláirva, megszeghetetlen... Benned valamennyi kering a Nagyúr véréből és amikor megérintetted... – hangja elcsuklott és nem tudott többet mondani.
- Kérlek, Narcissa, ne hagyd, hogy elvegyék tőlem! Mindent megteszek, csak...
- Segítek neked! – mondta a nő, és megszorította a kezét.
- Hamarosan meglesz a gyerek – jegyezte meg a bába színtelen hangon.
- Nem bírom – szólalt meg Hermione.


Verejtékben úszott a teste, majdnem kettéhasad a fájdalomtól. Már nem érezte azt, hogy önmaga lenne. A testi és lelki fájdalom teljesen elhomályosította az ítélőképességét. Bárcsak meg sem történt volna ez az egész, bárcsak egy illúzió lenne! Ám amikor újabb fájás hasított belé, tudta, hogy ez az igazság. Elveszettnek érezte magát. Harag, keserűség és hatalmas űr a szive helyén. Hol van már az a boldogság, amit tegnap érzett? Túlságosan átadta magát az idillnek.

Halványan érzékelte, hogy Draco belép a helyiségbe, és megfogja a kezét, majd végigsimítja az izzadt homlokát. Gyűlölte a boldogságot, amit ekkor érzett. Gyűlölni akarta Dracót teljes szívéből, de nem ment neki. Túlságosan is mélyek voltak az érzései. Elcsigázva viselte tovább a görcsöket, amik sokkal erősebbek voltak, mint eddig. A keserűség és a fájdalom elvette minden erejét. Nem bánta volna, ha nem éli túl, sőt reménykedett benne, hogy így lesz. Elviselni az életet a gyermeke nélkül képtelenség lett volna. Kötődött hozzá az első pillanattól fogva. Úgy hitte, egy új és jobb élet reményét hordozza magában, de csak még mélyebb, fájdalmasabb sebet ejtettek rajta.


Draco nem bírta nézni, ahogy felesége könnyes szemekkel, a végkimerültség határán próbálja megszülni gyermeküket. Erre az érzésre már nem voltak szavak. Ugyan látott némi reményt, de még mindig tele volt félelemmel. Viszont elképzelni sem tudta, hogyan dolgozza fel a látottakat. Szótlanul megfogta Hermione kezét, és erőt próbált neki adni. A könnytől fátyolos szemek láttán úgy érezte, ő is vele együtt érzi a fájdalmakat.
- Ne engedd, hogy elvigye! – suttogta sírós hangon. – Kérlek, Draco!
- Nem tehetem, szerelmem.
- Kérlek! – könyörgött.
- Légy erős, nem lesz semmi baj!
- Nem bírom már – nyöszörögte.
- Hermione. Nyomnia kell! – szólította fel a bába.
- Nem megy! – zokogta reményvesztetten. Arca teljesen eltorzult a fájdalomtól, mely teljesen meggyötörte.
- Ha nem teszi azt, amit mondtam, akkor a baba is bajba kerülhet.
- Nem bírom, nincs már erőm – zokogta. Narcissa nem bírta tovább nézni a szenvedést, megpróbálta ő is nyugtatni.
- Meg tudod csinálni, Hermione – mondta halkan.
- De mi értelme, ha elveszik tőlem?
- Élned kell. Nem hagyhatod itt Dracót. Mit ér ez az egész, ha hagyod, hogy a Nagyúr győzzön feletted? – kérdezte az asszony, de már maga sem tudta, miket hadovál. – Együtt meg fogjátok oldalni, mert meg kell oldanotok!

