8. fejezet
A mardekáros módszerei az információszerzésre



2008. november 28., péntek

Hermione Granger

A Roxfortban semmit sem találtak, és bár jó volt újra látni Neville-t, a nap teljesen elvesztegetett idő volt. Hermionénak az egész látogatás csak egy szomorú emlékekbe merüléssel járt (Malfoy: – Emlékszel, hogy ütöttél meg? , Hermione: – Igen, legszívesebben megint megtenném), egy sor kínos tinédzser interakció (Apám azt mondta, hogy megkínoztak, megnézhetem a sebhelyet? – egy véletlenszerű másodikos), és egy türelmi próba (Hermione: Hogy a fenébe vetted rá Hóborcot, hogy vízibombákat dobáljon rám?!, Malfoy: – Soha nem árulom el!).

Sir Cadogan segítségével (a szó itt enyhe kifejezésével) több száz portrét átkutattak, és végül arra a következtetésre jutottak, hogy talán a Roxfort túl nyilvánvaló helyszín.

Hermione épp George lakására tartott vacsorázni, amikor egy bagoly repült el mellette, kezében dobozokkal tele étellel.

Legalább George nem főzött, így egy gonddal kevesebb.

Hermione figyelmen kívül hagyta a viccbolt főbejáratát, amelyet éjszakára bezártak, és kinyitott egy kisebb ajtót, amely egy oldalsó sikátorban rejtőzött, majd felment a lépcsőn. A falon véletlenszerűen elhelyezett, egymáshoz nem illő keretekben fényképek sorakoztak, amelyek alanyai mosolyogva és lelkesen integettek, amikor Hermione elhaladt előttük. Hermione megállt egy kép előtt, amelyen az ikrek őrült nevetéssel, korommal borított arccal mosolyogtak, miután egy kísérlet nyilvánvalóan rosszul sült el. Egy másik képen az ikrek büszkén tartották a kezükben az eredeti Maximuláns dobozt. Egy harmadik képen az ikrek a griffendéles kviddicsmezükben próbálják egymást eltalálni a verőpálcáikkal. Hermione szemébe könnyek szöktek, ahogy Fredre nézett, aki annyira tele volt élettel, tele örömmel… Annyi nagyszerű dolgot elérhetett volna, ha az életét nem szakítják meg ilyen brutális és igazságtalan módon. Az összes dolog közül, amivel Hermione a háború óta kénytelen volt átélni, Fred halála volt az egyik legnehezebb. De szelleme tovább élt George-ban, aki mindennek ellenére keményen küzdött azért, hogy életben tartsa közös álmaikat.

A lépcső tetején lévő ajtó kinyílt, és egy ismerős vörös hajzuhatag jelent meg. George aznap egy rikító sárga öltönyt választott, lila csíkokkal, ami szörnyen nem illett a hajához. Hermione elmosolyodott.

– Egész este váratni fogsz engem? Éhen halok! – kiáltotta a férfi.

– Bocs, csak a fényképeket nézegettem – mondta Hermione, és sietve felrohant a lépcsőn, hogy csatlakozzon hozzá. – Tegnap nem volt rá időm.

– Valójában szükségem van néhány fotóra rólad a képfalra, bár vannak bizonyos elvárásaim. Nagyon be kell rúgnod, és valami ciki dolgot csinálnod – biztatta George, és gyorsan megölelte Hermionét, mielőtt bevezette a lakásba.

– Nem tudsz meggyőzni – válaszolta Hermione.

George lakása inkább egy mugli cirkuszi sátorra hasonlított, mint egy helyre, ahol pihenni és kikapcsolódni lehet egy fárasztó nap után. Úgy tűnt, George személyes sértésnek veszi a „kohéziót”, és eklektikus dekorációval fejezi ki nemtetszését: hatalmas színes szövetdarabok hullámokban lógtak a mennyezetről, a szobát égésnyomokkal borított sárga szőnyeg borította, George pedig még a falakra is firkált tervezési ötleteket.

– Rendeltem extra ételt, mert szükségem lesz az erőre, hogy elbírjam a hétvégi tömeget – mondta George, miközben a tálakra öntötte a dobozok tartalmát. – Hadd mondjak neked valamit, Hermione: nincs veszélyesebb egy anyánál, akinek sürgősen szüksége van egy új pár Hangszigetelő Fülvédőre.

