2. fejezet
Autózni a fiúkkal

Hermione a minisztérium falának fekete csempe darabjaira meredt. Tényleg elvesztette az eszét. Napokig tartó elemzés után ez volt az egyetlen magyarázat, amivel elő tudott állni. Igen, részeg volt, de még tíz pohár pezsgő után sem szabadott volna jó ötletnek tűnnie, hogy szilveszterkor megcsókolja a kibaszott Draco Malfoyt. Összerezzent, és az egyik kezére hajtotta a fejét. Istenem, a férfi arckifejezésének, amikor odament hozzá, elégnek kellett volna lennie ahhoz, hogy meggondolja magát. Elborzadtnak tűnt. Mégis mit képzelt? Persze, hogy elborzadt, amikor Hermione Granger, a sárvérűek kiválósága, minden figyelmeztetés nélkül nyálazta össze. Bizonyára csak a sokk és az a tény, hogy még mindig próbaidőn volt, tartotta vissza attól, hogy darabokra bűvölje a lányt. Megérdemelte volna.

Még sosem volt hálás a villanásért, de legalább a tűzijáték elég figyelemelterelést nyújtott ahhoz, hogy elmeneküljön. Azzal már nem is törődött, hogy csak a ház oldaláig jutott, mielőtt a bokrok közé hányt és hiperventillált volna. Szimpátiát érzett, amikor eszébe jutott Malfoy sápadt arca, amelyet a robbanó fény színei festettek. Azon tűnődött, vajon milyen emléket váltott ki belőle, és vajon a barátai voltak-e az átkok túloldalán.

Az érkező lift csilingelése kirángatta a gondolataiból, és hátrasöpörte a haját az arcából, miközben elindult előre. Két lépést tett, és megdermedt, amikor az ajtók kinyíltak, és feltűnt Harry és Ron. Harry lefelé nézett, és egy aktát olvasott, de Ron láthatóan megmerevedett a lány láttán.

– Jó reggelt! – mondta, miközben belépett. Harry azonnal felpillantott, és becsukta az aktát, miközben ragyogóan elmosolyodott.

– Szia, Hermione!

– Jó reggelt! – motyogta Ron Harry másik oldaláról.

– Milyen volt Párizs? – kérdezte a boszorka, miközben előrehajolt, hogy megnyomja a szintje gombját.

Harry felnyögött egy kis örömteli nyögést.
– Ragyogó volt! Annyit ettem, hogy egy hétig tele leszek. És az Eiffel-torony feletti tűzijátéknál romantikusabbat nem is lehetett volna. Tökéletes volt.

Odanézett, és nem tudta megállni, hogy ne mosolyogjon a férfi álmodozó arckifejezésén.

Harry rápillantott a lányra.
– Milyen volt a szilvesztered?

– Ó, ööö. – Hermione gyorsan félrenézett, és a táskáját a másik vállára tolta. – Nos, igen, rendben volt. Tudod, pezsgő és visszaszámlálás, a szokásos.

A szeme sarkából látta, hogy Harry aprót bólint.
– A muglikkal voltál? – kérdezte a barátja.

– Igen, Thomas és Shannon bulit tartottak.

– Szép.

– Igen.

Nézte, ahogy az emeletek elsuhannak. Már csak kettő volt hátra. Megmozdította a lábát a sarkában. Harry az oldalán tartotta az aktát, majd feljebb tolta az egyik hóna alá, miközben a kezét a zsebébe dugta.

A lift csengetett és az ajtók kinyíltak.

– Viszlát! – mondta, és kilépett.

– Rendben. Később találkozunk.

Ron nem szólt semmit.


***


Hermione még soha nem volt ennyire hálás azért a felbecsülhetetlen mennyiségű munkáért, ami egy új minisztériumi osztály megszervezésével jár. Már egy éve dolgozott rajta Kingsley-vel és a miniszteri hivatal többi tagjával, valamint a muglikkal való kapcsolattartásért felelős osztályvezetőjével együtt, és még mindig nem volt vége a dolognak. Minden este üresen hagyta a tálcáját, és reggel, amikor visszatért, úgy találta, mintha, nos, varázslattal töltötték volna meg újra. A végtelen irat- és emlékeztetőáradat miatt gyorsan teltek az órák, és nagyon kevés ideje maradt arra, hogy a rossz csókolózási döntéseken merengjen.

