5. fejezet
Írjuk be az „orgia szervezése” tennivalót az éves céljaink közé!


2008. november 25., kedd

Draco Malfoy


Vannak napok, amelyeket csak dicsőségesnek lehet nevezni, és a mai is egy ilyen nap volt: később játszottak a Hárpiák (Ginny Weasley kivételével, aki nemrég újabb Pottert ajándékozott a világnak), Draco haja fantasztikusan nézett ki (mint mindig), és Potter tizenöt ideges üzenetet küldött, mert Granger nem jelentkezett (Draco fogalma sem volt, hogy ez miért lehet…).

Hogy biztosan ne maradjon le a göndör hajú érkezéséről, Draco egy órával korábban érkezett a munkába. Néhányan sürögtek-forogtak a főcsarnokban, többnyire azok, akik befejezték az éjszakai műszakot, vagy azok a furcsa alakok, akik azért jöttek korábban, mert „szeretik a munkájukat”. Persze, Draco is szerette a munkáját, de szerette az alvást is, és büszke volt arra, hogy öt perccel a hivatalos munkaidő kezdete előtt érkezik be. Így senki sem panaszkodhatott, hogy késik, és minimális idő maradt a kollégákkal való kínos csevegésre.

Draco határozott léptekkel a lift felé tartott, a jegyzetfüzetét szorosan a kezében tartva, hátha Granger mégis úgy dönt, hogy újra üzenetet küld neki. Micsoda kellemes meglepetés volt az a tegnap este! Teljesen váratlan. A semmiből jött stb… stb…

Teljesen elmerülve a gondolataiban, Draco sajnos nem vette észre azt a személyt, aki gyakran vetett versenyt a dementoroknak a hangulatgyilkosok kategóriájában, amíg már túl késő nem lett.

– Öregfiú!

A francba.

Mi a fenéért van itt ilyen korán ez a kviddicsrajongó?

Kényszeredett mosolyt varázsolva az arcára, Draco a Glumbumble emberi megfelelője felé fordult, miközben kétségbeesetten próbált kitalálni egy kifogást, miért nem maradhat beszélgetni. A minisztérium előcsarnokán való tíz lépés megtételéhez szükséges erőfeszítés izzadságcseppeket hagyott Kviddi-mecs homlokán, ami igazán figyelemre méltó bizonyítéka volt rossz egészségi állapotának.

– Justin. – Draco nem is próbálta vidáman hangzani. Kviddi-mecsnek semmi oka nem volt a Minisztériumban lenni, amennyire Draco tudta, az ember fő célja az életben az volt, hogy bizottságokban üljön és idegesítse az embereket.

– Mi ez a pletyka, hogy Hermione Granger tíz év távollét után megjelent? Kviddi-mecs felemelte a Reggeli Próféta egy példányát, és kövér ujjaival egy képre mutatott, amelyen Granger egy tetovált hajléktalan férfi mellett állt a Foltozott Üstben. A cím így szólt: Hermione Granger! Visszatért, hogy még több szívet törjön össze?

Kétségtelenül Vitrol cikk.

Egy dolog volt, hogy egy arc nélküli Granger írt neki egy firkált üzenetet, de teljesen más volt látni a fényképét. A hír, hogy Granger visszatért, mélyen eltemetett érzéseket kavart fel Dracóban, de a látványa olyan módon hozta felszínre ezeket az érzéseket, amire nem volt teljesen felkészülve. Eltűnt az érzelmileg nyers lány az apja tárgyalásáról, és helyette egy magabiztos fiatal nő állt, éles tekintettel és karcsú alakkal. Draco homlokrán ráncolódott, miközben a fényképet centiméterről centiméterre elemezte, Granger haja nem volt rendben, sima barna hullámokban omlott a hátára, egy szálka sem állt ki belőle… simának lehetett volna nevezni.

Vajon hogyan reagálna Granger, ha Aguamenti varázslatot mondanék a fejére?

Rájött, hogy Kviddi-meccs még mindig várja a választ, ami már két munkanappal késett, ezért gyorsan mondta:

– Fogalmam sincs, mit jelent az AWOL, gondolom, valami mugli kifejezés. De Granger ittléte aligha pletyka, tekintve, hogy a bizonyíték a kezedben van.

Kviddi-meccs elpirult, és dadogva válaszolt:
– Igazad van, jó megfigyelés! Nos, úgy tűnik, a Foltozottban száll meg, talán ma este ott vacsorázom, hátha véletlenül összefutok vele. Biztosan örülne, ha megnézhetne egy kis kviddinek a hétvégén!

– Gratulálok, ez csak kissé úgy hangzott, mintha követni akarnád. Ami, tőled, elég nagy előrelépés. – Draco kissé erősebben, mint kellett volna, hátba csapta Kviddi-meccset.