– Hangszigetelő Fülvédőre? – kérdezte Hermione, és pálcájával megérintette a borosüveget. George ügyesen elkapta a levegőben repülő dugót.

– Bestseller! Eredetileg magamnak találtam ki a fülvédőt, mert egész nap túlpörögött gyerekekkel foglalkozni nagyon megfájdul tőle a fejem. Ezért készítettem egy pár fülvédőt, amelynek anyaga enyhe Eufóroa Elixirrel van átitatva, így viselője ellazul, és megakadályozza, hogy a kis szarháziak, mármint drágáim, az őrületbe kergessenek. Gin nem akarta visszaadni a prototípust, és akkor rájöttem, hogy elég nagy piac van rájuk.

Professzionálisnak számítana, ha a munkahelyen viselném…?

– Kéne egy pár – mondta Hermione, és egy pohár bort nyújtott George-nak.

– Megfontolnám, hogy kedvezményt adok, ha nem mondod el Ronnak – kacsintott George. – Na mindegy, milyen volt Roxfortban? Megtaláltad Minervát? Hadd találjam ki: az a szemtelen kis boszorkány a konyhában részegre itta magát a házimanókkal.

– Katasztrofális. Megdobáltak vízibombákkal, nem találtuk Minervát, és egy harmadikos megkért, hogy írjam alá a nyakkendőjét – mesélte Hermione, grimaszolva.

– A nyakkendőjét? A mai diákoknak nincs fantáziájuk. Én valami sokkal rosszabbat kértem volna tőled – elmélkedett George ravaszul, kortyolgatva a borát.

– Látnod kellett volna, ahogy a tisztavérű lányok Malfoyjal flörtöltek, olyan kényelmetlenül nézett ki – mondta Hermione vidáman. Aztán magas hangon utánozva az egyik diákot, hozzátette: – Draco, szeretnéd újra látni a Mardekár klubhelyiségét? Megmutathatom neked. Őszintén, a lány tizenhárom éves volt, Merlin szerelmére!

– Csodálni kell a magabiztosságát – jegyezte meg George, és egy tál tésztát nyújtott Hermionénak.

Az étel ugyanolyan finom volt, mint az előző este, és Hermione hamar kiürítette a tányérját, főleg, hogy Vagány mellette a legjobb „ezer éve nem ettem egy falatot sem” arcát vágta. Bizonyítva, hogy inkább csak belélegzi az ételt, mint rágja, George Hermione előtt sikerült befejeznie a dupla adagját, és meglepő módon csak enyhe emésztési zavarokkal küszködött.

– Hogy tetszik a szexi szőke? – kérdezte George, miközben nyögve hátradőlt a kanapén. – Ha választhatnék partnert, ő lenne az első a listán.

Hermione megdöbbenve öklendezett, és egy korty bort öntött vissza a poharába.
– Feltételezem, hogy a „szexi szőke” alatt tévesen hozzátenném, hogy Malfoyra célzol? – pontosította. George bólintott, és gonosz mosolyt villantott Hermionéra. – Frusztráló egy ilyen idiótával dolgozni… – jelentette ki Hermione, majd csalódottan sóhajtott. – De, bár utálom ezt hangosan kimondani, azt hiszem, hogy kompetens, és néha egy kicsit vicces.

George nevetett.
– Vicces, az biztos, tudod, milyen kifogással ment ki Malfoy a vasárnapi kviddicsből?

– Azt mondta, hogy Justinnek valamit meg kell mondania, hogy meghúzódott az izma – válaszolta Hermione homályosan. Szerencsére sikerült elkerülnie Justint, aki azóta minden este a Foltozott Üst bárpultjánál ült, mióta megérkezett.

– Malfoy azt állította, hogy te tiltottad meg neki a repülést, mert terveid vannak az ügyes kezeivel, és nem akartad, hogy felesleges kockázatnak tegye ki őket. – Hermione felháborodott pillantására George gyorsan hozzátette: – Ezek az ő szavai, nem az enyémek!

Ugh, azokat az ügyes kezeket veheti és bedughatja a…

– Rendben. – Hermione elővette a minisztériumi jegyzetfüzetét.

HG: – George mesélte, milyen kifogást találtál, hogy ne kelljen részt venned a kviddicsedzésen. Megmagyaráznád?

DM: – Nem.

Hermione frusztrált morgást hallatott, amit George helyesen értelmezett úgy, hogy öntsön még bort.

