4. fejezet
Malfoy & Granger esküvő


Madárcsicsergés hallatszott a távolban. Friss, reggeli szellő simított végig Hermione arcán. Elméjében a tejfehér köd oszlani kezdett, egy kicsit ugyan homályosan látott, végre kezdett lemenni a láza. Érezte, hogy percről percre jobban lesz. Minden tagja sajgott, de legalább élt, és most ez volt a lényeg. Nem tudta még felemelni a karját, ezért inkább úgy döntött, nem mozdul. Becsukta a szemét. Milyen különös, eltűnt az átható dohos és penészes szag, és valahogy minden olyan más.

Lassan kinyitotta a szemét, és hunyorogva nézett körül. Egy homályos szoba képe jelent meg előtte, ami cseppet sem hasonlított a cellára, amiben eddig tartózkodott. Még mindig azok a ruhák voltak rajta, amiben ideérkezett. Napok óta nem fürdött, és ez már nagyon kezdte zavarni. Még a bujkálás idején is szakított időt a fürdésre, mindig is kínosan ügyelt arra, hogy tiszta legyen. Nem sokra emlékezett, csak pár hangra, zavaros képekre. De hogyan is került ide a cellájából?

Erőt vett magán, és felült az ágyban. Egy elég tágas, világos szobában ébredt. Fehér kaméliák illata csapta meg az orrát, amelyek egy porcelánvázában foglaltak helyet. Az erkélyajtó ki volt nyitva, amin lágy nyári szellő szökött be meglibbentve a hófehér csipkefüggönyt. A szobában a fehér szín dominált, ami egy kicsit megnyugtatta a lányt. Hermione meglepődve vette észre, hogy a Malfoy-kúria egyik szobájában tartózkodik.

Mélyet lélegzett és érezte, hogy kezd visszatérni az ereje. Karja még mindig fájt, de úgy gondolta, ez a legkisebb gondja. Feltámadt benne a gyűlölet, amikor eszébe jutott, hogy Voldemort Imperius átokkal vette rá, hogy egyezzen bele a vérszerződés megkötésébe. Legalább Draco Malfoynak elmondta mit tud Voldemortról, de aztán eszébe jutott, hogy ő sem hitt neki. A Nagyúr mégiscsak veszélyesnek tartja. Tudta, hogy mostantól nem beszélhet erről az átok miatt.

Felkelt az ágyból, egy kicsit szédült, de muszáj volt erőt gyűjtenie. Lába érintette a süppedős fehér szőnyeget. Mélyeket lélegezve hajolt előre és hagyta, hogy a haja lelógjon. Voldemort szavai visszhangoztak a fejében, amitől legszívesebben megszabadult volna.

Eszében sem volt férjhez menni, főleg nem egy Malfoyhoz. Úgy döntött, lesz, ami lesz, akkor is megszökik innen, csak még pálcát kell szereznie valahonnan. Felállt és lassan elindult az ajtó felé, amikor az hirtelen kivágódott és belépett rajta Draco Malfoy, a maga gőgös és arisztokratikus mivoltában, amitől Hermione gyomra egyszeriben felfordult, sőt biztos volt benne, hamarosan a szép fehér szőnyeg látja kárát a látványnak.
- Hova akartál menni? - kérdezte egykedvűen.
- Sehova - válaszolt a lány kimérten. – Mondd, minden foglyot ilyen cellába zártok?
- Ne kekeckedj velem, Granger! - sziszegte.
- Minek köszönhetem akkor a látogatásod?- szegezte neki az egyszerű kérdést.
- Csak közölni akartam, hogy az esküvőt ma délután megtartjuk- közölte érzelemmentesen és már ment is volna kifelé, amikor meghallotta Hermione ellenvetését.
- És mi van, ha én nem akarok hozzád menni?
- Jobban jársz, ha megteszed - ajánlotta Draco.
- Nem kényszeríthetsz - figyelmeztette a lány a férfit.
- De még mennyire, hogy igen! Azt hiszed nekem ez akkora öröm? Hát képzeld csak el: nem. Viszont kénytelen vagyok megtenni, mert veszélyben a családom.
- Mintha neked magadon kívül, más fontosabb lenne - nevetett gúnyosan Hermione.
- Ne merj velem ilyen hangon beszélni! - mordult fel Draco, és fenyegetően a lányra szegezte a varázspálcáját.
- Miért, talán megütsz? Megátkozol? Megerőszakolsz? Mit tudnál velem tenni, amit Voldemort nem tett már meg? Bár, ha jobban meggondolom, akkor a megerőszakolás kimaradt.
- Kár rád pazarolni az időmet – mondta, és azonnal kiment a szobából. Hermione mérgesen ült le az ágyára. Egyre csak a szökés járt a fejében. Bár lelkiismerete azt súgta, hogy ne tegye, hiszen egy családot irthatnak ki miatta. A gonoszabbik énje azt mondta, ne törődjön velük, hisz már rengeteg embert öltek meg. Még csak az kéne, hogy beálljon a Malfoy-feleségek hosszú sorába! Újra felpattant és körbenézett a szobában. Semmit sem talált, mivel pont azt a szobát választották ki számára, ahonnan lehetetlenség, vagy legalábbis őrültség megszökni. Majdnem tízméternyi magasságban volt az erkély.

