4. fejezet
Tényleg abba kell hagynod, hogy így flörtölsz velem!


2008. november 24., hétfő

Hermione Granger


Hermione szorosan magához húzta a kabátját, hogy megvédje magát a hidegtől, és határozott léptekkel haladt a New York-i utcákon a Woolworth Building felé. A kabátzsebéből hallatszó kitartó rezgés egyértelműen jelzett, hogy Vagány a Hermione által rávarázsolt melegítő varázslat ellenére is remegett. Azzal, hogy nem akart előbújni a kanapé alól, egyértelműen jelezte, hogy aznap reggel nem akarja elhagyni a meleg lakást. Sajnos Hermionénak nem maradt más választása, mint kényszeríteni, Vagánynak a sokkoló nyakörv miatt csúnya sebek voltak a nyakán, ezért azt akarta, hogy a mágikus lények osztályán megvizsgálják.

A korai érkezésnek megvoltak az előnyei: Hermione sokkal gyorsabban jutott át a biztonsági ellenőrzésen, mint általában. Az álmos biztonsági varázslók alig emelték fel a fejüket a reggeli újságolvasásból, amikor Hermione bemutatta a pálcáját, és hátralépett, hogy elvégezzék a szokásos érzékelő varázslatokat. Anderson csapatában ritkán fordult elő, hogy nem figyeltek rájuk, hiszen kissé rossz hírük volt, hogy mindig valami rosszat terveznek. Hermione Greysont okolta, de az igazság az, hogy az évek során mindannyian hozzájárultak ehhez a hírnévhez, különösen Holworth.

Vagány kidugta a fejét Hermione zsebéből, és érdeklődve nézte az arany korlátot, miközben sietve felrohantak a fő lépcsőn a második emeletre, ahol a mágikus lények csapata volt.

– Ez nem igazi arany, és ne felejtsd el, megígérted, hogy a zsebemben maradsz – mondta Hermione szigorúan. – Ha elkezdsz őrülten rohangálni a központban, mindketten bajba kerülünk.

Vagány könyörgő pillantással nyújtotta mancsát a jobb oldali falon lógó arany képkeret felé.
– Nem, a képkeretet nem viheted el. – A mancs egy varázsló felé mozdult, aki sietve lejött a lépcsőn feléjük. – Kizárt! – mondta Hermione hitetlenkedve. Vagány megvető pillantást vetett rá, majd visszacsúszott a zsebébe.

Tipikus én, hogy véletlenül egy viselkedési problémás furkász került a kezembe.

A mágikus lények osztályára vezető dupla ajtó nyitva volt, és Hermione belépésekor vidám hang köszöntötte:

– Jó reggelt! – Az osztály jellegéből adódóan nem volt szükség íróasztalokra, és azokon is, amelyek voltak, iratok és írószerek helyett ketrecek és növények álltak. Egy középkorú férfi kanyargott Hermione felé az állati takarmányból álló kis hegyek, a vízzel teli vályúk, egy fa, amely minden erejével megpróbálta megenni, és a jobb napokat látott ketrecek között. Hermione nem ismerte a férfit, de a pólójáról, amelyen nagy betűkkel az állt, hogy „A feleségem szerint folyékonyan beszélek halandzsául”, arra következtetett, hogy jó humorérzéke van.

– Jó reggelt – köszöntötte Hermione. – Ma egyedül van?

– Igen, a többiek egész hétvégén a furkászokkal foglalkoztak, és ma reggel szabadnapot kaptak. Hallott arról, mi történt a Kobold Tőzsdén? – kérdezte a férfi, és megállt előtte. – Lefogadom, hogy a koboldok dühösek. Örülök, hogy nem nekem kell foglalkoznom velük.

– Igen, sajnos ott voltam, és valójában ez az, amiért jöttem. – Hermione a zsebébe nyúlt, hogy elővegye Vagányt, de Vagánynak más tervei voltak, és a kabátja zsebének béléséhez tapadt. – A fenébe, Vagány, engedd el! Csak meg kell mutatnom téged – sóhajtozz Hermione.

Birkózás következett, amelynek során Hermione kabátjának bélését alaposan próbára lett tette (kiderült, hogy nagyon strapabíró).

Micsoda makacsság!

– Tudom, mit kell tenni – kuncogott a halandzsa fickó, és pálcáját Hermione zsebére mutatva így szólt: – Invito, Vagány.

