26. fejezet
A világod része

Néhány hónappal később


Hermione, Draco és Theo a konyhaasztal túloldalán ültek Shannonnal, Thomasszal és Janelle-lel szemben. Hermione három köteg papírt és három tollat húzott elő a táskájából, és letette őket maga elé az asztalra.

– Csak azt akarom mondani, hogy ez nagyon baljóslatú – mondta Thomas gyenge kuncogással. Mind a hatan egymásra meredtek.

Hermione beszéddel készült. Gyakorolt is. Tudta, mit fog mondani. Vagy legalábbis tudta. Most, hogy itt ültek, és valóban megtörtént, az egyetlen gondolat, ami átfutott az agyán, az volt, hogy talán az ájulás szélén áll. Draco a térdére tette a kezét, és a lány kissé megrándult. A férfi egy valószínűleg bátorítónak szánt mosolyt adott neki.

– Oké – kezdte Hermione, és észrevette, hogy remeg a hangja. – Mindannyian jól tudjátok, hogy voltak dolgok, amiket nem tudtunk elmondani nektek. Dolgokat magunkról, az életünkről, történeteket, amelyek nem állnak össze.

A három mugli egykedvűen bólintott, és óvatosnak tűntek.

– Nos – folytatta a nő. – Végre el fogunk tudni magyarázni nektek dolgokat, de van néhány űrlapunk a kormánytól, amit előbb alá kell írnotok. Nos, nem tudjuk elmagyarázni nektek, hogy miért írjátok alá, mielőtt megteszitek, így jelentős bizalomra van szükség a részetekről. És figyelmeztetnem kell, hogy ha megismétli vagy nyilvánosságra hozza, amit megosztunk önnel, annak rendkívül súlyos következményei lesznek önre nézve. Olyan következmények, amelyeket a tárgyalások minden szakaszában hevesen elleneztem…

– Granger – mondta határozottan Draco, félbeszakítva a lány tirádáját.

– Rendben – bólintott, és végigsimított a haján. – Nos, súlyos következményekkel jár, szóval természetesen megértjük, ha gondolkodási időre van szükséged.

A három mugli rájuk meredt. Janelle szája kissé tátva maradt. Shannon majdnem olyan ájultnak tűnt, mint amilyennek Hermione érezte magát.

– Blimey – törte meg a csendet Thomas az asztal másik oldaláról. – Ti tényleg kémek vagytok.

– Kémek? – Draco egy kis szünet után megismételte.

– Igen, persze! – Thomas izgatottan mondta. – Az egésznek van értelme. Fogadok, hogy az a suli, ahová mindannyian jártatok, egy titkos kémiskola volt, nem igaz? Kezdd el őket fiatalon, mindig ezt mondják.

Hermione kinyitotta a száját, de Janelle megfordult, hogy Thomasra nézzen.

– Kémek? Megőrültél? – gúnyolódott. – El tudod képzelni, hogy ez bárhol is elvegyüljön? – Janelle vádló ujjal mutatott Draco felé. – Ilyen magassággal? És ezzel a hajjal? És ezzel az arccal? Úgy értem, kísértetiesen gyönyörű. Valóban felejthetetlen. Legyen a világtörténelem leghaszontalanabb kéme – motyogta az orra alatt. – Bocsánat, szerelmem – tette hozzá Theo felhúzott szemöldöke láttán.

– Nem, nem – mondta Theo, és békítően felemelte a kezét. – Évek óta kísért engem.

Draco megforgatta a szemét.

– Nos, akkor mi az elméleted, ha már ilyen okos vagy? – kérdezte Thomas Janelle-t.

A lány felegyenesedett, és szemügyre vette mindannyiukat.
– Nyilvánvalóan tanúvédelemben vannak – jelentette ki egy apró biccentéssel.

Hermione elmozdult a helyén.

– Gondolom, mindannyian együtt dolgoztak, hogy valamilyen bűnszövetkezetet buktassanak le – folytatta. – Egy maffiafőnök ellen kellett tanúskodniuk, vagy ilyesmi.