HG: – Seggfej.

DM: – Igen, nagyon finom.

HG: – Annyira szakszerűtlen vagy.

DM: – Magamra gondoltam, ne legyél ennyire önző.

– Utálom – jelentette ki Hermione. George csak vigyorgott rá válaszul.

A jegyzetfüzet újabb üzenettel világított.

DM: – Tudod, mi nem profi? Napközben inni. Nem hiszem el, hogy így tévútra vezettél.

Egy csótányt fogok elnevezni róla.

– Meg kell találnom Holworthot, mostanra már biztosan kialakított kapcsolatokat a Zsebpiszok közben. Biztosan egyikük tud adni valamit, amivel megbüntethetem Malfoyt – jelentette be Hermione.

– Ó, meg akarod büntetni?! – röhögött George.

– A fenébe! Te is olyan rossz vagy, mint Malfoy – morogta Hermione, majd a legszépen megfogalmazott válaszát adta, ami abban a pillanatban eszébe jutott (ami nem volt túl szép, de a fogyasztott bor mennyiségét tekintve lehetett volna rosszabb is).

HG: – Fasz!

– Ragaszkodom hozzá, hogy részletesen elmeséld, hogyan bünteted meg, izgalmasnak hangzik – mondta George, és meghúzta Hermione haját, miközben a lány a jegyzetfüzetet visszadobta a kabátzsebébe.

– Mindegy. Neked nincs saját embered, akit megbüntethetnél? – kérdezte Hermione, miközben a lábát George ölébe tette.

– Nincsenek – duzzogott George. – Az utolsó fickó, aki nálam volt, véletlenül ráült egy Fogas Frizbire, amit ott hagytam, és nem küldött baglyot, hogy visszakérje.

Mostantól mindenhol kétszer ellenőrizni fogom, hova ülök.

– Nem hibáztatom! – Hermione megpróbálta George-ot a lábával ellökni, de a férfi megragadta, és olyan pillantást vetett rá, ami azt mondta: – Mindjárt tesztelem a hólyagkontrollodat egy vad csiklandozással. – Ne merészelj, a bor van a kezemben! – sikította.

Szerencsére George betartotta a borozgatás íratlan szabályát (soha ne veszélyeztesd a bort) és Hermione lábát visszahelyezte az ölébe.

– Ginny szeretne csatlakozni hozzánk jövő pénteken – mondta George. – Be kell vallanom, hogy az a gondolat, hogy Harry egyedül vigyáz a gyerekekre, nagyon vonzó.

– Azt hittem, még mindig ott van Sipor, hogy segítsen, nem? – kérdezte Hermione.

– Sipor már öreg volt, amikor megismerted. Az a morcos vén szar alig bír felmenni a lépcsőn, nemhogy egy kétévesre és egy újszülöttre vigyázzon – mondta George, miközben elgondolkodva dörzsölte a lábát.

– Hmm, megígéred, hogy segítesz, ha Gin túl kitartó lesz a kérdéseivel? Levelekből nehéz megmondani, de gondolom, még mindig ugyanolyan akaratos, mint régen?