Mint egy párduc a rácsok mögött, úgy járkált fel s alá. Amikor hirtelen megbotlott valamiben, az a csizma volt, ami már egy jó ideje hű társa volt, majd eszébe jutott valami. Gyorsan belenyúlt a lábbelibe és keresgélni kezdett. Egyikben sem volt semmi, nyilván a kést is elkobozták tőle, nem csak a pálcát. Szitkozódva hajította az ajtónak a csizmát.

Aztán az ajtó kinyílt, és egy cselédlány lépett be rajta. Egyszerű szürke ruha volt rajta, fehér köténnyel. Barna, hosszú haja szoros fonatban lógott le egészen a háta közepéig. Lesütött szemmel közelítette meg Hermionét, aki rögtön odament hozzá és megragadta a lány mindkét karját, amikben egy elefántcsont színű ruhát tartott.
- Segítened kell! - mondta fojtott hangon.
- Igen asszonyom, a gazdám utasított, hogy segítsek a készülődésben - felelte továbbra is lesütött szemekkel.
- Nem ebben kell nekem segítened! – horkantott a nő, közben ellökve magától a cselédet.
- Nem értem asszonyom, mire gondol.
- Meg kell szöknöm innen.
- De ma van az esküvője! - mondta rémülten a lány. - Biztos csak ideges. De ne aggódjon, a gazdám mindent kézben tart.
- Ugyan kérlek, hiszen akaratom ellenére akarnak férjhez adni! Kérlek, segíts! - fogta könyörgőre a hangját.
- Nem lehet - suttogta a lány. - Sajnálom, de ha megteszem, akkor megölik a családom. Kérem, bocsásson meg!
- Akkor menj el! - kiáltotta szinte hisztérikusan a lány, és magában megátkozta az összes halálfalót, akik mindenkit csak a családjával zsarolnak.
- De… - szabadkozott a lány.
- Azt mondtam, menj! - Azzal szinte kilökte a lányt a szobából és erőteljesen bevágta az ajtót. A földre ejtett menyasszonyi ruhát megtaposta, majd puszta kézzel széttépte. Mindenfelé tülldarabok és drága muszlin cafatok borították be a szobát. Most már egy kicsit jobban érezte magát.

***

Vágott virágok édes illata szállt a levegőben, amik elegáns csokrokba kötve pihentek az hófehér abrosszal leterített asztalok közepén egy-egy kristályvázában. A Malfoy-kúria parkjában lágy zene szólt, mintha egy vidám és boldog esküvőre jött volna a parkban gyülekező tömeg. A hamarosan megkötendő frigy mindenkiből némi ellenérzést váltott ki, de ettől függetlenül kötetlen beszélgetés folyt a vendégek között. A varázslótársadalom elitje és családtagok - természetesen eletekintve a Mafoyoktól - izgatottan várták a fejleményeket.