Kviddi-meccs kínosan nevetett.
– Ti mindig csak gúnyolódtok rajtam! Ti mind gazfickók vagytok.

– Igaz, nos, jobb, ha megyek – válaszolta Draco, és sietve beszállt a liftbe, ahol ismét harminc másodpercig kellett elviselnie Kviddi-meccs szellemi kínzását, aki ismét lelkesen integetett, amíg az ajtók bezárultak.

Vajon észrevenné valaki, ha kviddimeccs eltűnne?

A varázslóvilágnak jót tennék vele, főleg azok után, hogy rákényszerítette a Roxfortra az „egészséges táplálkozás” és a „nincs csókolózás” kampányt…

Ha valaha is volt paródia, akkor ez az: Draco rengeteg csokoládétortát evett és bőven csókolózott a Roxfortban töltött ideje alatt… azonban mivel Justin túlságosan elengedte magát, és soha nem kapott szopást a könyvtárban, a mostani generáció lemaradt erről.

Az aurorok irodája üres volt, amikor Draco belépett, még Janis, a recepciós sem érkezett meg, hogy barátságos, tiszta, hamisítatlan undorral fogadja az embereket. Az időtöltésképp Draco lustálkodott a fülkéjében, és kinyitotta a minisztériumi jegyzetfüzetét, hogy elolvassa a tegnap este Grangerrel váltott üzeneteket. Elég nagy esély volt rá, hogy ha Granger úgy dönt, panaszt tesz, Draco ma fegyelmi eljárás elé kerül, hiszen nem volt igazán védhető ok arra, hogy megkérdezze egy kollégáját, hogy ágyban van-e, vagy mit visel.

– Miért vagy ilyen boldog? – kérdezte Potter, belépve az irodába, és a köntösét a fülkéje felé dobva.

Draco figyelmen kívül hagyta a kérdést, helyette Potterre vetett egy éles pillantást.
– Az én kötelességem jelenteni, ha egy sétáló hulla van az irodában. A gyerekeid tartottak ébren egész éjjel? Vagy a Grangerrel való közelgő találkozás izgalma miatt nem aludtál?

– Mindkettő – motyogta Potter, és előhívott egy kancsó kávét a konyhából. – Mi a faszért van itt ilyen korán Finch-Fletchley? Megkérdezte, nem akarok-e – ma este egy kis cselszövésbe bocsátkozni a Foltozottban. – Mi a faszt jelent ez egyáltalán?

Draco felnyögött.
– Merlinre esküszöm, ha Kviddi-meccs a Holyhead Hárpiák igazgatótanácsába kerül, szükségem lesz a segítségedre, hogy eltüntessem a holttestét. – Draco olyan pillantást vetett Boy Wonderre, amelyből egyértelműen kiderült, hogy komolyan gondolja.

– Általában nem támogatom az ilyen dolgokat, de ebben az esetben Gin megölne, ha nem tennék kivételt – válaszolta Potter, és szolidaritásból felemelte a kávéscsészéjét.

– Ha ti ketten, bűnözői zsenik, itt álltok és valaki meggyilkolását tervezitek, legalább gondoskodjatok róla, hogy ne halljam meg – jegyezte meg Kingsley, csatlakozva hozzájuk. – A Próféta gyorsan beszámolt Hermione érkezéséről, legalább tudjuk, hogy ideért. Aggódtam, amikor nem kaptam üzenetet tőle.

– Granger nem írt neked? – kérdezte Draco közömbösen, és feléjük intett a jegyzetfüzetével. – Furcsa, nekem írt.

Ahogy várható volt, és Draco legnagyobb örömére, Potter bekapta a csalit.

– Miért írt volna neked Hermione? – kérdezte.

– Miért ne írt volna? – vágott vissza Draco, magára mutatva, hogy bármelyik nő ostoba lenne, ha nem írna neki, ha lehetősége van rá.

– Mert utál! – válaszolta Potter.

– Nem utálom.

Draco felkapta a fejét, és Grangerre szegezte a tekintetét, aki a tetovált hajléktalan férfival állt az ajtóban. Mintha az életéért félne, gyorsan körülnézett az irodában, és a tekintete a különböző kijáratokon akadt meg. Ez ügyes volt… és szexi.

– Hermione! – kiáltotta Kingsley, odalépve hozzá. – Évek óta nem láttalak. Jól nézel!

– Helló, Kingsley… – Miután kezet rázott Kingsleyvel, Granger a hajléktalan férfire mutatott. – Ő Holworth, remélem, Jack említette, hogy velem jön.

– Igen, örülök, hogy itt vagy – mondta Kingsley Holworthnak, aki csak egy morcos bólintással válaszolt.

– Örülök, hogy látlak, Hermione – szólt Potter, mosolyogva és kissé kínosan integetve Grangernek, ami Draco torkából egy meglehetősen furcsa hangot csalt elő. Gyorsan köhögéssel fedte el a hangot.