– Pontosan! És ezért szeretjük – erősítette George, és összekoccintotta a poharaikat.


~~~~~~

2008. november 29., szombat

Draco Malfoy


Az otthon egy élő műalkotás, tele napsütéssel…

Otthon… egy élő műalkotás… tele napsütéssel…

Talán McGalagony a Vándor Boszorkányt tekintette otthonának… Sokat töltött ott.

Egy kétségbeesett (és kissé szomorú) kísérletben, hogy lenyűgözze Grangert, Draco azt tette, amit megesküdött, hogy soha nem fog: hétvégén dolgozott. Ez a lélekszorító tevékenység néhány meglehetősen furcsa őrültségi rohammal járt: korábban a kastélyba hoppanálttan, hogy előkeresse egy régi jóslás tankönyvet, miután eszébe jutott Trelawney beszéde a napnak az ember „benső szemére” gyakorolt hatásáról. Nap… napsütés… igen, ez kissé erőltetett volt, de Draco azért átlapozta a könyvet, hátha talál benne valami ihletet. Sajnos az egyetlen, amit kapott, egy enyhén bosszantó fejfájás volt.

– Mit csinálsz? – kérdezte Theo, és egy böklenc méltóságával átugrott a kanapé háttámláján, olyan erővel landolva Draco mellett, hogy az összes könyve a földre zuhant.

Valószínűleg megúszhatnám, ha megölném.

Kényelmetlen lenne eltitkolni, de hosszú távon valószínűleg megérné a fáradtságot.

– Kutattam. – Draco visszahívta a könyveket a kanapéra, ahol elkezde őket rendezgetni, miközben olyan pillantást vetett Theóra, ami azt ígérte, hogy hamarosan csatlakozik apjához a pokolban.

– De szombat van – válaszolta Theo hitetlenkedve.

– Nem vettem észre… nagyon köszönöm, hogy rám mutattál – vágott vissza Draco, és a konyhai pultról elővarázsolta a kávéskannát.
A lakás nyitott terű volt, kivéve a hálószobákat és a fürdőszobákat, így a megidéző varázslatok használata még könnyebb volt. Már rég elmúltak azok az idők, amikor Draco bőségesen bocsánatot kellett kérnie anyjától, miután a seprűje átszelte a kastélyt, és felborította mindazt, ami anyja szerint fontos volt.

– Nos, remek hangulatban vagy. Gondolom, ma nem hallottál Grangerről? – kérdezte Theo, varázspálcájával Draco minisztériumi jegyzetfüzetét piszkálva.

Nem értem, mi köze ennek a hangulatomhoz.

– Ahogy olyan kedvesen rámutattál, szombat van. Miért írna nekem Granger szombaton? – Draco remélte, hogy Granger megkeresi, miután ilyen kiváló szórakozást nyújtott neki a héten? Igen. Csalódott volt, hogy már délután négy óra volt, és még nem hallott felőle? Abszolút, egyértelműen, hangosan… Nincs hozzászólás.

– Mi másért ülnél itt a minisztériumi jegyzetfüzeteddel? Reméled, hogy Potter meghív téged játszani? – Theo kihívóan felhúzta a szemöldökét.

– Vészhelyzet lehet! Auror vagyok, nekünk időnként vannak vészhelyzetek. – A védekező hangnem, ami valahogy áthatotta Draco hangját, egyáltalán nem segített az ügyén.

– Ha vészhelyzet van, a jegyzetfüzet majd sírni fog, ahogy eddig is tette. Nincs semmi okod, hogy hétvégén magaddal hordd a minisztériumi jegyzetfüzetedet… hacsak nem arra vársz, hogy Granger jelentkezzen.

Talán egy kis varázslat egy érzékeny testrészre, amitől Theo nagy örömét leli, talán jobban érezném magam.

– Nem minden Grangerről szól! – ragaszkodott Draco.

– Nem? – Theo keresztbe fonta a karját, túlságosan önelégültnek tűnve ahhoz, hogy valaki, aki épp elveszíti az egyik heréjét.

– Nem, ez… – Draco elhallgatott, amikor rájött, mi a helyzet.

Minden Grangerről szól.

– Malazárra! – kiáltotta Draco diadalmasan. – Üzenetet kell küldenem Grangernek.

– Hű, ez az egész beszélgetés rendkívül tanulságos volt – válaszolta Theo, szórakozottan rázva a fejét. – Olyan jó látni, hogy a megszállott személyiséged még mindig erős.

Draco azt tette, amit már az elején kellett volna, és úgy tett, mintha Theo nem is létezne.

DM: – Granger, rosszul értelmeztük a nyomokat. McGalagony nem magára gondolt, amikor a nyomokat elhelyezte, hanem rátok. Ti mit neveztetek otthonotoknak?

– Ó, ezt nézd csak… – morogta Theo, amikor Draco jegyzetfüzete aranyszínűen felvillanva azonnal válaszolt: – Ti ketten szánalmas baromok vagytok, akiknek nincs jobb dolguk szombaton. Talán felajánlhatnám Grangernek, hogy elviszem az egyik különleges klubomba…

– Ne merészelj! – csattant Draco. Egy pillanatra elvonta a figyelmét egy kép, amelyen Granger sárban birkózott (egy érdekes gondolat, amelyet Draco gyorsan elraktározott későbbi vizsgálatra).

HG: – A mugli otthonom Heathgate-ben, Hampsteadben volt.

– Ha abból a hülye vigyorból lehet következtetni, úgy tűnik, valami áttörésen vagy – jelentette be Theo. – Kinyitom a pezsgőt.

– Ne keress kifogásokat a pezsgő kinyitására. Az arckifejezésem nem elég, és a szerdai kifogásod sem volt elég – mondta Draco röviden.

– Tudd meg, hogy a szerda nagyon jó kifogás a pezsgő kinyitására, ha eljutsz a szerdáig, az azt jelenti, hogy a munkahét felénél jársz – érvelt Theo. – Amióta Granger idejött, egyáltalán nem vagy vicces.

Draco jegyzetfüzete ismét arany színben ragyogott, ami zavaróan buta érzést keltett a gyomrában.

HG: – Már régóta nem tekintem Heathgate-et az otthonomnak. Hadd gondolkozzak rajta… Kösz, Malfoy. UI.: Jó tudni, hogy még hasznos lehetsz, kezdtem kételkedni benne.

Hogy merészeli!

– Aú – jegyezte meg Theo, Draco vállán átlesve.

Draco dühösen becsapta a jegyzetfüzetet.
– Bizalmas ügyön dolgozom, te ostoba, ne olvass a vállam felett!

Theo felhorkant.
– Megyek, unatkozom ezzel az új munkamániás Dracóval. Talán George lenne kedve inni valamit. Általában van kedve, miután egész nap a finom anyukákkal foglalkozott.

– Ne hívd őket finom anyukáknak, ez furcsa – grimaszolt Draco.

– Nem furcsa, ez tény, néhányat megkóstoltam…

– Túl sok információ! – kiáltotta Draco, miközben Theo elővette a kabátját, és indulásra készen állt. – Mondd meg George-nak, hogy tartozom neki egy sörrel, amiért átadta Grangernek a kviddicskifogásomat. Lehet, hogy legközelebb elnézőbb leszek vele, amikor játszunk. – Nem volt igaz, de hamis reményt kelteni jó elterelő manőver volt.

– Rendben. Nagyon szeretlek! Élvezd az estét, és maszturbálj a Grangerrel való rövid, de izgalmas találkozásod örömére!

– Húzz a francba, Theo!

Szerencsére Theo komolyan vette a kérést, és tényleg elhúzott.


