37. fejezet
Veterán Halálfalók


Homályos, derengő fényben sötét alakok sziluettje imbolyogtak az alagútban. Taláranyagok surrogó hangja hallatszott csupasz falakon. Minden egyes lépésre egy-egy fáklya gyúlt fel. Órákkal Voldemort halála után a főhadiszállás mély hallgatásba burkolózott. A halálfalók szétszéledtek, menekültek a helyről. Mégis ők páran visszatértek a helyszínre. Perselus Piton arcát megvilágította a fáklyák fénye, komor arccal ment előre, mögötte csuklyás alakok haladtak.
- Mindenki elment? – törte meg a csendet Lucius Malfoy kérdése.
- Igen – válaszolt Nott. – Minden folyóst ellenőriztem.
- Potterék mindent úgy hagytak, ahogy kértem? – kérdezte Piton a mellette álló Nottól.
- Igen – jött a töröm válasz. Nott soha nem volt egy bőbeszédű halálfaló. Keveset kérdezett, de gyorsan járt a pálcája, másképp nem is élhette túl ebben a világban.
- Remélem, az a féleszű Weasley-kölyök, és a fiad nem rontott el mindent, Lucius… - jegyezte meg sötéten Piton.
- Véleményem szerint egész jó munkát végeztek – szólalt meg Bellatrix komor arckifejezéssel. – Bár cseppet sem vagyok elégedett. Sehol egy vérfolt, sehol egy tetem, látszik, hogy nem igazi halálfalók… Nem tudják milyen az igazi mészárlás.
- Miért nem maradtál inkább otthon ahelyett, hogy gyermeteg megjegyzéseket teszel, Bella? – kérdezte gúnyosan Piton, bár erre nem várt választ. – Ne istenítsd azokat a kölyköket! Nem sok hiányzott, hogy mindent tönkretegyenek és elbukjunk mindannyian.
- Perselus, úgy csinálsz, mintha te többet vesztenél bárkinél. Az én fiam és unokám vitte vásárra a bőrét. Ha előbb megtudom, hogy mi a terv, ti már nem élnétek – sziszegte Lucius. – Nem érdekelt volna, ha Grangerrel tesztek valamit, azt Draco előbb-utóbb úgyis kiheverte volna. De hogy ő és fia…
- Hagyd abba! – szólt rá Bellatrix. – Biztonságban van mindenki. Úgy károgsz, mint egy vén holló. Különben sem Piton ötlete volt az egész. Könnyelműség volt a részetekről, hogy Potterékkel végeztettétek a piszkos munkát.
- Nem kérdezte senki sem a véleményedet, Bella – forgatta meg a szemét Piton. Lucius azonban rögtön közölte véleményét.
- Könnyen beszélsz, Bellatrix, a te fiadat senki sem bántotta – mondta az öreg, megtört Crack hirtelen. Bellatrix kihúzta magát.
- Még szép, hogy nem bántotta senki az én kisfiamat – húzta ki magát büszkén. – Egy igazi kis Lestrange, senki sem mehet a közelébe.
- Ezzel mire célzol? – kérdezte Lucius.
- Párbajozhatunk, ha akarod, akkor talán lecsillapszik az a „hidegvérű” Malfoy-fejed – vonta meg a vállát a boszorkány és gúnyosan elmosolyodott.
- Most már fejezzétek be a marakodást! – szólalt meg Crack élesen. Mióta meghalt a fia teljesen megváltozott. – Éveken át hallgattam a marakodásotokat, most már tényleg elég volt!
- Nocsak, Crack, megtaláltad a hangodat? – gúnyolódott az idősebb Malfoy. Nem volt hozzászokva ehhez a lekezelő hangnemhez, de inkább lenyelte a békát.
- Igaza van, Lucius – vágott egy fintort Piton. Egy vastag tölgyfaajtó elé értek. Nott elővette a pálcáját és kinyitotta az ajtót, majd megszólalt:
- Gyertek utánam! De ne nyúljatok semmihez! Mindenfelé csapdák vannak.
- Bolond voltam, amikor rávettél, hogy a Weasley-kölyökre bízzuk Voldemort gyógyszerezését. Diákként is pocsék volt bájitaltanból – morogta Perselus mérgesen.