Vagány arcát csak gyilkosnak lehetett nevezni, amikor a levegőben repült, és halandzsa fickó kinyújtott kezében landolt. Hermione azonnal elkezdett gondolkodni, hogyan lehetne elkerülni a gyilkossági vádat egy furkász miatt, ami valószínűleg annak volt köszönhető, hogy olyan régóta ismerte a bűnöző cserkészfiút, más néven Holworthot („Légy felkészülve” és ilyesmi).

– Szia, kisöreg! Greg vagyok (Hermione inkább a „halandzsa fickó” nevet preferálta). Ne aggódj! Ha ez a hölgy megtartani akar, akkor boldogan megteheti, jelenleg több száz furkász keresi új otthonát. Csak meg kell vizsgálnom téged, és felvenni a jelentésbe.

Ez látszólag megnyugtatta Vagányt, aki vonakodva elfogadta sorsát, és hagyta, hogy Greg, a halandzsa fickó megvizsgálja.

– A sebei megegyeznek a többiekével – állapította meg Greg, és elővett egy sötétkék edényt, amelyben sűrű narancssárga paszta volt. – Naponta kétszer kenje ezt a nyakára, és a sebek pillanatok alatt eltűnnek.

– Köszönöm – mondta Hermione, és elhúzta Vagány mancsait, amikor az visszafelé menet megpróbált néhány arany gemkapcsot elcsórni a zsebéből.

– Ugyan már, megtarthatja! – Mielőtt Hermione megakadályozhatta volna, Greg, a halandzsa fickó egy üveg arany gemkapcsot tett a zsebébe.

Remek, most hetekig fogom keresni őket.

– Bilincs! – hallatszott Anderson hangja a folyosóról.

– Itt vagyok – kiáltotta vissza Hermione, és elgondolkodott, miért keresheti Anderson a második emeleten.

– Bilincs… – mondta halkan Greg, a halandzsa fickó, és tétovázva egy lépést hátralépett.

Az, hogy az emberek jobban félnek tőlem, mint Holworth-tól, sokat elárul a józan ítélőképességük hiányáról.

– A biztonságiak azt mondták, hogy korán érkeztél… – mondta Anderson, amikor belépett… – Jézusom, ez a hely rosszabb szagú, mint a Beaverbrooks!

– Az biztos krup, gyenge a gyomra – magyarázta szégyenlősen Greg, a halandzsa srác.

Az irodában nem volt olyan rossz szag, főleg ha figyelembe vesszük, hogy mágikus lényekkel foglalkozó osztályról van szó. Voltak napok, amikor határozottan rosszabb szag volt. Különösen emlékezetes volt a két évvel ezelőtti nagy gyomorfertőzés, ami Anderson egy hétre át is költöztette az irodát a nappalijába.

Anderson az orrát befogva, hogy elkerülje a szagot, Hermione karjába fogta és kivezetette.
– Sürgős kérés érkezett Kingsley Shacklebolttól, gondolom ismered, igaz? Ő vezeti az Auror Parancsnokságon a londoni Mágiaügyi Minisztériumban.

Kingsley… Rég nem beszéltem vele. Vajon mit akar…

– Igen, ismerem – erősítette Hermione.

– Jó. Jack szeretne velünk beszélni róla az irodájában, a furkász-beszámoló előtt.

– Miért kell ott lennem? – kérdezte Hermione. – Általában te intézed egyedül a más minisztériumoktól érkező sürgős kéréseket.

– Tudom, hogy hülyeségeket beszélek, és olyan ruhákat hordok, amiket a legtöbb ember nem tart „munkahelyre illőnek”, de szerinted úgy nézek ki, mint egy kibaszott látnok? – válaszolta Anderson mosolyogva.

– Néha nem is nézel ki embernek – felelte Hermione hevesen. – A feleséged dühös volt, amikor pénteken hazamentél? – Felhúzta a szemöldökét. – Igazából, akkor már technikailag szombat reggel volt.

– Igen! Isabella nem engedett aludni, amikor hazaértem, hanem azzal kínozott, hogy ragaszkodott hozzá, hogy menjünk el egy magnix karácsonyi vásárra…

Imádom Isabellát.

– Túl sok bájitalt ittam, hogy ébren maradjak, és végül hánytam a csalódott házimanómra, míg Isabella a mosdóban volt. Utána nem sokra emlékszem, mert elájultam.

– A házimanód jól van? – kérdezte Hermione.