Bár általában akkor fejezte be a feladatait, amikor a legtöbben hazaindultak a nap végére, mostanában megszokta, hogy több órát töltött az íróasztalánál vagy a minisztériumi archívumok átfésülésével. Szerette azt hinni, hogy a most már kéznél lévő források sokasága egyszerűen túl nagy kísértés ahhoz, hogy ellen tudjon állni, de egy kis része felismerte, valójában csak magányosságot cserél magányosságra és szórakozottságra. Igen, nagy tervei voltak ezzel a részleggel, és szándékában állt véghezvinni őket, de nem tagadhatta, hogy a plusz projektek, amelyeket elvállalt, kényelmes ürügyként szolgáltak arra is, hogy továbbra is elszigetelje magát. Tényleg haza kellett volna hoznia Csámpást Ausztráliából.

Amikor azonban Shannon megkérte, hogy jöjjön át hozzá pénteken egy italra, immár negyedszer annyi héten belül, úgy döntött, hogy beadja a derekát. Az újévi buli előtt már annyiszor kihagyta a heti összejövetelt, hogy a pár már nem is említette. Bár tudta, hogy mindig van állandó meghívása, és ez csak az ő hibája, mégis fájt egy kicsit. Mióta azonban eljött a partira, úgy tűnt, visszanyerték a reményt. Úgy érezte, ez egy lehetőség, hogy sarkon forduljon. Hogy a munkán és az ágyán kívül máshol is töltsön időt. A kínos liftutak Harry és Ron valamilyen kombinációjával tényleg nagyon keveset tettek azért, hogy kielégítsék a társas érintkezés iránti igényét.

Így hát azon a pénteki napon Hermione végre egyszer időben eljött a munkahelyéről, és hazafelé menet beszerzett némi kaját. Aztán áttöltözött ahhoz bárhoz, amiről tudta, hogy Shannon végül rábeszéli a csoportot, hogy menjenek el, és elindult a legközelebbi hoppanálási pont felé. Rövid szoknyájában fázott, de tudta, hogy amint megiszik néhány italt, és beérnek a zsúfolt, fülledt kocsmába, örülni fog neki.

Miután a háztól nem messze bukkant fel, Hermione a sétát azzal töltötte, hogy kétségbeesetten próbálta elnyomni az emlékeket arról, amikor utoljára járt ott. Egymás után szorította vissza a pezsgő ízét, a tűz izzását, Malfoy testének melegét.

Sikerült is neki, egészen addig, amíg Thomas ki nem nyitotta az ajtót, hogy felfedezze maga mögött Malfoyt, aki a kabátját vállára vetve állt az előszobában.

Ostobán állt a küszöbön, és próbálta eloszlatni a gondolatot, hogy valahogyan megidézte Malfoyt a róla szóló gondolatokkal. Mi a fenét keresett már megint ott? Azt hitte, hogy a férfi csak egy alkalmi ismerős. Egy iskolai barát, akit csak udvariasságból hív meg az újévi buliba. De itt volt a pénteki italozásán, és ez egyszerűen nem volt helyénvaló.

Thomas ölelésbe húzta, és a lánynak az a látvány jutott, ahogy Malfoy halálos pillantást vet rá Thomas válla fölött. A kurva életbe! Mit képzelt azzal a csókkal?

Egy pillanatig kínosan álltak, egymást bámulva, miközben Thomas felakasztotta a kabátját. Végül Malfoy megköszörülte a torkát, és megszólította a lányt.

– Granger.

A lány elismerően bólintott.
– Malfoy.

A házban távolabbról nevetés tört ki, és a megkönnyebbülés hulláma öntötte el a tudat, hogy már mások is ott vannak.

Követték Thomast a konyhába, és Hermione szinte mindenkit felismert: néhány alkalmazottat a kávézóból, ahol Shannon dolgozott, néhány srácot Thomas focicsapatából és a hozzájuk tartozó barátnőiket, valamint Janelle-t, Shannon legjobb barátnőjét a középiskolából.

Hermione a lány felé vette az irányt, Janelle pedig drámai ájulásba esett a látványtól.

– Úristen, pénteken tíz előtt kiengednek? Hogyan fognak tovább forogni a kerekek a nő nélkül, aki egész Angliát összetartja? Máris káoszba süllyedt a világ? – Összeesküvésszerűen körülnézett a teremben, és színpadiasan suttogva hozzátette: – Elkezdjük leszedni a gyengéket?