– Egy bűnszövetkezetet buktatni nem áll messze a valóságtól – engedte meg Draco.

– Bár nem éppen együtt dolgoztatok, ugye? – mutatott rá Theo.

– Néhányan egyáltalán nem dolgoztunk együtt – vágott vissza Hermione, és előrehajolt, hogy ránézzen.

– Szerintem mutánsok – jelentette ki magabiztosan Shannon. – Mint az X-menek.

Mindenki őt bámulta.

– Hermionénak szuper ereje van – tette hozzá egy pillanat múlva.

– Nos, igazából, úgy értem, van egy genetikai összetevője…

– Granger!

– Rendben, nos, nézd, aláírod, vagy nem? – Hermione meglehetősen bénán fejezte be.

A három mugli egymásra pillantott, majd egy emberként hajoltak előre, hogy átvegyék az űrlapokat.

Hermione figyelte, ahogy mindannyian aláírták az alsó sort a kinyomtatott nevük mellett. Az oldalon csak öt boszorkány és varázsló nyomtatott neve és aláírása volt látható.

Mindannyian hátradőltek, amikor végeztek, és Hermione biccentett a többieknek. Ő, Draco és Theo elővették a pálcájukat, és az üres lapok közepére koppintottak. A muglik szeme egyformán tágra nyílt, ahogy a papírokon megjelent a szöveg.

Mindannyian előrehajoltak, hogy olvassák, de Shannon volt az első, aki felnézett. Nyilvánvalóan a levélpapír volt minden, amit látnia kellett.

– Ez varázslat? – kérdezte megdöbbent hangon. – Ezt rejtegetted?

Hermione bólintott, és érezte, hogy könnyek szúrják a szemét. Olyan régóta várt erre a pillanatra, de semmi sem tudta volna igazán felkészíteni rá. Évek óta arról álmodott, hogy teljes mértékben megoszthatja az életét a legidősebb barátjával. Hogy megismertesse vele a legjobb részét. Hogy ki is ő valójában. Hogy mit tett. A terveit. Annyi mindent kellett átnéznie. Annyi beszélgetés, amit újra kell csinálni. És Hermione alig várta, hogy elkezdhesse.

– Boszorkány vagyok – mondta végül.

– És ti ketten? – kérdezte Janelle, és Draco és Theo felé mutatott.

– Varázslók – mondták együtt.

Janelle zsibbadtan bólintott.

– Többen is vagytok? – kérdezte Thomas. – A ti iskolátok?

– Igen – mondta Draco. – Ez egy varázslóiskola volt. Egy egész varázslóvilág létezik titokban közvetlenül e mellett.

– És tegnap – szólt Theo – illegális lett volna, ha beszélünk róla. De szerencsére ők ketten nem szeretnek a szabályok szerint játszani. – Hüvelykujját Hermione és Draco felé rántotta. – Hát, igazából azt hiszem, annyira nem szeretnek a szabályok szerint játszani, hogy az elmúlt évet azzal töltötték, hogy megváltoztassák a rohadt szabályokat úgy, hogy nekik megfeleljenek.

Shannon ide-oda nézett hármójuk között.
– Megváltoztatták a törvényt a kedvünkért?

Hermione bólintott.
– Végül, remélhetőleg, mindenki számára, de ti vagytok az első három. A mi kísérleti programunk.

Draco a névsorra mutatott a nyomtatványukon.
– Mindegyikőtöknek van egy szponzora - ez mindannyiunkat jelent -, és négy társszponzora. Ők olyan boszorkányok és varázslók, akik kezeskedtek értetek, mint olyasvalakiért, aki értékes tagja lehet a közösségünknek. Valaki, aki megbízható.

Shannon ismét felnézett.
– Harry és Ron? De hát ők nem is ismernek engem.

– De ismernek téged – mondta Hermione. – Már egy évtizede mesélek nekik rólad, Shannon.

– És még ha nem is – tette hozzá Theo, és megfogta Janelle kezét az asztal túloldalán. – Amint befejeztük, hogy mindenkinek elmondtuk, milyen csodálatosak vagytok, nem volt hiány olyanokból, akik hajlandóak voltak mindhármótokat támogatni.