– Hogy van a házimanóm?! – Anderson hitetlenkedve nézett Hermionéra. – A manó jól van, egy gyors ujjmozdulattal eltűnt a hányás! Engem viszont elvittek a magnix orvosok, hogy kimossák a gyomromat. Van fogalmad, hogy az milyen?! Barbár! A gyomormosás közben felébredtem: ez olyan trauma, ami örökre megmarad. Isabella legalább annyira bűntudatos volt, hogy hagyott aludni a hétvégén.

Alig várom, hogy Holworth megtudja…

– Keménynek hangzik – jegyezte meg Hermione mosolyogva.

– Az volt. A te hétvégéd hogyan telt? – kérdezte Anderson.

– Szereztem egy furkászt, és most száz galleonnal és különböző ékszerekkel vagyok szegényebb.

– Azok az idegesítő kis rohadékok jó háziállatok? – Vagány kidugta a fejét Hermione zsebéből, és dühösen nézett Andersonra, amiért fel merészelte tenni ezt a kérdést.

– Majd meglátjuk – válaszolta Hermione, miközben Vagány újra eltűnt.

A sarkon befordulva látták, hogy Jack Langdon irodájának ajtaja résnyire nyitva van, és bent Jack hátradőlt a székében, lábait az asztalra téve, és egy jelentést olvasott.

– Üljön le – parancsolta Jack, amikor beléptek.

Hermione furcsa nyugtalanságot érzett, és leült egy székre. Mint ilyen helyzetekben általában, a boszorkány fantáziája egyre rosszabb forgatókönyveket vetített előre, amelyekben minden angliai barátja meghalt, mert miért másért kereste volna Kingsley Shacklebolt?

– Ismersz egy Minerva McGalagony nevű boszorkányt? – kérdezte Jack, és elgondolkodva nézett Hermionéra.

Istenem, Minerva meghalt…

– Igen, ismerem, átváltoztatástant tanított a Roxfortban. Közel álltunk egymáshoz – suttogta Hermione.

– Úgy tűnik, valami történt, ami köze van ehhez a McGalagony nevű nőhöz, és a te neved is többször felmerült. – Hermione felhúzta a szemöldökét. Jack Andersonra fordította a figyelmét, mielőtt folytatta: – Shacklebolt Granger segítségét kérte a nyomozáshoz, szeretné, ha minél hamarabb Londonba utazna.


Akkor Minerva nem halt meg?

Vagy talán mégis, és személyesen akarják elmondani nekem…

– Mennyi időre kell elmenned Bilincs? – kérdezte Anderson, aggódó pillantást vetve Hermionéra.

A csapat tudta, hogy Hermione új életet akart kezdeni a háború után, és soha nem kérdezték meg tőle, miért nem látogatja meg Angliában a barátait. Nem feltétlenül azért, mert Hermione nem akart odautazni, hanem inkább azért, mert az összes barátja tovább lépett, megházasodott, gyerekei lettek… Hermione pedig nem. Nem volt biztos benne, hogy még van-e ott helye.

– Kingsley nem mondta, de feltételezem, hogy Grangerre szüksége lesz a nyomozás befejezéséig – válaszolta Jack.

– Van még valami más részlet? – kérdezte Hermione, mosolyogva Andersonra, hogy megnyugtassa, hogy minden rendben van.

– Kingsley kéri, hogy ne utazz egyedül, de nem magyarázza meg, miért – mondta Jack, igazítva a talárját. – Nézd, normális esetben nem ragaszkodnék hozzá, de nagyon fontos, hogy jó kapcsolatot építsek ki a brit kollégáinkkal. Amióta a MACUSA megtagadta a segítséget a Voldemort elleni háborúban, a kapcsolatok enyhén szólva feszültek.

Na ne mondd.

– Hát, ez Bilincsen múlik – válaszolta Anderson nyersen. – Mit gondolsz? – kérdezte Hermionétól.

Bár kissé furcsa lenne ilyen hosszú idő után visszatérni Nagy-Britanniába, Minerva McGalagony szinte anyja helyett anyja volt Hermionének, miközben a Roxfortban tanult, különösen az első években, amikor a varázslóvilág még új és zavaros volt számára. Jack „ragaszkodása” nélkül is Hermione nem kételkedett abban, hogy ha segíthet, meg fogja tenni.