– Szia! – Granger előrelépett, és átölelte a Csodagyereket, aki ennek hatására rendkívül megkönnyebbültnek tűnt.

Amint Granger szeme Dracóra esett, a szíve hősiesen megkísérelte átütni a mellkasát. Hosszú pillanatig csak bámultak egymásra, majd Draco, hogy megerősítse magában, hogy ő a hízelgés mestere, nyersen így szólt:
– Utálom a hajad.

Granger vigyorogva válaszolt a legnevetségesebb dologgal, amit Draco valaha hallott.
– Utálom a képed.

– Az arca valójában egész szép. Nagyon szimmetrikus – jegyezte meg Holworth közömbösen.

Köszönöm!

Draco diadalmasan vigyorgott Grangerre, majd Holworthra mutatott, és kijelentette:
– Ez a srác tetszik nekem.

– Mióta dicséred az embereket? – kérdezte Granger, Holworthra meredve.

– Ez tény, nem bók – válaszolta Holworth, akit egy cseppet sem zavart a dühös stréber.

Ez tény. Hű, ma tényleg remek napom van.

– Ezt… nyugodtan utálhatod. – Granger olyan módon mutatott Dracóra, amit egyesek agresszívnek nevezhetnének, de Draco inkább izgatónak. – Vagány, hol vagy? – Hirtelen egy furkász bukkant elő Granger kabátzsebéből. – Az a srác ott… – Ismét Draco felé mutatott, aki kissé zavartan izgatottan megremegett –, valószínűleg az egyetlen ember ebben a teremben, akit érdemes kirabolni, szórakozz csak!

Mi?!

A furkász fekete szemeiben izgatott elszántság csillogott, miközben lecsúszott Granger testén, és eltűnt a fülkék között.

– Hova ment? – Draco körülnézett, próbálva kitalálni, honnan érhet a támadás. – Granger, ragaszkodom hozzá, hogy hívd vissza a furkászodat!

– Ó, ha ragaszkodsz hozzá… – mondta Granger gúnyosan, majd forgatta a szemét, és egy mozdulatot sem tett, hogy visszahívja a szőrös önbíráskodót.

Durva.

Granger ezután Kingsleyhez fordult, és szigorú hangon így szólt:
– Tudni akarom, mi folyik itt. Nem hiszem el, hogy sem te, sem Harry nem válaszoltatok az üzeneteimre tegnap este! Kénytelen voltam Malfoynak üzenni!

Micsoda hálátlanság, figyelembe véve, hogy milyen hihetetlenül flörtöltem vele…

– Mi? – kérdezte Potter. – Nem kaptam semmilyen üzenetet!

– Én sem… – Kingsley gyanakodva nézett Dracóra.

– Ó, hoppá – kiáltotta Draco, meglepett arcot vágva. – Biztos elfelejtettem aktiválni a varázslatot azokon az oldalakon. Micsoda buta hiba, elnézést.

Holworth olyan hangot adott ki, mintha fulladozna. Draco enyhe rémülettel vette észre, hogy a férfi nevet.

– Harry, meg tudnád javítani Hermione jegyzetfüzetét? Hermione, Holworth, hozzatok valami frissítőt, aztán gyertek be hozzám az irodámba. – Kingsley sarkon fordult, és lobogó talárjában elindult. Körülbelül három lépést tett, amikor éles hangon hátrafordult: – Malfoy, az irodámba! Beszélnem kell veled. – Draco kedves mosollyal követte.

– Elfelejtetted bekapcsolni a varázslatot? – kérdezte Kingsley, miután az irodája ajtaja becsukódott. – Tényleg elvárod, hogy ezt elhiggyem? Mert ismerlek, Malfoy, és tudom, hogy nem követsz el ilyen ostoba hibákat.

– Igazad van, nem követtem el – ismerte be Draco, vigyorogva.

– Szóval szándékosan tetted? Hogy Hermionét bosszantsd? – következtetett Kingsley.

– Nagyon hiányzik a csillag… – mondta Draco, Kingsley kalapját nézegette.

– Ne tereld el a témát… – Kingsley szónoklatát kopogás szakította félbe. Fáradtan sóhajtott, és morogva mondta: – Már nem az iskolában vagy, és akár hiszed, akár nem, felnőtt ember vagy! Hagyd abba a gyerekes viselkedést!

Draco udvariasan elutasította. Csak nem hangosan.

Miután Granger, Potter és Holworth elhelyezkedtek, Kingsley és Potter felváltva elmagyarázták a helyzetet, kezdve a patronussal (Granger elhúzta a szemöldökét) és befejezve a McGalagony házába történt betöréssel (Granger felhúzta a szemöldökét). Draco szinte el is felejtette, milyen kifejezőek tudnak lenni Granger szemöldökei, és egy hullámzó nosztalgia kerítette hatalmába, olyan finoman, mint egy gurkó az arcba.