Hermione figyelte, ahogy a barátai nehezen fogták fel az imént rájuk zúdított bombát. Nem volt együttérző. Minden bizonnyal jobban megértette, mint Draco vagy Theo, hogy mit éreznek.

– Mik a következmények? – kérdezte Shannon hirtelen.

Hermione mély levegőt vett.
– Ha a kormányunk úgy ítéli meg, hogy veszélyeztetted a varázsvilág titkát, akkor elveszik az emlékeidet… és az összes varázslót, akivel találkoztál.

Shannon szeme rémülten tágra nyílt.
– De hát… az egész életem veled volt, Hermione.

– És – folytatta Hermione, miközben Draco megfogta a kezét az asztal alatt. – Mint a szponzorod, az én emlékeimet is elvennék rólad.

– Jézusom – sóhajtott Thomas. – Ez…

– Hihetetlen kockázat – mondta Draco. Thomas lassan bólintott, és elképedtnek tűnt.

– De megéri – fejezte be Theo.

– És remélhetőleg nem lesz ez mindig így – tette hozzá Hermione halkan. – Még rengeteg dolgunk van.

Egy percig hatan cseréltek pillantásokat, és úgy tűnt, senki sem tudja, mit mondjon ezután. Hermione érezte, hogy aggodalom kezd kavarogni a gyomrában. Lehet, hogy ez hiba volt. A nyomtatványok mágikusan összekapcsolódtak az osztályán lévő másolatokkal - már túl késő volt ahhoz, hogy bármelyikük meggondolja magát. Erősebben kellett volna megpróbálnia, hogy ráébreszti őket a helyzet súlyosságára. Abból, amit mondott, nem igazán értékelhették.

Aztán Janelle megtörte a csendet.

– Tudnál… mutatni nekünk valamit? – kérdezte kissé szégyenlősen.

Shannon és Thomas mohón nézett hármójuk között.

Hermione elmosolyodott, amikor Draco és Theo újra felvette a pálcáját.

– Mindent megmutatunk nektek.


***


Két évvel később



– Halló?

– Hermione, én vagyok az. Azonnal ide kell jönnöd, és hozd el Dracót. Lydia vagyok.

– Mindjárt ott leszünk – mondta Hermione a kagylóba, és Shannon hangjától pánik fogta el.

Hermione letette a telefont, és felhívta a második emeletet.

– Draco, gyere le ide! Azonnal indulnunk kell!

Draco feje megjelent a korláton túl.
– Menni? Hova menni? Kevesebb mint két óra múlva kezdődik.

Hermione elkeseredetten felsóhajtott.
– Igen, értem, drágám, de a videomagnó felvételre van állítva, és valami komoly dolog fog történni.

Draco gúnyolódott, de elindult lefelé a lépcsőn.
– Komolyabb annál, mint hogy az egész világot beszippantja a pokol szája, kezdve Sunnydale-lel? Ez csak a rohadt sorozatfinálé, Granger.

– Lydia az! – mondta a lány a lábával toporogva.

Egy határozott puffanást hallott, ahogy Draco felugrott az utolsó féltucat lépcsőfokon. Két lépésben haladt át a szobán.

– Mi a baj? Jól van? – kérdezte gyorsan.

– Ezt kellene kiderítenünk. Most pedig gyerünk!

Megragadta a férfi kezét, és behoppanálta őket a barátaik nappalijába.

– Ide be – mondta Thomas onnan, ahol a konyha bejáratánál várakozott.

Követték őt az ajtón keresztül, és azonnal észrevették Lydiát, aki be volt szíjazva az etetőszékébe. A kislány visított, és két pufók öklével hadonászott, amikor meglátta a nagynénjét és nagybátyját belépni a szobába.

Átmentek oda, ahol Shannon ült a baba előtt, kezében egy tégelynyi étellel és egy gumikanállal.

– Mi az? – kérdezte Draco, és kinyújtotta a mutatóujját, amit Lydia azonnal apró öklébe csavart.

