10. fejezet
Karácsonyi ajándék


Az incidens után a két fiatal, egyre toleránsabban kezdett viselkedni egymással. Néha végtelenül kedvesen, türelmesen hallgatták végig a másikat, máskor olyan távol kerültek egymástól amennyire a bűbáj engedte. Persze a csókról és jelenlegi furcsa, abnormalitás határát súroló kapcsolatukról egyezményesen hallgattak. Ettől független nem lehetett rájuk semmi rosszat mondani. Az órákon kitűnő egyetértésben dolgoztak és megtanulták, hogy együtt többre képesek, mint egymás ellen. Ezt a tanárok is jó szemmel és némi meglepődöttséggel nézték őket. A régebben levont pontoknak a duplájával örvendeztették meg a saját házaikat. Mindenki megütközve figyelte a párost, akik két ház együttműködésének szellemében viselkedett, talán még el is ültettek néhány magot. Pedig ha tudták volna a többiek, hogy mi is folyik a két jómadár között, elképedtek volna.


Blaise többször is akart beszélni Dracóval, karácsony közeledtével egyre gyakrabban, de soha nem volt olyan helyzetben, amikor ezt megtehette volna. Küldött egy levelet, amivel benne volt McGalagony bűbájának hatástalanítása, de a fiatal varázsló inkább elégette a levelet. Mikor Zabini megjelent a lakosztályuk előtt, akkor mindig elküldte valamilyen ürüggyel. Elzárkózott a barátaitól, ami valahol bántotta, viszont szükségét érezte ennek a döntésnek. De nem csak Blaise levele került a szemetesben, hanem apjáé is. Lucius követelte, hogy menjen haza és teljesítse feladatát; a válasz nélkül maradt levelet újabbak követték, viszont Draco ezekre sem reagált. Tudta, hogy az apja és Blaise mit akarnak, de nem akart ebben részt venni. Mindketten tévedtek, ha azt hitték néhány szó vagy tett közelebb hozza őket egymáshoz.


Legszívesebben elmondta volna Hermionénak, ami most zajlik bele mostanában, azonban már nem tudtak egymással szemben megnyílni. Sőt Dracót egyre mogorvábbá vált, aminek elsődleges oka nemcsak a halálfalók hívó szava volt. Egyre gyakrabban álmodott; ugyan azt, amit akkor este, amikor megkapta a különös sárkány jegyet a vállára. Pár napja még a vörös hajú hollóhátas lányt is meglátta a folyosón, de a kötőbűbáj miatt nem tudott odamenni hozzá, ehelyett Hermione előtt tanyált el a márványpadlón. Persze csak morgott és nem mondott semmit a griffendélesnek, aztán együtt a könyvtárba mentek. Még mindig nem tudta eldönteni vajon mit is akar ez jelenteni, remélte, hogy a vörös hajú lánynak van róla valamilyen fogalma, de büszkesége nem engedte beszélni erről Hermionéval… Mindenesetre frusztrált lett és állandóan mehetnékje volt. Persze ezt sem mondta el neki, pedig nagyon szeretett volna vele beszélni.


Sokszor tanultak közösen, így elég nehéz volt távol maradni a másiktól. Az egyik este, amikor a könyvtárban ültek, Draco mérgesen és türelmetlenül kutatott a könyvekben és elég vadul lapozgatja őket. Hermionénak feltűnt lakótársa viselkedése, ezért először figyelni kezdte a reakcióit, nem akart bajba keveredni és egy veszekedést kirobbantani. A fiú néha idegesen hátrasimította szőke haját és könnyedén odébb lökött egy-két vaskos, használhatatlannak ítélt olvasmányt. Félő volt, hogy az ideiglenes könyvoszlopok hamarosan ráesnek, vagy legalábbis elbarikádozza magát. Dracónak kezdett egyre jobban elfogyni a türelme és legszívesebben felgyújtotta volna a könyvtárat is, de azért a józanész mindig győzelmeskedett a felbőszült elméje felett.
– Mit keresel? – szólalt meg Hermione hirtelen és komolyan elhatározta, hogy felajánlja a segítségét. Draco lehuppant a könyvek közé, úgy hogy még véletlenül sem látszott ki a szőke üstökén kívül semmi más a barikád mögül.