- Elértük a célt, nem? – mondta Nott színtelen hangon. Lucius halkan felnevetett, Bellatrix pedig mélyet sóhajtott.
- Elég a szóból! Lássuk azt a férget! – sziszegte a türelmetlen boszorkány, és utat tört magának, de ahogy belépett a terembe, megtorpant. A helyiség már fele annyira se volt hideg, mint amikor a Nagyúr benne élt, viszont az élettelen teste megálljt parancsolt a nőnek. Piton megforgatta szemét és félretolta Bellát.
- Remélem, nem lettél puhány.
- Még mindig az vagyok, aki régen – mondta remegő hangon a nő, bár ezt ő sem hitte el.
- Törleszteni jöttünk ide, ha nem akarsz itt lenni, akkor menj el! – szólalt meg Lucius.
- Sokkal tartozunk ennek a rohadéknak… Félreállított minket! Azt hitte, csak úgy megteheti, mi meg majd szó nélkül fejet hajtunk… Rászolgált arra, amit adni akarunk neki.
- Akkor ébresszük fel a tetszhalottat – mosolyodott el Piton. Mindannyian elővették a pálcájukat és Voldemort testére szegezték, aztán egy bonyolult szöveget kezdtek el kántálni egy ritmusra. A gyűlölet vezette minden egyes szavukat. A teremben szél támadt a semmiből, de ez nem zavarta őket, inkább csak még jobban ösztönözte.
Sorra fellobbantak a falra szerelt fáklyák, viszont Voldemort teste még mindig élettelen volt, azonban hamarosan a szél hatására lassan emelkedni kezdett. Bellatrix pálcájából egy ezüst fénysugár tört elő, és egyenesen a férfi mellkasába csapódott. A szél végül csendesedni kezdett, s a test erőtlenül a padlóra zuhant. Perceken belül Voldemort mellkasa emelkedni és süllyedni kezdett, újra lélegzett.
- Stimula! – mormolta meg Piton, mire Voldemort hörögve kapkodott levegő után.
- Mi történt? – kérdezte egyből, s köhögni kezdett.
- Mondjuk úgy, hogy aludtál egy kicsit, Tom – csikorgatta a fogait Lucius. – Azt hitted nem tudok a mocskos kis titkodról?
- Mit kerestek ti itt? Hol van Potter? – Záporoztak a kérdései, aztán a férfi talpra ugrott és elmosolyodott, amikor körvonalazódni kezdett számára a történet. Hűségesnek hitt halálfalói továbbra is kivont pálcával álltak körülötte. Elmosolyodott, és így szólt:
- Szóval így állunk. Ti akartátok magatoknak a dicsőséget, hogy megöljetek… Briliáns terv. Gondolom, ezt nem te találtad ki, Lucius.
- Perselusé az érdem – válaszolt neki a férfi. – De ne gondold, hogy én kevésbé akarlak megölni.
- Egyikőtök se olyan, mint ő. A legjobb halálfalóm.
- Csak egy bolond, aki nem akar többé az lenni – jegyezte meg Perselus.
- Megkíméltem az életed, amikor térden csúszva jöttél vissza hozzám – jelentette ki szemrehányóan. – Vagy talán ezt is elfelejtetted?
- Azt hiszed, miattad volt? Ugyan, dehogy! Ha megtehettem volna, már akkor megöltelek volna, csak ez nem az én feladatköröm.
- Potteré volt. Igen, ez igaz, sőt amint észrevettem egyrészt sikerült is megölnie engem, végül is, ő hozta a mérget. De önző módon ti akarok elbánni velem. Miért, Perselus?
- Lilyért, és mindenkiért, aki ártatlanul halt meg miattad. Magamért.
- Micsoda nemes cél – köpte a szavakat, mintha valóságos méreg lett volna. – Egy sárvérű szukáért akarsz megölni, és mert túl naiv voltál? Ugyan, Perselus, James Potter neje soha nem lett volna a tiéd. A sötétség mindig is benned volt.
- Nem ez a lényeg, kedves Tom – folytatta gúnyosan Piton, majd elmosolyodott. – Nem akarok többé egy félreállított báb lenni. Eleget játszottál. Most már vége.
