6. fejezet
Szűzies házasság



Hermione ébredezni kezdett a Malfoy - címeres takaró alatt a hatalmas baldachinos ágyban, amiben legalább heten is elfértek volna. Először egész nyugodtan és boldogan vette tudomásul, hogy nagyon is kipihente magát, de amint eszébe jutottak életének sötét és nyomasztó emlékei, egyből elkomorult. Szomorúan simult hozzá a fehér párnához, melynek a legfinomabb selyemből volt a huzata. Körülnézett a szobában, zöld, ezüst és fehér színek domináltak. A helyiség ridegségét néhány vadvirágcsokor, porcelándíszek és csipketerítők törték meg.

A lány először gondolkodott el azon már évek óta, hogy mit vegyen fel. Hiszen Draco tegnapi akciója után nem maradt más ruhája, mint egy fürdőköpeny, ami persze kényelmes volt, de mégsem hétköznapi viselet. Mozgolódást hallott a fürdőszobából. Megfordult az ágyban, de nem látta maga mellett Dracót. Kicsit megnyugodott ettől, valahogy ma reggel nem volt kedve veszekedni.

Vízcsobogás és a sellők csikorgó hangjához hasonló zaj hallatszott ki a fürdőszobából. A Feneketlen üst című számra hasonló szöveget vélt kihámozni a fület sértő előadásból. Hermione elmosolyodott, talán Draco Malfoynak is voltak emberekhez hasonló vonásai. Ironikusnak találta a helyzetét. Egyik ellenségének lett a felesége, ami szabad akaratából nem történt volna meg. Nem akart igazából ebbe beletörődni, és úgy gondolta, nem fogja csak úgy megadni magát, legalábbis harc nélkül soha.

Abbamaradt a víz egyenletes csobogása. Hermione magára húzta a takarót, és alvást színlelet. Résnyire nyitott szemekkel figyelte férjét, aki egy szál semmiben lépett be a szobájukba. Haja még egy kicsit vizes volt, de a lány mégiscsak arra a következtetésre jutott, hogy nem is olyan ronda. Persze a roxforti évek alatt elég sok hódításáról hallott, és bizonyos testbeli adottságai szemrevételezése után már megértette azt a sok vágyakozó pillantást. Mégis émelyítő volt a tudat, hogy ezzel bármilyen kapcsolatot létesítsen.

Draco nem törődve a tettető Hermionéval, gyorsan felöltözött és elhagyta a szobát. A lány nagyot sóhajtott, majd korogni kezdett a gyomra. Kezeit a takaró felé helyezte és nagyokat sóhajtott. Nem sokkal később kopogtatás hallatszott az ajtón, és egy szobalány lépett be a szobába.
- Jó reggelt asszonyom! Kellemes aludt? - kérdezte lágyan a szőke hajú lány.
- Jó reggelt neked is! Fogjuk rá. Hogy hívnak?
- Rebeca vagyok, és mostantól én leszek a szobalánya.
- Rendben - mondta a lány, és felkelt az ágyból.
- Hozhatok valamit asszonyom?
- Kérlek, szólíts Hermionénak és tegezz!
- Sajnálom, nem tehetem a Mrs Malfoy.
- Akkor megegyezhetünk abban, hogy ha kettesben vagyunk, akkor Hermionénak hívsz?
- Rendben - mondta a lány, és lesütötte a szemét.
- Oh és köszönöm, de semmire sincs szükségem. Hacsak nincs egy kis mérged - mosolyodott el halványan.
- Mrs Malfoy üzeni, hogy a reggelinél számítanak a megjelenésedre - szólt végül a szobalány, aztán pukedlizett és elhagyta a szobát.
- Csodálatos – mondta, és közelebb ment a szekrényhez. Szeme teljesen elkerekedett. Rengeteg ruha volt benne, a legtöbbet persze soha nem venné fel, de teljes mértékben biztos volt, hogy nem sajnálták a pénzt rájuk, sem a térnövelő bűbáj alkalmazását, mivel a szekrény inkább egy nagyobb gardróbra hasonlított. Nagy nehezen talált magának pár kevésbé elegáns ruhadarabot, egy fekete nadrágot és egy halvány rózsaszín ujjatlan felsőt, majd belebújtatta lábát az egyik fekete papucsba.