– Nem érdekes – hangzott a morcos hang. – Miért nem folytatod inkább azt a dolgozatot? Piton repesni fog az örömtől, ha megkapja…

– Ne legyél már ilyen elutasító! Már egy ideje iszonyatosan rág valami és furcsán viselkedsz. Betelt a pohár, Malfoy! Mondd el! Lehet, hogy tudok segíteni. Egyébként a megjegyzésedet meg sem hallottam. – Az ifjú varázsló felkapta a fejét. Hirtelen megint Malfoy lett? Cseppet sem örült ennek.

– Nem tudsz segíteni, vagy nem akarom, hogy segíts.

– Ha a dolgozat miatt van… Tudom, hogy nehéz meghatározni a tatú epe hatását a…

– Nem érdekel a tatú epe. Egy hippogriff trágya az egész.

– Oh, tényleg? Akkor másik témát válasszunk a csoportos házi dolgozathoz? Mondjuk a kvézál nyál hatékonyságát vagy legyen a porított szkarabeusz? Nekem mindegy mit választunk, de ne csapkodd a könyveket.

– Válaszd azt, amelyiket akarod. Lényegtelen. – Draco csak pufogott magában, mint egy mérges vipera.

– Most meg mi bajod van? – kérdezte a lány. Hermione eldöntötte ideje megtörni a csendet és újra próbálni a barátkozást Dracóval. – Csak segíteni szeretnék neked.

– Semmi bajom nincsen. Örülnék, ha folytatnád a dolgozatod ráeső részét. – Nem akarta megmondani, hogy már legalább egy fél órája készen volt a tatú epével és még megtoldotta a dolgozatot egy régi könyvben talált kísérlet megemlítésével is. Ha Piton megengedi, akkor valószínűleg be is tudja mutatni a kísérletet. Várjunk csak? Mióta lett stréber? Granger határozottan rossz hatással volt rá.

– Ha nem kell a segítségem nekem így is jó. – Aztán csöndben folytatták tovább az olvasást. Bár Hermione folyamatosan mormolt valamit, az összes keresetlen megjegyzését Malfoynak címezte. Majd Draco becsapta az előtte lévő könyvet. Vett egy nagy levegőt, félre tolta a könyveket kettejük között, és belekezdett a mondókájába. – De tudnod kell, hogy nagyon idegesítesz vele. Hát mi vagy te? Egy vadállat, aki hozzám sem szól…

– Nyugodj le, Granger!

– Most már csak Granger?

– Hermione.

– Mondd el!

– Volt nem olyan régen egy álmom, igazából mindig ismétlődik, és nem bírom kiverni a fejemből.

– Ezért vagy ennyire zabos?

– Igen.

– Folytasd, kérlek. Bár nem vagyok túl jó álomfejtésben, sőt leadtam a jóslástant. Néhány dologra azonban emlékszem.

– Gondolom megtanultad az egész Jövő zenéjét? – egy mosoly bujkált a szája szélében, mintha minden kezdene újra a helyére kerülni.

– Pimaszkodj csak! Felőlem az év végig lehetsz mogorva.

– Egy nagy torony tetején voltam, de nem egyedül, hanem rajtam kívül még nyolc emberrel. Aztán megidéztünk egy sárkányt, fogalmam sincs hogyan és miért. Úgy érzem meg kell keresnem a megoldást, mert egyszerűen meg kell oldanom. – Draco úgy érezte, hogy lassan a feszültség is kezd enyhülni.

– Kilencen voltatok együtt, ez mindenképpen fontos momentum. A kilenc egy életútszám a számmisztika szerint – kezdte Hermione. – A sárkány pedig a jók, a béke és a felvirágzás szimbóluma.

– Semmit sem ért, hogy elmentem veled számmisztikára – vakarta meg a fejét a mardekáros.