Draco a szobája erkélyének korlátján könyökölt, és kifejezéstelen tekintettel bámulta a gyülekező vendégsereget. Teljes harci díszben, szépen felöltözve várakozott. Egy szál cigarettát szívott el, ez már a második dobozból való volt, de ennek nem tulajdonított különösebb jelentőséget. Hátra simította szőke haját, majd eldobta a csikket, nem is figyelve, hogy az egyik nénikéje tollas kalapján landol. Pár perc múlva a néni sikoltozva, a korát meghazudtolva rohant körbe a parkban az égő kalappal.

A férfi kajánul elmosolyodott, majd belenézett a tükörbe. Hideg, mogorva és arisztokratikus tükörképe kihívóan meredt rá. Fejében kavarogtak a gondolatok, de semmi kedve nem volt a közelgő esküvőn és a vele járó bonyodalmakon elmélkedni. Megigazította a csokornyakkendőjét, amikor kopogtattak az ajtón.
- Tessék - szólt hidegen. Édesanyja lépett be a szobájába.
- Minden rendben van kisfiam?- kérdezte gyengéden, mindenkinek a hideg, megközelíthetetlen nőt játszott, de Draco előtt Narcissa önmaga volt.
- A helyzethez képest minden rendben van- fintorgott Draco.
- Valahogy ezt is átvészeli a család - mosolygott a fiára, majd végigsimította a szőke tincseket.
- Hogy tudsz ilyen nyugodt lenni? - kérdezte gyanakodva Draco.
- Használ az, ha idegeskedik az ember? - hárította a puhatolózást Narcissa.
- Anya, már napok óta titkoltok előlem valamit. Apa sem hajlandó velem beszélni, főleg Piton tesztjeinek eredményeiről. Tudni akarom, hogy mi folyik itt! - követelte a fiú.
- Draco, nyugodj meg! Nem használsz magadnak az idegeskedéssel - mondta nyugodtan, és megigazította a fehér csokornyakkendőt. - Már megint dohányoztál!?
- Jaj, ne kezelj úgy, mint egy ötéves gyereket!- lépett hátra Draco és mérgesen hátat fordított az anyjának.
- Hányszor mondjam még, hogy ártasz vele az egészségednek?! Azt hiszed, mellébeszélek? Még a muglik is tudják. Különben is undorító mugli szokás.
- Felnőtt vagyok, teljes jogú tagja a varázslótársadalomnak. Már lehetnek saját döntéseim, szavazhatok, és ha akarom, tönkretehetem az életemet is- csattant fel és újra szembefordult az anyjával.
- Jaj, kisfiam, jusson eszedbe a Malfoyok hidegvére!- javasolta Narcissa és mélyen sóhajtott egyet.
- Amiből nekem elég kevés jutott - nevette el magát Draco, és homlokon csókolta az anyját.
- Nem ezt a sorsot szántam neked - nézett rá bánatos szemekkel.
- Én sem akartam, hogy ez legyen - sóhajtott egy hatalmasat a fiú.
- Bízom benne, hogy megtalálod az utadat és boldog leszel. Mindennap ezért imádkozom Merlinhez.
- Én cseppet sem vagyok bizakodó.
- Én sem szerelemből mentem férjhez, mégis boldog vagyok és tiszta szívemből megszerettem apádat. Máskülönben nem is lehetett volna ennyi évet megélni egymás mellett úgy, mint egy család.
- De te nem egy sárvérűvel kötöttél házasságot - fakadt ki, és a zsebében kotorászni kezdett a következő szál cigarettáért, amit anyja kivett a kezéből és egy pálcaintéssel eltüntetett. Hosszú, világoskék ruhája bő ujjából egy fiolát vett elő, amiben egy kis nyugtatófőzet volt.
- Emlékszel rá, mit mondott a Nagyúr.
- Igen - mondta Draco és felhajtotta a főzetet. - Tekintsem a lányának vagy minek. Nevetséges! Méghogy a lányának? Egyre őrültebb lesz, az biztos.
- Vérszerződést kötött vele. Ez volt valószínűleg a feltétel, és ezzel még akár az örökösévé is válhat.
- De nem értem az indokát. Miért egy sárvérű kell neki?- tette fel újra a kérdéseket.
- Nem tudom fiam. Viszont most mennünk kell.
- Igen. Mindenki megérkezett már?
- Igen, már a Nagyúr is itt van.
- Akkor induljunk - sóhajtott Draco.

