4. fejezet
Bocsánatkérések és meghívások

– És helyrehoztad? – kérdezte Thomas lecsúszva a mellette lévő asztalra.

Draco csak egy pillanatig habozott.
– Nem, nem mondanám, hogy helyrehoztam. – Nem volt értelme úgy tenni, mintha nem tudná, miről beszél a másik férfi.

– Hát, legalább bocsánatot kértél?

Thomas kilencven fokkal elfordult a székében, hogy teljesen szembenézzen vele, egyik könyökét az íróasztalra támasztva. Draco a tekintetét az osztályterem elejére szegezte. Valamilyen oknál fogva reménytelenül próbálta elrejteni a gondolatait a barátja elől. Jobban, mint bármelyik másik, akivel valaha is volt. Draco komolyan elgondolkodott azon, hogy az okklumenciája csak azért működött ilyen jól, mert mindig is rejtőzködött más mágikus emberek elől; bármennyire is igyekezett, Thomas úgy tudott olvasni benne, mint egy könyvben.

– Öhm. – Draco visszapörgette magában a Grangerrel folytatott beszélgetést. – Valójában nem, nem hiszem, hogy megtettem.

Thomas fájdalmas arckifejezést vett fel, amit Draco a szeme sarkából értékelt. Amikor Draco nem fejtette ki bővebben, Thomas az asztalra támasztott kezére hajtotta a fejét. Tenyerével végigsimított szorosan nyírt barna haján, miközben elhelyezkedett, látszólag arra készülve, hogy alaposan elkeseredjen.
– Akkor mit csináltál? – kérdezte végül a barátja.

– Hagytam, hogy kiabáljon velem egy kicsit.

Thomas felkuncogott erre.
– Ó, tényleg „hagytad”, hogy kiabáljon? Hidd el, Hermione lehet, hogy kicsi, de ha nagyon akarta volna, a seggedre tudott volna rúgni. Nem fogod hagyni, hogy bármit is tegyen.

Draco egy nemtörődöm hangot adott ki, belsőleg felismerve, hogy Thomasnak fogalma sincs, mennyire igaz ez valójában. Megköszörülte a torkát.

– Igazából én is kiabáltam vele egy kicsit.

Thomas felsóhajtott.
– Miért nem vagyok meglepve?

– Az egész dolog hiba volt.

– Igen, azt mondta, hogy ezt mondtad.

Draco élesen ránézett.
– Beszéltél vele erről?

Thomas bólintott, és elszontyolodottnak tűnt.

Megforgatta a szemét.
– Akkor miért beszélgetünk most erről?

– Nos, meg kellett győződnöm róla, hogy nem gondolod, hogy bármit is tettél, az helyrehozza a dolgot. Tényleg nagyon egyszerű utasítás volt, nem látom, hol rontottad el.

Draco felhorkant a gondolatra, hogy valaha is egyszerű lenne rendbe hozni a dolgokat Grangerrel.
– Ki mondta, hogy én akarom rendbe hozni?

Thomas ismét felnevetett.
– Ó, kérlek. Kímélj meg a színjátéktól. Soha nem volt még ilyen világos, hogy ti ketten egy…

Draco figyelmeztetően felemelte a kezét.
– Ha kimondod azt a szót, hogy „pár”, úgy felpofozlak, hogy a szemgolyóid kicserélődnek.

Thomas csak vigyorgott rá.
– Most, hogy végeztünk azzal, hogy úgy teszünk, mintha nem akarnád helyrehozni, miért nem mondod el, hogy valójában hogyan akarod csinálni?

Draco összeszorította a szemét, és az előtte lévő asztalra ejtette a fejét. A sima fa meglepően hűvös volt a homlokához.
– Megfordult már a fejedben, hogy a Grangerrel kapcsolatos dolgok helyrehozása talán azt jelenti, hogy a lehető legtávolabb maradok tőle?

– Nem – mondta Thomas egyszerűen.

– Bassza meg – motyogta az asztalnak Draco.

Az igazság az volt, hogy az elmúlt három napot azzal töltötte, hogy megpróbált kitalálni valami észszerű cselekvési tervet arra, hogy véghezvigye Thomas kérését. Nem volt hajlandó lemondani a barátairól, és ez azt jelentette, hogy ki kellett találnia, hogyan tudna civilizáltan érintkezni Grangerrel.