– Az életútszámotok arra utal, hogy a sorsotok szerint humanitárium cselekedetek végrehajtása lesz. Önzetlenek, becsületesek, nagy felelősségtudatuk segít abban, hogy az elnyomottak és az igazság védelmében harcoljanak. Nem pénzben mérhető a jutalom, ami motiválja őket, hanem inkább erkölcsi. Egy ilyen csapatban egészen kibontakoznál abból a helyzetből, amiben most vagy.

– Azt hiszem – mondta bágyadtan. Itt volt a lehetőség, amit egész eddig keresett, ami cél adott az életének, csak lusta volt meglátni benne azt, ami igazán a lényeg.

– Volt még valami, ami szerinted még fontos lehet? – kérdezte érdeklődve.

– Igen, volt ott egy nő is, fénygömbök. Egy istenverte sárkánytetoválás…

– Áh, már akkor tudom, honnan van az a jel a válladon…

– Pontosan. Nem tudom hogyan történt – hangja idegességgel, feszültséggel volt teli, Hermionénak kétsége sem volt afelől, hogy pontosan mit érez Draco. – Mostanában állandóan újraálmodom az egészet. A jel pedig egyre erősebben rajzolódik ki a vállamon. Megmutassam?

– A könyvtárban? – szörnyülködött Hermione. – Elment az eszed?

– Néha kétségbe vagyok esve – vigyorgott a fiú ravaszul. – De ne aggódj, nem fogok levetkőzni a szent helyeden. Merlin ments, hogy ilyen szörnyűséget tegyek.

– Nem vagy túlságosan vicces. Szerintem ez nem volt álom, legalábbis az biztos nem, amikor megkaptad azt a jelet. Olvastam már hasonlóról, de ezekhez rengeteg mágia, koncentráció kell. Inkább megigéztek, de ebben nem vagyok teljesen biztos. Csak olvastam ilyesmiről még tavaly.

– Nem tudom. Ezen rágom magam már egy ideje, és nem találom a megoldást. Ott volt még egy pentagramma is…

– Szóval ezért nem kerested már azt az ellenátkot a kötő bűbájunkra… – Draco elfintorodott és szótlanul lehajtotta a fejét, mintha valóban bánná az egészet. Hermione elmosolyodott. – Mondhattad volna előbb is! Mindjárt idehozom azt a könyvet – Azzal felpattant, elindult az egyik közeli polchoz és pár perc múlva egy vaskos könyvvel tért vissza, aztán ledobta a méretes kötetet az asztalra. Miután elhessegették a hatalmas porfelhőt, fény derült a címre is „Erőkoncentráció, avagy a pentagrammával kapcsolatos rejtélyek”. Draco elképedve nézte a lányt, de ő nem is figyelt rá, átszellemülten lapozott, és hirtelen megszólalt:

– Megvan!

– Tényleg? – kérdezte a fiú hitetlenkedve. Lesöpörte a maradék port is a bőrről és előtűntek a könyv míves cirádás mintázatai is. Ostoba rúnák voltak rajta, amiket mindennél jobban utált.

– Ezt el sem hiszem, hónapok óta keresem. Hogy találtad meg? Nem rémlik? Paracelsus? Az idősebb varázslók Merlin mellett mindig emlegetik. Szerinte ez a leghatalmasabb jel, amit használhat egy mágus.

– Már eleve rossz helyen kerested, nem a sárkány a kulcsszó, hanem a pentagramm. Lényegtelennek tűnik, de ez egy fontos jelkép a számmisztikában és rúnaismeretben is. Nem is értem miért nem figyelsz az előadásokon.

– Miattad kellett részt vennem rajta. Ezt ne felejtsd el! Egyébként meg még mindig a felzárkóztató anyagnál tartok.