– Ezt nézd meg – mondta Shannon, és vett egy kanállal a brokkolis bébiételből. Lydia orra alá vitte a khakizöld kanálnyit, mire a baba összeszorította az ajkát, és megrázta a fejét.

– Most figyelj – mondta Shannon, mintha nem is figyeltek volna. A kanalat Lydia ajkához nyomta, és amint a kanál a bőréhez ért, a tartalma megcsillant, és mézes, aranyszínű péppé változott. Lydia boldogan kinyitotta, és elrágcsálta az újabb falatot.

Hermione és Draco szája tátva maradt a döbbenettől.

– Nézzétek! – Shannon újra szólt, megismételve a műveletet. Lydia ismét visszahúzódott a sötétzöld kanál elől, de amikor az az ajkához ért, megváltozott. Ezúttal Shannon elrántotta a kanalat a babától, és szertelenül beledugta Hermione még mindig nyitott szájába.

A lány becsukta az ajkát, és megkóstolta az ételt.

– Alma – mondta zsibbadtan.

– Al-ma! – értett Lydia egyet.

– Brokkoliból! – kiáltott Shannon, és egy kanálnyi eredeti ételt dobott Draco szájába.

– Fúj! – grimaszolt, miközben reflexszerűen lenyelte a zöld pépet. – Merlin nadrágja, Shannon, ez undorító. Nem csoda, hogy kicseréli.

– Megváltoztatja! – visított Shannon. Újra elvégezte a rituálét, mintha nem egészen értették volna meg.

– Azt hiszem, elég volt neki, drágám – mondta Thomas megnyugtatóan, és kivette a felesége kezéből a kiskanalat. Lydia boldogan csettintett.

Hermione agya zakatolt. Ide-oda nézett a baba és a szülei között. Aztán Dracóra pillantott.

– Nem értem – mondta halkan, miközben hüvelykujjával gyengéden végigsimított a még mindig az ujját szorongató miniatűr ujjperceken. – Ő mugli születésű?

– Nem tudom – szólt Hermione, és előre lépett. Ujjait végigsimította babapuha fürtjein, amelyek pontosan ugyanolyan árnyalatúak voltak, mint Shannoné.

– Shannon– mondta, és felnézett a kis arcról. – Milyen érzés neked, amikor egyezést látsz?

Shannon úgy bámult rá, mintha el sem tudná képzelni, hogy ennek milyen jelentősége van a szóban forgó brokkoli-almás helyzethez.

– Párokat? – mondta üresen.

Hermione kifejtette.
– Igen, amikor egyezést látsz. Vagy amikor találkozol egy párral. Milyen az?

A boszorka életük nagy részében nem igazán vette komolyan a párok összepárosításának gondolatát. Miután azonban újra találkozott Dracóval, volt néhány megjegyzés, ami elgondolkodtatta. És az, ahogy Shannon néha viselkedett, amikor a párosításról beszélt. És most Janelle-lel és Theóval kapcsolatban is…

– Hát, ez nem mindig ugyanaz – mondta Shannon egy vállrándítással. – Néha két ember ugyanúgy néz ki számomra, de nem úgy, ahogy valójában kinéznek. – Kissé elmozdult a lábán, összekulcsolta maga előtt a kezét, majd újra elengedte. – Valami bennük hasonlít –mondta végül, Hermione és Draco között gesztikulálva.

Hermione bólintott.

– Ha azonban erős egyezésről van szó – folytatta Shannon, még tétovább hangon. – Néha úgy érzem, hogy látom őket együtt… később.

– Később? – ismételte meg Draco.

– Úgy érted… a jövőben? – kérdezte Hermione.

Shannon Thomasra nézett. A férfi bólintott, ő pedig ismét vállat vont.
– Azt hiszem, igen.

– Tudnál mondani egy példát? – tudakolta Hermione.

Shannon felnevetett, és mindkettőjükre éles pillantást vetett.
– Hát, amikor először találkoztam Dracóval, láttalak titeket az esküvőn.

Rámeredtek a lányra.

– Tessék? – Hermione krákogott, és úgy érezte, mintha minden levegő elszállt volna a szobából.

