5. fejezet
Elbaltázott nászéjszaka


Lágy zene szólt a távolban. A szél szenvedélyes táncra kérte fel a hatalmas jegenyefákat, melyeknek levelei nyugtatóan susogtak ezen az éjszakán. Az eget sűrű fekete felhőtömeg burkolta be és szinte biztos volt, hogy esni fog az eső. A Malfoy- kúriában esküvő volt, viszont a hangulat cseppet sem volt olyan szívderítő.

Draco Malfoy és újdonsült felesége cseppet sem vidáman várták a vacsora felszolgálását. Néha utálkozó pillantást vetettek egymásra, de nem szóltak egy szót sem. A férfi magában megátkozta Voldemortot és arra kérte Merlint, hogy rövidítse meg annak az álnok, vén, mérges kígyó életét. Legszívesebben fülsértő ordítással rohangált volna fel s alá a teremben, de emlékeztette magát a Malfoyok hírnevére és arra, hogy ő nem egy sikítószellem.

Hermione Granger, azaz már Mrs Malfoy ugyancsak nehéz szívvel ült férje mellett és azt figyelte, hogyan dudorodnak ki az erek Draco homlokán, mire egy gonosz ötlet fogalmazódott meg benne. Ha már egyszer rávették erre a cirkuszra, legalább hadd idegesítse Malfoyt egy kicsit. Kissé hátrébb húzta a székét és feltette a lábát az asztalra. Draco azonnal felfigyelt erre, és dühösen nézett rá.

- Mondd, téged soha nem tanítottak meg a helyes viselkedésre?- érdeklődött Draco, de egyből rájött, hogy rossz helyen kopogtat.
- Téged meg arra, hogy uralkodj magadon? Lazíts, Malfoy, már túl vagyunk a szertartáson!
- Én tudok uralkodni magamon! – sziszegte a férfi, viszont a hanghordozása tömény stresszről árulkodott.
- Igen? Pedig úgy festesz, mint aki pillanatokon belül föl fog robbanni - eresztett meg egy vigyort a nő.
- Ne merj turkálni a gondolataimban! - figyelmeztette.
- Nem turkáltam, csak tippeltem - mondta a lány könnyedén. - A halántékodon úgy lüktetnek az erek, mintha bármelyik pillanatban elpattannának. Nagyon vicces.
- Ha megátkozlak, az is ilyen vicces lesz?- kérdezte hidegen, bár a válasz cseppet sem érdekelte. Idegesen kémlelte a tömeget. Látszólag senki sem foglalkozott velük.
- Úgysem átkoznál meg - cukkolta tovább a lány.
- De igen!- nézett a szemébe Draco és már csúszott is ki a pálca hegye a fekete talár ujjából.
- Hű, de ideges lettél már megint- nevette el magát az ifjú feleség.
- Granger...
- Mrs Malfoy - javította ki Hermione, és a hatás kedvéért kihúzta magát.
- Ne kekeckedj, asszony!
- Ne hívj asszonynak!
- Mert mi lesz?
- Kitekerem a nyakad, te halálfalóivadék - szólt hidegen a lány.
- Hol van egy kés? - fohászkodott Draco.
- Minek kell neked?
- Hogy elvághassam a torkodat.
- Ha nem vennéd észre, ott van egy kés közvetlenül a tányérod mellett - sóhajtott a lány.
- Nem vagyok hülye, de ezeket nem ölésre tervezték- válaszolt fáradtan, s odébb lökte az ezüst kést.
- Miért?
- Nagyanyám nem szerette volna, ha vért ontanak az ezüstkészlettel.
- Nagy kár, pedig szívesen kikanalaztam volna a szemedet a kanállal - sóhajtott Hermione.
- Ugye csak a humorod miatt szerettek a barátaid? - tudakolta gúnyosan Draco.
- Nekem legalább voltak- vágott vissza dühösen és megint abba a helyzetbe kerültek, amikor csak egy hajszál választotta el őket egymás nyakának kitekeréséről.
- Hülye liba!- vágott további sértéseket Draco Hermione fejéhez.
- Büdös vadászgörény!- jött rá egyből a válasz.
- Angyalom, itt te vagy az, akinek egy alapos fürdés kéne. Vedd le a lábad az asztalról! Hozzák az ételt. Úgy érzem magam, mint egy állatkertben.
- Ahogy kívánja, oh, nagy halálfalók halálfalója!- pimaszkodott tovább Hermione.
- Ha nem fejezed be, esküszöm...
- Kihagyod a nászéjszakát? Örülnék neki.
- Mit képzelsz te?
- Nem szállnál le rólam? Szeretnék enni – mondta, és megfogta a tányérján lévő csirkecombot, majd jóízűen beleharapott. Draco megforgatta a szemét és próbált nem figyelni a lányra, aki cseppet sem hasonlított egy jól nevelt hölgyre. Felfordult a gyomra. Ez a nő a felesége? Pedig azt hitte, hogy legalább egy kicsi maradt belőle abból a lányból, aki okos volt, évfolyamelső és viselkedni is tudott.