Végül megnézte magát a tükörben. Haja, mint mindig, most is szélfútta hatást keltett, és úgy döntött, inkább feltűzi. Természetesen nem azért, hogy jó benyomást keltsen, hanem saját maga miatt. Rég foglalkozott csakis magával, és a bujkálás évei nyomot hagytak rajta. A ruha nagyon jól eltakarta azokat a sebhelyeket, amiket az évek során szerzett, és nem tűntetett el. Minden átokheg egy emlék volt, s ezek soha nem múlnak el.

Tegnap este Draco persze nem vehette észre őket, mivel még mindig tartott annak a fedőbűbájnak a hatása, amivel igyekezett elrejteni őket. Most viszont már meg sem próbálta, nem akart egy kicsit sem tetszeni neki. Sóhajtott egyet, és újra megnézte magát a tükörben. Elég nyúzott volt az arca, de nem akart másként mutatkozni.

Ajtócsapódást hallott, amitől megrettent egy kicsit. Kedves férje lépett be a szobába, és ma sem volt felhőtlenül boldog, sőt elég dühösnek látszott. Hideg tekintetével végigmérte a lányt, majd vett egy nagy levegőt és megszólalt:
- Várnak ránk az ebédlőben.
- Már mondták - szólalt meg Hermione, s egy hajtincset vett kezelésbe, mit sem törődve a dühöngő, fújtató sárkánnyal, aki tőle alig fél méterre toporgott.
- Akkor indulhatunk? - kérdezte ingerülten.
- Természetesen. Már csak remélni tudom, ezúttal nem fogsz levonszolni innen - jegyezte meg kimérten.
- Ha a saját lábadon mész, akkor nem foglak - válaszolt a férfi, és kinyitotta az ajtót, aztán méltóságteljesen intett a lánynak, hogy fáradjon ki rajta.
- Örömmel hallom, hogy megengeded nekem mindezt. - Azzal Hermione kilépett az ajtón, és egy darabig csendben haladtak a folyosón. Hermione fintorogva szagolt a levegőbe, majd megütközve nézett a mellette trappoló Dracóra. Nem állhatta meg szó nélkül a felfedezését:
- Miért van ilyen cigaretta szagod?
- Honnan tudhatnám én azt? - morogta Draco.
- Egészségtelen - mondta csak úgy mellesleg a lány.
- Ne kezd már te is! Nem vagy az anyám! Különben is te lennél az utolsó, aki az egészségemért aggódik. Szinte várom a pillanatot, amikor majd megmérgezel vagy rám támadsz álmomban.
- Csak egy észvétel volt. De jobb lenne, ha leszoknál róla! - jött a következő jó tanács.
- Ne akarj nekem tanácsokat osztogatni! - csattant fel Draco.
- Jól van, akkor adj nekem is egy szálat. Nekem úgyis mindegy.
- Megbolondultál?
- Nem.
- Azt akarod, hogy a gyerekeinknek egy gyárkémény legyen az anyjuk?
- Mióta izgat ez téged, most őszintén? - tette fel az igencsak kézenfekvő kérdést.
- Példát kéne nekik mutatnunk, nem?
- Merlin szent nevére! - nevette el magát Hermione. – Komolyan beszélsz? Te akarsz példát mutatni? Egy halálfaló apa cselekedeteinek követése minden gyermek álma. Nem is értem, hogy Tudodki miért nem vett feleségül… Ő aztán tudna mutatni álnokságot és példát egy gyereknek.
- Már pedig ha akarod, ha nem, akkor is szülsz nekem egy gyereket - döntötte el Draco, és ebben a pillanatban nagyon, de nagyon vágyott egy fél karton füstölgő bűzrúdra.
- Mit ígért Voldemort, ha fiú utódod lesz? - kérdezte hírtelen Hermione.
- Ne nevezd a nevén! - förmedt rá Draco.
- Hadd tippeljek: nagyobb vagyont. Nem, inkább felelősebb beosztást. Igazam van? - cukkolta tovább Hermione. Meg akarta tudni, hogy meddig merészkedhet el.
- Nem értékelem a humorodat - szólalt meg végül egy nehéz sóhaj kíséretében Draco.
- Mikor láthatom végre azt a nyamvadt szerződést?
- Majd ha végre méltóztatsz teherbe esni.
- Ezt nem teheted velem!
- Késő, már megtettem. Esetleg még valami óhaj, édesem? - tudakolta meg Draco affektáló módon.
- Fordulj fel te bunkó! - mondta sötéten.
- Inkább ne zsörtölődj! Mindjárt megérkezünk az ebédlőbe és ajánlom, hogy viselkedj rendesen. - Hermione inkább nem szólt semmit, felesleges időpocsékolásnak tartotta a téma további boncolgatását. Muszáj valahogy rávennie Dracót, hogy mutassa meg neki azt a szerződést. Valami azt súgta, talál majd egy kiskaput, ami szabaddá teszi. Akkor most mit tegyen, rávegye Dracót arra, hogy ejtse teherbe? Végül is más választása nem volt. Egy elég őrült terv fogalmazódott meg az agyában, és kezdte úgy érezni, teljesen elment a maradék józanesze is.