– Oké – szólalt meg hirtelen Thomas, és hátba veregette Dracót. – Feltételezem, hogy ez valamiféle Hermione-specifikus hiba az általam elképesztőnek ismert kritikai gondolkodási képességeidben.

Draco morgott.

– Holnap reggel hét órakor elmész a kávézóba. Veszel Hermionénak egy csésze kávét. Bocsánatot fogsz kérni, és Shannon szemmel fog tartani téged.

Draco hagyta, hogy a feje oldalra dőljön, így az arca a bútorlapnak támaszkodott. Összeszűkült szemmel nézett Thomasra.
– Egy felügyelt látogatás? Tényleg szükség van erre?

– A legutóbbi teljesítményed alapján? Határozottan – erősítette meg Thomas, a vigyor még mindig a helyén volt. Megragadta Dracót a vállánál fogva, és visszarántotta az asztaltól. – Most pedig hagyd abba a duzzogást. Nem lesz semmi bajod. Csak próbálj meg legalább ötven százalékkal kevesé fasz lenni.

***

Hermione nem igazán lepődött meg, amikor Malfoy pontosan hét órakor belépett a kávézóba, de kételkedett benne, hogy elégnek mutatkozik ahhoz, hogy fogadást kössön Shannonnal. Shannon éppen a kötényszalagjait forgatta és belekezdett egy bonyolult győzelmi táncban a pult mögött, amikor Malfoy Hermione asztalához lépett. Nem tudta megállni, hogy ne mosolyogjon, annak ellenére, hogy a következő csajos estére ő fogja hozni a bort.

– Jó reggelt! – köszöntötte a lány vidáman, amikor a férfi leült vele szemben.

A férfi összevonta a szemöldökét, és a lány látta rajta, hogy idegesítette a lány vidám hangulata. Ez tetszett neki.

– Jó reggelt! – viszonozta a férfi tétován.

A lány egy pillanatig figyelte a férfit, majd összevonta a szemöldökét.
– Nem kéne hoznod nekem egy csésze kávét?

Két egyforma rózsaszín csík jelent meg az arcán.
– Ó, szóval ti mindannyian benne vagytok ebben a tervben, ugye? Van fogalmad róla, milyen megalázó ez? – csattant fel a férfi.

Hermione mosolya kiszélesedett. Könyökét az asztalra támasztotta, és állát a kezére támasztotta.
– Hát persze. Mit gondolsz, miért vagyok itt?

A férfi nem szólt semmit, de a lány látta, hogy egy izom dolgozik az állkapcsában. Végül felállt, levetette a kabátját, átdobta a székén, és a pulthoz sétált. Hátat fordított neki, miközben Shannon elkészítette az italukat.

Három nap több mint elég idő volt ahhoz, hogy Hermione megbarátkozzon a gondolattal, hogy bocsánatkérést halljon Malfoytól. Amikor a konfrontáció hevülete elült, nyilvánvalóvá vált számára, hogy mi történt.

Malfoy nyilvánvalóan zavarba jött a gondolattól, hogy a barátai megtudják, milyen volt az iskolában. Abban a helyzetben hatalmában állt volna, hogy vagy elmondja nekik, vagy nem. Nem lepte meg a férfi rossz reakcióját arra, hogy tehetetlennek érzi magát. Elképzelte, mennyi sok ilyesmit átélt már az életében. Így természetesen a lehető leggyorsabban ráterelte a beszélgetést, azzal csalogatva, amiről tudta, hogy a legjobban fájna neki. A lány tökéletesen beleesett a csapdájába.

Ironikus módon ő is a csapdájába esett, miután az utcán üldözte a nőt. Tudta, hogy soha nem vallotta volna be szándékosan, hogy féltékeny, főleg nem rá, Harryre és Ronra.

Nem mondta volna el neki, de ez a véletlen beismerés jobban lehűtötte a haragja lángját, mint bármilyen bocsánatkérés. Nagyon erős gyanúja volt, hogy Malfoy sosem volt igazi Voldemort-hívő. Lehet, őrizte örökölt előítéleteit, de sosem tűnt a Sötétség katonájának. Úgy gondolta az, hogy nem volt hajlandó azonosítani őket hármójukat, amikor a kúriába vitték őket, a legkonkrétabb bizonyíték, amit valaha is kaphatott. Soha nem számított rá, hogy a saját szájából hallja majd a szavakat.