Hermione megforgatta a szemét, és töltött magának egy pohár bort.
– Hihetetlen, hogy ez a mondat egyre viccesebb, minél többször hallom.

Janelle még mélyebbre vette a hangszínét, és közelebb hajolt.
– Nos, ha a Föld újranépesítésére kerül a sor, csak tudd, hogy hajlandó vagyok kivenni a részem a munkából.

Hermione követte a nő tekintetét oda, ahol Malfoy állt a mögöttük lévő ajtó közelében. Sötét, szénszürke nadrágot, fehér inget és ezüstgombos, tengerészkék mellényt viselt. Teljesen túlöltözött a munka utáni italozáshoz, de az együttes annyira Malfoy-szerű volt, hogy teljesen természetesnek tűnt.

– Találkoztál már vele korábban? – kérdezte Hermione, remélve, hogy a Janelle célozgatására való pirulása minimális.

– Igen, a nyaralás előtt néhányszor átjött egy italra. – Janelle túlzó sóhajtást eresztett meg, és átdobta a vállán fekete hajzuhatagát. – De ismered Shannont. Úgy tűnik szerinte, nem illünk össze. Még mindig nem döntöttem el, hogy rosszabb-e, ha valaki más nevében ő tesz barát zónába.

– Hidd el, jobb neked – motyogta Hermione a borospoharába.

– Akkor ismered őt?

Hermione megvonta a vállát.
– Egy kicsit.

– És összeilletek? – Janelle mohón kérdezte, sötét szemei csillogtak.

– Ó, abbahagynád már ezt, oké? – Hermione gúnyolódott. – Ki döntötte el, hogy Shannoné az utolsó szó mindenki szerelmi életében?

– Természetesen én – mondta Shannon, miközben mellettük materializálódott. – És igen, összeillenek – válaszolt Janelle-nek, mielőtt megfordult, hogy Hermione felé szegezze a tekintetét. – És nem, nem adom fel.

– Halkabban! – sziszegte Hermione, és összeszűkült a szeme Shannon önelégült arckifejezésére. – Legalább figyelmeztethettél volna, hogy ma este itt lesz.

– És miért tettem volna? – Shannon hűvösen mondta ezt, és lenézett a lányra. – Azt hittem, örülni fogsz, ha találkozol egy régi iskolai barátoddal.

– És így is lenne. Ha lenne itt egy – szólt Hermione összeszorított fogak között, célzottan.

Janelle felsikoltott egy kicsit örömében.
– Ó, akkor ellenségekből szeretők lesznek? Az még jobb!

– Jól van, ennyi volt – csattant fel Hermione, az üvegért nyúlt, és még több bort fröcskölt a poharába. – Végeztem mindkettőtökkel.

Hátat fordított a gágogásuknak, és átviharzott a szobán, két focista srác közé szorítva magát. Tudta, hogy az egyiket Nicknek hívják, a másikat pedig… Cameron? Charles? Talán Carl. Hallgatta, ahogy egy nemrég lejátszott meccsről beszélgetnek. Sajnos, Hermione kevesebbet tudott a fociról, mint a kviddicsről, és még ennél is kevésbé érdekelte. A figyelme szinte azonnal elkalandozott.

Eszméletlenül közvetlenül Malfoyjal szemben helyezkedett el, és úgy tűnt, hogy a férfi kitölti az egész látóterét. Mindig is ekkora volt? A lábai mindenesetre hosszabbnak tűntek. A tekintete végigkísérte a férfi nadrágjának lehetetlenül finomnak tűnő gyapjúját. Kétségtelen, hogy méretre készült. Semmi sem illett volna rá a fogasról, ami ilyen tökéletesen illeszkedett volna a tapadás és a drapéria tökéletes keverékéhez. Nagyot nyelt, amikor a férfi az egyik lábára helyezte a súlyát, és az ajtókeretnek támaszkodott. A válla is szélesebb volt? Úgy tűnt, igen, és az illeszkedő mellény kiemelte hosszú törzsének keskenyedését. Egyik kezével végigsimított a tarkóján, és Hermione érezte, hogy a sajátján is elkezdett felfelé kúszni a pír.

Eszébe jutott, milyen puha volt ott a haja, amikor az ujjait belecsúsztatta. Ahogy érezte, ahogy a férfi feje megdől a keze alatt, amikor lehajolt hozzá. A részegség és a sokk ellenére ez egy elég jó csók volt. Valójában egy rohadt jó csók volt. Egy része majdnem azt hitte, hogy a férfi élvezte. Végül is átkarolta a lányt. Megnyílt neki, és magához húzta.