– Szétverted Minerva ajtaját, pedig semmi nem utalt arra, hogy valami baj van? – kérdezte Granger egy ponton, hitetlen pillantást vetve Dracóra.

Miért ragadtak le ennyire ezen?!

– Igen. – Draco vállat vont, és úgy döntött, hogy élvezi a stréber figyelmét, függetlenül attól, hogy az dicséretes vagy sem.

– Nem láttam, hogy ő tette – mondta Potter gyorsan, de ezzel senkit sem győzött meg.

– Szeretem a Szépfiút – jelentette ki Holworth, Draco felé bólintva. – Hatékony.

A Félelmetes Férfi kedvel engem?

– Ne dicsérjétek! – csattant Granger, majd Kingsleyhez fordult. – Szóval Minerva irodáját felforgatták. Egy betolakodó volt, vagy többen?

– Nehéz megmondani, de szerintünk csak egy volt – válaszolta Kingsley.

– Poroltátok a helyet? – kérdezte Holworth.

Draco, Potter és Kingsley zavartan nézett egymásra, nyilvánvalóan egyetértve abban, hogy fogalmuk sincs, miért gondolta a Félelmetes Férfi, hogy egy kis tavaszi nagytakarítás segíthet ebben a helyzetben.

– Por? – kérdezte Kingsley.

– Anderson alkotta meg azt a varázslatot, valószínűleg nem tudnak róla – mondta Granger Holworthnak.

– Idióták – állapította meg Holworth durván (Draco sokkal jobban szerette, ha szépfiúnak hívták).

Granger bocsánatkérően nézett Kingsleyre.
– Holworth és én elmehetünk Minerva házába? Tudunk néhány varázslatot, ami segíthet.

– Természetesen, de van még egy dolog. – Kingsley bólintott Potternek, aki elővette a zsebéből a halálos fenyegetést, és átadta Grangernek.

A lány szeme röviden végigfutott a szavakon, és a zavarba ejtően lágy ajkai enyhén megrándultak, jelezve Dracónak, hogy küzd a mosoly ellen.

Érdekes…

– Megölni Hermionét? – Holworth újra előadta a furcsa kutyaugató nevetést. – Bilincs, kit húztál fel?

– Bilincs? – kérdezte Draco, és kíváncsian felvonta a szemöldökét Granger felé.

– Ez egy hülye becenév – mondta Granger, és visszaadta a halálos fenyegetést Potternek.

– Piszkos becenévnek hangzik – válaszolta Draco, mielőtt vissza tudta volna tartani magát.

– Malfoy! – kiáltották Kingsley és Potter egyszerre.

– Ha szeretnétek, megmutathatom, hogy Bilincs hogyan érdemelte ki ezt a becenevet – mondta Holworth, és Dracónak kacsintott.

Határozottan tetszem neki.

– Ne merészeld… – kezdte Granger, elgondolkodva… – Igazából nem bánnám, ha megnézhetném.

– Nem hiszem, hogy látni akarom – mondta Potter, gyanakvó pillantást vetve Holworthra és Hermionéra.

– Nem lep meg, Őrült Haj, nyilvánvalóan érzékeny természetű vagy – állapította meg helyesen Holworth.

Granger köhintett, hogy újra „üzleties hangjára” váltson.
– Szóval, mikor indulunk?

– Egy óra múlva, előbb még meg kell tartanom egy eligazítást – válaszolta Kingsley. – Furcsának találom, hogy nem aggódsz túlságosan a rád leselkedő veszély miatt, Hermione.

– Te azt hiszed? – kérdezte Granger, szemében csillogó huncutsággal, ami arra késztette Dracót, hogy elmozduljon a székén, hogy a farka helyet kapjon a nem éppen illendő félárbocra álláshoz.

Kingsley éppen válaszolni akart, amikor Granger furkásza hirtelen megjelent az asztalon, és büszkén mutogatta az összes tárgyat, amit Draco zsebeiből lopott. Nevetés töltötte be a szobát, amikor a kis szarházi előhúzott hat galleont, egy zsebórát, egy aranyhegyű tollat és Draco pecsétgyűrűjét.

Hogy a fenébe szerezte meg a pecsétgyűrűmet anélkül, hogy észrevettem volna?

Draco felemelte a jobb kezét, de csak egy mutatóujj gúnyolódott vele.

– Te tolvaj kis rohadék! – Draco igyekezett nem elárulni a hangjában, hogy kissé lenyűgözte a dolog. A furkász, aki úgy tett, mintha kissé süket lenne, tovább turkált a táskájában, amíg elő nem húzott egy nagy arany csecsebecsét, amelyet büszkén felmutatott, hogy mindenki megcsodálhassa.