– Menni akarok – válaszolta Hermione. – Ma még elmehetek, csak előbb haza kell mennem, hogy elintézzek néhány dolgot és összepakoljak.

– Mivel Kingsley nem akarja, hogy Bilincs egyedül utazzon, szerintem Holworth-t is elküldhetnénk vele – mondta Anderson, nagyobb lelkesedéssel, mint Hermione várt volna. – Bár ő nagyon rosszul viseli a hosszú távú Hop-utazást, és ne is említsd neki a zsupszkulcsot… – fordult Hermionéhoz. – Szóval, ha nem akarsz hányással borítva megérkezni, inkább maradnék a mugli közlekedési eszközöknél.

Ez érdekes lesz, kétlem, hogy Holworth valaha repült már repülővel.

– Ha már hányásról van szó, Anderson… – Jack érdekes témára terelte a szót. – Kapott egy jelentést egy kisebb incidensről a hétvégén, amelynek eredményeként nyolc Exmemoriamet kellett alkalmazni. A jegyzetek szerint túladagolta a bájitalt, egy mugli kórházba vitték, ahol egy… gyomormosász eljárás közben ébredt fel… – Jack felhúzta a szemöldökét –, és ennek eredményeként pálca nélkül varázslattal kidobta egy mugli orvost az ablakon. Nem éppen a legjobb hír a részlegnek.

Egy ablakon?!

– Mindenben bűnös vagyok. Nyugodtan kirúghatsz – válaszolta Anderson vállat vonva.

– Tudod, egy nap még meg is tehetem – mondta Jack komolyan. – Granger, elintéznéd az utazást, vagy kérjem Pendletont?

– Majd én elintézem – erősítette meg Hermione.

Miután elbocsátották őket, és megfelelő távolságra kerültek Jack irodájától, Hermione egy csendes fülkébe húzta Andersont.

– Miért akartad annyira, hogy Holworth velem jöjjön? – kérdezte. – Tudod, hogy ő nem végez terepmunkát, szóval ne gyere nekem azzal a „párokban dolgozunk” baromsággal.

– Először is, tényleg szeretném, ha megígérnéd, hogy nem fogsz egyedül dolgozni azon, amit a britek terveznek – válaszolta Anderson élesen. – Másodszor, Holworth utazási tilalmát több mint egy éve feloldották, de ő nem hajlandó kimozdulni a világból. Szívességet teszek neki.

– Komolyan elvárod, hogy ezt higgyem? – gúnyolódott Hermione.

– Igen? – kérdezte Anderson reménykedve.

– Ha azt akarod, hogy vigyem Holworthot és tartsam távol a bajtól, akkor az igazat kell mondanod, vagy legalábbis annyit, amennyit el tudsz mondani – ragaszkodott Hermione.

Anderson mélyet sóhajtott.
– Amit mondtam, az igaz. Holworthnak felnőttként kell viselkednie, és el kell utaznia az Egyesült Államokból. De ő is dolgozik valamin, és ehhez bizonyos alapanyagok könnyebben beszerezhetők Nagy-Britanniában.

Ez az.

A bizalom és a tisztelet (és az alkalmi eskük) voltak azok az alapok, amelyek miatt a csapatuk olyan jól működött. Anderson tisztelte Hermione igényét, hogy többet tudjon, de azzal, hogy nem árult el minden részletet, Anderson arra kérte Hermionét, hogy bízzon benne. Amit ő meg is tett.

– Ha Holworth felbosszantja a brit aurorokat, és ezzel tovább rontja a MACUSA és a Minisztérium között már amúgy is törékeny kapcsolatot, akkor az a te felelősséged – morogta Hermione.

~

Holworth kísérése egy mugli repülőtéren olyan élmény volt, amelyet Hermione nem akart a közeljövőben megismételni. Eddig minden elég jól ment: időben érkeztek (Mi a fenéért vagyunk itt három órával a kibaszott járat előtt?! – Holworth), bejelentkeztek (Na és mi van, ha van nálam éles tárgy?! – Holworth), leadták a csomagjaikat (Ez lopás! – Holworth), és csak egy enyhe kiábrándító varázslatot használtak, hogy meggyőzzék a check-innél a hölgyet, hogy Holworth útlevele valódi, és nem egy varázslattal ellátott szalvéta.

