10. fejezet
Most már tudod


Hermione összecsuklott a székében. Fáradt volt. Belefáradt ebbe a beszélgetésbe. Belefáradt, hogy újra és újra lejátssza azt a pillanatot, amikor Malfoy ellökte magától. Belefáradt abba, hogy azon töprengjen, mit jelenthet, hogy hetek óta nem látta őt.

– Tényleg nem tudom, hogyan mondhatnám ezt érthetőbben – mondta Shannon frusztráltan, és a konyhaasztal túloldalára hajolt hozzá. A következő mondatát apró tapsokkal tarkította minden egyes szavára. – Ő. Meg. Akar. Dugni. Téged.

Hermione széke a padlót súrolta, ahogy dühösen ellökte magát.
– Ez még rosszabb! Hát nem látod? – Felállt, és a pult előtt járkált, miközben szerencsétlenül nézett a barátjára.

Tudta, hogy Shannon jót akar. A másik nő semmiképp sem tudhatta, hogy ezzel csak még jobban bebetonozta Hermione legrosszabb félelmeit a helyzettel kapcsolatban. A feszültség közte és Malfoy között egyértelműen olyan szintre fokozódott, hogy már nem tagadhatta tovább, legalábbis akkor nem, ha ez mások számára is nyilvánvaló volt. De, amikor a lány felé nyúlt – amikor szüksége volt rá – a férfi visszautasította.

Ha vonzódott hozzá, csak egyetlen okot tudott elképzelni, ami megmagyarázná, hogy miért állította meg őt pillanat intimitása. Csak egyetlen magyarázatot talált arra, hogy miért akarhatott valami testi kapcsolatot az érzelmi kapcsolat nélkül. Amennyire nehéz volt számára, hogy megfejtse, még nagyobb kihívást jelentett volna megmagyarázni Shannonnak.

– Ha ez egyáltalán igaz, akkor nem rólam van szó – mondta Hermione, miközben a megfelelő szavakkal küzdött. – Ez… ez egy… rajongás. Egy kíváncsiság. Az elvárások felforgatása, lázadás a szülei ellen, és valószínűleg egy csipetnyi, hogy be akarja mocskolni az „üdvöskét” – fejezte be grimaszolva.

Megfordult, és figyelmének teljes súlyával Shannonra szegezte a figyelmét, amikor a kifejezés végre eszébe jutott.
– Ez csak színvonaltalan időtöltés.

Shannon hitetlenkedve rázta a fejét.
– Te ugatsz. Miféle világban minősülne a veled való kefélés színvonaltalan időtöltésnek?

– Az ő világában. – Hermione felsóhajtott, és visszaült az asztalhoz. – A világ, amelyben mi iskolába jártunk. Ott fontos a családja. Magas társaság, elrendezett házasságok, politikai szövetségek… miegymás. És lenézik az olyanokat, mint én.

– Honnan tudod?

– Onnan, hogy elmondta nekem! – Hermione ekkor már érezte a könnyek szúrását, és dühösen törölgette a szemét.

Mély levegőt vett, tudta, hogy ha egyszer kimondja a következő szavakat, képtelen lesz visszavonni őket.

– Mert terrorizált engem.

Olyan hatást értek el, amilyet tudott, hogy el fog érni. Pontosan látta a pillanatot, amikor Shannon regisztrálta őket. A hangja ekkor csendes volt, komoly.
– Mivel?

– Bármivel. Mindennel. – Hermione a kezébe hajtotta a fejét. – A hajamról, a fogaimról, a barátaimról, a szüleimről, a személyiségemről, a jegyeimről. – Újra találkozott Shannon szemével. – Mocskosnak nevezett.

– Miért nem mondtad el nekem akkor? – Shannon hangjában tisztán hallatszott a sértettség.

Hermione könyörögve nézett a barátnőjére, és átnyúlt az asztal túloldalára, hogy megfogja a kezét.

– Hogy tehettem volna azok után, amin keresztülmentél? Nem lehet összehasonlítani. Nem volt helyem panaszkodni.

Shannon durván elhúzta a kezét.
– De igenis összehasonlítható! Volt helyed panaszkodni, mert a legjobb barátok voltunk, és a barátok ezt teszik. Szerinted nem akartam volna tudni, hogy nem vagyok egyedül? Hogy téged is terrorizálnak? Azt hiszed, nem akartam volna tudni, hogy megérted, milyen érzés?

Hermione gyorsan pislogott, de nem tudta megállítani, hogy ne potyogjanak a könnyei.
– Shannon, sajnálom. Én csak ott akartam lenni neked.

– Ott voltál, de… – Shannon hátradőlt a székében, olyan messze Hermionétól, amennyire csak tudott. A kezeit szorosan összekulcsolta az ölében. – Soha nem egészen.

Hermione fizikai fájdalomként érezte a visszavonulást.