~~~~~~

2008. december 1., hétfő

Hermione Granger

– Holworth! Nyisd ki azt az átkozott ajtót! – Hermione többször is nekicsapódott a nyikorgó fának.

Ha újra csatlakozott egy vámpír szektához, Anderson meg fogja ölni.

– Talán Holworth elment…? – találgatott Malfoy, egy cseppnyi aggodalmat sem mutatva amiatt, hogy Holworth nem jelent meg a munkában. Hermione hiányolta azokat a napokat, amikor még nem tudta, Holworth valószínűleg, hogy valami hülyeséget csinált, mint hogy elaludt vagy egyszerűen „elment”.

– Nem valószínű – válaszolta Hermione.

Malfoy vállat vont, és lazán a folyosó falának dőlt. Mintha a vele való munka nem lenne elég kínszenvedés, úgy tűnt, ma úgy döntött, hogy a szekrényének legszűkebb részéből választja ki a ruháit, ami rendkívül zavaró volt.

– HOLWORTH! – Hermione újra az ajtóra csapott, remélve, hogy a fájdalom eltereli a figyelmét Malfoy izmairól, amelyek olyan helyeken voltak, ahol normális embereknek nem.

– Mi van?!

Hermione megfordult, és Holworth-t látta, aki a szokásos módon kócosan állt a folyosó végén, egy szalonnás szendvicset tartva a szájához emelve.

– Hol voltál?! – kérdezte. – Nem jöttél be dolgozni! Azt hittem, megint valamiféle szektához csatlakoztál… Vagy hogy talán túszul ejtettek egy bordélyházban. Veled sosem lehet tudni.

– Részletes tájékoztatást kérek minden korábbi esetről, amikor túszul ejtettek egy bordélyházban – mondta Malfoy Holworthnak, miközben elsuhant mellette, hogy kinyissa az ajtót.

– Bilincs nem érti, hogyan működik az alávetés, én önként kötöztem meg magam – válaszolta Holworth, mire Malfoy nevetni kezdett.

– Nem akarták elengedni, hogy végezd a munkád! – vágta rá Hermione.

– Rossz voltam! De gyertek be nyugodtan, csak tegyetek úgy, mintha nem látnátok, mi fő a fazékban – mondta Holworth, miközben belépett.