De nyilvánvalóan ez csak a meglepetés és a whisky ösztönös reakciója volt. A férfi érzelmeivel kapcsolatos minden kételyét eloszlatta az a pillantás, amellyel a férfi a bejáratnál nézett rá. Úgy nézett ki, mint aki készen állt arra, hogy megölje a lányt már a küszöbön. Belekortyolt a borába, és elnyomta a késztetést, hogy a szemét dörzsölje a kezével. Hogyan is várhatott volna mást? Meg kellett oldania a helyzetet, méghozzá gyorsan, ha a férfi gyakrabban akart erre járni. Szerencsére a férfi a bámuláson kívül elégedettnek tűnt azzal, hogy úgy tesz, mintha a csók meg sem történt volna. A lány csak követte ezt a nyomot.

Kicsit arrébb húzódott a pult mentén, hogy Nick tömege eltakarja Malfoyt a szem elől, és visszahangolódott a fölötte zajló beszélgetésre.

Az új futballfelszerelésre vonatkozó lehetséges adománygyűjtési lehetőségekről folytatott, óráknak tűnő vita után Hermione hallotta, ahogy Shannon figyelmezteti a csoportot, hogy hamarosan indulnak a bárba. Néhány embernek ellenvetései voltak a távozással kapcsolatban, de ezeket azonnal leordították.

Hermione nem vesződött a vitatkozással; tudta, hogy ez fog bekövetkezni. Janelle odalépett hozzá, és átkarolta Hermione könyökét. Hermione üvegesen szemlélte a lányt a borospohara fölött.

– Megbocsátasz? – kérdezte Janelle szelíd hangon, és drámaian rebegtette a szempilláit. – Tudod, hogy csak azért ugratlak, mert féltékeny vagyok.

Hermione felhorkant, és felhajtotta a pohara maradékát.
– Ne légy már ilyen nevetséges. – Folytatta halkabb hangon. – Igen, megbocsátok neked, de kérlek, hagyd abba. Nem akarom, hogy mindig ugyanazt kelljen hallanom, amikor a közelében van.

Janelle pimaszul elvigyorodott, de azért mímelte, hogy összezárja az ajkát.

– Gyere, menjünk, mielőtt itt hagynak minket – mondta Janelle, és kivonszolta a lányt a folyosóra.

Összeszedték a kabátjaikat, és összegyűltek a bejárati sétányon. Hermione meglepődve hallotta, hogy Thomas azt mondta, hogy a csoport felét ő viszi a kocsijával. A többit az egyik másik focista srác vinné.

Úgy tűnt, nem ő volt az egyetlen, aki meglepődött. Malfoy a járdaszegélyen állt, és óvatosan bámulta a kis fekete szedánt. Thomasra pillantott, mintha duplán ellenőrizné, hogy komolyan gondolja-e, hogy elviszi őket. Ahogy visszanézett a kocsira, a másodperc töredékére Hermionén csillant meg a tekintete.

Azt mondta magának, hogy csak a kissé pánikba esett arckifejezése miatt közeledett felé. Nem akarta, hogy valahogy elszólja magát.

– Ültél már valaha autóban? – suttogta a lány, kihasználva, hogy Janelle pillanatnyilag elterelte a figyelmét a táskája kereséséről.

Malfoy arckifejezése idegességéről tanúskodott, hogy kihagyta a gúnyos megjegyzéseket, és csak a fejét rázta.

– Nos, ne aggódj, rengeteg védőbűbájt tettem rá, arra az esetre, ha balesetet szenvednénk.

A férfi tekintete nem hagyta el a kocsit, de a lány szavaira láthatóan kitágult.

– Oké, akkor menjünk – mondta Thomas, és a kulcsaival csilingelt, ahogy leért a bejárati sétányon.

Hermione alattomosan kinyitotta a hátsó ajtót, és intett Malfoynak, hogy szálljon be. A férfi leült, és a lány folyamatos gesztikulálására végigsiklott a pad ülésén. Beszállt, és középre csúszott, hogy helyet csináljon Janelle-nek. Amikor azonban Janelle éppen becsukta volna az ajtót, kintről dübörgő léptek hallatszottak. Nick sprintelt feléjük a járdán.