Változnak az idők - gondolta, majd a lakoma elfogyasztására kezdett koncentrálni és ügyet sem vetett a vendégseregre, akik lopva rápillantottak az ifjú házasokra. Sokan összesúgtak, de nem mertek semmit sem hangosan kimondani. Nyílt titok volt az, hogy Voldemort parancsára történt mindez. De vajon mindent tudtak róla? Nos, ezt koránt sem lehet teljes bizonyossággal megállapítani.

Hermione elégedetten vette tudomásul, hogy sikerült eléggé felhúznia Dracót. Viszont legbelül szomorú volt. Nem így képzelte el az életét, de Voldemort beavatkozott és most már sosem lehet majd igazán boldog. Mit tehetne? Szeressen bele a férjébe? Persze logikusan ez következik az ilyesféle házasságból, neki viszont nem egészen. Hiába, nem tagadhatta, hogy ez egy kényszerházasság, semmi más.
- Malfoy? - kérdezte egy kicsit álmodozó hangon.
- Tessék? - válaszolt kedvetlenül.
- Megvan még annak a szerződésnek a másolata, amit Voldemort aláíratott veled?
- Természetesen megvan - fortyant fel. - Minek nézel te engem?
- Csak megkérdeztem. Van rá lehetőség, hogy lássam?
- Nincs.
- Miért?
- Mert nem akarok egy kicsit sem a kedvedre tenni.
- Fulladj meg te bunkó! - mondta, majd pár pillanat múlva hallotta Draco fuldoklását maga mellől, aztán a köhögést.
- Muszáj neked állandóan átkozódnod? - Hermione megforgatta a szemét, majd az evés befejeztével újra visszatette a lábát az asztalra és egy fogpiszkálóval igencsak feltűnően kezdte piszkálgatni a fogait. Draco rezzenéstelen arccal kortyolgatta a vörösbort, amit különösen szeretett. Édes volt, és pillanatnyilag az egyetlen dolog, ami elfeledtette vele az esküvőt.

A vendégsereg vidám táncba kezdett Lucius Malfoy kérésére, aki nagyon jól tudta, hogy
az ifjú házasok nem fognak táncolni. Tehát inkább úgy döntött, nem erőlteti tovább a dolgot. Sóhajtva nézett újdonsült menye felé, aki a megfelelő viselkedés egy cseppnyi szikráját se mutatta. Nem mondta meg Dracónak, hogy Voldemort vére mit is tett Hermionéval, de úgy gondolta, még korai lenne bármit is mondani. Hátha Piton mégis tévedett, bár a professzor biztosította róla, hogy ez egy igazán megbízható teszt. Még várt a megfelelő alkalomra.