Hermione türelmének első próbája a biztonsági ellenőrzésnél jött. Nem meglepő, hogy Holworth beindította a fémdetektort, és egy őr félrehúzta, hogy „pálcázza” meg. Holworth nevetésben tört ki, és olyan hangosan kiáltott, hogy mindenki hallotta:

– Bilincs! Ez a fickó pálcának nevezte! – miközben a biztonsági őr kezében lévő detektorra mutatott. Hermione bocsánatkérő pillantást vetett a biztonsági őrre, és elmagyarázta, hogy Holworth túl izgatott, mert még soha nem járt repülőtéren. A biztonsági őr arcát látva Hermione félig-meddig arra számított, hogy Holworth-t testüregi motozásnak vetik alá, de szerencsére mindenki számára, akit ez a kellemes tevékenység érintett volna, a biztonsági őr elnézte a megjegyzést.

Hermione ezután elkövette azt a hibát, hogy elkísérte Holworthot a vámmentes boltba, és miközben a parfümös részlegen sétáltak, Holworth drámai mozdulatokkal tett, mintha hányna, és kijelentette:

– A francba, itt olyan szag van, mint egy bordélyházban! – Hermione zavart pillantására Holworth magyarázkodni kezdett: – Cressida asszony varázslatos parfümöket permetez, hogy fokozza az élményt. – Hermione nem először látott magában nem kívánt képeket Holworth-ről egy bordélyházban, és sajnos valószínűleg nem is utoljára.

Ezt követően Hermione egy bárba terelte Holworth-t, és rendelt nekik valami ennivalót. Holworth ugyan boldog volt, de ez nem akadályozta meg abban, hogy panaszkodjon mindenre, amit rossznak tartott a repülőtereken, vagyis mindenre, kivéve a whiskyboltot. Végül abbahagyta a nyafogást, amikor megérkezett az étel, de csak azért, mert a szája másfelé volt elfoglalva.

– Vagány díszeket lop a karácsonyfáról – jelentette ki Holworth, és villával mutatott a közeli, arany díszekkel feldíszített karácsonyfára.

Vagány, aki ne-vegyél-észre varázslat alatt állt, letépett egy arany díszet a karácsonyfáról, és azt ette (vagy „fanny-pack” -be, ahogy Holworth szerette nevezni). A táskának volt egy kiterjesztő varázslata, hasonlóan Hermione kabátzsebéhez, amit Holworth úgy tett, mintha nem vett volna észre.

– Vagány! – csattant fel Hermione dühösen. – Tedd vissza! Megígérted, hogy jól viselkedsz.

Vagány, akit hirtelen süketség támadott, úgy tett, mintha Hermione nem is létezne.

– Ne hagyj figyelmen kívül, te kis kleptomán! – sziszegte Hermione.

– Nem mintha ez nem lenne kurvára vicces, de a magnixek körülöttünk kicsit meg vannak ijedve ettől az őrült nőtől, aki egy karácsonyfát ordít – tájékoztatta Holworth.

Hermione szégyenében becsukta a száját, és elfordult a fától, miközben a közelben ülő muglik gyorsan elfordították a tekintetüket, és kétségbeesetten suttogni kezdtek egymásnak a kezük mögött.

Remek, most már én vagyok az az őrült nő, aki állatokra ordibál.

Holworth diszkréten meglengette pálcáját, és Vagány visszarepült Hermione kabátzsebébe, ahol egy ragasztóvarázslatot mért rá, hogy megakadályozza újabb szökését.

Összességében a repülőtéri élmény nem volt túl kellemes.

Amikor végre felszállhattak a gépre, Holworth hevesen ragaszkodott ahhoz, hogy az ablak mellé üljön. Aztán, miután felszálltak és kikapcsolták a biztonsági öv jelzőt, ragaszkodott hozzá, hogy Hermione cseréljen vele helyet, mert úgy érzi „meg fog halni”.

– Sokkal kényelmesebb lett volna, ha Pennsylvania-ban vagy Vermont-ban élnél – nyafogott Holworth néhány óra múlva.

– Mondhattál volna nemet, amikor Anderson megkérdezte, hogy velem tartasz-e az útra – válaszolta Hermione, lapozgatva a fedélzeti magazint.

– Senki sem mond nemet Andersonnak.

– Én mindig nemet mondok neki.

– Dehogyis! – vágta rá Holworth bosszúsan.

– Te olyan baromságokat mondasz, hogy „Érdekes ötlet, talán Holworth jobban megfelelne hozzá” vagy „Jó ötlet, nézzük meg más szemszögből!”.