– Hé, a többiek már elmentek – szólalt meg a fiú lihegve, kezét a térdére téve. – Be tudok préselődni hozzátok?

– Igen, persze – egyezett bele Shannon az anyósülésről. – Húzódj hátra.

Hermione arrébb csúszott az ülésen, próbálta figyelmen kívül hagyni Malfoy combjának érzését, amely szorosan az övéhez nyomódott. Nick megpróbált leülni, Janelle pedig még közelebb nyomódott, amíg a csípőcsontja Hermione csontjához nem őrlődött.

– Ó, így sosem fogsz beférni! – Shannon megfordult az ülésében, hogy megnézze, mi tart ilyen sokáig. – Üljetek egymás ölébe, ti ketten! – Az utolsó részt Hermionénak és Malfoynak címezte.

Amikor egyikük sem mozdult, türelmetlenül csettintett az ujjaival.
– Gyerünk, gyerünk, nem érünk rá egész éjjel.

– Attól félsz, hogy összetör téged, Draco? – tette hozzáThomas sikamlósan a kormány mögül.

Hermione tőrrel meredt rájuk.

– Most, kérem – tette hozzá Shannon énekes hangon, édesen mosolyogva.

Hirtelen Malfoy kezei Hermione dereka köré fonódtak, és durván az ölébe rántotta a lányt. A lány ügyetlenül mozdult, próbált helyet csinálni Janelle lábának, miközben Nick az ülésre szorult. A könyöke bordáján találta Malfoyt.

– Áhh! A pokolba, Granger!

– Bocsánat – szabadkozott gyorsan a boszorkány grimaszolva. Megigazította a térdét, hogy beférjen a vezetőülés mögé. – Bocsánat! – ismételte meg, miközben Malfoy lábán fészkelődött.

– Hagyd abba a vergődést! – vicsorgott a férfi. A keze a lány csípőjére szorult, és erősen a combján tartotta.

– Bocsánat.

Elengedte a szorítását, amint a lány megdermedt.

– Minden rendben van ott hátul? – kérdezte Shannon könnyedén. – Remek! – válaszolta meg, mielőtt bármelyikük is megszólalhatott volna.

Thomas sebességbe tette a kocsit, és kihajtott a helyéről.

Hermione arra koncentrált, hogy normálisan lélegezzen, miközben a kocsiban ülő másik négy ember a zene mellett beszélgetett. Úgy tűnt, minden szellemi képességére szüksége van ahhoz, hogy rendszeres időközönként levegőt vegyen. Malfoy csendben volt mögötte.

Az előtte lévő fejtámla háttámlája fölött egy laza szál volt a mintás szőttesben. Valamiféle barnásbordó volt. A lány bámulta, és igyekezett bármi másra gondolni, mint a feneke alatti kemény izmokra.

Hirtelen az autó egy kanyarban száguldott, és Hermione megingott ott, ahol ült. Az ajtó kartámaszáért nyúlt, hogy stabilizálja magát, és a kezét egyenesen Malfoy kezére tette. Mindketten egyszerre rántották el a kezüket, és oldalról nekilökődtek Janelle-nek.

– Hé, vigyázzatok! – figyelmeztette őket Janelle.

Hermione arca lángolt. Micsoda kibaszott katasztrófa. Két interakcióban kétszer is Malfoy valamilyen intim érintkezésre kényszerült vele. Nem lepődne meg, ha holnap távoltartási végzésre ébredne.

Megfordult, hogy kinézzen az ablakon, és észrevette, hogy Malfoy hátrahajtja a fejét, ahogy a lány haja végigsöpör az arcán. Merlin, valószínűleg fuldoklott benne.

– Bocsánat – mondta újra a lány, gyorsan összeszedte a fürtöket mindkét kezével, és a vállára húzta. Azonnal megbánta azonban a tettét, amikor a férfi leheletének meleg fuvallatát érezte az immár szabadon hagyott nyakán. Libabőrös hullámok szöktek végig a karján, és a lány megalázottan összeszorította a szemét. Édes, irgalmas Zeusz, kérlek, ne hagyd, hogy ezt észrevegye!

– Oké, akkor új terv! – Shannon megfordult a helyén, és Hermione gyorsan rendbe szedte a vonásait, mintha az egész beszélgetést végighallgatta volna. – Először a kocsmába megyünk, hogy találkozzunk a többiekkel. Kicsit messzebb van, de így van a legtöbb értelme. Jaj, Draco, ne húzd már a szád! Mintha többet nyomna kilenc kilónál ázottan.