Sikoltások hangzottak fel a szobában, aztán egy pillanatig dermedt csend következett, amit végül egy panaszos sírás tört meg. A kisbaba megszületett. Egyetlen pillanatra megállt az idő a szobában, mintha mindenki megérezte volna, hogy ettől fogva minden más lesz. A bába azonnal elvégzett néhány vizsgálatot az újszülöttön, majd az újdonsült apuka kezébe nyomta, aki elképedve figyelte az eseményeket. Draco egyből a karjaiba vette az apróságot, és próbált felocsúdni a történtek hatásából, de persze nem nagyon ment neki. A kisfiú annyira apró volt, annyira védtelen és tiszta, hogy abban a pillanatban úgy érezte, véghez fogja vinni a tervet és megvédi őt minden áron. Hermione kimerülten feküdt az ágyon, szemére még vastagabb könnyfátyol ereszkedett, ahogy felfogta, mi is történik épp. Látva és sejtve jelenetet úgy érezte, nem birja tovább...
- Vidd el innen! Nem akarom látni! – kiáltotta hisztérikusan, majd eltakarta a szemét. Draco nem szólt egy szót sem. Mit is mondhatott volna? Meredten bámult a feleségére, aki a világ legnagyobb fájdalmát élte át, ő pedig nem tehetett elllene semmit. Össze kellett szednie magát, hiszen most nem eshetett szét. A bába elmormolt egy pár varázslatot, amitől Hermione elkábult, aztán kifejezéstelen tekintette nézett Dracóra.
- Most pihennie kell – mondta színtelen hangon. – Ha az éjszakát átvészeli, akkor életben marad.
- De nem lesz baja, igaz? – kérdezte Draco aggódva.
- Nem. Sok vért vesztett, de jó esélyei vannak.
- És a gyerek?
- Minden rendben van vele is. – Szemrehányóan nézett végig a fiát tartó apán, de ez most nem tudta meghatni. - De ebben a pillanatban nincsen semmilyen jelentősége. Nem igaz?
- Fogja be a száját, ez nem a maga dolga! – utasította rendre Draco. – Amíg az én családom fizeti a szolgálatait, elvárom, hogy ne nyilvánítson véleményt. Most pedig lássa el a feleségemet úgy, ahogy kell!
- Igen, uram! – hajolt meg a nő, és visszafordult Hermionéhoz. Közben magában hozzátette, hogy ez a lényegen nem változtat. Milyen apa képes a fiát áldozni mások hatalomvágyáért?
- Draco! – szólt rá az anyja hirtelen. – Add ide nekem a gyereket, most!
- Tudod jól anyám, hogy nem tehetem. Ne nehezitsd meg még jobban...
- De igenis megteheted – ellenkezett Narcissa, majd pálcát rántott.
- Nem fog menni. El kell vinnem a babát – mondta Draco, de nem nézett rá.
- Nem félek használni a pálcámat, fiam. Még ellened sem.
- Nekem is nehéz, de jelenleg nincs más választásom. Ha azt akarod, hogy az egész család meghaljon, akkor rajta, átkozz meg! Legalább nem kell végignéznem a szenvedéseteket.
- Nem teheted ezt! – Narcissa tehetetlenül leroskadt a székre, majd megsemmisülten sóhajtott egyet.
- Mennem kell.

Draco kifejezéstelen tekintettel nézett édesanyja szemébe. Kilátástalannak látták a jövőt mind a ketten. A férfi nem szólt semmit sem, csak bebugyolálta a gyermeket egy takaróba, majd kilépett az ajtón. Legszívesebben ordított volna, de a végsőkig erős akart maradni. A baba nyugtalanul mocorgott a takaróban. Dracónak furcsa érzés volt a kis törékeny testet magához ölelni. Megérintette az apró kezeket és megnézte az arcocskát, amiben Hermione és az ő vonásait vélte felfedezni.
- Ígérem, hogy meg foglak menteni – suttogta halkan. – De most ki kell tartnod, fiam!

Egyedül egy dologban reménykedett, és az Harry Potter terve volt. Másban e pillanatban nem bízhatott, s másra nem is támaszkodhatott. Valóban Merlin irgalmára volt szükségük.

hozzászólások: 0