- Kezdem unni – szólalt meg Nott hidegen. – Mikor öljük már meg végre? Kezdődik a kedvenc műsorom a rádióban.
- Még van időnk vele szórakozni – veregette meg a vállát Crack. – Évekig szórakozott velünk, meg kell neki fizetnünk.
- Megdöbbentő, hogy egy ilyen féleszű is veletek jött. Helyette hozhattátok volna Bella férjecskéjét, bár gondolom, ő otthon babázik – szólalt meg Voldemort gúnyosan, cseppnyit dühösen. – Szánalmas, undorító bagázs vagytok.
- Miattad halt meg a fiam – szegezte a torkának a pálcáját Crack. Lehet, hogy nem volt a legokosabb a halálfalók között, de szerette a fiát. – Eljött a törlesztés ideje!
- Ugyanolyan féleszű volt ő is, akár az apja – nevetett Voldemort, de nevetése köhögésbe ment át.
- Ez nem igaz!
- Nem is vettem észre, amikor meghalt.
- Crucio! – hangzott fel Crack átka. Voldemort hosszú évek után először tapasztalta meg milyen érzés is, ha a másik oldalon áll, és ő a szenved az átok miatt. A nem várt fájdalomtól üvöltve vonaglott a márványpadlón. Évtizedek múlva is olyan volt a kín, mint amikor először megtapasztalta. Crack elég sokáig fenntartotta az átkot, amikor azonban végezett vele, Voldemort halk nevetése ütötte meg a fülét.
- Mindig is puhány voltál – mondta hörögve.
- Szegény pici Voldi-baba! – gügyögött Bellatrix, közben mellétérdelt.
- Még te sem mertél ezen a néven szólítani, Bella. Te miért fordultál ellenem?
- Mert nem érdekelt többé a hűségem, az elkötelezettségem, az odaadásom. Minden egyes Azkabanban töltött év alatt az őrületbe zárva, abban hittem, hogy számítok neked valamit. De nem így volt. Csak a beteges hatalom kellett, és az örök élet… Nekem más terveim vannak már. Ugyan hiányozni fogsz nekem, de nagyon megbántottál.
- Hatalom kellett volna?
- Félre állítottál, sőt inkább nyugdíjaztál, mint valami vénasszonyt! Megfizetsz ezért! – nevetett a nő, és egy tőrt húzott elő az övéből.
- Stílusos – mondta Voldemort.
- Csak egy ajándék valamikor régről, tőled – mosolyodott el Bellatrix. – Remélem, hogy emlékszel erre.
- Inkább csak egy veszélyes fegyver, ami méreggel van átitatva. Nagini mérgével.
- Ahogy mondod – nevetett, s belevágta a férfi vállába, aki felüvöltött kínjában. – Imádom ezt a hangot, Tomi cica. Bár előbb megtehettem volna ezt.
- Mocskos ribanc! – szűrte a fogai között Voldemort
- Te jössz, Nott – mondta Bellatrix, és Piton mellé állt. – De siess, mert körülbelül tíz percen belül végez vele a méreg.
- Szentimentális lenne, ha elmondanám én is, hogy miért kínozlak meg, de úgy is nagyon jól tudod… Megelégszem a fináléval. Mit gondoltok Perselus? Lucius? – fordult a társaihoz.
- Rendben van.
- Mobilicorpus! – lendítette a pálcáját Lucius, s Voldemort így mindenkivel utoljára szembe nézhetett. – Ideje, hogy befejezzük, amit elkezdtük. Azt akarom, hogy tudd, mi öltünk meg, és nem Potter. A mi életünket tetted tönkre, elhitetted, hogy félvérű létedre Mardekár vére elég a vezetői képességeidhez. A vérvonal végül veled hal ki örökre…
- Ez nem igaz. Vérszerződést kötöttem Grangerrel – hörögte Voldemort.
- Ezzel csak annyit értél el, hogy lemondtál az erődről a fia javára, mert elhitted azt, amit Potter mesélt neked – mondta Piton.