Draco homlokát ráncolta.
– Az… nem az enyém – mondta, valamilyen okból úgy érezte, hogy tisztáznia kell a dolgot.

– Nem, Vagány lopta a repülőtéri karácsonyfáról – válaszolta Granger szeretettel. Aztán megsimogatta Vagány fejét, és így szólt: – A galleonokat megtarthatod…–

Tessék?!

– De szerintem a többit vissza kéne adnod. Főleg ezt… – Undorodva megérintette Draco pecsétgyűrűjét… – Isten tudja, hol járt már.

Tessék?!

Úgy tűnt, Granger tízéves szünete alatt kissé pimasz lett.

~

Hermione Granger


Tényleg igazságtalan, hogy egy ilyen barom ilyen arcot és testet kapott.

– Ne bámulj rá! – jegyezte meg Holworth.

Hermione zavartan elvette a tekintetét a tárgyaló ablakától és a szőke idiótától, akinek az arcvonásai minden szempontból illegálisak voltak.

– Milyen szellemes vagy – mondta Hermione szárazon. – Évek óta nem láttam ezeket az embereket, nézni szabad.

– Van a nézés, és van az, hogy elképzeled azt a gyönyörű példányt meztelenül, csokoládéval leöntve. Ami, be kell vallanom, elég élvezetes kép. – Holworth nyíltan végigmérte Malfoyt, örömteli mosollyal az arcán.

– Mióta érdekelnek a férfiak? – kérdezte Hermione. Holworthnak nagyon sok minden iránt érdeklődött, Hermione pedig a saját lelki egészségének érdekében úgy tett, mintha a legtöbbről nem tudna, de még soha nem beszélt ilyen lelkesen egy férfiról.

Holworth vállat vont.
– Ilvermornyban próbálkoztam.
Persze.

– Persze, hogy próbáltad.

Megkérték őket, hogy várjanak Harry fülkéjében, amíg Kingsley tartja a napi eligazítását, amit Holworth, nem meglepő módon, információgyűjtésre használt. Hermione figyelte, ahogy Holworth Harry fülkéjének falára ragasztott képeket vizsgálja, amelyek többségén Ginny és a gyerekek voltak láthatók.

– Elmondod végre, miért nem zavar a halálos fenyegetés? – kérdezte Holworth, és megállt, hogy megnézze Harry, Ron és Hermione iskolai fényképét. A fotó Colin Creevey műve volt, közvetlenül a Roxfortból Roxmortsba tett kirándulás után készült, és meglepő módon (egy lopva készített felvételekre szakosodott fotóshoz képest) mindhármukat egyszerre nyugodt és boldog pillanatban örökítette meg. A kép látványa Harry fülkéjének falán melegséget váltott ki Hermionéból.

– Ez nem halálos fenyegetés – válaszolta Hermione. – Az a tény, hogy a levél Minerva kézírásával van írva, elégnek kellett volna lennie ahhoz, hogy Harryt és Kingsleyt meggyőzze erről.

– Mmm… – Holworth kinyújtotta a kezét, hogy jobban láthassa a képet… – Bízom benned, Bilincs, de ne felejtsd el, mit mondott Anderson, mielőtt elindultunk: semmilyen körülmények között ne sodord magad egyedül veszélyes helyzetekbe. Elég régóta ismerlek ahhoz, hogy tudjam, hogy valamit terveztek, és ha egyikükben sem bízol… – Holworth a tárgyaló felé bólintott. – Akkor tudod, hogy bízhatsz bennem. Megteszek mindent, amit csak kérsz.

A fenébe, először dicsérgeti az embereket, most meg érzelgőssé válik. Talán a jetlag mellékhatása…

– Utálod a terepmunkát – jegyezte meg Hermione.

– Igen, de Anderson nagyon kreatív módszereket fog kitalálni, hogy megöljön, ha valami történik veled. Holworth Hermionéra bámult, amíg az el nem fordította a tekintetét.

– Nem kell aggódnod – mondta Hermione fáradtan. – Megígértem Andersonnak, hogy nem fogok semmit sem csinálni egyedül, és én tartom a szavamat, ezt te is tudod.

– Jó. Szerintem magad mellé kellene venni a Szépfiút – javasolta Holworth, és újra Malfoyra pillantott a tárgyaló ablakán keresztül. Bosszantóan, Malfoy biztosan érezte a figyelmet, mert egy pillanat múlva a szeme rájuk villant, ami azt eredményezte, hogy ostoba „szimmetrikus arca” meglehetősen önelégültnek tűnt.

Ugh. Most már tudja, hogy róla beszéltünk.

– Ugye tudod, hogy az a „Szépfiú”, ahogy te hívod, egész iskolás éveimben zaklatott engem? – vágta rá Hermione, szándékosan hátat fordítva a tárgyalóteremnek. – Ha valakivel együtt dolgozom ezen az ügyön, az Harry lesz.