Lucius nem tudta mire vélni Hermione vér változását. Tudta nagyon jól, hogy mugli születésűekkel a régi törvények szerint nem volt szabad elvégezni a vérszerződést és a hozzá tartozó bűbájokat. Voldemort nyilván akart még valamit tőlük, de honnan tudhatná meg mit? Eszébe sem jutott alaposan megnézni a szerződésüket, ami a dolgozószoba falába rejtett széfjében zárt el. Rosszat sejtett, nagyon rosszat és ez az érzés nem múlt el egy pillanatra sem.

Draco tekintete egy pillanatra találkozott az apjáéval. Néma szenvedés volt a szemében, amint meghallotta, hogy felesége hangosan arra kéri a pincért, vigyen el mindent az asztalról, mert ő azon akar táncolni újdonsült férjével egyetemben. Az ifjabbik Malfoy nem szólt semmi, de az arcán piros foltok jelentek meg.
- Fejezd be! - mordult rá Draco.
- Csak jól érzem magam. Miért van ezzel ennyi bajod?- nevetett a lány, Draco azt gyanította, hogy spicces is egy kicsit.
- Nem tudsz viselkedni. Az őrületbe kergetsz, és kezdelek egyre jobban utálni.
- Drága férjem, az érzés kölcsönös, én se szerettem beléd ebben a pár órában. Ne aggódj! – nevetett fel a nő, és újra felhajtott egy pohár bort.
- Sok lesz az a bor - morogta fáradtan némi fintor kíséretében.
- Sok lesz a kioktatás, Malfoy.
- Ha nem tudnád, a feleségem vagy, és egy Mrs Malfoy nem viselkedhet így.
- Hát most láthatod, hogy igen. Amúgy sem egy erényes, aranyvérű nőt vettél feleségül. Azt hittem erre nem kell téged emlékeztetni, de látom ez nem így van. Tőlem ne várd, hogy olyan legyek, mint egy törpegolymók.
- Szégyenbe hozod a családomat! - csattant fel a Draco, de a hangos zene miatt ezt más nem hallotta.
- Hagyd már abba! Hozzád mentem, mert még élni akarok. Szóval mára már hagyj békén! Igyál valamit, lehetőleg jó sokat, aztán...
- Aztán táncoljak kigombolt ingben macarenát az asztalon?- vetett fel, mint lehetőséget.
- Ez már megtörtént? Hmm, a nagymamád biztosan örülne neki - mondta a lány, és egy fogatlan vén boszorkány felé mutatott, akinek több ránca volt, mint hajszála.
- Nem történt meg, és az a nő nem a nagyanyám! - vágta rá dühösen és legurított még egy pohár vörösbort.
- Pedig ahogy nézem, nagyon hasonlít rád. Az az egy maradék foga pont olyan, mint amilyen a tiéd lesz, ha végre megkapom a pálcámat - vetítette előre Hermione.
- Hogyan hasonlítana, te szerencsétlen? Ha azt tervezed, hogy megátkozol, akkor megöllek- közölte hidegen a férfi.
- Hé, hé, nem beszélhetsz így velem! A feleséged vagyok!
- Most bezzeg ezzel jössz! Ha úgy viselkednél, mint egy arisztokrata Malfoy- feleség, nem beszélnék így veled.
- És hogy viselkedik egy arisztokrata Malfoy- feleség?
- Csendben van, és nem pofázik ennyit! - morogta újra Draco, és a szemei fenyegetően megvillantak.
- Nos, azt hiszem hosszú évek elé nézünk, úgyhogy drágám… - és ezt a szót elég gúnyosan mondta - meg kell szoknod.
- Csodálatos - dünnyögte.
- Mit mondtál?
- Semmi olyasmit, ami téged érdekelne, édesem. - Nagy undorral köpte ki az utolsó szót, majd kotorászni kezdett a zsebében egy szál cigaretta után.
- Mit keresel?
- Semmi közöd hozzá.
- De van, mert...
- Mert egy kotnyeles liba vagy, és most már elegem van belőled! - mondta, azzal hátratolta a székét és elindult kifelé a bálteremből, ám útközben megállította valaki.
- Miért nem táncoltatod meg az asszonykát? - kérdezte az egyik igencsak ittas halálfaló kollégája, akit legszívesebben felnégyeltetett volna.
- Ha nem fejezed ezt be, esküszöm, téged fojtalak meg - mondta sötéten. - El az utamból!
A bálteremben táncolók ügyet sem vetettek erre a kis közjátékra, de Lucius és Narcissa annál inkább. Narcissa a fia után akart menni, de férje visszatartotta, és inkább ő ment feldúlt utóda nyomába.
- Fiam, menj vissza a helyedre!- szólt utána nyomatékosan Lucius, de ügyelt rá, hogy senki se hallja meg.
- Apa, nem vagyok már kisgyerek, és azt hiszem mostantól még annyira se kellene szót fogadnom neked, mint eddig- fordult szembe vele Draco és lángoló dühvel nézett apjára.
- Te egyeztél bele, hogy feleségül vedd ezt a lányt.
- Nagyon jól tudom, de azt hiszem inkább a halált kellett volna választanom. Ezt a nőt nem lehet kibírni. Megőrjít!
- Próbáld meg használni az eszed, és menj vissza! Tartanunk kell a látszatot.
- Milyen látszatot? Ez az igazság! Ennél már csak az lenne rosszabb, ha felkérné a Nagyúrat... - morogta, majd meglátta a Voldemort- Hermione párost a táncparketten és befejezte a mondatot – táncolni. Tessék, nézd csak!
- Ne izgasd most magad ezért! Menj vissza, aztán egy fél óra múlva elviheted a lányt.
- Jaj, ugye nem...
- Ha feleségül vetted, ez a kötelességed.
- Apám, kérlek, ne kérd ezt tőlem!
- Most mit akarsz? Én tegyem meg helyetted? Anyád meg is ölne érte. Ezt te főzted ki, most edd is meg, menj vissza! Nem fogom még egyszer mondani. Ne akard, hogy megbüntesselek.
- Apám, én csak emlékeztetni szeretnélek, hogy a családunk összes tagjáért tettem, amit tettem.
- Tudom fiam, de ha már egyszer belemásztál, túl kellene lenni ezen a részén is- mondta bölcsen Lucius, mintha ő már lett volna hasonló helyzetben.
- De legalább tiszta lenne- nyögött fel Draco.
- Fürdesd meg! Mindent nekem kell kitalálnom?- mordult rá Lucius, és visszakísérte Dracót a helyére.