– Mindegy. Folytatom. Egységet jelképez, tökéletességet és a mai napig iszonyatos erőt tulajdonítunk neki. De csak a legképzettebb varázslók mernek vele kísérletezni. Bár azt mondják a jelképet viselni is szerencsét, védelmet, boldogságot hoz. A pentagramma maga a tökéletesség és az aranymetszés szabályainak is eleget tesz. Lenyűgöző – mondta Hermione egy szuszra, miközben a könyvet lapozgatta. Közben egyre jobban kivirult. – Minden keresés a jól megválasztott kulcsszavakon alapszik, a rosszul megválasztott szó akár hónapokkal veti vissza a kutatást. Nem is találtad volna meg soha az életben, hogy mi is az álmod lényege vagy inkább valamiféle spirituális élmény.

– Jó, de mondd már mit ír! – sürgette Draco a lányt. – De tényleg szánom bánom a bűneimet. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyit megtudok.

– Már megint hízelegni akarsz és ezzel tönkreteszed ezt a pillanatot. Nincs nagyobb öröm, mint amikor leckét adhatok neked könyvtárazásból.

– Bocsánat.

– Nézzük csak… Bocsánat, de fordítanom kell, mert ezeket mind rúnákkal írták. Eo Draconis: megigézéséhez kilenc ember energiája kell. A sárkány létrejöttét egy, az őt formázó jel segíti elő, így jönnek létre a fénygömbök. A pentagrammáról azt írja, hogy ez koncentrálja az erőt és hozza létre a sárkányt. A megigézett lény saját maga dönti el, kit választ vezetőnek a kilencek közül, és csak a vezér parancsolhat neki. A kilencek egyöntetűen az önzetlenségre, jóra és a békére esküsznek fel, vér pecsételi meg ezt. Vezér nélkül nem képes utasításokat végrehajtani és elemeire esik szét. Védelemre szánták, hogy megvédje a varázsló és boszorkány lakta településeket, harcolókat, de a könyv szerint az elmúlt ezer évben senki sem használta. Nem mindegy, hogy kik vesznek részt a megigézésben. Gonosz célú felhasználása nem lehetséges elvégezni a megidézést, ha valaki megteszi, nem marad éltben. A kilencek energiája… A többit nem tudom elolvasni, mert az egész oldal elmosódott és ki is tépték egy részét. Mi a baj, miért nézel így?

– Még mindig nem értem. – Draco még tanácstalanabbul érezte magát. Idegesen hátrasimította a haját. – Túl sok ez nekem mostanában. Miért én?

– Valaki nem akarta, hogy rossz útra tévedj és kiválasztott egy feladatra. Legalábbis én így gondolom, de csak akkor lehetsz benne biztos, ha megtalálod azt a nőt, akitől ezt a tetoválást kaptad.

– Mibe keveredem…

– Ez legalább jó célból jöhet létre. Van ennél rosszabb is, például nézd csak a háromszázötvenedik oldalt…

– Inkább nem akarok róla tudni. Éppen elég nekem ez is.

– Izgalmasan hangzik. Lehet, hogy ez a kiutad – suttogta a lány. – Szerintem semmiképpen nem szabad megfeledkezni erről.

– Úgy nézel rám, mintha valami rettentően izgalmas dolog előtt állnék. De nekem ez az egész veszélyesebbnek tűnik, és csak óvatosan vágnék bele. Nem akarok ostobaságot elkövetni.

– Persze igazad van. Csak… Pontosan olyan ez, mint amikor Harryékkel… Mindegy hagyjuk!

– A kalandjaidra emlékeztet Potterékkel? – Draco elmosolyodott. – Hízelgő, de különben sem jöhetnél velem, ez túl veszélyes lenne.

– Veszélyesebb, mint egy troll, baziliszkusz és a kővé dermedés, vérfarkas, dementorok, óriáspókok és még ki tudja micsodák?

– Miattam lenne veszélyes – mondta halkan a fiú. A viharszürke és mogyoróbarna tekintet egyszeriben összekapcsolódott. A boszorkány az ajkába harapott, aztán lapozott egyet a könyvében.

– Jól van – vonta meg a vállát Hermione, mintha nem is érdekelné azt, amit Draco az imént közölt vele. – Akkor probléma megoldva. Most már lesz időd mással is foglalkozni.