***

Feszült várakozás, suttogó tömeg gyűlt össze családi kápolnában. A pap meglazította a dísztalárját, elég kínosnak találta a várakozást, de nem szólt semmit. Előtte Draco állt teljes nyugalomban, ami nagyobbrészt a bájitalnak volt köszönhető. Mögötte állt a tanúja, Blaise Zabini, akit gyerekkora óta ismert. Úgy emlékezett, valamikor régen, azaz pár nappal ezelőttig barátok voltak, de miután az említett barát kigúnyolta és kinevette a különös frigy miatt, kis feszültség volt köztük.

Az említett tanú szinte alig tudta visszafogni magát, hogy ne törjön ki nevetésben. Draco egy hideg pillantást vetett rá, ami azt jelezte, meg ne próbálja. Így hát Blaise-nek nem volt más választása, mint felesége, Irish Parkinson – aki a néhai Pansy fiatalabb testvére volt - felé fordítani tekintetét, és gyönyörködni benne. A feleség, amikor észrevette férje huncut pillantását, szeretetteljesen végigsimította gömbölyödő pocakján. Draco ezt látva megfogatta a szemét és arra gondolt, hogy legjobb lenne ebben a pillanatban elpusztítani ezt egész társaságot. Még talán jól is járna vele - gondolta gúnyosan.