A kétszárnyas ajtó akadálytalanul utat engedett nekik az ebédlőbe. Hangulatos helyiség volt, nyílván valamelyik Mrs Malfoyba szorult némi lakberendezői tehetség. A márványpadló fényesre volt sikálva és - mint ahogy minden helyiségben - itt is kínos rend és tisztaság uralkodott. Egy igencsak hosszú tölgyfaasztal mellett haladtak el, amit nyilván több vendég fogadásakor vettek igénybe.

Draco egy terasz felé vezette Hermionét, ahol már meg volt terítve. Lucius és Narcissa már ott várták a fiatalokat.
- Jó reggelt! - köszönt Hermione illemtudóan, és leült az egyik üres székre.
- Az az én helyem - morogta Draco.
- Sajnálom - mondta Hermione, és az ölébe terítette a szalvétát.
- Hogy telt az estéd, Hermione?- kérdezte Narcissa színtelen hangon, bár cseppet sem érdekelte a dolog, csupán formalitásból tette fel a kérdést.
- Nos, az igazat megvallva nem volt valami kellemes.
- Esetleg volt valami, amivel nem voltál megelégedve? - kérdezte Narcissa tetetett meglepettséggel.
Hermione egy röpke pillanatra Draco felé fordult, és kicsit vádlón nézett rá. A szülők tekintete is fiukra vándorolt, aki eddig nyugodtan itta reggeli kávéját, de a fürkésző pillantásokat nem tudta figyelmen kívül hagyni, és a kezdeti nyugodtság egy csapásra eltűnt.
- Valami baj van? - kérdezte ingerülten.
- Semmi fiam - mondta Narcissa, és mélyen elpirult.
- Mivel nem voltál megelégedve, drága nejem? - nézett rá Draco vérben forgó szemekkel.
- Veled - hangzott a tömör felelet, amit Hermione némi drámaisággal is megfűszerezett.
- Ugyan mi nem tetszett?
- Nos, nem szeretném a szüleid előtt megbeszélni, amit az este mondtál.
- Mit mondott a fiam? - tudakolta Lucius.
- Draco szűzies házasságban kíván velem élni. - Ebben a pillanatban Lucius kiköpte az éppen meginni kívánt narancslét az asztalra, és köhögve próbálta megemészteni a hallottakat.
- Miről beszélsz, te liba? - kérdezte felháborodva Draco.
- Fiam kérlek, csillapodj! - szólalt meg Narcissa csitítóan. - Nem kell mindjárt veszekedéssel kezdeni a napot…
- Válaszolj! - követelte a férfi, mit sem törődve anyja szavaival.
- Draco, beszélhetnék egy percet? - kérdezte Lucius, miután megmenekült a fulladástól.
- Természetesen, apám - nézett még mindig villódzó szemekkel. Hermione és Narcissa inkább a pirítósukba temetkeztek, amíg a két férfi elhagyja az ebédlőt. Narcissa gyanakodva mérte végig a lányt, de nem szólt semmit. Eközben a két Malfoy vitába keveredett a folyosón.
- Apa, hogy hihetsz ennek a … ennek az átkozott nőszemélynek? Meg akar szégyeníteni.
- Draco, csillapodj! - rivallt rá Lucius.
- Nem emlékszel, mit műveltek Potterék?
- Az már a múlt - legyintett. - Nem értem, mit akarsz ezzel.
- De az átok nyomai még mindig ott vannak az ülepeden. Vagy tán nem emlékszel arra a hegre, ami olyan, mint a Buckingham palota alaprajza? Így már érted, hogy miért vagyok dühös? Legalább te megérthetnél.
- Honnan tudod te ezt? - kérdezte hüledezve.
- Ezen röhög minden halálfaló a hátad mögött.
- Honnan tudják?
- Az a gyengeelméjű gyógyító nem bírta visszatartani a röhögést, és Cracknak csak ennyi kellett. Te is tudod, hogy a diszkréció ennek a családnak csupán egy szó, jelentés nélkül.
- Megölöm! - jött ki teljesen a béketűrésből Lucius.
- Hol van a Malfoy hidegvér, apám?
- Pokolba a hidegvérrel. A becsületemről van szó!
- Ugyan már apám, semmi szükség rá, hogy megöld.
- De igen!
- Attól még a heg ott marad - sóhajtott Draco.
- Törődj inkább a feleségeddel és verd ki a fejedből ezt a zagyvaságot! A Nagyúrnak az volt a parancsa, hogy utód kell.
- De már mondtam, hogy...
- Elég volt ebből! - kiáltotta Lucius.
- De...
- Semmi, de. Nemsokára megkapjátok a zsupszkulcsot és elindultok nászútra.
- De apa...
- Erről nem nyitok vitát.
- Baj lenne, ha egyszer felnőttként kezelnél?
- Amíg nem viselkedsz úgy, mint egy felnőtt, addig gyerekként kezellek. Most pedig indíts vissza az ebédlőbe és fejezd be a reggelit!
- Ahogy kívánod - mondta mérgesen, és visszament az ebédlőbe. Hermione meglepődve nézett rá, még ő sem mérgesítette fel ennyire Dracót. Szinte olyan volt, mint egy időzített bomba. Draco nem szólt semmit, hanem megragadta a lányt a karjánál fogva, és elvonszolta az asztaltól. Narcissa még akart valamit a fiának mondani, de aztán meggondolta magát és ivott még egy csésze teát.