– Mivel?

– Tudod te azt nagyon jól. – A varázsló mormolt valami olyasmit: „Aha, majd azt hiszed, hogy ilyenekkel fogom tölteni az időmet, akkor nagyon tévedsz.” Aztán keresett egy könyvet, és olvasni kezdte.

Később aztán az egyik asztalon hagyott Reggeli Próféta egyik számát pillantotta meg. Kíváncsian közelebb húzta magához és elolvasta a főcímet.

Sötét Jegy a Black Wood erdőben

A képen az örvényként kavargó Jegyet lehetett látni, amitől Dracónak összeszorult a torka. Önkéntelenül összeszorult az ökle. Egy belső hang menekülésre szólította fel, amíg nem késő. Hallgasson rá? Nem tudta, de még nem érkezett el a búcsú ideje, de a napok egyre csak fogytak.

***

Másnap reggel Draco korán ébredt, jólesően nyújtózott egyet. Ahogy az ágyban feküdt megcsapta az orrát egy, a karácsonyra igen csak jellemző fenyőillat. Gondolatai elkalandoztak messze a múltba. Mikor kicsi volt, imádta a karácsonyt és az ezzel kapcsolatos minden apróságot. Ilyenkor reggelente, ahogy kinyitotta a szemét rögtön a nappaliban lévő, hatalmas fához rohant először. A karácsonyfán mindig a legszebb díszek foglaltak helyet. Ekkor még nem kellett halálfalók tömkelege miatt aggódnia. Csak ő volt és a szülei, senki más nem zavarhatta meg a közös ünnepüket.


A kúria plafonjáról megbűvölt hópelyhek hullottak, még meghittebbé téve a pillanatot. Cukormáz íze volt hópelyheknek és egyáltalán nem volt hideg. Néha a szülői intelmek ellenére csak állt és kinyújtott nyelvvel vadászott az apró pihék után. Persze amiket nem tudott elkapni, azok még a földet érésük előtt megsemmisültek. Milyen jó volt még gondtalanul, édesanyja ölében ülni, és ajándékokat bontogatni. Egész nap mosolyogva játszani apjával. Karácsonykor mindig együtt voltak, boldogságban és szeretetben. Összeszorult szívvel gondolt arra, amikor is minden elromlott közöttük. Draco boldogan gondolt vissza ezekre az időkre, de be kellett, hogy lássa ezek az idők, már nem jönnek vissza.


Ahogy egyre idősebb lett, az ünnep lényege egyre a homályba veszett. Apját nem érdekelték az ünnepek, csak egy lehetőségnek tartotta, hogy bált adjon az arisztokrata családok krémjének és nem utolsósorban a Nagyúr pribékjeinek. Fényűzés, csillogás, magamutogatás – ez volt az, amit jelezni kívánt Lucius a világ felé. Voldemort visszatérte előtt már jóval elkezdte egyengetni útját. Nem érdekelte, hogy a felesége és a fia mennyire szenvednek ettől. A családfő a régi karácsonyok meghittségének utolsó szikráit is kiölte a kúria falai közült, sőt az összes ünnepet kiárusította. Draco, pedig itt a Roxfortban karácsonyozott egyedül. Vagy talán mégsem?


Ekkor jutott eszébe, hogy Hermione sem ment haza. Még mindig élénken élt az emlékezetében az a pillanat, ami nem is olyan rég a hóesésben történt és ez egy mosolyt csalt az arcára. Bár, ami a csók után történt cseppet sem volt idilli, de ezt az emléket könnyedén ki tudta hagyni, ám valahogy figyelmeztetően időként újra feltűntek a kellemetlen momentumok. Arra is tisztán emlékezett, hogy miket mondott a lány és ő ezt maximálisan tiszteletben is tartotta, legalábbis amíg egy újabb alkalom nem kínálkozik számára. Nem közeledett felé semmilyen módon, pedig majdnem megveszett érte. Őrült volt és ezt már saját maga előtt sem tagadhatta.