Teljesen nyugodtan, annak ellenére, hogy valami nagyon illegális dolog folyik ott, Malfoy habozás nélkül besétált Holworth szobájába. Hermione, miközben fontolgatta, hogy az üstben lévő tartalmát Holworth fejére öntse-e, követte őket.

Az ablak alatt, a szoba sarkában állt egy durván megmunkált bájitaltkészítő asztal (valószínűleg a hiányzó fiókos szekrényből varázsolták át), és az asztalon egy üst bugyogott, enyhe citrusillatot árasztva a levegőbe.

– Ha itt főzöl valamit, érdemes Wiggenbush-leveleket hozzáadni, hogy fokozd a hatását – mondta Malfoy kedvesen, közvetlenül az üstbe bámulva, amit állítólag nem láthatott.

– Malfoy! – csattant fel Hermione, hitetlenkedve nézve a fiúra. – Ne bátorítsd!

– Tudod, ez vicces. Nem mintha bármit is főzni akarnék, amihez ilyen hozzávaló kellene, de úgy tűnik, mindenhol hiány van Wiggenbush-levelekből… – Holworth elhallgatott, várakozó pillantást vetve rájuk.

– BemutatlakTheo Nottnak, ő szívesen ellát téged minden szükséges hozzávalóval – válaszolta Malfoy, felső ajka remegett, miközben megpróbált komoly arcot vágni. – Értsd meg, hogy ezt pusztán azért teszem, mert utálom, ha egy férfi hiányos hozzávalókkal rendelkezik.

– Hogy ti ketten hogyan lettetek aurorok, azt nem értem… – sóhajtott Hermione.

– Elmondjam a Szépfiúnak, hogy te hogyan lettél auror? – kérdezte Holworth, túlságosan izgatottan, hogy leleplezhesse Hermionét.

A francba.

– Ne! – felelte Hermione egy időben Malfoyjal, aki „Igen!” -t mondott.

Hogy a beszélgetést biztonságosabb területre terelje, Hermione gyorsan megkérdezte Holworth-t:

– Miért nem voltál dolgozni? Mit csináltál?

– Ez meg az, egy kicsit babráltam… tudod, hogy van ez – mondta Holworth, rendkívül boldognak tűnve, ami nem volt meglepő, tekintve, hogy a leggyanúsabb helyeken kapcsolatokat építeni volt Holworth előjátékának fogalma.

– Jó, akkor legközelebb, amikor úgy döntesz, hogy „babrálgatsz” ahelyett, hogy bejönnél dolgozni, kérlek, küldj egy üzenetet a jegyzetfüzeten keresztül! – kérdezte Hermione.

– A jegyzetfüzet… persze. Itt van valahol – motyogta Holworth, és a padló felé intett a kezével.

Ezért csatolt hozzá a MACUSA egy arany szalagot.

– Keresd meg, és használd! – utasította Hermione. – Gyerünk, Malfoy, induljunk!

– Valami szép helyre mentek? – kérdezte Holworth.

– Granger egy mugli könyvtárba visz – jelentette be Malfoy boldogan.

Holworth durva nevetést hallatott.
– Inkább téged, mint engem, Szépfiú.

~

Aki ismerte Hermionét, annak nem volt meglepetés, hogy az évek során számos könyvtárat látogatott, varázslóit és muglikat egyaránt. Amikor könyvtárat választott ehhez a feladathoz, egy kentbeli mugli könyvtárat választott, amelyről apja azt állította, hogy a kilencvenes években, miután számítógépeket telepítettek, „a kutyáknak adták”. A zömök, vörös téglás épület meleg és barátságos volt, a régi könyvek illata Hermionét otthon érezte. Az időpont (Holworthnak köszönhetően késő délelőtt) és a nap (hétfő) miatt a legtöbb ember dolgozott, és csak néhányan böngészték a könyveket, ami ideális volt.

Szerencsére a számítógépeket frissítették Hermione legutóbbi látogatása óta, amikor három borzalmas órát töltött azzal, hogy megpróbálta megérteni az Aknakereső szabályait (ami a kilencvenes években sokak számára prioritás volt). Hermione leült az egyik számítógép elé, és céltalanul pötyögött a billentyűzeten, nem tudva, hol kezdjen. Miközben töprengett, Vagány kimászott a kabátzsebéből, és miután gyorsan körülnézett, unottan leült a billentyűzet mellé. Legalább Vagány nem kerülhetett bajba a könyvtárban.