– Kár, imádom az ellenségekből szerelmessé váló történeteket – mondta Holworth közömbösen, majd Hermione mögé bólintott, ahol hirtelen tompa hangok és zizegés hallatszott. – Úgy tűnik, vége a tájékoztatónak.

Hermione, Holworth, Harry, Malfoy és Kingsley az aurorok irodájának recepcióján található kandallóhoz mentek. Miután meggyőződtek arról, hogy Holworth képes-e megtenni a Hop-porral megteendő távolságot (Hermione nem volt túl bizakodó a vállrándítását látva), elindultak a Vándor Boszorkányhoz.

– Szia, Csavardi, máris visszajöttél? – köszöntött egy idős férfi, amikor beléptek a kocsmába.

Csavardi?

– Nem tudok távol maradni egy ilyen kiváló helytől, Macleod. Hogy van a térded? – válaszolta Malfoy.

Várjunk csak, Malfoy az a Csavardi?

– A lépem?

– NEM! A TÉRDED! HOGY VAN A TÉRDED?! – kiáltotta Malfoy.

– Még a helyén van, Csavardi, nem panaszkodhatok! – Macleod melegen mosolygott Hermionéra, majd visszatért az újságjához.

– Ne mondj semmit – morogta Malfoy, észrevéve a lány arcán látszó mosolyt.

– Oké, Csavardi – válaszolta Hermione, mire Harry felnevetett.

– Ne legyél olyan pimasz, Granger, nagyon fontos ügyet kell kivizsgálnunk… Hacsak nem érdekel McGalagony? – kísérlete meg Malfoy, hogy Hermionét rosszul érezze magát, legfeljebb gyenge volt, és a lány elgondolkodott, hogy talán az évek során elvesztette az érzékét.

– Ugyan, ne izgulj, Csavardi! – kiáltotta Harry, és megpaskolta Malfoy vállát, majd gyorsan elugrott, hogy elkerülje a hasába irányuló könyökcsapást.

Holworth, aki kissé zöld arcú volt, de (szerencsére) sikerült elkerülnie a hányást, az ajtó felé mutatott.

– Menjünk. Csavardi mutasd meg az utat.

Még Kingsley is megajándékozta őket egy nevetéssel, amikor Malfoy felhúzta a szemöldökét.

Amikor megérkeztek Minerva házikójához, Hermione elsőként azt vette észre, hogy hideg van. Olyan hideg, ami átjárja az ember csontjait, és egész éjjel ott marad, megakadályozva azt, hogy aludjon. A házikóban található különböző kandallók már régóta nem voltak begyújtva, ami nagyon szokatlan volt, tekintve, hogy a házikó Skóciában helyezkedett el, és november vége volt.

Harry Hermionét és Holworthot a dolgozószobába vezette, ahol az elmúlt huszonnégy órában nyilvánvalóan számos helyszínelő dolgozott.

– Ez megnehezíti az aláírások szétválogatását – jegyezte meg Hermione halkan Holworthnak.

Holworth morgó hangon egyetértett, meglengette pálcáját, mormolt egy varázsigét, majd a pálca hegyével a padlóhoz érintette. Pillanatok múlva a szoba fluoreszkáló pontokkal volt tele, amelyek egyes helyeken sűrűbben, hogy kiemeljék a számos ember aláírásait és mozgását. A néhány erősebb aláírás nyilvánvalóan a nyomozóké volt, ezek sokat mozogtak a szobában, és hosszú ideig lebegtek egyes helyeken. Hermione ezután összehasonlította Harry és Malfoy aláírásait. Malfoy valamit motyogott arról, hogy az ő aláírása „nagyon jól megrajzolt”, amit Hermione szándékosan figyelmen kívül hagyott. Egy kissé halványabb jel mozgott az asztal körül, megállt a fiókok előtt, Hermione erre koncentrált, és követte az asztaltól az ajtóig.

– Mi ez a varázslat? Még soha nem láttam ilyet – jegyezte meg Harry, tágra nyílt szemmel körülnézve.

– Mindenki hagy nyomot… – kezdte magyarázni Hermione. – Egyfajta mágikus aláírás, ami idővel elhalványul. Anderson létrehozott egy varázslatot, ami kiemeli ezeket a mágikus aláírásokat, hogy segítsen a nyomozásban, mi „porolásnak” hívjuk.

– És a MACUSA nem akarta megosztani ezt a hasznos felfedezést? – kérdezte Kingsley, kissé bosszúsan.

Ahogy én értem, a Minisztérium figyelmen kívül hagyta a MACUSA információ megosztására irányuló kísérleteit…

– Valószínűleg nem azért, mert nem próbálták… – vágta rá Holworth, Hermione gondolatát hangosan kimondva. – Ti még mindig haragot tápláltok az utolsó varázslóháború óta, és nem akartok megosztani az információkat. Bilincs főleg azért van itt, hogy „javítsa a kapcsolatokat”.