Hermione inkább érezte, mint hallotta Malfoy felháborodott horkantását a füle mellett, és el kellett fojtania egy egész testet átjáró borzongást. Rövid ideig fontolgatta, hogy feloldja a védőbűbájokat, és kidobja magát a mozgó járműből.

Mire Thomas megállt a járdaszegély mellett, Hermione úgy érezte magát, mintha maratont futott volna. Minden izma kifáradt az utazás feszültségétől. Kinyitotta az ajtót, és kikászálódott, még mielőtt a kocsi leparkolt volna.

Berohant a kocsmába, és Shannon néhány munkatársa között helyezkedett el, mielőtt az önjelölt Kupidó azt javasolhatta volna, hogy Hermione és Malfoy folytassák az asztalnál a kényszerű összebújást.

Hermione felismerte Thomas programjának több diákját is a bárban, és megkönnyebbült, amikor Thomas odahívta Malfoyt, hogy bemutassa neki. Remélhetőleg ott maradnak, messze, ahol a férfi megtarthatja magának a forró, kellemes leheletét.

***

Meg tudná ölni Thomast. Tényleg képes lenne rá. Az egy dolog volt, hogy egy kotnyeles kis köcsög, de hogy ilyen rohadtul önelégültnek tűnjön emiatt…

A csengő épp akkor csöngött, amikor Draco éppen kibújt a kabátjából, és meglepő módon Thomas ahelyett, hogy válaszolt volna, inkább megpördült, hogy megnézze őt.

– Ó, te jó ég – mondta túlzó buzgalommal, a kezét dörzsölgetve. – Vajon ki lehet az? – Draco érezte, ahogy zavartan összehúzza a szemöldökét.

Aztán Thomas a legvisszataszítóbb arrogáns, önelégültséggel teli pillantást vetett rá, amit Draco valaha látott. És az ő társaságában, beleértve saját magát is, ez mondott valamit.

Thomas kinyitotta az ajtót, hogy Granger a lépcsőn álljon, és minden a helyére kattant. A pénteki italozás nagyon laza dolog volt, és bár tudta, hogy a pár szerette, ha ő is ott volt, sosem csináltak túl nagy hűhót abból, hogy eljött. Ezen a héten azonban Thomas ragaszkodott hozzá. Többször is kétszer is egyeztetett Dracóval, és egész héten rejtélyes megjegyzéseket tett arra, hogy nem akarja kihagyni a ma estét.

Draco rögtön rájött, hogy kényszerítették a részvételre, és Thomas nem figyelmeztette Grangerrel kapcsolatban, még akkor sem, amikor már megérkezett. De leginkább az a kibaszott arckifejezés volt az, ami miatt Draco tényleg egy jól elhelyezett Piroinitót fontolgatott Thomas tarkójára, miközben lehajolt, hogy megölelje Grangert.

A barom tudta, hogy kényelmetlenül érzi magát amiatt, ami a szilveszteri bulin történt. Draco azonnal úgy döntött, hogy nem szól egyiküknek sem a csókról. Shannon eléggé hajthatatlan volt ezzel az egész kerítéssel kapcsolatban, és nem akart további muníciót adni neki. Amikor azonban Thomas a Grangerrel való találkozásáról kérdezte, megzavarodott, és a barátja azonnal lecsapott rá. Bár Draco nem árulta el, hogy jól sikerült-e a találkozó, vagy sem, Thomas számára nyilvánvaló volt, hogy valami történt közöttük.

Igazság szerint Dracónak fogalma sem volt arról, hogy mi történt közöttük. Fogalma sem volt Granger milyen lehetséges indítékból csókolhatta meg így, azon kívül, hogy ez valami mugli hagyomány része volt. Egy hetet töltött az egyetem könyvtárában, hogy megpróbálja kideríteni a szokás részleteit, de nem jutott semmire.

Végül megállapodott abban az elméletben, hogy a mugliknak éjfélkor meg kell csókolniuk azt, aki a legközelebbi fizikai közelségben van hozzájuk. Ez megmagyarázta, hogy Granger miért ugrott fel és káromkodott, amikor Shannon bejelentette az időt. Granger figyelmetlen volt, és megengedte magának, hogy a visszaszámlálás kezdetén a legközelebb legyen hozzá. Feltételezte, hogy valóban szörnyű balszerencsét hozhat, ha nem vesz részt a hagyományban. Ez volt az egyetlen logikus magyarázat.