Draco úgy viselkedett, akár egy felbőszült vadállat, aki mindenáron ki akarta valakin tölteni a mérgét. Erősen tartotta a lány karját és durván vonszolta maga után. Hermione a kezdeti meglepetésből hamar felocsúdott.
- Mit csinálsz te vadállat?
- Te tömted tele az apám fejét mindenféle marhasággal, most pedig ez a következménye.
- Én nem tömtem semmivel se a fejét!
- Akkor nyilván csak képzelődtem, amikor ott mellettem kijelentetted, hogy szex-mentes házasságot akarok.
- Hát én azt csak viccnek szántam… - próbált kibújni a felelősség alól, és megvonta szabad vállát.
- Majd most megtanulod, hogy ilyennel soha nem szabad viccelődni! - morogta Draco, és még erősebben megszorította a lány karját.
- Eltöröd a karom, te görény! - kiáltotta a lány ijedten.
- Pillanatnyilag ez az egyetlen dolog, ami teljesen hidegen hagy.
- Eressz már el, Merlinre kérlek!
- Te akartad, hogy így legyen, most viseld a következményeket.
- Úgy viselkedsz, mint egy állat!
- Nem érdekel. - Hermione nem erre számított, valahogy most már nem tűnt olyan jó ötletnek Draco felbosszantása. Egész testében remegett, és szemeiben könnycseppek gyűltek, amiktől nem látott semmit. Sokk közeli állapotba került, már nem is érzékelte a körülötte lévő világot. Megadta magát a Draco által birtokolt nyers erőnek, és nem védekezett.

Az ifjabbik Malfoy elméje jelen pillanatban olyan kiismerhetetlen volt, mint a legbonyolultabb mugli szerkezet a világon. Maga sem tudta mit csinál, egyértelműen a harag és az ösztönei vezérelték. Nem törődött a lánnyal, akinek már egy ideje a szavát sem lehetett hallani. Soha nem erőszakolt meg egyetlen nőt sem, de most nem tudott leállni.

Amikor beértek a hálószobába, rántott egyet Hermionén, és az ágyra lökte. A finom vászonanyag repedése hallatszott a szoba csendjében. A lány megérezte Draco súlyát a testén. Minden egyes lélegzetvételt, és a dühtől lángoló tekintetet, amint végigpásztázza… A férfi durván leszaggatta róla a ruhát. Becsukott szemekkel, megkövülve tűrt és kicsit sem ellenkezett. Erős, kemény szorítást érzett a csuklóin, mivel Draco nem bízott abban, hogy Hermione engedelmes lesz, és jó erősen lenyomta az ágyra. A finom fehér selyemágynemű durván meggyűrődött.

Dracónak könnyedén engedtek utat a ruhadarabok. Egyik sem igyekezett védelmet nyújtani a lánynak, mindent beborítottak a ruhafoszlányok. Halk sírás hallatszott a szobában. Hermione szabad utat engedett könnyeinek. A férfi az övével vacakolt, de a dühtől vezérelve nem tudta azt kioldani.