Két csészével fordult vissza a pult mellől. Ismét elmosolyodott, és azon tűnődött, vajon hány osztálytársa járhatott háromrészes öltönyben előadásokra. Ez itt sötét palaszürke volt. Fehér inget és sötétzöld nyakkendőt viselt hozzá. A vállán átívelő szabás olyan tökéletes volt, hogy a lány azt gondolta, valamiféle bájnak kell benne lennie. Ahogy könyökben behajlított karral vitte a csészéket, a bicepszének duzzadtsága jól látszott az ujjak hibátlanságán keresztül. Azon tűnődött, vajon mit csinálhatott a férfi, hogy kviddics nélkül is formában maradjon. Érezte, ahogy kipirul az arca, mire a varázsló az asztalhoz ért, és félbeszakította az alapos szemrevételezést a kávéja elkészítése kedvéért.

Elhallgatott, miközben a lány belekeverte a cukrot, félretette a kanalat, és óvatosan belekortyolt az első kortyba. Amikor letette a csészét, és felnézett rá, a férfi megszólalt.

– Sajnálom, ahogy pénteken viselkedtem. – Gyorsan kimondta a szavakat, és rövid lélegzetet vett, mintha megkönnyebbült volna, hogy túljutott a mondaton. – Nem volt jogom így beszélni a személyes ügyeidről. – Egy pillanatra elgondolkodva megállt. – Annak ellenére, amit mondtam, valójában nem zavar, hogy elárultad Weasley bizalmát. Sőt, inkább örülök neki, és remélem, hogy a jövőben is így teszel majd minden adandó alkalommal.

Megforgatta a szemét.

– Ez azonban mellékes – folytatta a férfi. – Bocsánatot kérek azért, ahogyan beszéltem önnel.

Világos volt, hogy a férfi befejezte, de a nő nem szólalt meg. Csak mereven bámulta őt. A tekintete végigfutott a boszorka arcán, valami reakciót keresve. Majdnem egy perc elteltével megmozdult a székében.

– Nos? – kérdezte zavartan Draco.

– Nos, mi? – kérdezett vissza a lány, kifejezéstelen arckifejezéssel.

– Nem akarsz mondani valamit?

– Nem – mondta könnyedén a varázsló, és végül hagyta, hogy a mosoly lassan szétterüljön az arcán. – Továbbra is emlékezetembe vésem ezt a pillanatot. – A hüvelyk- és mutatóujját derékszögben felemelte, keretet alkotva. Becsukta az egyik szemét, és a négyzetet a férfi arca fölé középre állította. – Draco Malfoy… megalázkodva.

Nehéz volt megmondani, hogy a döbbenet vagy a felháborodás volt-e az uralkodó érzelem az arcán. A szemei kitágultak, de a rózsaszín csíkok visszatértek az arcára. És ezúttal a nyakán is dühös pír kísérte őket.

– Nem kuncsorgok – morogta összeszorított fogak között a férfi.

– Egy kicsit.

– Én n…

A lány egy hangos szürcsöléssel szakította félbe a férfit a csészéjéből.
– Egyébként köszönöm a kávét. – A nő sugárzott.

Úgy tűnt, alig tudja visszafogni magát, hogy ne vágja a saját csészéjét a nő arcába.

Túlzott pillantást vetett a mögötte lévő faliórára.
– Nos, bármennyire is élveztem, ahogyan a bocsánatomért könyörögtél, sajnos, most mennem kell dolgozni.

Motyogta hangtalanul, miközben a lány felállt. Amikor a lány átvetette a vállára a táskáját, és elindult az ajtó felé, a férfi megtalálta a hangját.

– Nem könyörögtem…

– Ó, és Malfoy – mondta Hermione, a haját a vállára borítva, miközben visszanézett a férfira. – A bocsánatkérés elfogadva.



***


Az a pimasz kis boszorkány. Nyilvánvalóan nem volt szüksége bocsánatkérésre. Ez az egész színjáték csak ürügy volt arra, hogy a férfit lealázza. Talán mégiscsak volt valami a griffendéles bátorságban. Nem négy nappal ezelőtt még ott állt előtte, és sírva fakadt a barátságai elvesztése miatt. Ma reggel pedig volt mersze nemcsak a szemébe nézni, hanem még ugratni is. Draco biztos volt benne, ha a helyzet fordítva lett volna, és Granger nézte volna végig a könnyeit, valószínűleg felszállt volna a következő, Antarktiszra tartó teherhajóra.