- Nem! – kiáltotta reményvesztetten. – Megöllek titeket, mindegyikőtöket elpusztítom! Avada Kedavra! – De semmi hatása nem volt, bár pálca sem volt már nála. Védtelenül kapálódzott a levegőben lógva, mint ahogy egykoron áldozatai. Voldemort kétségbeesetten próbált menekülni, bár ez hasztalan volt. Mindenképp meg fog halni. Mindig is ettől rettegett egész életében, és most bekövetkezik.
- Nem. Mi ölünk meg téged. – Egyszerre hangzott fel minden szájból a gyilkos átok. Zöld fény vonta be a hatalmas termet, megvilágítva minden egyes szegletet. Egy utolsó sikoltással az ajkán Voldemort most már végleg távozott az élők sorából.
- Ezzel megvolnánk – vonta meg a vállát Nott, de hangján érezhető volt a megkönnyebbülés.
- Itt hagyjuk a testét? – kérdezte Bellatrix undorodva.
- Ha haza akarod vinni, csak tessék – gúnyolódott Piton.
- Nem úgy értem.
- Eltemessük, vagy mi legyen? – Nott megvonta a vállát és lendített egyet a pálcájával. Voldemort teste égni kezdett, majd hihetetlen gyorsasággal elporlad, varázsolt neki egy dobozkát és belevarázsolta a hamvakat.
- Egész jó – dicsérte meg Bellatrix, és megtoldotta egy enterfix ragasztóbűbájjal. – Csak nem a Villámvarázsból szerezted az ötletet?
- Meg tudom ismételni veled is, ha kell – vicsorgott a férfi. A boszorkány csak amolyan boszorkányos éles nevetéssel válaszolt. Crak eközben átvette az urnát és üdvözült mosollyal veregette meg a tetejét.
- Így már nem fog kiszökni többet – nevette el magát Crack.
- Merlinre! – nézett fel Lucius. – Ti betegek vagytok. Most öltünk meg valakit.
- Mióta lettél ilyen érzelgős, kedves sógorom? Neked többet jelentett a Nagyúr, mint nekünk?
- Nem erről van szó. Egyszerűen gyerekesen viselkedtek, és kész.
- Lazíts egy kicsit! Megszabadultunk tőle örökre. Ő se volt különb nálunk és nem jelentett többet, mint azok akiket miatta öltünk meg.
- Mindegy. Elegem van ebből – jelentette ki Lucius határozottan.
- Kiújult a lumbágód vagy miért vagy ilyen harapós?
- Bellatrix!
- Jól van, jól van. Nem szóltam.
- Menjünk már! – morgott Perselus.
Az – immáron tényleges – ex-halálfalók eltették pálcáikat, és csendben kisétáltak a teremből. A fáklyák kialudtak, a folyosók teljesen elcsendesedtek. Voldemort hatalma végleg bealkonyult.

***

Perselus Piton megkönnyebbülve sietett otthona felé. Végre tényleg vége van egy korszaknak, és ez hatalmas megnyugvással töltötte el. Viszont mégis rátört egy nyomasztó érzés. Ezek után mihez fog kezdeni? Igazából nem tudta pontosan. Az életének nagy részét a kémkedés, annak előtte pedig a Voldemortot szolgálta, a nebulók tanítása, titkos feladatok és összeesküvések töltötték ki. Most már azonban teljesen világossá vált számára, hogy senkinek sincs rá szüksége. Próbált nem tudomást venni az ürességről, amit magában érzett.

Lily emléke egyszeriben mintha kezdett volna teljesen elhalványulni. Törlesztett neki, bosszút állt érte… Bár ne árulta volna el őt! Dumbledore felmentette, de a bűn attól még bűn maradt. Eleget vezekelt már érte, viszont nem tudta őt visszahozni. Nem mehetett vissza az időben, már nem. El kellett engednie végre ezt az emléket, s nyugalomban leélni a hátralévő éveket. Mást nem tehetett, Lily sem akarná, hogy tovább vezekeljen. Szíve könnyebb volt végre, és amikor befordult a magas öreg tölgyekkel szegélyezett úton, hirtelen földbegyökerezett a lába. A boszorkány olyan csodaszép volt és képes lett volna puszta pillantásával is megállítani egy férfi szívét. Merlinre és mosolygott rá. Őszintén, tisztán és édesen, amit soha még csak remélni sem mert. Elindult felé. A kecses alakján a sötétkék selyem talár úgy fodrozódott, mintha kavargó víz lenne.