– Mindig elhallgattál valamit – folytatta Shannon. – Akkor is tudtam, de Draco közelében ez sokkal nyilvánvalóbb. – Szomorúan megrázta a fejét. – Ő része valaminek az életedben, ami sokkal mélyebbre nyúlik, mint egy bentlakásos iskola.

Hermione elfojtott egy zokogást.
– Annyira sajnálom. Kérlek, higgy nekem. Bárcsak elmondhatnám neked.

– De nem tudod.

Ez nem kérdés volt, de Hermione mégis megrázta a fejét. Persze észrevette, ahogy az évek során a kétség vagy a zavarodottság elhomályosította Shannon arcvonásait, amikor Hermione kénytelen volt homályos magyarázatot adni az életének valamelyik új aspektusára. Hogy miért kellett Skóciába, bentlakásos iskolába járnia. Hogy miért tűnt úgy, hogy minden nyáron sokkal több sebhellyel tér vissza, mint amennyit a legtöbb iskolás gyerek felhalmoz. Hogy miért kerültek a szülei Sydneyben egy specialista gondozásába az autóbaleset után, amely mindkettejük agyát károsította.

Hermione azt mondta magának, hogy a mulasztásokat és a hazugságokat azzal tudja jóvátenni, hogy a legádázabb barátnője, mindig több mint félúton fog találkozni Shannonnal, és odaadással tudja pótolni a hiányosságokat.

De hallani, ahogy Shannon ennyi év után hangoztatja azt, amit eddig nem mondott el… Szavakba öntse mindazt, hogy mindig is tisztában volt vele, hogy Hermione egy olyan része van, amit nem tudott elérni – úgy érezte, mintha a föld omlana össze a lába alatt. Hermione csak remélni tudta, hogy nem ez lesz az utolsó csepp a pohárban. Hogy legidősebb barátja még egy kicsit kitart, és bízik benne.

Shannon majdnem egy percig mozdulatlanul állt, mielőtt lemondóan bólintott.

– Nem teszek úgy, mintha érteném a motivációit, amiért úgy bánt veled az iskolában. Mindenkinél jobban tudod, hogy mit gondolok a zsarnokokról, és megértem, miért nem szóltál eddig semmit. Ő a barátom, és fáj ezt hallani.

Hermione szomorúan bólintott.

– De tudom, milyen érzés aggódni a színvonaltalan időtöltés miatt. Minden alkalommal aggódtam, amikor egy férfi közeledett felém, hogy csak egy bűbáj vagyok, egy élmény, amit ki kell pipálni egy listán. Vagy ami még rosszabb, egy fétis. Ismerem a fájdalmat, ami abból fakad, ha valaki azt akarja, ami vagy, nem pedig azt, aki vagy, és ezt soha nem kívánnám neked, Hermione.

– Tudom – mondta halkan.

– Lehet, hogy soha nem leszek képes teljesen megérteni a kettőtök közti történetet, de abból, amit láttam, nem így érez irántad. – Ahogy beszélt, Shannon szemei elkerekedtek. Nagyon mozdulatlanul ült, mintha valami jelenetet nézne maga előtt. – Van benne sötétség, ez igaz, de ez nem ellened irányul. Megegyezik azzal, amit én látok benned. Szerintem ez a valóság számára.

Hermione csak bámulni tudott, teljesen összezavarodva barátja szavain.

Amikor már világos volt, hogy Hermione nem fog válaszolni, Shannon megkérdezte:
– Gondolod, hogy ezt valaha is el tudnád hinni?

Hermione lenézett a karján lévő heg Glamour-vonalakra. A betűk alig voltak kivehetők, ha az ember tudta, mit kell keresni.

– Őszintén szólva, nem tudom.



***



– Ha nem hurcolkodunk el egészen Azkabanig, akkor miért kell még mindig Norwichban találkoznunk?

– Ugyan már, Pans – mondta Blaise, és hozzá hajolt. – Ez a mi helyünk.

Finom kortyot ivott a korsójából.
– Akárhogy is van, kezdem azt hinni, hogy csak ahhoz a pokoljáráshoz képest volt elviselhető.

– Van egy aranyos ötletem – csattant fel Draco. – Mi lenne, ha öt másodpercre abbahagynád a panaszkodást?

– Emellett – tette hozzá Theo, mintha Draco meg sem szólalt volna. – Nem kockáztathatnánk, hogy Draco díva pszichoterrorbe kerüljön, ha valahova közelebb mennénk a városhoz.

Draco rosszallóan nézett rá.
– Tényleg be akarsz sétálni a Foltozott Üstbe, és megnéznéd, ahogy leköpnek?

– Az már egy éve volt, drágám – nyafogott Pansy. – Biztos nem gondolhatod, hogy mostanában még mindig érdekelsz valakit annyira, hogy zavarjon.