Ami magát a csókot illeti… Nos, Granger nyelvhasználata bizonyára szintén a szokáshoz kapcsolódott. Talán a jó csók szerencsét jelentett? Ha ez igaz volt, akkor arra számított, hogy a lány bármelyik nap nagy örökséghez juthat valamelyik távoli rokonától. Merlin, de jó csók volt.

Veszélyesen sok időt töltött az elmúlt hónapban azzal a lehetőséggel, hogy bár a lány kénytelen volt vele újévi csókot váltani, talán mégis élvezte valamennyire.

Persze minden erre vonatkozó halvány reményt alaposan kioltott a folyosón elszenvedett fagyos üdvözlése, az, ahogyan a lány olyan feszülten ült az ölében, és ahogyan gyakorlatilag kikászálódott a kocsiból, hogy távol legyen tőle. Nyilvánvalóan a biztonság kedvéért elviselte a csókot, de a továbbiakban egyáltalán nem vágyott a férfi közelségébe.

Ahogy a bárpult túloldaláról figyelte a lányt, hálás volt egy kis távolságért az autóút szoros zártsága után. Számtalanszor elképzelte már, milyen lehet, ha Granger az ölében van, de arra sosem gondolt, hogy ez mindkettejük akarata ellenére megtörténhet, miközben négy másik emberrel együtt vannak bezárva. Olyan volt, mintha kínzás lett volna.

Érezte a derekának puha ívét a keze alatt, ahogy magához húzta. A lány fenekének feszes gömbölyűségét a lábához simulva. A lány combjainak forróságát az ő combján, ahol a szoknya felhúzódott, és csak a nadrágja maradt közöttük. És a haja. Istenem, a haja. Megfulladt benne. Lehetetlennek tűnt, hogy a vanília illata ennyire erős lehet anélkül, hogy elragadó lenne, de az volt. Puha, édes selyembe burkolta az agyát.

Az egyetlen dolog, amit az újévi csók miatt sajnált, az az volt, hogy nem volt alkalma megérinteni a lány haját. Olyan régóta elképzelte, hogy ujjait azokba a fürtökbe fúrja, de amikor lehetősége volt rá, nos, az túl rövid volt. Nem gondolt rá.

De aztán a lány az ölében ült, és az egész gyönyörű zuhatag incselkedően az arcába borult. Akkor azt gondolta, hogy ennél rosszabb már nem lehet, de aztán a lány észrevette, és elhúzta a haját. Az orrát és az arcát súroló fürtöknél már csak az volt kínzóbb, hogy a nyakának csupasz tarkójával és a vállának finom ívével szembesült, mindössze centiméterekre a szájától.

Valahányszor a kocsi felgyorsult, és a nő visszanyomódott a férfi mellkasához, az a sima bőrfelület gúnyolódott vele. Legszívesebben kinyitotta volna a száját, és hagyta volna, hogy az alsó ajka végighúzódjon a lány vállán. Vágyott arra, hogy az arcát az válla ívébe nyomja, és a fogait a lány nyakának ínjára illessze. Fájt, hogy végigfuttassa a nyelvét a lány füle szélén, és megcsókolja az alatta lévő kis mélyedést.

Valójában inkább megpróbálta egyszerre megfeszíteni minden izmát a testében, és elképzelni, ahogy Piton rajtakapja önkielégítés közben. Az utolsó dolog, amire szüksége volt, az egy tomboló merevedés, hogy bebetonozza a státuszát a Hírnév Gigantikus Kibaszott Görények Csarnokában.

Hirtelen harsány nevetés tört ki az asztalnál, és a férfi figyelte, ahogy Granger a mellette ülő férfi karját szorongatja. Arca széles vigyorba merevedett, és a feje hátradőlt, amíg a másik oldalán ülő fickó vállának nem támaszkodott. A férfi lehajolt, és mondott valamit a fülébe, mire a lány szemei döbbenten tágra nyíltak. A boszorka a szájára csapta a kezét, láthatóan megbotránkozva az új információtól. Ujjal mutatott a férfira, akit még mindig a karjában tartott, és kérdőn összevonta a másik szemöldökét. Amikor a férfi bólintott, újabb kuncogásban tört ki.