Hermione a szeme sarkából látta, hogy Malfoy csendben böngészi a mugli irodalommal teli könyvespolcokat. Nem számított ilyen látványra, és ez nagyon furcsa hatással volt Hermione agyára… Például kisebb rövidzárlatot okozott, ami azt eredményezte, hogy Hermione látomásban Malfoy egy tó partján verseket olvasott neki. Rájött, hogy már túl sokáig bámulta, ezért visszatért a figyelme az üres internetböngészőre.


A „Élő műalkotások Hampsteadben” keresésre nem sok találat volt, csak egy testfestő művész weboldala, akinek a modellei nem viseltek túl sok ruhát. Szerencsére Malfoy nem vette észre a félmeztelen hölgyeket, mert túlságosan el volt foglalva egy mugli gőzmozdonyokról szóló könyv olvasásával, ami véletlenül eszébe juttatta, hogy milyen gorombán viselkedett vele a Roxfort Expresszen. Ezek az emlékek üdítő változatosságot jelentettek a bizarr költészeti fantáziák után.

Amint Hermione figyelte Malfoyt, ahogy lapozgatja a könyvet, egy éles zaj hasított a levegőbe, ami sajnos felkeltette a férfi figyelmét, és a tekintetük rövid pillanatra találkozott.

Remek! Most azt hiszi, hogy őt néztem…

Te nézted őt.

A fenébe.

Hermione az asztalra pillantott, hogy megkeresse a zaj forrását, és kiderült, hogy Vagány a számítógép billentyűzetére támaszkodva tisztította a combját. Miután eltávolította és törölte a nagyon kifejező üzenetet, amit hátrahagyott (asdaydgyewbajhdbe), Hermione megpróbált visszatérni a munkájához. A koncentráció azonban nehéznek bizonyult, főleg azért, mert a szeme sarkából látta, hogy Malfoy vigyorog.

Otthon. Otthon. Otthon.

Ne törődj a szőke barommal.

Gyerünk, Hermione…

Tegnap Hermione egész nap azzal töltötte, hogy megpróbálta felidézni minden beszélgetést, amit Minervával „otthonról” folytatott. Az egyetlen emlék, amire rátalált, egy rövid beszélgetés volt Wiltshire-ről. Ez elég erőltetett volt, Hermione szüleivel járt Wiltshire-ben, és Minervának azt mondta, hogy el tudná képzelni, hogy egy nap ott él.

Megér egy próbát, más ötletem nincs…

Meglepő módon a „Wiltshire-i élő műalkotás” keresésre számos találat jött, amelyek közül az egyik nagyon ígéretesnek tűnt.

– Malfoy, gyere, ezt nézd meg! – kiáltotta Hermione izgatottan.

Malfoy mohón becsapta a könyvet, amit olvasott, kinyújtotta a könyvespolc felé, és elengedte. Megdöbbentő módon a könyv a földre esett, és tompa puffanással landolt.

Hű, ezt tényleg ő csinálta?

– Huh – kiáltotta Malfoy, miközben elpirult.

Hermione nevetésben tört ki.
– Ez egy mugli könyvtár, te idióta! A könyvek nem rakják vissza magukat!

– Tudom – motyogta a férfi, gyorsan felkapta a könyvet a padlóról, és visszatette a polcra. Hermione minden erejét össze kellett szednie, hogy ne mutasson rá, hogy Malfoy fejjel lefelé tette vissza a könyvet.

Semmi baj, Hermione.

Ne legyél ilyen.

Csak azért, mert a hátralévő időben a fejjel lefelé lévő könyvre fogsz koncentrálni, még nem jelenti azt, hogy ki is kell mondanod.

Hermione arckifejezése biztosan elárulta belső zavarát, mert Malfoy hirtelen megkérdezte:
– Mi a baj?

– Semmi! – válaszolta Hermione gyorsan, talán túl gyorsan, tekintve a rá vetett lenéző pillantást.

– Mondd meg, vagy kénytelen leszek a mardekárosok módszereit alkalmazni az információszerzéshez – fenyegetőzött Malfoy gonosz mosollyal.

– Semmi baj, Malfoy. Gyere, nézd meg ezt! – Hermione a képernyőre mutatott, megpróbálva témát váltani, miközben igyekezett figyelmen kívül hagyni, hogy a fenyegetés valamilyen oknál fogva felgyorsította a szívverését.