***


- Malfoy, Merlin áldjon meg, miért rángatsz? - őrjöngött Hermione, miközben próbálta kiszabadítani a karját Draco erős szorításából.
- Kuss! - mondta tömören az ifjú férj.
- Eressz el! - kiáltotta Hermione, és megpróbálta megakadályozni Dracót, hogy tovább vonszolja a folyosón.
- Eszemben sincs.
- Kérlek! – nyöszörgött a nő.
- Maradj már nyugton!- rivallt rá és még erősebben markolta meg a lány karját.
- Nem, amíg nem engedsz el!
- Engem te ne zsarolj!
- Malfoy lettem én is, emlékszel? Véremben lett nekem is a zsarolás. Már csak a fekete mágiával kell megbarátkoznom. Tudod, hogy milyen gyorsan tanulok.
- Hogy felejthetném el életem leggyomorforgatóbb pillanatát, amikor feleségül vettelek? Bár azt hiszem, ma este nem ez lesz az egyetlen ilyen pillanat.
- Olyan bunkó vagy - mondta a lány, és bokán rúgta Dracót.
- Nőt nem szabad megütni, nőt nem szabad megütni...- kezdte el kántálni, majd megelégelte a lány örökös ellenállását, a vállára vette, mint ahogy egy elejtett prédát szokás, és így ment tovább vele a kihalt folyosón. Amikor az említett lakosztály ajtajához ért a nyugati szárnyban, az rögtön kinyílt és utat engedett neki. A hálószobába érve levette, vagyis inkább ledobta válláról az igencsak nehéz terhet.
- Hogy te mekkora barom vagy! - sziszegte Hermione és fájós hátát masszírozta.
- Menj fürdeni!
- Nem! - vágott vissza a lány, és makacskodva ült továbbra is a padlón.
- Most!
- Nem megyek!
- Ha nem mész, én fürdetlek meg, de abban nem lesz köszönet.
- Puhány vagy te ahhoz - legyintett egyet a lány.
- Azt csak hiszed! – Azzal megindult felé.
- Ne érj hozzám te pattogó görény, mert esküszöm kikaparom a szemed és kidobom az ablakon, aztán keresheted!
- Kérlek, menj fürödni! - sóhajtott fáradtan Draco, és levette a dísztalárját, no meg a fehér csokornyakkendőt, aztán feltűrte ingujját.
- Nem - mondta Hermione.
- Engem nem érdekel, de akkor is megfürdetlek. - Draco egy pillanat alatt elkapta Hermionét és azonnal bevitte a kádba, ami már előre el volt készítve. Elég nagy és tágas volt a fürdőszoba, tele romantikus lánggal égő gyertyákkal. Az ifjú férj továbbra is küzdött a feleségével, nagy nehézségek árán beledobta a vízililiom illatot árasztó habokba, majd vetkőztetni kezdte Hermionét. A lány csípett, karmolt, de aztán belátta, hogy Dracót nyilván nem érdekli ez. Perverz állat - gondolta magában, és úgy határozott, nem lesz továbbra sem együttműködő, kitart a végsőkig.