Hermione nevetett.
– Hát, ha megállnál egy pillanatra, hogy átgondold, mit mondasz, mielőtt kiadod magadból az első nevetséges dolog, ami eszedbe jut, talán elkerülhetnéd a nem kívánt feladatokat is.

Mielőtt Holworth válaszolhatott volna, megjelent egy légiutas-kísérő, és vizet kínált.

– Vidító vagy Vihogó? – kérdezte Holworth, gyanakodva nézett az Evian palackra.

Jézusom, ennek az embernek nincs szűrője.

– Sajnálom. Ideges repülő, a rossz viccek megnyugtatják – mondta Hermione gyorsan. – Kérnénk egy kis vizet, köszönjük.

Miután óvatosan kortyolt az Evianból, Holworth kijelentette, hogy ez Vidító Víz, és azzal vádolta a muglikat, hogy jogtalanul profitálnak a varázslókból. A repülés hátralévő része nagyjából így folytatódott, amíg Hermione teljesen kimerült, Holworth pedig teljesen morcos lett.

~

Mivel hétfő este volt, az Abszol út csendes volt, és a szokásosan későig nyitva tartó éttermek korán bezártak. Hermione nosztalgikus érzés fogta el, ahogy az utcára nézett, és magába szívta az ismerős látványt és hangokat. A Weasley Varázsvicc Vállalat ugyanolyan élénknek tűnt, mint mindig, a kirakatokban olyan alkotások voltak kiállítva, amelyeket a szülők valószínűleg már untak. Hermione tekintete az épület tetejére vándorolt, ahol George lakott egy kis lakásban. Ma este már túl késő volt, hogy meglepetést okozzon neki, de alig várta, hogy láthassa, és végre egyszer lyukat égessen a kanapéjába.

– Rohadtul pisilnem kell – morogta Holworth, a Leaky Cauldron ajtajára mutatva. – Gyerünk, be!

– Nagyon kedves.

Tekintve, hogy az Abszol út többi része olyan csendes volt, meglepetés volt, hogy a Foltozott Üst tele volt vidám varázslókkal és boszorkányokkal. Tom a pult mögül integetett nekik, és olyan mosolyt villantott, amely az évek során sem vesztette el hatását Hermionéra.

– Inkább kriptaszökevénynek néz ki, mint pultosnak – morogta Holworth.

– Ha borsóleveset kínál, udvariasan utasítsd vissza – mormogta vissza Hermione.

– Udvariatlanul visszautasítom, a zöld zöldségek visszataszítóak. A sárgarépa sokkal jobb… Ha a kriptaszökevény sárgarépalevest kínálna, akkor talán meggyőzhetne.

Most meg zöldségekről hablatyol.

Őszintén, ez az ember mindenre panaszkodik.

– Üdvözlöm, Miss Granger! – Tom Hermione nevét a szükségesnél sokkal hangosabban mondta, ami miatt kísérteties csend telepedett a bárra.

– Helló, Tom! Nagyon fáradtak vagyunk, siethetnénk egy kicsit? Nagyon megköszönném – mondta Hermione, és erőltetett mosolyt.

– Természetesen. – Tom bólintott, és a bár másik végébe sétált, hogy elővegyen néhány kulcsot és papírt.

Ahogy várható volt, nem tartott sokáig, és megkezdődött a suttogás.

– Az ott Hermione Granger!

Kiváló megfigyelőképesség.

– Hű, máshogy néz ki…

Higgyék el vagy ne, az öregedés olyan dolog, amiben a legtöbb embernek nincs választása.

– Hallottam, hogy a háború után idegösszeroppanást kapott, és elmenekült az országból.

Nem áll messze az igazságtól…

– Hallottam, hogy összetörte Ron Weasley szívét.

Nem, a szakítás közös döntés volt… Bár kétlem, hogy a lapok így írták.

– Hallottam, hogy összetörte Harry Potter szívét!

Nem hiszem el, hogy ez a pletyka még mindig él. Átkozott Vitrol.

– Hallottam, hogy rábeszélt egy elmeorvosra, hogy törölje az összes háborús emlékét.

Nem. Még mindig emlékszem a háborúra, mintha tegnap lett volna.

– Hallottam, hogy egy muglihoz ment feleségül, és nyolc gyereke van.

Nyolc?! Nyugodj békében a vaginámat.

– Mit gondolsz, miért jött vissza?