Le volt nyűgözve. A felismerés hallatán megráncolta az orrát. De, Merlin, ha a lány képes volt ilyen gyorsan átmenni a sebezhetőségnek ettől a szintjétől a megint csak szekálásra, akkor ő már tényleg nem volt a helyzet magaslatán.

A boszorkány elfogadta a bocsánatkérését. Elvesztette a fejét, kiabált vele, megríkatta, és ő megbocsátott neki. Talán barátok lehetnek. Ha a férfi nem tudta kezelni, talán a nő igen.

– Kérsz még egyet? – kérdezte Shannon, miközben megjelent az asztal mellett.

Draco rájött, hogy túl sokáig fordult a székében, és az ajtót bámulta Granger után. Lenézett az érintetlen kávéjára.
– Nem, köszönöm. Azt hiszem, elegem van.

Gyors pillantást vetett az üres pultra, majd leült Granger megüresedett helyére.

– Tudom, hogy abszolút kizárt, hogy egyenes választ adj, de nem tudok ellenállni. – Közelebb hajolt a férfihez. – Mi a helyzet köztetek?

A varázsló felnézett rá, és nem fáradozott azzal, hogy megpróbálja elrejteni a gondolatait. Az ellentmondásos érzelmek, amelyeket a nő kétségkívül leolvasott az arcáról, csak megerősítették volna a következő kijelentését.

– Ez bonyolult.

Shannonnak volt mersze ezen tényleg felkacagni.

– Micsoda? – csattant fel a férfi.

– Ó, semmi – szólt a lány légiesen. – Csak néha elfelejtem, mennyire szeretem, ha igazam van.

A férfi bámult rá, amikor felállt, hogy üdvözölje az egyik ügyfelet.

A lány a vállára tette a kezét, ahogy elment mellette.
– Pontosan ugyanezt a választ adta nekem is.

***

Hermione felpillantott, amikor kopogtak a fülkéje falán. Harry hajolt be a nyíláson.
– Van egy perced? – kérdezte.

Letette a tollát.
– Persze, mi a helyzet?

– Vannak terveid péntekre?

Gyorsan átfutott az agyán a beszélgetés, amit aznap reggel folytatott Malfoyjal, és az a lehetőség, hogy találkozhat vele a szokásos péntek esti italozáson.

– Öhm – tétovázott a lány.

Harry tett egy lépést az irodájába.
– Tudom, hogy eléggé az utolsó pillanatban jöttem, de nem voltam biztos benne, hogy te… –fejezte be hirtelen, és irányt váltott. – Ma van Ron születésnapja. Buli lesz az Odúban. Kérlek, gyere el.

Hát persze – Ron születésnapja. Istenem, már majdnem március volt?

– Ó, persze. – Felnézett Harry reménykedő arckifejezésére. A múlt héten ilyenkor valószínűleg kitalált volna valami kifogást, de a Malfoyjal való veszekedés megrázott valamit. Ez volt az első alkalom, hogy hangosan megvédte a tetteit valaki előtt, és kiderült, hogy neki volt rá nagyobb szüksége, hogy hallja, mint bárki másnak. Ami közte és Harry között történt abban a sátorban, az a túlélésről szólt.

Bólintott.
– Igen, természetesen, megyek.

– Remek! – mondta a varázsló, és úgy tűnt, mintha komolyan gondolná. – Hermione, ez nagyszerű. Mi… – szakította félbe magát ismét. – Nagyszerű lesz, hogy ott leszel. Hétkor kezdődik.

– Oké – egyezett bele a lány egy apró mosollyal.

Megfordult, hogy távozzon.

– Harry?

Megállt az ajtóban, és visszanézett.

– Köszönöm.

hozzászólások: 2

by Neola @ 2024 Apr 27

Szinte fáj, hogy ilye a rövid fejezetek vannak.
Nagyon bírom ezt a mugli házaspárt. kíváncsian várom a folytatást!
Köszi!
Üdv: Neola

by Nyx @ 2024 Apr 28

Egyik fejezet se túlságosan hosszú, talán átlag 10-11 oldal. Pedig maga a történet jó, és az alapok is azok. Többet is szívesen látnék a Shannonból és Thomasból, kicsit kotnyelesek, de legalább szépen terelgetik a párosunkat. Nem lesz túl hosszú a történet 26 fejezet, ha jól emlékszem. Hamarosan jövök a folytatással! Köszönöm szépen!