– Baszd meg te is, Parkinson.

– Hagyjátok abba ti ketten – szólt rájuk Blaise a szemöldökét vonogatva. – Felizgattok.

Draco válaszra nyitotta a száját, de a nevének hangja rövidre zárta.

– Draco!

Átnézett Blaise válla fölött, és érezte, hogy a szín eltűnik az arcáról. Janelle utat tört magának a tömegben, az asztaluk felé tartva.

– Szent szar baszki – sóhajtott Draco. Az agya száguldott. A lány túl közel volt, és kizárt, hogy el tudott volna futni.

A másik három körülnézett, hogy meglássa az új jövevényt. Draco felállt, hogy üdvözölje a lányt, és az utolsó pillanatban eszébe jutott.

– Ő egy mugli – sziszegte Draco.

– Rég láttalak – mondta Janelle, miközben átölelte és megcsókolta az arcát.

– Én is örülök, hogy látlak – szólalt meg Draco. – Mit keresel itt kint?

– Meglátogatom a nagyimat – csevegte a lány mosolyogva. – Te?

– Csak iszogatok néhány régi iskolai barátommal.

Janelle szemöldöke felszaladt, ahogy végignézett a többi mardekároson.
– Ez valami különleges iskola volt a szép emberek számára? Mert őszintén szólva ez már kezd egy kicsit nevetségessé válni.

Nevetett, miközben sorban feléjük mutatott.
– Ők Blaise, Pansy és Theo. Ő pedig Janelle.

– Helló! – köszönt Janelle. – Örülök, hogy megismerhetem Draco többi barátját is.

– Örvendek – mondták a mardekérosok egybehangzóan. Draco megforgatta a szemét.

– Szóval ti is biztosan ismeritek Hermionét – említette meg Janelle vidáman.

Draco megdermedt. Baszd meg, baszd meg! Tényleg ő volt a történelem leghülyébb és leghaszontalanabb idiótája. Mondhatta volna, hogy bárhonnan ismeri őket, de ő az iskolát mondta. Janelle persze, hogy rájött volna a kapcsolatra.

Három szempár fordult rá, de csak Pansy szólalt meg.
– Granger?

– Ó, persze – mondta Janelle egy kis nevetéssel. – A vezetéknév dolog. Azt gondolnád, hogy már megszoktam, miután Draco állandóan ezt hallottam, de a „Granger” még mindig olyan furcsán hangzik számomra.

Draco lehunyta a szemét. Olyan volt, mint egy lassított seprűzuhanás. Látta, ahogy a föld felé robog, de nem tudott felhúzni.

– Valóban – erősítette meg Blaise vigyorogva. – Igen, ismerjük Hermionét.

Draco szemei felpattantak Blaise hangjára. Most azonnal véget kellett vetnie ennek.

– Igazából, Janelle, mennünk kell – mondta sietve Draco.

A mardekárosok mindannyian a teli korsójukra ejtették a tekintetüket.

Szerencsére Janelle úgy tűnt, nem vette észre.
– Nekem is, igazából. Kifelé menet kiszúrtalak.

– Milyen kár – mondta Theo ferde vigyorral. – Ezt majd valamikor újra meg kell csinálnunk.

Draco rávillantott, miközben Janelle elpirult és bólintott.

Megragadta Draco karját, mielőtt távozni fordult.
– Ne légy idegen! – szólalt meg egy hegyes pillantással. A férfi a gyomrában érzett bűntudat ellenére gyengén mosolygott rá.

Figyelte, ahogy a lány kisétál a kocsmából, majd visszasüllyedt a fülkébe. A kezébe ejtette az arcát, és várta az elkerülhetetlent.

– Granger az? – kérdezték Blaise és Pansy együtt.

– Granger az, akivel találkozgatsz? – Theo tette hozzá.

Draco végigsúrolta a kezével az arcát, és lehajtotta a fél korsóját.

– Igen.

Pansy úgy nézett ki, mintha korán jött volna a hanuka.

– De nem úgy, ahogy te gondolod – tette hozzá gyorsan. – Barátok vagyunk.

– Baromság – szólalt meg a trió ismét egybehangzóan.

– Azok vagyunk – érvelt Draco. – Hivatalosan. Van egy megállapodásunk.

– Megállapodás? – gúnyolódott Blaise.

– Mi vagy te, kalóz? – tette Pansy hozzá.

Draco összeszorította az állkapcsát.

– Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, haver, de az, hogy a Nagyterem helyett egy muglikocsmából bámulod Grangert, még nem barátság – mondta Theo, és megveregette a vállát.

– Miről beszélsz? – kérdezte Draco értetlenül.

– Ó, ez drága – kiáltott fel Pansy, a kezeit a mellkasa előtt összekulcsolva.