Sóhajtott egy nagyot, majd felkelt az ágyból. Gondolta kimegy és megnézi, mi is történt az éjjel, míg ő aludt. A klubhelyiségben egy hatalmas fa állt, tele díszekkel és megbűvölt hópelyhekkel. A varázsrádió ontotta a karácsonyi az örökzöld slágereket. Hermione éppen az egyik fotelben ült törökülésben, a rózsaszín macis pizsamájában, lazán összekötött hajjal. Éppen egy könyvet olvasott, ami persze nem volt szokatlan tevékenység. Mikor észrevette Dracót elmosolyodott. Az ifjú varázsló szíve megdobbant.

– Boldog karácsonyt! – mondta Draco vidáman.

– Neked is boldog karácsonyt – szólt a lány mosolygósan. Aztán tovább bújta a lebilincselő olvasmányt. A fiú elolvasta a címet: Behálózva. Aztán egy gonosz mosoly terült szét az arcán, már kész is volt a terve. Elővette a pálcáját a pizsamája zsebéből – mivel pálca nélkül sehova sem tett még egy lépést sem – a lányra szegezte és egy sátáni vigyor kíséretében, ezt mondta:

– Aratna net – hangzott a varázsige, s Draco elvigyorodott. Hermionét rögtön beterítette egy jókora pókháló, ami igen csak nagy derültségre késztette ravasz hősünket. Annyira, hogy majd’ eldőlt a nevetéstől. A lány lemondóan megcsóválta a fejét, mondván Draco is azok közé tartozik, akik soha az életben nem fognak felnőni.

– Nagyon vicces – jegyezte meg lesajnáló hanggal. – Sosem fogsz felnőni.

– Lazíts már egy kicsit! Olyan feszült vagy mindig – vágott vissza Draco. – Többet kéne nevetned, az talán segítene rajtad.

– Pont te mondod. Te kis paranoiás, soha egyetlen lépést sem teszel a varázspálcád nélkül. Talán még azzal is alszol?

– És akkor mi van? – kérdezte Draco, mintha ez amolyan természetes dolog lenne.

– Tulajdonképpen semmi. Csak ne tedd a párnád alá, volt olyan varázsló, aki megbánta ezt. – Draco a fa felé fordult és szétnézett az ajándékok között. Anyjától és apjától kapott egy könyvet, ami érdekes módon az aranyvérűekről szólt és a szokásos ruhanemű ellátmányt. Aztán egy hatalmas csomagot Drake bácsikájától. Amikor a következő csomaghoz ért elakadt a lélegzete. Anyai nagymamája, akiről már évek óta nem hallott, mert nem itt élt és nem nagyon érintkeztek, mégis érdekes ez az ajándék tőle jött. Távolmaradásának oka, hogy apja ki nem állhatta az anyósát. Ebből az következik, hogy az általa küldött ajándékok és levelek, nem nagyon találták meg Dracót.


A fiú mosolyogva vette a kezébe a csomagot és elmélázva bontogatni kezdet. Emlékezett egy esetre, amikor véletlenül majdnem a levegőbe repítette a kúriát egy rosszul sikerült bájitallal. Akkor Lucius nagyon mérges volt rá, kiabált vele, de a nagymamája megvédte, mondván: „Hiszen még csak gyerek, mellesleg a legnagyobb csibész az egész családban.” Még jobban elvigyorodott a fiú az emlékek hatására, de ez az arcára fagyott, amikor az ajándékot megszabadította a csomagolópapírtól.


Megcsípte a ruhadarab két oldalát, és hitetlenkedve felemelte. Nem tudta mire számítson, de ez minden képzeletét felülmúlta. Nagyanyja valószínűleg nem bízott abban, hogy Draco tényleg kézhez kapja-e a csomagot vagy csak egyszerűen meg akarta tréfálni. Maga a ruhadarab igencsak meghökkentő volt. Hermionét nevetésrohamra ösztönözte a különös öltözék. Ugyanis a nagymami egy fehér alapon piros szívecskékkel díszített alsónadrággal lepte meg drága kicsi unokáját, a díszítések folyamatosan repkedtek az anyagon.