Shannon bólintott.
– Én is éreztem az első este a bárban – mondta Dracónak. – Volt valami kapcsolat, de nem volt semmi kontextusom, és olyan gyorsan elmentél… – De amikor újra megláttalak a kocsmában – folytatta. – Sokkal egyértelműbb volt. Mintha egy köd lett volna körülötted, egy kép a háttérben. Tiszta, mint a nap, Hermione az esküvői ruhájában.

– Úgy érted – kezdte Hermione, és megrázta a fejét. – A valódi ruhámat? Amit én viseltem?

Shannon ismét bólintott, lágy mosoly ívelt az ajkára.
– Pontosan azt. Emlékszel, mit mondtam, amikor először felpróbáltad?

Hermione érezte, hogy végigfut a hátán a hideg. Shannon ott volt Janelle-lel, Ginnyvel és Pansyvel, amikor kiválasztotta a ruháját. Könnyek gyűltek a szemébe, amikor a derekánál fogva átölelte Hermionét, és rámosolygott.

– Pont olyan gyönyörű vagy, mint ahogyan azt tudtam – idézte Hermione lélegzetvisszafojtva.

Draco felé pillantott. Láthatóan megrendültnek tűnt. Shannon rájuk vigyorgott.
– Hát, akkor nem gondoltam, hogy segítene a helyzeten, ha elmondanám, hogy tudtam, hogy végül férjhez mentek. De most már tudod, miért nem adtam fel harc nélkül.

Hermione nem tudta elnyomni a mosolyt, ami az ajkára húzódott, ahogy Dracóra nézett. Nem tudta, hogy elhiszi-e, hogy egymásnak vannak teremtve, de tagadhatatlan volt, hogy összeillenek.

Lydia elkezdett nyűgösködni, hogy már nem ő áll a figyelem középpontjában, és nézték, ahogy az anyja felkapja őt.

Thomas és Shannon ide-oda nézett közöttük.

– Gondolod, hogy Shannon egyezése lehet… valami több? – kérdezte Thomas.

Hermione és Draco egy pillantást vetettek egymásra.

– Nagyon is úgy hangzik – mondta Draco, és Hermione látta rajta, hogy ugyanolyan tanácstalan, mint ő. – A jóslás a mágia legkevésbé értett ága, de…

– A jövőkép elég egyértelmű jelzőnek tűnik – fejezte be a lány.

Hermione egy pillanatra ránézett a barátjára. Végiggondolta mindazt, amit együtt éltek át az alatt a két év alatt, amióta ismeri az igazságot. Ha volt valami, amit Hermione igazán megértett a mágiával kapcsolatban, az az volt, hogy soha nem fog tudni mindent, amit tudni lehet róla. A gondolat, hogy Shannon valamilyen varázsvonal hordozója vagy maga is mugli születésű lehet, olyan csodálatosan tökéletes volt, hogy kedve lett volna nevetni. Azok után, amin keresztülmentek, hogy őt ebbe a világba hozzák, talán végig oda tartozott volna. Hermione kísértésbe esett, hogy ezt gyönyörű iróniának tekintse, de az igazság az volt, hogy nem csak miatta tették. Neki és Dracónak persze megvoltak a személyes motivációi, de abban a pillanatban Hermione tökéletesen tisztán tudta, hogy valójában az összes többi hozzájuk hasonlóért tették. A boszorkányokért és varázslókért, akik felerészben éltek és szerettek.

Ekkor lépett előre, és Shannon halkan, csak hozzá szólt.

– Tényleg azt hiszed, hogy tőlem kaphatta? Hogy én… varázslatos vagyok?

Hermione elmosolyodott, ahogy ez a szó felidézte benne azt az életre szóló csodálatot, amit az előtte álló nő iránt érzett. Olyat, ami messze túlmutatott minden olyan triviális dolgon, mint a varázslás képessége.

– Igen – mondta halkan, és felnyúlt, hogy letöröljön egy apró brokkolifoltot Shannon arcáról. – De hát én mindig is így gondoltam.



VÉGE

hozzászólások: 0