– Hallunk titeket, tudjátok! – csattant Holworth.

Hermione becsukta a szemét, remélve, hogy a jetlag ellenére valami belső erő segít neki megbirkózni a hirtelen megnövekedett, megdöbbent morajjal.

– Itt vannak a kulcsok és a papírok. A papírokat viheti a szobájába, és miután átolvasta és aláírta, hagyja a komódon, a házvezetőnő holnap összeszedi – szólt Tom, és a pultra csúsztatta a kulcsokat és a papírokat.

– Köszönöm – mondta Hermione gyorsan, zsebre tette a papírokat, és a lépcső felé fordult, hogy elmeneküljön.

– Megmutatom az utat! – jelentette be Tom.

– Nem kell, Tom, tudom, merre kell menni – kiáltotta Hermione, igyekezve nem érezni bűntudatot Tom csalódott pillantása miatt. Holworth néhány lépéssel mögöttük haladt, és mindenkire, aki Hermionét a megengedhetőnél hosszabb ideig nézte, fenyegető pillantásokat vetett.

Ahogy a rozoga folyosón haladtak, amelynek falait ferde ajtók és kopott szőnyegek borították, Holworth elégedetlensége szinte tapinthatóvá vált.

– Ez a szobád – mutatott Hermione egy ajtóra a folyosó közepén. – Holnap reggel 8:30-kor találkozzunk lent, a Minisztérium nincs messze.

– Sok ember tudja, ki vagy – jegyezte meg Holworth, és nem tett mozdulatot, hogy belépjen a szobájába.

– Mmm, ez jár a háborús hősöknek Merlin-renddel – válaszolta Hermione elutasítóan.

– Néha elfelejtem, főleg hogy olyan gyakran szegitek meg a szabályokat.

– Talán néhány szabály megszegésével nyertük meg a háborút – vonta meg a vállát Hermione.

Holworth egy pillanatig figyelte, majd elfordult, és homlokát ráncolva nézett a rozoga ajtóra. – Inkább egy olyan elegáns magnix hotelben lennék, de ez is megteszi.

– Egy elegáns mugli hotelben nem lehet megbízni benned – mondta Hermione vigyorogva. – Legalább itt nem kell magyarázkodnom a szobádból áradó furcsa szagok miatt. Na mindegy, aludj jól!

– Jó éjt, Bilincs! Szólj, ha szükséged van valamire – mondta Holworth, majd eltűnt a szobájában.

Hermione szobája a folyosó végében volt, ami neki nagyon megfelelt, mert szerette, ha el van rejtve. A szobában minden alapvető dolog megvolt: egy kis fürdőszoba (káddal – Hermione örömkönnyeket hullajtott), egy dupla ágy (kemény, de kicsi), egy fiókos szekrény (benne egy kopott példány a „Tisztavérűek etikettje” című könyvből – biztosan izgalmas olvasmány), és két fotel, amelyek a parázsló kandalló felé néztek.

Miután Hermione kivette a kabátzsebéből a ragasztóvarázst, Vagány előbukkant, hogy körülnézzen. A nem túl lelkes arckifejezéséből Hermione arra következtetett, hogy ő is egyetért Holworth-szel, és nem találja megfelelőnek a helyet. Úgy tűnt, az egyetlen pozitívum a kandalló, Vagány azonnal lehúzott egy párnát az egyik fotelről, túl közel tette a lángokhoz, és összegömbölyödött.

A csomagolás közben Hermione észrevett egy Mágiaügyi Minisztériumos jegyzetfüzetet az éjjeliszekrényen, ami megkönnyebbülés volt számára, ha aludni akart, előbb meg kellett válaszolnia egy kérdést. Lapozgatva megnézte a lapok tetején szereplő neveket: Kingsley Shacklebolt, Janis Dawkins, Harry Potter és Draco Malfoy. Hermione megállt, és Malfoy nevét nézte, ami sötétkék tintával volt írva.

Tehát Malfoy Harryvel és Kingsleyvel dolgozik a Minisztériumban…

Hermione szája szögletében halvány mosoly jelent meg, amikor eszébe jutott az utolsó beszélgetése Malfoyjal évekkel ezelőtt… „Legközelebb jobban fogsz viselkedni.” Talán, tényleg meghallgatta.