– Ne nevess! Nagyon is szép ajándék, csak nem az én színvilágom – mondta a fiú először komolyan, aztán ö is elnevette magát. – Nagyanyám egy kicsit kiszámíthatatlan.

– Igen, azt elhiszem – nevetett Hermione. – Én csak egy szimpla pulcsit kaptam a szüleimtől.
Miután újra napirendre tértek a dolog felett, Draco talált még egy ajándékot, de ez nem hasonlított a többire. Már a csomagolás is szembetűnően különbözött a megszokottól, kékeslilás anyagból készült, a tapintása pedig olyan akár a víznek, és egy ezüst szállal volt átkötve.

– Gyere csak ide! Ezt meg kell nézned.

– Most meg mit találtál, csak nem egy hálóinget? – kuncogott a lány. – De lehet, hogy egy Szeretlek, Potter feliratú póló.

– Haha, hú de vicces. Nézd csak ez nekünk jött!

– Nekünk? – kérdezte hitetlenkedve. – Ki a fene gondolhat ránk, mármint együtt ránk?

– De nekünk érkezett, nézd, itt van a címzés – mondta a fiú és odanyújtott a különleges papírból készült kártyát a lánynak, amin tökéletes hurkolással írt betűkkel szerepelt a nevük.

– Érdekes… na, bontsd már ki! – löket oldalba Dracót.

– Szerintem ellenőriznünk kellene – javasolta a fiú.

– Már ellenőrizték, máskülönben nem kerülhetett volna ide – magyarázta Hermione. – Igyekezz azzal a csomaggal!

– De türelmetlen vagy. Akkor szerintem várjuk meg vele a szilvesztert vagy a következő karácsonyt. Ehhez mit szólsz? – vágott vissza gúnyosan Draco.

– Na, ne jártasd a szádat! Szeretném látni.

– Jaj, bocs, hogy egyáltalán levegőt veszek. – Draco meghúzta a vékony szálat, ami szinte magától oldódott el, majd elegánsan a mennyezetig szállt és eltűnt. A csomagoló papír is követte a szél útját, végül ezernyi fénylő pontra hullott szét. Csupán az ajándék maradt meg. Draco tenyerében egy mahagóni színű doboz volt. Látszott rajta, hogy gondos kezek munkája, tele aprócska pillangós, tündéres és növényi motívumokkal.

A fiú felpattintotta a borostyánt ábrázoló patentzárat. A dobozkából kellemes levendula illat szállt fel. Akaratlanul is mindketten mélyen beszívták a bódító illatot. A doboz belsejében, pedig két nyaklánc pihent, két aprócska párnán, és szintén egy kártyával. Hermione mohón érte nyúlt, kivette onnan és olvasni kezdte.

„Védelmezzen benneteket a sárkányok és a főnixek ereje”

Az üzenetet ugyanazzal a kézírással írták, mint a cédulát, de semmi arra utaló nyom sem jelezte, hogy kitől jöhetett az ajándék. A lány Dracónak adta a kártyát, majd kezébe vette a főnixet ábrázoló medált, ami a H betűvel jelzett párnán volt. A lánc és a medál is aranyból volt, a madárnak szem gyanánt apró rubinokat szántak a készítők. Hermione felcsatolta a láncot és furcsa érzése támadt. Egyértelműen látszott, hogy nem közönséges ékszer, hanem olyan, ami varázserővel bír. Vajon miért kaptak ilyen drága és értékes ajándékot? – fogalmazódott meg benne a jogos kérdés.

Közben Draco nyakára is felkerült az ezüst sárkányos medál. A sárkánynak az ő esetében zöld szemei voltak, igazi smaragdból. A titkos feladó nagyon eltalálta a színösszeállítást, ami most tökéletesen harmonizált a Griffendél és a Mardekár színeivel.

– Vajon ki küldhette? – kérdezte meglepetten Hermione.