Miután a férfi nagy keservesen kihámozta a nőt a ruháiból. és egy kis varázslattal megszabadította attól az átok csizmától, amit sehogyan sem tudott lehúzni róla, kezébe vette a szappant és durván dörgölni kezdte a lány fejét. A művelet egyáltalán nem volt fájdalommentes, ezt Draco is megérezhette a karján, mivel Hermione nem volt rest beléharapni. Ez mind elfeledtette a férfival, hogy milyen meghitt és izgató is lehetne ez a pillanat. De semmi sem tántorította el a szent céltól. Fogkefét adott a lány kezébe, és pár durva mozdulattal rávette, hogy használja is, és egy kis lecsillapodásra is késztette.

Hermione gépies mozdulatokkal mosta a fogát és már nem próbált meg ellenkezni, így kínzója is egy kicsit finomabbra vette a beavatkozást. Miután a férfi legalább háromszor cserélt vizet a kádban, végül elérkezettnek látta az időt, hogy végigszappanozza a lány egész testét. Draco elgondolkodva simította végig a lány hátát, majd a karjait, aki minden érintésére finom borzongásba kezdett. A lány megpróbálta kizárni elméjéből ezt az érzést, testét különállónak képzelte és nem akart foglalkozni ezzel.

Nem is olyan szörnyű ez a lány - gondolta Draco, és folytatta a szappanozást a lány mellkasán. Hermione továbbra is a fogkefével a szájában tűrt, egészen addig, amíg Draco szappanos kezei egy bizonyos pontot nem érintettek.
- Mit csinálsz te barom? - kérdezte a lány, és durván ellökte Dracót a kádtól.
- Ott is... szóval érted... na... meg kell mosni – dadogta, és fogalma se volt, miért jött zavarba.
- Ne merj még egyszer hozzám nyúlni! - sziszegte Hermione, és kiszállt a kádból, majd elindult Draco felé, aki pillanatnyilag köpni-nyelni nem tudott.
- Aha - mondta, és végigfuttatta a tekintetét a lány vizes testén.
- Francba! - morgolódott Hermione és felvette a fogason logó köpenyt, majd a kád szélén lévő pálcára irányult a tekintete. De amikor megpróbálta elvenni, Draco reflexei gyorsabbnak bizonyultak.
- Meg ne próbáld! - sziszegte, majd erősen megszorította a lány kezét.
- Ok - szólt Hermione, és egy jól irányzott rúgással eltalálta Draco legérzékenyebb pontját.
- Szent Merlin! - szólalt meg egy kis légszomjjal küzdve a férfi, és csillagokat látva próbálta fellelni a lányt, aki eközben kiszaladt a folyosóra.
Miután az ifjabbik Malfoy összeszedte magát, azonnal elindult a lány után. Nem is kellett sokáig keresnie, mivel a folyosó hosszú volt és ez volt az egyetlen menekülési lehetőség. Draco azonnal küldött egy bűbájt az ajtóra, ami nem engedte tovább a lányt.