- Megjöttél? – szólt hozzá a fekete hajú nő. Perselus halottnak hitt szíve megdobbant, amikor meglátta őt.
- Bianca.
- Akkor vége az egésznek, Merlinnek hála! – sóhajtott, és közelebb lépett hozzá.
- Szabad vagy. Nem kell nekem dolgoznod – mondta fáradtan. – Már nem kell itt lenned tovább.
- Azért annyira nem volt rossz, Perselus. Egészen megkedveltelek – mosolyodott el a boszorkány, és nyugtatóan megsimogatta a férfi karját.
- Hízelgő – hangzott a fáradt felelet. – De nem kell többé elviselned. Már biztonságban vagy és hamarosan minden a helyére kerül.
- És mi van akkor, ha nem akarok elmenni? – kérdezte a nő sóvárgó tekintettel. – Veled akarok maradni.
- Miért maradnál egy rigolyás, érzéketlen, fásult mágussal, aki mást sem tud, mint parancsolgatni, és mások életét megkeseríteni?
- Kivételes memóriád van – dicsérte meg Bianca, amikor visszahallotta saját szavait. El kellett mosolyodnia. – Egyetlen férfi sem volt képes arra, hogy ilyen pontosan idézzen.
- Komolyan kérdeztem.
- Nincs hova mennem – vallotta be a boszorkány. – Különben is, bármikor szükséged lehet egy asszisztensre.
- Igen? Nem bírnád velem sokáig.
- Eddig jól ment. Igaz, hogy sokat veszekszünk, viszont megértjük egymást, tudunk együtt dolgozni. Mi kell még?
- Maradj, ha szeretnél, de nem tudok neked fizetni, éppen most lettem munkanélküli – mondta Perselus elmélázva, a nyugdíjas halálfalók számára nyújtott juttatásából immáron nem részesült többet. Kifejezéstelen tekintettel nézett Bianca szemébe, és elindult a ház felé.
- Abbahagynád? – rivallt rá a nő. – Hónapok óta kerülgetjük ezt és végre meg kell beszélnünk ezt. Mikor fogod végre beismerni, hogy kedvelsz?
- Nem vagyok az az érzelgős típus.
- Tudom, de ha látsz némi esélyt arra, hogy megpróbáljuk, akkor erőltesd meg magad – kérte a nő.
- Nem megy ez nekem, Bianca.
- Ugyan már!
- De ez az igazság. Én egy másfajta világban élek, mint te. Olyan dolgokat tettem, amiket el sem tudsz képzelni. Nem vagyok jó ember.
- Ne mondj ilyet! – csattant fel a nő. – Befogadtál, nem akartad, de megtetted, mert megöltek volna engem.
- Ez nem magyaráz meg semmit sem. Jól jött a segítség, ennyi az egész. Nincs bennem semmi jóság, hiába keresed.
- Meséltél nekem a Lily Potter iránti szerelmedről és Harryről. Jézusom, Perselus, van egyáltalán valaki, akinek ezt elmesélted valaha?
- Csak azért meséltem el ezt, mert leitattál veritaserummal. Nem tudok többé szeretni, nincsenek érzéseim. Ez az igazság, nem fogom szépíteni.
- Szenvedni a szerelem hiánya miatt tudsz? Vannak érzéseid, csak elnyomod őket. Perselus, nézz rám! – Piton belenézett a barna szemekbe, amiket beszédesebbnek látott mindenki másénál. Belül mintha valami elfeledettnek hitt érzés mozdult volna meg benne.
- Öreg vagyok én már ehhez – sóhajtott fáradtan. – Jobb, ha elmész, és nem jössz vissza többet.
- Nem lehet igaz, hogy ilyen makacs vagy! – vette át az irányítást Bianca, magához húzta Perselust és megcsókolta hosszan, szenvedélyesen. A férfi erre szorosan átölelte a boszorkát, és újra fellobbant benne az a tűz, amelyről azt hitte, már senki sem képes föléleszteni. Elengedni? Most már egyáltalán nem akarta.

hozzászólások: 0