Harry oldalára lapozva Hermione gyorsan írt egy üzenetet:


HG: – Szia Harry! Most értem a Foltozott Üstbe, alig várom, hogy holnap lássalak. Tudnál válaszolni egy gyors kérdésre? Minerva jól van? Kingsley nem mondott sokat, úgyhogy természetesen a legrosszabbra gondoltam. Remélem, jól vagy, üdvözöld Ginny-t és a gyerekeket tőlem.


Nem érkezett azonnal válasz, így Hermione a csomagok kipakolásával foglalta el magát. De miután ezzel végzett, és még mindig nem érkezett válasz, Hermione Kingsley oldalára fordult:


HG: – Jó estét, Kingsley! Csak meg akartam erősíteni, hogy Holworth és én biztonságban megérkeztünk Foltozott Üstbe. Megmondanád, hogy Minerva jól van-e? Aggódtam. Előre is köszönöm. – Hermione.


Egy óra telt el, amelynek során Hermione megevett egy kis ételt, amit egy Tinkie nevű törékeny házimanó küldött neki, és ezalatt sem Harry, sem Kingsley nem válaszolt. Hermionéban egyre növekvő szorongás alakult ki, ahogy telt az idő. Szándékosan nem kommunikálnak vele? Harry valamiért dühös rá? Történt velük valami?

Már csak két név maradt, akit megpróbálhatott, és mivel Hermione nem tudta, ki az a Janis Dawkins, csak egy maradt: Malfoy. Érezve, hogy valószínűleg megbánni fogja, amit tenni készül, Hermione felvette a tollát…

HG: – Minerva meghalt?

A válasz szinte azonnal érkezett:

DM: – Évek teltek el, Granger, és ezzel kezded?

Hermione felhúzta a szemöldökét. Igen, megbánta.

HG: – Jó tudni, hogy még mindig egy elviselhetetlen barom vagy. Megtennéd, hogy válaszolsz a kérdésemre?
DM: – Ágyban vagy?

HG: – Mi köze van ennek bármihez is?

DM: – Csak kíváncsi vagyok.

Hermione frusztráltan felsóhajtott, és becsapta a jegyzetfüzetet. Azon a néhány másodperc alatt, amíg Malfoy az idegeire ment, arra a következtetésre jutott, hogy ha Minerva meghalt volna, Malfoy valószínűleg nem viselkedett volna úgy, mint egy komplett seggfej.

Vagy talán mégis, ki a fene tudja vele?!

Úgy döntött, hogy a fürdő sokkal jobb időtöltés lenne, és elindult a fürdőszoba felé.

Miután végzett a forró vízben, Hermione megfésülte a haját, felvett egy pizsamát, és visszatért, ahol egy nagyon bűnösnek tűnő Vagány várt rá, akinek a táskájából pulzáló aranyfény sugárzott.

– Add ide a füzetet – parancsolta Hermione, és kinyújtotta a kezét. Vagány bosszúsan felszisszent, kivette a füzetet a táskájából, és a lába elé dobta.

Miért vagyok körülvéve morcos férfiakkal?

Úgy tűnt, Malfoy végül mégis úgy döntött, hogy válaszol a kérdésére.

DM: – Semmi nem utal arra, hogy McGalagony meghalt volna. Holnap többet tudunk.

HG: – Oké, köszi.

Malfoy válasza nem töltötte el Hermionét bizalommal, de jobb volt, mint semmi.

DM: – Mit viselsz?

Mi a fene?!

HG: – Nincs feleséged és millió Malfoy-örökösöd, akikkel foglalkoznod kell?

DM: – Malazárra, nincs. Bár értékelem a bókot, hogy szerinted ilyen látványosan képes vagyok szaporodni. Úgy tűnik, sokat gondolkodtál rajta.

Hermione már-már újra becsapta volna a füzetet, vagy talán kidobta volna az ablakon, amikor egy második üzenet érkezett.

DM: – És te? Házas vagy, és sok göndör hajú stréber rohangál körülötted?

HG: – Nem.

DM: – Remek hír. Szóval, mit viselsz?

HG: – Semmit, ami rád tartozik.

DM: – Lehet, hogy fázol, és ha nem tudnád, Granger, most már egy csapatban vagyunk, és az én dolgom, hogy aggódjak a jólétedért. Ágyban vagy? Fontos, hogy eleget aludj.

HG: – Hagyj békén…

DM: – Tényleg abba kell hagynod, hogy így flörtölsz velem, ez nem túl profi.

Hermione becsapta a jegyzetfüzetet.

hozzászólások: 0