Draco belekortyolt az italába. Látta már, ahogy Granger Potterrel és Weasley-vel is ilyen laza és gyengéd érintéseket váltott, de azt hitte, hogy azok az évek óta tartó barátság meghittségéből fakadnak. Látni, hogy a lány ilyen viselkedést tanúsít olyan férfiakkal szemben, akikről feltételezte, hogy legfeljebb alkalmi ismerősök, jobban zavarta, mint szerette volna. Nyilvánvaló, hogy Granger barátságos, sőt kacér ember volt.

De nem vele. Frissen élt benne az emlék, ahogy a nő az ölében ült, olyan merevséggel, mintha kőből faragták volna. Belekortyolt a poharába, és megrázta a fejét, ahogy a whisky égette a torkát. Mi mást várhatott volna még? Granger egy kétméteres esszét tudna írni arról, hogy miért kell hidegnek, feszültnek és barátságtalannak lennie vele szemben. Ismerve őt, meg volt rá az esély, hogy egyszer tényleg pontosan ezt tette. Egyetlen önkéntelen csók semmi volt az évekig tartó kegyetlenséghez képest, és mindent meg kellett tennie, hogy ezt ne feledje.

Draco megérintette Thomas karját, hogy felhívja a figyelmét, és sietve szabadkozott. Granger még csak oda sem nézett, ahogy átsétált a bárpulton, és kilépett a bejárati ajtón.

***

Hermione szombaton későn ébredt. Már majdnem tíz óra volt, de a szobában még mindig sötét volt. Megfordult, és viharos égboltot látott az ablakán kívüli lombtalan fák tömkelegén túl. Meg sem próbálta tagadni, hogy a felhők színe a férfi szemére emlékeztette. Az első nehéz esőcseppek az üvegnek csapódtak. Nem állt fel pisilni, amíg az üvegek be nem borították, és a külvilágot teljesen eltakarta.

Visszakúszott a takaró alá, és elbóbiskolt. Amikor újra felébredt, már majdnem kettő volt. A hátára dőlt, próbált olyan pozíciót találni, ami még mindig kényelmes volt a hosszú fekvés után. Szemei az árnyékos mennyezetre tévedtek, és tucatszor is lejátszotta Malfoy meleg leheletének érzését, ahogy a nyakának ívén végigsuhant. Emlékezett, milyen nagynak érezte a kezét a dereka körül, amikor magára húzta. Ahogy az ujjai az oldalán lévő puha húsba fúródtak. Ahogy a mellkasát érezte, amikor a kocsi gyorsulása visszanyomta a lányt a férfihez.

Olyan szánalmasnak érezte magát, hogy felfordult a gyomra. Már az is elég megalázó volt, hogy a társadalmi kegyelem kedvéért kénytelen volt elviselni, ilyen módú érintését, de az a tény, hogy a lánynak tetszett, feldobta, miközben tudta, a férfi milyen undorban érezhette magát. Egész este kerülte a férfit, próbálta élvezni a többiek társaságát, de mégsem tudta elnyomni a csalódottságot, amikor Draco anélkül távozott a bárból, hogy akár csak egy pillantást is vetett volna rá. Megfordult, összeszorította a szemét, és önkéntelenül is a párnába nyomta az arcát. Istenem, milyen kibaszottul tragikus volt.

Amikor legközelebb felébredt, a nap már lenyugodott. Ránézett a lámpára, amelyhez egész nap nem nyúlt, és fontolóra vette, hogy felkapcsolja. Ehelyett hátrafordult, és lehunyta a szemét. Mi a kibaszott értelme volt ennek?

hozzászólások: 2

by Neola @ 2024 Apr 17

Ez a Shannon tud valamit! Nagyon nagyon mester! Jó mind a két szemszögöt olvasni. Nem gondoltam, volna hogy mind a ketten ilyen jól értékelik a másikat. Magukban természetesen.

Autós jelenet tökéletes volt fergeteges. Főleg amikor kiderült Draco mit élt át.
Olyan kár hogy vége lett.
Köszi szépen!
Várom szeretettel a folytatást!
Üdv:Neola

by Nyx @ 2024 Apr 18

Shannont imádom, gyakorlatilag egy látnok Szegénykéim, még nem js tudják mennyire vonzódnak egymáshoz, de még kell egy kis idő, mire megtörik az a jég. Jajj Dracónak meglehetősen kellemetlen volt a helyzet ott az autóban. Sajna picit rövidek a fejezetek, de ha minden összejön, akkor a héten hamarabb fel tudom tenni azt, amit szeretnék. Köszönöm!