Hirtelen azonban találkozott a két tekintet; a galambszürke és a mogyoróbarna szempár összekapcsolódott. Draco megrémült attól, amit látott: jeges félelem és a tehetetlenség egyvelege úszott a könnyes szemekben. Lazult a szorítás, majd a ziháló test lassan egyenletesen kezdte venni a levegőt. Nem bírta megtenni, ez nem ő volt, soha nem bánt így egy nővel sem, és nem is akarta, hogy ez megtörténjen.
- Sajnálom- súgta halkan, és lágyan végigsimította a könnyektől nedves arcot. - Nem akarom, hogy így történjen meg. Hidd el, soha nem szeretnélek így megalázni. Kérlek, bocsáss meg! - A lány úgy nézett rá, akár egy riadt őzike. Egész testében remegett, de nem szakította meg a szemkontaktust. Draco őszinte volt, és Hermione már nem félt tőle. A férfi tehetetlennek érezte magát, ahogy a lányra nézett.

Aztán valami láthatatlan erő vezette hirtelen, ami ellen nem akart harcolni. Meg akarta mutatni Hermionénak, hogy ő cseppet sem olyan, amilyennek gondolja. Lassan közelebb hajolt hozzá és ajkai lágyan megérintették a lányét.
Hermione nem tiltakozott a csók ellen. Olyan volt ez, mint egy ultimátum. Az érzelmek egész kavalkádja járta be mindkettőjük testét. Ebben a pillanatban úgy tűnt, elfogadják a sorsot és megértik azt, hogy mostantól egymáshoz tartoznak, amin semmi sem változtat. Ez nem egy szerelem beteljesülését jelentő csók volt, hanem valami egészen más. Volt benne egy kicsi vágy, szánalom, keserűség, beletörődés és bűntudat.

Draco erős karjaiba a törékenynek látszó Hermione védelmet keresve simult bele. Nem tudta miért teszi ezt, és nem is kellett rá magyarázatot adnia. Nem volt senkije Dracón kívül. Jó, ő sem éppen a legjobb barát vagy férj alapanyag, mégis kellett valaki, aki végre hosszú évek után érezteti vele, hogy még van egy aprócska remény a boldogságra. Persze nem feltétlen az örökké tartó szerelem jegyében, mégis egy szebb jövő ígéretét sejtette ez a csók. Talán, majd egy kis idő múlva meg fogják érteni egymást. Többre nem is vágyott, mivel tudta, hogy Draco és ő sem képes többet adni.

Kötelezte őket a szerződés, amit persze Hermione csupán hallomásból ismeret. Bár tudta, Draco egyáltalán nem viccelt, amikor elmondta mindazt, amit tudnia kellett. Voldemorttól sem tudott meg többet, amikor az esküvőn felkérte táncolni. Miért pont ő lett a Sötét Nagyúr pártfogoltja? Vagy, ahogy ő nevezte, a fogadott lánya? Ez annyira ironikusnak hatott. Szegény Harry, ha ezt láthatná – gondolta. De tudta, régi barátja már nem segíthet rajta.

A férje volt az egyetlen, akire számíthatott, már amennyire egy Malfoyra számítani lehet. Talán lehet majd a jövőben annyira jónak nevezhető a kapcsolatuk, hogy kiálljon mellette? Maga sem tudta. De ez a meghitt pillanat örökre az emlékezetébe vésődött.

Itt feküdt ebben a hatalmas ágyban Draco Malfoy karjai között, s az egész helyzet olyan abszurd és furcsa volt. A lány hatalmas sóhajt hallatva próbált megszabadulni a gondjaitól. Újra szembe nézett Dracóval. A szürke szemek sem voltak kevésbé zavarosak, mint az övé. Érzelmek viharában vergődött, és azt hitte teljesen elveszik benne. Szinte nem ismert rá saját magára. Ez alatt a pár nap alatt csupa olyan dolog történt, ami idegileg teljesen kikészítette. A feje már belefájdult ebbe az egész helyzetbe. Talán mégis jót tenne nekik egy kicsit más környezetbe vonulni. Bele kell nyugodnia mindenbe.

A férfi sután végigsimította a lány hátát, és beleszagolt a vízililiom illatú hajzuhatagba.
- Soha többé nem teszek ilyet - suttogta rekedten, és könnyed csókot lehelt a lány homlokára, aztán finoman kibontakozott az ölelésből, és elhagyta a szobát.

hozzászólások: 0