– Nos, ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek – mondta Malfoy közömbösen, majd felkiáltott: – Ezt itt nem tehetjük!

Ó, szent ég…

Hermione lelkének egy kis darabja elhagyta a testét.

– Fogd be! Mi a bajod? – sziszegte.


– NE PRÓBÁLJ LE VETKŐZTENI! – Malfoy megharapta az ajkát.

Hermione a pálcájáért nyúlt, Malfoy pedig csettintett (tényleg csettintett, micsoda merészség!), és azt mondta:

– Ugye nem akarsz varázsolni egy muglikkal teli helyen, Granger? Ne értsd félre, szívesen hajlítanálak az asztalra és kötöznélek meg, de…

– Malfoy! – csattant Hermione, miközben melegség terjedt el váratlan testrészeiben.

– JÓ! HA SZEXET AKARSZ A KÖNYVTÁRBAN… – Malfoy drámai sóhajt hallatott.

Hermionénak kis esélye volt arra, hogy hiperventilálni kezdjen.

– Állj! – parancsolta kétségbeesetten, és körülnézett, hogy nem figyel-e valaki.

– NE TEDD AZ UJJAD ODA! – Ez a megjegyzés fullasztó köhögést váltott ki valahonnan a közelből. Malfoy öklét a szájába tömte, hogy ne nevessen.

– Fejjel lefelé tetted vissza a könyvet, te kibaszott seggfej! – suttogta Hermione, és a mögötte lévő könyvespolcra mutatott.

Malfoy a polchoz fordult, és látszólag közömbösen helyrehozta a helyzetet, majd visszafordult, és megkérdezte:
– Na, mit találtál? – Mintha az elmúlt néhány perc lelket tépő kínos pillanatai meg sem történtek volna.

Ha túlélem ezt az ügyet, nagyon hosszú szabadságra lesz szükségem.

– Ööö… – Hermione a számítógép képernyőjére mutatott, miközben megpróbálta összeszedni a megmaradt méltóságát. Malfoy ezt valamilyen meghívásnak vette, és Hermione személyes terébe hatolt, amikor a lány vállára hajolt.

Miért kell neki ilyen jó illata lennie?

Hermione lenyelte a nyálát, és remélhetőleg biztos hangon folytatta:
– Van egy nemzeti örökség részét képező birtok Wiltshire-ben, Stourhead. Ezen a weboldalon azt írják, hogy amikor Stourheadet építették, „élő műalkotásnak” nevezték.

– Hm. Ígéretesnek tűnik, de hol jön bele a napsütés? – A Hermione vállát súroló mellkas zavaró volt, de az semmi volt ahhoz képest, ahogy a lélegzete az arcán áramlott.

Hermione ismét lenyelte a nyálát, és végigkattintotta a különböző weboldalakat, amíg meg nem jelent valami, ami egyértelművé tette, hogy ez a hely a megfelelő.
– Hát, ez praktikus… – Elkezdte összefoglalni: – Úgy tűnik, Stourhead területének egyik fő látványossága az Apollón-templom. Apollón…

– A görög mitológia számos dolgának istene, többek között a Napé is – fejezte be Malfoy, szerencsére hátralépve, hogy Hermione agya újra teljes kapacitással működhessen.

– Te tudsz a görög istenekről? – kérdezte Hermione szkeptikusan.

– Hát, a pletykák szerint Apolló és az összes többi isten valójában varázslók voltak, akik kicsit elszálltak a hatalmuktól – válaszolta Malfoy.

Most Hermione volt a sor, hogy „Huh+ -t mondjon.

– Oké, fogjuk a táskáinkat, és délután indulunk Wiltshire-be. Későn érünk oda, úgyhogy ott kell maradnunk éjszakára – jelentette be Malfoy.

– Vagy felhasználhatnánk a délutánt arra, hogy még kutassunk egy kicsit, előkészítsünk mindent, amire szükségünk lehet, és holnap induljunk Wiltshire-be? – Hermione mosolyogva válaszolt.

– Mintha nem is akarnád megtalálni McGalagonyt – vádolta Malfoy.

– Nem hiszem, hogy ez Minervához vezet. Vagy legalábbis Minerva megtalálása nem a fő cél – mondta Hermione, visszanézve a weboldalra. – Szerintem ez valami teljesen más, bár fogalmam sincs, mi.

hozzászólások: 0