Már legalább egy fél órája állt ott, és még híre-hamva sem volt a menyasszonynak. Draco kezdte elveszteni a türelmét. Nem volt az a nyugtató, ami most segített volna rajta. Idegesen szorította ökölbe a kezeit, arca vörös volt a dühtől. Odament az apjához és kérdőre vonta.
- Hol van Granger?- érdeklődött apjától, aki nemrég még a kúriában ellenőrizte a menyasszonyt.
- Készülődik - vonta meg a vállát Lucius.
- Nem hiszem el, hogy még mindig - morogta mérgesen.
- Nő, és most van az esküvője.
- Ugyan apám, ne nevettess, kérlek! Kényszerházasságra készülő nő, nem hiszem, hogy annyi figyelmet fordítana az öltözködésre - sziszegte.
- Utánanézek - mondta Lucius.
- Nem! - szólalt meg Draco mérgesen. - Majd én elmegyek érte.
Azzal Draco kirohant a kápolnából, keresztül a kúria a parkján, majd egy feldühödött bikához hasonlóan rontott be jövendőbeli felesége hálószobájába. Amikor meglátta az ágyon gőgös tekintettel és felhúzott orral ülő Hermionét, no meg a szétszaggatott menyasszonyi ruhát, teljesen elvesztette a fejét. Ökölbe szorított kézzel nézett a lányra, aki hűvös, nyugodt tekintettel bámult vissza rá.
- Már órák óta várok rád - mondta mogorván.
- Túlzottan nem hat meg a dolog - szólt a lány, majd kihívóan nézett a szőkeségre, aki tajtékzott a dühtől.
- Miért nem öltöztél még fel? - kérte számon Hermione mulasztását Draco.
- Nem áll nekem jól az elefántcsontszín - mondta a lány, és jelentőségteljesen a ruhájához dörgölte a körmeit, majd megnézte elég fényesek-e.
- Áh, szóval ez a mocskos ruha volt az egyetlen, amit fel tudtál venni az esküvődre? - kérdezte mennydörögve.
- Ki mondta, hogy egyáltalán elmegyek az esküvőre?
- Most azonnal velem jössz!
- És ha nem akarok?
- Ne szórakozz velem, Granger! - mondta Draco, majd megragadta a lány haját, és mit sem törődve a kiabálással maga után vonszolta. A násznép kíváncsian nézett a Malfoy-kúria felé, amikor a páros közeledni kezdett. Morajlás futott végig a kápolnában. Még sosem láttak ilyen fájdalmas és groteszk látványt. Hermione próbált védekezni, de Draco annyira erősen szorította, hogy nem volt még lehetősége sem egy esetleges támadásra.
Lucius és Narcissa egymás kezét fogva azt kívánták, bár már túl lennének ezen. Természetesen a nem messze ülő Voldemort nagyon is jól szórakozott. A vén kígyó már másban nem lelte örömét, csak ebben. Szinte vihogott, mint egy kisiskolás kamasz.
- Engedj már el, te állat! - kiabálta a lány.
- Drágám, imádom, ha így hívsz - mondta gúnyosan, és még csavart egyet a lány haján.
- Kérlek! - fogta könyörgőre.
- Kössünk egyességet - sóhajtott Draco, és a lányhoz fordult.
- Mi lenne az?- Draco nem válaszolt, hanem egyenesen egy sötét zugba húzta a lányt, ahol a vendégek nem láthatták őket, majd a lányt a falhoz szorította.
- Gyere hozzám feleségül és azt kérhetsz, amit akarsz!- kérte cseppet sem kedvesen, de végre elengedte Hermionét.
- Válj el tőlem! - sziszegte a lány, és megmasszírozta a karját.
- Olyasmit, ami nincs benne a szerződésben.
- Milyen szerződésben?
- Amit Voldemort íratott alá velem.
- Ezt most ugye nem mondod komolyan?- csattant fel a lány aztán szitkozódni kezdett.
- Halálosan komolyan mondtam- morogta Dracó.- Hozományt is kaptál tőle, de cserébe gyereket kell összehoznunk és együtt kell maradnunk. Semmi megcsalás. Szóval elégé szar helyzetben vagyunk, hogy egyszerűen fogalmazzak. Nekem sincs ehhez kedvem, de nem tudok tenni semmit. Fontos a családom és a magam élete. A tiéd nem, de hát mit tegyek, ha egyszer te is kellesz ahhoz, hogy én is élhessek? Mit akarsz még, mit mondjak? Azt hogy nem tudok nélküled élni? - Draco megforgatta a szemeit, gondolatban egy hatalmas doboz cigaretta jelent meg előtte, majd mérgesen simította hátra a haját.
- Ezt nem hiszem el - szólt elképedve a lány.
- És azt elfelejtettem mondani, hogy a vérszerződés miatt a pártfogoltjának, a lányának tekint.
- Na jó - vett egy nagy levegőt Hermione és leült a kőpadlóra. - Most mi a franc lesz?
- Vagy meghalsz, vagy életben maradsz. Nem szívesen mondom, hogy az utóbbit válaszd, de lényegében tőled függ, meghal-e a családom, vagy sem.
- Jól van Malfoy, essünk túl rajta! – szólt a lány némi mérlegelést követően. - De előbb kérek valamit.
- Halljuk, mi lenne az?
- Az első gyerekünk neve legyen Granger.
- Ezt nem kérheted - mondta mérgesen Draco.
- Akkor meghalunk - vonta meg vállát a lány.
- Oké, rendben van! Legyen, úgy ahogy akarod, csak essünk már túl végre ezen az egészen.
- Rendben - egyezett bele Hermione. Draco kinyújtotta a kezét és felsegítette a lányt, de nem engedte el a karját egészen addig, amíg az oltárhoz nem értek. Kicsit furcsán néztek a párosra, mivel Hermione nem igazán az alkalomhoz illő öltözékben jelent meg. A Malfoy-család által felbérelt fotós maga sem tudta, hogy meg merje-e örökíteni ezt a felejthetetlen eseményt. A pap elkezdett beszélni, és ők egymásra sem néztek.
- Draco Malfoy, elfogadod az itt jelenlévő Hermione Grangert törvényes feleségedül?
- Van más választásom? - kérdezett vissza, majd sóhajtott egyet. - Igen.
- És te, Hermione Granger, elfogadod az itt jelenlévő Draco Malfoyt törvényes férjedül?
- Ha muszáj - sóhajtott a lány is. - Igen.
- Akkor ezennel házastársakká nyilvánítalak benneteket. Megcsókolhatod a menyasszonyt.
- Ezt hagyjuk ki - mondta halkan Hermione.
- Viccelsz asszony? - Azzal gyors csókot lehelt újdonsült felesége ajkaira.
- Undorító - vágott egy fintort Hermione.
- Te beszélsz? Basszus Granger, mikor mostál utoljára fogat? - kérdezte Draco fojtott hangon, amikor kifelé igyekeztek a kápolnából.
- Jó régen - morgolódott a lány.

hozzászólások: 0