– Van pár javaslatom, hogy Granger hogyan segíthetne „javítani a kapcsolatokon” … – morogta Malfoy.

Harry, felháborodva a megjegyzésen, egy csípős átkot lőtt rá, amit Malfoy elkerült. Malfoy ezután egy cipőfűző-megkötő átkot lőtt Harryre, amit Harry nem vett észre, amíg arcra nem esett az asztalra.

– Ha belegondolok, hogy ezek a legjobb auroraim közül valók – sóhajtott Kingsley.

– Szerinted ez rossz? – kérdezte Holworth, Harryre és Malfoyra mutatva. – Bilincs egyszer előléptetést kapott, mert véletlenül orgiát szervezett. – Hermione először életében egy pillanatra a gyilkos átok szava állt a száján.

– Részleteket akarok hallani – követelte Malfoy gyorsan, Hermione és Holworth között pillantgatva.

– Én… – Harry elhallgatott, mintha belső vitát folytatni. – Igen, nem, nekem is kell a részletek.

– Te egy igazi seggfej vagy – mondta Hermione Holworthnak, aki túlságosan elégedettnek tűnt. – Nem olyan rossz, mint amilyennek hangzik…

– Pontosan olyan rossz, amilyennek hangzik – nevetett Holworth.

A kasztráció jó megoldás lenne, nem ölné meg, de tönkretenné az egész élvezetét.

– Nem az… – ragaszkodott Hermione, és a többiekhez fordul. – Egy varázsló izgató bájitallal mérgezte meg a Times Square vízellátását. Javasoltam, hogy tartsuk fogva az érintett muglikat, amíg nem adnak nekik ellenszert, hogy ne sérüljenek meg. A gyors gondolkodásomnak köszönhetően előléptettek – magyarázta Hermione.

– A muglik nem sérültek meg, ebben egyetértek veled, Bilincs – mondta Holworth nevetve. – Bár jó páran majdnem teherbe estek!

– Atya ég! – jegyezte meg Harry.

– Az éves céljaim közé felveszem az orgia szervezését – mondta Malfoy vidáman Kingsleynek.

– Előléptetlek, ha nem teszed – válaszolta Kingsley kissé zavartan.

– Akkor most a folyosót poroljuk le? – kérdezte Holworth vidáman.

Válaszra sem várva, a leendő eunuch feloldotta a varázslatot a dolgozószobában, és kiment a folyosóra. Hermione nem nézett senkire, csak a jelekre koncentrált, hogy ne kelljen tudomásul vennie a gúnyos mosolyokat. Nehéz volt, szinte érezte, ahogy Malfoy tekintete lyukat éget a tarkójába.

– A behatoló a bejárati ajtón keresztül jött be és távozott. Minerva valószínűleg ismerte, főleg, ha gond nélkül átjutott a védelmi varázslatokon – foglalta össze Hermione egy idő után.

– Nincs más hasonló sűrűségű aláírás – tette hozzá Holworth. – Tehát nyugodtan feltételezhetjük, hogy a behatoló egyedül volt. Bilincs, derítsük ki McGalagony utolsó lépéseit!

Harry, Malfoy és Kingsley csendben figyeltek, míg Hermione és Holworth minden szobát poroltak, Minerva nyomait követve a házban, amíg a legerősebb nyomra nem bukkantak, amely a hálószobájában volt.

Holworth közelről megvizsgálta a porrészecskéket, amelyek hirtelen eltűntek az ágy mellett.

– Hoppanálás vagy zsupszkulcs? – kérdezte Hermione.

– A részecskék áramlásából ítélve azt mondanám, hogy megfordult, szóval szerintem hoppanált – erősítette Holworth. – Ez a nyom gyengébb, mint a betolakodóké, szóval úgy gondolom elment, mielőtt a betolakodó megérkezett.

– Szóval szerinted Minerva saját akaratából ment el? – kérdezte Harry.

– Nem gondolod, hogy elrabolták? – tette hozzá Malfoy.

– Saját akaratából távozott a házikóból. Hogy miért nem tért vissza, azt senki sem tudja – válaszolta Hermione.

Visszafelé a Vándor Boszorkányhoz Hermione csendben fontolgatta a lehetőségeit. Pontosan tudta, mit kell tennie, de belső vitát folytatott magában, hogyan fogjon hozzá. Furcsa módon Malfoy lemaradt, hogy vele sétáljon. Hermione a szeme sarkából figyelte, és azon tűnődött, hogy talán „rekvirálhatná” őt. Harryvel ellentétben, és ha Minerva bejárati ajtaja alapján lehetett ítélni, Malfoy hajlandó volt megszegni a szabályokat, és ez jól jöhetett.