– Fogalmam sincsen, nem ismerek senkit sem, aki ilyesmit küldene. Legalább szép és hasznos holmi, remélem nem valami sötét varázslatban lesz részünk.

– Nem hinném, akkor már rég nem nevetgélnénk itt a fa alatt.

– De mindegy is. Figyelj, még van ott egy kis dobozka a fa alatt. Nem akarod megnézni? – Draco elmosolyodott Hermione elképedt arcán.

– Megint egy meglepetés ajándék? – húzta össze Hermione a szemöldökét.

– Csak egy apróság – vonta meg a vállát Draco. A boszorkány nem habozott tovább máris kivette a kis dobozkát a fa alól, Draco macskakaparása díszítette a kicsi mahagóni dobozt.

– Ajándékot vettél nekem? De hát miért? Én nem vettem neked semmit sem.

– Én sem vettem, hiszen eltiltottak minket a roxmortsi hétvégéktől is. Így kénytelen voltam kreatív és nagyszerű lenni, ahogy mindig.

– Mindig is a szerénység volt a fő erényed, és ez a veled töltött csodálatos hónapok alatt sem változik meg – nevetett Hermione. – De én semmit sem adtam neked karácsonyra.

– Ha megköszönöd nekem éppen elég. Nem akarok nagy felhajtást, nem vagyok szentimentális, csak úgy gondoltam örülnél neki. De bontsd már ki végre, mielőtt még a maradék önbecsülésemet is elvesztem. Aztán keressük meg Weasleyt és Pottert, aztán befogom a fülem, míg beszélgettek.

– Merlinre, mi a franc ütött beléd? – Hermione a hatás kedvéért még a lázát is ellenőrizte. – Egyébként Ron és Harry nincsenek a kastélyban, szóval nem kell áldozatot hoznod. De te jól vagy?

– Karácsony szelleme – mondta Draco, de valójában csak normális akart lenni egyszer az életben. – Nyisd már ki azt a dobozt!

– Jól van, jól van! Nyugodj csak meg! – Hermione kinyitotta a dobozt, amiből fehér ködfelhő szivárgott ki, aztán összesűrűsödött a plafonon és havazni kezdett. A lány kinyújtotta a kezét, hogy érezhesse az igazi hóval ellentétben meleg hópelyheket, majd nevetni kezdett. Mosolya sugárzott az örömtől.

– Ez csodálatos! Köszönöm szépen! – Felkelt a padlóról és nevetve próbálta a szobát elöntő rögtönzött hóesést teljesen kihasználni.

– Nincs mit – válaszolt Draco, mintha tényleg semmit sem jelentett volna neki ez a pillanat, holott ez egyáltalán nem így volt. Figyelte, ahogy a pelyhek között Hermione alakját. Annyira távolinak érezte magát a boldogságtól… Itt van karnyújtásnyira tőle egy másik világ, amibe ha belép, akkor az egész élete megváltozhat. De veszélynek tenne ki mindenkit, főleg őt, aki most önfeledten táncol a hóesésben és nem gondol azokra a szörnyűségekre, amik történni fognak. Meg akarta állítani az időt és gyönyörködni benne. Akarta őt, jobban, mint hitte volna valaha is… Olyasmit érzett, amit életében először meg akart osztani és mindezt vele.

Elfogadta Hermione kinyújtott kezét, aki magával húzta a legjobban tomboló varázslatos hó fergetegbe, s egy pillanatra elfelejtette milyen nehéz jövővel kell majd megküzdenie. A zene ütemére együtt forogtak körbe-körbe és nevettek. De Draco nem merte újra megcsókolni a boszorkányt, félt, hogy az idilli varázslatot megtöri vele. Inkább felkínálta a karját és bemutatta tánctudományát. Boldogan ringatóztak a zene ütemére a rögtönzött hóesésben. Magában köszönetet mondott anyjának, aki szerint minden hölgynél bejön a tánc. Ilyen jó karácsonya még egyiküknek sem volt. Egész nap a meleg kandallónál ülve beszélgettek, mályvacukrot ettek és beszélgettek.

Count of comments: 0