Hermione kétségbe esve rángatta a kilincset, de nem tudott menekülni. Aztán a közelben lévő lovagi páncélok egyikének a kezéből kivette a bárdot, viszont az olyan nehéz volt, hogy majdnem a lábára ejtette, végül a félelmetes fegyver mélyen belevágódott a fapadlóba, és a lány nem tudta onnan kihúzni. Draco egyre közelebb ért hozzá, és már nem tudta magát semmivel se megvédeni.

Gyorsan a másik páncélhoz rohant és kivette hüvelyéből a fényes, ezüstösen csillogó kardot, ami olyan volt, mint amit nemrég kovácsoltak. Hermione szinte hisztérikusan nézett a kezében tartott fegyverre, majd erőt véve magán Dracóra szegezte.
- Tedd azt le szépen! - kérte Draco.
- Nem teszem le!- ordította a lány hisztérikusan.
- Kérlek, tedd le, még kárt teszel magadban… vagyis a berendezésben! – javította ki magát.
- Ne gyere közelebb! - szólt ellentmondást nem tűrő hangon.
- Nyugodj meg!
- Mégis, hogy nyugodjak meg? Hozzád mentem a fenébe is, egy életre nem lesz nyugtom!
- És nekem szerinted lesz?
- Te kit érdekelsz? - nevetett fel keserűen a lány.
- Több embert, mint te - sóhajtott, majd közelebb ment.
- Ne közelíts!
- Hermione, nem foglak bántani. Nem vagyok állat.
- Mióta hívsz a keresztnevemen?
- Mióta kijelentetted, hogy a Malfoy megszólítást szeretnéd Granger helyett. Valahogy mégis csak hívnom kell téged. A hülye libát meg a sárvérű ribancot már nagyon unom. Na, tedd le azt a kardot és menj aludni!- kérte elcsigázottan.
- Ne akarj mindig parancsolgatni nekem - mondta a lány fáradtan, szinte suttogva, és letette a kardot. Tudta, hogy nem tehet mást és ésszerűen akart gondolkozni. A pillanatnyi pánik elmúlt, és egy kicsi beletörődést érzett a szíve mélyén. Úgy gondolta, ha ez a sors akarata, miért harcolna ellene ma? Kimerült volt és elcsigázott, így hát engedelmeskedett Dracónak.
- Na, gyere asszony - mondta fáradtan.
- Ugye tudod, hogy utállak? - mondta Hermione, és elindult Dracóval együtt a közös hálószoba felé.
- Tudom, és az érzés kölcsönös.
- Azt is tudod, hogy ma semmi kedvem nászéjszakát tartani? Még először meg kéne barátkoznom a fejeddel.
- Ahogy akarod - mondta Draco, és fáradtan dőlt bele az ágyba. - Jó éjt, drágám!
- Jó éjt, görény! - jött a másik oldalról a válasz, majd Hermione bevackolta magát a takaró alá úgy, ahogy volt, és azonnal elnyomta az álom. Kint eleredt az eső és békésen áztatta a kúria tökéletesre nyírt smaragdzöld füvét, lelkiismeretesen lemosva a kacskaringózó utat, ami az egész parkot bejárta. A közelben lévő szökőkút vízén vidám táncot jártak a vízcseppek, cseppet sem zavarva az ott úszkáló apró aranyhalakat. Egy lélek sem mozdult, s csak a záporrá erősödő égi áldás hangja hallatszott. A szél sem törődött azzal, hogy a magas jegenyefákat tépázza, inkább csak könnyed táncra hívta őket.

hozzászólások: 0