Blaise kinyújtotta a kezét az asztal túloldalán.
– Helló, Malfoy, mi vagyunk a legjobb haverjaid, és van szemünk. Örülök, hogy megismerhetlek.

Draco elütötte a kezét.
– Ha valaki megmagyarázná, mi a faszról beszélsz, az nagyszerű lenne.

Theo megfordult a padon, hogy teljesen szembeforduljon vele.
– Draco kedvesem, te most már vagy egy évtizede Granger csinos kis segge után nyáladzol, vagy nem?

Draco érezte, hogy az arca vörösbarnára pirul. Nyugtalan pillantást vetett Pansyre. A lány együttérzően fintorgott.
– Ó, édesem, már túl vagyok rajtad.

Reménytelenül nézett a másik kettőre.
– Tényleg ennyire nyilvánvaló voltam?

– Megalázóan – mondta Blaise.

– Pusztítóan – tette hozzá Theo.

– Zseniális – jegyezte meg Draco keserűen. Félretolta a korsója maradékát.

– Ami visszavezet minket a jelenlegi helyzetedhez – mondta Blaise.

– Nem vagy Granger barátja – folytatta Theo. – Az egyetlen dolog, ami vagy, hogy nem kefélsz vele.

– Hacsak nem vagy pontosan az – vágott közbe Pansy.

– Nem vagyok az – mondta Draco egyenesen.

– Nyilvánvalóan– vigyorgott Blaise.

Draco középső ujját mutatta neki.

– De te kerülöd őt? – kérdezte Theo.

– Nem ajánlanám, drágám – mondta Pansy. – Az iskolában nem ment olyan jól a nehezen kaphatót játszani.

A fiú elkomorult, miközben mindhárman felnevettek.
– Én nem – harapta ki összeszorított fogak között.

– Hát, Janelle szerint egy ideje már nem jössz ide – mutatott rá Theo.

– Ez az oka ennek a rögtönzött találkozónak? – kérdezte Blaise. – Magányosnak érezted magad a kis mugli baráti társaságod nélkül?

Pansy zihált.
– Ez fáj, Draco. Tényleg fáj.

– Nem – sóhajtott fel a varázsló. – Hát, igen - mármint nem. Ez… egy kicsit.

– Hát, ez tisztázza a dolgot – mondta Blaise légiesen.

– Mi történt Grangerrel? – kérdezte Pansy.

– Semmi – válaszolt gyorsan Draco. – Úgy értem, semmi, amihez bármi közöd lenne. Én csak… gondoltam, hogy talán egy kis szabadságra vágyik.

A barátai három egyformán összehúzott szemmel méregették őt.

– De nem dugni? – kérdezte Theo.

– Nem! Senki sem dugja meg Grangert! – kiáltotta majdnem Draco.

– Mármint valaki lehet, hogy igen – mondta Blaise tisztességesen.

– Ilyen csinos kis boszorkányt… – tette hozzá Theo bólogatva.

– A Griffendél Üdvöskéje meg minden. Határozottan csábító árucikk – folytatta Pansy.

Draco bámult rájuk.

– Erre nem is gondoltál, ugye? – Pansy elkomolyodott.

– Szóval pontosan mennyi teret adsz neki? – kérdezte Blaise.

Theo válaszolt helyette.
– Úgy hangzik, épp eleget ahhoz, hogy egy másik fickó is becsússzon a…

– Nem – mondta Draco nyomatékosan. – Nincs senki. Én tudnék róla.

– Hm – hümmögte Pansy. – Nincs senki, mint amikor még ragaszkodtál hozzá, hogy nincs senki?

– Nem – vágta oda Draco mogorván. – Valójában senki. – A kezével végigtörölte a hajzuhatagát. Mikor lett ilyen meleg odabent?

– Nos, ha biztos vagy benne… – mondta Theo lazán.

– Akkor valószínűleg rendben van – fejezte be Blaise.

Draco közéjük nézett, és leküzdötte a késztetést, hogy meglazítsa a nyakkendőjét. Persze, hogy biztos volt benne. Nem lehetett más. Ki más értené meg, min megy keresztül? Ki más tudta volna, mit kell tennie a támadásai alatt? Megpróbálta megcsókolni őt, az isten szerelmére!

És ő megállította. Visszautasította. És aztán elkerülte őt. Letépte a nyakkendőjét. Miért volt ilyen kurva meleg ebben az istenverte kocsmában?

Pansy az összekulcsolt ujjaira támasztott állal figyelte a férfit.
– Meggondoltad magad, drágám?

Draco megragadta Blaise korsóját, és mélyen belekortyolt.
– Talán túl nagy volt a tér – zihálta.

Theo átvetette egyik karját Draco vállán, és huncut vigyorral nézett rá.
– Hát, tudod, mit mondanak a muglik: – Tartsd közel a barátaidat, de az ellenségeidet még közelebb.

hozzászólások: 0