De olyan seggfej…

Egy seggfej, aki segített eljutni Ausztráliába, amikor senki más nem ajánlotta fel…

– Megnézeltél, Granger? – Malfoy gúnyosan mosolygott rá.

– Nem, csak próbálom kitalálni, melyik a legrosszabb vonásod.

– Ó, mondd csak ki!

– Túl nagy a homlokod.

– Holworth, túl nagy a homlokom? – kiáltotta Malfoy.

Holworth a válla felett pillantott rájuk.
– Nem, tökéletesen arányos, ami meglepő, tekintve, hogy te tisztavérű vagy, és ezért beltenyésztett.

Hermione felhorkant.

– Hallottad, Granger?! Tökéletesen arányos! – lelkesedett Malfoy.

– Én csak azt hallottam, hogy beltenyésztett! – válaszolta Hermione nevetve.

Malfoy Holworth hátára morogva nézett.
– Honnan tudtad, hogy tisztavérű vagyok?

– Az a beltenyésztettség sugárzik belőled – mondta Hermione, és újra nevetett. De Malfoy morcos arcát látva vonakodva hozzátette: – Holworth biztosan utánanézett, amint meglátta a nevedet a minisztériumi jegyzetfüzetében.

– Á, akkor valószínűleg tud a múltamról – jegyezte meg Malfoy kissé kényelmetlenül.

– Igen, de azt is, hogy mit tettél azóta… – Hermione értékelő pillantást vetett Malfoyra… – Például auror lettél, úgy tűnik.

– Jól áll nekem, nem? – nevetett, majd halkan hozzátette: – Egy lenyűgöző boszorkány egyszer azt mondta nekem, hogy jobban ki kell használnom a második esélyemet. – Hermione szíve ezekre a szavakra a gyomrába ugrott, és meglepetésében tátva maradt a szája. Malfoy nevetett. – Nem hitted, hogy képes vagyok megtenni, amit mondtak nekem?

– Nem – válaszolta Hermione, hangjában egyértelmű hitetlenséggel.

– Ezt tényleg meg kell oldanunk, Granger… – Malfoy pálcájával megpillantotta Hermione haját. – Túl sima.

– Hagyj békén, Malfoy. Évekbe telt, mire rendbe hoztam a „madárfészkemet”, ahogy te hívtad – vágta rá Hermione, és elhúzta a kezét.

– Akkor tedd rendbe, mert sértőnek találom.

– Én téged talállak sértőnek.

Malfoy bosszantóan továbbra is Hermione mellett sétált egészen a kocsmáig.

Késő délutánra értek vissza a Minisztériumba, ezért Kingsley azt mondta Hermionének és Holworthnak, hogy menjenek haza korán, ami Holworthot nagyon megörvendeztette. Amikor azonban Kingsley hozzátette, hogy „pihenjenek”, mert holnap hegyekben áll a jelentésírás és olvasás, Holworth már nem tűnt olyan boldognak. Kingsley megkérdezte Holworth-t, hogy megtanítaná-e a Minisztérium helyszínelőinek a poroló varázslatot, mire Holworth vonakodva beleegyezett, megjegyezve, hogy valószínűleg néhány hétbe fog telni, és valamilyen ismeretlen okból nem fog együtt dolgozni senkivel, akit Susannek hívnak.

Hermione elbúcsúzott, és éppen el akart menni az irodából, amikor Malfoy megragadta a ruhaujját, és visszatartotta.

– Ne egyél ma este a Foltozott Üstben, Finch-Fletchley csapdát állított neked.

– Justin Finch-Fletchley? – kérdezte Hermione.

Miért akarna Justin Finch-Fletchley csapdát állítani nekem?

– Igen. Higgy nekem, vacsorázz máshol! Finch-Fletchley halálra untatja az embereket. Megpróbáltuk letartóztatni ezért, de a vádak nem állják meg a helyüket, úgy tűnik, az unalom nem számít bűncselekménynek. – Malfoy elmosolyodott, és Hermione gyomra furcsa érzést keltett, amit hevesen a közelmúltbeli Hop-utazásnak tulajdonított.

– Bízzak benned? – gúnyolódott Hermione.

– Jössz, Bilincs? – kiáltotta Holworth, miközben nyitva tartotta a lift ajtaját.

– A legjobb lenne, ha bíznál bennem – válaszolta Malfoy, majd közelebb hajolt, hogy suttogva hozzátesse: – Ha unatkozol, küldj egy üzenetet. Ó, és kiderítem, miért hívnak Bilincsnak. Remélem, a magyarázat olyan mocskos, mint amilyet elképzelek. – Malfoy szuggesztíven végigmérte Hermionét, de bosszantó módon elsétált, mielőtt a lány kitalálhatott volna egy megfelelő választ.


Seggfej.

hozzászólások: 0